Főoldal Blog Oldal: 144

A Continental eredménye felülmúlta a történelmi mélyponton teljesítő piacot az idei második negyedévben

A Continental árbevétele és eredménye 2020 második negyedévében – a várakozásoknak megfelelően – jelentősen csökkent a koronavírus-járvány következtében. Ennek ellenére a Continental jobb eredményt tudott elérni a piac teljesítményénél.

„Akkora járműipari visszaesésre, amekkorát most tapasztalhatunk, a második világháború vége óta nem volt példa. 2020 első és második negyedévében, azaz a járműipari világválság mélypontjának közepén Kínában, az Egyesült Államokban és Európában is jobb eredményt értünk el a piac teljesítményénél” – mondta el Dr. Elmar Degenhart, a Continental igazgatótanácsának elnöke a féléves eredmények ismertetésekor Hannoverben.

Ennek megfelelően a konszern árbevétele a második negyedévben 6,6 milliárd eurót tett ki (2019. 2. negyedév: 11,3 milliárd euró). A konszolidálás előtti módosításoktól és az árfolyamváltozásoktól megtisztítva mindez 40 százalékos csökkenést jelent. Ezzel egyidejűleg a személygépkocsik és könnyű haszongépjárművek előállítása világszinten az előzetes adatok szerint a második negyedévben közel 45 százalékkal, összesen 12,3 millió darabra csökkent (2019. 2. negyedév: 22,1 millió egység). A koronavírus-járvány miatti ideiglenes gyárbezárások miatt a második negyedéves gyártási eredmények az Európában előállított 2,0 millió egységgel (-63 százalék) és az Észak-Amerikában legyártott 1,3 millió járművel (‑69 százalék) meglehetősen gyengének tekinthetők. Ezzel szemben Kínában a járműgyártás az állami támogatási programoknak köszönhetően 9 százalékkal haladta meg az előző év értékét, így 5,9 millió személygépkocsi és könnyű haszongépjármű gördült le a gyártósorokról.

korrigált működési eredmény a második negyedévben ‑634 millió euró volt (2019. 2. negyedév: 865 millió euró). Ez ‑9,6 százalékos korrigált árbevétel-arányos jövedelmezőségnek felel meg (2019. 2. negyedév: 7,7 százalék). A nettó eredmény ‑741 millió eurót tett ki (2019. 2. negyedév: 485 millió euró).

„Épp az ilyen – nagy kihívásokkal járó – helyzetben mutatkozik meg, hogy a Continental jövőközpontú vállalat, amely jól felkészült a válságokra. Továbbra is szilárdan tartjuk a kitűzött céljainkat” – tette hozzá Degenhart. Elmondása szerint a Continental előnye a több lábon állás, a jelenlét több iparágban is – az ipari szegmensben, illetve az elsőszerelésű és utánpótlás-abroncsok üzletiterületén is. „Az elmúlt években következetesen fejlesztettük az ipari és a végfelhasználókkal kapcsolatos üzletágainkat. Ennek köszönhetően kevésbé vagyunk érzékenyek a járműipar hullámzó teljesítményére” – hangsúlyozta Degenhart. Ennek megfelelően a második negyedévben a Continental ipari és végfelhasználói területén elért eredmény 23 százalékkal csökkent, ami lényegesen erősebb teljesítmény a világszintű járműgyártáshoz viszonyítva, amely ugyanebben az időszakban 45 százalékkal esett vissza.

Fokozott költséggazdálkodás, kevesebb beruházás, csökkentett munkaidő

A váratlanul romló környezet miatt a Continental a második negyedévben 400 millió euróval csökkentette fix költségeitaz előző év azonos időszakához képest. A vállalat jó úton halad annak eléréséhez, hogy az előző évhez képest éves szinten több mint 5 százalékkal lefaragja fix kiadási költségeket. „A mérlegadatokat illetőn rendkívül szilárd alapokon állunk, amihez hozzájárultak a késlekedés nélkül bevezetett megtakarítási intézkedéseink is. Érezékelhető és gyors hatással jártak a kemény költségmegtakarítási lépéseink. Ezzel növelni tudjuk mozgásterünket, és a megfelelő irányba haladunk” – szögezte le Degenhart.

2020 második negyedévében a Continental 448 millió euróra (2019. 2. negyedév: 785 millió  euró) csökkentette eszközökre és szoftverekre fordított tőkeberuházásait. A megtakarításhoz valamennyi üzleti terület hozzájárult. Ennek megfelelően a beruházási mutató az egyidejűleg nagy mértékben visszaesett árbevétel ellenére 6,8 százalékra csökkent az előző év hasonló időszakában elért 7,0 százalék után. Az egész évre nézve a vállalat egy negyeddel kívánja csökkenteni beruházásait az előző évhez képest. Az első negyedév végén a Continental a beruházások tekintetében elérni kívánt megtakarítási célt 20 százaléknál magasabbra tervezte. 

kutatás-fejlesztésre fordított tőkeberuházások a második negyedévben 809 millió eurót tettek ki (2019. 2. negyedév: 917 millió euró). A nagy mértékben visszaesett árbevétel miatt a mutató 12,2 százalékra növekedett az előző év hasonló időszakában elért 8,1 százalék után.

Június elejétől a Continental valamennyi gyára újra megkezdte a termelést az egész világon. Mindazonáltal egyes régiókban a mindennapi életre továbbra is korlátozások érvényesek a koronavírus-járvány miatt. Az egész világon megfigyelhető, jelentősen lecsökkent keresletnek megfelelően egyes gyárak kihasználtsága jóval elmarad a válság előtti szinttől. A járványhelyzet további alakulásától és következményeitől függően elképzelhető, hogy a vállalat egyes gyáraiban átmenetileg újra a termelés módosítására kényszerül. Jelenleg világszinten az összes munkatárs közel 25 százaléka csökkentett munkaidőben dolgozik. Júniusban Németországban mintegy 30.000 munkatárs dolgozott csökkentett óraszámban, átlagosan 5 nappal kevesebbet a hónapban.

A gazdasági bizonytalanság miatt továbbra sincs részletes előrejelzés

Amint azt a vállalat a július közepén rendezett közgyűlésen is bejelentette, a Continental kihívásokkal teli piaci környezettel számol 2020 harmadik negyedévére, bár a legyártott autók növekvő száma magasabb árbevételre enged következtetni, mint 2020 második negyedévében. Ennek ellenére az árbevétel várhatóan elmarad a 2019 harmadik negyedévében elért bevételtől. 

A gazdasági bizonytalanságok továbbra is jelentősek maradnak. Bár a Continental csoport üzleti fejlesztése javult a második negyedév során, a gazdasági környezetet a továbbra is jelen lévő koronavírus-járvány miatt továbbra is rendkívüli bizonytalanságok jellemzik. Ezért továbbra is nehéz felmérni a termelésre, az ellátási láncokra és a keresletre hatással lévő lehetséges további negatív következményeket. Ezért a Continental egyelőre tartózkodik a teljes 2020-as évre adott előrejelzés kiadásától. Az egész évet tekintve azonban a DAX- on jegyzett vállalat azzal számol, hogy mind az értékesítés és az árbevétel, mind a korrigált EBIT érezhetően az előző év értéke alatt fog maradni. A 2020-as eredménycsökkenés előreláthatólag a szabad készpénzállomány jelentős csökkenéséhez fog vezetni az előző évvel összehasonlítva.

