Főoldal Blog Oldal: 409

[TESZT] Ford S-Max 2.0 TDCi AWD Titanium – régi ismerős, új köntösbe bújtatva

Szinte hihetetlen: a Ford S-Max modellje 10 éve koptatja az aszfaltot világszerte. Nem véletlenül jött népszerűségét alapvetően praktikumának, szegmensvezető kialakításának köszönheti. A koncepció nemrégiben teljes átalakuláson esett át, mi pedig tesztre is fogtuk a Ford S-Max 2.0 TDCI AWD modellt.

ford-s-max-2-0-tdci-awd-teszt-autoaddikt-001

Néhány hónappal ezelőtt számoltunk be a hazai menetpróbáról, ott a Galaxy modellel párhuzamosan tettük próbára az újdonságot, sőt, még pályakörülmények közt is megmérettettük. Azonban elengedhetetlenül éreztük: próbálnunk kell folytatólagos, hétköznapi(bb) körülmények közt is a kék ovál egyterűjét; fogtuk magunkat, és beirányoztuk minden hazai család közkedvelt pihenőhelyét, a Balatont.

Először is: bár a Ford S-Max 2.0 TDCI AWD teljesen új megközelítést kapott a korábban már szintén sok ízben kivesézett elődhöz képest, mégis déjavu lengi körül az egész kialakítást. A hátrafelé csapott, kicsit buszos jelleg azért megmaradt, a vonalvezetés kihangsúlyozza a hatalmas oldalfelületeket, itt (és sok más egyéb helyen is) számos törésvonal vonzza a szemet.

Az orr kialakítása követi a Ford jelenlegi stílusirányzatát, tehát a trapéz alakzatú hangsúlyos hűtőmaszk dominál, itt annak rendje, s módja szerint a kötelező jellegű krómcsíkozás is megjelenik újfent. Hiába no, hangsúlyozni kell a prémium jelleget, ugyanis a Ford S-Max 2.0 TDCI AWD – főként Titanium csomaggal – ízig vérig prémium jellegű autó, nincsen apelláta.

Próbált hasonló maradni, ez sikerült is

A kecses vonalvezetés megmarad természetesen oldalnézetben is: nincs zavaró kisbuszos érzetünk, nem érezzük, hogy a Ford S-Max 2.0 TDCI AWD túlontúl nagy, ormótlan.

ford-s-max-2-0-tdci-awd-teszt-autoaddikt-003

Talán ilyesmi a Galaxy-nál jöhet elő, bár ott is ízléssel és jó arányérzékkel oldották meg a tervezőmérnökök az ideális eloszlásokat. Egyébként oldalról ötlik szembe először az összetéveszthetetlen hasonlóság a korábbi S-Max modellel, hiszen az A oszlop és az első sárvédőív közé ékelt légbeömlő-elem már ott is megmutatta magát teljében, csakúgy, mint a hátrafelé szűkülő ablakkeret-vonalvezetés. A krómberakások itt is megvannak, de jószerivel nincs eltúlozva sehol sem, pontosan annyit adagol az új S-Max, amennyi belefér.

ford-s-max-2-0-tdci-awd-teszt-autoaddikt-002Elbírná a kaszni a 19-es kerekeket is, a tesztautóra eggyel kisebb, 18 colos papucsok kerültek. Így még pont megmarad a csalogató küllem keréktájon is, viszont a komfort rovására vajmi kevés száll el a futómű környékén – alapvetően a Ford S-Max 2.0 TDCI AWD felfüggesztései lágyan viszik az 1780 kilogramm gyári üres tömegű kasznit, ami ha folyadékokkal feltöltve, utasokkal a fedélzeten mutatja magát, bizony felkúszhat 2 tonna környékére is. Ami valljuk meg, nem kevés, de úgy tűnt, hogy a 20 híján 200 lóerős gázolajos aggregát megbirkózott a feladattal derekasan.

ford-s-max-2-0-tdci-awd-teszt-autoaddikt-005De ne menjünk ennyire előre a történetben! A Ford S-Max 2.0 TDCI AWD hátsó kialakítása inkább kombis, mint kisbuszos, vagy egyterűs, ha 7 személlyel tervezünk utazni, bizony 285 liter marad a csomagok számára. Ez egy alsó-középkategóriás, vagy inkább kisautó kapacitása e téren, viszont ne felejtsük el, hogy 7 utas azért nem kevés. Kompromisszumkötés fontos, ráadásul „mindössze” egy 4768 milliméter hosszúságú autóról van szó.

ford-s-max-2-0-tdci-awd-teszt-autoaddikt-008

Hátulról inkább hajaz elődjére a Ford S-Max 2.0 TDCI AWD, mint a frontrész esetében. A hátsó zárófények buráinak kialakítása klasszikus, kicsit azért modernebb szellemiséget hordoz, mint anno, de összetéveszthetetlenül fordos; a rendszámtábla-hely kialakítása egy fókuszban lévő (jó szójáték, nemde?) keskeny, mattezüst díszcsík alatt kapott helyet, ebbe a korábbi tradíciók szerint gravírozásra került az S-Max felirat bal oldalra. A páros kipufogóvég hab a tortán, ez a már unalomig ismételgetett prémiumjelleget hívatott erősíteni, jól is áll neki, valahogy az egész összkép markánsabbnak hat.

