Már ötödik éve szerepel a világ legértékesebb márkanevei között a Nissan az Interbrand globális márkaarculati tanácsadócég Best Global Brands tanulmánya alapján összeállított, rangos elismerést jelentő listán.
Az idei év is előrelépést hozott a Nissannak, miután tavalyi 49. helyezése után idén a lista 43. helyére került. A tanulmány szerint emellett a Nissan márkaértéke már meghaladja a 11 milliárd dollárt. A cég egyben a negyedik leggyorsabban növekvő márka az idei listán.
„A márkaerő növelése az elmúlt öt év során központi szerepet kapott a cég minden tevékenységében, és nagyon biztató, hogy erőfeszítéseink évről évre visszaigazolást nyernek ezen a tekintélyes márkarangsoron keresztül is” – mondta el Roel de Vries, a Nissan marketingért és márkastratégiáért felelős alelnöke. „A tény, hogy a Nissan továbbra is a leggyorsabban növekvő autóipari márka maradt, még inkább megerősíti, hogy a termékeink mögött álló filozófia és a jövőre vonatkozó elképzeléseink vásárlóink megelégedésére szolgálnak.”
Az újabb elismerés mindemellett tükrözi a Nissan azon erőfeszítéseit is, hogy a márka folyamatosan erősödő láthatósága az erőteljes üzleti teljesítmény egyik hajtóereje is legyen. A Nissannak egyebek mellett a biztonságosabb, fenntarthatóbb, de egyben élménydúsabb vezetést ígérő Intelligens Mobilitás jövőképének ismertetésével sikerült lényegesen proaktívabb módon fokoznia a márkanév vonzerejét. Az elmúlt év során a Nissan a márka ismertségét több, kiemelt nyilvánosságot biztosító szponzori megállapodással is erősítette, a 2016-os riói olimpiától az UEFA Bajnokok Ligájáig.
Az Interbrand tanulmánya a márkarangsorban való előrelépés hátterében álló tényezők közül külön kiemelte egyebek mellett a következőket:
- a digitális platformok és technológiák stratégiailag átgondolt használatával megvalósított, a márkaismertség növelését célzó hosszú távú vízió;
- a járművek hálózatba kapcsolására és a kapcsolódó szolgáltatások fejlesztésére irányuló partnerségi megállapodások olyan iparági szereplőkkel, mint a Microsoft;
- olyan innovatív új modellek kifejlesztése, mint a ProPilot technológiával felszerelt Serena vagy a GT-R NISMO;
- a Nissan vevőelégedettség iránti erős elkötelezettsége; valamint
- a Nissan sikeres kísérlete a márkaarculat modern, újszerű megjelenítésére a Tokió Ginza negyedében nemrégiben megnyitott Nissan Crossing bemutatóteremmel.





![[TESZT] Kia Telluride X-Pro SX Prestige V6 AWD – fejlett szintű precizitás, amerikai kényelem](https://www.autoaddikt.hu/kepek/2025-kia-telluride-x-pro-sx-prestige-v6-awd-teszt-us-car-reviews-autoaddikt-1-180x135.jpg)
![[TESZT] Alfa Romeo Junior Ibrida Speciale – az olasz kompakt crossover, ami nem akar átlagos lenni](https://www.autoaddikt.hu/kepek/alfa-romeo-junior-ibrida-speciale-teszt-autoaddikt-1-180x135.jpg)
![[TESZT] Ford Explorer EV Premium Extended Range – kiadós, remek teszthét Angliában](https://www.autoaddikt.hu/kepek/ford-explorer-ev-uk-anglia-teszt-autoaddikt-38-180x135.jpg)
![[TESZT] Fiat Grande Panda 1.2 110LE 48V MHEV LaPrima – stílusos városi kényelem](https://www.autoaddikt.hu/kepek/fiat-grande-panda-1-2-mhev-teszt-autoaddikt-4-180x135.jpg)
![[TESZT] Jeep Grand Cherokee 2.0 4xe PHEV Summit Reserve – az egyik legikonikusabb amerikai Európának](https://www.autoaddikt.hu/kepek/jeep-grand-cherokee-2-0-4xe-phev-summit-reserve-teszt-autoaddikt-24-180x135.jpg)


























![[TESZT] Kia Telluride X-Pro SX Prestige V6 AWD – fejlett szintű precizitás, amerikai kényelem](https://www.autoaddikt.hu/kepek/2025-kia-telluride-x-pro-sx-prestige-v6-awd-teszt-us-car-reviews-autoaddikt-1-300x194.jpg)


![[TESZT] Alfa Romeo Junior Ibrida Speciale – az olasz kompakt crossover, ami nem akar átlagos lenni](https://www.autoaddikt.hu/kepek/alfa-romeo-junior-ibrida-speciale-teszt-autoaddikt-1-100x75.jpg)
![[TESZT] Kia Telluride X-Pro SX Prestige V6 AWD – fejlett szintű precizitás, amerikai kényelem](https://www.autoaddikt.hu/kepek/2025-kia-telluride-x-pro-sx-prestige-v6-awd-teszt-us-car-reviews-autoaddikt-1-100x75.jpg)
![[TESZT] Ford Explorer EV Premium Extended Range – kiadós, remek teszthét Angliában](https://www.autoaddikt.hu/kepek/ford-explorer-ev-uk-anglia-teszt-autoaddikt-38-100x75.jpg)
![[TESZT] Fiat Grande Panda 1.2 110LE 48V MHEV LaPrima – stílusos városi kényelem](https://www.autoaddikt.hu/kepek/fiat-grande-panda-1-2-mhev-teszt-autoaddikt-4-100x75.jpg)
![[TESZT] Jeep Grand Cherokee 2.0 4xe PHEV Summit Reserve – az egyik legikonikusabb amerikai Európának](https://www.autoaddikt.hu/kepek/jeep-grand-cherokee-2-0-4xe-phev-summit-reserve-teszt-autoaddikt-24-100x75.jpg)

![[TESZT] Kia Telluride X-Pro SX Prestige V6 AWD – fejlett szintű precizitás, amerikai kényelem](https://www.autoaddikt.hu/kepek/2025-kia-telluride-x-pro-sx-prestige-v6-awd-teszt-us-car-reviews-autoaddikt-1-300x160.jpg)