Főoldal Blog Oldal: 384

Új ügyvezető igazgató irányítja szeptembertől a Fiat Chrysler Automobiles Central & Eastern Europe Kft-t

Spanyol cégvezető vette át a Fiat Chrysler Automobiles Central&Eastern Europe Kft. (FCA CEE) irányítását. Alberto de Aza (45) szeptember elején foglalta el a magyar, a szlovák és a cseh piac importőri feladatait összefogó regionális vállalat ügyvezető igazgatói posztját Budapesten.

alberto-de-aza-fiat-ugyvezeto-autoaddikt

Alberto de Aza az FCA madridi központjából érkezett. A szakember az elmúlt több mint két évtizedben, számos nemzetközi autóipari vállalat felelős vezetői posztján bizonyított és széleskörű szakmai ismereteket szerzett.

A European University of Madrid gazdasági és üzleti karának elvégzése után, a MAN Trucks, majd a KIA Motors csapatában dolgozott.

Karrierje 2009-ben a Fiat csoportnál folytatódott. Az olasz autógyártó spanyol vállalatánál vevőszolgálati és műszaki igazgatóként, majd a FCA személyautó márkáinak kereskedelmi és értékesítési vezetőjeként egyaránt sikereket ért el. Legutóbb a Fiat és Abarth márkák ügyvezetőjeként dolgozott Spanyolországban. Folyékonyan beszél angolul és olaszul.

“Nagy örömömre szolgál, hogy a vállalat irányítását egy ilyen izgalmas időszakban vehetem át és tovább építhetem a Fiat csoport sikertörténetét. Az FCA széles márkaportfoliója és folyamatosan bővülő modellkínálata révén készen állunk nemzetközi cégcsoportunk piaci pozíciójának további növelésére és stratégiai céljainak megvalósítására. Mindehhez nagyban hozzájárulnak elismert márkáink és modelljeink, valamint az ügyfélelégédettség folyamatos fokozása” – jelentette ki Alberto de Aza.

Ezen a hétvégén ünnepli ötvenedik születésnapját a Toyota Corolla

Az idén 50 éves Toyota Corolla minden idők legnagyobb darabszámban értékesített autója: az elmúlt öt évtizedben a világ 150 országában több, mint 44 millió talált belőle gazdára – áll a hazai importőr sajtóközleményében.

toyota_corolla_1_es_11_generacio_egyutt

Az 50 éves jubileumát ünneplő modell ugyanakkor frissebb, lendületesebb, mint valaha: a legújabb generációs modell a napokban, a szeptember 17-18-i nyílt hétvégén mutatkozik be a hazai Toyota márkakereskedésekben. A kívül belül teljesen megújult, jövőbemutató műszaki megoldásokat és technológiákat kínáló vadonatúj Corollának minden esélye meg van arra, hogy még a korábbi generációk páratlan sikereit is felülmúlja.

A 2016-os év újabb fontos mérföldkövet jelent a Toyota Corolla útján, hiszen a világ legnagyobb darabszámban értékesített modellje idén ünnepli 50. születésnapját. Az első Toyota Corollát 1966-ban mutatták be Japánban. A kétféle (két- és négyajtós lépcsőshátú, illetve két-és négyajtós kombi) karosszériaváltozatban gyártott Corolla “népautónak” készült, ám ennek ellenére kiemelkedő gyártási minőségéről vált híressé, valamint gazdag felszereltségéről, amire addig csak a magasabb szegmensekben akadt példa. A padlóból kiemelkedő sebességváltó kar akkoriban szokatlannak számított. A különálló kagylóülések határozott párnázása kiválóan megtámasztotta az elöl ülők testét, a hátsó üléspad pedig olyan tágas és kényelmes volt, mint egy kanapé bármelyik családi ház nappalijában. Bár az autó a kompakt kategóriába tartozott, emelt tetőmagasságának köszönhetően az utastér kivételesen tágas volt.

A Corolla latinul virágkoszorút jelent. A Toyota azért választotta ezt a nevet, mert azt remélte, hogy ez az autó majd felvirágoztatja a céget, és pontosan így is történt: az első generációs Corolla három éven belül Japán legkelendőbb modellje lett, és az értékesítés a világ más országaiban is gyors ütemben növekedett. A Corolla minden egyes új generációjának fejlesztésekor alapvető fontosságú a vásárlók visszajelzéseinek részletes elemzése. Ennek köszönhető, hogy maga a Toyota is az első Corolla filozófiájára épült: kiemelkedő minőség, megbízhatóság és tartósság, ami messze túlszárnyalja a vásárlók elvárásait. Így született meg az új, 2016-os Corolla is – az autó, amely 50 évnyi Corolla-génállományt hordoz, és amely tökéletesen kielégíti a világ autóvásárlóinak egyre sokrétűbb elvárásait. Az autó külső megjelenése presztízst sugall, erős hangsúlyt kap az érzékelhető minőség, utastere tágas, és a jármű minden eddiginél magasabb szintű technológiát és biztonsági rendszereket kínál. Az új Corolla is a modellsorozat legendás génjeit örökölte, miközben minősége mind a dizájn, mind a tervezés szempontból tovább javult, és továbbra is meggyőző ár-érték arányt képvisel – méghozzá a világ valamennyi piacán. Az örökké megújuló Corolla 50 éves története bővelkedik technológiai és minőségi fejlesztésekben, jól példázva a Toyota sosem szűnő törekvését, hogy vásárlói igényeinek kielégítésére egyre jobb autókat alkosson.

44 millió darab készült a világ 16 gyárában

A Toyota 1966 novemberében nyitotta meg új gyárát az Aichi tartományban található Takaokában: az üzemet kifejezetten a Corolla gyártására építették. A vállalat két évvel később – a helyi piacra szánt járművekre helyezve a hangsúlyt – Ausztráliában és Malajziában is megkezdte a gyártást.1965 és 1968 között a Toyota több mint kétszeresére, 480 ezerről több mint 1,1 millió darabra növelte éves gyártási kapacitását, ami világosan jelzi, milyen jelentős mértékben járult hozzá a Corolla a vállalat növekedéséhez. Az európai piacon 1967 áprilisában jelent meg a modell. Az európai gyártás 1994-ben kezdődött: a törökországi Sakaryában működő Toyota Motor Manufacturing Turkey (TMMT) a 7. modellgenerációt gyártotta, amit a 8. és a 9. generáció követett, és a TMMT 2013-ban kapcsolódott be újra a folyamatba a 11. generáció gyártásával. A Corolla észak-amerikai exportja 1968-ban vette kezdetét, s a gyors értékesítési sikereknek köszönhetően a modell összesített globális eladásai mindössze négy éven belül elérték az 1 milliós darabszámot. 1997-ben a Corolla megkapta a világ legkelendőbb autójának címét, mivel az összesített globális értékesítés eredménye meghaladta a 22,65 millió darabot; 2013-ra pedig ez a szám 40 millióra nőtt. A jelenleg a világ 16 üzemében gyártott Corolla összesített értékesítési eredménye (jelenleg több mint 44 millió darab) a Toyota 79 éves története során eladott autók egyötödét teszi ki. 2002 óta minden évben egymilliónál több kelt el a modellből, és tavaly a világ több mint 150 piacán összesen 3.670 Corolla kelt el – naponta.

Az első Corolla-generáció (1966-1970)

A Corolla, azaz a ‘virágkoszorú’ 1966-ban született. Az autó dizájnerei Tatsuo Hasegawa vezetésével arra törekedtek, hogy a Corolla első pillantásra meghódítsa a nagyközönséget. A program alapvető célkitűzése az volt, hogy az autó ne csupán sportosnak tűnjön, hanem annak is érződjön.

toyota_corolla_1_generacio_1966

Ez a forradalmian újszerű modell többféle karosszériaváltozatban készült, és számos olyan technológiákat kínált, amelyek a japán piacon addig ismeretlenek voltak: például MacPherson rugóstagos futóművet vagy négyfokozatú sebességváltót. A modellkínálatban a két- és négyajtós lépcsőshátú változat mellett két- és négyajtós kombi is szerepelt.

A második Corolla-generáció (1970-1974)

Amikor az első modellgeneráció gyártása a végéhez ért, a mérnökök és a formatervezők izgalmas kihívással szembesültek, hiszen egy sikeres előd után kellett megalkotniuk a második generációt. Az új autó abban az évben készült el, amikor az egymilliomodik Corolla gazdára talált.

toyota_corolla_2_generacio_1970

A lágyabb ívekkel és domborúbb felületekkel kialakított kocsitest a nagyobb méretű hátsó laprugóknak köszönhetően kényelmesebben rugózott, és jobban lehetett irányítani. 1972-ben a kupé bevezetésével a modellkínálatban már négy karosszériaváltozat szerepelt. Áttervezett 2T-G motorjával a Toyota Levin a sportkocsi-rajongók kedvencének bizonyult.