A beltér számos innovatív megoldást tartalmaz

ford-s-max-2-0-tdci-awd-teszt-autoaddikt-012Ha már összkép, nem lehet elmenni a Ford S-Max 2.0 TDCI AWD enteriőrje mellett sem. Itt már jóval nagyobb átalakulások tűnnek szembe, mint a külsőnél (leszámítva az orr megvalósításait), az egész komplexen magasabb kategóriás feelinget sugároz, köszönhetően egyrészt az anyaghasználatnak, másrészt pedig az újragondolt kialakításnak és elrendezésnek. Az új Ford modellimázs apropójaként a központi műszeregység, maga a kormánykerék kialakítása, formája, a keresztküllők elrendezése és újragondolása nóvumnak számít, de leginkább a középkonzol az, ami szembetűnő, és a jelentős metamorfózis fázisait emészthetően sorakoztatja az utasok elé. A relatíve nagy LCD infotainment remekül közvetít, a kezelés-átláthatóság perfekt, sokkal kiforrottabb és precízebb, mint korábban – az egész egységesebb kialakítást mutat fel.

ford-s-max-2-0-tdci-awd-teszt-autoaddikt-013

Tesztelt Ford S-Max 2.0 TDCI AWD modellünk hatfokozatú PowerShift váltót kapott, a kar fogása, elérése kiváló, csakúgy, mint maga a mechanika (erről majd lejjebb). Az első ülésekben ülve – mit ülve, terpeszkedve – maximalizált kényelemben tudunk utazni, akár hosszabb távolságokon is. Mi, ahogyan már feljebb is írtuk, a Balatonig merészkedtünk, több fővel – de közbenjárt az eddig megtett sokezer kilométeres külföldi tapasztalat utazás terén.

ford-s-max-2-0-tdci-awd-teszt-autoaddikt-014

Egyébként egy ízben legalább egész biztos, hogy próba alá vetjük az új S-Max-ot ilyen téren is, kíváncsiak vagyunk, beváltja-e a reményeket, érzéseket hosszabb távon. De biztosak vagyunk benne, hogy igen, panasz nem lesz.

Kényelem, és a már unalomig ismételt praktikum: minden a fedélzeten

Jó testreszabhatóságuk jelenti az ülések legfőbb erényét a vezetőállás és a jobb 1 esetében, apránként finomhangolható a kellemes méretezésű ülőlap és hátlap is, a comb- valamint deréktámasz szintén áldásos hatásúak, főként, ha van ilyesmire elvárásunk az út során.

ford-s-max-2-0-tdci-awd-teszt-autoaddikt-015

Hátul, ha csak egy üléssort használunk, bőven elfér 3 felnőtt, a külön állítható székek révén itt is működik a személyreszabhatóság, alakíthatóság. Az ülések itt is sínen mozgathatók, így akár kifejezetten gigantikus lábterek is létrehozhatók, ha nem számít a rakfelület térfogata.

ford-s-max-2-0-tdci-awd-teszt-autoaddikt-016

Be lehet állítani úgy a két hátsó üléssor (háromszemélyes, kétszemélyes) egymástól való távolságait, hogy akár kettő plusz közepes testalkatú felnőttel egészítsük ki az ötfős utazócsapatot. Nyilván itt már azért lesz kompromisszum, de közepes távú utazások esetében nem akadály a helyszűke.

ford-s-max-2-0-tdci-awd-teszt-autoaddikt-017

Azért persze inkább két gyerekkel ildomos ide tervezni, mint minden egyéb hasonló esetben, de amolyan nem-vészmegoldásként is alkalmazható a hátsó ülőpadpár felnyitása.

ford-s-max-2-0-tdci-awd-teszt-autoaddikt-019

Intelligens, állandó összkerékhajtást kapott a tesztelt Ford S-Max 2.0 TDCI AWD, ennek megfelelően a menettulajdonságokkal messzemenően elégedettek voltunk. Igaz, offroad környezetben nem próbálgattuk a MPV-t, mert minek is, az más kategória; mindenesetre örömteli a tudat, hogy szélsőségesebb helyzetekben is bőven hagyatkozhatunk az automatika által garantált stabilitásra, vészhelyzet-kezelésre.

Majd’ 200 lóerő a családnak? Ugyan, bőségesen elegendő

ford-s-max-2-0-tdci-awd-teszt-autoaddikt-010180 lóerő összteljesítményt produkál a 2 literes turbódízel, 16 szeleppel, 17.9:1 sűrítési aránnyal. A teljesítmény maximuma 3750-nél jön, míg a tekintélyes, 400 Newtonméter forgatónyomaték már 2000-es percenkénti fordulatszámtól rendelkezésre áll. A hajtáslánchoz társított PowerShift automataváltó klasszisokkal kifinomultabb és pontosabb lett, mint a korábbi S-Maxok esetében, az elváltásokkal nem várakozik 2-300 fordulattal többet, kellő időben cselekszik a rendszer.

ford-s-max-2-0-tdci-awd-teszt-autoaddikt-018

Ebből adódóan észrevétlen is tud lenni a váltó működése, ha visszafogottabb tempót diktálunk, ugyanúgy felkapcsol magasabb fokozatokba, mint ahogyan azt szeretnénk. Nincs tehát kettesben haladás 50-nel, ráadásul bármikor közbeavatkozhatunk a váltás folyamatába, késleltetések nélkül.

ford-s-max-2-0-tdci-awd-teszt-autoaddikt-006

Dinamikus a 2 literes dízel, alig valamivel több, mint 10 másodperc kellett a nulláról százra sprintig, megpakolva utasokkal és csomagokkal az érték 1.2 másodperccel növekedett mindössze. Fogyasztás tekintetében is sokat javult a képlet a korábbi S-Maxhoz képest, városi környezetben 7.3, országúton 4.6, autópályán 5.9-6.1 literes átlagot mértünk 100 kilométerre átlagolva. Mindehhez 70 literes üzemanyagtank társul, tehát folyamatos autópályázás mellett 7-800 kilométer egészen biztosan megtehető egyhuzamban, teletankolás után.

