AutóAddikt Bemutatók Jeep Magyarországon is bemutatkozott a Jeep Renegade

Magyarországon is bemutatkozott a Jeep Renegade

Hazai menetpróbán mutatkozott be szakújságíróknak a Jeep Renegade, a márka alapvetően Wrangler mellé pozícionált alternatívája.

jeep_renegade_magyar_menetproba_001

Alapvetően érdekes, hogy a Jeep ezennel visszafelé bővítette a modellkínálatot, korábban egyébként a 2014-es Genfi Autószalonról tudósítottunk is az új 4×4-es debütálásáról. Már akkor is, ott, testközelben elnyerte tetszésünket, s felfedezni véltük – nem véletlenül – a korabeli Jeep Willys arculatát, jellemzően meghatározó részleteit.

A Jeep márka 1941-es alapítása után alaphangon harcászati irányba mozdult a gyártó, akkoriban terepen kevés ellenfele akadt a puritán kidolgozású, ám annál összetettebb menettulajdonságokkal bíró Willys-nek. Azért a Willys, mert tulajdonképpen a leginkább meghatározó Jeep, a dzsip, mint szlenges kifejezés maga innen, a gyökerektől ered.

Vajon sikerül-e a Jeep-nek megismételnie a korabeli sikereket? Véleményünk egybehangzóan: nyilván, bár ha figyelembe vesszük az eddigi portfóliót, s annak népszerűségét, valamint azt, hogy gyakorlatban milyen magas szinteken volt képes eleddig bizonyítania a márkának különböző szegmensekben, akkor is mindenképp a pozitív irányba billen a mérleg képzeletbeli mutatója.

A Jeep magyarországi importőre a tavalyi, akkor Grand Cherokee-ra kihegyezett bemutatóhoz hasonlóan idén is felvonultatta az alcsútdobozi kiindulópontú sajtóeseményen az egész aktuális, idehaza megvásárolható palettát. Tehát Jeep Grand Cherokee, Cherokee, Compass, Wrangler, Wrangler Unlimited, és persze Renegade: sajnos a SRT-8 motorral szerelt variáns (tavaly volt egy, még a ráncfelvarrás előtti korszakból), valamint a Patriot hiányzott a felhozatalból, viszont utóbbit amúgy sem forgalmazzák Magyarországon.

Akármelyik változatot ki lehetett tehát próbálni a fent említett kiosztásból – értelemszerűen most a Jeep Renegade-re és a Cherokee-ra voltunk kíváncsiak, már csak azért is, mert tavaly a Wrangler Unlimited és Grand Cherokee beállítottságú volt a menetpróbánk. Ráadásul néhány héttel ezelőtt jelent meg a Jeep Grand Cherokee-t taglaló tesztünk is.

Kezdjük a Jeep Cherokee-val! A forma és fazon megosztó, nyomokban emlékeztet a dizájn a nagytestvér Grand Cherokee-nál alkalmazottra, a hűtőmaszk tagolt álló téglalap alakzat-mintázatú perspektívája egyértelművé teszi a származást, a kifejezetten keskenyre húzott és magasra pozícionált lámpatestek újszerű megközelítést hordoznak. Megosztó a küllem itt, mindenestre próbált a gyártó formabontót, ám mégis hagyományörzőt alkotni: sikerült. A valamivel bővebb, mint 4.5 méteres hossz még a kompakt kategóriába sorolja a Jeep Cherokee-t, a modern, intuitív megoldások elsősorban a formatervet tekintve egyedibbé teszik szegmens béli társainál. No és persze hozzá kell vennünk, hogy a kategória egyik legstrapabíróbb SUV modelljéről szól a fáma, amely tényleges terepes képességekkel bír.

A Jeep Cherokee-t nem tettük próbára terepen, viszont jó pár kilométeren át tartó műúton kiveséztük a menettulajdonságokat. A tesztautó jelen esetben egy 2 literes turbódízellel, 9 fokozatú automatával és Jeep Active Drive II rendszerű állandó összkerékhajtással szerelt változat volt, megfelelő teljesítménnyel (140 LE @ 3750 RPM) és kíváló forgatónyomatékkal (350 Nm @ 1500 RPM). Fogyasztás tekintetében is jó eredménnyel zártunk, minimális városi jellegű, túlnyomórészt országúti autózás mellett 6.7 literes átlagot rögzítettünk 100 kilométerre átlagolva. A Jeep Cherokee vezetése könnyed, jól optimalizált ülés- és kormánypozíciók állíthatók, a kilátás szintén korrekt minden irányba, a hosszt és szélességet hamar megszokjuk vezetés közben, beleértve a viszonylag túlnyúló motortér-tartományt is.

Igazi városi kalandornak titulálja a gyártó a régi-új formatervezéssel megáldott Jeep Renegade-et. Minden okuk meg is van rá, hiszen a jelek és tapasztalatok szerint valóban – ha a szóösszetétel kettős jelentését vizsgáljuk – városi is, kalandor is; országúton, terepen is kiváló menettulajdonságokkal rendelkezik. A magyar importőrnek hála, kipróbálhattuk a Jeep Renegade-et aszfalton, földúton, sárban egyaránt, tehát a teljes funkcionalitás felfedhette bájait.