A harmadik Corolla-generáció (1974-1979)

1974 kemény év volt az újszülött harmadik generációs Corolla számára. A szigorodó károsanyag-kibocsátási előírások miatt új motort és kipufogórendszert kellett tervezni az autóhoz, ám ennek eredményeképpen a Toyota élen járt a katalizátorok fejlesztésében – amelyeket a mai napig is használ az autóipar.

toyota_corolla_3_generacio_1974

E tisztább és takarékosabb Corolla nevéhez más modern technológiák is kötődnek – például a szélcsatornás tervezés –, így ez a modellgeneráció már láthatóan áramvonalasabb lett. Ráadásul az utastér kényelme és ergonómiája is olyan szintre fejlődött, hogy a Corolla egy sokkal drágább autó benyomását keltette.

A negyedik Corolla-generáció (1979-1983)

1979-ben az újabb olajválság ellenére is úgy tűnt, hogy a japán gazdaság erősödik, s a Corolla negyedik generációja ebben az optimista hangulatban lépett porondra. Tervezői egy prémium megjelenésű, mégis kedvező árú családi autót alkottak, méghozzá olyan teljesítménnyel, ami a vásárlók egyre magasabb elvárásainak is megfelelt.

toyota_corolla_4_generacio_1979

Mivel az aerodinamika ekkoriban már fontos szempont volt, az új Corolla több mint 400 órát töltött a szélcsatornában. Mivel a modell egyre népesebb rajongótábora nem fogadott volna el egy radikális formavilágot, a Corolla éles vonalai szinte észrevétlenül lekerekedtek. A tekercsrugós futómű érezhetően javította az autó rugózását és menetstabilitását, és a piaci elvárásoknak megfelelően megjelent a kínálatban egy új 1,8 literes dízelmotor is.

Az ötödik Corolla-generáció (1983-1987)

Az ötödik modellgeneráció fejlesztőcsapatának vezetője, Fumio Agetsuma a lehető leginnovatívabb autót tervezte meg, mondván: ugyanolyan lélegzetelállító modellt szeretne alkotni, mint amilyen az első Corolla volt.

toyota_corolla_5_generacio_1983

Az új modell volt az első, amelynek megtervezéséhez már számítógépet is használtak, időt és fáradságot takarítva meg a motor és a karosszéria kialakítása során. A lejtős motorházú, ék alakú autó már elsőkerékhajtással is megrendelhető volt, s ez az új technológia érdekes kihívás elé állította a mérnököket. A hátsókerékhajtású kupék sportos menettulajdonságait egy 1,5 és egy 1,6 literes motor erősítette; mindkét blokkot hosszirányban szerelték az autóba. A nagyobbik, sokak által Hachi-Roku néven ismert motor (japánul így mondják az egy-hatost) az ‘AE86’ karosszériával párosítva alkotta az utolsó hátsókerékhajtású Corollát. A számos pályaversenyen és rallyn sikert arató modell arról is híres, hogy általa jött divatba a driftelés; nem csoda hát, hogy a Toyota modern történelmében ez a leghíresebb és legnagyobb becsben tartott modell.

A hatodik Corolla-generáció (1987-1991)

1987-ben az új Corolla fejlesztőinek jelszava ‘minőség’ volt – mind az autó, mind pedig a vezetési élmény tekintetében. A mérnökök olyan járművet akartak tervezni, ami nem csupán kielégíti, hanem kiváló minőségével magasan túlszárnyalja a vásárlók igényeit.

toyota_corolla_6_generacio_1987

Több mint 100 alkatrészgyártó beszállítójával közösen a Toyota mintegy 2000 módosítást hajtott végre a Corollán, a zajszint csökkentésétől kezdve a puhább tapintású utastéri anyagokig minden szempontból tökéletesítve az autót. Hosszú időn át ezt a modellt tartották a legjobb minőségű Corollának.

A hetedik Corolla-generáció (1991-1995)

1991-ben jelent meg az utakon a Corolla hetedik generációja. Az autó vonzerejét és egyéniségét három fontos összetevő alkotta: a stílusos dizájn, a biztonsággal kombinált menetteljesítmény és a megbízhatóság.

toyota_corolla_7_generacio_1991

Az egész családnak tágas helyet kínáló utastérben a legapróbb részletek is gondos figyelemmel készültek, mivel a mérnökök arra törekedtek, hogy tovább erősítsék a vásárlók elégedettségét.

A nyolcadik Corolla-generáció (1995-2000)

1995-ben előtérbe kerültek a környezetvédelmi és a gazdasági szempontok, és ezt a nyolcadik generációs Corolla fejlesztői sem hagyhatták figyelmen kívül.

toyota_corolla_8_generacio_1995

Japán gazdasága lassulóban volt, és a fejlesztő csapat a vásárlók elvárásaihoz formálta az új modellt: azokéhoz, akik szerettek volna kevesebb terhet róni környezetükre, és azokéhoz is, akik takarékosabb és olcsóbban fenntartható autót kerestek. És ez sikerült is, hiszen egy gazdaságosan működő, biztonságos, csendes és kiváló minőségű autót alkottak, amely Japán legkelendőbb modelljévé vált.

A kilencedik Corolla-generáció (2000-2006)

Az ezredfordulóval a Corolla kilencedik generációja is megérkezett – ráadásul az első olyan autó formájában, amely már európai tervezőasztalokon készült.

toyota_corolla_9_generacio_2000

Az új modell sok tekintetben szakított a múlttal, és már a 21. század ígéretét és technológiáit hordozta. Amellett, hogy könnyen kezelhető és megbízható volt, a Corolla kiváló minőségű utastéri kidolgozása és kimagasló kényelme csak a magasabb kategóriájú autókhoz volt hasonlítható.

A tizedik Corolla-generáció (2006-2013)

A Toyota 2006-ban ünnepelte a Corolla gyártásának 40. évfordulóját; ugyanakkor ez az év azért is fontosnak bizonyult, mert ekkor lépett piacra – teljesen újszerű formavilággal – a modell tizedik generációja. Az autót fejlesztő csapat vezetője, Soichiro Okudaira egy újszerű, minden szempontból világszínvonalú Corolla megalkotását tűzte ki célul.

toyota_corolla_10_generacio_2006

Az autó menetdinamikája Európa legjobbjai közé tartozott, ugyanakkor könnyű kezelhetősége és térkínálata az észak-amerikai vásárlók számára is vonzó volt. A fejlesztés során a mérnökök tartották magukat az ‘ötperces szabályhoz’, ami szerint a vásárlóknak már az első út alkalmával öt percen belül meg kell érezniük az új modell minőségét.

A tizenegyedik Corolla-generáció (2013 óta)

2013-ban jelent meg a piacokon a Corolla tizenegyedik generációja, méghozzá hatásos belépővel, hiszen a modell büszkén viselte a ‘világ legkelendőbb autója’ címet.

toyota_corolla_11_generacio_2016

A 2016-ban bemutatott, és a szeptember 17-18.-i nyílt hétvégén a haza márkakereskedésekben is leleplezésre kerülő, kívül-belül teljesen megújult legfrissebb modellváltozat külső megjelenése határozott presztízst sugall, erős hangsúlyt kap az érzékelhető minőség, utastere tágas, és a jármű minden eddiginél magasabb szintű technológiát és biztonsági rendszereket kínál, így minden esélye meg van arra, hogy még a korábbi generációk páratlan sikereit is felülmúlja.

Kalandkedvelők előnyben: íme, az új Volvo V90 Cross Country

A prémiumkategóriás modelleket gyártó svéd márka leleplezte a rég várt Volvo V90 Cross Country-t, amellyel teljessé vált a 90-es modellszéria.

volvo-v90-cross-country-2017-autoaddikt

Amióta csaknem húsz éve bevezette legelső Cross Country modelljét, a Volvo Cars a strapabíró, terepképes, négyévszakos termékek szinonimájává vált, Cross Country modelleinek családja pedig egyre népesebb.

A Volvo Cross Country modellek mind fontosabb szerepet játszanak a svéd autógyártó termékválasztékában, amint a prémium autók vásárlói egyre inkább áttérnek egy élmény alapú életstílusra, amelyet követve olykor le kell térniük az aszfaltutakról.

„A V90 Cross Country az elegáns V90 alapjaira építkezve olyan, aszfalton és terepen egyaránt otthonosan mozgó autóként lép színre, amely a biztonságot, a kényelmet és a teljesítményt kalandkedvelő, ütőképes csomagként tárja az ügyfelek elé.” – mondta Håkan Samuelsson, a Volvo Car Group elnök-vezérigazgatója.

Svédország nem csupán a föld legkeményebb teleinek ad otthont, de területének 77 százalékát erdők, tavak borítják; aligha meglepő tehát, hogy itt fejlesztették ki és itt tesztelték ezeket a kiemelkedően tartós, négyévszakos autókat. A Volvo Cars ezirányú szakértelme kulcsfontosságú szerepet játszik a márka életében, amiről a Cross Country modellcsalád is tanúskodik.

