Főoldal Blog Oldal: 100

A1406906940 vezetőldali első sárvédő-díszburkolat visszahelyezése az 1997-es Mercedes-Benz S420 W140-re

Korábbi cikkünkben beszámoltunk arról, hogy projektautónk, az 1997-es S-osztályos Mercedes W140 vezetőoldai sárvédőjét szintezni kellett, mert a szimmetria nem annyira volt szerethető. Ezzel készen vagyunk, utána jöhetett is az A1406906940 Sacco-deszka visszahelyezése.

Kicseréltük a patenteket (2 db), valamint a kerék felé eső kis felső sínbe bepattintottuk a felfogató műanyagot. Visszatettük a gumitömítést rá, majd a három alsó műanyag fület behelyeztük a foglalatokba. Mindezt csukott első ajtónál volt a legegyszerűbb végezni, kivéve a 2 db rögzítőcsavar visszatételét (ezek is újra lettek cserélve).

A kerékjárati ív felől kezdtük a visszahelyezést, miután a fülek a helyükre kerültek. Itt helyére kerül a műanyag felfogató, majd a patentek is bepattantak pozíciójukba.

Itt jegyeznénk meg érdekességként, hogy a patent felfogató műanyag karikák bepattintása kimondottan nehéz szülésnek ígérkezett. Ámon Pali ismét segítségünkre sietett egy jó tanáccsal: azt javasolta, hogy a műanyag felfogató karikákra fújjunk egy kevés WD40-et, majd úgy próbáljuk a berakásukat. Sikerrel is jártunk, a felfogatók a helyükre ugrottak, stabilan állnak.

Végül a visszacsavarozás következett, ehhez a vezetőoldali ajtót maximálisan ki kell nyitni, ugyanis így férhetők hozzá a csavarok (a sárvédőelem csavarjai szintén).

Együttműködő partnerek: Mercedes-Benz, Classic Vehicle HungaryVictor’s CustomsZöld AutószervizMerciBolt.huHankook Tire MagyarországULOLoctite (Henkel Adhesives)Olajshop.hu

Fotó: Autóaddikt

Utómunka: Acer

Megtörtént a sárvédőelem szintezése a W140-es 1997-es Mercedes-Benz 420-on

Nem volt egyszerű, mégis remek kihívást jelentett. DIY Mercedes W140 karosszériaelem-optimalizálás, második rész.

Ahogyan azt korábban már megírtuk, eljött az ideje a vezetőoldali sárvédőelem szintezésének, ugyanis már jó ideje együtt élünk ezzel az elemtáris problémával. Úgy 1-1.5 mm hézagkülönbséget jelentett (mára múlt időben), de szakavatott szemnek kellemetlenül hathatott.

Plusz a sárvédőelemhez tartozó Sacco-deszkát is meg kellett újítani, hiszen hiányosan volt a helyén, ragasztós-gányolós megoldással lett felfogatva a helyére, persze ferdén. Így a kettőt összevontuk, és a fő feladattal – a szintbe állítással – végeztünk is.

A lökhárító levételével folytattuk a procedúrát – ekkorra már a díszburkolat-elem lekerült a Mercedesről. A lökhárítót azért kellett levenni, mert alatta található 1 fő felfogató csavar a sárvédőelemhez, tehát mindeképp elkerülhetetlen ez a folyamatrész.

Talán ez a legnehezebb feladat ilyenkor, kiváltképp, ha az ember a garázsában teszi mindezt egymaga; emelő nélkül meg pláne. Na de mindegy is, sikerült leszedni a lökhárítót – nem először amúgy.

A W140 első sárvédőelemet 12 darab 10-es főcsavar tartja. 3 az A oszlop alatt, 2 a díszlap mögött (plusz 1 a sárvédőelem nyúlvány-merevítőjén), 1 az indexbúra alatt, 2 apró az indexbúra tartóján belül, a fényszóróházhoz kapcsolódva, 6 darab pedig a felső részen, a motortér felöli belső oldalon.

Nem terveztük a sárvédőelem leválasztását, elegendőnek tartottuk a csavarok meglazítását, vagy a nagyon tré állapotban lévők cseréjét. Itt jött a képbe ismét Ámon Pál Mercedes bontója, ahol mindenféle apró-cseprő dolgot ki lehet fogni a 140-eshez (is), úgyhogy el is szaladtunk hozzá, és beszereztünk pár A1639900136-as cikkszámú 10-es alátétes csavart. Eredeti Mercedes-t természetesen.

Jól is tettük, mert a Sacco-deszka alatt kapásból a 2 darab csavar kissé ramaty állaptonak örvendett – érdekes, hogy a környezetük viszont egyáltatlán nem volt rozsdás. Ezeket a csavarokat ki is cseréltük, már csak azért is, mert a bal oldali, eredetileg benn lébő csavar nem is típusazonos verziójú volt.

Miután meglazítottuk a csavarokat, kezdődhetett a sárvédőelem óvatos mozgatása. Az elem frontrésze pár fokkal feljebb mutatott, mint kellett volna, ez máris kihatással volt az A-oszlopi illesztésre, az ottani hézagra, valamint az alsó díszléc vonalának szimmetriájára.

Miután helyére tettük a sárvédőelemet, és megmértük a helyesnek vélt hézagot – ami egyébként milliméterre pontosan megegyezik a gyárival – jöhetett az összeszerelés. Ami alapvetően a csavarok meghúzásáról szólt, illetve utánszintezésről, ha épp elmászott volna a szimmetria összerakás közben.

Ezzel is végeztünk, mehetett a helyére az indexbúra, valamint az alsó díszpanel is. Utóbbi kapcsán külön cikkel jelentkezünk.

Együttműködő partnerek: Mercedes-Benz, Classic Vehicle HungaryVictor’s CustomsZöld AutószervizMerciBolt.huHankook Tire MagyarországULOLoctite (Henkel Adhesives)Olajshop.hu

Fotó: Autóaddikt

Utómunka: Acer

Bemutatkozott a vadonatúj Lexus NX

A prémium sláger crossover második generációjaként a vadonatúj NX új fejezetet nyit a Lexus számára, ugyanis külső és belső formatervével, valamint hajtásláncaival egyaránt új irányokba tart, beleértve a Lexus történelmének első plug-in hibrid elektromos hajtását. A továbbfejlesztett menetdinamika még élvezetesebb és közvetlenebb vezetési élményt kínál, az új generációs médiarendszerek és kapcsolódási lehetőségek pedig szorosabb köteléket fonnak a felhasználó és a jármű közé. Fejlett technológiák fokozzák a biztonságot, a kényelmet és a praktikumot.

A Lexus NX prémium crossover első generációja különösen sikeresnek bizonyult a környezetbarát öntöltő hibrid elektromos hajtású modelljeiről ismert japán luxusautógyártó számára Európában: 2014-es bemutatkozása óta több mint 170.000 példány talált belőle gazdára a kontinensen. A felhasználók legtöbbje (nem kevesebb, mint 70%-a) új ügyfél volt a Lexus számára, így az NX előző generációja különösen nagy mértékben járult hozzá a márka növekedéséhez a régióban. Erre a sikerre épít az új generáció, amely kimagasló minőségű terméket kínál azon ügyfelek számára, akik a megszokottnál többet várnak autójuktól. A vadonatúj Lexus NX teljes mértékben újjászületett. A modell céljait és elkötelezettségét hűen tükrözi a menetteljesítmények, a menetdinamika és a hatékonyság terén elért hatalmas előrelépés; ennek mértékét jól mutatja, hogy vadonatúj NX alkatrészeinek 95 százaléka megújult. A Lexus mindeközben megtartotta emberközpontú szemléletét, ami kulcsfontosságú tényezőként jelentkezik az új NX minőségében, és amit az „Élje át a pillanatot” filozófia határoz meg. A hamarosan már Magyarországon is megrendelhető vadonatúj Lexus NX várhatóan az idei év utolsó negyedévében érkezik majd meg a hazai márkakereskedésekbe.

A fejlesztési koncepció

Az „Életerő és technológia” koncepció a dinamikus agilitást modern technológiákkal egyesíti: az autó megjelenése az első lépést jelképezi a Lexus márka átalakulásában, amely új hozzáállást hoz el a termékfejlesztés, a formatervezés és a tesztelés tekintetében. „Életerő és technológia” – ez a kifejezés megtestesíti a vadonatúj NX fejlesztési koncepciójának alapját. Az életerő a modell dinamikáját fejezi ki, a technológia pedig a modern innovációk jelenlétére utal.

 „Az új NX fejlesztésének középpontjában az állt, hogy a modell tökéletesen megfeleljen az ügyfelek különböző életstílusának a világ minden pontján. Mindezt legfőbb erősségei teljes megújulásával teszi, beleértve az elektrifikációt, a formatervet, a vezetési élményt és a fejlett technológiákat, amelyek magasabb szintre emelése még vonzóbbá teszi a modellt.” – magyarázza a modell főmérnöke, Takeaki Kato.

Ez a hozzáállás fontos előrelépéseket hozott, beleértve az új formanyelvet, a Lexus történelmének első plug-in hibrid elektromos (PHEV) autóját, egy összekapcsolt és különösen élvezetes vezetési élményt a Lexus Driving Signature jegyében; egy lényegre törő, intuitív vezetőteret, amely az új Tazuna architektúra alapján készült, valamint a fejlett, emberközpontú technológiák használatát a kimagasló biztonság és kényelem érdekében. A vadonatúj NX fejlesztési programja fontos változásokat hozott a Lexus járműfejlesztésében: a digitális modellezés és a különféle, új számítógépes technológiák használatával a mérnöki tervezés során még magasabb szintű minőségbiztosítás vált lehetővé. Ugyanakkor a kézműves Takumi eljárások éppúgy alapvető részét képezik a legmagasabb szintű érzékelhető minőségnek, amihez a mesterek a világ legkifinomultabb és legtökéletesebb érzékszerveit használják: az emberi látást, hallást és tapintást. További innováció, hogy a fejlesztésben hivatásos autóversenyzők is részt vettek. A Lexus Shimoyama tesztpályáján így még tökéletesebbre csiszolták a menetdinamikát, különös tekintettel a kormányzásra és a fékezésre. Az új biztonsági és kényelmi technológiák gyors bevezetése is a fejlesztés középpontjában állt, ideális egyensúlyt teremtve a széles kínálat és az ügyfelek számára fontos költséghatékonyság között. A fejlesztési koncepció elemeit az „Élje át a pillanatot” elv foglalja össze; a Lexus ezzel a szlogennel szemlélteti a vadonatúj NX ébresztette érzelmeket és a modell kivételes vezethetőségét.