ford-s-max-2-0-tdci-awd-teszt-autoaddikt-004

2016 Ford S-Max 2.0 TDCI AWD specifikációk

Motor

Motortípus: négyhengeres turbótöltött dízelmotor

Lökettérfogat: 1997 cm³

Maximális teljesítmény: 180 LE @ 3750 ford./perc

Maximális forgatónyomaték: 400 Nm @ 2000 ford./perc

Erőátvitel: összkerékhajtás, 6 fokozatú PowerShift duplakuplungos automataváltó

Méretek, egyéb műszaki adatok

Hossz: 4768 mm

Szélesség: 1884 mm

Magasság: 1658 mm

Tengelytáv: 2850 mm

Első gumik mérete: 235/50 R18

Hátsó gumik mérete: 235/50 R18

Tömeg, üresen: 1780 kg

Megengedett össztömeg: 2725 kg

Csomagtartó mérete: 285 liter, 2200 literig bővíthető

Üzemanyagtartály mérete: 70 liter

Menetteljesítmények

Végsebesség: 204 km/h

Gyorsulás 0-ról 100-ra: 10.5 s (gyári), 10.3 s (saját mérés)

Fogyasztási adatok

Saját, mért eredmény (átlagos használattal)

Városi: 7.3 l/100 km

Országúti: 4.6 l/100 km

Vegyes: 6.6 l/100km

Gyárilag mért eredmények

Városi: 7.2 l/100km

Országúti: 4.9 l/100km

Vegyes: 5.7 l/100km

CO2 kibocsátás: 152 g/km

Még több információ a Ford magyarországi importőrének weboldalán található.

Még több fotó: Autóaddikt.hu Facebook oldal

A cikkhez tartozó fényképeket Canon EOS 5D Mark II fényképezővel készítettük.

Az online (Instagram, Facebook, Twitter) és egyéb kommunikációhoz ASUS Zenfone okostelefonokat használunk.

Együttműködő partnereink: Acer, ASUS, Camera Kft., Canon, Gigabyte, EPSON, Sony PlayStation, Nintendo, G DATA, Konzolvilág

Utómunka hardver: ASUS, Acer, Gigabyte

Az Audi új lengéscsillapító-rendszere komfortos és gazdaságos is egyben

A jövő mobilitásában mind nagyobb szerepet játszik az energia-visszatáplálás, például immár az autók futóművében is. Az Audi tervezői olyan eROT jelzésű prototípuson dolgoznak, amelyben elektromechanikus forgó lengéscsillapítók váltják fel az eddigi hidraulikus konstrukciókat, még magasabb színvonalú lengéskényelmet biztosítva.

audi-shock-absorber-autoaddikt

Az eROT működési elve viszonylag egyszerű: „Minden egyes egyenetlenség és hullám az útfelületben, illetve minden kanyar mozgási energiát generál az autó szerkezetében, amit jelenleg az éppen alkalmazott lengéscsillapítók vesznek fel, majd hő formájában veszendőbe megy” – magyarázta Dr. Ing. Stefan Knirsch, az AUDI AG igazgatótanácsának a műszaki fejlesztés területéért felelős tagja. „A 48 volt feszültségű fedélzeti elektromos hálózatban működő, új elektromechanikus csillapítórendszer segítségével ezt az energiát kívánjuk hasznosítani, miközben a futóműszabályozás egészen új lehetőségeivel szolgálunk ügyfeleinknek.”

Az eROT rendszer érzékenyen reagál és csupán csekély tehetetlenség jellemzi. Aktív szabályozású csillapításként ideálisan alkalmazkodhat az út egyenetlenségeihez és a sofőr vezetési stílusához. Alkalmazási lehetőségeit a megfelelő szoftverrel messzemenőkig szabadon programozható csillapítási jellegmezők bővítik jelentősen, ahol immár megszűnik a hagyományos hidraulikus megoldásokat behatároló, kölcsönös függés az összenyomási és széthúzás fázisoktól. Az eROT alkalmazásával az Audi fejlesztői a széthúzás, vagyis a kirugózás kellően feszes hangolásának kárára kötött kompromisszumok nélkül alakíthatnak ki lágy és kényelmes csillapítási karakterisztikát az összenyomás, azaz a berugózás fázisában. Az új csillapítási rendszer további előnye geometriai jellemzőiben rejlik. A hagyományos, álló elrendezésű teleszkópos lengéscsillapítókat vízszintesen beépített elektromos egységek váltják fel a hátsó felfüggesztésekben, amiből a csomagtér alakja és mérete profitálhat.

Az eROT rendszere szabadon programozható lengéscsillapító-jellegmezők mellett egy másik funkciót is kínál, amellyel a be- és kirugózás alatt közvetített mozgási energia egy részét felhasználva elektromos áramot állíthat elő. Ennek érdekében a kerékagy mozgásait lengőkar közvetíti egy áthajtóművön keresztül az elektromos gép felé, amely generátorüzemben elektromos árammá alakíthatja azt. Az energia-visszatáplálás (rekuperáció) teljesítménye német utakon végzett tesztek során átlagosan 100-150 wattra adódott, a frissen aszfaltozott autópályán mért 3 wattos mennyiségtől egészen a gyenge minőségű mellékutak 613 wattos értéke között változva. Az ügyfélüzem során ez kilométerenként akár három grammal alacsonyabb szén-dioxid-kibocsátást is eredményezhet.