„Autóink legendásan biztonságosak, robusztusak és tartósak. Az összkerékhajtás, a megnövelt szabad hasmagasság, valamint az időjárástól és útviszonyoktól függetlenül kényelmesre és kiszámíthatóra hangolt futómű révén az új V90 Cross Country a sokoldalú V90 kombit egy felfedező szellemiségével ruházza fel” – mondta Dr Peter Mertens, a Volvo Cars kutatás-fejlesztésért felelős alelnöke.

A Volvo Cars SPA padlólemezére épülő V90 Cross Country kíméletlen tesztek során bizonyította, hogy képes túlélni azokat a szélsőséges viszonyokat, amelyekkel gazdái kezei között előbb vagy utóbb szembesülni fog.

A mínusz negyven fokos hidegekben bővelkedő észak-svédországi, titkos tesztlétesítményektől az arizonai sivatagok perzselő forróságáig mindenütt próbára tették a V90 Cross Country-t, hogy bizonyosak lehessenek benne: minden körülmények között helyt fog állni.

A határozottan egyedi karakterű, azonnal felismerhető V90 Cross Country strapabíró személyisége olyan, fényűző belsőt rejt, amely a kategóriában szokatlan minőséget kínál, beleértve az S90 és V90 modelleken bevezetett kapcsolódási és szórakoztatási funkciókat, köztük a felső kategóriás Bowers & Wilkins audiorendszert.

A V90 Cross Country külső stílusjegyei jól tükrözik az autó erőteljes, dinamikus karakterét; az ügyfelek választhatnak a strapabíró és az elegáns részletek között.

„Egy Volvo Cross Country típus megtervezése nem ujjgyakorlat, nem csupán plasztikai műtét. Alapja a modell őszinte, hiteles terepalkalmassága. A Volvo V90 Cross Country az erőteljes külső megjelenés és a fényűző skandináv beltér meglepő, izgalmas kombinációját kínálja. Új recept szerint folytatja a Volvo Cross Country modellek nemes hagyományát: az ütőképes terepalkalmasságot a lehető legelegánsabb, legkifinomultabb, testre szabott kombi ruhájába öltözteti” – mondta Thomas Ingenlath, a Volvo Cars formatervezésért felelős alelnöke.

Az új V90 Cross Country a komfort alapú terepalkalmasság új szintjét valósítja meg a népszerű piaci szegmensben. A modell gyártása még idén ősszel kezdetét veszi a Volvo Cars torslandai üzemében, Svédországban.

A Mazda európai központjában új feljesztési vezetőt választottak

Matsuhiro Tanaka veszi át szeptembertől a Mazda európai kutatási és fejlesztési központjának vezetését. Az 55 éves vezető Japánból, a Mazda járműfejlesztési részlegétől érkezik a Németországba, az oberurseli intézménybe.

matsuhiro-tanaka-mazda-2016-autoaddikt

Tanaka ezt megelőzően is számos járműfejlesztésben részt vett. 1984-ben csatlakozott a Mazdához, miután mérnökként végzett a Yamaguchi Egyetemen. Kezdetben az ütközésbiztonság terén töltött be különböző poziciókat.

„Tanaka úr tekintélyes járműfejlesztési szakértelme biztosan nagy hasznunkra lesz itt Európában és nagyon örülünk, hogy egy ilyen mérhetetlenül nagy tapasztalattal rendelkező ember csatlakozik hozzánk, aki több mint 30 éve van a Mazdánál” – mondta Jeff Guyton, a Mazda Motor Europe elnök-vezérigazgatója.

Tanaka Kenichiro Saruwatari-t követi, aki 2014 eleje óta volt a pozícióban, és most visszatér Japánba, ahol a Mazda termékrészlegének vezérigazgató-helyetteseként dolgozik a továbbiakban.

Új BMW 5-ös sorozat: Dingolfing felkészült a gyártásra

A BMW a közelmúltban több százmillió eurót fektetett be a dél-németországi létesítmény széleskörű fejlesztésébe. Az új BMW 5-ös sorozat tömeggyártása már az év végén megkezdődik.

bmw-5-dingolfing-2016-autoaddikt

A BMW 5-ös sorozat hetedik modellgenerációja is a BMW Group alsó-bajorországi, Dingolfingban működő üzemében készül majd. Az új BMW 5-ös limuzin tömeggyártása már az idei év végén megkezdődik, hogy a modell első képviselői már 2017 elején megérkezhessenek az utakra. A hetedik modellgeneráció gyártásának közeledtével a BMW Group az elmúlt hónapok során jelentősen kibővítette dingolfingi létesítményét és teljes egészében az új BMW 5-ös sorozat innovációi szerint modernizálta az üzemben működő járműkészítő technológiákat. A vállalatcsoport ezen folyamatokba több százmillió eurót fektetett be, így többek között a gyár nyugati szekciójában új karosszériaelem-készítő üzem létesült, az összeszerelő üzemben pedig jelentősen átalakult a hajtáslánc-beépítés folyamata és technikája.

„Dingolfing továbbra is a BMW felsőbb kategóriájú modellsorozatainak központi gyártó és fejlesztő létesítménye marad” – mondta Oliver Zipse, a BMW AG igazgatótanácsának gyártásért felelős tagja. A BMW 7-es sorozat és a BMW 6-os sorozat teljes körű, kizárólagos gyártása mellett továbbra is a dingolfingi üzemben készülnek majd az új BMW 5-ös sorozat modellváltozatai és itt lesz az 5-ös BMW nemzetközi gyártási hálózatának központja is. Szerződéses gyártásmegbízás keretében most először ugyanis Ausztriában, a Magna Steyr AG grazi üzemében is készül majd BMW 5-ös limuzin.

„Nemzetközi gyártási hálózatunk magas szintű rugalmassága és partnerünk, a Magna Steyr megbízható együttműködése együttesen lehetővé teszi számunkra, hogy gyorsan reagáljunk azon intenzív ügyféligényekre, amelyekre a világ legsikeresebb üzleti limuzinja esetében számítunk” – tette hozzá Oliver Zipse.

A BMW 5-ös sorozat immáron hosszú évek óta a prémium felsőkategória piacvezető modellje, amelyből csak 2015-ben több mint 347 000 példány talált gazdára világszerte.

Azáltal, hogy az új BMW 3-as sorozat és a BMW 4-es sorozat gyártása is Dingolfingba költözött, a BMW Group alsó-bajorországi létesítményének gyártási mennyisége jelentős mértékben megnőtt, így az üzemben immáron körülbelül 350 000 darab négykerekű gurul le a gyártósorokról évente. „Azon döntés, hogy a 3-as és a 4-es sorozat modellváltozatai is itt készüljenek, a közelmúltban ismét igazolta versenyképességünket, s ezáltal a különböző modellsorozatok életciklusától is kevésbé függünk” – nyilatkozta Josef Kerscher, a BMW dingolfingi gyárának üzemvezetője. Eme sikeres termeléskapacitás-növekedés mellett azonban Dingolfing egymagában nem lesz képes kiszolgálni az új BMW 5-ös sorozatra várhatóan érkező megrendelés-mennyiséget. Ettől függetlenül az 5-ös BMW modellváltozatainak nagy része továbbra is Dingolfingben készül majd.

„Nagy örömünkre szolgál, hogy eme rendkívül sikeres modellünket egy olyan kivételesen professzionális partnerünkkel együtt készítjük majd, mint a Magna Steyr, aki a BMW 5-ös sorozat gyártása során felhalmozott sokéves tapasztalatunkat a tökéletes végeredményben fogja kamatoztatni: Dingolfingben dolgozó kollégáink szorosan együttműködnek majd a grazi gyárral” – tette hozzá Josef Kerscher.

A BMW 5-ös limuzin a bajor gyártó második modellje lesz, amely szerződéses gyártásmegbízással az osztrák üzemben is készül: az első a BMW X3 volt, amelyet a Magna Steyr 2003 és 2010 között gyártott. A Magna Steyr jelenleg MINI Countryman és MINI Paceman modelleket is készít a BMW Group számára.

Az új BMW 5-ös limuzin tömeggyártása Dingolfingben már ez év végén, a Magna Steyr grazi üzemében pedig 2017 elején veszi kezdetét.

400 lóerővel érkezik az új Audi TT RS Coupé és az új TT RS Roadster

A hangja utánozhatatlan öthengeres. Teljesítménye lehengerlő, nem kevesebbm mint 400 lóerő. Vonóerő-átadási képességei szinte kimeríthetetlenek a quattro összkerékhajtás révén: az új Audi TT RS egy erős csúcsmodell – mint zárt, mint nyitott változatában.

audi-tt-rs-2017-autoaddikt-1

„A második TT RS generáció szíve egy teljesen újonnan fejlesztett öthengeres motor alumíniumból” – mondja Stephan Winkelmann, a Quattro GmbH ügyvezető igazgatója. „Elődjénél 60 lóerővel erősebb az új 400 lóerős modell. Az új Matrix OLED hátsó lámpák is jól kiemelik a kompakt autó technológiai csúcspozícióját.”

