Az új Volkswagen Touran kiemelkedően teljesített az Euro NCAP független európai fogyasztóvédelmi szervezet töréstesztjén. A népszerű családi egyterű ezzel a teljesítménnyel elnyerte a legmagasabb, ötcsillagos minősítést, így ő is Európa legbiztonságosabb autói közé tartozik.
Az új Touran által elnyert átfogó ötcsillagos minősítés négy részterület – a felnőtt- és gyermek-utasvédelem, a gyalogosvédelem és a biztonságot támogató rendszerek – értékelésének eredménye.
Az új Touran kitűnő eredménnyel teljesítette az Euro NCAP mindenre kiterjedő tesztsorozatát, köszönhetően ez nem utolsósorban annak az egyedülálló biztonsági csomagnak, amelyet optimalizált karosszériaszerkezete, a biztonsági övek, ülések és légzsákok hatékonyan működő együttese, valamint innovatív vezetői segédrendszerei alkotnak.Az Európai Újautó-értékelési Program (New Car Assessment Program; Euro NCAP) már 1997 óta az autók biztonsága terén az egyik legfontosabb mércének számít. Ebben az évben pedig a korábbinál is szigorúbb követelményeknek kellett megfelelni.
A felnőtt-utasvédelem széles körű vizsgálata során az új Touran az elérhető összpontszám 88 százalékát gyűjtötte be. A teszt egy deformálódó akadálynak vezetett, 64 kilométer/órás, 40 százalék átfedésű frontális ütközés és egy falnak vezetett, 50 kilométer/órás, 100 százalék átfedésű frontális ütközés mellett egy oldalirányú ütközési (a vezetőoldali ajtónál, 50 kilométer/óra tempóval) és egy oldalirányú oszlopnak csapódási tesztet (32 kilométer/óra sebességgel) is magában foglal. Az új családi modell, amely 5 illetve 7 üléses változatban is teljesítette a tesztet, a gyermek-utasvédelem fontos területén is kiválóan teljesített. Köszönhetően a szériafelszereltség részeként elérhető ISOFIX gyerekülés-rögzítő pontoknak és a „Top Tether” tartóknak, az új Touran az elérhető pontok 89 százalékát szerezte meg.
A gyalogosvédelem területén az új Touran az elérhető pontok 71 százalékát szerezte meg. Itt elsősorban azokat a kiváló formatervezési megoldásokat értékelték, amelyek a járókelők sérülésveszélyét csökkentik. A új Touran, mely már a hazai Volkswagen márkakereskedésekben is megrendelhető a szériafelszereltség részeként számos biztonsági segédrendszert kínál. Ez a vezető és az első ülésen helyet foglaló utas védelmét szolgáló (utas oldalon deaktiválható, vezető oldali térdlégzsákkal együtt) légzsákok mellett az első és a hátsó sorban utazókat óvó fejlégzsákok és oldallégzsákok rendszerét is magában foglalja.
Ezen felül rendelkezésre állnak ütközésvédelemre optimalizált fejtámaszok, amelyek egy hátulról érkező ütközésnél a nyakcsigolya sérülésének valószínűségét minimalizálják illetve a biztonsági öv bekapcsolására figyelmeztető jelzés is. Az új Touran számos további vezetői segédrendszerrel rendelkezik az alapfelszereltség részeként, ilyen például az ellenkormányzás-támogatással kiegészített elektronikus menetstabilizáló berendezés (ESP), a vészfékrásegítővel kombinált blokkolásgátló (ABS), a másodlagos ütközésvédelem rendszere (Automatic Post-Collision Braking System), a gumiabroncsnyomás-figyelő rendszer (Tyre Pressure Monitoring System) és a fáradtságérzékelő rendszer a Comfortline felszereltségtől.





![[TESZT] Jeep Grand Cherokee 2.0 4xe PHEV Summit Reserve – az egyik legikonikusabb amerikai Európának](https://www.autoaddikt.hu/kepek/jeep-grand-cherokee-2-0-4xe-phev-summit-reserve-teszt-autoaddikt-24-180x135.jpg)
![[TESZT] Fiat Scudo 2.0 Mjet 180 LE AT8 L2 Crew Cab – szállításra, és 6 személy utazásához is kiváló](https://www.autoaddikt.hu/kepek/fiat-scudo-2-0-mjet-crew-cab-teszt-16-180x135.jpg)
![[TESZT] Fiat 600 Hybrid 1.2 100LE 48V MHEV LaPrima – frissesség, üdeség, Olaszország](https://www.autoaddikt.hu/kepek/fiat-600-mhev-hyvrid-laprima-teszt-autoaddikt-2-180x135.jpg)
![[TESZT] Mazda2 TS2 (2007) – ideális választás városba és agglomerációs közlekedéshez](https://www.autoaddikt.hu/kepek/mazda-2-2008-teszt-autoaddikt-1-180x135.jpg)
![[TESZT] Ford Puma Gen-E – a kompakt városi crossover jövője](https://www.autoaddikt.hu/kepek/ford-puma-gen-e-teszt-autoaddikt-34-180x135.jpg)
































![[TESZT] Jeep Grand Cherokee 2.0 4xe PHEV Summit Reserve – az egyik legikonikusabb amerikai Európának](https://www.autoaddikt.hu/kepek/jeep-grand-cherokee-2-0-4xe-phev-summit-reserve-teszt-autoaddikt-24-100x75.jpg)

![[TESZT] Fiat Scudo 2.0 Mjet 180 LE AT8 L2 Crew Cab – szállításra, és 6 személy utazásához is kiváló](https://www.autoaddikt.hu/kepek/fiat-scudo-2-0-mjet-crew-cab-teszt-16-100x75.jpg)
![[TESZT] Fiat 600 Hybrid 1.2 100LE 48V MHEV LaPrima – frissesség, üdeség, Olaszország](https://www.autoaddikt.hu/kepek/fiat-600-mhev-hyvrid-laprima-teszt-autoaddikt-2-100x75.jpg)
![[TESZT] Mazda2 TS2 (2007) – ideális választás városba és agglomerációs közlekedéshez](https://www.autoaddikt.hu/kepek/mazda-2-2008-teszt-autoaddikt-1-100x75.jpg)
![[TESZT] Ford Puma Gen-E – a kompakt városi crossover jövője](https://www.autoaddikt.hu/kepek/ford-puma-gen-e-teszt-autoaddikt-34-100x75.jpg)