Még kifinomultabb érzések: új irányelv a Lexus formanyelvében

Az NX formatervének „funkcionális szépsége” közvetlenül a különböző ügyféligényeket és preferenciákat veszi alapul: megtartja az modell avantgárd megjelenését, miközben érettebb, kifinomultabb és erőteljesebb látványt nyújt, az ikonikus, orsó formájú Lexus hűtőrács ugyanakkor a formaterv meghatározó eleme marad. A szélesebb első és hátsó nyomtáv még jobb kiállást biztosít; a széles kerékjárati ívek akár 20 colos kerekeknek is helyet adnak. A hátsó rész középpontjában az új, L-alakú lámpatestek állnak, a jármű teljes hosszán átívelő megvilágítással. A korábbi L-embléma helyét a „LEXUS” név veszi át a csomagtérfedélen, letisztultabb és modernebb megjelenést biztosítva.

A vezetés élménye: új koncepció az utastérben

A vadonatúj NX az első modell amely a Lexus új Tazuna vezetőtéri koncepciójának gyakorlatba ültetésével született: a vezérlők és az információk elrendezése a „kéz a kormánykeréken, szemek az úton” elv alapján történik, intuitív kezelőszervekkel, amelyek működtetéséhez minimális szem-, fej- és kézmozgásra van szükség. Az új belső kialakítás hozzájárul a vezetési élményhez, fokozva a vezető magabiztosságát és a járművel való összekapcsolódás érzését.

A megkérdőjelezhetetlen luxus érzete: kényelem, csendesség és omotenashi élmény

A vadonatúj NX utasterének kialakításakor a fejlesztők luxus lounge-ok érzetét vették alapul, ahol a takumi kézművesség kivételes minőségérzettel és kimagasló anyagminőséggel, és omotenashi vendégszeretettel társul. Utóbbi az autóban az üdvözlő világításban, az akár 64 színben választható hangulatvilágításban és a Lexus első  elektromos belső ajtónyitó rendszerében is testet ölt. A Lexus Link alkalmazás különböző távoli hozzáférési funkciókat kínál, mint például az utastér előfűtése és -hűtése, valamint az ajtók zárása és nyitása, miközben a csomagtérfedél-működtetés is minden korábbinál gyorsabb és csendesebb. Miközben az NX új Tazuna vezetőtér-kialakítása révén a vezető élményei egy helyre koncentrálódnak, az utasok minden eddiginél tágasabb térben foglalhatnak helyet, olyan kimagasló kényelemben, minőségben és részletgazdagságban, amely csak a Lexus autóit jellemzi.

Felvillanyozott érzelmek és felelős szemlélet: környezetbarát hajtásláncok lenyűgöző teljesítménnyel

A Lexus NX vadonatúj hajtásláncokat kapott, amelyek mindegyikét kategóriaelső teljesítmény jellemzi. A modell Magyarországon két meghajtással, öntöltő hibrid elektromos és plug-in hibrid elektromos változatban lesz megrendelhető. A NX 450h+, a Lexus első plug-in hibrid elektromos autója és az NX modellkínálatának csúcsmodellje 306 lóerős teljesítményt, 63 kilométeres elektromos hatótávot és 40 g/km alatti CO2-kibocsátást kínál, míg az NX 350h a Lexus negyedik generációs hibrid rendszerét kapja, amely 22 százalékos teljesítménynövekedés mellett 10 százalékkal alacsonyabb emisszióval működik. Az Európában és Magyarországon is eddig közel 100%-ban öntöltő hibrid elektromos hajtással gazdára találó vadonatúj NX egy különösen fontos átalakulás kezdetét jelképezi a Lexusnál, amelynek célja a nagyobb piaci részesedés elérése. Ez tükröződik a környezettudatos hajtáslánc-kínálatban, amely új és továbbfejlesztett technológiákat használva kínál valós kategóriaelső teljesítményt. Ezek között megtalálható a Lexus első plug-in hibrid elektromos rendszere, amely teljesítményével, hatékonyságával és elektromos hatótávjával új mércét állít fel a szegmensben. A kínálatban ezen felül megtalálható a vadonatőj, negyedik generációs öntöltő hibrid elektromos meghajtású modell is, amely a  korábbinál is élvezetesebb teljesítményt nyújt.

A magabiztosság érzése: a Lexus vezetési élmény és a vadonatúj GA-K padlólemez

A Lexus vezetési élmény a kényelmes rugózás mellett a pilóta szándékainak megfelelő, tökéletes kormányzási, gyorsítási és fékezési reakciókat kínál, miközben a a Lexus GA-K platformja jelentős menetdinamikai előrelépést szavatol. A kimagasló karosszéria-merevség világelső anyaghasználattal és innovatív kialakítással, valamint dinamikus menetteljesítménnyel társul, amelyet a tesztelés során hivatásos autóversenyzők véleménye alapján alkottak meg. Mindezt kiegészíti a továbbfejlesztett összkerékhajtási rendszer.

Professzionális tesztprogram

A vadonatúj NX átfogó teszteket teljesített a Lexus Shimoyama tesztpályáján, ahol hivatásos autóversenyzők is szerepeltek a csapatban. Alapos visszajelzéseik hozzájárultak az autó finomhangolásához, érezhetően javítva az NX válaszreakcióit, és tovább tökéletesítve a kormányzási és fékezési érzetet.

Elektromos összkerékhajtás

Az új NX 450h+ plug-in hibrid és az NX 350h hibrid modellek E-Four elektromos összkerékhajtási rendszere is továbbfejlődött. A hátul hajtó elektromotor állandóan működik, még nagyobb nyomatékot leadva, amivel az eddiginél is jobb tapadási érzetet biztosít.

A kapcsolódás élménye: gyorsabb és okosabb rendszerek

A Lexus NX teljesen új központi rendszert kapott,  gyorsabb reakciókkal, új funkciókkal és kapcsolódási lehetőségek teljes körével, amelynek része az okos felhasználói felület érintőképernyővel és gombokkal az intuitív működtetés érdekében, és persze az új ‘Hey Lexus’ beszédvezérlés. A felhő alapú navigáció hozzáférést biztosít a valós idejű közlekedési információkhoz a jármű adatgyűjtő modulján keresztül – mobil adatfelhasználás nélkül. A vezeték nélküli okostelefontöltés sebessége 50%-al nőtt, az utasok kényelmét pedig a vezeték nélküli Apple CarPlay okostelefon-integráció és a Lexus Link alkalmazás kínálta távoli hozzéférés funkciók (példál a klíma beállítása) teszi teszik teljessé.

Fejlett aktív biztonsági és vezetéstámogató rendszerek

A vadonatúj Lexus NX-ben alapáron helyet kap a harmadik generációs Lexus Safety System +, átfogó aktív biztonsági és vezetési segédrendszer csomag, fokozva a fejlett biztonsági rendszerekhez való könnyű hozzáférés lehetőségét. A kibővített és továbbfejlesztett rendszerek még jobban védenek az ütközés kockázatától, miközben működésük még természetesebb, ami fokozza a vezető magabiztosságát. Izgalmas újdonság az az elektromos belső ajtónyitó rendszerhez kapcsolódó új kiszállási asszisztens rendszer.

Új Lexus NX műszaki adatok

MÉRETEKÚJ NXKÜLÖNBSÉG AZ NX ELŐZŐ GENERÁCIÓJÁHOZ KÉPEST
Teljes hosszúság (mm)4.660+20 
Teljes szélesség (mm)1.865+20
Teljes magasság (mm)1.640+5
Tengelytáv (mm)2.690+30
Első nyomtáv (mm)1.605+30
Hátsó nyomtáv (mm)1.639+59
Első túlnyúlás (mm)1.007+7
Hátsó túlnyúlás (mm)963-17
HAJTÓMŰVEKNX 350hNX 450h+
TípusHEVPHEV
MotorSoros négyhengeresSoros négyhengeres
Motor hengerűrtartalma (l)2,52,5
Akkumulátor típusaLítiumionLítiumion
Max. teljesítmény (LE/kW)242/178306/225
VáltóHibrid váltóműHibrid váltómű
HajtásláncElsőkerékhajtásvagyösszkerékhajtásÖsszkerékhajtás

1997 Mercedes-Benz S420 W140: A1406906940 vezetőldali első sárvédő-díszburkolat megújulása

Miután sikerült eltávolítani az A1406906940 vezetőoldali első sárvédő-díszburkolatot, megkezdjük a megújítását, eredeti funkciói ellátásának biztosítását.

Hála az égnek, az alsó három darab műanyag fül ép és egészséges, csakúgy, mint a krómbetét, a gumitömítés-csík, vagy épp a kerékjárati ívhez közel eső felfogató sín. Törés, repedés nincs a panelen, az eredeti gyári cikkszám is benne van, a sarkok, ívek épek.

Elsőként a műanyag gumitömítés-csíkot távolítottuk el, majd jöhetett a krómberakás. Itt nagyon ügyelni kellett arra, hogy ne hajlítsuk meg véletlenül sem a krómlécet, nagyon vékony, hajlékony – sikeresen kiszedtük.

Az A1406906940-et felfogató két A1406980160 műanyag patentje tartja magát a krómberakást is, úgyhogy ezek cseréjéhez mindenképp nélkülözhetetlen, hogy a csíkot eltávolítsuk. A patentok is a helyükre kerültek, így remekül illeszkednek majd a sárvédőelembe integrált A0009881581 felfogató gyűrűkbe.

Szükség volt még az A1406980060-as tartóra is. Ez a kis kampó a sárvédőív kerék felöli szélén található, és egy kupakos anya – A1409900360 – fogja hátulról, a sárvédőelem belső részéről. Az A1406980060 tartó egyfajta sínként funkcionál, az A1406906940 díszburkolat felső része ebbe csúszik-illik bele.

Mielőtt azonban helyére kerülne az A1406906940, el kell távolítani a sárvédőelem díszburkolat illesztőpontjainál virító ragasztó maradványokat. Kérdeztük Hamza Csabát, a CVH tulajdonosát, hogy mi a legegyszerűbb módja az eltávolításnak – egyértelműen a szép, hosszas, megfontolt kapargatás mellett voksolt. Nyilván Csabáék csinálnák ezt a javítgatást is, de úgy voltunk vele, hogy DIY-jelleggel mi is megbirkózunk vele a garázsban, a CVH-nak lesz úgyis más, komplexebb feladata az S420 W140-nel a jövőben.

Tehát miután elkészülünk a sárvédőelem felfogató részeinek megtisztításával, helyére kerülhetnek az A0009881581 felfogató gyűrűk, az A1406980060 tartó, valamint az A1409900360 anya is.

Mindezek után következhet a vezetőoldali sárvédőelem eltávolítása, majd szintezése, igazítása.

Együttműködő partnerek: Mercedes-Benz, Classic Vehicle HungaryVictor’s CustomsZöld AutószervizMerciBolt.huHankook Tire MagyarországULOLoctite (Henkel Adhesives)Olajshop.hu

Fotó: Autóaddikt

Utómunka: Acer

1997 Mercedes-Benz S420 W140: vezetőoldali sárvédőelem szintezésének megkezdése – A1406906940 díszburkolat eltávolítása

Korábban már írtunk arról, hogy 97-es S420 W140-esünk vezetőoldali első sárvédőeleme szintezésre szorul. Valamilyen ok folytán ferdén került a helyére, hosszú ideje bántja a szemünket, most nekifogtunk. Cikk egyébként a témában IDE kattintva olvasható.