Mély benyomást keltő menetteljesítmények – az új öthengeres aggregát

Sorozatban immár hét alkalommal tüntette ki az autós újságírókból álló nemzetközi zsűri a 2.5 TFSI erőforrást az „Év Motorja” („Engine of the Year”) díjjal. Az Audi most minden téren továbbfejlesztette öthengeres aggregátját, könnyűszerkezetes megoldásokkal, mérsékelt belső súrlódásokkal és tovább növelt teljesítménnyel. Az eredmény olyan turbófeltöltésű motor, amely változatlan, 2480 köbcentiméter összlökettérfogatából bő 17 százalékkal nagyobb teljesítményt produkál.

audi-tt-rs-2017-autoaddikt-5

294 kW (400 LE) teljesítményével e motor erősebb, mint valaha. 480 newtonméter maximális forgatónyomatéka az 1700 és 5850 percenkénti fordulatszám közötti tartományban mindvégig a vezető rendelkezésére áll. Brutális vonóerő és semmi mással össze nem téveszthető hang jellemzi, amely a közvetlen szomszédos illetve egymástól távolabbi hengerek váltakozó gyújtásának köszönhetően egészen különleges ritmusú. A TT RS Coupé álló helyzetből mindössze 3,7, míg a TT RS Roadster 3,9 másodperc alatt gyorsít fel 100 kilométer/órás tempóra – immár a szupersportkocsik világát idézve. Végsebességüket 250 kilométer/óránál szabályozza le az elektronika, de kívánságra 280 kilométer/óráig emelhető.

A hatékony vonóerő-átadás és az élvezetes vezetés szolgálatában – a quattro összkerékhajtás

A 2.5 TFSI motor erejét villámgyorsan kapcsoló, hétfokozatú S tronic sebességváltó továbbítja a quattro állandó összkerékhajtás felé, amelynek lamellás tengelykapcsolója igény szerint osztja el a forgatónyomatékot az első és a hátsó tengely között.

Mindez hatékony vonóerő-átadási képességekről és mindenkor élvezetes vezetésről, a kerekenkénti forgatónyomaték-szabályozás pedig még agilisabb és biztosabb irányíthatósági tulajdonságokról gondoskodik. Az Audi drive select menetdinamikai szabályozórendszer segítségével a vezető a quattro összkerékhajtás és más főegységek, mint például a kormányzás, az S tronic sebességváltó, a motor és a kipufogó szelepeinek működését befolyásolhatja négy üzemmód – comfort, auto, dynamic és individual – szerint.

Színtiszta dinamika – a futómű

Kedvező saját tömege mellett az Audi TT RS elsősorban alapvetően sportos hangolású futóművének köszönheti kiváló irányíthatósági tulajdonságait. Közvetlen kormányzása mindenkor pontos visszajelzésekkel szolgál az útfelületről, igazi szórakozássá avatva a lendületes kanyarvételeket. A 19 col peremátmérőjű könnyűfém keréktárcsák mögött – kívánságra 20 colos kovácsolt könnyűszerkezetes keréktárcsák is rendelhetők – elöl belső szellőzésű, perforált acél, extrafelszerelésként pedig könnyebb és különösen kopásálló szénszál-erősítésű kerámia féktárcsák tűnnek fel. Hátul monoblock acél féktárcsákat alkalmaztak a tervezők. Kívánságra az Audi az RS sportfutómű plusz technikáját az Audi magnetic ride adaptív csillapítás-szabályozással egészíti ki. A lengéscsillapítók karakterisztikája itt elektronikus úton változtatható, a rendszer az Audi drive select menetdinamikai szabályozórendszer részeként működik.

audi-tt-rs-2017-autoaddikt-2

Újdonság – Matrix OLED hátsó lámpák

Első ízben jelennek meg sorozatgyártású Audi modell kínálatában az extrafelszerelésként rendelhető, OLED-technikájú (Organic light emitting diode) hátsó lámpák, amelyek fénye rendkívül egyenletes és kontrasztos. Fényük fokozatmentesen tompítható, s mivel nem vet árnyékot és semmilyen tükörrendszert sem igényel, a háromdimenziós hatású OLED-egységek különösen hatékony, könnyű és vonzó megjelenésű fényforrásokként alakíthatók ki. Mindkét hátsó lámpatestben négy, középről kifelé haladva keskenyedő és leheletvékony fénykibocsátó egység húzódik, amelyek közül a legnagyobbon „TT” felirat és az Audi-karikák láthatók. Az Audi TT RS alapkivitelében egyaránt LED-technikájú hátsó lámpák és fényszórók szerepelnek, utóbbiak intelligens szabályzású Matrix-LED kivitelben is kaphatók.

Atletikusan feszes – a külső formavilág

Nagyméretű légbeömlő nyílások, új tervezésű méhsejt-mintázatú rácsozattal kialakított és „quattro” feliratot hordozó Singleframe hűtőrács, rögzített hátsó szárny és két nagyméretű, ovális kipufogó-végcső – az új TT RS Coupé és az új TT RS Roadster már megjelenésében is hatalmas erőről tesz tanúbizonyságot. Oldalán aerodinamikus küszöbborítások hangsúlyozzák ezt az erőteljes formavilágot. Mindkét modell hosszúsága 4,19, szélessége 1,83, magassága pedig 1,34 méter.

Versenyautók ihlették – a cockpit

Az új Audi TT RS kijelzői és kezelőelemeinek rendszere teljes egészében a vezetőre összpontosít. Minden fontos információ már alapkivitelben a digitális Audi virtual cockpit 12,3 col képátlójú kijelzőfelületén jelenik meg. A vezető igény szerint háromféle nézet közül választhat, köztük egy RS-specifikus képernyővel, amelynek középpontjában a fordulatszámmérő áll és egyebek mellett a gumiabroncsok légnyomásáról, a pillanatnyi forgatónyomatékról és a nehézségi gyorsulással (g) kifejezett, éppen ható erőkről is tájékoztatást ad. Az Audi virtual cockpit emellett kapcsolásjelzővel hívja fel a pilóta figyelmét az egyes fokozatok fordulatszámhatárának elérésére. A sebességváltó-kapcsolóbillentyűkkel szerelt, bőrbevonatú RS sportkormány multifunkciós gombjai mellett – az RS kínálatban első alkalommal – a motor indítására/leállítására, illetve az Audi drive select menetdinamikai szabályozórendszer irányítására két úgynevezett szatellit-kezelőelemet is kínál. A vezetőnek így eközben sem kell levennie kezét a volánról. A középkonzol megfelelő gombjával a kipufogórendszer szelepei állíthatók.

audi-tt-rs-2017-autoaddikt-3

Színvonalas szórakozás – infotainment és Audi connect

Az Audi az infotainment területén is highend-technikák sokaságával szolgál. Az extrafelszerelések listáján a szabadszöveges keresőt és természetes hangvezérlést is kínáló, az MMI touch funkcióval kiegészített MMI Navigációs rendszer plusz éppúgy megtalálható, mint a WLAN-hotspottal ellátott Audi connect online-modul. Az Audi phone box segítségével a megfelelő mobilkészülék induktív módon tölthető, miközben a jármű külső antennájára csatlakozva kínál kedvezőbb vételt. Az új Audi smartphone interface a mobilkészülék bizonyos alkalmazásait közvetlenül az Audi virtual cockpit kijelzőfelületén jeleníti meg. Igazi ínyencség a színvonalas akusztikai élmények rajongóinak a Bang & Olufsen Soundsystem.

Belgiumban folytatódik a FIA Kamion EB 2016, Kiss Norbi már készülődik

A hétvégén a belgiumi Zolder-ben folytatódik a Kamion EB, ami ahogy az elmúlt években is láthattuk egy nagyon nehéz és veszélyes helyszín, kicsi bukóterekkel és betonfalakkal övezve. Mindig izgalmas versenyekre van kilátás, így ezen a hétvégén is érdemes lesz követni az eseményeket.

kiss-norbi-kamion-eb-2016-7-verseny-asus-autoaddikt

Sűrű hetek után Norbinak lehetősége volt egy hétvégét pihenni, amire nagyon szükség volt: “Hihetetlen hetek vannak mögöttem, a készülődéssel, a hazai hétvégével Hungaroringen, valamit rögtön utána pihenő nélkül a cseh futam elképesztő nehéz és fárasztó volt. Még arra sem volt igazán lehetőségem hogy megköszönjem a támogatóimnak, a szurkolóimnak és a verseny szervezőinek az egész hétvégét. Tényleg, köszönöm, elképesztő hangultatot varázsoltatok a Hungaroringre nekem azon a hétvégén. Szuper hír hogy már 2017-re is megvan az időpontja a Hungaroringnek, és fixen benne van a versenynaptárban! Ezek után Csehország nehéz volt, nagyon elfáradtam, elmondhatatlanul kellett ez a másfél hét szünet a bajnokságban, és ez az egy hétvége amit sikerült otthon töltenem, úgyhogy kicsit újult erővel vágok neki Zolder-nek. Nem lesz könnyű hétvége ez sem, az biztos, mert a pálya karakterisztikája nem fekszik még a mostani csomagunknak, de azért mindent megteszek hogy meg tudjam tartani a harmadik helyet a bajnokságban, amiért most négyen is harcban vagyunk. Izgalmas lesz, az biztos.” – mondta Norbi reménykedve.

