Három díjat is besöpört a BBC TopGear Magazin szavazásán a Honda Civic Type R. Elnyerte az Év hot hatch modelljének járó trófeát, kivívta a lapszerkesztők nemzetközi elismerését, s ami a legfontosabb, az Év autójának választották, így mesterhármassal zárhatta az évet.
A díjátadó a BBC TopGear Magazin évzáró ünnepségeinek szerves része, ezúttal is ennek keretein belül hirdették ki a nyerteseket. A világ legnagyobb havi autósmagazinjaként számon tartott TopGear 22 tagú nemzetközi zsűrit hívott össze, melynek tagjai egytől egyig autós lapok szerkesztőiként dolgoznak.
A Swindonban készülő, új Civic Type R az ötajtós Civickel osztozik alapjain, de olyan kiemelkedő teljesítmény jellemzi, hogy a vezetési élményt illetően közúton és versenypályán is maga mögé utasítja a forró ferdehátúak kategóriájának többi szereplőjét.
– A Civic Type R nemcsak az év legjobb hot hatch modellje, hanem az Év autója is egyben – mondták el a szerkesztőség tagjai. – Egy igazi hős a tömegek számára, hiszen a kimagasló használati értéket és az őrült teljesítményt vegyíti. Elképesztően gyors, ritmusosan vezethető és nemes egyszerűséggel függőséget okoz. Hátborzongató, hogy milyen könnyedén teszi a dolgát, igazán egyszerű, letisztult konstrukció – tartották fontosnak kiemelni.
– Mesterhármassal végezni a BBC TopGear Év autója szavazásán óriási elismerés – osztotta meg véleményét Philip Ross, a Honda Motor Europe alelnöke. – Az új Civic Type R egy komplett csomag, ami lenyűgöző teljesítményt, magával ragadó vezetési élményt és kategóriaelső használati értéket tartogat a vásárlók számára. Formatervezőink, mérnökeink és gyáregységünk munkatársai egyaránt elismerést érdemelnek, ez az ő eredményük. Nélkülük és a Honda különleges filozófiája nélkül nem juthattunk volna el idáig – mondta el a díjátadó kapcsán.
A Civic Type R végsebessége 272 km/óra, s mindössze 5,7 másodperc alatt gyorsul álló helyzetből 100 km/órára. A rendkívüli motorerőt 2.0 VTEC TURBO erőforrás biztosítja, melynek csúcsteljesítménye 320 LE, legnagyobb forgatónyomatéka pedig kereken 400 Nm.





![[TESZT] Ford Explorer EV Premium Extended Range – kiadós, remek teszthét Angliában](https://www.autoaddikt.hu/kepek/ford-explorer-ev-uk-anglia-teszt-autoaddikt-38-180x135.jpg)
![[TESZT] Fiat Grande Panda 1.2 110LE 48V MHEV LaPrima – stílusos városi kényelem](https://www.autoaddikt.hu/kepek/fiat-grande-panda-1-2-mhev-teszt-autoaddikt-4-180x135.jpg)
![[TESZT] Jeep Grand Cherokee 2.0 4xe PHEV Summit Reserve – az egyik legikonikusabb amerikai Európának](https://www.autoaddikt.hu/kepek/jeep-grand-cherokee-2-0-4xe-phev-summit-reserve-teszt-autoaddikt-24-180x135.jpg)
![[TESZT] Fiat Scudo 2.0 Mjet 180 LE AT8 L2 Crew Cab – szállításra, és 6 személy utazásához is kiváló](https://www.autoaddikt.hu/kepek/fiat-scudo-2-0-mjet-crew-cab-teszt-16-180x135.jpg)
![[TESZT] Fiat 600 Hybrid 1.2 100LE 48V MHEV LaPrima – frissesség, üdeség, Olaszország](https://www.autoaddikt.hu/kepek/fiat-600-mhev-hyvrid-laprima-teszt-autoaddikt-2-180x135.jpg)


































![[TESZT] Ford Explorer EV Premium Extended Range – kiadós, remek teszthét Angliában](https://www.autoaddikt.hu/kepek/ford-explorer-ev-uk-anglia-teszt-autoaddikt-38-100x75.jpg)
![[TESZT] Fiat Grande Panda 1.2 110LE 48V MHEV LaPrima – stílusos városi kényelem](https://www.autoaddikt.hu/kepek/fiat-grande-panda-1-2-mhev-teszt-autoaddikt-4-100x75.jpg)
![[TESZT] Jeep Grand Cherokee 2.0 4xe PHEV Summit Reserve – az egyik legikonikusabb amerikai Európának](https://www.autoaddikt.hu/kepek/jeep-grand-cherokee-2-0-4xe-phev-summit-reserve-teszt-autoaddikt-24-100x75.jpg)
![[TESZT] Fiat Scudo 2.0 Mjet 180 LE AT8 L2 Crew Cab – szállításra, és 6 személy utazásához is kiváló](https://www.autoaddikt.hu/kepek/fiat-scudo-2-0-mjet-crew-cab-teszt-16-100x75.jpg)
![[TESZT] Fiat 600 Hybrid 1.2 100LE 48V MHEV LaPrima – frissesség, üdeség, Olaszország](https://www.autoaddikt.hu/kepek/fiat-600-mhev-hyvrid-laprima-teszt-autoaddikt-2-100x75.jpg)