Formailag valóban visszanyúltak a tervezőmérnökök a múltba, 73 év tradícióját és a jól bevált módszereket alkalmazva. Nyilvánvalóan a Willys-szerű hangsúlyos hűtőmaszkot nem bolygatták túlzottan, meghagyva a Wrangler-nek és a Compass-nek, viszont a tradicionális mellső lámpatestek, a kocka alak, viszonylag hosszúra nyújtott motortérrel ugyanúgy fellelhetők, mint annakelőtte. Számos egyedinek számító vizuális megoldás is alkalmazásra került a Jeep Renegade kivitelezésénél, leginkább a fart meghatározó helyzetjelzők burájának négyzet alakzatú sziluettje, benne X-szel a leginkább említésre méltó, mely a korabeli Jeep elődök (ismét a Wallys emelendő ki) hátulra szerelt üzemanyagkannáinak rajzolatát hívatott utánozni. Ráadásként pedig az enteriőrben is folytatódik az összetéveszthetetlen high-tech kontra tradíció szellemiségben megvalósított arculati jelleg a teljesség kedvéért.

Nyers, ugyanakkor kifinomult is tud lenni: elsődleges környezete a terep, ez egyértelműen kiderült a menetpróba során. A Jeep instruktorai némi országúti autózás során (ez a feljebb említett Cherokee-val zajlott elsősorban) beirányoztak két szántóföld közé ékelődött, az előző napi esőzésektől jelentősen felázott földút szakaszt pár kilométeren át, méretes mélyedésekkel, pocsolyákkal, képlékeny állagú agyagos talajjal és mélyen kijárt nyomvájatokkal egyetemben. Itt máris áldásos hatását fejtette ki az optimálisra gondolt hasmagasság, melynek köszönhetően még második sebességfokozatba felváltva (az amúgy lépésben történő haladás mellett) sem csapta le az orrát, vagy legalábbis az első tengelyt a futómű. Persze az 5 állásos Selec-Terrain módválasztó itt is igencsak elkelt, automatáról hamarosan Mud-ra, azaz sáros környezet profilra váltottunk (bár az automatikus hajtáslánc optimalizálás is bőven elegendő lett volna a közepes nehézségű terepkörülményekhez). Annak ellenére, hogy a tesztautókra utcai gumik voltak szerelve, gond nélkül vették a kisebb-közepesebb-nagyobb akadályokat, néha történtek megcsúszások, ám ilyenkor az elektronika és az ellenkormányzás minden esetben segített jelentősen.

Kategóriáját meghazudtoló felszereltséggel (komfort és biztonság – utóbbi 60 féle szolgáltatást takar) rendelkezik a Jeep Renegade. Az UConnect infotainment és navigációs rendszer, a 7 colos LCD alapú központi műszeregység a Jeep Grand Cherokee-hoz hasonlóan rendkívül informatívak, gyakorlati hasznuk kifejező.

A próbált Jeep Cherokee-hoz hasonló, 2 literes 140 lóerős Multijet II dízellel tettük próbára Jeep Renegade-et is, viszont a hajtásláncba applikált váltóegység ez esetben manuális, 6 sebességes megközelítés volt. Ennek külön örültünk, a tapasztalatok pedig itt is pozitívak voltak: az áttételezések megfelelőek, a fokozatok jól eltaláltan hosszúak, főként az első három; ez kifejezetten jó, ha terep körülmények közt autózunk, feleslegessé téve a folyamatos fel- és visszaváltásokat, megakadályozva, hogy a hajtott kerekek idő előtt, vagy indokolatlanul elpörögjenek. Segítség még az alacsony, 1500-as percenkénti fordulatszámnál már rendelkezésre álló, 350 Newtonméteres csúcsnyomaték, így a relatíve nagy terepszögek is könnyedén bevehetők és áthidalhatók.

Természetesen megkaptuk a 2015-ös modellévű Jeep Renegade aktuális árazására vonatkozó információkat is. Eszerint a belépőszintű, 1.4 literes Multiair 2 140 lóerős benzinessel és 6 sebességes váltóval szerelt, Longitude csomagos elsőkerekes változat 6 250 000 forintos listaáron férhető hozzá a kereskedésekben, míg a csúcsfelszereltségű Trailhawk, 2 literes Mjet 170 lovas dízelmotoros, 9 sebességes automataváltós, Jeep Active Drive Low hajtáslánccal felszerelt variánsa 9 450 000 forintot kóstál.

Még több információ a Jeep magyarországi honlapján olvasható.

Még több fotó: Napimagazin Facebook oldal

A cikkhez tartozó fényképeket Canon EOS 5D Mark II fényképezővel készítettük.

Együttműködő partnereink: Acer Hungary, Gigabyte, Sony, MSI, Epson, Canon, Camera Kft., Nike

Utómunka hardver: Acer, Gigabyte, MSI