Péntek délután szabadedzések, majd szombaton és vasárnap is délután két két versenyfutammal folytatódik tehát a Kamion EB bajnoksága, melyet a következő linkeken lehet követni majd:

http://www.fiaetrc.com/live

https://www.facebook.com/drivernorbikiss/

http://www.kissnorbi.com/

https://www.instagram.com/drivernorbi/

Elindult a Drive Me, a Volvo nagyszabású nyilvános autonóm mobilitási kísérlete

A prémium autókat gyártó Volvo hivatalosan is útjára bocsátotta a világ legambiciózusabb, legfejlettebb nyilvános autonóm mobilitási kísérletét, a Drive Me projektet. Ma reggelre legyártották az első olyan autonóm gépkocsit, amely részt vesz a göteborgi Drive Me projektben.

volvo-xc-90-drive-me-autoaddikt

Az autonóm Volvo XC90 szabadidőjárművet a Volvo Cars különleges torslandai gyártólétesítményében szerelték össze; ez az első példánya annak az autonóm flottának, amelyet göteborgi családok fognak megkapni, hogy a város közúthálózatán közlekedjenek azokkal.

Az aktív biztonság terén világelső Volvo véleménye szerint az autonóm mobilitási technológiák bevezetésével csökkenthető a balesetek száma. Emellett az autonóm mobilitási technológiák segíthetnek felszabadítani a zsúfolt úthálózatokat, mérsékelhetik a környezetszennyezést, és lehetővé teszik a vezetők számára, hogy értékesebben töltsék el utazásra fordított idejüket.

A Volvo 90-es szériájú típusaihoz már most is elérhető a Pilot Assist elnevezésű, félautonóm funkcionalitás. A Pilot Assist a kormányzásba gyengéden beavatkozva akár 130 km/óra sebességig képes a járművet megfelelően a sávhatárok között tartani, anélkül, hogy ehhez egy másik autó mögött kellene haladnia. A Drive Me projektben részt vevő gépkocsik a Göteborgban és környékén kialakított, különleges autonóm zónákon belül teljes mértékben emberi beavatkozás nélkül lesznek képesek közlekedni; ennek során a Volvo által „autonóm vezetésvezérlő agy” néven emlegetett rendszer irányítja azokat.

A svéd vállalat, amelynek neve azóta jelent egyet a biztonsággal, hogy 1959-ben feltalálták a hárompontos biztonsági övet, azon célkitűzésének szerves elemeként törekszik az autonóm közlekedési technológiák fejlesztésére, hogy 2020-ra nullára csökkentse az új Volvo gépkocsiban súlyos vagy halálos balesetet szenvedő utasok számát.

Pontosan ez az ügyfélközpontú megközelítés különbözteti meg a Drive Me projektet más autonóm mobilitási kísérletektől. Ahelyett, hogy kizárólag saját mérnökeinek kutatásaira támaszkodna, a Volvo azt tűzte ki maga elé, hogy olyan, valódi ügyfelektől gyűjtsön visszajelzést és véleményt, akik mindennapjaikban használják az autonóm gépkocsikat.

Ezzel az ügyfélközpontú megközelítéssel a Volvo igyekszik még tovább finomítani autonóm mobilitási technológiáit, hogy azok 2021 körül esedékes, kereskedelmi bevezetésükkor valós ügyféligényekre adjanak választ.

„Fontos mérföldkőhöz érkezett el a Drive Me projekt” – mondta Erik Coelingh, a Volvo Cars vezető aktív biztonsági műszaki szakembere, amint munkatársai az utolsó simításokat végezték el a legelső autón. „Az ügyfelek egészen máshogy tekintenek az autókra, mint mi, mérnökök, ezért nagy érdeklődéssel várjuk, hogyan fogják használni ezeket az autókat a mindennapok során, és milyen visszajelzéseket adnak számunkra?”

A Drive Me ügyfélautókat a gyártósorról legördülve rendkívül szigorú vizsgálatoknak vetik alá, amelyek során ellenőrzik, hogy az autonóm mobilitási technológiák tökéletesen üzemelnek-e. Miután a Volvo legkiválóbb mérnökeinek felügyelete alatt zajló tesztfázis véget ér, az autókat átadják a Drive Me projektben részt vevő ügyfeleknek.

A göteborgi Drive Me projekt a legelső azoknak a tervezett nyilvános teszteknek a sorában, amelyekben a Volvo autonóm gépjárművei vesznek részt. Jövőre Londonban veszi kezdetét egy, a göteborgihoz hasonló projekt, míg a Volvo már a program iránt érdeklődő kínai városok pályázatait mérlegeli, így néhány éven belül az ázsiai országban is útnak indulhat a Drive Me projekt.

A Volvo emellett aktívan keresi az autonóm mobilitási technológiákkal kapcsolatos stratégiai együttműködési lehetőségeket. Múlt hónapban a Volvo Cars együttműködésre lépett az Uber autómegosztó vállalattal, hogy közösen fejlesszenek új generációs autonóm mobilitási megoldásokat. A napokban pedig arról számolt be az autógyártó, hogy az Autoliv autóipari beszállítóval új vegyes vállalatot hoz létre új generációs autonóm mobilitási szoftverek fejlesztésére.

Ford SYNC AppLink: magyar alkalmazásfejlesztő csapat is nyert a berlini megmérettetésen

Biztosan sokan elképzeltük már, milyen jó lenne olcsóbban parkolni, pénzt keresni a reptéren leparkolt autóval, vagy úgy tankolni, hogy el sem kell menni a benzinkútig. Ilyen és ehhez hasonló ötletekről szólnak azok a okostelefonos alkalmazások, amelyek megváltoztathatják hétköznapjainkat és mobilitási szokásainkat, és amelyek közül nyolc győztesként került ki a Ford által szervezett 24 órás versenyből.

ford-sync-applink-fejlesztes-autoaddikt

A nyertes megoldások közt szerepelt még fedélzeti híváskezelő szolgáltatás, az autósokat és az utasokat összekapcsoló telekocsi-szolgáltatás és egy ügyes módszer a teherautók szállítási kapacitásának maximális kihasználására – vagyis csupa olyan elképzelés, amelyek megkönnyítik az autósok életét, közösségeket teremtenek, javítják az üzleti hatékonyságot és egészségesebbé varázsolják a nagyvárosokat.

Ezek az alkalmazások a Ford SYNC AppLink Mobilitási Versenyen születtek, amelynek a berlini IFA szakkiállítás, a világ legnagyobb szórakoztató elektronikai vására adott otthont. A versenyt a Ford a Factory Berlinen (Németország legjelentősebb startup és innovációs kampuszán) rendezte meg, ahová a vállalat egy kerekasztal-beszélgetést is szervezett az iparág vezető újítóinak és szakértőinek, többek közt Don Butler, a Kapcsolódó Járművek és Szolgáltatások részleg ügyvezető igazgatójának részvételével.

“A berlini Ford SYNC AppLink Mobilitási Versenyen kifejlesztett ötletek révén az emberek eljuthatnak úticéljukig, pénzt kereshetnek, és minden eddiginél kellemesebben vagy hasznosabban tölthetik az időt vezetés közben,” nyilatkozta Butler. “Ezek az új alkalmazás-ötletek innovatív megoldásokat kínálnak a parkoláshoz, az autómegosztáshoz és más mobilitási szolgáltatásokhoz, ezért nagyon nehéz dolgunk volt a győztesek kiválasztásakor.”

A megmérettetésen 10 ország 35 csapata és 75 fejlesztője vett részt, és a Ford SYNC AppLink Mobilitási Verseny nyolc győztese komoly jutalomban részesült: egy nyertes 20.000 eurós pénzdíjat kapott, öten részt vehetnek a Techstars Startup Next program Ford AppLink Mobilitás kurzusán, ketten pedig a berlini Axel Springer Plug & Play programjának részesei lehetnek.

