Legördült a gyártósorról a vadonatúj 2017-es Ford GT első példánya – és ezzel hivatalosan is megkezdődött a Ford Performance várva várt szupersportkocsijának gyártása.
Az Ontario állambeli Markhamban működő, kisszériás Multimatic üzemben Raj Nair, a Ford ügyvezető alelnöke, valamint a globális termékfejlesztésért és műszaki kérdésekért felelős vezetője is jelen volt az első Ford GT születésénél.
“Amikor nekivágtunk a 2016-os évnek, két elsődleges célt fogalmaztunk meg a Ford GT szupersportkocsival kapcsolatban: hogy jeleskedjen Le Mans-ban, és hogy az első példányait még az év vége előtt megkapják a vásárlók” – emlékezett vissza Nair. “Mindkét célkitűzésünket sikeresen teljesítettük.”
“Ünnepélyes pillanat ez mindenki számára, aki részt vett az autó tervezésében és fejlesztésében – vagyis minden munkatársunk és beszállítónk számára” – tette hozzá az alelnök. “A Ford GT valóságos tárháza vállalatunk erőteljes innovációinak, és jól példázza elkötelezettségünket, hogy egyre több értéket adjunk vásárlóinknak; kis tömegű anyagokból épített karosszériát, áramvonalas kocsitestet és EcoBoost motortechnológiát.”
A Ford GT 2015 januárjában állt először reflektorfénybe az Észak-Amerikai Nemzetközi Autókiállításon – most pedig, alig két évvel később a Ford Performance már meg is kezdi az első autók kiszállítását a vevőknek.





![[TESZT] Fiat 600 1.2 145 LE 48V MHEV Sport – olasz stílus, meglepően komoly hibrid hajtással](https://www.autoaddikt.hu/kepek/fiat-600-1-2-145-48V-mhev-sport-teszt-2-180x135.jpg)
![[TESZT] Kia EV4 e204 Long Range GT-Line – ez most nem SUV, ez klasszikus megközelítés](https://www.autoaddikt.hu/kepek/kia-ev4-e204-long-range-gt-line-autoaddikt-teszt-17-180x135.jpg)
![[TESZT] Kia EV5 e217 Earth – az elektromos SUV, amely a Sportage babérjaira törhet](https://www.autoaddikt.hu/kepek/kia-ev5-e217-earth-teszt-autoaddikt-7-180x135.jpg)
![[TESZT] Kia EV6 GT‑Line S 84,0 kWh RWD – villany-crossoverrel Nagy-Britanniában](https://www.autoaddikt.hu/kepek/UK-2025-kia-ev6-gt-line-s-test-autoaddikt-1-180x135.jpg)
![[TESZT] Kia Telluride X-Pro SX Prestige V6 AWD – fejlett szintű precizitás, amerikai kényelem](https://www.autoaddikt.hu/kepek/2025-kia-telluride-x-pro-sx-prestige-v6-awd-teszt-us-car-reviews-autoaddikt-1-180x135.jpg)






























![[TESZT] Fiat 600 1.2 145 LE 48V MHEV Sport – olasz stílus, meglepően komoly hibrid hajtással](https://www.autoaddikt.hu/kepek/fiat-600-1-2-145-48V-mhev-sport-teszt-2-100x75.jpg)



![[TESZT] Kia EV4 e204 Long Range GT-Line – ez most nem SUV, ez klasszikus megközelítés](https://www.autoaddikt.hu/kepek/kia-ev4-e204-long-range-gt-line-autoaddikt-teszt-17-100x75.jpg)
![[TESZT] Kia EV5 e217 Earth – az elektromos SUV, amely a Sportage babérjaira törhet](https://www.autoaddikt.hu/kepek/kia-ev5-e217-earth-teszt-autoaddikt-7-100x75.jpg)
![[TESZT] Kia EV6 GT‑Line S 84,0 kWh RWD – villany-crossoverrel Nagy-Britanniában](https://www.autoaddikt.hu/kepek/UK-2025-kia-ev6-gt-line-s-test-autoaddikt-1-100x75.jpg)
![[TESZT] Kia Telluride X-Pro SX Prestige V6 AWD – fejlett szintű precizitás, amerikai kényelem](https://www.autoaddikt.hu/kepek/2025-kia-telluride-x-pro-sx-prestige-v6-awd-teszt-us-car-reviews-autoaddikt-1-100x75.jpg)