2020 harmadik negyedévére a Continental az előző év megfelelő negyedévével összehasonlítva világszinten a járműgyártás ‑10‑20 százalékos csökkenését várja. 2020 egészére a piacfigyelők jelenlegi becslései kevesebb mint 70 millió jármű előállítását jósolják, ami több mint 20 százalékos csökkenésnek felelne meg az előző évhez képest (2019: 89 millió jármű).

A pénzeszközök rendkívül magas szinten; jelentősen visszafogott beruházások

2020 második negyedévében a felvásárlások és üzletrész-értékesítések előtti szabad cash flow -1,8 milliárd eurót tett ki (2019. 2. negyedév: -29 millió euró). „A második negyedév negatív szabad cash flow értéke a közvetlen következménye a koronavírus-járvány miatti jelentős piaci csökkenésnek” – fejtette ki Wolfgang Schäfer, a Continental pénzügyekért felelős igazgatótanácsi tagja. A visszaesés lényegében az előző év azonos időszakával összehasonlítva csökkenést jelentő működési eredményre, valamint negatív működőtőke-hatásokra vezethető vissza. Ez utóbbiak az árbevételre a második negyedév utolsó heteiben jellemző volatilitásból adódnak, és a várakozások szerint a működés stabillá válása esetén újra semlegesítődnek. A második negyedév fordulónapján a Continental 10,1 milliárd eurós pénzeszközökkel rendelkezett (2020. március: 6,8 milliárd euró). Májusban és júniusban a Continental három kötvényt bocsátott ki összesen 2,1 milliárd eurót meghaladó volumenben, emellett a fő bankjainál 3 milliárd euróra növelte hitelkeretét.

A Continental Group mutatószámai

 1. Január 1-től június 30-ig Második negyedév  
millió €20202019Δ %-ban20202019Δ %-ban 
Árbevétel16.532,422.310,7-25,96.619,711.264,0-41,2 
EBITDA1.052,32.930,6-64,1-108,11.456,9-107,4 
az árbevétel %-ában6,413,1 -1,612,9  
EBIT-392,81.576,6-124,9-829,1753,3-210,1 
az árbevétel %-ában-2,47,1 -12,56,7  
Kutatás-fejlesztési ráfordítások (nettó)1.721,61.819,4-5,4808,6916,6-11,8 
az árbevétel %-ában10,48,2 12,28,1  
Beruházások1923,41.426,3-35,3448,4784,5-42,8 
az árbevétel %-ában5,66,4 6,87,0  
A részvényeseket illető konszerneredmény-448,81.060,0-142,3-741,1484,8-252,9 
Egy részvényre jutó eredmény €-ban, hígítatlan-2,245,30-142,3-3,702,42-252,9 
Egy részvényre jutó eredmény €-ban, hígított-2,245,30-142,3-3,702,42-252,9 
        
Megtisztított árbevétel216.411,822.307,3-26,46.599,511.262,7-41,4 
Megtisztított működési eredmény (megtisztított EBIT)3-202,31.749,2-111,6-634,0864,9-173,3 
a megtisztított árbevétel %-ában-1,27,8 -9,67,7  
        
Szabad cash flow-1.802,3-1.025,575,7-1.812,7-262,2591,3 
        
Nettó pénzügyi adósságállomány (06.30-án)5.923,75.665,84,6    
Eladósodottsági mutató %-ban41,131,3     
        
Munkavállalók száma (06.30-án)4232.023244.615-5,1     
       

1  Beruházások eszközökbe és szoftverekbe.

2 Konszolidálási módosításokkal korrigálva.               

3 A vételárfelosztásból (PPA) származó immateriális javak értékcsökkenési leírásával, konszolidálási módosításokkal és egyedi hatásokkal korrigálva..

4 Szakképzésben résztvevők nélkül.

A Continental szuperszámítógéppel gyorsítja fel a mesterséges intelligencia fejlesztését

„A járműgyártás jelenleg csökkenő tendenciát mutat, azonban a járműipar átalakulása változatlanul tovább halad. Egyfelől következetesen folytatnunk kell a költségek csökkentését, másfelől célzottan az új technológiák fejlesztésére kell koncentrálnunk beruházásainkat” – hangsúlyozta Degenhart. Példát jelentenek erre a vezetőt támogató asszisztensrendszerek, amelyek terén a Continental hosszú ideje a piacvezetők egyike, folyamatosan tovább erősítve pozícióit.

Ennek jegyében a technológiai vállalat múlt héten bejelentette, hogy 2020 eleje óta a jövő technológiáinak fejlesztését a járműiparban egyedülálló szuperszámítógéppel gyorsítja fel. A Continental világszerte megtalálható irodáiból a fejlesztők igénybe vehetik mind a számítógép-klaszter számítási teljesítményét, mind a rendkívül komplex és hatalmas adatmennyiségekkel működő fejlesztésekhez szükséges tárhelyét. Ezek közé tartoznak különösen a mesterséges intelligencia témaköréhez kapcsolódó fejlesztések. Mesterséges intelligencia szükséges például a jövő olyan iránymutató technológiáinak fejlesztéséhez, mint az asszisztensekkel segített vezetés, illetve az automatizált rendszerek és az önvezető autók. A világ legnagyobb teljesítményű számítógéprendszereinek aktuális 500-as listáján a Continental új szuperszámítógépe az első helyet foglalja el a járműiparon belül. Ezzel a Continental felgyorsítja a technológia terén piacvezető fejlesztéseit, nyomatékosítva egyúttal a szoftverek és a digitális kommunikáció, valamint a rendszerarchitektúrák terén meglévő kulcskompetenciáit.

„A szoftverek jelentik az oxigént az ipar számára. Ezen a téren továbbra is kimagasló, nyereséget hozó növekedéssel számolunk. Ennek oka, hogy a járművek egyre több funkcióval fognak rendelkezni” – fejtette ki meggyőződését Degenhart. Ezzel nő a számítógépes programok általi értékteremtés mértéke is, ami évente két számjegyű százalékos növekedést mutat fel. „Erre a több mint 20.000 szoftver- és IT-specialistával rendelkező meghatározó szoftverfejlesztőként a lehető legjobban felkészültünk” – tette hozzá.

A Continental például a nagy teljesítményű számítógépek, a modern járművek digitális szívének fejlesztésével – az autók adott modellsorozatának időtartamára számítva – már ma 3 milliárd eurót meghaladó árbevételt biztosított magának. A vállalat egyetlen ügyfele számára előreláthatólag 2022-ig több mint 2,5 millió ilyen kompakt, nagy teljesítményű számítógépet fog szállítani. Ezzel a Continental ezen a területen az iparág vezető vállalatai közé tartozik. A cég a Volkswagen számára nemrég különösen nagy teljesítményű járműszervert fejlesztett. Az InCar-Application-Server (ICAS1) a VW ID modellsorozatának új elektromos járművei számára a jármű nagyfokú digitális integrációját teszi lehetővé, például a biztonsági frissítések vezeték nélküli, gyors és biztonságos telepítését. 2022-ig a Continental több mint tíz további hasonló projekttel számol.