A szintezést az alsó A1406906940 díszburkolat eltávolításával kezdtük. A “Sacco-deszkát” 2 darab csavar tartja – ezeket is cseréljük majd gyári A1249900801-re – az ajtó felöli oldalon, kissé rejtve; a vezetőoldali ajtót teljesen ki kell hajtani ahhoz, hogy toldóval (krova) hozzáférjünk. Vigyázni kell arra, hogy az ajtó díszburkolatának élét, valamint a sárvédőelem széleit ne verjük le ki- és becsavarotás közben.

Két csavarja mellett 2 db A1406980160 műanyag patent, 1 db A1406980060 felfogató (bal szélen), valamint 1 db A1409900350 anya-kupak fogja az A1406906940 műanyag díszburkolatot. Műanyag, tehát nagyon óvatosan kell eljárni az eltávolításnál.

Kiváltképp figyelni kell arra is, hogy az A1406906940 műanyag díszburkolatnak 3 db apró füle is van alul, ezekkel kapcsolódik az alsó burkolatszegélyhez. Ezeket könnyű kitörni, ha nem szakszerűen járunk el a kiemelésnél.

Miután a kettő csavart meglazítottuk, kiszedtük, óvatosan elkezdhetjük a felső rész kipattintását (A0009881581 aljzat-gyűrűkből). Középtájt szintén van egy patent, ezzel folytassuk, majd a bal szélre érve az A1406980060 felfogatóból a kerék felé – miközben kissé meg van döntve a panel – toljuk el. Nem győzzük hangsúlyozni, hogy figyeljünk az alsó csatlakozófülekre, ezek nagyon könnyen ki tudnak törni.

Ha mindent jól csináltunk, az A1406906940 díszburkolat egyben maradt – a krómcsíkkal együtt. A krómcsíkot is ki tudjuk szedni, egyszerűen elcsúsztatjuk átellenes irányban, ezt az A1406980160 műanyag patentek tartják a helyén. Itt is figyeljünk arra, hogy nehogy meghajoljon az elem, nagyon sérülékeny!

Fent leírtak szerint kell tehát eljárni az A1406906940 műanyag díszburkolat eltávolításánál. Azonban projektautónk esetében már az első nekifutások során éreztük, hogy rendhagyó módon lesz-lett felerősítve a műanyag, ugyanis nem találtunk A1409900350 anyát a sárvédőelem belső felén. Volt viszont valami katyvasz-ragasztószerű, ami a felfogató lyukon keresztül áttüremkedett.

Sejtésünk beigazolódott, amikor eltávolítottuk a díszburkolatot: patentek, felfogatók és aljzatgyűrűk hiányában igazi gányolással felragasztották az idomot, szerencsére csak egy-egy pöttyel, amelyek viszonylag könnyedén elengedték az A1406906940 idomot.

Mivel a Mercibolt.hu-tól már korábban beszereztük a szükséges alkatrészeket (patent, felfogató, anya, csavarok, stb.), ezért neki is láthatunk – következő körben – a díszburkolat megújításának. Nagy valószínűséggel az utasoldalon is ez lesz a szituáció, ugyanis hasonlónak tűnik a helyzet.

Együttműködő partnerek: Mercedes-Benz, Classic Vehicle HungaryVictor’s CustomsZöld AutószervizMerciBolt.huHankook Tire MagyarországULOLoctite (Henkel Adhesives)Olajshop.hu

Fotó: Autóaddikt

Utómunka: Acer

[TESZT] Ford Focus 1.0 MHEV ST-Line – lágy hibrid hajtása teszi még élhetőbbé?

Természetesen elérte az elektrifikáció – ha nem is a szó szoros értelmében – a Ford Focus-t is. A lágy hibrid (MHEV – Mild Hybrid Electric Vehicle), 48V-s rendszer tetszetős eredményeket produkált a teszthét alatt.

Nem meglepő módon a jelenleg elérhető legmagasabb felszereltséggel (kivéve a Vignale-verziót) érkezett szerkesztőségünkhöz a már jól ismert Focus. Tavaly átfogó menetpróba keretein belül fogtuk tesztre több szériatársa mellett, és már akkor is érezhető volt: downsizing ide, vagy oda, hibridesítés ide, vagy oda: jól sikerült koncepcióról van szó. Az ST-Line csomag még mindig vitathatatlanul lenyűgöző, új szintre emeli a mainstream sportosságot. Nyilván ez csak optika, de van ST, RS viszont nincs. De ezek meg nem is egy ligában értendő variációk.

Nem új modell – legalábbis a formát, külső-belső kialakítást nézve – a Ford Focus 1.0 MHEV ST-Line. Nyilvánvaló, hogy az egész formavilág és karakterisztika újraértelmezést nyert anno, számos nóvum jelent meg. Bár a paraméterek nagyjából megegyeznek az előző szériás modellével (hossz és szélesség), mégis az egész kocsiszekrény sokkal laposabbnak, ugyanakkor nyújtottabnak tűnik az elődéhez képest. Az orr-rész kialakítása dinamizmust, sportos mivoltot sugall, a hangsúlyosra húzott hűtőmaszkvonalak stílusosan fogják közre a vékonyra rajzolt lámpatestek vonulatát. Az alsó traktusra helyezett küdlámpafészkek vonzzák szintén az érdeklődő tekinteteket, a törésvonalak élcesek ugyan, de nem túl sarkítottak.

Modern külalak, ami megfelel a mai trendeknek messzemenően

Mai trend szerint a Ford Focus 1.0 MHEV ST-Line nappali LED menetfényei beleolvadnak az autó formavilágába, vagy inkább remekül kiegészítik azt, így a Focus-jellegzetesség minden ízében jelen van a front rész teljes egészén.

Tekintélyes, 2700 milliméteres tengelytávval rendelkezik a Ford Focus 1.5 TDCi ST-Line, amely kategórián belül mindenképp remek érték.

Az, hogy a kaszni mennyire lapított, illetve az, hogy a gyári ültetés mennyire látszik, nagyban köszönhető a 17-es ST-Line felniknek is; persze a további optikai kiegészítők, mint a hátsó légterelő, az apró oldalszoknya küszöbtoldás is jócskán hozzátesznek a tálaláshoz, a korrekt összképhez.

Még mindig az újdonság erejével hat a Focus hátulja is, ennek megfelelően a zárófények burái, illetve az egész vonalvezetés teljesen megfrissült. A lámpatestek itt is remekül illeszkednek környezetükbe, a két belső szél Focus feliratot fog közre (eddig ilyet nem láthattunk Focus modellen), valamint a sportosságot hűen tükröző dupla kipufogóvég és feltűnik a jobb alsó szekcióban.

Tehát az új Ford Focus 1.0 MHEV ST-Line rendkívül impozáns látvány. Még akkor is, ha netán nem sportpakkos a kivitel, az átlagos konfiguráltság nem árt, ha legalább 17 colos keréktárcsát vonultat fel, és a többi.

Ugyanakkor azt sem szabad figyelmen kívül hagynunk, hogy az ST-Line csomag felára jelentős. A tesztelt Focus listaára nagyjából 100 ezer forint híján eléri a 8 milliós határt, így nyilván józan megfontolás tárgya emellett az alternatíva mellett dönteni.

Modern és letisztult enteriőr

A Ford Focus 1.5 TDCi ST-Line enteriőrje letisztult, lényegre törő, minőségi anyagokból építkező összességet alkot. A műszeregységek kialakítása és elrendezése tökéletes, számos sofőrsegéd áll rendelkezésre, nem beszélve a számos menetbiztonsági technológia alkalmazásáról. Minden komplex és átlátható, az autó érezhetően a kezünk alá dolgozik menet közben.

ST-Line, ST-Line oda, a kényelmi szint nem veszett oda tervezésnél. Az első és a hátsó ülések kiképzése egyeránt optimális, megfelelő ülő- és hátlapokkal elöl, jó testreszabhatósággal és kellemes üléspozíció-állítással. Mivel az A és C oszlopok kitűnően lettek tervezve, ezért a kilátás a vékonyságnak köszönhetően szintén remekbeszabott, így a vezetési élmény maximuma is kihozható a Ford Focus 1.5 TDCi ST-Line-ből.

MHEV hajtással is bőségesen elegendő teljesítmény, erőtartalékkal

A Ford Focus 1.0 MHEV ST-Line hibrid mivolta egyébként relevánsan nem tükröződik sem a menettulajdonságok, sem pedig az agilitás terén. Jó értelemben persze, nincs semmi visszafogottság, elkószáló teljesítmény; van viszont dinamika, jó áttételezésű manuális váltó, s mindehhez kimondottan alacsony fogyasztás.

Tesztalanyunkba egy 3 hengeres 998 köbcentis benzinmotor került beépítésre, 155 lóerő maximális teljesítménnyel (6000 RPM), 270 Newtinméter nyomatékcsúccsal (1750 RPM-től). Az erőátvitel az első kerekekre szabadítja az egyébként kifejezetten közvetlen karakterisztikát a 6 fokozatú manuális kéziváltón keresztül. Az áttételezés remek, pontosan ehhez a motorarculathoz lett skálázva.

A fogyasztás remek, közelít az 1.5 dízelhez

Fogyasztás tekintetében sincs ok panaszra az 1.5 TDCi hajtáslánc esetében: a gyárilag megadott vegyes 4.1 liter/100 kilométeres értéket mindössze 6 tizeddel múltuk felül városi környezetben, míg az országúti, 90 kilométeres átlagtempós közlekedést 1 tizeddel alulmúltuk a gyári adatot figyelembe véve (4.0).

2021 Ford Focus 1.0 MHEV ST-Line specifikációk

Motor

Motortípus: háromhengeres turbótöltött benzinmotor, 48V MHEV hajtáslánc

Lökettérfogat: 999 cm³

Maximális teljesítmény: 155 LE @ 6000 ford./perc

Maximális forgatónyomaték: 220 Nm @ 1750 ford./perc

Erőátvitel: fronthajtás, hatfokozatú manuális kéziváltóval

Méretek, egyéb műszaki adatok

Hossz: 4378 mm

Szélesség: 1825 mm

Magasság: 1454 mm

Tengelytáv: 2700 mm

Első gumik mérete: 215/50 R17

Hátsó gumik mérete: 215/50 R17

Tömeg, üresen: 1287 kg

Megengedett össztömeg: 1900 kg

Csomagtartó mérete: 375 liter, 1354 literig bővíthető

Üzemanyagtartály mérete: 52 liter

Menetteljesítmények

Végsebesség: 211 km/h

Gyorsulás 0-ról 100-ra: 9.2 s (gyári), 8.2 s (saját mérés)

Fogyasztási adatok

Saját, mért eredmény (átlagos használattal)

Városi: 5.3 l/100 km

Országúti: 4.2 l/100 km

Vegyes: 4.7 l/00 km

Gyárilag mért eredmények

Városi: 5.9 l/100km

Országúti: 4.9 l/100km

Vegyes: 4.1 l/100km

CO2 kibocsátás: 93 g/km

Bővebb információ a Ford magyarországi képviseletének honlapján, IDE kattintva.

