A Nissan Z Proto zászlóshajó modellje gyakorlatilag egy nap alatt elfogyott Ausztráliában, miután az ügyfelek a várva várt érkezése előtt előrendelhették a járművet.
A tervezők és mérnökök szenvedélyes csapata által kifejlesztett vadonatúj Nissan Z a modern kor sportautóját képviseli – több mint 50 éves múltjával és globális rajongótáborával.
„A vadonatúj Z minden nemében különleges autó, és mi is számítottunk arra, hogy óriási lesz az érdeklődés, de azt azért álmunkban sem gondoltuk volna, hogy egy nap alatt adunk el egy egyéves gyártási mennyiséget” – mondta Adam Paterson, a Nissan Australia ügyvezető igazgatója.
„Minden bizonnyal a most szerződő ügyfelek nagyon várják már, hogy megérkezzen az autójuk, hiszen ez az új modell a valaha volt leggyorsabb, legerősebb és legizgalmasabb Nissan Z.” – tette hozzá Paterson.
A vadonatúj Z a Nissan teljesítményének új fejezetét nyitja meg a 3,0 literes V6-os duplaturbós motorjával, mely 400 lóerővel és 475 nm nyomatékkal teszi élvezetessé a vezetést.
A Nissan Z típust kilencfokozatú automata váltóval, melyek akár a kormányra szerelt váltófülekkel is vezérelhetőek, valamint hatfokozatú kéziváltóval lesz kapható Ausztráliában, szinkronizált fordulatszám-szabályozással a gyorsabb váltás érdekében. A Nissan Z tervezésénél mindent a teljesítménynek vetettek alá, beleértve a mechanikus részlegesen záródó differenciálművet és az alapfelszereltség részét képező indításvezérlést is.





![[TESZT] Jeep Grand Cherokee 2.0 4xe PHEV Summit Reserve – az egyik legikonikusabb amerikai Európának](https://www.autoaddikt.hu/kepek/jeep-grand-cherokee-2-0-4xe-phev-summit-reserve-teszt-autoaddikt-24-180x135.jpg)
![[TESZT] Fiat Scudo 2.0 Mjet 180 LE AT8 L2 Crew Cab – szállításra, és 6 személy utazásához is kiváló](https://www.autoaddikt.hu/kepek/fiat-scudo-2-0-mjet-crew-cab-teszt-16-180x135.jpg)
![[TESZT] Fiat 600 Hybrid 1.2 100LE 48V MHEV LaPrima – frissesség, üdeség, Olaszország](https://www.autoaddikt.hu/kepek/fiat-600-mhev-hyvrid-laprima-teszt-autoaddikt-2-180x135.jpg)
![[TESZT] Mazda2 TS2 (2007) – ideális választás városba és agglomerációs közlekedéshez](https://www.autoaddikt.hu/kepek/mazda-2-2008-teszt-autoaddikt-1-180x135.jpg)
![[TESZT] Ford Puma Gen-E – a kompakt városi crossover jövője](https://www.autoaddikt.hu/kepek/ford-puma-gen-e-teszt-autoaddikt-34-180x135.jpg)
































![[TESZT] Jeep Grand Cherokee 2.0 4xe PHEV Summit Reserve – az egyik legikonikusabb amerikai Európának](https://www.autoaddikt.hu/kepek/jeep-grand-cherokee-2-0-4xe-phev-summit-reserve-teszt-autoaddikt-24-100x75.jpg)

![[TESZT] Fiat Scudo 2.0 Mjet 180 LE AT8 L2 Crew Cab – szállításra, és 6 személy utazásához is kiváló](https://www.autoaddikt.hu/kepek/fiat-scudo-2-0-mjet-crew-cab-teszt-16-100x75.jpg)
![[TESZT] Fiat 600 Hybrid 1.2 100LE 48V MHEV LaPrima – frissesség, üdeség, Olaszország](https://www.autoaddikt.hu/kepek/fiat-600-mhev-hyvrid-laprima-teszt-autoaddikt-2-100x75.jpg)
![[TESZT] Mazda2 TS2 (2007) – ideális választás városba és agglomerációs közlekedéshez](https://www.autoaddikt.hu/kepek/mazda-2-2008-teszt-autoaddikt-1-100x75.jpg)
![[TESZT] Ford Puma Gen-E – a kompakt városi crossover jövője](https://www.autoaddikt.hu/kepek/ford-puma-gen-e-teszt-autoaddikt-34-100x75.jpg)