Koronavírushíd: innovatív utak a versenyképesség és a foglalkoztatottság biztosításához

„A járműipar átalakulása és a koronavírus-járvány leküzdése mindannyiunk számára hatalmas kihívást jelent. Mindezek együttesen messzemenő változásokat eredményeznek – a Continentalnál is. Ezeket a munkavállalókkal együtt alakítjuk ki, olyan kiegyensúlyozott, tisztességes, az értékeinket szem előtt tartó megoldásokat keresve, amelyek erősítik innovációs képességünket, egyúttal életképességünket, mint vállalat” – fejtette ki Dr. Ariane Reinhart, a Continental emberi kapcsolatkért felelős igazgatótanácsi tagja. „Megértjük a munkavállalóink körében megjelenő bizonytalanságot, illetve azt is, hogy néhányan közülük aggódnak munkahelyükért. Azonban éppen a válság idején kell kihasználnunk a jövővel kapcsolatos esélyeinket. Ehhez a munkavállalói képviseletekkel kötött átfogó megállapodások és az érintett telephelyeinkre vonatkozó egyedi megoldások kombinációja szükséges” – tette hozzá. Elmondása szerint jelenleg olyan „koronavírushíd” kiépítésén dolgoznak, amely innovatív megközelítésekkel segít abban, hogy a vállalat képes legyen a több száz millió eurós költségszakadék áthidalására, és mindeközben a foglalkoztatás és a versenyképesség lehető legnagyobb mértékű biztosítására. „A munkaidő csökkentése észszerű megközelítés a termelés biztosításához, a foglalkoztatási perspektívák megőrzéséhez és azok képzések útján történő bővítéséhez. A felszabaduló időt célzottan képzésekre, továbbképzésekre kellene hasznosítani. Ez növeli az egyes dolgozók munkavállalási képességét is” – tette hozzá.

A vállalati területek egyes mutatószámai

 1. Január 1-től június 30-ig Második negyedév 
Automotive Technologies (millió €)20202019Δ %-ban20202019Δ %-ban 
Árbevétel6.740,49.578,8-29,62.560,04.841,0-47,1 
EBITDA139,61.067,8-86,9-287,3562,3-151,1 
az árbevétel %-ában2,111,1 -11,211,6  
EBIT-401,9536,3-174,9-552,6276,2-300,1 
az árbevétel %-ában-6,05,6 -21,65,7  
Kutatás-fejlesztési ráfordítások (nettó)1.153,41.215,3-5,1548,0614,1-10,8  
az árbevétel %-ában17,112,7 21,412,7  
Beruházások1390,2577,9-32,5196,6316,0-37,8 
az árbevétel %-ában5,86,0 7,76,5  
        
Munkavállalók száma (06.30-án)293.93696.939-3,1    
        
Megtisztított árbevétel36.726,69.577,6-29,82.560,04.840,2-47,1 
Megtisztított működési eredmény (megtisztított EBIT)4-387,3575,9-167,3-462,3297,3-255,5 
a megtisztított árbevétel %-ában-5,86,0 -18,16,1  

1  Beruházások eszközökbe és szoftverekbe.

2  Szakképzésben résztvevők nélkül.

3  Konszolidálási módosításokkal korrigálva.

4  A vételárfelosztásból (PPA) származó immateriális javak értékcsökkenési leírásával, konszolidálási módosításokkal és egyedi hatásokkal korrigálva.

 1. Január 1-től június 30-ig Második negyedév 
Rubber Technologies (millió €)20202019Δ %-ban20202019Δ %-ban 
Árbevétel6.933,28.889,3-22,02.961,54.517,7-34,4 
EBITDA942,31.539,5-38,8291,3750,7-61,2 
az árbevétel %-ában13,617,3 9,816,6  
EBIT338,0973,0-65,3-8,4463,0-101,8 
az árbevétel %-ában4,910,9 -0,310,2  
Kutatás-fejlesztési ráfordítások (nettó)223,5238,3-6,2105,9119,8-11,6 
az árbevétel %-ában3,22,7 3,62,7  
Beruházások1338,5533,7-36,6174,3288,3-39,5 
az árbevétel %-ában4,96,0 5,96,4  
        
Munkavállalók száma (06.30-án)299.490104.795-5,1    
        
Megtisztított árbevétel36.826,48.887,1-23,22.941,34.517,2-34,9 
Megtisztított működési eredmény (megtisztított EBIT)4416,21.070,2-61,135,2535,7-93,4 
a megtisztított árbevétel %-ában6,112,0 1,211,9  
 1. Január 1-től június 30-ig Második negyedév 
Powertrain Technologies (millió €)20202019Δ %-ban20202019Δ %-ban 
Árbevétel2.960,23.967,0-25,41.131,21.961,4-42,3 
EBITDA25,2371,4-93,2-91,3185,4-149,2 
az árbevétel %-ában0,99,4 -8,19,5  
EBIT-267,2117,2-328,0-244,356,3-533,9 
az árbevétel %-ában-9,03,0 -21,62,9  
Kutatás-fejlesztési ráfordítások (nettó)344,7365,8-5,8154,7182,7-15,3  
az árbevétel %-ában11,69,2 13,79,3  
Beruházások1164,2295,6-44,560,0164,3-63,5 
az árbevétel %-ában5,57,5 5,38,4  
        
Munkavállalók száma (06.30-án)238.15042.412-10,0    
        
Megtisztított árbevétel32.960,23.967,0-25,41.131,21.961,4-42,3 
Megtisztított működési eredmény (megtisztított EBIT)4-172,0151,4-213,6-183,972,5-353,7 
a megtisztított árbevétel %-ában-5,83,8 -16,33,7  

1  Beruházások eszközökbe és szoftverekbe.

2  Szakképzésben résztvevők nélkül.

3  Konszolidálási módosításokkal korrigálva.

4  A vételárfelosztásból (PPA) származó immateriális javak értékcsökkenési leírásával, konszolidálási módosításokkal és egyedi hatásokkal korrigálva.

A nem járműipari üzletág a második negyedévben nagyobb fejlődést ért el

Az Automotive Technologies üzletág árbevétele 2,6 milliárd euró volt (2019. 2. negyedév: 4,8 milliárd euró), a korrigált árbevétel-arányos jövedelmezőség pedig ‑18,1 százalék lett (2019. 2. negyedév: 6,1 százalék). Az árbevételek alakulása ‑45,6 százalékot tett ki.

Rubber Technologies üzletág 3,0 milliárd eurós árbevételt (2019. 2. negyedév: 4,5 milliárd euró) és 1,2 százalékos korrigált árbevétel-arányos jövedelmezőséget ért el (2019. 2. negyedév: 11,9 százalék). Az árbevételek alakulása így -33,1 százalék lett.

Powertrain Technologies üzletág 1,1 milliárd eurós árbevételről (2019. 2. negyedév: 2,0 milliárd euró) és -16,3 százalékos korrigált árbevétel-arányos jövedelmezőségről adott számot (2019. 2. negyedév: 3,7 százalék). Az árbevételek alakulása ennek alapján ‑40,8 százalék lett.

A Continental iránymutató technológiákat és szolgáltatásokat fejleszt az emberek és eszközeik fenntartható és integrált mobilitásának támogatásához. Az 1871-ben alapított technológiai vállalat biztonságos, hatékony, intelligens, kedvező árú megoldásokat kínál a járművek és gépek, valamint a közlekedés és a szállítmányozás számára. A Continental 2019-ben 44,5 milliárd eurós árbevételt ért el, és jelenleg 59 országban és piacon több mint 230.000 munkavállalót foglalkoztat.

