A merész formatervezés úttörő örökségére építve, “Kiiro” néven, limitált szériás változatot kínál a Nissan az ikonikus JUKE Crossoverből.
Kitűnik a tömegből
A japán Kiiro szó magyarul “sárgát” jelent, és arra utal, hogy az autón minden oldalán sárga elemek jelennek meg: az első és hátsó lökhárító alsó részén, illetve mindkét oldalt az oldalsó küszöbléceken. Az élénk “fűszeres citromsárga” díszitő elemek különleges kontrasztot képeznek a JUKE történetében először elérhető kerámia szűrke színnel.
Ezek a színvillanások együttesen dinamizmust és provokatív vonalat kölcsönöznek a JUKE Kiiro külső formavilágának. További különleges részlet az első sárvédő peremére szerelt alumínium díszléc is.
A 19 colos keréktárcsáinak dizájnja a magas felszereltségű, Tekna változatból származik, és már ott is nagyon szerették az ügyfelek, de a Kiiro esetében teljesen feketére lett festve, és ezáltal sokkal sportosabb lett az autó összhatása. Modern mintázat, látható a visszapillantó tükrökön és a tetőíveken, oly módon megtervezve, hogy azt a hatást keltsék, mintha a szél vagy a sebesség fújná a dizájnelemeket a jármű hátsó része felé.
A C oszlopra ízlésesen elhelyezve felkerült a KIIRO felirat, ezáltal jelölve, hogy ez egy limitált szériás változat.
Az összhatás visszafogott, mégis merész, ugyanakkor figyelemfelkeltő is egyben.
Sárga részletek a belső térben
Belül az ülések kárpitozása fekete és metálszürke műbőrrel készült. Ezen kívül sárga színű varrás díszíti az első és a hátsó üléseket csakúgy, mint a középső kartámaszt, a középkonzolt, az első ajtókat és a műszerfalat. Így tökéletes összhangban van a belső és a külső megjelenés. A középkonzolon, a sebességváltó előtt elhelyezett alumíniumlapon található a KIIRO felirat.
„Mióta bemutattuk az első generációs JUKE-on, hogy milyen egyedi, személyre szabott változtatásokat tudunk végezni az autón, látjuk, hogy az ügyfelek mennyire szeretik a JUKE stílusát, amit játékos részletekkel lehet kiegészíteni. Egy különleges változatot szerettünk volna létrehozni, amely komolyságot sugároz, tekintéllyel és merészséggel ötvözve – ugyanakkor se nem komor, se nem unalmas. Bízom benne, hogy a JUKE Kiiro nagy siker lesz” – nyilatkozta Arnaud Charpentier, a Nissan AMIEO régió termékstratégiáért és árképzésért felelős alelnöke.
A JUKE Kiiro különleges változatából mindössze 5.000 darab készül Európában, Magyarországra 100 darabot hoz az importőr, ezáltal is biztosítva az exkluzivitását a modellnek.
A JUKE Kiiro tervezését a londoni Nissan Design Europe csapata vezette, ahol a nagysikerű JUKE mindkét generációját, valamint a Nissan Qashqai-t is tervezték.
Nem csak egy szép megjelenés
A kínálat többi tagjához hasonlóan a JUKE Kiiro-t is egy 3 hengeres benzinmotor hajtja, amely egyszerre hatékony és érzékeny. Az 1,0 literes egység turbófeltöltővel rendelkezik, ami 114 lóerőt és 200 Nm nyomatékot képes produkálni. A hatfokozatú kézi sebességváltó az alapfelszereltség részét képezi, viszont lehet duplakuplungos automata sebességváltót kormányváltóval is kérni.
A JUKE-ban intuitív, könnyen kezelhető technológia bősége van jelen. A biztonsági funkciók közé tartozik az intelligens vészfékezés gyalogos- és kerékpárosfelismeréssel, az intelligens sebességszabályozó asszisztens, a közlekedési táblák felismerése, az intelligens sávtartás, a hátsó keresztirányú forgalomfigyelés és a holttérfigyelés, amely figyelmezteti a vezetőt, ha egy másik jármű a holttérbe kerülne, így a rendszer visszairányítja az autót a sávjába az ütközés elkerülése érdekében.
A NissanConnect infotainment rendszer lehetővé teszi az ügyfelek számára, hogy az Apple CarPlay® vagy az Android Auto használatával szinkronizálják kedvenc okostelefon-alkalmazásaikat a beépített 8 colos érintőképernyőn. A Nissan Connected Services applikációnak köszönhetően nemcsak, hogy számos a vezetéssel kapcsolatos információ érhető el, hanem nyithatjuk és zárhatjuk az autót a telefonunkon keresztül.
A JUKE Kiiro gyártása áprilisban kezdődik meg, és májusban már a Nissan márkakereskedésekben is megtalálhatóak lesznek.
A Kiiro változat nemcsak JUKE-ból, hanem Micraból is elérhető, hasonló koncepció mentén: sárga külső díszlécek, fekete kerék, KIIRO felirat.