Az új eROT technika alapjául 48 volt feszültségű fedélzeti elektromos hálózat szolgál, amely kellően nagy teljesítményt tesz lehetővé. Első fejlesztési fázisában e rendszer lítiumion-akkumulátora 0,5 kilowattóra energiatároló képességgel rendelkezik, csúcsteljesítménye pedig 13 kilowatt. A 48 voltos részhálózat egyenáramú feszültségátalakítón keresztül csatlakozik a 12 volt feszültségű fedélzeti elektromos főhálózathoz, amelyben magas hatásfokú, megemelt teljesítményű generátor dolgozik.

Az eROT technika első teszteredményei sokat ígérőek és a jövőben akár sorozatgyártású alkalmazása is elképzelhető az Audi modellekben. Ennek egyik fő feltétele a 48 volt feszültségű fedélzeti hálózat, amely az Audi modellek elektromossá alakításának egyik meghatározó eleme. A technológia 2017-re tervezett második fejlesztési lépcsője során egy új Audi modellben immár főrendszerré lép elő a 48 voltos elektromos hálózat, nagyteljesítményű mild-hibrid hajtást táplálva. A megoldás üzemanyagmegtakarítási potenciálja akár a 0,7 litert is elérheti 100 kilométerenként.

Operalia Győrben: a Voices of 2016! hangjai nagy sikerű koncertet vezényeltek le – a BMW támogatásával

2016. augusztus 21-én este, a győri Széchényi-téren több, mint nyolcezer ember ünnepelte a Plácido Domingo által életre hívott Operalia sztárjait.

operalia-gyor-voices-2016-bmw-autoaddikt

Az Operalia énekversenyt minden évben más országban rendezik, az idei fordulót Mexikóban, Guadalajara-ban, a Teatro Delgadoban tartották. A mexikói döntő után a Voices of 2016! koncerten, Győrben láthatta először a közönség az ukrán szoprán Olga Kulchynska-t, de Magyarországon szintén először volt hallható élőben René Barbera, a „kilenc C-s tenor”, aki az Operalia 2011-es döntőjében három fődíjat is nyert. Az énekes világszerte ünnepelt sztár, Európa és az Egyesült Államok vezető színházaiban estéről estére nyűgözi le közönségét, aki ezúttal a győrieket sem hagyta csalódottan, válaszul a Széchenyi téri vendégek éljenzésére. Yungpeng Wang-ot a Metropolitan kínai származású baritonját is lelkes tapsvihar fogadta. A hagyományokat folytatva az est vendége volt a győri kötődésű művész, Simon Brigitta, aki még Plácido Domingo támogatásával kapott opera-ösztöndíjat Valenciában, jelenleg pedig Bécsben él.

A Filharmonikusokat idén a német származású Michael Güttler, a Finn Nemzeti Opera fő zeneigazgatója vezényelte, az estnek Mesterházy Gyula színművész volt a moderátora. A fellépő sztárokat és az esemény látogatóit Győr alpolgármestere, dr. Somogyi Tivadar köszöntötte.

A BMW Group Magyarország idén is támogatta a hátárainkon túl is egyre ismertebb, kiemelkedő eseményt, egy új BMW 7-es és egy BMW 5-ös modellt biztosítva az operasztárok kényelmes utaztatására.

A BMW Group művészetet és kultúrát támogató Art&Culture programjának ma már hagyományos része az Operalia program támogatása, ahogy a Voices énekverseny alapítójának Plácido Domingo-nak, úgy felfedezettjeinek is exkluzív shuttle szolgáltatást biztosított a bajor márka. „A művészetet és kultúrát támogató program több mint 40 országban sikeres és száznál is több együttműködést ölel fel, melynek filozófiájához tökéletesen illeszkedik a győri zenei esemény is” – mondta el Berkes Zoltán, a BMW Group Magyarország kereskedelmi vezetője a koncert kapcsán.

Kiss Norbi támogatói megállapodást írt alá a Pappas Auto-val

A Pappas Auto Magyarország Kft. támogatói megállapodás keretében rögzítette együttműködését Kiss Norbert kétszeres Truck Európa-bajnok versenypilótával – áll a cég sajtóközleményében.

kiss-norbi-pappas-auto-tamogatas-mercedes-benz-kamion-autoaddikt

Kiss Norbi a Tankpool24 Racing Team csapatához csatlakozott, hogy egy új, speciálisan felkészített Mercedes-Benz versenykamion volánja mögött folytassa sikerszériáját.

2016. augusztus 9-én a Pappas Auto Magyarország Kft. cégvezetése és Kiss Norbert, kétszeres Truck Európa-bajnok aláírásaikkal hitelesítették azt a támogatói szerződést, melynek értelmében a vállalat részt vállal a sportoló támogatásában.

Kiss Norbit méltán nevezik minden idők legeredményesebb kamionversenyzőjének. A sportkarrierjét viszonylag későn, 20 évesen megkezdő Kiss 2005-ös első versenye óta 36 győzelmet, számos kitüntetést és díjat, valamint kétszeres Európa-bajnoki címet tudhat magá-énak. Tehetségét és tapasztalatát a 2016-os évtől a német Tankpool24 Racing Team szolgáltatába állítja egy különlegesen felkészített Mercedes-Benz versenykamion volánja mögött.

“Messze felülmúltuk az eddigi terveket. Igaz, a szezon kezdete óta az egész csapat a hét minden napján, annak minden órájában pörgött… és ennek meg is lett az eredménye, az idei fejlesztéseknek köszönhetően hatalmas az előrelépés, már helyezéseket és egy futamgyőzelmet is sikerült szerezni” – nyilatkozta büszkén Kiss Norbi, aki szakmai tapasztalatát a mérnökök munkájának segítésére is felhasználja és aktívan részt vesz a Tankpool24 fejlesztési törekvéseiben. Kiss lelkesedése az új Mercedes-Benz versenykamion iránt nem megalapozatlan: az idei szezon második versenyhétvégéjét már az új fejesztésű erőgép pilótafülkéjében teljesítette, és azonnal dobogós pozíciót szerzett csapatának.