A Lexus lesz az idei, 77. Velencei Filmfesztivál, a La Biennale hivatalos mobilitási partnere

Az ’egyszerű környezetbarát luxusautómárkából’ az elmúlt években a magát a film, a divat, a művészet a dizájn és a gasztronómia világában is a legmagasabb szinteken képviselve valódi életmódmárkává váló Lexus immár negyedikéve szerepel a Velencei Filmfesztivál, a La Biennale di Venezia szponzoraként. Az eseményen 36 Lexus szállítja majd világ legismertebb és elismertebb színészeit, rendezőit és más hírességeit, ám a márka nemcsak emiatt kerül majd reflektorfénybe, hanem a modelljei által képviselt innovatív technológiák és kifinomult stílus és elegancia miatt is: a Lexus ugyanis ezt az alkalmat ragadja meg az új UX 300e akkumulátoros elektromos kompakt crossover és az LC Convertible luxuskabrió olaszországi bemutatójának megrendezésére.

Az ’egyszerű környezetbarát luxusautómárkából’ az elmúlt években a magát a film, a divat, a művészet a dizájn és a gasztronómia világában is a legmagasabb szinteken képviselve valódi életmódmárkává váló Lexus immár negyedikéve szerepel a Velencei Filmfesztivál, a La Biennale di Venezia szponzoraként. Az eseményen 36 Lexus szállítja majd világ legismertebb és elismertebb színészeit, rendezőit és más hírességeit, ám a márka nemcsak emiatt kerül majd reflektorfénybe, hanem a modelljei által képviselt innovatív technológiák és kifinomult stílus és elegancia miatt is: a Lexus ugyanis ezt az alkalmat ragadja meg az új UX 300e akkumulátoros elektromos kompakt crossover és az LC Convertible luxuskabrió olaszországi bemutatójának megrendezésére.

A Lexus immár negyedik éve biztosít autókat a Biennale Cinema eseményeihez. Így lesz idén is, amikor 2020. szeptember 2-12. között a velencei Lido ad otthon a rendezvénysorozatnak, ahol Cate Blanchett szerepel majd a nemzetközi zsűri elnökeként, és ahol az olasz színésznő, Anna Foglietta nyitja meg és zárja le a Filmfesztivált. A mozi és a Lexus világában sok hasonlóságot fedezhetünk fel: mindkettő egyedülálló élményeket kínál, érzelmeket és szenvedélyt szít… Legyen szó akár egy filmről vagy egy Lexus-modellről, az alkotási folyamat gondos megtervezése, az apró részletek figyelmes kidolgozása és mindenekelőtt az emberközpontúság elengedhetetlen alkotóelemek ahhoz, hogy hiteles, megismételhetetlen és emlékezetes érzelmeket közvetítsünk. Miközben a világ Velencére figyel, a Lexus megragadja az alkalmat, hogy bemutasson az olasz piacon két olyan modellt, amelyek a Lexus alapvető értékeit: a folyamatos innovációt, valamint az egyedi és utánozhatatlan stílust testesítik meg. A Lexus Electrified innovációja immár a velencei Lidón is testet ölt az UX 300e alakjában. A Lexus első, tisztán elektromos hajtású autója hűen közvetíti a márka jövőképét, amelyben a mobilitás ugyan nulla károsanyag-kibocsátással jár, ám az autósoknak mégsem kell lemondaniuk a kényelem, a teljesítmény és a dizájn mesteri ötvözetéről. Az elektromos SUV mellett a Lexus az új LC Convertible modellt is bemutatja Velencében, ahol a nagyközönség végre élőben is megcsodálhatja az autó kivételes formavilágát, aprólékos kidolgozását és minden olyan részletmegoldását, amelyek egytől egyig a kabriózás magával ragadó, felhőtlen élményét szolgálják.

“A Lexus idén még szorosabbra fűzi kapcsolatát a mozival, vagyis azzal a világgal, amelyhez annyi közös érték köti, például a mesterségbeli tudás és a legfejlettebb technológiák intelligens használata” – avat be Maurizio Perinetti, a Lexus olasz divíziójának igazgatója. “A most bemutatott két modell, az UX 300e és az LC Convertible méltó képviselői a Lexus érzelmeket ébresztő dizájnjának, emberközpontú szemléletének és innovatív, jövőbe tekintő szellemiségének.”

A rendezvény hivatalos autós partnereként a Lexust érte az a megtiszteltetés, hogy gondoskodhat a filmrendezők, színészek és más hírességek szállításáról a fesztivál egész ideje alatt. Ez a feladat összesen 36 autóra vár, és e flottában ugyanúgy szerepel az LC Convertible és az új UX 300e, mint a Lexus SUV-k teljes kínálata, valamint az ES luxusszedán és az LC kupé – és természetesen mindegyik autót a márka híres full hybrid technológiája hajtja. Az UX 300e a rendezvény egész ideje alatt az események középpontjában áll majd, hogy a Lidón megforduló minden látogató és filmrajongó erős benyomást szerezhessen a Lexus Electrified jövőkép megvalósításáról.

A limitált szériás Lexus LC Convertible Regatta Edition remekül passzol luxushajókhoz

A hatalmas várakozások övezte Lexus LC Convertible ősszel debütáló, szigorúan limitált szériás különleges kivitelének kék-fehér színvilága a luxusjachtok hangulatát idézi. A karosszéria gyönyörű formáit hatásosan emeli ki a Lexus exkluzív Strukturális Kék fényezése, amit fejlett pigment-technológiával alkottak meg a szakemberek, míg a kabint uraló fehér szín harmonikusan egészíti ki a mélykék külső fényezést.

Az új LC Convertible gyönyörű formavilágának hatásos kihangsúlyozására a Lexus elkészítette a Regatta Edition modellváltozatot, amely egyedi, exkluzív színvilágot kapott. A mélykék karosszériához és tetőhöz fehér utasteret párosítottak, ami az óceánjáró luxusjachtok hangulatát idézi – vagyis pontosan azt a képet, ami eredetileg is meghatározó inspiráció volt a kabrió tervezésében. A karosszéria Strukturális Kék fényezését a Lexus még az LC kupéhoz fejlesztette ki, fejlett festéktechnológiával adva vissza egy, a természetben előforduló mélykék árnyalatot.

A pigment mikrorészecskéi úgy verik vissza a fényt, hogy közben kiemelik a felület domborulatait, azt a benyomást keltve, mintha a fény és az árnyék változásával a szín is folyamatosan megváltozna – attól függően, milyen szögből pillantunk az autóra. Ez a tónus jól illik a Regatta Edition modellek Tengerészkék vászontetejéhez, amit a tervezők úgy formáltak meg, hogy ugyanolyan tökéletesen mutasson, mint az LC mára legendássá vált, tökéletes vonalvezetésű teteje. Mivel egy kabrióban az utastér sokkal inkább szem előtt van, a Lexus dizájnerei arra törekedtek, hogy kellemes összhangot teremtsenek az autó külseje és belseje között, és ez remekül érvényesül a Regatta Edition sötétkék-fehér színkombinációjával.

A kabin uralkodó színárnyalata a fehér – olyannyira, hogy még az A-oszlopok belső burkolata, a kormánykerék és a tetőkárpit is ebben a színben pompázik. A műszerfal és az ajtópanelek felső része kék, az alsó rész pedig fehér, és az üléseket fehér színű, perforált félanilin bőrrel kárpitozták, amit kék betétek egészítenek ki a fejtámlákon és a vállrészen. Az LC Convertible Regatta Edition rendkívül korlátozott példányszámban készül majd. Az LC Convertible 2020 őszén jelenik meg a márkakereskedésekben.