Még több fotó: AutóAddikt Facebook oldal

Fotó: Autóaddikt.hu

Nissan Solymár: újra lehet igényelni a 2.5 millió forintos állami támogatást a Nissan LEAF-re

Tartós teszt keretein belül használjuk nap mint nap a Nissan LEAF 40 kWh-s verzióját a Nissan Solymár jóvoltából. Ha esetleg pont ilyet szeretnének olvasóink vásárolni, most érdemes nekifutni a procedúrának, ugyanis újra igényelhető a 2.5 millió forintos állami támogatás a Nissan LEAF esetén is.

A támogatás pályázat keretein belül igényelhető, és 2021. június 14-én, hétfőn nyílik meg a lakossági ügyfelek számára. Érdemes a Nissan Solymár készletéből válogatni, ugyanis nekik rengeteg olyan alternatívájuk van, amelyek közül egész biztos, hogy valamelyik elnyeri az érdeklődők tetszését.

Érdemes tehát böngészni a Nissan Solymár árajánlatai közt, és sietni, mert a készletek végesek, valamint a kapcsolódó pályázat időtartam sem túl hosszú.

Ha tehát pont egy 40 kWh-s Nissan LEAF mellett voksolna kedves olvasónk, olyan mellett, mint amelynek folyamatosan mutatjuk be az Autóaddikt hasábjain részletei, előnyeit, tulajdonságait, akkor itt az alkalom a garázsba állítani egy tisztán elektromos, zéró emisszióval bíró remekművet.

A Nissan Solymár aktuális Nissan LEAF ajánlatai: IDE kattintva!

Nissan LEAF cikksorozatunk: IDE kattintva!

Együttműködő partnereink: Nissan Magyarország, Nissan Solymár-Szalay Kft., Huawei, HTC, Acer

Több modellsorozatát is frissíti a BMW 2021 nyarán

Az új BMW 4-es Coupé és az új BMW 4-es Cabrio portfóliója tovább bővül, a BMW 3-as sorozat és a BMW 4-es sorozat modelljeihez új karosszériafényezési árnyalatok és üléskárpitozási lehetőségek válnak elérhetővé, a sávelhagyásra figyelmeztető rendszer (Lane Departure Warning) optimalizált funkcióval frissül, a BMW 5-ös limuzin, a BMW 5-ös Touring, a BMW 6-os Gran Turismo és a BMW M5 opcionális extrafelszereltségeket egyesítő palettáján pedig a négyzónás automata légkondicionáló is megjelenik.

2021 nyarától számos BMW modell vezetési élményét, utazási komfortját és egyéniségét új modellváltozatok, speciális felszereltségi tételek, illetve új karosszériafényezési és utastéri opciók fokozzák tovább. 2021 júliusában az új BMW 4-es Coupé portfólióján három új modellváltozat ünnepli világpremierjét, miközben a soros hathengeres dízelmotor a BMW 4-es Cabrio motorházteteje alá is megrendelhető lesz. Sőt mi több, a BMW 3-as sorozat és a BMW 4-es sorozat modelljeihez új karosszériafényezési árnyalatok és üléskárpitozási lehetőségek válnak elérhetővé.

2021 nyarától a BMW 1-es sorozat és a BMW 2-es Gran Coupé formanyelvét is új karosszériafényezési árnyalatok teszik még inkább ellenállhatatlanná. Megannyi modellben a sávelhagyásra figyelmeztető rendszer (Lane Departure Warning) frissített, optimalizált funkcióval kiegészített verziója válik elérhetővé, a nanoszálas levegőszűrő technológiával dolgozó, négyzónás automata légkondicionáló pedig a BMW 5-ös sorozat, a BMW 6-os Gran Turismo és a BMW M5 opcionális extrafelszereltségeket egyesítő palettáján is megjelenik. A BMW 5-ös Touring plug-in hibrid hajtáslánc-technológiával szerelt modellváltozatai mostantól 19” méretű könnyűfém keréktárcsákkal is megrendelhetők, opcionális extrafelszereltségei között pedig – ahogyan a BMW 3-as sorozat, a BMW 5-ös limuzin, a BMW 7-es sorozat és a BMW X5 hálózatról tölthető modellváltozatai esetében is – új karosszéria-kiegészítők és utastéri dekorbetétek jelennek meg.

BMW 4-es Coupé: új négykerék-meghajtású modellek és egy BMW M modell klasszikus hátsókerék-meghajtással

2021 júliusában két új négykerék-meghajtású modellel bővül a BMW 4-es sorozat portfóliója: érkezik az új BMW 430i xDrive Coupé (átlagos üzemanyag-fogyasztás (WLTP): 6,9 – 7,7 liter / 100 km; kombinált károsanyag-kibocsátás (WLTP): 157 – 176 gramm / km) és az új BMW 420i xDrive Coupé (átlagos üzemanyag-fogyasztás (WLTP): 6,6 – 7,5 liter / 100 km; kombinált károsanyag-kibocsátás (WLTP): 151 – 170 gramm / km). Ez azt jelenti, hogy a két, négyhengeres benzinmotorral hajtott modell immár a BMW xDrive intelligens összkerékhajtáson keresztül is leadhatja forgatónyomatékát az útra. A technológia a motor erejét minden pillanatban az adott vezetési szituáció szempontjai és a hátsókerék-meghajtás preferenciái szerint osztja el a két hajtott tengely között, a vezetés abszolút élményét garantálva. 180 kW / 245 lóerő maximális teljesítményével a BMW 430i xDrive Coupé 5,7 másodperc alatt gyorsul fel álló helyzetből 100 km/órás sebességre. A 135 kW / 184 lóerő maximális teljesítményű BMW 420i xDrive Coupé 7,8 szekundum alatt tudja le ugyanezt. Alapfelszereltségként mindkét modell nyolcfokozatú Steptronic automataváltóval gurul le a gyártósorról.

A BMW 4-es Coupé portfóliójának csúcsán eközben a kirobbanóan erőteljes sportmodell tisztán hátsókerék-meghajtású változata is világpremierjét ünnepli: bemutatkozik a BMW M440i Coupé (átlagos üzemanyag-fogyasztás (WLTP): 7,4 – 8,1 liter / 100 km; kombinált károsanyag-kibocsátás (WLTP): 167 – 184 gramm / km), ezúttal BMW xDrive intelligens összkerékhajtás nélkül. A BMW M modell motorházteteje alatt továbbra is egy 275 kW / 374 lóerő maximális teljesítményre képes, soros hathengeres benzinmotor dolgozik, amely 4,8 másodperc alatt gyorsítja fel álló helyzetből 100 km/órás sebességre a BMW M440i Coupé modellt. A lélegzetelállító menetteljesítményhez a nyolcfokozatú Steptronic sport automataváltó és a hátsó tengelyen dolgozó BMW M sport differenciálmű párosa is nagymértékben hozzájárul.

Érkezik a BMW 430d Cabrio, valamint a BMW 3-as sorozat és a BMW 4-es sorozat modelljeihez elérhető új karosszériafényezési árnyalatok és üléskárpitozási lehetőségek

2021 júliusától új motorváltozat költözik a BMW 4-es Cabrio palettájára. A BMW 430d Cabrio (átlagos üzemanyag-fogyasztás (WLTP): 5,3 – 6,0 liter / 100 km; kombinált károsanyag-kibocsátás (WLTP): 139 – 156 gramm / km) soros hathengeres dízelmotorja 210 kW / 286 lóerő maximális teljesítményre és 650 Nm csúcs forgatónyomaték leadására képes. A hajtáslánc hatékonyságát a kétlépcsős turbófeltöltés és a 48 Volt kapacitású indítógenerátorral dolgozó mild-hibrid technológia fokozza. Az új BMW 430d Cabrio 5,8 másodperc alatt tudja le a nulla-százas gyorsulást.

Az új BMW 4-es Coupé és az új BMW 4-es Cabrio karosszériafényezési árnyalatai szintén tovább bővülnek. Újdonságként mutatkozik be a palettán a BMW Individual részleg Aventurin Red metál és M Brooklyn Grey metál árnyalata, amelyek az M Sport felszereltségi csomag és a BMW M modellváltozatok kiváltságai. A BMW 4-es Coupé új opciójaként az ülések Sensatec-bevonattal is megrendelhetők lesznek, négyféle színben.

2021 júliusától ezen üléskárpitozási lehetőségek a BMW 3-as limuzin és a BMW 3-as Touring opcionális extrafelszereltségként megrendelhető sportüléseihez is elérhetők lesznek. A BMW 3-as sorozat karosszériafényezési árnyalatai között a BMW Individual Aventurin Red metál is megjelenik.

BMW 1-es sorozat és BMW 2-es Gran Coupé: továbbgondolt tárolócsomag és új árnyalatok

Az új cargo funkció, amellyel a BMW 1-es sorozathoz opcionális extrafelszereltségként megrendelhető tárolócsomag bővül, 2021 júliusától minden korábbinál jobban változtathatóvá teszi a prémium kompakt modell csomagterének kapacitását. Az új funkcióval a hátsó üléstámlák dőlési szöge igény szerint változtatható. A második sorban az utazási komfort még a leginkább függőleges háttámla-állásban is garantált – ha nem is hosszú távokra -, miközben a csomagtér térfogata mintegy 40 literrel nő. A BMW 1-es sorozathoz megrendelhető tárolócsomag a jövőben a csomagtér jobb oldalára erősített tároló hálóval egészül ki.

Sőt mi több, a BMW 1-es sorozat palettáján egy új karosszériafényezési árnyalat is megjelenik: az ötajtós kompakt mostantól a Snapper Rocks Blue metál színben is pompázhat. A BMW 2-es Gran Coupé-hoz eközben két új karosszériafényezési opció válik elérhetővé: a Phytonic Blue metál és a Skyscraper Grey metál.

Sávelhagyásra figyelmeztető rendszer (Lane Departure Warning) optimalizált funkcióval

2021 júliusától a sávelhagyásra figyelmeztető rendszer (Lane Departure Warning) számos BMW modellben tovább fokozza az utazás kényelmét és biztonságát, köszönhetően annak, hogy a mérnökök a vezetést támogató rendszer funkcionalitását minden korábbinál precízebben az egyes vezetési szituációkhoz hangolták. 70 km/órás utazótempó fölött a kameraalapú rendszer segít a vezetőnek elkerülni a véletlen sávváltásokat: a technológia előbb kormányrezgéssel figyelmezteti a bajor prémiumgyártó ügyfelét a közelgő párhuzamos úttest-felfestésekre, majd direkt kormánymozdulatokkal segít sávon belül tartani az autót. A jövőben azokon a keskeny országúti szakaszokon, ahol az adott forgalmi sáv szélessége nem éri el a 2,6 métert és középső szaggatott terelővonal sincs felfestve, szembejövő forgalom esetén a sávelhagyásra figyelmeztető rendszer (Lane Departure Warning) nem a forgalmi sáv közepéhez, hanem kényelmesen az úttest széléhez igazítja az automatikus sávtartó funkciót.

