Az idei, 2016-os Goodwood-i Sebességfesztiválon leplezték le először Európában a Mazda MX-5 keménytetős változatát, az MX-5 RF-et.

A New York-ban már áprilisban bemutatott autó volt a goodwood-i Mazda stand legfontosabb újdonsága, s hogy összekötődjön a modell múltja, jelene és jövője, kiállításra került az MX-5 egy milliomodik példánya is, amely áprilisban gördült le a gyártósorról Japánban. Az érdekességek sora itt még nem ér véget: felbukkan két másik régebbi MX-5 koncepció is, az MX-5 Sypder és az MX-5 Speedster.
A korábbi, NC generáció keménytetős modelljének nyomdokait követi praktikusságával és megbízhatóságával az MX-5 RF. Teteje egy pillanat alatt nyitódik és záródik, még akkor is, ha az autó legfeljebb 10 km/órával halad. Amiben a modell újat hoz, az a vonalait jellemző, ellenállhatatlan KODO-dizájn, mellyel az RF kitűnik az utca forgatagából. A keménytetős modell ugyanolyan kifinomultan irányítható és vezetése pont akkora örömet okoz, mint vászontetős testvéréé, viszont utastere (nem meglepő módon) sokkal csendesebb.
A kontinens sem marad le, ha MX-5 újdonságról van szó: tegnap este az olasz Riviéra találkozott Kalifornia életérzésével. A Mazda olaszországi importőre és Lapo Elkann, a milánói Garage Italia Customs híres alapító-vezetője egy egészen különleges Miatát hoztak létre, amely a szabadság, fiatalság eszménye, és a tenger előtt tiszteleg. Az MX-5 Levanto összeköti a japán Takumik (mesteremberek) művészetét a rendelésre készített autók gyártóinak szakértelmével.
Az 1966-os szörfös dokumentumfilmben, a „Végtelen nyár”-ban Bruce Brown, a rendező két szörföst kísért a világ körül, akik a tökéletes hullámot keresték. 50 évvel később a Mazda ikonikus roadsterének Levanto változata ugyanezt testesíti meg: a tökéletes út keresését, a kabrióérzést, melyben a vezető megéli szabadságát és közel érzi magát a természethez.

Az autó színét a lemenő nap fénye és a tenger színe inspirálta, a narancs és a kék tökéletes átmenetben találkozik. A belső térben a kormánykerék, a műszerfal, a sebességváltó és a kézifékkar farmerborítást kapott, az ajtó- és üléskárpitok pedig a farmer mellett kék Alcantarával fedettek, narancs varrással tűzöttek. A kerekek a Mazda saját tartozékai közül választott 17 colos, gyémánt rajzolatú könnyűfém felnik. Az autót a Sunset Experience rendezvényen mutatták be.





![[TESZT] Kia Telluride X-Pro SX Prestige V6 AWD – fejlett szintű precizitás, amerikai kényelem](https://www.autoaddikt.hu/kepek/2025-kia-telluride-x-pro-sx-prestige-v6-awd-teszt-us-car-reviews-autoaddikt-1-180x135.jpg)
![[TESZT] Alfa Romeo Junior Ibrida Speciale – az olasz kompakt crossover, ami nem akar átlagos lenni](https://www.autoaddikt.hu/kepek/alfa-romeo-junior-ibrida-speciale-teszt-autoaddikt-1-180x135.jpg)
![[TESZT] Ford Explorer EV Premium Extended Range – kiadós, remek teszthét Angliában](https://www.autoaddikt.hu/kepek/ford-explorer-ev-uk-anglia-teszt-autoaddikt-38-180x135.jpg)
![[TESZT] Fiat Grande Panda 1.2 110LE 48V MHEV LaPrima – stílusos városi kényelem](https://www.autoaddikt.hu/kepek/fiat-grande-panda-1-2-mhev-teszt-autoaddikt-4-180x135.jpg)
![[TESZT] Jeep Grand Cherokee 2.0 4xe PHEV Summit Reserve – az egyik legikonikusabb amerikai Európának](https://www.autoaddikt.hu/kepek/jeep-grand-cherokee-2-0-4xe-phev-summit-reserve-teszt-autoaddikt-24-180x135.jpg)

























![[TESZT] Kia Telluride X-Pro SX Prestige V6 AWD – fejlett szintű precizitás, amerikai kényelem](https://www.autoaddikt.hu/kepek/2025-kia-telluride-x-pro-sx-prestige-v6-awd-teszt-us-car-reviews-autoaddikt-1-300x194.jpg)


![[TESZT] Alfa Romeo Junior Ibrida Speciale – az olasz kompakt crossover, ami nem akar átlagos lenni](https://www.autoaddikt.hu/kepek/alfa-romeo-junior-ibrida-speciale-teszt-autoaddikt-1-100x75.jpg)
![[TESZT] Kia Telluride X-Pro SX Prestige V6 AWD – fejlett szintű precizitás, amerikai kényelem](https://www.autoaddikt.hu/kepek/2025-kia-telluride-x-pro-sx-prestige-v6-awd-teszt-us-car-reviews-autoaddikt-1-100x75.jpg)
![[TESZT] Ford Explorer EV Premium Extended Range – kiadós, remek teszthét Angliában](https://www.autoaddikt.hu/kepek/ford-explorer-ev-uk-anglia-teszt-autoaddikt-38-100x75.jpg)
![[TESZT] Fiat Grande Panda 1.2 110LE 48V MHEV LaPrima – stílusos városi kényelem](https://www.autoaddikt.hu/kepek/fiat-grande-panda-1-2-mhev-teszt-autoaddikt-4-100x75.jpg)
![[TESZT] Jeep Grand Cherokee 2.0 4xe PHEV Summit Reserve – az egyik legikonikusabb amerikai Európának](https://www.autoaddikt.hu/kepek/jeep-grand-cherokee-2-0-4xe-phev-summit-reserve-teszt-autoaddikt-24-100x75.jpg)

![[TESZT] Kia Telluride X-Pro SX Prestige V6 AWD – fejlett szintű precizitás, amerikai kényelem](https://www.autoaddikt.hu/kepek/2025-kia-telluride-x-pro-sx-prestige-v6-awd-teszt-us-car-reviews-autoaddikt-1-300x160.jpg)