Íme, a Toyota RAV4 Hybrid Black Edition

A világ legnépszerűbb SUV-ja, a szegmensének értékesítéseit hazánkban is vezető Toyota RAV4 várhatóan idén októbertől új, különleges változattal debütál.

A sláger SUV egyedi változatát robosztus erőt sugárzó, egytónusú külső-belső színvilág jellemzi: az Éjfél Fekete karosszéria, a fekete hűtőrács, alsó légbeömlő, lökhárítók, tükörborítások, küszöbborítások, hátsó díszléc és légterelő, valamint a 19 colos, ragyogó feketére fényezett könnyűfém keréktárcsák már kívülről is meglehetősen impozánssá teszik a modellt, a képet azonban az ugyancsak fekete, kiváló minőségű szintetikus bőrkárpitozás teszi teljessé, amelyet szürke öltések finomítanak még tovább.

Ahogy már a nevéből is kiderül, a RAV4 Hybrid Black Edition erőt sugárzó, egytónusú színvilággal készül, ami látványosan kiemeli a tömegből a Toyota közepes méretű SUV-modelljét. Az Éjfél Fekete fényezés gyönyörűen kihangsúlyozza a karosszéria domborulatait és éleit, és a hatást tovább fokozzák az ugyancsak fekete színű stíluselemek. A hűtőrács és az alsó légbeömlő, a lökhárítók alsó része, a külső tükörházak, a küszöbborítások, a hátsó díszléc és a légterelő egytől egyig feketék, ahogy a 19 colos könnyűfém keréktárcsa is ragyogó fekete fényezést kapott. Sőt még az intelligens parkolóradar szenzorai is feketék, így még erőteljesebben érvényesül az egyetlen krómozott elem, az autó orrán díszelgő, krómozott Toyota embléma.

A kabin színvilága is hasonló: az üléseket kiváló minőségű, fekete szintetikus bőr borítja, amit szürke varrás díszít. Mindezt fekete tetőkárpit és belső kárpitozás egészíti ki (a normál RAV4 Style felszereltség részeként), vagyis a kabin hangulata tökéletesen illik az autó külső megjelenéséhez. Az alap- és opcionális felszereltség a jelenlegi RAV4 Style modellváltozat kínálatának felel meg, ami többek közt intelligens parkolássegítő szenzorokat, 360 fokos kamerarendszert, digitális visszapillantót, kilenc hangszórós JBL prémium audiorendszert és vezeték nélküli telefontöltőt tartalmaz. A Toyota Safety Sense és az Apple CarPlay, illetve Android Auto rendszereken keresztül megoldható okostelefon-integrálás ugyancsak alapáras. Az új RAV4 Hybrid Black Edition már megrendelhető, és az autókat (piactól függően) 2020 októberétől vehetik át a vásárlók.

A LIQUI MOLY főnyereménye, a Hyundai i30N Ausztriába megy

Nagy pillanat Markus J. számára. Az osztrák nyerte a #MyLiquiMoly-Moment nyereményjátékban a Hyundai i30N-t. Az általa beküldött képet a világ minden részéről beérkezett több, mint 4000 pályamű közül sorsolták ki. 

Luca Engstler, a LIQUI MOLY Team Engstler versenyzője a TCR International Seriesben és Peter Baumann, a LIQUI MOLY marketingvezetője az osztrák Markus J.-nek a LIQUI MOLY versenydizájnban pompázó Hyundai i30N-t a kenőanyaggyártó üzemi területén adja át. Markus J., aki az előző nap a testvérével érkezett a 700 km-re található lakhelyéről, leírhatatlanul örül a nyereménynek: “Még el sem tudom hinni igazán. Leírhatatlan!” A szerelő és autórajongó az új i30N-je volánjánál úgy érezheti magát, mint egy igazi versenyző. A 25 éves nyertes a Facebookon értesült a kenőanyagmárka nyereményjátékáról. “Már régóta feliratkoztam a LIQUI MOLY-ra és természetesen szakmai okok miatt is követem a tartalmakat”. Markus J. nem sokáig habozott, és beküldte saját LIQUI MOLY pillanatát, ezzel biztosítva részvételét. “Az aktuális autóm – egy öreg Peugeot 106 – már maga mögött tudhat néhány évet, amint az a nyertes képen is látható”. Ezen a Peugeot-ja látható egy langyos nyári estén, amint egy túlméretezett szívószállal egy LIQUI MOLY hordóból motorolajat “kortyol”. Markus J. a saját italával úgy ül a 106-os mellett, mint egy haver. “Igen, a Peugeot már régóta az útitársam. Ez a munkaautóm. Megválni a nyeremény ellenére sem fogok tőle. A Hyundai i30N egyelőre a hétvégi autóm lesz. Kár volna a munkára elpazarolni. Most viszont örülök a hazaútnak.” 

A nyereményjátékra a nagy Best Brand Kampány 2020 keretében kerül sor. A kenőanyag-specialista hét hónapon keresztül vonzó ajándékokat sorsol ki. A markáns megjelenésű autós nyereményjáték júniusban kezdődött. A Hyundai i30N a LIQUI MOLY Team Engstler csapatbeli Luca Engstler versenyautójának az alapja. A márka rajongóit világszerte felkérték, hogy fényképezzék le saját LIQUI MOLY pillanatukat, és küldjék be azt. A világ minden részéről több, mint 4000 kép érkezett be a német olaj- és adalékgyártóhoz. A pályaművek közül egy zsűri válaszotta ki a 150 legjobb képet. A nyertest végül kisorsolták. A következő nyereményjáték, amely a MotoGP motorverseny-sorozatról szól majd, már készen áll a rajtra. 

A LIQUI MOLY és Luca Engstler osztozik Markus J. nyeremény feletti örömében, és mindenkor jó és biztonságos utat kívánnak. 

Toyota Land Cruiser J55, azaz a Vasdisznó

A legnagyobb megtiszteltetés, ha egy autóról becenevén emlékezik meg az utókor – függetlenül attól, hogy a név, amit ráakasztottak, hízelgő-e vagy sem. Ezen kevés megbecsült modellek egyike volt a Toyota Land Cruiser J55, amelyet sajátos arányainak, valamint egyedi orrkialakításának köszönhetően ma csak úgy ismerünk: a Vasdisznó.

A babona szerint újévkor sertéshúst kell enni, mert a disznó kitúrja a szerencsét. A Toyota mérnökeinek azonban még fogyasztaniuk sem kellett belőle – elég volt megépíteniük a legendás vasdisznót, és évtizedes sikersorozatot alapoztak meg vele.

A történet a hatvanas évek elején kezdődött. Ekkor mutatták be a J40 szériát, az első „modern” Land Cruisert, amely megalapozta a típus legendáját. A négyféle tengelytávval gyártott modellt a legkülönfélébb felépítményekkel kínálták, a pickuptól kezdve a haszonjárműveken át a terepjárókig, és akkor még nem beszéltünk a számtalan egyedi átépítésről, amelyeket egyszerű, de robusztus technikájával a végletekig támogatott a modell.

