2019 különleges év lesz az Opel számára: a gazdag hagyományú márka nemcsak az autógyártásának 120-adik évfordulóját ünnepli, hanem jól rákapcsol modellpalettájának villamosítására is.
Már 2019 első felében mindjárt két elektromos modell lesz rendelhető: az új Corsa akkumulátoros-villanyautó variánsa, valamint Grandland X SUV, konnektoros hibridként. „Elektromos lesz az Opel! Ezt jelentettük be PACE! vállalati tervünk ismertetésekor, és most már megvalósul“, mondta az Opel vezérigazgatója, Michael Lohscheller.
Különösen a Corsa ad lendületet jövőre az Opelnek. A bestseller, amelynek első generációja már 1982-ben színre lépett, teljesen új fejlesztésként jelenik meg, és először lesz elektromos változata is. Lohscheller versenyképes árat ígér: „Az új Corsa széles vevőkörnek teszi elérhetővé az e-mobilitást. Valódi villany-népautó lesz!“
Nagyobb férőhelyet igénylő, és a SUV-érzést kedvelő vevők a Grandland X 2019-ben rajtoló konnektoros hibrid kivitelét választhatják. A következő évtől Eisenach-ban készülő jármű 300 lóerő rendszerteljesítményt és elektromos összkerékhajtást nyújt.
Lohscheller további bepillantást is enged az Opel ambíciózus villamosítási terveibe. A jövőre debütáló szintén teljesen új Vivaro 2020-ban jön ki akkumulátoros-elektromos furgonként is.
Lesznek újdonságok az Opel Mokka X rajongóinak is. A sikeres szubkompakt SUV utódja 2020-tól gördül le a futószalagról. Rögtön a termelés első pillanatától lesz teljesen elektromos variánsa: „Következetesen folytatjuk járműválasztékunk villamosítását“ – hangsúlyozta Lohscheller.
Az innovációkat mindenkinek elérhetővé tevő márkafilozófia régóta áll középpontban az Opelnél, és így van most is, a „120 éves autógyártás“ jubileum megünneplésekor. 1899-ben, négy évvel a cégalapító Adam Opel halála után indította be, Carl, Wilhelm és Friedrich fiai tanácsára Sophie Opel az autók előállítását. Ami 120 éve a rüsselsheimi műhelyben 65 darab Opel Patentmotorwagen „System Lutzmann“ megépítésével kezdődött, valódi sikertörténet lett, máig több mint 70 millió gépkocsi legyártásával. Az Opel kezdettől azt tűzte ki célul, hogy a lehető leghatékonyabb és legjobb minőségű autóit széles vevőkör vásárolhassa meg.
Az elmúlt 120 évben sok legendás modellt vitt piacra az Opel. Rüsselsheimi mérföldkő volt a Laubfrosch, az Admiral, a Kadett, a Rekord és a Manta éppúgy, mint a GT. Iránymutató fejlesztésnek számított például 1935-ben az Opel Olympia, Németország első nagy sorozatban gyártott önhordó acélkarosszériás autója. 1989-ban jelent meg szériában a hármas hatású katalizátor, majd 1995-től valamennyi Opel személyautót elláttak már teljes méretű légzsákokkal. Az adaptív IntelliLux LED® mátrixvilágítás 2015-ben vonult be az Astrával a kompakt szegmensbe.
Hogy vevőivel együtt ünnepelhesse a kerek születésnapot, külön a jubileumra az Opel programjába vett egy „120 éves“ különkiadás-sorozatot. Számos ilyen modell lesz kapható, a legtöbb piacon már megrendelhetők. A „120 éves“ kivitelben alapfelszerelés lesz sok élvonalbeli technikai-, design- és komfort-részlet – különösen attraktív árért.





![[TESZT] Jeep Grand Cherokee 2.0 4xe PHEV Summit Reserve – az egyik legikonikusabb amerikai Európának](https://www.autoaddikt.hu/kepek/jeep-grand-cherokee-2-0-4xe-phev-summit-reserve-teszt-autoaddikt-24-180x135.jpg)
![[TESZT] Fiat Scudo 2.0 Mjet 180 LE AT8 L2 Crew Cab – szállításra, és 6 személy utazásához is kiváló](https://www.autoaddikt.hu/kepek/fiat-scudo-2-0-mjet-crew-cab-teszt-16-180x135.jpg)
![[TESZT] Fiat 600 Hybrid 1.2 100LE 48V MHEV LaPrima – frissesség, üdeség, Olaszország](https://www.autoaddikt.hu/kepek/fiat-600-mhev-hyvrid-laprima-teszt-autoaddikt-2-180x135.jpg)
![[TESZT] Mazda2 TS2 (2007) – ideális választás városba és agglomerációs közlekedéshez](https://www.autoaddikt.hu/kepek/mazda-2-2008-teszt-autoaddikt-1-180x135.jpg)
![[TESZT] Ford Puma Gen-E – a kompakt városi crossover jövője](https://www.autoaddikt.hu/kepek/ford-puma-gen-e-teszt-autoaddikt-34-180x135.jpg)
































![[TESZT] Jeep Grand Cherokee 2.0 4xe PHEV Summit Reserve – az egyik legikonikusabb amerikai Európának](https://www.autoaddikt.hu/kepek/jeep-grand-cherokee-2-0-4xe-phev-summit-reserve-teszt-autoaddikt-24-100x75.jpg)

![[TESZT] Fiat Scudo 2.0 Mjet 180 LE AT8 L2 Crew Cab – szállításra, és 6 személy utazásához is kiváló](https://www.autoaddikt.hu/kepek/fiat-scudo-2-0-mjet-crew-cab-teszt-16-100x75.jpg)
![[TESZT] Fiat 600 Hybrid 1.2 100LE 48V MHEV LaPrima – frissesség, üdeség, Olaszország](https://www.autoaddikt.hu/kepek/fiat-600-mhev-hyvrid-laprima-teszt-autoaddikt-2-100x75.jpg)
![[TESZT] Mazda2 TS2 (2007) – ideális választás városba és agglomerációs közlekedéshez](https://www.autoaddikt.hu/kepek/mazda-2-2008-teszt-autoaddikt-1-100x75.jpg)
![[TESZT] Ford Puma Gen-E – a kompakt városi crossover jövője](https://www.autoaddikt.hu/kepek/ford-puma-gen-e-teszt-autoaddikt-34-100x75.jpg)