Kiss Norbi és a Pappas Auto Magyarország Kft. egyaránt azt várja a jelenleg létrejött támogatói megállapodástól, hogy az elősegíti a magyar pilóta további sikereit. Kiss Norbert augusztusban hazai közönség előtt is megmérettetik, hiszen az ETRC, a kamionos Európa-Bajnokság, Európa legrangosabb kamionversenyének következő állomáspontja a magyar Hungaroring versenypálya. A sportoló eddig is rengeteg rajongót hódított meg látványos előzéseivel és közvetlen, szerény stílusú nyilatkozataival, és személyisége népszerűséget szerzett Magyarországon a sportágnak is, melyet közel 32 000 ember kísér figyelemmel.

Kamion EB: jól sikerült Kiss Norbi pénteki szabadedzése a Hungaroringen

Kifejezetten jól sikerült a pénteki szabadedzés, az autó sokat fejlődött, jobb és gyorsabb lett – tudtuk meg Kiss Norbitól, aki már izgatottan készül a hétvégi Kamion EB megmérettetéseire.

kamion-eb-kiss-norbi-2016-hungaroring-autoaddikt

“Jó időket tudtam menni a pálya új burkolatán. A szabadedzés olyan jól sikerült, hogy a tavalyi köridőknél is jobb időket tudtam autózni, ennek köszönhetően az első szabadedzésen én szereztem meg a legjobb időt. A második szabadedzésre változtattunk picit a beállításokon, így jobb lett a versenykamion de nem tudtam egy igazán jó kört menni ezekkel a beállításokkal” – fejtette ki a kamionversenyző.

Ráadásul kiderült a mérlegelésnél, hogy még mindig is 100 kilogrammal nehezebb a kamion. Mindenki bízik benne, hogy holnapra még sokat tudnak javulni, nagyon optimista az egész csapat a versenyhétvégével kapcsolatosan. Előreláthatólag mindent megtesznek azért, hogy a hétvégén közel kerüljenek akár egy futamgyőzelemhez is.

A Nissan Navara is aktív részese a Kamion EB-nek

Mint ahogyan azt már többször megírtuk, augusztus 27-én és 28-án rendezik meg a Hungaroringen a Kamion Európa-bajnokság idei magyarországi futamait és az ezekhez kapcsolódó fesztivált. De hogy is jön ide a Nissan Navara?

nissan-navara-hungaroring-kamion-eb

Az esemény tavaly 25 év szünet után tért vissza Magyarországra, és amely 32000 nézővel büszkélkedhetett a két nap alatt. Ezen a nyáron a Nissan Navarára esett a szervezők választása, mint az esemény rescue car-ja.

A júliusban megszervezett Formula 1-en is a Navara töltötte be ezt a szerepet, méghozzá igen sikeresen, ezzel is erősítve a Nissan és a hungaroringi rescue csapat együttműködését. Nem csoda hát hogy ezúttal is az Év Pick-upja díj nyertesére esett a választás, amely 3,5 tonnás vontatási teljesítményével és 1 tonnás terhelhetőségével biztosan helytáll majd az előtte álló nehéz kihívásoknak.

Világpremier: Párizsban mutatkozik be az Opel Ampera-e

A következő párizsi Mondial de l’Automobile alkalmával az Opel forradalmasítja az elektromobilitást. Az új Opel Ampera-e október 1-e és 16-a között ünnepli világpremierjét.

opel-ampera-e-2016-parizs-autoaddikt

Az Opel  márka új, minden tekintetben felvillanyozó járműve jövőbemutató akkumulátor-technológiát és emissziómentes közlekedést ötvöz vérbeli örömautózással, hiszen a maximális 360 newtonméternyi nyomaték lenyűgöző gyorsulást és rugalmasságot biztosít.

“Az Opel Ampera-e teljes mértékben mindennapivá és jövőképessé teszi az elektromobilitást” – jelentette ki az Opel főnöke, Dr. Karl-Thomas Neumann. “Az Ampera-e remekül mutatja meg, mennyire egyesíthető a fenntarthatóság és az élményszerű autózás. Bivalyerős villanymotorjával a vezetés vegytiszta élvezetét adja.”

Az Opel újdonságának felvillanyozó karaktere a maximálisan 360 newtonméteres nyomatéknak köszönhető, az akkumulátor teljesítménye 150 kW/204 LE. Ezáltal zöld lámpára éppoly dinamikusan indul meg az Ampera-e, mint az autópálya gyorsítósávjában. Nulláról 50-re 3.2 másodperc alatt gyorsul fel, előzés közben pedig mindössze 4.5 másodperc alatt növeli a sebességét 80-ról 120 km/órára (ideiglenes adatok). Ezáltal egy ligában játszik az Ampera-e az Opel sportos OPC modelljeivel.

Ám nagyon jól beválik az Opel Ampera-e tempós utazásra is, akár 150 km/óráig. Hatótávja jóval nagyobb az egyéb villanyautók többségénél. Mivel pedig laposan, a padló alatt helyezték el a nagykapacitású akkumulátorokat, bőséges hely marad az utasoknak és poggyászuknak: a csomagtér akkora, mint a kompakt kategória egy megtermett ötajtós kocsijában.

