Nem kevesebb, mint három díj három vadonatúj Mazda modellnek. A japán márka júniusban a Mazda MX-5 negyedik generációjáért, az új Mazda2-ért és a Mazda CX-3-ért veheti át az a Red Dot 2015-ös dizájn díját.
Az ikonikus roadster új generációja a Red Dot Legjobbak legjobbika elismerést zsebelte be a versenyszavazatok legnagyobb különbségével. A CX-3, a Mazda első B-szegmens szabadidő-autója kiváló minőségű formatervéért kapta a díjat, a Mazda2 pedig Megtisztelő Említést kapott. A Red Dot zsűrije széleskörű kritériumrendszer – a dizájntól az innováción keresztül a funkcionalitásig, ergonómiáig és az ökológiai kompatibilitásig – alapján értékelte a pályaműveket.
A gyár három új modellje korábbi testvéreinek nyomdokába lép. Mindegyik a kiemelkedő KODO – A mozgás lelke formanyelvvel nyert díjakat, köztük öt modell a Red Dot-ot is a korábbi években. A KODO vonalai a vadállatok kitörő energiáját képezik le a Mazdákon. A formanyelv koncepciója az autógyártó sportautós hagyományaiban gyökerezik, talán nincs is jobb példa rá, mint az MX-5. Negyedik generációjával a világ legnagyobb példányszámban eladott kétüléses sportautója a KODO legmerészebb megtestesítője.
„A Red Dot elismerése a KODO rugalmasságának és művészi szabadságának szól” – mondta Kevin Rice, a Mazda európai főtervezője. „A KODO a gepárd energiáját tükrözi, mielőtt prédájára ugrik. Az MX-5 esetében az autó karosszériáján játszottunk a „sűrítéssel” és a „kitöréssel”. A CX-3-nál másik megközelítést alkalmaztunk: összedolgoztuk az autó két fontos részének volumenét és ezek egymáshoz viszonyuló arányait, ezáltal energiát létrehozva. Az új Mazda2 megint más; egyszerűen demonstrálja, hogy nálunk mindegyik autónknak saját karaktere van.”





![[TESZT] Ford Explorer EV Premium Extended Range – kiadós, remek teszthét Angliában](https://www.autoaddikt.hu/kepek/ford-explorer-ev-uk-anglia-teszt-autoaddikt-38-180x135.jpg)
![[TESZT] Fiat Grande Panda 1.2 110LE 48V MHEV LaPrima – stílusos városi kényelem](https://www.autoaddikt.hu/kepek/fiat-grande-panda-1-2-mhev-teszt-autoaddikt-4-180x135.jpg)
![[TESZT] Jeep Grand Cherokee 2.0 4xe PHEV Summit Reserve – az egyik legikonikusabb amerikai Európának](https://www.autoaddikt.hu/kepek/jeep-grand-cherokee-2-0-4xe-phev-summit-reserve-teszt-autoaddikt-24-180x135.jpg)
![[TESZT] Fiat Scudo 2.0 Mjet 180 LE AT8 L2 Crew Cab – szállításra, és 6 személy utazásához is kiváló](https://www.autoaddikt.hu/kepek/fiat-scudo-2-0-mjet-crew-cab-teszt-16-180x135.jpg)
![[TESZT] Fiat 600 Hybrid 1.2 100LE 48V MHEV LaPrima – frissesség, üdeség, Olaszország](https://www.autoaddikt.hu/kepek/fiat-600-mhev-hyvrid-laprima-teszt-autoaddikt-2-180x135.jpg)




































![[TESZT] Ford Explorer EV Premium Extended Range – kiadós, remek teszthét Angliában](https://www.autoaddikt.hu/kepek/ford-explorer-ev-uk-anglia-teszt-autoaddikt-38-100x75.jpg)
![[TESZT] Fiat Grande Panda 1.2 110LE 48V MHEV LaPrima – stílusos városi kényelem](https://www.autoaddikt.hu/kepek/fiat-grande-panda-1-2-mhev-teszt-autoaddikt-4-100x75.jpg)
![[TESZT] Jeep Grand Cherokee 2.0 4xe PHEV Summit Reserve – az egyik legikonikusabb amerikai Európának](https://www.autoaddikt.hu/kepek/jeep-grand-cherokee-2-0-4xe-phev-summit-reserve-teszt-autoaddikt-24-100x75.jpg)
![[TESZT] Fiat Scudo 2.0 Mjet 180 LE AT8 L2 Crew Cab – szállításra, és 6 személy utazásához is kiváló](https://www.autoaddikt.hu/kepek/fiat-scudo-2-0-mjet-crew-cab-teszt-16-100x75.jpg)
![[TESZT] Fiat 600 Hybrid 1.2 100LE 48V MHEV LaPrima – frissesség, üdeség, Olaszország](https://www.autoaddikt.hu/kepek/fiat-600-mhev-hyvrid-laprima-teszt-autoaddikt-2-100x75.jpg)