A továbbfejlesztett sávelhagyásra figyelmeztető rendszer (Lane Departure Warning) a BMW 3-as sorozat, a BMW 4-es sorozat, a BMW 5-ös sorozat, a BMW 6-os sorozat, a BMW 7-es sorozat, a BMW 8-as sorozat, a BMW X5, a BMW X6, a BMW X7, a BMW M3, a BMW M4, a BMW M5 és a BMW M8 összes modellváltozatához elérhetővé válik. A technológiát ezen modellek már az alapfelszereltség részeként tartalmazzák.

Újdonság a BMW 5-ös sorozat, a BMW 6-os Gran Turismo és a BMW M5 modellváltozataiban: a nanoszálas levegőszűrő technológiával dolgozó, négyzónás automata légkondicionáló

Az opcionális extrafelszereltség részeként megrendelhető négyzónás automata légkondicionáló lehetővé teszi, hogy a bajor prémiumgyártó ügyfelei ne csupán az első ülésekben, de a hátsó üléssorban ülve is saját preferenciáik szerint állítsák be a belső levegő hőmérsékletét és keringtetését. A legújabb innováció e téren a nanoszálas levegőszűrő technológia, amely nanogyapjú- és aktívszén-betétekkel kínál minden korábbinál tisztább levegőminőséget. A nanoszálas levegőszűrő technológia a kiegészítő szellőztető funkció esetében is aktív. Az utastér levegője így gyorsan, már az utazás megkezdése előtt megtisztítható.

A nanoszálas levegőszűrő technológiával dolgozó, négyzónás automata légkondicionáló alapfelszereltség a BMW X7 modellben és az opcionális extrafelszereltség részeként a BMW 7-es sorozat, a BMW 8-as sorozat, a BMW X5, a BMW X6, a BMW X5 M, a BMW X6 M és a BMW M8 modellváltozataihoz is megrendelhető. Sőt mi több, a technológia idén júliustól a BMW 5-ös sorozat, a BMW 6-os Gran Turismo és a BMW M5 összes modellváltozatához is elérhetővé válik.

Plug-in hibrid hajtáslánc-technológiával szerelt modellek új stílusjegyekkel

A belsőégésű erőforrás és az elektromos motor tökéletesen kontrollált együttműködése egyre több BMW modellben váltja valóra a példaértékű hatékonyság és a különleges vezetési élmény kettősét. 2021 júliusától a BMW 3-as sorozat, a BMW 5-ös sorozat, a BMW 7-es sorozat és a BMW X5 plug-in hibrid hajtáslánc-technológiával szerelt modellváltozatait új külső és belső stílusjegyek emelik ki a tömegből. A csomagtérajtón és az első kerékjárati íveken „electrified by i” felirat, a motorháztetőn, a csomagtérajtón, a keréktárcsa-sapkákban és a kormányon elhelyezett BMW logók körül pedig BMW i kék árnyalat hirdeti a hálózatról tölthető modellek környezetbarát karakterét.

A plug-in hibrid hajtáslánc-technológiával szerelt BMW 5-ös Touring alá választható könnyűfém keréktárcsa-garnitúrák új személyre szabhatósági lehetőségeket kínálnak. Alapfelszereltségként a három hálózatról tölthető modell 18” méretű felniken gurul le a gyártósorról, 2021 júliusától azonban a modellek alá 19” méretű könnyűfém keréktárcsák is megrendelhetők lesznek, ötféle változatban.

Fenntartható gumiabroncsok a plug-in hibrid BMW X5 alatt: a BMW Group elsőként teszi elérhetővé ügyfelei számára a Pirelli új, FSC-igazolt, természetes gumit és műselymet tartalmazó gumiabroncsát

A BMW Group egyre szélesebb körben terjeszti ki fenntarthatóságot éltető tevékenységeit, amelynek részeként most az első autógyártó vállalatként kínál ügyfeleinek igazoltan fenntartható forrásból származó, természetes gumit és műselymet tartalmazó, faalapú anyaggal megerősített gumiabroncsokat. A 22” méretben kínált abroncsokat a vállalatcsoport idén augusztustól exkluzívan szerzi be a Pirellitől és teszi elérhetővé a plug-in hibrid hajtáslánc-technológiával szerelt BMW X5 xDrive45e modellhez (átlagos üzemanyag-fogyasztás (WLTP): 1,2 – 1,7 liter / 100 km; átlagos üzemanyag-fogyasztás (NEDC): 1,6 – 2,1 liter / 100 km; kombinált energiafogyasztás (WLTP): 24,3 – 27,7 kWh / 100 km; kombinált energiafogyasztás (NEDC): 23,5 – 25,2 kWh / 100 km; kombinált károsanyag-kibocsátás (WLTP): 27 – 39 gramm / km; kombinált károsanyag-kibocsátás (NEDC): 37 – 47 gramm / km).

A gumiültetvények művelését, illetve a természetes gumi és műselyem összetett beszállítói láncát az erdőségek fenntartható felhasználásának biztosítására létrehozott, független Forest Stewardship Council (FSC) szigorú szabványainak való maradéktalan megfelelés igazolja.

Új felszereltségi opciók a BMW 6-os Gran Turismo és a BMW X6 modellekhez

Hosszútávon is kimagasló utazási komfortja mellett a BMW 6-os Gran Turismo menetdinamikai adottságaival is képes lenyűgözni a bajor prémiummárka ügyfeleit. A BMW M multifunkciós ülésekben, amelyek 2021 júliusában kerülnek be a luxusautó opcionális extrafelszereltségei közé, a vezető és első utasa egyaránt kompromisszumok nélkül élheti át a modell fejedelmi kényelmét és sportos vezetési élményét. Integrált fejtámláikkal és optimalizált oldal-, illetve válltartásaikkal a BMW M multifunkciós ülések még a legdinamikusabb vezetési szituációkban is tökéletes stabilitást ígérnek. Mindkét ülés ülőlapja, háttámlája, oldal- és válltartása, illetve fejtámlára elektromosan állítható.

A BMW X6 opcionális extrafelszereltségként megrendelhető innovációi látványos, sportos hangulatot varázsolnak az utastérbe. 2021 nyarától a Sports Activity Coupé a Piemont Red metál karosszériafényezési árnyalattal is megrendelhető lesz, utasterének sportosságát pedig új dekorbetétek fokozzák. A BMW X6 alapfelszereltségének végtelenül széles tárháza a jövőben a BMW M antracit tetőkárpittal bővül

A BMW új modelljei 2021 nyarától*

BMW 4-es CoupéTeljesítmény 
(kW / lóerő)
Üzemanyag-fogyasztás (WLTP) 
(liter / 100 km)
Károsanyag-kibocsátás (WLTP) 
(gramm / km)
BMW 420i xDrive Coupé135 / 1846,6 – 7,5151 – 170
BMW 430i xDrive Coupé180 / 2456,9 – 7,7157 – 176
BMW M440i Coupé275 / 3747,4 – 8,1167 – 184
    
BMW 4-es CabrioTeljesítmény 
(kW / lóerő)
Üzemanyag-fogyasztás 
(liter / 100 km)
Károsanyag-kibocsátás 
(gramm / km)
BMW 430d Cabrio210 / 2865,3 – 6,0139 – 156

*Az új modellek 2021 júliusától érhetők el.

Bemutatkozott az új Ford Maverick hibrid Amerikában

A Ford kínálatában megjelent egy újfajta pickup, ami kompakt, de erős, hihetetlenül üzemanyag-takarékos, és tele van intelligens technológiákkal és ötletes megoldásokkal. A vadonatúj Ford Maverick azok számára készült, akik eddig nem is tudták, hogy igazából egy pickupra vágynak.

A négyajtós Maverickben öt felnőtt utazhat kényelmesen; a full hibrid hajtású autó városi üzemanyag-fogyasztása 5,9 l/100 km (EPA-becslés), és a jármű 800 kilométert képes megtenni egyetlen tankolással. A kíméletlen Built Ford Tough szabványok szerint tesztelt Maverick leleményes kialakítást és rakodási megoldásokat kínál, tulajdonosai pedig kívül-belül a maguk igényeihez formálhatják a járművet. A pickup belépő ára csupán 19.995 dollár.

„A Maverick egy páratlan ajánlat.Remekül néz ki, négyajtós, öt felnőtt utazhat benne, alapáron full hibrid hajtású, rengeteg dolgot lehet vele elvontatni vagy elszállítani a hétvégi kirándulásokon vagy a barkácsoláshoz, ráadásul 20 ezer dollár alatt van ára,” mondta Todd Eckert, a Ford haszonjármű-részlegének marketingigazgatója.„A Maverick látványosan rácáfol a pickupokkal kapcsolatos előítéletekre.Biztosak vagyunk benne, hogy sok olyan ember számára is vonzó lesz, akik még sosem gondoltak pickup vásárlásán.”

Mi is ez valójában?

A vadonatúj Maverick egy kompakt méretű, önhordó karosszériájú pickup, ráadásul az első olyan pickup az amerikai piacon, amihez alapáron jár a takarékos full hibrid technológia. A 2,5 literes, Atkinson-ciklusú, négyhengeres motorra épülő hibrid hajtás 191 lóerős teljesítménnyel és 210 Nm forgatónyomatékkal hajtja a kerekeket egy fokozatmentes automata sebességváltón keresztül. Az autóba épített, könnyű és erős elektromotort a Ford tervezte és gyártja. Az EPA-becslés szerinti 5,9 l/100 km üzemanyag-fogyasztás és 800 km hatótávolság mellett kifejezetten vonzó adat a 900 kg-os vontatási kapacitás, ami már elég egy normál ATV szállításához, illetve az erősebb változat akár 1800 kg-ot is vontathat, vagyis könnyedén megbirkózik két jetski vagy egy méretes lakókocsi súlyával.

Akik a nagyobb teljesítményre vágynak, azok egy 2,0 literes EcoBoost®benzinmotorral rendelhetik meg az autót; ez a változat 8 fokozatú automata sebességváltón át juttatja el a 250 lóerőt és 375 Nm vonóerőt az első kerekekhez, illetve felárért mind a négy kerékhez. Az opcionális 4K Tow csomaggal felszerelt modellek vontató kapacitása meg is duplázható, és a 3600 kg-os érték már egy átlagos, 21 lábas hajó szállításához is elegendő. 