A Ford jelenleg azon dolgozik, hogy autóipari és mobilitási vállalattá fejlődjön, és ennek jegyében lendületesen dolgozik az új lehetőségek kiaknázásán a Ford Intelligens Mobilitás terv alapján, aminek célja, hogy piacvezetővé tegye a vállalatot a konnektivitás, a mobilitás, az önállóan működő autók, a vásárlói élmény és az adatfeldolgozás területén.

A SYNC AppLink segítségével az autósok hangvezérléssel kezelhetik okostelefonos alkalmazásaikat, miközben tekintetüket a forgalmon, kezüket pedig a kormánykeréken tartják. A tavalyi dublini Web Summit alkalmával megrendezett SYNC AppLink Fejlesztői Versenyen megalkotott MyBoxMan alkalmazás már elérhető az autósok számára, akik pénzt kereshetnek azzal, hogy csomagok kiszállítását vállalják az útjukba eső címekre.

Az immár több mint 15.000 regisztrált felhasználót számláló SYNC AppLink Fejlesztői Program révén a Ford szoftverekkel és technológiákkal támogatja az alkalmazásfejlesztő közösséget. Az ingyenes SYNC Emulator szoftver megkönnyíti a fejlesztők számára, hogy alkalmazásokat készítsenek (és leteszteljék azok kompatibilitását) az autógyár kapcsolódási rendszeréhez – anélkül, hogy fizikailag hozzá kellene férniük egy járműhöz.

A Ford SYNC AppLink Mobilitási Verseny lehetőséget kínál a fejlesztők számára, hogy közvetlenül együttműködjenek a Ford mérnökeivel és üzleti csapatával, s így a vállalat segítségével gyorsabban fejleszthessék ki és dobhassák piacra ötleteiket.

A Techstars és a Ford együttműködésével született meg Berlinben – a Ford által szponzorált Techstars Mobility, Driven by Detroit mentor-programra építve – a vállalat első vállalkozássegítő programja. A Ford számos startuppal együttműködik, felkarolva a navigációval, a konnektivitással és az autómegosztással kapcsolatos kezdeményezéseket.

A nyolc győztes alkalmazás:

  • Autlo: automatikusan fizet a parkolásért, így az autósnak nem kell parkolójegyet váltania, vagy az esetleges bírság miatt aggódnia. Az alkalmazás a díjmentes parkolási időszak kezdetén megszakítja a fizetést (a Techstars díjazottja)
  • BeeRides: segítségével az autótulajdonosok ingyenesen parkolhatnak a repülőtéren, és teljes körű biztosítással bérbe adhatják járműveiket az érkező utasoknak; ez a bérlőnek olcsóbb szolgáltatást, a bérbeadónak pedig plusz bevételt jelent (a Techstars díjazottja)
  • Ellis Car: a jármű- és útadatok elemzésével és játékos elemekkel személyre szabott tanácsokat ad az autósnak vezetési stílusa tökéletesítésére, és ezáltal üzemanyag-fogyasztása csökkentésére (az Axel Springer díjazottja)
  • Hal: konferenciahívás-szolgáltatás, amelynek segítségével az autós egyszerűen kapcsolódhat az olyan telekonferencia-szolgáltatók hálózatához, mint a Skype vagy a Google Hangouts (a Techstars díjazottja)
  • Make My Day: hatékonyabb ügyintézést biztosít azáltal, hogy kikalkulálja az optimális útvonalat, és előre tájékoztatja a felhasználót az egyes feladatok elvégzéséhez szükséges időről, emellett pedig a feladatok elvégzésének összesített idejét is kiszámítja (az Axel Springer díjazottja)
  • POMP: üzemanyag-kiszállítás vállalati és egyéni ügyfelek számára, így az autósoknak nem kell felkeresniük egy töltőállomást (a Techstars díjazottja)
  • Smart HitchHike: az autósokat és az utasokat összekapcsoló telekocsi-szolgáltatás; az alkalmazás segítségével az utasok látják, hol található éppen egy autó, és a ‘leintés” funkció segítségével azonnal jelezhetik utazási szándékukat (a Techstars díjazottja)
  • Truckfly: beazonosítja az üres haszongépjárműveket, így a vállalatok megtalálhatják a legjobb fuvarlehetőségeket. A teherautók üzemeltetői látják a következő állomást, megtervezhetik az útvonalat, megtölthetik a rakteret, és így az oda- és visszaúton egyaránt kihasználhatják az autók szállító kapacitását (pénzdíj)

A Ford kerekasztal-beszélgetésének témái a mobilitás technológiai támogatása és a holnap intelligens városai voltak; a részvevők közt szerepelt Cornelia Yzer, Berlin gazdasági, technológiai és kutatási ügyekért felelős szenátora, valamint Patrick Weissert, a IoT Business Group, HERE mobilitási szolgáltatási részlegének igazgatója is.

A vitaindító előadásokat Sampo Hietanen, a MaaS Global vezérigazgatója és Dixon Doll, a DCM Capital alapítója és igazgatósági tagja tartották.

Minden, amit a frissült, 2017-es Mazda6 kapcsán tudni érdemes

Bemutatkozott az újragondolt, frissített Mazda6. A gyár ismételten demonstrálja a SKYACTIV minden előnyét, felvonultatva egy műszaki újdonságot, valamint számos érdekes részletet.2017-mazda6-wagon-autoaddikt
• A G-Vectoring szabályzás a Mazda6 új SKYACTIV járműdinamikai fejlesztéseinek első tagjaként a vezetés új érzetét kínálja, útminőségtől függetlenül kisimítva a kanyarokat.
• A SKYACTIV-D dízelmotorok ugyancsak számos új rendszert vezetnek be, amelyek még robbanékonyabbá, egyszersmind még csendesebbé teszik az erőforrásokat.
• A Mazda fejlett aktív biztonsági rendszereit még jobb teljesítménnyel ruházta fel az ultramodern kameratechnológia bevezetése.
• Felső kategóriás funkcionalitásról és kényelemről gondoskodó fejlesztések, az újabb, jobb kijelzőtől az átrajzolt kormánykeréken át az alacsonyabb utastéri zajszintig.
A SKYACTIV technológia minden téren stabil alapokat jelent, legyen szó a SKYACTIV-Futóműről, vagy a merev, mégis könnyű SKYACTIV-Karosszéria által kínált, előremutató biztonságról és vezethetőségről. A SKYACTIV JÁRMŰDINAMIKA most új tudással vértezi fel a technológiát: olyan megoldásokat vonultat fel, amelyek által a vezetés élvezhetőbb, kiegyensúlyozottabb, kellemesebb lesz.