A kereskedőktől kapott visszajelzésekből aztán kiderült, hogy a zárt karosszériás, négy oldalajtós, több üléssoros kivitelt (J45) előszeretettel vásárolja egy váratlan, új ügyfélkör: egyre több családos vevő érdeklődött a tágas, megbízható, robusztus utasszállító variáns, mint a kombi sokoldalúbb alternatívája iránt.

Az ő kedvükért született meg 1967-ben a J55, amely a kor aerodinamikai divatját igyekezett ötvözni a személyautókhoz szokott vásárlók ízlésével és a J40-es akkor már ikonikus, ezért megkerülhetetlen megjelenésével.

Az utóbbitól eredő, összehúzott fényszórók krómkeretet kaptak, a különálló sárvédőt az akkoriban divatba jövő, integrált doblemezzel váltották ki, a J45-től megörökölt, kétszínű fényezést pedig talán az Egyesült Államokban még ekkor is közkedvelt faborítású oldallemezek japán újraértelmezésének szánta a Toyota. A kényelem és a stabilitás érdekében megnövelték a tengelytávot, a tágasabb fejtér kedvéért magasabb is lett az autó. A karosszéria viszont majdnem ugyanolyan keskeny maradt, mint a J45-ös.

Képzeljünk el egy Yaris szélességű RAV4-est, és már látjuk is magunk előtt a J55-öst. Ehhez társult a „mosolygós” lökhárító, a középen ülő két „orrlyuk” (igen, ez esetben a fényszórókra nem szempárként tekintett a közönség), no meg a motorházfedél hosszú, elkeskenyedő „orrnyerge”, és már készen is volt a becenév.

Hogy az észak-amerikai piacon használatos moose, azaz jávorszarvas elnevezést miért kapta a J55, nem tudjuk, az iron pig megszólítás azonban kifejezetten találónak bizonyult a karakteres és szerethető, ám közel sem hétköznapi autóra.

 J40J45VJ55V
Menetkész tömeg (kg)148018501810
Hosszúság (mm)384046304675
Szélesség (mm)166517201735
Magasság (mm)195017701865
Tengelytáv (mm)228526502700

A Land Cruiser későbbi komfortorientált vonalának első képviselője mindazonáltal nem csupán stílusában tért el az alapját adó J45-ös sorozattól, ez volt az első olyan Land Cruiser, amelynek alváza zárt szelvényekből készült. Egy másik fontos újdonsággal az orr ellenpólusánál találkozhattunk: míg a J40 oldalra nyíló hátfala után a J45 vízszintesen osztott, lefelé és felfelé nyitható kialakítást kapott, a J55 lenyitható hátfallal és motorosan lehúzható, keret nélküli hátsó szélvédővel került forgalomba.

Ugyanezt a receptet alkalmazta évtizedekkel később a Toyota 4Runner is. Alternatívája is volt ennek a megoldásnak: a középen függőlegesen osztott furgonajtó – ezt leginkább az magyarázza, hogy Japánban mindenekelőtt haszonjárműként forgalmazták a J55-öst. A hátsó üléspadot mindkét esetben teljesen vízszintesbe lehetett fektetni, ilyenkor teljes értékű, fémborítású raktérpadló várta a szállítmányt.

Nemcsak első volt a J55, de sok mindenben az utolsó is. Utódja, a J60 már olyan innovatív kényelmi funkciókkal indította el a nemessé válás útján a Land Cruiser dinasztiát, mint az osztott első ülések, a szövetkárpitozás, a klímaberendezés, a szervokormány vagy az elektronikus szívótorok-befecskendezés. A Vasdisznó pont olyan messze állt a J40-estől, mint tőle a J60 – köztes modell volt, amely már nem spártai, de még nem fényűző; már nem archaikus, de még nem modern. Alighanem épp ezért sokkal kevésbé ismert és pláne kevésbé keresett, mint bármely utóda – pont ez teszi tökéletes választássá azok számára, akik nem vágynak a sablonos megoldásokra.

BMW M modelleket kaptak a BMW Junior Team pilótái

1977-ben a BMW Motorsport GmbH igazgatótanácsának akkori elnöke, Jochen Neerpasch állt elő azzal az ötlettel, hogy három tehetséges felfedezettjüket, Eddie Cheevert, Marc Surert és Manfred Winkelhockot professzionális körülmények között készítsék fel a zárt versenypályákon mérkőző klasszis pilóták szintjére.

Így jött létre a legendás BMW Junior Team, amelyet több mint negyven évvel később, 2020-ban a bajor prémiumgyártó ismét életre keltett, a nagy elődök nyomdokaiban Dan Harperrel, Max Hesse-vel és Neil Verhagennel. A három fiatal a BMW Junior Team színeiben a Nürburgring Nordschleife aszfaltcsíkján méri össze tudását.
Annak érdekében pedig, hogy a tehetséges pilótanövendékek ne csupán a zárt versenypályán, de a hétköznapok útjain is eggyé váljanak a BMW M modellek kvalitásaival, Markus Flasch, a BMW M GmbH elnöke három vadonatúj BMW M modellel lepte meg a triót. Harper, Hesse és Verhagen mostantól egy BMW M2 Competition, egy BMW M3 limuzin és egy BMW M4 Coupé modellt hajthat a versenypályán kívül.

„Nagy örömünkre szolgál, hogy a BMW Junior Team három tehetsége kivételes sebességgel és hozzáállással képviseli a BMW M márkát” – nyilatkozta Markus Flasch a három autó átadásakor. „A fiatalok mostantól nem csupán a versenypályán élhetik át a világ leggyorsabb betűjében rejlő lehetőségeket, de a hétköznapok útjain is. Dan Harper, Max Hesse és Neil Verhagen a BMW Junior Team tagjaként nap mint nap viseli versenyoverállján a BMW M trikolor színeit, így kézenfekvő volt számunkra, hogy a versenypályán kívül is szükségük van egy-egy vérbeli BMW M modellre. Úgy vélem, mindhárman tökéletes párost alkotnak az autókkal, amelyek sok örömet szereznek majd nekik” – tette hozzá.

Jochen Neerpasch, aki a BMW Motorsport GmbH igazgatótanácsának egykori elnökeként 1977-től elsőként menedzselte a felkarolt tehetségek profi pilótává válását, most szakmai mentorként felügyeli a legújabb generáció fejlődését. „Akkoriban mi voltunk az első autógyártó, aki az ember és gép közötti összhangra helyezte a hangsúlyt. Azon dolgoztunk, hogy pilótáink mentálisan és fizikailag is felkészülten üljenek be a versenyautók volánja mögé. A BMW Junior Team fiatal tagjai rögtön bebizonyították, hogy együtt sokkal komolyabb eredmények elérésére képesek, mint külön-külön, így most, negyven évvel később ugyanezt az iskolát próbáljuk megismételni – a Nordschleife aszfaltcsíkján végzett első tesztek eredményei szerint kiváló reményekkel” – mondta Jochen Neerpasch a három BMW M modell átadásakor. „Számomra az M modellek a legjobb BMW-k. Versenypályán képes vagy belőlük kipréselni a maximumot, aztán ugyanazzal a géppel kényelmesen hazavezetsz. Hány autó tudja ezt utána csinálni? Imádom ezeket a modelleket” – fogalmazott.