„Van még egy dolog, amiről nem szabad megfeledkeznünk, ez pedig a Built Ford Tough,” vélekedett Chris Mazur harmadik generációs Ford-alkalmazott, aki főmérnökként irányította a vadonatúj pickup fejlesztését. „Mérnökeink nem nyugodtak, amíg a Maverick végig nem csinálta a hírhedten kegyetlen országúti és off-road nyúzópróbát.”

Mi van belül?

A Maverick tulajdonosának nem kell magas árat fizetnie a remek felhasználói élményért. Az autóhoz alapáron jár egy 8 colos érintőképernyő Apple CarPlay® és Android Auto® kompatibilitással, hogy a felhasználók a saját telefonjuk szolgáltatásait is élvezhessék. Alapáras a FordPass Connect beépített modem is, ami akár 10 WiFi-képes eszközt is képes kiszolgálni, az ugyancsak alapfelszereltségként kínált FordPass alkalmazás segítségével pedig a tulajdonos a telefonjával könnyen megtalálja a leparkolt autót, ellenőrizheti az üzemanyag szintjét, távolról nyithatja-zárhatja az autókat, illetve beindíthatja és leállíthatja a motort.

Az utastér nemcsak stílusos, hanem meglepően tágas is: a fej- és lábtér kiváló, akárcsak a váll- és csípőtér, és mindkét üléssorban kényelmes az üléshelyzet.

„A mai pickup-vásárlók letisztult, de nem fapados dolgokra vágynak, a Maverickben pedig minden részlet jól átgondolt és szépen kidolgozott,” magyarázta el Barb Whalen, az utastéri anyagokat és színeket kiválasztó csapat vezetője. „Azt akartuk, hogy az autó őszinte, strapabíró, megbízható, jól összeszerelt benyomást keltsen. A kabin kialakításának elsődleges szempontja a funkcionalitás, a célszerűség és az egyszerű tisztíthatóság volt, hogy ezzel is megkönnyítsük vásárlóink életét. Éppen ezért olyan egyedi textúrákat és anyagokat használunk, mint az átcsiszolt szénszál, ami egyszerre tartós és szép.A műszerfal kőhatású, mint egy rendkívül strapabíró munkalap. A színeket nagyon átgondoltan alkalmaztunk, funkcionális zónákat jelezve velük, és egy olyan teret alkotva, ahol kellemes érzés utazni.”

A ’funkcióhoz a forma’ koncepció Daniel George utastér-tervező munkája, aki a Mavericket csak úgy nevezte: „a gyerekeim legelső autója”.

Mint mondta, a legfontosabb az volt, hogy megértse, valójában hová pakolják az emberek a magukkal vitt holmit – ahelyett, hogy rájuk bízná a megfelelő rakodóhelyek megtalálását. Az ajtók kartámaszai osztottak, hogy állítva elférjen bennük egy literes vizespalack, az ajtózsebek pedig tágasak és magasak, hogy megfelelő helyet kínáljanak egy tabletnek vagy notebooknak. A hátsó ülések alatt nagyméretű tároló található, ami elnyel egy teljesen felfújt röplabdát, egy laptoptáskát, egy pár görkorcsolyát, szerszámokat vagy bármi egyebet.

A FITS (Ford Integrált Rögzítési Rendszer) egy intelligens és sokcélú megoldás a hátsó ülésen utazók számára. Az első konzol hátsó részén található FITS-rögzítőelemhez különféle kiegészíthetők kapcsolhatók, és az egyéni megoldások száma szinte végtelen. Az autóhoz rendelhető olyan tartozékcsomag is, amiben pohártartók, tárolóedény, szemetes, kábelrendszerező, dupla bevásárlótáska-rögzítő horog, sőt a hátsó ülés alatti tárolóhelyet felosztó elemek is találhatók. Ráadásul a Ford további FITS elemek tervezésén is dolgozik, sőt a vállalat nyilvánosan közzéteszi majd a rögzítőelem pontos méreteit, hogy az emberek maguk is készíthessenek 3D nyomtatással olyan kiegészítőket, amelyekre szükségük lehet a mindennapokban. 

A Ford Co-Pilot360 technológia alapáron tartalmazza az Automatikus Vészfékezéssel kiegészített Ütközés Előtti Asszisztenst és az Automatikus Távfényvezérlést. A rendelhető tételek listáján szerepel a Stop&Go rendszerrel kiegészített Adaptív Sebességtartó Automatika, a keresztirányú forgalomra is figyelmeztető Holttérfigyelő, a Sávközép technológia és a Vészhelyzeti Kikerülő Kormányzás is. Az alapfelszereltség része az Üzemmódválasztó, amelyben Normal, Eco, Sport, Csúszós út és Vontatás beállítások könnyítik meg az autó használatát a legkülönfélébb körülmények között.

Mi van kívül?

Ha a funkcionalitásról van szó, a Maverick szó szerint mindent visz, hiszen a különleges FLEXBED rendszer számtalan lehetőséget kínál a plató tökéletes kihasználásához. A FLEXBED rengeteg készen kapható rakományrendezési és szállítási megoldást foglal magában, de arra is van lehetőség, hogy a felhasználók kreatív módon, maguk alakítsák ki a plató felosztását. A Ford tervezői azt követően fejlesztették ki ezeket a megoldásokat, hogy alaposan tanulmányozták a házak vagy bútorok felújításával foglalkozó vállalkozók mindennapi munkáját, illetve a kollégiumba beköltöző egyetemistákat, és megfigyelték, mennyit küszködtek azzal, hogy a holmijukat bepakolják a kis crossoverekbe vagy a személyautókba.

A Maverick tulajdonosai könnyen kialakíthatnak külön tárolórekeszeket, magasabb padlókat, kerékpár- vagy kajakállványokat és még rengeteg mást is, és ehhez egyszerűen csak egy szabványos 5×10 vagy 5×15 cm-es pallót kell becsúsztatniuk a plató belső oldalán kimélyített hornyokba. Mindezt még inkább megkönnyíti a platón kialakított két lekötő pont, a négy D-gyűrű és a beépített menetes furatok.

„A plató egy igazi csináld-magad mennyország,” mondta erről Keith Daugherty mérnök-specialista, aki részt vett a Maverick hátsó traktusának megtervezésében. „Az ember megveheti a készen kapható Ford rakományrendező csomagot is, és örülünk is, ha ezt eladhatjuk valakinek, de itt most hatalmas tér nyílik a kreativitásnak, hiszen elég elmenni egy barkácsboltba és venni néhány U-fémelemet, amit a platóra csavarozva már kész is a személyre szabott megoldás.”

A Maverick-tulajdonosok szabadon akarnak élni. Imádják a hobbijukat, de inkább egy jobb mountain bike-ra költik a pénzüket, mint egy kerékpárrögzítő elemre, amivel aztán a bicajt szállíthatják. A vásárlók rengeteg érdekes ötletet kaphatnak online, amihez csak be kell szkennelniük a platón található QR-kódot.

Gaby Grajales villamosmérnök segített kifejleszteni azt az alapáras 12 voltos rendszert, amit úgy vezetékeztek, hogy csatlakozói a plató hátsó részének mindkét oldalán könnyen hozzáférhetők legyenek, megkönnyítve ezzel az áramellátást igénylő barkácsmunkát.

„Az emberek állandóan megpiszkálták az autó kábelkötegeit, ha olyan dolgokat akartak használni, mint egy steklámpa vagy egy kompresszor,” mondta Grajales.„Ez egy sokkal jobb megoldás, hiszen kiszolgálja ezt a nagyon is fontos igényt, ugyanakkor megóvja a hátsó világítás vezetékeit, sőt egy biztosíték is védi a teljes elektromos rendszert. Ennek köszönhetően bárki választhat például a gyárilag beszerelt platóvilágítás és a saját igényeinek megfelelő, saját kezűleg épített megoldás között, és persze teljesen új ötleteket is kidolgozhat a 12 voltos csatlakozók hasznosítására.”

Emellett két 110 voltos, 400 watt teljesítményű csatlakozó is található az autóban (az egyik a platón, a másik a kabinban), amiről telefonok, laptopok, kisméretű televíziók, vezeték nélküli töltők vagy kisebb vezetékes szerszámok működtethetők (például egy dekopírfűrész). A plató oldalfalában beépített tárolópolc is található (az XLT modellváltozatban egy, a Lariat kivitelben kettő), ami tökéletes hely a vonóhorog vagy egy kompresszor elhelyezéséhez.

Az 1,37 méteres platón 680 kg teher szállítható; ez megfelel 37 darab 18 kg-os mulcsos zsák tömegének. A plató hossza a hátfal lehajtásával 1,8 méterre növelhető. A Maverick hosszú és széles tárgyak szállítására is képes, mivel a platóhátfal több pozícióban is rögzíthető, például félállásban, amihez le kell pattintani a rögzítő kábeleket, és átakasztani őket egy másik horogra. Ilyenkor a hátfalra és a kerékdobokra vízszintesen felfektethető 18 darab (amerikai szabványú) 122×244 cm-es, 2 cm vastag pozdorjalemez. A hátfal rögzítő bilincsei üvegnyitóként is használhatók, és az elem teherbírása 226 kg, vagyis többen is kényelmesen üldögélhetnek rajra. A plató padlója és oldalfala alacsony, így szinte bármilyen testmagasságú felnőtt könnyen átnyúlhat rajta, ha ki akar emelni valamit a rakodótérből.

Hogy néz ki?

A markánsan egyedi megjelenésű Maverick a Ford ikonikus, sportos pickup-stílusát idézi; a saroktól sarokig nyújtózó, erőt sugárzó hűtőrácsot LED fényszórók keretezik.

A ’funkcióhoz a forma’ koncepció itt is működik: a Maverick egyenes oldalfalai és szögletes kialakítása a tökéletes helykihasználást szolgálják, ugyanakkor letisztultságukkal fiatalos és atlétikus benyomást is keltenek. A kabin és a platóhátfal között egyetlen rés sincs, a platóbélés pedig függőlegesen felkúszik a kabin hátsó részére, egészen a hátsó szélvédő felső pereméig. Ez a megoldás még az erősebb ütésektől is hatásosan védi karosszériát, mivel a tervezők tudták, hogy az emberek gyakran oldalról pakolnak a platóra. 

A Maverick háromféle (XL, XLT és Lariat) felszereltséggel kapható az USA-ban. Az összkerékhajtású XLT és Lariat változatokhoz megrendelhető FX4 csomag terepgumijai és futómű-átalakításai komolyabb terepképességeket biztosítanak, nem beszélve az autó alján elhelyezett védőelemekről és az off-road üzemmódokról (Sár/Kerékvályú és Homok), valamint a Lejtmenetvezérlésről.

Az első modellévben a vásárlók a Maverick First Edition csomagot is megrendelhetik. Ez egyedi motorháztető- és ajtódíszítéssel, ragyogó feketére fényezett tetővel, platótakaró ponyvával, színre fújt külső kilincsekkel, fényes feketére fényezett és csiszolt 18 colos keréktárcsákkal (hibrid) vagy egyedi 17 colos alumínium keréktárcsákkal (benzines) egészíti ki a Lariat egyébként is bőséges felszereltségét. Az autó Carbonized Gray és Area 51 fényezésekkel, illetve a First Edition kivitelhez rendelhető Rapid Red színben kapható.