![[TESZT] Jeep Grand Cherokee 2.0 4xe PHEV Summit Reserve – az egyik legikonikusabb amerikai Európának](https://www.autoaddikt.hu/kepek/jeep-grand-cherokee-2-0-4xe-phev-summit-reserve-teszt-autoaddikt-24-180x135.jpg)
![[TESZT] Fiat Scudo 2.0 Mjet 180 LE AT8 L2 Crew Cab – szállításra, és 6 személy utazásához is kiváló](https://www.autoaddikt.hu/kepek/fiat-scudo-2-0-mjet-crew-cab-teszt-16-180x135.jpg)
![[TESZT] Fiat 600 Hybrid 1.2 100LE 48V MHEV LaPrima – frissesség, üdeség, Olaszország](https://www.autoaddikt.hu/kepek/fiat-600-mhev-hyvrid-laprima-teszt-autoaddikt-2-180x135.jpg)
![[TESZT] Mazda2 TS2 (2007) – ideális választás városba és agglomerációs közlekedéshez](https://www.autoaddikt.hu/kepek/mazda-2-2008-teszt-autoaddikt-1-180x135.jpg)
![[TESZT] Ford Puma Gen-E – a kompakt városi crossover jövője](https://www.autoaddikt.hu/kepek/ford-puma-gen-e-teszt-autoaddikt-34-180x135.jpg)
































![[TESZT] Jeep Grand Cherokee 2.0 4xe PHEV Summit Reserve – az egyik legikonikusabb amerikai Európának](https://www.autoaddikt.hu/kepek/jeep-grand-cherokee-2-0-4xe-phev-summit-reserve-teszt-autoaddikt-24-100x75.jpg)

![[TESZT] Fiat Scudo 2.0 Mjet 180 LE AT8 L2 Crew Cab – szállításra, és 6 személy utazásához is kiváló](https://www.autoaddikt.hu/kepek/fiat-scudo-2-0-mjet-crew-cab-teszt-16-100x75.jpg)
![[TESZT] Fiat 600 Hybrid 1.2 100LE 48V MHEV LaPrima – frissesség, üdeség, Olaszország](https://www.autoaddikt.hu/kepek/fiat-600-mhev-hyvrid-laprima-teszt-autoaddikt-2-100x75.jpg)
![[TESZT] Mazda2 TS2 (2007) – ideális választás városba és agglomerációs közlekedéshez](https://www.autoaddikt.hu/kepek/mazda-2-2008-teszt-autoaddikt-1-100x75.jpg)
![[TESZT] Ford Puma Gen-E – a kompakt városi crossover jövője](https://www.autoaddikt.hu/kepek/ford-puma-gen-e-teszt-autoaddikt-34-100x75.jpg)