„Fantasztikus élmény, hogy egy vadonatúj BMW M modellt vezethetek. Nagyon vártam már ezt a napot” – így Dan Harper. „A BMW M nagyszerű autókat gyárt. Egészen szuper, hogy nem csak a Nürburgringen, de a hétköznapok útjain is egy ilyen modellt vezethetek” – vette át a szót Neil Verhagen. „A legjobb, hogy a Nordschleife ívein és kanyarjaiban is gyakorolhatunk ezekkel a BMW M modellekkel. Újak vagyunk még a pályán, így minden megtett kilométer felbecsülhetetlenül értékes” – tette hozzá Max Hesse.

A BMW M GmbH és a BMW Junior Team között a Nürburgringen felállított BMW M tesztközpont is intenzív kapocsként működik, hiszen a fiatal trió rengeteget tréningezik itt. Az épületet úgy alakították ki, hogy a pilótanövendékek valódi versenykörülmények között gyakoroljanak a szimulátorokban és ne csupán fizikailag, de mentálisan is felkészüljenek a megmérettetésekre. „Amikor a BMW Motorsport megkeresett minket azzal az ötlettel, hogy a tesztközpontban alakítanák ki a BMW Junior Team tréningközpontját, azonnal igent mondtunk” – fogalmazott Dirk Häcker, aki a BMW M és BMW Individual modellek fejlesztési vezetőjeként a BMW M tesztközpontot is irányítja. „Azáltal, hogy az épületet felkészítettük a BMW Junior Team fogadására és a kirakatba egy vérbeli BMW M modellt gurítottunk, a nürburgi BMW M tesztközpont jobban vonzza a tekinteteket, mint valaha. Semmi kétségem afelől, hogy a rajongók és a járókelők érdeklődve néznek majd be az ablakainkon” – tette hozzá.

A Nürburgring Endurance Series versenyhétvégéjén Dirk Häcker személyesen is találkozott a BMW Junior Team tagjaival. Dan Harper és Neil Verhagen azon a hétvégén meg is szerezte első győzelmét a Nordschleife aszfaltcsíkján egy BMW M240i Racing modellel.

A Volvo Cars 2020 július hónapban világszintű értékesítésének 14.2 százalékos növekedéséről számolhat be

A Volvo Cars júliusban – a tavalyi időszakhoz képest – növelte eladásait, a 2019-es számokat 14.2%-kal haladta meg ez idei statisztika. A vállalat az elmúlt hónapban 62 291 Volvo modellt értékesített, és mind a három régiója (Európa, Ázsia, Amerika) növekedésről számol be.

A kétszámjegyű növekedés elsősorban a Volvo számos nemzetközi díjat nyert XC családját érintő jelentős keresletnek tudható be, de mellettük az S60 és V60 modelleket is sokan keresték.  A Volvo Recharge családja – a Volvo plug-in hibrid és teljesen elektromos modelljei –  iránti érdeklődés továbbra is jelentős, 2020-ban részesedésük duplája a tavaly január-júliusi számoknak. Az aktuális IHS adatok szerint Európában a Volvo Cars a vezető elektrifikációs prémium márka 2020. első félévében, a Recharge család a régióban a Volvo eladások közel 25%-át adja.

Ha az első hét hónap eladásait nézzük, a vállalat a vírus okozta következmények miatt 16%-kal még a tavalyi számok alatt teljesített, és 332 253 autót értékesített. Európában 28 700 Volvo modell kelt el júliusban, ez 12,5%-kal haladja meg a 2019-es eredményt, az első hét hónap pedig 24,1%-os csökkenést eredményezett. Amerikában a múlt hónapban tovább folytatódott a pozitív trend és 9 697 autó talált gazdára, ami 10,3%-kal magasabb 2019. júliusánál. Az első hét hónapot összehasonlítva pedig – 52 952 autó eladásával – 10,1%-os a lemaradás tavalyhoz képest.

Kínában az elmúlt hónapban a márkakereskedők 14 410 autót helyeztek forgalomba, ez 14,0%-kal magasabb a tavalyi számoknál. Az első hét hónap pedig csak 0,3%-kal marad el a tavalyi január-júliusi adatoknál. Idén júliusban a legnépszerűbb Volvo modell az XC40-es városi szabadidőjármű volt , ezt az XC60-as és az XC90-es  „nagytestvérek” követték, a teljes XC család az eladások 72,8%-át adta, ami jelentős erősödés a tavalyi 63,4%-os részesedéshez képest A részletes értékesítési adatok a következők:   Július   Január-július   20192020Változás20192020VáltozásEurópa25 51828 70012,5%199 916151 735-24,1%Kína12 63914 41014,0%80 38080 151-0,3%USA8 7959 69710,3%58 91552 952-10,1%többi ország7 5469 48424,9%56 16147 415-15,6%Összesen54 54662 29114,2%395 372332 253-16,0% Az első hét hónapban az XC60-as volt a legnépszerűbb modell 96 622 autó eladásával (2019: 111 943 db), második helyen az XC40 végzett 87 085-ös eredménnyel (2019: 74 062 db), míg a harmadik helyre az XC90-es került 46 669 autó értékesítésével (2019: 55 443 db).     

Frissítést kapott a Toyota Avalon

A Toyota Avalon megkapta mindazokat az érdemi frissítéseket, amelyekkel Európában is forgalmazott kistestvére, a Camry már tavaly gazdagodott. Ezzel párhuzamosan az utóbbi is továbbfejlődik.

Összkerékhajtással, adaptív lengéscsillapítókkal és modern hibrid komponensekkel bővül az új generációs TNGA padlólemezre épülő legnagyobb Toyota szedán, az Avalon fegyvertára.

Habár a japán belpiacos modellek között léteznek nagyobb és fényűzőbb modellek, a két centiméter híján ötméteres Avalon az egyetlen, amely az új generációs TNGA platform modern technológiáit hasznosítja. Az elsőkerék-hajtású GA-K platformra épülő modell egy évvel az új generációs Camry után jelent meg, és ugyanennyivel később kapja meg annak technológiai frissítéseit.

Az eredetileg 1994-ben bevezetett modellcsalád most, ötödik generációjának félidejében kap először összkerékhajtási opciót: a mechanikus AWD rendszer kizárólag ahhoz a 2.5 literes, négyhengeres Dynamic Force benzinmotorhoz rendelhető, amely egyébként a Toyota hibrid kínálatának a gerincét is adja – ez esetben azonban villanymotorok nélkül, tisztán belső égésű kivitelben teljesít szolgálatot.

A rendszer a nyomaték akár ötven százalékát juttatja a hátsó tengelyre; ám ha erre nincs szükség, az elektromágneses szabályozású tengelykapcsoló bontja a kapcsolatot a kardántengely és a hátsó differenciálmű között. Ugyanez a hajtáslánc dolgozik a Camry AWD modellben is; az európai vevők számára azonban ez nem feltétlen jó hír: egyrészt az Óvilágban nagyobb keletje volna a műszakilag azonos alapokra épülő RAV4 középkategóriás szabadidőjármű elektromos hibrid összkerékhajtási rendszerének, másrészt mert a Toyota kizárólag az észak-amerikai piacon kínálja a modellek összkerékhajtású verzióját – legalábbis egyelőre.

Nem tudunk ilyen elvi korlátozásról a Camry-hez már az idei, az Avalonhoz pedig a 2021-es modellévtől kínált adaptív lengéscsillapítás kapcsán: a komfortos rugózást határozott kanyarvételi képességgel társító technológia 650 lépcsőben (azaz gyakorlatilag fokozatmentesen) módosítja a lengéscsillapítók szolenoid szelepének áteresztő képességét és ezzel a rendszer feszességét. A változás a másodperc kettő századrésze (0,020 mp) alatt megy végbe, mértékét pedig három fokozatban (normál, sport és sport plusz) szabályozhatja a vezető.