Szórakoztatás: tetszés szerint tölthető le a kedvenc zene vagy film

Hosszú autózás közben kellemesen érezhetik magukat az utasok is. Kiváló térérzetükhöz a lehető legjobb digitális csatlakoztathatóság járul, az Opeltől megszokott módon: a legújabb generációs IntelliLink-Infotainment éppúgy megtalálható az Ampera-e fedélzetén, mint az Opel OnStar – a díjnyertes online- és szolgáltatási asszisztens nagy teljesítményű WLAN-Hotspotja (hamarosan Magyarországon is) akár hét mobil végkészüléket képes egyszerre kiszolgálni. Az Apple CarPlay- és Android Auto-kompatibilis IntelliLink behozza az okostelefonok világát az autóba, úgyhogy az Ampera-e utasai akadálytalanul hozzáférnek kedvenc zenéjükhöz, vagy ha akarnak, filmeket tölthetnek le – és ez még csak ízelítő a sok-sok szórakoztató funkció közül.

Ford: ha izomautót vezetünk, nem kell feltétlenül izomagyúvá válnunk

Attól még, ha egy izomautót vezetünk, nekünk nem feltétlen kell izomagyúvá válnunk – összegezhetnénk mondanivalóját annak a sajtóbeszélgetésnek, amelyen a Ford arra felhívta fel a figyelmet, hogy a fiatalok gyakorta keverednek balesetveszélyes helyzetekbe, ha autóval indulnak nyaralni.

ford-ecosport-felfujhato-fater-kiss-gergo-autoaddikt

A Ford által szervezett beszélgetésen ott volt Kiss Gergő olimpikon is, aki a Mustang magyarországi nagykövete, maga is egy 65-ös Ford Mustang tulajdonosa. Szerinte az autógyártás fejlődésével a vásárlók, köztük fiatalok is egyre könnyebben juthatnak hozzá az egyre erősebb autókhoz. A vízilabdázó szerint a sportban megtanult fegyelmezettség sokat segíthet abban is, hogy az ilyen nagy lőerővel rendelkező izomautókat is visszafogottan, biztonságosan vezessük.

„A kulcs a fokozatosság elve, meg kell szokni az autót. Csak a megtett kilométerek árán szerzett vezetési tapasztalat faraghat valakiből jó sofőrt. A fiataloknál gyakran észrevehető látens önbizalom veszélyes lehet, különösen az erős autóknál, ezért a fegyelmezett (visszafogott) vezetés és maximális figyelem elengedhetetlen” – mondta az olimpikon.

Kiss Gergő mellett egy közbiztonságot javítani kívánó reklámfilmből kölcsönvett felfújható fater is figyelmeztette a fiatalokat, fesztiválozókat arra, vezessenek óvatosan a Balaton környékén is.  Mint ismert: a film arra próbál rávilágítani, hogy a fiatalok könnyen felelőtlenné válnak a volán mögött: telefonálnak, sms-eznek, szelfiznek, esznek. Egyszóval nem az útra figyelnek.  A kutatások ugyanakkor azt mutatják, ha egy felnőtt ül az anyósülésen, kevésbé fegyelmezetlenek a friss jogsis vezetők.

A Ford erre a kutatási eredményre hívja fel a figyelmet a felfújódó szülővel. A termék természetesen fiktív. Csak a reklámfilm állítja azt, hogy ilyen instant apukát lehet vásárolni és azt a szülők, gyermekeik autójába is elhelyezhetik.

Egy példány azonban tényleg létezik a felfújható apukából. Ezt a Balaton száguldó riporterének autójába ültették. Fesztiválokon, strandok parkolóiban „rémisztgették” a fiatalokat vele. Eközben azokat a kutatási eredményeket is ismertették velük, miszerint Európában a 18-24 éves korosztály a teljes lakosság 8 százalékát teszi ki – ám a közúti balesetek halálos áldozatai között már 15 százalék az arányuk. Nyáron még rosszabb a helyzet: ekkor 21 százalékosra növekszik ez az arány.

A statisztikában tapasztalható emelkedés mögött egyértelműen a meggondolatlan kockázatvállalás áll, aminek eredményeképpen 2004 és 2013 között 62.000 fiatal autós vesztette életét autóbalesetben az Európai Unióban. Az Európai Közlekedésbiztonsági Megfigyelőközpont jelentése szerint a fiatalok által okozott balesetek leggyakoribb oka, hogy nem figyelnek eléggé az útra, nehezebben viselik a stresszt, alkohol vagy tiltott szerek hatása alatt vezetnek és számtalan zavaró tényező tereli el a figyelmüket.

Az autó mellett egy-egy alkalommal feltűnt egy játékrendőr, Füred kapitány is, amelynek segítségével a kisebbek, az 5-8 éves korosztály és szüleik figyelmét is szerették volna felhívni  arra, hogy a családi utazás sokkal biztonságosabb lehet, ha betartjuk a KRESZ-szabályait és mindig használjuk az életkornak megfelelő gyereküléseket.

Idén másodszor Kamion EB a Hungaroringen, felvonulással kezdődik a program

Augusztus 27-e és 28-a között ismét hazánkba látogat a Kamion EB és Fesztivál. Kiss Norbi kétszeres Európa-bajnokunk is versenybe száll a bajnoki címért.

kiss-norbi-kamion-eb-2016-hungaroring-asus-autoaddikt

Egy látványos felvonulás keretében 15 versenykamion, 13 GT3-as sportautó és 13 Suzuki Europe Cup autó pedig már csütörtök délután kigördül az 56-osok terére, ahol Kiss Norbi is dedikál a versenyhétvége előtt.

Csütörtökön versenykamionok és Blancpain GT sportkocsik kíséretében hivatalosan is megnyitották az augusztus 27-28-ai mogyoródi II. Kamion EB és Fesztivált. A sajtóeseményen Őry Tamás, a Truck Race Promotion Kft. ügyvezetője elmondta, hogy a tavalyi hatalmas sikereknek köszönhetően idén még nagyobb fesztivállal készülnek a Hungaroringen. A kamionsport legkiemelkedőbb eseményén közel 50 ezer szurkolóra számítanak, akik látványos versenyeken drukkolhatnak majd hazánk büszkeségének, Kiss Norbinak.