A 2022-es Ford Maverick forgalmazása ősszel kezdődik az USA-ban. Az európai piacra a Ford egyenlőre nem tervezi az autó bevezetését.

Íme, az új BMW X3 M Competition és az új BMW X4 M Competition

Két évvel a piaci bevezetés után a BMW M GmbH felfrissíti a BMW X3 és a BMW X4 nagyteljesítményű párosát. A középkategória meghatározó Sports Activity Vehicle (SAV) és Sports Activity Coupé (SAC) modelljeinek új stílusjegyei, új M-specifikus változtatásai és új járművezérlő koncepciója mellett az új BMW X3 M Competition és az új BMW X4 M Competition minden korábbinál nagyobb tolóerővel érkezik meg az utakra.

A bajor prémiumgyártó eddigi legerősebb soros hathengeres benzinmotorja 375 kW / 510 lóerő maximális teljesítményre és 650 Nm csúcs forgatónyomaték leadására képes, amellyel a nagyteljesítményű modellpáros 0,3 másodperccel gyorsabban, immár 3,8 szekundum alatt sprintel fel álló helyzetből 100 km/órás sebességre – az új BMW X3 M Competition és az új BMW X4 M Competition ezzel a vérbeli sportautók territóriumába érkezik meg. A duó végsebességét a vezérlőelektronika 250 km/órában limitálja, az opcionális extrafelszereltség részeként megrendelhető M Driver’s Package teljesítménynövelő csomag azonban egészen 285 km/órás végsebességet enged. A két újdonság piaci bevezetése 2021 augusztusában kezdődik.

Kivételesen széles fordulatszám-tartomány és motorsportos tapasztalat

Az új BMW X3 M Competition (átlagos üzemanyag-fogyasztás (WLTP): 10,8 – 11,0 liter / 100 km; kombinált károsanyag-kibocsátás (WLTP): 241 – 251 gramm / km) és az új BMW X4 M Competition (átlagos üzemanyag-fogyasztás (WLTP): 10,7 – 10,8 liter / 100 km; kombinált károsanyag-kibocsátás (WLTP): 243 – 247 gramm / km) meghajtásáról gondoskodó soros hathengeres benzinmotorban a BMW M3 és a BMW M4 kovácsolt, könnyűszerkezetes főtengelye dolgozik, amelynek extrém merev, torzióbiztos kialakítása a kivételesen nagy forgatónyomaték leadását is lehetővé teszi, alacsony súlyának és csökkentett forgótömegének köszönhetően pedig még intenzívebb rendszerreakciót garantál. A soros hathengeres benzinmotor versenypálya-álló hűtési rendszerét a kimagasló maximális teljesítmény szempontjai szerint tervezték meg a mérnökök, egy központi és kettő oldalsó hűtőradiátorral. A hűtőrendszert egy motorolaj-hűtő és egy különálló váltóolaj-hűtő egészíti ki. A BMW M GmbH a hajtáslánc kenési rendszerének kidolgozásakor is visszanyúlt több évtizedes motorsportos tapasztalatához, az új BMW X3 M Competition és az új BMW X4 M Competition így a zárt versenypályákon is zabolátlanul padlózható. A motor súlycsökkentett olajtartályába két különálló kamrát és egy integrált szívócsatornát is terveztek. Extrém vezetési szituációkban a kiegészítő szívóág lehetővé teszi, hogy a speciálisan vezérelt olajpumpa a kisebb olajteknőből biztosítsa az erőforrás optimális kenését.

BMW M sport kipufogórendszer és nyolcfokozatú BMW M Steptronic automataváltó

Az új BMW X3 M Competition és az új BMW X4 M Competition alapfelszereltségeként kínált BMW M sport kipufogórendszer erőteljesen mély orgánummal festi alá a soros hathengeres benzinmotor kimagasló teljesítményét, kiváltképp intenzív gyorsulásokkor és a magasabb fordulatszám-tartományban. A BMW M sport kipufogórendszer a zárt versenypályák hangzásával fokozza a vezetés élményét, miközben a hétköznapokban is tökéletesen használható. A technológia folyamatosan változtatható szelepei eltérő működési orgánumokat tesznek lehetővé. A motor erejét egy nyolcfokozatú, Drivelogic-kal dolgozó Steptronic automataváltó továbbítja a hátsó tengely felé. A sebességi fokozatok teljesen automatikus kapcsolása mellett a váltó új, M-specifikus előválasztó karja és a kormány mögötti váltófülek manuális, szekvenciális kapcsolásokat is lehetővé tesznek. Manuális üzemmódban egyszerre több sebességi fokozat is visszakapcsolható, amely erőteljes motorfékező funkciót generál. Gyorsulás közben ilyenkor az automataváltó akkor sem avatkozik közbe, ha a motor már a legfelső fordulatszám-tartományban dolgozik.

BMW M xDrive intelligens összkerékhajtás a hátsókerék-meghajtás preferenciái szerint

A BMW M xDrive intelligens összkerékhajtás a négykerék-meghajtás nyújtotta tökéletes tapadás és a klasszikus hátsókerék-meghajtásban rejlő menetdinamikai potenciál kettősét éltetve fokozza az új BMW X3 M Competition és az új BMW X4 M Competition agilitását. Az elektronikusan vezérelt technológia – amely szorosan együttműködik a dinamikus menetstabilizáló rendszerrel (DSC – Dynamic Stability Control) – csak akkor kapcsolja be a hajtásba az első tengelyt, ha a motorból érkező forgatónyomaték a két hátsó keréken már nem tud optimálisan az úttestre jutni. A bajor prémiummárka ügyfelei egyetlen gombnyomással képesek befolyásolni a menetstabilizáló rendszer viselkedését és a forgatónyomaték tengelyek közötti elosztását. A BMW M xDrive intelligens összkerékhajtás és az aktív M differenciálmű központilag vezérelt együttműködése a motorerő veszteségek nélküli továbbítását garantálja.

Lebilincselő menettulajdonságok legendás M stílusban

Az új BMW X3 M Competition és az új BMW X4 M Competition párosát kivételesen magas szintű menetdinamikai tulajdonságokkal vértezték fel a mérnökök. A hosszirányú és oldalirányú gyorsulás, vezethetőség és lassulási teljesítmény területein produkált kimagasló értékek kéz a kézben járnak a páratlanul magas szintű menetstabilitással, a hajtási befolyásoktól mentes kormányozhatósággal, valamint a hétköznapokban és a hosszabbra nyúló utazások során egyaránt kínált utazási komforttal. A sportos agilitás, a lebilincselő menetdinamika és a precíz irányíthatóság eme, BMW M modellekre jellemző egységének műszaki alapját a futómű-technológia adja, amelynek működését a mérnökök a kivételesen magas fordulatszám-tartományig kalibrált benzinmotor és a BMW M xDrive intelligens összkerékhajtás karakterisztikájához hangolták. A típus-specifikus hangolású, elektronikusan vezérelt lengéscsillapítókkal dolgozó, alapfelszereltségként kínált adaptív M futómű a hétköznapokban egyedülálló utazási komfortot, a versenypályákon pedig extrém közvetlen úttartást ígér, korlátozott kerékmozgásokkal és karosszéria-kilengésekkel. A lengéscsillapítók minden egyes keréknél önállóan, az elektromágneses vezérlésű szelepeknek köszönhetően folyamatosan változtatható erősséggel ellensúlyozzák a vezetési szituációból fakadó kilengéseket. A technológia viselkedését a bajor prémiumgyártó ügyfelei egyetlen gombnyomással szabályozhatják. A mérnökien precíz irányíthatósághoz és az azonnali rendszerreakciókhoz a típus-specifikus vázszerkezet-merevítések és a feszes kerékfelfüggesztési megoldások is nagymértékben hozzájárulnak. Az M-specifikus Servotronic funkcióval dolgozó elektromechanikus szervokormány és a dinamikus menetstabilizáló rendszer (DSC – Dynamic Stability Control) ugyancsak hozzátesz a BMW M modellek hamisítatlan vezetési élményéhez. Az M Dinamikus Mód (MDM – M Dynamic Mode) eközben a szándékos kerék-kipörgések mindvégig kontrollált vezérlését adja a BMW ügyfeleinek kezébe, például versenypályán garantálva a BMW M modellek által fémjelzett, legendás csúsztatási manővereket.

BMW M sport fékrendszer és 21” méretű keréktárcsák alapfelszereltségként

Az új BMW X3 M Competition és az új BMW X4 M Competition nagyteljesítményű karakterének a kimagasló hatékonyságú BMW M sport fékrendszer is része, amelyet a bajor prémiumgyártó az alapfelszereltség részeként kínál mindkét modellhez. A BMW M logót viselő féknyergek alapesetben kék színűek, az opcionális extrafelszereltség részeként azonban vörös és magasfényű fekete árnyalatban is ragyoghatnak. A maximális teljesítményt éltető sportcsomag része továbbá a 21” méretű, elöl 255 / 40 ZR21, hátul 265 / 40 ZR21 méretű gumiabroncsokkal szerelt BMW M keréktárcsa-garnitúra is, amelynek 892M stílusú, csillagküllő-dizájnú, Jet Black árnyalatú kiadása kerekenként 2 kilogrammal csökkenti a rugózatlan tömeget. Alternatívaként a 765M stílusú, V-küllődizájnú, ugyancsak Jet Black árnyalatú BMW M könnyűfém felnik is megrendelhetők.

Minden korábbinál nagyobb BMW hűtőrács és összetéveszthetetlen frontrész

Az új BMW X3 M Competition és az új BMW X4 M Competition frontrészének középpontjában a minden korábbinál nagyobb BMW hűtőrács pózol, amelyet immár egyetlen kerettel álmodtak meg a készítők. A 10 milliméterrel keskenyebb első fényszórók a felfrissített BMW X3 és BMW X4 örökségei. A BMW hűtőrácsot középen egy fekete kettéválasztó lamella osztja szét, benne az iCam lencséjével. A hűtőrács kerete és a BMW M modellek sajátjaként alkalmazott duplalamellák magasfényű fekete fényezést viselnek. Utóbbiak az X3 M / X4 M logót is büszkén viselik. Az alapfelszereltségként kínált adaptív LED-technológiás első fényszórók mellett – amelyek mátrix funkcióval dolgoznak – az opcionális extrafelszereltség részeként a 650 méteres világítási tartományt kínáló BMW Laserlight lézerfény-technológia is megrendelhető. A BMW M GmbH összetéveszthetetlen M-specifikus frontrészt álmodott meg a modellpároshoz: a leginkább szembetűnő újítások a lökhárító két oldalán, függőlegesen megnyújtott légbeömlők, amelyek egészen az első koptatóig érnek és vizuálisan az autó középpontja felé nyúlnak, a középső légbeömlő hatszögletű kialakítását követve. A légbeömlők kerete magasfényű fekete fényezést kapott, ahogyan az aerodinamikailag optimalizált BMW M külső visszapillantó-házak, az első kerékjárati ívekbe integrált BMW M légkivezető-nyílások és – a BMW X4 M Competition esetében – a hátsó légterelő szárny is.

