A Hungarian Baja a 2017-es FIA Cross Country Világkupa nyolcadik futamaként kalauzolta Magyarországra a tereprali legtapasztaltabb pilótáit, akik az augusztus 10-13. közötti hosszú hétvégén a 2018-as Dakar Ralira való felkészülést is megkezdik. A MINI és hivatalos motorsport-partnere, az X-raid istálló valós versenykörülmények között láthat neki a MINI John Cooper Works Rally és a MINI ALL4 Racing versenyautók átfogó finomhangolásának.
A 2017-es Hungarian Baja augusztus 10-én, csütörtökön a hivatalos gépátvétellel vette kezdetét, az első, 11,41 kilométer hosszú időmérő szakasz péntek este rajtol el, a délutáni szabadedzés, bemelegítés és pályateszt után. A szombati futam rajtsorrendjét az augusztus 11-i időmérő eredménye határozza meg, mígnem a magyarországi forduló augusztus 13-án, vasárnap délután zárul. Tavaly a Hungarian Baján a MINI kettős diadalt ünnepelhetett: a finn Mikko Hirvonen Magyarországon szerezte meg első tereprali-futamgyőzelmét, a dobogó második fokára pedig a tengerentúli Bryce Menzies állhatott fel.
Idén a finn raliprofesszor a 4-es rajtszámot viselő MINI John Cooper Works Rally volánjánál tér vissza Magyarországra, hogy megismételje tavalyi sikerét. Másodpilótája a német Andreas Schulz lesz.
„Szép emlékekkel térek vissza Magyarországra, ráadásul most, hogy a Dakar Ralira való felkészülésünk is kezdetét veszi, kifejezetten fontosak a valós körülmények között megszerzett versenytapasztalatok. Tavaly a hajrában végig esett az eső, a sáros talaj pedig kellően megnehezíti a pilóták dolgát. A Hungarian Baja leginkább a WRC futamaira hasonlít” – nyilatkozta Mikko Hirvonen.
A lengyel Jakub Przygonski és navigátora, a belga Tom Colsoul a 2017-es FIA Cross Country Világkupa összetett tabellájának második helyén vághat neki a magyarországi fordulónak, hogy a 2-es rajtszámos viselő MINI John Cooper Works Rally-val még inkább megközelítsék az abszolút elsőséget.
A zimbabwei Conrad Rautenbach a 2017-es Hungarian Baján csatlakozik hivatalosan a MINI versenycsaládjához, a 23-as rajtszámot viselő MINI ALL4 Racing versenyautóval a tapasztalt portugál másodpilóta, Filipe Palmeiro oldalán. Rautenbach számára közel sem idegen a tereprali világa, hiszen 2007 után 2011-ben is elhódította az Afrikai Ralibajnokság arany serlegét, majd rajthoz állt a WRC-ben és sikeresen teljesítette a 2017-es Dakar Ralit is. A MINI és a tereprali rajongói szeretettel üdvözlik a családban a 33 esztendős pilótát, aki valós versenykörülmények között Magyarországon ül be először a brit prémiumgyártó versenyautójába.





![[TESZT] Jeep Grand Cherokee 2.0 4xe PHEV Summit Reserve – az egyik legikonikusabb amerikai Európának](https://www.autoaddikt.hu/kepek/jeep-grand-cherokee-2-0-4xe-phev-summit-reserve-teszt-autoaddikt-24-180x135.jpg)
![[TESZT] Fiat Scudo 2.0 Mjet 180 LE AT8 L2 Crew Cab – szállításra, és 6 személy utazásához is kiváló](https://www.autoaddikt.hu/kepek/fiat-scudo-2-0-mjet-crew-cab-teszt-16-180x135.jpg)
![[TESZT] Fiat 600 Hybrid 1.2 100LE 48V MHEV LaPrima – frissesség, üdeség, Olaszország](https://www.autoaddikt.hu/kepek/fiat-600-mhev-hyvrid-laprima-teszt-autoaddikt-2-180x135.jpg)
![[TESZT] Mazda2 TS2 (2007) – ideális választás városba és agglomerációs közlekedéshez](https://www.autoaddikt.hu/kepek/mazda-2-2008-teszt-autoaddikt-1-180x135.jpg)
![[TESZT] Ford Puma Gen-E – a kompakt városi crossover jövője](https://www.autoaddikt.hu/kepek/ford-puma-gen-e-teszt-autoaddikt-34-180x135.jpg)
































![[TESZT] Jeep Grand Cherokee 2.0 4xe PHEV Summit Reserve – az egyik legikonikusabb amerikai Európának](https://www.autoaddikt.hu/kepek/jeep-grand-cherokee-2-0-4xe-phev-summit-reserve-teszt-autoaddikt-24-100x75.jpg)

![[TESZT] Fiat Scudo 2.0 Mjet 180 LE AT8 L2 Crew Cab – szállításra, és 6 személy utazásához is kiváló](https://www.autoaddikt.hu/kepek/fiat-scudo-2-0-mjet-crew-cab-teszt-16-100x75.jpg)
![[TESZT] Fiat 600 Hybrid 1.2 100LE 48V MHEV LaPrima – frissesség, üdeség, Olaszország](https://www.autoaddikt.hu/kepek/fiat-600-mhev-hyvrid-laprima-teszt-autoaddikt-2-100x75.jpg)
![[TESZT] Mazda2 TS2 (2007) – ideális választás városba és agglomerációs közlekedéshez](https://www.autoaddikt.hu/kepek/mazda-2-2008-teszt-autoaddikt-1-100x75.jpg)
![[TESZT] Ford Puma Gen-E – a kompakt városi crossover jövője](https://www.autoaddikt.hu/kepek/ford-puma-gen-e-teszt-autoaddikt-34-100x75.jpg)