Őry Tamás kiemelte, hogy egy különleges díjjal is készülnek idén a versenyzőknek a legendás kamionversenyző, Krasznai János tiszteletére.

„Tavaly Krasznai János még díjat adott át a fesztiválon, de sajnos ő már nem lehet köztünk, ezért emlékére megalapítottuk a Krasznai János-díjat, amit szombaton és vasárnap is a versenynap legjobb köridejét elérő pilótának adunk majd át. A tavalyi évhez képest a fantasztikus kamionünnep egyébként még egy szinttel feljebb lépett, ugyanis a már hagyományos betétfutam, a Suzuki Europe Cup mellett egy exkluzív verseny, a több mint 6000 lóerős luxusautókat felvonultató Blancpain GT Series is eljön Magyarországra, hogy most először a Hungaroringen is bemutatkozzon a II. Kamion EB és Fesztiválon. A rendhagyó futamon a leggyorsabb luxusautók versengenek majd az első helyekért. Ahogy tavaly, úgy idén is megnyitjuk a paddock területét, ahol a jeggyel rendelkezők betekinthetnek a kulisszák mögé is. Természetesen a családbarát rendezvényen színes családi-és gyermekprogramokkal, hangulatos kísérőrendezvényekkel, számos újdonsággal és baráti árakkal várunk mindenkit a hétvégén, melyen úgy néz ki, idén az időjárás is kegyes lesz hozzánk” – mesél az augusztus 27-28-ai II. Kamion EB és Fesztivál eseményeiről Őry Tamás.

Ma délután 17 órától egy különlegességgel is készülnek az autósport szerelmeseinek, ugyanis 15 versenykamion, 13 Blancpain luxusautó és 13 Suzuki Europe Cup autó gördül ki a Hungaroringről, hogy egy szenzációs hangulatú ingyenes felvonulás keretében érkezzen meg 17:30 körül az 56-osok terére. Az ünnepi konvoj rendőri felvezetéssel az M3-as autópályán, a Kacsóh Pongrác úton, a Kós Károly sétányon és a Hősök terén keresztül gördül be saját kerekein a Felvonulási térre, ahol Kiss Norbi versenykamionjával is lehet majd fotózkodni. A nagyszabású előeseményen utoljára vásárolhatják meg a vendégek elővételes jegyeiket, valamint Kamion EB és Fesztiválos póló is kapható lesz, melyre egy Kiss Norbi aláírást is be lehet gyűjteni egészen 20 óráig.

„Nagyon örülök, hogy egy ilyen különleges eseményen is találkozhatok a szurkolókkal a verseny előtt, melyre gőzerővel készülök a tavalyi sikerek után. Ez a változás éve, új csapattal, a Tankpool24-gyel és új autóval, egy Mercedes-szel vágtam neki az idei szezonnak. Úgy gondolom, hogy jót tett nekem ez a váltás, eddig sikerült várakozáson felüli eredményeket elérnem, már háromszor állhattam fel a dobogóra és bízom benne, hogy a Hungaroringen ez a szám csak még magasabb lesz. Az autón a hosszú nyári szünet alatt is sokat fejlesztettünk, így a Mercedes most a leggyorsabb. Köszönöm az eddigi szurkolást, remélem, hogy a magyar pályán rekordszámú drukker előtt sikerül meghálálnom a támogatást. Remélem, hogy ha idén nem is, de 2018-ban már újra a dobogó legfelső fokáért harcolhatok majd” – mosolyog Kiss Norbi, kétszeres Európa-bajnokunk.

A rendezvényen Sam Smith, a Kamion EB promóter cégének, az ETRA-nak képviselője is megjelent, aki elmondta, hogy nagyon boldog, hogy sorozatban másodszor is elhozták Magyarországra a futamot, majd hozzátette, hogy az idei év az egyik legjobb a verseny történetében, hisz az első és második helyezettet csupán egy pont választja el egymástól. A mezőnyben idén 16 kamion kap helyet, valamint a szervezők újdonságként egy Fan Village-t is kialakítanak a paddock területén, ahol személyesen is találkozhat a közönség a versenyzőkkel.

A csütörtök délelőtti sajtóeseményen jelen volt Dr. Bodor József, a Nemzeti Közlekedési Hatóság elnökhelyettese, aki elmondta, hogy a Hungaroringre idén is ingyenes buszokkal juthatnak majd ki a szurkolók az Árpád-hídtól, valamint a H8-as hév is sűrűbben fog közlekedni a kényelmes közlekedés érdekében.

Hétvégén tehát újra hazánkba érkezik a II. Kamion EB és Fesztivál. Szurkoljunk együtt a Hungaroringen Kiss Norbinak augusztus 27-28. között.

Megérkezett az új, versenypályák által inspirált BMW M Kollekció

Kronométerrel felszerelt exkluzív karóra, sportos szabású ruhadarabok és prémium minőségű kiegészítők csempészik be a hétköznapokba a BMW M modellek vérpezsdítő vezetési élményét.

bmw-m-kollekcio-2016-autoaddikt-006

Agilitás, dinamizmus, erő, pontosság – az új BMW M Kollekció darabjait szemmel láthatóan a BMW M modellek filozófiája járja át. A funkcionális ruhadarabok és az exkluzív kiegészítők testre szabott dizájn szerint alkottak kivételesen lendületes formát, a legmagasabb minőségi szabványoknak is megfelelve.