Szintén fontos újdonság, hogy az Avalonban is lítium-ion akkumulátorokra cserélték a hibrid hajtáslánc eddigi nikkel metál-hidrid akkumulátorait. A lépés még közelebb visz bennünket ahhoz, hogy a Toyota teljes globális modellkínálatában átálljon a helytakarékosabb rendszerre.

A Camry csúcsmodellje már a kezdetektől a nagyobb feszültségű cellákból felépülő Li-Ion technológiát alkalmazza, ahogy a Toyota RAV4 Plug-in hibrid és a vadonatúj Toyota Yaris Hybrid is. Az Avalon Hybrid esetében a korábbi 204 helyett mindössze 70 cellából áll az új hajtóakkumulátor, kis mértékben megnövelt üzemi feszültség (259 vs. 245 volt) mellett.

Ha már az európai Yaris szóba került, az ott bevezetett, vadonatúj Toyota Safety Sense funkciók jövőre a Camry észak-amerikai verziójában is megjelennek. Logikus elvárás, hogy az olyan technológiák, mint a nagy ívű kanyarodáskor bekövetkező ütközéstől védő, vagy a kikerülő manővert követően a járművet stabilizáló rendszerek Európában is megjelenjenek a Camry kínálatában.

Sőt, az észak-amerikai modell újdonsága, a vezetőt kiszálláskor a hátsó ülésen utazók jelenlétére emlékeztető (nyáridőben számtalan gyermekéletet megmentő) funkció is üdvözlendő kiegészítője lehetne a Toyota európai zászlóshajójának is.

Nyugdíjba vonul Jim Hackett, a Ford Motor Company elnök-vezérigazgatója, utódja Jim Farley lesz

A Ford Motor Company ma bejelentette, hogy Jim Hackett, aki 2017 óta irányítja elnök-vezérigazgatóként a Ford Motor Company átalakítását, azt tervezi, hogy nyugdíjba vonul. A cég új elnök-vezérigazgatójává Jim Farleyt nevezték ki, akit az igazgatótanács tagjává is megválasztottak. Jim Farley hivatalosan október 1-től kezd dolgozni új beosztásában.

A 65 éves Hackett és az 58 éves Farley a következő két hónap során szorosan együttműködnek majd, hogy a vezetőváltás semmilyen fennakadást ne okozzon a vállalat működésében.

Hackett irányításával a Ford határozottan elindult az okosjárművek fémjelezte új korszak felé, miközben minden eddiginél erősebben összpontosított a vásárlók igényeire és vágyaira. Ezzel egyidőben a Ford letisztította és megerősítette alaptevékenységét, hatásos szerkezetátalakításokat hajtva végre, felfrissítve termékportfólióját és csökkentve a bürokráciát.

„Rendkívül hálás vagyok Jim Hackettnek mindazért, amit a Ford modernizálásáért tett, felkészítve minket a jövőbeni versenyképességre és győzelemre” – nyilatkozta Bill Ford, a Ford ügyvezető elnöke. „Mostanra kiforrott új termék-jövőképünk, amit már ma is előrevetít a Mustang Mach-E, az új F-150 és a Bronco. Számos izgalmas tervünk van az elektromos hajtású és önvezető autókkal kapcsolatban, valamint a járművek átfogó konnektivitására. És sokkal gyorsabbá is váltunk, ami már azzal is egyértelművé vált, hogy a világjárvány kitörése idején nagyon gyorsan mozgósítottuk erőinket az életmentő felszerelések gyártásához.”

Farley, a sikeres múltú és tapasztalt autóipari vezető az elmúlt három évben szorosan együttműködött Hackettel, hogy kidolgozzák és végrehajtsák a Ford ’Teremtsük Meg Együtt a Holnapot!’ tervét, amelynek célja a Ford átalakítása egy még gyorsabban növekedő és még jövedelmezőbb vállalattá.

„Jim Farley kiválóan érti az autók és vásárlóik kapcsolatát, remek ösztönnel érezve rá a jövőre és az új technológiákra, amelyek átformálják iparágunkat” – mondta Bill Ford. „Jim szenvedélyesen rajong az igazán jó járművekért, és közismert arról, milyen erősen törekszik az eredményekre, ezért úgy hiszem, hogy ő a megfelelő vezető a Ford átalakításához, hiszen olyan elszántsággal és előrelátással dolgozik, ami egy sikeresebb jövőbe vezethet minket.”

Farley 2007-ben lépett be a Fordhoz globális marketing- és értékesítési igazgatóként, majd a Lincolnnál, a Ford Dél-Amerikánál, a Ford Európánál és a Ford összes globális piacán töltött be vezetői pozíciókat. 2019 áprilisában Farleyt nevezték ki a Ford Új Üzletágak, Technológia és Stratégia csoportjának vezetőjévé, ahol segített a vállalatnak meghatározni, hogyan lehet hatásosan kihasználni az iparágat átformáló hatalmas erõket, például a szoftverplatformokat, a konnektivitást, a mesterséges intelligenciát, az automatizálást és az újfajta hajtási módozatokat. Idén februárban kapta meg operatív igazgatói kinevezését.

Hackett, aki 2021 márciusáig különleges tanácsadóként segíti a vállalat munkáját, úgy vélte, hogy itt az idő átadni a vezetést Jim Farleynek.

“Amikor a Ford vezérigazgatója lettem, az volt a célom, hogy felkészítsem a vállalatot a jövőbeni győzelemre” – mondta el Hackett. „Egy büszke, nagy múltú cég számára mindig az a legnehezebb, hogy megfeleljen a jövő várható kihívásainak – ahelyett, hogy a pillanatnyilag ismert kihívásokra összpontosítana. Nagyon büszke vagyok arra, hogy ilyen messzire eljutottunk a modern Ford megformálásában, és nagy bizakodással tekintek a vállalat jövője elé.”

“Az elmúlt három évben vállt vállnak vetve dolgoztam Jim Farleyvel, és elmondhatom: emberként és vezetőként egyaránt maximálisan bízom benne” – mondta Hackett. “Kulcsszerepet játszott új termékportfóliónk kidolgozásában és üzletmenetünk globális átalakításában. Elkötelezetten törekszik a változásra, és pontosan tudja, hogyan lehet átvezetni a Fordot egy olyan új korszakba, amikor okos járműveket kell készíteni egy okos világ számára.”

Farley hozzátette: “Szeretem a Fordot, és megtisztelő számomra a lehetőség, hogy értéket teremthetek a Ford munkatársai, vásárlói, márkakereskedői, közössége és minden partnere számára. Jim Hackett megteremtette egy igazán életteli jövő alapjait, és az elmúlt három évben erre építkezve hatalmas haladást értünk el. Izgatottan várom, hogy a Ford egész csapatával együttműködve kiaknázzuk mindezt a lehetőséget, amit ez az új korszak tartogat e remek vállalat számára.”

LEGFRISSEBB

Gyönyörűen fel lett újítva egy legendás Peugeot 203 pick-up

0
Kevés olyan autó akad, amely úgy testesíti meg a francia eleganciát, a technikai előrelátást és a funkcionalitást, mint a Peugeot 203. A népes modellcsalád...

TESZTJEINK