Jellegzetes hátsó lökhárító új formanyelvvel és új fényezési lehetőségekkel

A BMW X3 M Competition megörökölte az új BMW X3 teljes egészében LED-technológiás hátsó lámpáját, amelyet fekete keret szegélyez és keskenyebb fénydizájnnal dolgozik. A hátsó lökhárító M-specifikus alsó fele magasfényű fekete árnyalatban pompázik. A nagyméretű diffúzor mindkét modell esetében a BMW M sport kipufogórendszer fekete króm árnyalatú, dupla ikervégződésének ad otthont. A BMW X4 M Competition új hátsó lökhárítója szélesen elnyújtott, magasfényű feketére fényezett ékbetétekkel idézi az első lökhárító két oldalába integrált légbevezető nyílások mintáját. Akárcsak a fényvisszaverő betétekkel ellátott, oldalsó légkivezető-nyílások, a hátsó lökhárító ékbetétjei is magasfényű fekete fényezést kaptak, amely kiváltképp sportos benyomást kelt. A BMW X4 M Competition nagyméretű diffúzorát szintén a BMW M sport kipufogórendszer fekete króm árnyalatú, dupla ikervégződése határozza meg. Az M Carbon Black metál és az M Brooklyn Grey metál mellett Németországban további két, exkluzív karosszériafényezési árnyalat válik elérhetővé az új BMW X3 M Competition és az új BMW X4 M Competition párosához: az M Marina Bay Blue metál és az M Sao Paulo Yellow. A modellekhez most először a BMW Individual karosszériafényezési árnyalatainak széles palettája is elérhető, benne a matt Frozen Marina Bay Blue metál árnyalattal.

Hamisítatlan BMW M utastér új dekorbetétekkel

Az új BMW X3 M Competition és az új BMW X4 M Competition széleskörű alapfelszereltségének az elektromosan állítható fejtámlákkal és világító M logóval szerelt BMW M sportülések is részei. A négyféle árnyalatban elérhető, kibővített Merino bőrkárpit mellett a BMW Individual részleg Tartufo árnyalatú kibővített Merino bőrkárpitja is elérhető, az opcionális extrafelszereltség részeként. Az utasteret új, galvanizált felületű szellőzőrostélyok és már alapfelszereltségként sötét Rhombicle alumínium bevonatú utastéri dekorbetétek díszítik, miközben az opcionális extrafelszereltség részeként a duóhoz az új, nyitott pórusú dekorbetétek is megrendelhetők. A kontraszt-varrással ellátott, multifunkciós BMW M bőrözött sportkormány a BMW M divízió trikolor-árnyalatát idézi, „6-óránál” kivágott függőleges küllővel.

BMW Live Cockpit Professional műszerfal-elrendezés intelligens lehetőségekkel

Az új BMW X3 M Competition és az új BMW X4 M Competition alapfelszereltségének a Connected Drive szolgáltatás-palettával felvértezett BMW Live Cockpit Professional műszerfal-elrendezés is része, amely a BMW Operációs Rendszer 7 alapjain számos intelligens lehetőséggel és digitális szolgáltatással – így például a BMW Intelligent Personal Assistant digitális társsal, a Connected Music szolgáltatással és a távolról is feltelepíthető rendszeres szoftverfrissítésekkel (Remote Software Upgrade) – fokozza a vezető és az autó közötti interakciót. Az intuitív, multimodális járművezérlést a mérnökök még tovább optimalizálták: az adott szituáció függvényében a vezető a központi kijelző érintés-érzékeny felületén, a jól bevált BMW Controller forgótárcsán, a kormány multifunkciós gombjain és hangvezérlésen keresztül is aktiválhatja az egyes funkciókat. A fantasztikus zenei élményt garantáló Harman Kardon surround audiorendszer az alapfelszereltség része. A BMW Live Cockpit Professional műszerfal-elrendezés 12,3” képernyő-átmérőjű, nagyfelbontású digitális műszerfallal és központi kijelzővel dolgozik együtt. A teljes egészében digitális műszerfal a BMW M8 modellekből megörökölt M View funkció M-specifikus kijelzőtartalmait is képes megjeleníteni. Az opcionális extrafelszereltség részeként megrendelhető BMW Head-Up kijelző ugyancsak kínál M-specifikus tartalmakat. A BMW Maps felhőalapú navigációs rendszer rendkívül gyors és pontos útvonaltervezést, illetve érkezés-kiszámítást kínál, rendszeres és gyors forgalmiinformáció-frissítésekkel és az úti célok keresésekor bármilyen beírható szóval. A technológia ráadásul a Connected Parking szolgáltatással is együttműködik, amely még részletesebb támogatást nyújt a navigációs rendszerben megjelölt úti cél közelében fellelhető üres parkolóhelyek megtalálásában. Sőt mi több, a BMW Maps funkciói között a felszíni parkolóhely-kereső szolgáltatás (On-Street Parking Information) és a ParkNow szolgáltatás is megtalálható.

Okostelefon-integrálhatóság és BMW Intelligent Personal Assistant

Az új BMW X3 M Competition és az új BMW X4 M Competition széleskörű alapfelszereltségének az optimalizált okostelefon-integrálhatóság is része, amelynek részeként a jármű fedélzeti operációs rendszerében immár az Android Auto™ és az Apple CarPlay is elérhető. A bajor prémiummárka ügyfelei a központi kijelzőn, a digitális műszerfalon és az opcionális extrafelszereltség részeként megrendelhető BMW Head-Up kijelzőn is leolvashatják az alkalmazások összes fontos információját. Az új BMW X3 M Competition és az új BMW X4 M Competition fedélzetén a BMW Intelligent Personal Assistant is új funkciókra képes, minden korábbinál intenzívebb kapcsolatot építve ki a vezető és a jármű között. A digitális társ a természetes élőbeszéd útján érkező utasításokra immár a légkondicionáló rendszert is képes szabályozni, képes le- és felhúzni az ablakokat, illetve képes váltani a vezetési élménymódok között is. A technológia az új News alkalmazáshoz is hozzáfér, amelynek segítségével képes felolvasni a legfrissebb híreket és képes megtanulni a bajor prémiummárka ügyfeleinek hírfogyasztási szokásait, amellyel még tovább növeli az utazás kényelmét és a vezetés élményét.

Távolról is feltelepíthető rendszeres szoftverfrissítések (Remote Software Upgrade) és BMW Drive Recorder

A BMW Operációs Rendszer 7 égisze alatt a BMW ügyfelei a távolról is feltelepíthető rendszeres szoftverfrissítések (Remote Software Upgrade) előnyeit is kihasználhatják: az új BMW X3 M Competition és az új BMW X4 M Competition fedélzeti operációs rendszerét a legkorszerűbb szoftverekkel, egyszerűen és gyorsan tudják naprakészen tartani. A vezeték nélkül, online feltelepíthető szoftverfrissítések új szolgáltatásokhoz és továbbfejlesztett járműfunkciókhoz kínálnak hozzáférést. Az intelligens technológia ráadásul azt is lehetővé teszi, hogy a bajor prémiumgyártó ügyfelei egy későbbi időpontban, akár csak átmenetileg installáljanak autójukba egy-egy kívánt szolgáltatást vagy funkciót. Ezen opciók sorát gyarapítja többek között a BMW Drive Recorder is, amely automatikusan képes rögzíteni a jármű körüli történéseket.

Új vezérlőpanel a BMW M3 és a BMW M4 utasteréből

Az új BMW X3 M Competition és az új BMW X4 M Competition középkonzolján az aktuális BMW M3 és BMW M4 újfejlesztésű vezérlőpanelje köszön vissza, két új gombbal az erőforrás, a futómű-technológia és az M módok közvetlen beállíthatósága végett, otthont adva a Drivelogic-kal dolgozó automataváltó M-specifikus előválasztó karjának, a BMW Controller forgótárcsának és a motort vezérlő vörös indítógombnak is. A „Setup” gomb közvetlen hozzáférést kínál a motor és a futómű karakterisztikájához, megnyomásával a Járműbeállítások menüpont ugrik fel a központi kijelzőn. A kormányon található M1 és M2 gombokra kétféle átfogó járműbeállítás konfigurálható, az adott hangolások így bármikor egyetlen gombnyomással aktiválhatók. Az „M Mode” gombbal a vezetést támogató rendszerek viselkedése szabható személyre. Gombnyomással állíthatók be a digitális műszerfal és a BMW Head-Up kijelző megjelenített tartalmai is, így a bajor prémiumgyártó ügyfelei minden szituációban a szükséges információk birtokában élhetik át a vezetés élményét.

Driving Assistant Professional csomag az opcionális extrafelszereltség részeként, most először

Az új BMW X3 M Competition és az új BMW X4 M Competition megörökölte az új BMW X3 és az új BMW X4 intelligens vezetést támogató rendszereinek jelentősen kibővített palettáját. A Driving Assistant csomag mellett a modellpároshoz most először válik elérhetővé a Driving Assistant Professional csomag, az opcionális extrafelszereltség részeként. A csomag része a több intelligens funkcióval felszerelt aktív tempomat (Active Cruise Control), az automata fékező funkcióval dolgozó kereszteződés-figyelmeztetés (Junction Warning), a leállósávba kormányzó automata funkció (Emergency Lane Assistant), valamint a kormányzó- és sávtartó asszisztens (Steering and Lane Control Assistant) is. Az autó háromdimenziós környezetét megjelenítő Assisted View funkció a műszerfalon mutatja a Driving Assistant Professional csomag aktív és elérhető vezetést támogató rendszereit. Az opcionális extrafelszereltség részeként megrendelhető Parkolóasszisztens Plusz csomagnak (Parking Assistant Plus) immár a tolatási segédlet (Reversing Assistant) is része, amely nagymértékben segíti a tolatási manővereket. A Parkolóasszisztens Plusz a Park View, a Panorama View és a 3D Top View funkciók együttesével alkotja meg a jármű 360°-os élőképét, amelyet többféle perspektívából is elérhetővé tesz. A BMW ügyfelei a Remote 3D View funkciónak köszönhetően a távolból, okostelefonjukon keresztül is lekérhetik a csatlakoztatott BMW modell háromdimenziós élőképét.

LEGFRISSEBB

[TESZT] Kia Niro 1.6 GDI PHEV Platinum – nagyon élhető, mindennapi...

0
A Kia Niro 1.6 GDI PHEV Platinum újraértelmezi a hétköznapi autózás fogalmát: ötvözi a környezettudatos technológiát a mindennapi használat praktikumaival, mindezt úgy, hogy közben...

TESZTJEINK