Teljesítmény és pontosság találkozása

A kivételes pontosságú automata karóra nem csupán a motorsport-rajongók szívverését gyorsítja fel. Az exkluzív, Svájcban készített Sellita SW 500 automata óramű zafír üvegből készült hátlapot és borítást kapott, amely a látványos kialakításon túl egyszerre sportos és elegáns benyomást kelt. A sárgaréz számlapon elhelyezett három kiegészítő kronométer, valamint a nap- és dátumkijelzés minden pillanatban pontos információkkal szolgál, a karórát pedig egyedi éjszakai megvilágítás és a BMW M trikolor árnyalata emeli egyedülállóan stílusos kiegészítővé. Az óra karimáján elhelyezett sebességmérő mindeközben még a bajor gyártó rajongóinak legszigorúbb elvárásait is kielégíti, hiszen a BMW M4 sportmodell ihlette skála 60 és 500 km/óra között mutatja az aktuális tempót. Így minden adott egy újabb körrekordhoz.

Hétköznapi funkcionalitás, erővel és könnyedséggel karöltve

A BMW M modellek erőtől duzzadó motorsport-génjeit az új kollekció ruhadarabjai is megörökölték, miközben a kifinomult szabás és az első osztályú anyaghasználat kettőse a hétköznapi funkcionalitás varázsát kelti életre.

bmw-m-kollekcio-2016-autoaddikt-001

Tökéletes példa erre a kiváló minőségű BMW M Férfidzseki, amely minden időjárásban megbízható meleget nyújt viselőjének, a zipzár és a gallér elé hajtható széltakaró ugyanis még a legerősebb széllökéseknek is ellenáll – az autón kívül és lenyitott tetővel egyaránt. A dzseki zipzárját a BMW M4 sportkormányáról mintázták a készítők, a steppelt bélés pedig a sportmodell első légbeömlőjét idézi.

A BMW M Női dzseki ezzel szemben az enyhén fényes textília és a steppelt anyaghasználat kifinomult kontrasztját állítja a középpontba. A kellemes melegről ezúttal is a vastag bélés gondoskodik, amelynek összetett varrásmintáján ugyancsak a BMW M4 sportkupé első légbeömlő-rácsa köszön vissza.

bmw-m-kollekcio-2016-autoaddikt-003

A neoprén-szerű BMW M Kabát széltaszító anyagból, a funkcionalitás és a stílus okos kombinációja szerint öltött testet. A nőknek készült kabát vállrészének, ujjának és hátának külső felületén a matt és a fényes anyagok váltakoznak, miközben a férfiak esetében steppelt felület felel a lendületes kialakításért.

A BMW M sportmodellek rajongói az új BMW M Kollekció pólóival minden pillanatban hódolhatnak szenvedélyüknek: a bajor gyártó a férfiaknak élénk árnyalatú BMW M logóval díszített BMW M Rajongói Pólóval, a nőknek pedig fényes BMW M logóval ellátott BMW M Pólóval kedveskedik.

A stílusos, BMW M dizájnba csomagolt unisex Puma sportcipők tökéletes tapadást biztosítanak: a szénszál-mintázatú, ezüstszínű BMW M X-Cat éppúgy garantálja a lendületes megjelenést, mint az elegáns kialakítású, fekete BMW M Evo Speed.

bmw-m-kollekcio-2016-autoaddikt-009

A prémium minőségű ruhadarabok és lábbelik mellett az új BMW M Kollekció számos erőtől duzzadó kiegészítőt is tartogat. A BMW M Lifestyle Fejhallgató – amely a zenehallgatás mellett a Bluetooth 4.0 technológiának köszönhetően vezeték nélküli telefonálásra is alkalmas – és az egyszerre két digitális eszköz töltését is lehetővé tevő BMW Utazótöltő (amely ugyancsak a BMW M4 jellegzetes légbeömlő-mintáját örökölte) tökéletes társ a hétköznapokban.

bmw-m-kollekcio-2016-autoaddikt-012

Ugyanez igaz a BMW M Kollekció új poggyászaira is. Ötletes kialakításának köszönhetően a BMW M Kézitáska például nem csupán rövidebb, de hosszabb utazásokhoz is kiváló választás, a párnázott belső rekeszben ráadásul még a laptop és a tablet is maximális biztonságban van. Aki pedig kivételesen erős, masszív kiállású útitársat keres, a BMW M Bőröndben és a BMW M Kézipoggyászban találhatja meg a tökéletes partnert. Eme prémium minőségű, keményfedeles táskák szénszál-mintázatú külső borítást, erős, teleszkópos fogantyút és négy duplagörgőt kaptak, amelyek a BMW M4 keréktárcsáira emlékeztetnek – nagyban megkönnyítve a repülőtereken és vasútállomásokon szükséges, dinamikus manőverezést. A BMW M Bőrönd és a BMW M Kézipoggyász elülső fedele a BMW M4 Coupé szénszálból készült tetővonalát örökölte, a rajongóknak így még utazás közben sem kell lemondaniuk a rendkívül dinamikus megjelenésről.

bmw-m-kollekcio-2016-autoaddikt-011

Az új BMW M Kollekció fentebb bemutatott ruhadarabjai, lábbelijei és kiegészítői a www.shop.bmw.com weboldalon és az egyes BMW márkakereskedésekben várják a bajor gyártó rajongóit, sok más termék társaságában.

LEGFRISSEBB

Antonelli berobbant a Forma–1 élvonalába: szenzációs pole a Miami Nagydíjon

0
A Forma–1 2026-os szezonjának egyik legnagyobb meglepetését hozta a Miami Nagydíj időmérője: a mindössze 19 éves Kimi Antonelli megszerezte pályafutása első pole pozícióját, ráadásul...

TESZTJEINK