Az európai piacon a 2017. modellévi Mazda3 és Mazda6 típusokon debütáló G-Vectoring szabályzás az egyetlen olyan rendszer, amely a kormánykerék mozgását is figyelembe véve szabályozza a motorteljesítményt, ami finomabb, hatékonyabb terhelésváltást, kifinomultabb és stabilabb járműviselkedést eredményez:
• Lassító erőt hoz létre a kanyarok bejáratánál, ezzel az első kerékre terhelve át a jármű tömegét, így biztosítva jobb tapadást és pontosabb irányíthatóságot, majd amint a kormányzási szög állandóra vált, helyreállítja a gyorsító nyomatékot, így a tömeget a hátsó tengelyre átterhelve fokozza a stabilitást.
• A jármű viselkedése pontosan követi a vezető szándékait, az útviszonyoktól függetlenül kevesebb kormánykorrekcióval vezethető, még vészhelyzeti manőverezés során is.
• Az emberközpontú rendszer használata kevésbé fárasztó, ugyanakkor kényelmesebbé is teszi a vezetést és az utazást.
• A G-Vectoring minden SKYACTIV modellel kompatibilis, nem igényel további hardvert, gyakorlatilag nem növeli a jármű tömegét.
Összkerékhajtással (dízelmotoros Sportkombi modelleken) és az első kerék megcsúszását észlelő, innovatív figyelmeztető rendszerrel.
• A különböző érzékelőktől kapott nem kevesebb, mint 27 jel alapján folyamatosan ellenőrzi az út minőségét, a vezető szándékait, és haladéktalanul az optimális kerékre irányítja át a hajtóerőt, akár a villámgyorsan változó körülmények között is
• megakadályozza a kerekek elforgását, illetve a hátsó kerekek felesleges hajtását, ezáltal üzemanyagot takarít meg.
Az első MacPherson rugóstag és a hátsó multilink felfüggesztés finomabb, kisebb függőleges kimozdulású rugózást eredményez; elöl és hátul egyedi szerkezetű lengéscsillapítók dolgoznak, az első alsó lengőkarok optimalizált alakú perselyeket kaptak.
• Kis tömegű, ultra nagy szakítószilárdságú acél erősíti a karosszéria szerkezetét, és növeli az ütközésbiztonságot.
• A középkategória egyik legkönnyebb, legáramvonalasabb típusa, ami egyszerre csökkenti az üzemanyag-fogyasztást és javítja a menetstabilitást.
• a közegellenállási együttható kiváló 0,26 (Sedan), illetve 0,28 (Sportkombi), felszereltségtől függően.
• Kiemelkedően csendes belső tér, amelynél külön ügyeltek arra, hogy az utastérbe még kevesebb út- és motorzaj juthasson.
A 2017. modellévi Mazda6 felszereltségében élvonalbeli i-ACTIVSENSE aktív biztonsági technológiával* található meg, amely működéséhez kiemelkedő passzív biztonság teremti meg az alapot.
• Az intelligens városi féktámogatás (Advanced SBCS) egy automata fékvezérlő rendszer, amely a korábban alkalmazott, infravöröshöz közeli tartományban üzemelő lézer helyett előre tekintő kamerát alkalmaz, és a korábbi 4-30 km/óra helyett 4-80 km/óra sebességtartományban üzemkész, valamint képes a gyalogosok azonosítására. Az ultrahangos érzékelők hátramenetben is működnek, 2-8 km/óra tartományban
• Az Intelligens féktámogatás (SBS) rendszer ugyanazt az előre tekintő kamerát alkalmazza, kiegészítve a továbbra is meglévő mikrohullámú radaros érzékelőt. Ennek köszönhetően, a korábbi 15-145 km/óra helyett 15-160 km/óra tartományban képes automatikus fékezésre. Az SBS rendszer a Mazda előtt haladó járműveket figyeli: amennyiben veszélyes ütemben csökkenő követési távolságot észlel, először hangjelzéssel figyelmezteti a vezetőt, és előkészíti a fékeket az intenzív lassításra, de csak akkor fékez önállóan, ha a vezető nem reagál.
• A Közlekedési tábla felismerő rendszer (TSR) azonosítja a sebességkorlátozó, illetve behajtani tilos táblákat, és hang-, illetve fényjelzéssel figyelmezteti a vezetőt, ha a vezető átlépi az engedélyezett sebességet.
• A holttér-felügyeleti rendszer (BSM) ellenőrzi az autó környezetét, és 30 km/óránál nem kisebb sebesség esetén figyelmezteti a vezetőt a hátulról, illetve a szomszédos sávokban közeledő, akár csupán kettő, illetve nyolc méter távolságra lévő járművekre. A rendszer része a hátsó keresztirányú forgalomfelügyelet (RCTA), ami tolatáskor aktiválódik.
• A sávban tartó rendszer (LAS) figyelmezteti a vezetőt, ha a jármű 60 km/óránál nem kisebb sebességnél elkezd átsodródni a szomszédos forgalmi sávba. Ekkor szelektív kormányrásegítést alkalmazva segít a járművet visszaterelni a megfelelő irányba.
• Az adaptív LED fényszóró (ALH) oldalanként négy, egymástól függetlenül szabályozható LED-elemmel biztosít minden eddiginél jobb éjszakai látási viszonyokat: például kizárólag azokat a LED-elemeket oltja le, amelyek elvakítanák a szemből érkező autósokat. Az ALH rendszer emellett széles tartományban üzemelő tompított világítást, valamint automatikus szintszabályozást is kínál.
• A Mazda6 radaros sebességtartó automata (MRCC) képes biztonságos követési távolságot tartani az elöl haladó jármű mögött. A 30-200 km/óra tartományban működő rendszer szabályozza a sebességet, szükség esetén a fékeket is működteti.
• A vezető éberség-felügyeleti rendszer (DAA) 65 km/óránál nem kisebb sebességnél figyeli a vezető viselkedését, és ha jelentős változást észlel, pihenőt javasol.
• A vészfékezési jelzőrendszer (ESS) a vészvillogó gyors villogtatásával figyelmezteti a hátul jövőket az intenzív lassításra.
• A visszagurulás-gátló rendszer (HLA) a féknyomást szabályozva megakadályozza, hogy emelkedőn elindulva hátraguruljon az autó.
• Alapáras négy kerékre ható ABS EBD elektronikus fékerőszabályozó, EBA vészfékrásegítő, DSC menetstabilizáló és TCS kipörgésgátló funkciókkal.
• Kiemelkedő ütközésbiztonság azáltal, hogy a több energiaelvezető vonalat alkalmazó karosszériaszerkezetnek köszönhetően hatásosan nyeli és oszlatja el a becsapódáskor ébredő energiákat.
• A kiemelkedően merev SKYACTIV-Karosszéria viszonylag nagy arányban alkalmaz kis tömegű, nagy és ultra nagy szilárdságú acélokat.
• Az autó orrkialakítása nagyobb méretű gyűrődőzónákat alkalmaz, amelyek hatékonyabban képesek megelőzni az utastér alakváltozását, ezzel a kisebb intenzitású ütközéseknél csökkentve a javítási költségeket.
• A megerősített szerkezetű utascella és a merevített hátsó vázkeret, illetve lökhárító kiemelkedő ütközésvédelmet kínál.
• A beltéri burkolatok és egyéb komponensek kialakítása segít enyhíteni vagy megelőzni a sérüléseket:
• az ostorcsapás nyaksérülést megakadályozó első ülések kivételesen hatékonyan tartják és támasztják meg a testet,
• a hátsó biztonsági övek feszítő szerkezete csekélyebb nyomást fejt ki az utasok testére, ami fokozza az utazási komfortérzetet,
• a hátsó ülés megerősített szerkezeti elemei hatékonyan akadályozzák meg a csomagok bejutását az utastérbe.
• Alapáras első, oldalsó és függönylégzsákok.
• A motorházfedél és a motoburkolat fokozottan képes deformálódni, ami gázoláskor extra védelmet jelent a gyalogos számára. Ugyancsak ezt a célt szolgálja a gyalogosbarát kialakítású lökhárító.
• A Mazda head-up kijelzője mostantól még nagyobb felbontású, színes grafikát alkalmaz, ami a legkülönfélébb fényviszonyok mellett biztosít jobb leolvashatóságot.
• Új memória funkcióval bővült a nyolc irányban állítható motoros vezetőülés (felszereltségi szinttől függően), amely tárolja a head-up kijelző adott üléspozícióhoz beállított állásszögét, fényerejét és tartalmát.
• Továbbfejlesztett mutatókkal szerelt, még egyszerűbben leolvasható műszerpark:
• a három órából álló műszeregység jobb oldalán elhelyezkedő multi-információs kijelző mostantól egy fejlettebb grafikát alkalmazó, színes TFT LCD egység,
• a jobb leolvashatóság érdekében egységesített betűtípust alkalmaz a műszeregység, valamint az összes többi kijelző, így akár a műszerfal tetején elhelyezkedő, 7 colos érintőképernyő is.
• A Mazda6 vezetőt központba helyező műszerfal-koncepciója és az a kapcsolódási rendszer révén az autó valósággal a vezető testének meghosszabbításává válik:
• ergonomikus kialakítású vezetői környezet, amely minimális szemmozgást kíván meg a vezetőtől, kiemelkedő kilátást tesz lehetővé, míg a szimmetrikus kialakítás révén a vezető rendkívül gördülékenyen és energiatakarékosan kezelheti a fedélzeti funkciókat
• Újratervezett kormánykerék funkcionalitás:
• átrendezett gombkiosztás: egy síkon elhelyezett kapcsolók az egyszerűbb működtetésért, a természetes ujjmozdulatokért,
• automatikus lekapcsolású fűtési funkciók,
• keskenyebb vízszintes küllők biztosítanak kényelmesebb, egyben stabilabb fogást
• Extra hangelnyelő anyagok, tökéletesített szigetelés csillapítja az utastér zajszintjét.
A felhasználó okostelefonjával együttműködő rendszer hangfelismeréssel és kihangosítással segíti elő a Bluetooth, e-mail, SMS és navigációs funkciók felhasználását és menet közben is biztonságosan elérhetővé tesz egy sor ingyenes mobil tartalmat, mint:
o internetes rádió, pl. AhaTM vagy StitcherTM, amelyek széles skálán kínálnak az autóban biztonságosan élvezhető tartalmat
o Twitter és Facebook audio feed, beleértve a posztolás opciót
o személyre szabott, hely alapú szolgáltatások
A fedélzeti navigációs rendszerrel* összefüggésben lehetővé teszi az online keresést:
o NAVTEQ térképadatok háromévnyi frissítéssel, 19 beszélt és 26 írott nyelv támogatással,
o a navigációs útmutatás megjelenik a head-up kijelzőn, valamint a 7 colos monitoron*, a forgalmi adatokat az okostelefonon keresztül, valós időben, RDS-TMC technológia segítségével frissíti a rendszer,
o olyan Mazda szolgáltatásokat kínál, mint az üzemanyag-fogyasztás felügyelet, a karbantartási emlékeztetők, vagy a figyelmeztető jelzések magyarázata,
o az infotainment funkciók az érintőképernyőn keresztül, hangvezérléssel*, vagy a középkonzolon elhelyezett, ergonomikus HMI-utasításrendszerrel is vezérelhetők
• A fűthető első és hátsó ülések tökéletesített szerkezetüknek és új, rezgéselnyelő anyaguknak köszönhetően kiváló tartást és utazási komfortot kínálnak.
• Kategória-első lábtér és térdhely a hátsó üléssoron.
• Ötletes, könnyen használható funkciók a Sportkombi modellnél: könnyű csomagtérroló, a 60:40 arányban osztott ülések lehajtására szolgáló karok a csomagtérben.
• Kamera alapú parkolást segítő rendszerrel.
• A kategória élvonalába tartozó csomagtér-kapacitás**: 480 liter a Sedan, 522 / 1664 liter a Sportkombi esetében.
• Fényűző kidolgozású belső tér: krómozott felületkezelés a kézzel érintkező pontokon, például a motoros ülés kezelőszervei, kesztyűtartó, hátsó ülésfűtés kapcsolója.
• Átdolgozott kormánykerék sima tapintású bőr borítással, számos ergonomikus módosítással.
• A padlókonzol környékét a tetőn elhelyezett LED-es fényforrás világítja meg.
• Az első ülések hátoldalán kialakított tároló zsebek mostantól még jobb minőségi hatást kínálnak, kevésbé láthatók a kopás nyomai.
• Felső kategóriás, polírozott alumíniumhatású felületkezelés az ajtókilincseken, a sebességváltó gombján; a leggyakrabban megérintett felületeket (pl. kormánykerék) puha anyagok borítják.

