Október 1-jén megnyitotta kapuit a magyar képzőművészeti élet újabb színfoltja, a Godot Kortárs Művészeti Intézet. Az Óbuda szívében, a Goldberger gyár történelmi helyszínén létesített, magán kezdeményezésre épülő kortárs képzőművészeti központ megnyitását a MINI támogatta.

A Godot Galéria sikeres fennállásának 20. évfordulója alkalmából, tevékenységi körét kibővítve hozta létre a Godot Kortárs Művészeti Intézetet (Godot Institute of Contemporary Art – GICA). A képzőművészeti központ 1100 négyzetméteres összterületével, 700 négyzetméteres csarnok terével és a közvetlenül hozzá tartozó 4 szintes épület egységével egyedül álló független képzőművészeti intézményként működik ma Magyarországon, ahol projekt room-ok és műterem lakások szélesítik a lehetőségek palettáját.
Az intézmény célja lehetőséget teremteni a művészet szabad áramlásának, teret adva fiatal művészek és kurátorok önálló alkotói szabadságának kibontakoztatására.
A Godot Kortárs Művészeti Intézet lépésről épült fel és fejlődik továbbra is. Története 2018-ban indult, amikor az évente egyszer megrendezett Godot Young Generation (GYG) Art Fair megkapta állandó helyszínként a GICA kiállító terét a Fényes Adolf utcában. Az ősz folyamán az intézmény adott otthont az ingyenesen látogatható Art Market Budapest vásárnak is. A 2019-ben kurátorok, művészek és művészeti csoportosulások számára kiírt nemzetközi kiállítói pályázatot követően a GICA 2-3 hónapos időszaki kiállításokat hoz és hozott létre.
„Az intézmény programjának fontos részét képezi a vizuális edukáció, melynek egyik fontos eleme a művészeti egyetemekkel való szoros szakmai együttműködés. A központ távlati tervei között szerepel a hazai és nemzetközi intézményekkel, valamint galériákkal való együttműködés, egy olyan közös cél érdekében, ami a művészet nyelvén juttatja el a haladó gondolkodást és a művészet szeretetét minél szélesebb közönség számára, azért, hogy a képzőművészet méltó részévé váljon Budapest pezsgő életének” – mondta el Sáfár Zoltán alapító, tulajdonos és Laczkovich Borbála az intézmény művészeti vezetője a Juhász Anna irodalmár által moderált sajtóeseményen.
A hazai kulturális élet vérkeringésébe évek óta bekapcsolódott MINI a Godot Kortárs Művészeti Intézet megnyitását főtámogatóként patronálta. Az október elsején este, a több mint 500 vendég részvételével megrendezett megnyitón a brit prémiumgyártó többek között MINI Drive You Home shuttle szolgáltatást kínált, illetve kiállította a márka megszületésének 60. évfordulójára készített exkluzív autóját is, a British Racing Green fényezést viselő MINI 60 Years Edition modellt.
„A BMW Group a művészet elkötelezett támogatója, nemzetközi Art & Culture programjában több mint száz ilyen partenerséget ápol világszerte. Az idén 60 éves MINI márkához remekül passzol a kortárs művészet és ezáltal a fiatal művészek felkarolása, így márkánk a Godot Kortárs Művészeti Intézetben természetes közegére is talált” – mondta el Németh Balázs, a BMW Group Magyarország MINI márkavezetője az esemény kapcsán.





![[TESZT] Fiat 600 1.2 145 LE 48V MHEV Sport – olasz stílus, meglepően komoly hibrid hajtással](https://www.autoaddikt.hu/kepek/fiat-600-1-2-145-48V-mhev-sport-teszt-2-180x135.jpg)
![[TESZT] Kia EV4 e204 Long Range GT-Line – ez most nem SUV, ez klasszikus megközelítés](https://www.autoaddikt.hu/kepek/kia-ev4-e204-long-range-gt-line-autoaddikt-teszt-17-180x135.jpg)
![[TESZT] Kia EV5 e217 Earth – az elektromos SUV, amely a Sportage babérjaira törhet](https://www.autoaddikt.hu/kepek/kia-ev5-e217-earth-teszt-autoaddikt-7-180x135.jpg)
![[TESZT] Kia EV6 GT‑Line S 84,0 kWh RWD – villany-crossoverrel Nagy-Britanniában](https://www.autoaddikt.hu/kepek/UK-2025-kia-ev6-gt-line-s-test-autoaddikt-1-180x135.jpg)
![[TESZT] Kia Telluride X-Pro SX Prestige V6 AWD – fejlett szintű precizitás, amerikai kényelem](https://www.autoaddikt.hu/kepek/2025-kia-telluride-x-pro-sx-prestige-v6-awd-teszt-us-car-reviews-autoaddikt-1-180x135.jpg)





























![[TESZT] Fiat 600 1.2 145 LE 48V MHEV Sport – olasz stílus, meglepően komoly hibrid hajtással](https://www.autoaddikt.hu/kepek/fiat-600-1-2-145-48V-mhev-sport-teszt-2-100x75.jpg)



![[TESZT] Kia EV4 e204 Long Range GT-Line – ez most nem SUV, ez klasszikus megközelítés](https://www.autoaddikt.hu/kepek/kia-ev4-e204-long-range-gt-line-autoaddikt-teszt-17-100x75.jpg)
![[TESZT] Kia EV5 e217 Earth – az elektromos SUV, amely a Sportage babérjaira törhet](https://www.autoaddikt.hu/kepek/kia-ev5-e217-earth-teszt-autoaddikt-7-100x75.jpg)
![[TESZT] Kia EV6 GT‑Line S 84,0 kWh RWD – villany-crossoverrel Nagy-Britanniában](https://www.autoaddikt.hu/kepek/UK-2025-kia-ev6-gt-line-s-test-autoaddikt-1-100x75.jpg)
![[TESZT] Kia Telluride X-Pro SX Prestige V6 AWD – fejlett szintű precizitás, amerikai kényelem](https://www.autoaddikt.hu/kepek/2025-kia-telluride-x-pro-sx-prestige-v6-awd-teszt-us-car-reviews-autoaddikt-1-100x75.jpg)


