A prémium autókat gyártó Volvo Cars újabb taggal bővíti szabadidőjárműveinek választékát: itt az új XC40 prémium városi SUV.
Az XC40 érkezésével a Volvo Cars fennállása óta először kínál három vadonatúj, világszerte elérhető szabadidőjárművet az autópiac legnagyobb ütemben növekvő szegmensében, megalapozva további növekedését az értékesítés és a jövedelmezőség terén.
Az új XC40 az első olyan modell, amely a Volvo Cars új fejlesztésű, moduláris jármű platformjára (CMA) épül, arra a platformra, amely a 40-es széria további, tervezett típusainak – köztük tisztán elektromos üzemű járműveknek – is alapjául szolgál majd. A Geely-vel közösen kifejlesztett CMA felruházza a vállalatot a szegmens meghódításához szükséges méretgazdaságossággal.
„Az XC40 az első Volvo a városi szabadidőjármű szegmensben. Megjelenésével egyrészt még vonzóbbá válik, másrészt vadonatúj irányba indulhat el márkánk” – mondta Håkan Samuelsson elnök-vezérigazgató. „Az XC40 a Volvo modellkínálatának friss, kreatív és karakteres új tagja, ezért magától értetődőnek tűnt, hogy itt, Milánóban, a divat, a művészetek, a formatervezés és az életmód európai fővárosában mutassuk be a modellt.”
Ami a technológiai tartalmat illeti, az XC40 az új 90-es és 60-as szériákban megismert, díjnyertes biztonsági, kapcsolódási és infotainment technológiákat honosítja meg a városi szabadidőjárművek kategóriájában. Ahogy fivérei, az XC40 is rávilágít arra, hogy az új, házon belül kifejlesztett technológiák alkalmazása valósággal átformálja a márkát és annak jövedelmezőségét.
Ezek a technológiák az új XC40-est a prémium városi szabadidőjárművek kategóriájának egyik leggazdagabban felszerelt képviselőjévé teszik. Az XC40 olyan biztonsági és vezetőtámogató funkciókat kínál, mint a Volvo Pilot Assist rendszere, a City Safety, az útelhagyást gátló biztonsági rendszer, az automatikus fékvezérléssel kombinált, kitolatáskor a keresztirányú forgalomra figyelmeztető rendszer, vagy a 360 fokos kamera, ami segíti a manőverezést a szűk helyeken.
Az XC40 emellett radikálisan újszerű választ ad a fedélzeti tárolás kérdésére is. A modell ötletes belső kialakításának köszönhetően az XC40 utasai a szokásosnál praktikusabb tárolóhelyet találnak többek között az ajtókban és az ülések alatt. Emellett külön rekesz várja – és tölti vezeték nélkül – a mobiltelefonok nagy részét, egy kihajtható akasztó pedig a kézitáskák és szatyrok elhelyezését könnyíti meg.
Az XC40 bevezetésekor kétféle négyhengeres Drive-E erőforrással: a D4 dízelmotorral, illetve a T5 benzinessel lesz megrendelhető. A későbbiekben további opciók, így többek között hibrid, valamint tisztán elektromos meghajtású hajtáslánc-variációk is rendelkezésre állnak majd. Ezen túlmenően az XC40 a Volvo kínálatában elsőként kapja meg a cégcsoport új háromhengeres motorját.
Az új XC40 gyártása novemberben veszi kezdetét a Volvo Cars belgiumi üzemében, Gentben; a megrendeléseket szeptember végétől fogadja a Volvo.





![[TESZT] Ford Explorer EV Premium Extended Range – kiadós, remek teszthét Angliában](https://www.autoaddikt.hu/kepek/ford-explorer-ev-uk-anglia-teszt-autoaddikt-38-180x135.jpg)
![[TESZT] Fiat Grande Panda 1.2 110LE 48V MHEV LaPrima – stílusos városi kényelem](https://www.autoaddikt.hu/kepek/fiat-grande-panda-1-2-mhev-teszt-autoaddikt-4-180x135.jpg)
![[TESZT] Jeep Grand Cherokee 2.0 4xe PHEV Summit Reserve – az egyik legikonikusabb amerikai Európának](https://www.autoaddikt.hu/kepek/jeep-grand-cherokee-2-0-4xe-phev-summit-reserve-teszt-autoaddikt-24-180x135.jpg)
![[TESZT] Fiat Scudo 2.0 Mjet 180 LE AT8 L2 Crew Cab – szállításra, és 6 személy utazásához is kiváló](https://www.autoaddikt.hu/kepek/fiat-scudo-2-0-mjet-crew-cab-teszt-16-180x135.jpg)
![[TESZT] Fiat 600 Hybrid 1.2 100LE 48V MHEV LaPrima – frissesség, üdeség, Olaszország](https://www.autoaddikt.hu/kepek/fiat-600-mhev-hyvrid-laprima-teszt-autoaddikt-2-180x135.jpg)

































![[TESZT] Ford Explorer EV Premium Extended Range – kiadós, remek teszthét Angliában](https://www.autoaddikt.hu/kepek/ford-explorer-ev-uk-anglia-teszt-autoaddikt-38-100x75.jpg)
![[TESZT] Fiat Grande Panda 1.2 110LE 48V MHEV LaPrima – stílusos városi kényelem](https://www.autoaddikt.hu/kepek/fiat-grande-panda-1-2-mhev-teszt-autoaddikt-4-100x75.jpg)
![[TESZT] Jeep Grand Cherokee 2.0 4xe PHEV Summit Reserve – az egyik legikonikusabb amerikai Európának](https://www.autoaddikt.hu/kepek/jeep-grand-cherokee-2-0-4xe-phev-summit-reserve-teszt-autoaddikt-24-100x75.jpg)
![[TESZT] Fiat Scudo 2.0 Mjet 180 LE AT8 L2 Crew Cab – szállításra, és 6 személy utazásához is kiváló](https://www.autoaddikt.hu/kepek/fiat-scudo-2-0-mjet-crew-cab-teszt-16-100x75.jpg)
![[TESZT] Fiat 600 Hybrid 1.2 100LE 48V MHEV LaPrima – frissesség, üdeség, Olaszország](https://www.autoaddikt.hu/kepek/fiat-600-mhev-hyvrid-laprima-teszt-autoaddikt-2-100x75.jpg)