A Mazda6 új változatát is a díjnyertes „KODO – A mozgás lelke” formanyelv jellemzi, amelynek illusztris részletei a szárnymotívumot formáló plasztikus hűtőrács, valamint a karakteres első és hátsó LED-fényszórók. A markáns kerékívek és a hátrafelé dőlő, mélyen ülő, kupészerű utascella robbanékony járművet rajzolnak ki, utalva a teljesítményre. A 17 vagy 19 colos könnyűfém keréktárcsák dinamikus megjelenést adnak az autónak.

Az új Machine Grey karosszériaszín különleges Takuminuri fényezési technikát alkalmazva hangsúlyozza ki a 2017-es Mazda6 struktúráját, emellett hét további színárnyalat is elérhető.

A 2017-es Mazda6 háromféle SKYACTIV benzinmotorral, illetve kétféle dízelmotorral, valamint ezekhez csatlakozó automata vagy kézi sebességváltókkal rendelhető.
A legtöbb hajtáslánc-kombináció része a Mazda új, fejlett energia-visszanyerő rendszere, az i-ELOOP; az i-Stop start-stop rendszer minden esetben alapfelszerelés.
A dízelmotoros Sportkombi kivitelek a Mazda új generációs összkerékhajtásával (AWD) is megvásárolhatók.

A 2,2 literes SKYACTIV-D közös nyomócsöves dízelmotor három új rendszer alkalmazásával kínál még közvetlen gázreakciókat, még csekélyebb zajszintet:
• A precíziós DE Boost Control töltőnyomás-szabályozási rendszer az üzemanyag-befecskendezés pontosabb szabályozása révén még robbanékonyabb gázreakciókat tesz lehetővé.
• A Natural Sound Smoother természetes zajcsillapító rendszer a dugattyúcsapszegek üreges részében elhelyezett zajcsillapító anyag révén csillapítja a dízelmotorokra jellemző kopogó hangot abban a 3,5 kHz-es frekvencia-tartományban, ahol a motorzaj a leginkább hallható az utastérben.
• A Natural Sound Frequency Control (természetes hangfrekvencia-szabályozás) a gyújtás eltolásával semlegesíti a nyomáshullámokat, és ezáltal három további, a dízelmotorok alkatrészeinek rezgése szempontjából kritikus tartományban (1,3 kHz, 1,7 kHz és 2,5 kHz) csillapítja a zajokat.

A SKYACTIV-D 2,2 dízelmotor egyéb jellemzői:
• 14:1 sűrítési viszony, változó geometriájú, kettős megfúvású turbófeltöltő
• Mindkét teljesítményszinten kiegyensúlyozó tengely csillapítja a rezgéseket
• i-ELOOP alapfelszerelés minden motor/sebességváltó konfigurációban
• Teljesítmény:
o 110 kW / 150 LE 4500/percnél; 380 Nm 1800-2600/perc tartományban
o 129 kW / 175 LE 4500/percnél; 420 Nm 2000/percnél

A 2,0 literes SKYACTIV-G közvetlen befecskendezéses benzinmotor jellemzői:
• 14:1 sűrítési viszony, két teljesítményszint.
• Többek között a különleges kialakítású 4-2-1 kipufogórendszer és a tökéletesített porlasztási jellemzők segítenek ellensúlyozni az extrém magas sűrítés hátrányait.
• Teljesítmény:
o 107 kW / 145 LE 6000/percnél, 210 Nm 4000/percnél
o 121 kW / 165 LE 6000/percnél, 210 Nm 4000/percnél

A 2,5 literes SKYACTIV-G közvetlen befecskendezéses benzinmotor jellemzői:
• Kivételesen magas, 13:1 sűrítési viszony.
• A 2,0 literes SKYACTIV-G motorban is alkalmazott technológia teszi hatékonnyá a magas kompressziót.
• Alapkivitelben i-ELOOP rendszerrel felszerelve.
• Teljesítmény:
o 141 kW / 192 LE 5700/percnél; 256 Nm 3250/percnél

2017-mazda6-autoaddikt

SKYACTIV-Drive hatfokozatú automata sebességváltó
• Drive Selection funkcióval minden benzinmotoros modellen
• A sebességváltó mellett elhelyezett gombot megnyomva „sport” üzemmódba kapcsolható: ekkor még lineárisabb erőkifejtés, gyorsabb visszaváltások, valamint azonos gázpedál-kitérésre adott nagyobb forgatónyomaték áll rendelkezésre.
• Különösen széles tartományban működő áthidaló tengelykapcsoló
• Gyors, közvetlen váltások

SKYACTIV-MT hatfokozatú kézi sebességváltó
• Kompakt, kistömegű szerkezet
• Rövid váltási utak, a legendás Mazda MX-5 roadsterből ismert finom, határozott kapcsolhatósággal

A név az „intelligens energiahurok” kifejezés rövidítéséből ered. A Mazda üzemanyag-takarékos i-ELOOP technológiája megjelenésekor az első olyan, személygépkocsin alkalmazott fékenergia-visszanyerő rendszer volt, amely kondenzátorban tárolta a lassítás során visszanyert elektromos energiát.

A Mazda a mindennapi közlekedés során ismétlődő lassítási és gyorsítási fázisokra összpontosított a fejlesztés során. Miután a mérnökök megállapították, hogy az átlagos lassítási fázis legfeljebb mintegy 10 másodpercig tart, a vállalat ólomsavas indítóakkumulátor vagy lítium-ion akkumulátor helyett egy elektromos duplarétegű kondenzátort (EDLC) alkalmazott a visszanyert elektromos áram gyors felfogására és átmeneti tárolására.

Az i-ELOOP rendszer akár 10 %-kal csökkenti a fogyasztást a mindennapos városi felhasználás során. A rendszer alapfelszerelés a 2017-es Mazda6 minden dízelmotoros kivitelénél, a legtöbb benzinmotorhoz külön megrendelhető.

Az i-stop a Mazda innovatív, intelligens start-stop rendszere. A vadonatúj Mazda modellek mindegyikén, köztük a 2017-es Mazda6 minden kivitelén alapfelszerelésként kínált rendszer az égési energia segítségével indítja újra a motort. Ez nem csupán kevesebb üzemanyagot igényel, de az autóipar egyik leggyorsabb újraindítását teszi lehetővé: 0,35 másodperc a SKYACTIV-G benzinmotorok, és 0,40 másodperc a SKYACTIV-D dízelek esetében*.

Az i-stop kifinomult vezérlő modulja segítségével a későbbi újraindításhoz optimális fázisban: benzinmotorok esetében a gyújtási/expanziós ütem, dízeleknél a sűrítési ütem során állítja le a motort. Az i-stop kivárja a pillanatot, amikor a hengerek az újraindításhoz optimális pozícióba érnek. Ez mindössze a másodperc tört részét veszi igénybe.

LEGFRISSEBB

Újragondolja az elektromos autók töltését a Mercedes-Benz

0
A Mercedes-Benz új lendületet ad az elektromos kishaszongépjárművek piacának Közép-Európában: a vállalat az E.ON-nal kötött megállapodás keretében minden eddiginél személyre szabottabb és egyszerűbb e-mobilitás...

Visszatért a Ferrari Testarossa

TESZTJEINK