Kissé meglátszott már az eltelt 25 év projektautónk, az 1996-os Mercedes-Benz S500 L W140 gépházfedelén lévő Mercedes-emblémán. Így nem volt kérdés, hogy a teljes megszépülés jegyében ezt is cseréljük.
Megérkezett hát a cseredartab A1408800286 cikkszámmal, eredeti, gyári mivoltában.
Az embléma kiszerelése-beszerelése nem mondható túl egyszerű folyamatnak, főként, ha évtizedes darabról van szó. Ez főként a régi eltávolítását érinti: az embléma talp részén található rugós rügzítőzár az óramutató járásával ellenkező irányba fordítva nyitható, és fordított irámyban zárható.
Esetünkben tehát először a nyitás procedúráját kellett elvégezni a régi, megfáradt (lötyögő rugóstag, kikopott talp-minta, krómozás hiba a csillagon) emblémánál.
A zárgyűrű olyan szinten be volt rohadva, hogy a WD40 már nem, viszont a rozsdaoldó-csavarlazító páros rásegített az elfordításra. Kipárnáztuk a befogható részt, és fogóval fordítottunk óvatosan, vigyázva arra, hogy nehogy sérülést okozzunk – alapvetően a gépházfedél alsó részénél; a régi emblémának már úgyis mindegy alapon, viszont még azért újrahasznosítható az asztali díszkénbt például.
Kissé nehézkesen, de ki tudtuk emelni helyéről a régi emblémát, majd jöhetett helyére az új A1408800286. Ez sem volt egyszerű folyamat, ugyanis a zármechanizmus annyira új volt még, hogy alig fordult el 25 fokban, így kicsit ezt is megolajoztuk, majd a rugóstagot meghúztuk fogóval, hogy a szorítórés tágabb legyen – effektíve be tudja közölni a gépháztetőlemezt a bajonettzár.
Így sikerült elforgatni két részben – fogóval persze – a zármechanizmus rögzítőjét, és helyére került a vadonatúj A1408800286 embléma. A különbség újfent zongorázható.
Együttműködő partnerek: Mercedes-Benz, Classic Vehicle Hungary, Victor’s Customs, Zöld Autószerviz, MerciBolt.hu, Mercedes Alkatrészek Újpest,Hankook Tire Magyarország, ULO, Loctite (Henkel Adhesives), Olajshop.hu
Fotó: Autóaddikt





![[TESZT] Kia EV6 GT‑Line S 84,0 kWh RWD – villany-crossoverrel Nagy-Britanniában](https://www.autoaddikt.hu/kepek/UK-2025-kia-ev6-gt-line-s-test-autoaddikt-1-180x135.jpg)
![[TESZT] Kia Telluride X-Pro SX Prestige V6 AWD – fejlett szintű precizitás, amerikai kényelem](https://www.autoaddikt.hu/kepek/2025-kia-telluride-x-pro-sx-prestige-v6-awd-teszt-us-car-reviews-autoaddikt-1-180x135.jpg)
![[TESZT] Alfa Romeo Junior Ibrida Speciale – az olasz kompakt crossover, ami nem akar átlagos lenni](https://www.autoaddikt.hu/kepek/alfa-romeo-junior-ibrida-speciale-teszt-autoaddikt-1-180x135.jpg)
![[TESZT] Ford Explorer EV Premium Extended Range – kiadós, remek teszthét Angliában](https://www.autoaddikt.hu/kepek/ford-explorer-ev-uk-anglia-teszt-autoaddikt-38-180x135.jpg)
![[TESZT] Fiat Grande Panda 1.2 110LE 48V MHEV LaPrima – stílusos városi kényelem](https://www.autoaddikt.hu/kepek/fiat-grande-panda-1-2-mhev-teszt-autoaddikt-4-180x135.jpg)


















































![[TESZT] Kia EV6 GT‑Line S 84,0 kWh RWD – villany-crossoverrel Nagy-Britanniában](https://www.autoaddikt.hu/kepek/UK-2025-kia-ev6-gt-line-s-test-autoaddikt-1-100x75.jpg)
![[TESZT] Kia Telluride X-Pro SX Prestige V6 AWD – fejlett szintű precizitás, amerikai kényelem](https://www.autoaddikt.hu/kepek/2025-kia-telluride-x-pro-sx-prestige-v6-awd-teszt-us-car-reviews-autoaddikt-1-100x75.jpg)
![[TESZT] Alfa Romeo Junior Ibrida Speciale – az olasz kompakt crossover, ami nem akar átlagos lenni](https://www.autoaddikt.hu/kepek/alfa-romeo-junior-ibrida-speciale-teszt-autoaddikt-1-100x75.jpg)
![[TESZT] Ford Explorer EV Premium Extended Range – kiadós, remek teszthét Angliában](https://www.autoaddikt.hu/kepek/ford-explorer-ev-uk-anglia-teszt-autoaddikt-38-100x75.jpg)
![[TESZT] Fiat Grande Panda 1.2 110LE 48V MHEV LaPrima – stílusos városi kényelem](https://www.autoaddikt.hu/kepek/fiat-grande-panda-1-2-mhev-teszt-autoaddikt-4-100x75.jpg)


