A soron következő hétvégén, Marokkóban (Észak-Afrika) veszi kezdetét az FIA WTCC túraautó világbajnokság 2017-es évada. A Polestar Cyan Racing pilótái, Thed Björk, Néstor Girolami és Nicky Catsburg a technikás Circuit Moulay El Hassan utcai pályán veszik fel a versenyt a vetélytársakkal.
Újdonságok 2017-re:
• A cél a világbajnoki cím
• Immár három Volvo S60 Polestar TC1 versenyautó indul
• Tapasztalt pilóták: Thed Björk, Néstor Girolami és Nicky Catsburg
• Visszatértek a bajnokságba az olyan legendás versenypályák, mint Monza vagy Makaó
Az intenzív, több ezer tesztkörből és vég nélküli fejlesztésekből álló téli tesztidőszak lezárultával ideje szembenézni az ellenfelekkel a tíz állomásra tervezett évad első versenyhétvégéjén, és megkezdeni az utat a végső cél: a világbajnoki cím felé.
Thed Björk négyszeres STCC-bajnok remekül zárta a csapat tavalyi, felkészülő évét: Kínában megszerezte a csapat első futamgyőzelmét, majd a katari szezonzárón a dobogóról búcsúztatta az évet.
„Az előttünk álló évad minden eddiginél izgalmasabb lesz a csapat számára, és nekem is. Egyetlen szezonunk előtt sem voltak még ilyen kedvezőek a feltételek. Egész életemben arról álmodtam, hogy a világbajnoki címért küzdhessek. Természetesen csapatmunkáról van szó, ám mindkét másik pilóta rendkívül gyors, a csapat többi tagja pedig elképesztően keményen dolgozott a szezont megelőző időszakban. Marrákes alighanem az egész év legkeményebb versenye, ám remek alkalom lesz arra, hogy kielemezzük a versenytársakat. Nagy tisztelettel várom a fejleményeket.” – mondta Thed Björk.
Néstor Girolami kétszeres argentin bajnok tavaly Japánban versenyzett először a csapattal, és mindkét futamán pontszerző helyen ért célba. Az idei első hétvégén komoly feladat vár rá, hiszen soha életében nem versenyzett még a Moulay El Hassan pályán.
„Rengetegszer végigmentem a pályán a szimulátorban, ez sokat segített. De persze a való életben is meg kell ismerni a pályát, és ezt módszeresen kell csinálnom, körről körre növelve a sebességet, mert a Marrákeshez hasonló utcai pályák kíméletlenül megbosszulják a tévesztéseket. Bízunk az autóban, remélem, hogy Theddel és Nicky-vel együtt a lehető legtöbb pontot hozhatjuk el a hétvégén” – mondta Néstor Girolami.
Nicky Catsburg Marrákesben fog először versenyezni a Polestar Cyan Racing színeiben, és máris dobogós helyezésre törekszik.
„Alig várom, hogy elinduljon az évad, és szorosan együtt dolgozhassunk a csapattal, a csapattagokkal. A marrákesi utcai verseny kemény lesz és intenzív. Hiszem és remélem, hogy képesek vagyunk dobogós helyért küzdeni, erre törekszünk” – mondta Nicky Catsburg.
A Polestar Cyan Racing gyorsított ütemben vág neki az idei évadnak: az eredetileg tervezett 2018. helyett már 2017-ben világbajnoki címre törnek, ami különösen nagy terhet jelent a csapat összes tagja számára.
„Habár a tényeken alapuló, racionális döntést hoztunk, amikor 2017-re hoztuk előre a bajnoki cím megszerzésének célját, érzelmileg hatalmas nyomás alatt van mindenki. A csapat minden egyes tagja legvégső energiáit is mozgósította. Nem hiszem, hogy az idei évadban lesz a Polestar Cyan Racingnél motiváltabb, keményebben dolgozó csapat a boxutcákban” – mondta Alexander Murdzevski Schedvin, a Polestar motorsport-igazgatója.





![[TESZT] Ford Explorer EV Premium Extended Range – kiadós, remek teszthét Angliában](https://www.autoaddikt.hu/kepek/ford-explorer-ev-uk-anglia-teszt-autoaddikt-38-180x135.jpg)
![[TESZT] Fiat Grande Panda 1.2 110LE 48V MHEV LaPrima – stílusos városi kényelem](https://www.autoaddikt.hu/kepek/fiat-grande-panda-1-2-mhev-teszt-autoaddikt-4-180x135.jpg)
![[TESZT] Jeep Grand Cherokee 2.0 4xe PHEV Summit Reserve – az egyik legikonikusabb amerikai Európának](https://www.autoaddikt.hu/kepek/jeep-grand-cherokee-2-0-4xe-phev-summit-reserve-teszt-autoaddikt-24-180x135.jpg)
![[TESZT] Fiat Scudo 2.0 Mjet 180 LE AT8 L2 Crew Cab – szállításra, és 6 személy utazásához is kiváló](https://www.autoaddikt.hu/kepek/fiat-scudo-2-0-mjet-crew-cab-teszt-16-180x135.jpg)
![[TESZT] Fiat 600 Hybrid 1.2 100LE 48V MHEV LaPrima – frissesség, üdeség, Olaszország](https://www.autoaddikt.hu/kepek/fiat-600-mhev-hyvrid-laprima-teszt-autoaddikt-2-180x135.jpg)


































![[TESZT] Ford Explorer EV Premium Extended Range – kiadós, remek teszthét Angliában](https://www.autoaddikt.hu/kepek/ford-explorer-ev-uk-anglia-teszt-autoaddikt-38-100x75.jpg)
![[TESZT] Fiat Grande Panda 1.2 110LE 48V MHEV LaPrima – stílusos városi kényelem](https://www.autoaddikt.hu/kepek/fiat-grande-panda-1-2-mhev-teszt-autoaddikt-4-100x75.jpg)
![[TESZT] Jeep Grand Cherokee 2.0 4xe PHEV Summit Reserve – az egyik legikonikusabb amerikai Európának](https://www.autoaddikt.hu/kepek/jeep-grand-cherokee-2-0-4xe-phev-summit-reserve-teszt-autoaddikt-24-100x75.jpg)
![[TESZT] Fiat Scudo 2.0 Mjet 180 LE AT8 L2 Crew Cab – szállításra, és 6 személy utazásához is kiváló](https://www.autoaddikt.hu/kepek/fiat-scudo-2-0-mjet-crew-cab-teszt-16-100x75.jpg)
![[TESZT] Fiat 600 Hybrid 1.2 100LE 48V MHEV LaPrima – frissesség, üdeség, Olaszország](https://www.autoaddikt.hu/kepek/fiat-600-mhev-hyvrid-laprima-teszt-autoaddikt-2-100x75.jpg)


