Főoldal Blog Oldal: 463

FIA Cross Country Világkupa 2015: a MINI ALL4 Racing csapata nyerte a hazai futamot

A Nasser Al-Attiyah (katari) és Mathieu Baumel (francia) alkotta versenyzőpáros 2015. augusztus 13-16. között, a Magyarországon megrendezett Hungarian Baja 2015 versenyen mindvégig bizonyította rátermettségét: miután a duó az augusztus 14-én, pénteken megrendezett speciális időmérő szakaszon a mezőny leggyorsabb versenyidejét autózta ki a MINI ALL4 Racing versenyautóból, az első helyről vághatott neki a két fő futamból álló versenyhétvége első jelentősebb megmérettetésének augusztus 15-én, szombaton.

mini_cooper_sd_5_ajtos_006

Normál versenykörülmények között a pilóták nem szeretnek az élről rajtolni, mert úgy nem igazán tudják felmérni a mezőny versenytempóját. Magyarországon ugyanakkor határozottan előnyt jelentett a pole pozíció megszerzése, a száraz, forró időben ugyanis az autók a futam nagy részében sűrű porfelhőt hagytak maguk után, ami jelentősen megnehezítette a sofőrök dolgát. Miközben az élen autózó Al-Attiyah végig tisztán látta maga előtt az utat, versenytársai a felvert porfelhőn keresztül voltak kénytelenek követni őt.

A kényelmesen navigálható száraz-, illetve a néhol ugratókkal és vízátfolyásokkal tarkított erdős szakaszok közepette a valósággal szárnyaló MINI ALL4 Racing egyik hátsó féktárcsája ismeretlen okok miatt egyszer csak kettétört, amely lassításra kényszerítette a katari pilótát. Az Al-Attiyah – Baumel versenyzőpáros ennek ellenére is bebiztosította a második szakasz futamgyőzelmét.

A tapasztal katari pilóta óvatosabb vezetéssel vágott neki az augusztus 16-án, vasárnap megrendezett utolsó futamnak. Jóllehet, a duó a vasárnapi szakasz dobogójának második fokára állhatott fel, összetettben mégis megszerezték a versenyhétvége első helyét, 14 perc 38 másodperces előnnyel. Mindezt annak ellenére, hogy a párost 3 perces időbüntetéssel is sújtották.

„Nagyon jó futamon vagyunk túl, amely után az FIA Rali Világkupa élére álltunk az összetettben. Gyorsan túlléptünk a szombati fékproblémán: néhány órára rá már be is bizonyítottuk, hogy mi és a MINI ALL4 Racing mire is vagyunk képesek. Vasárnap már jóval óvatosabban vezettem és nem mentem bele kockázatos szituációkba. A pálya sem volt könnyű, ráadásul roppant forróságot kellett kibírnunk” – összegezte a magyarországi versenyhétvégét Nasser Al-Attiyah.

A katari pilóta duplán ünnepelhetett vasárnap este, azon túl ugyanis, hogy a tavalyi Hungarian Baja futamgyőzelme után idén is az abszolút dobogó legfelső fokára állhatott fel navigátorával, az idei volt Al-Attiyah harmadik Hungarian Baja-győzelme, amely abszolút rekordnak számít az FIA Cross Country Rali Világkupa történetében.

E hétvégi győzelmével a MINI a Rali Világkupa összetett pontversenyének első két helyére lépett elő: Nasser Al-Attiyah jelenleg 180 ponttal vezeti a tabellát, míg az orosz Vladimir Vasilyev 171 ponttal a második. A 2015-ös FIA Cross Country Rali Világkupa következő futamának Lengyelország ad otthont, augusztus 27-30. között.

Az FIA Cross Country Rali Világkupa 2015-ös versenyszezonja

  • Február 20-22.: Oroszország (Baja Russia)
  • Március 27. – április 2.: Egyesült Arab Emírségek (Abu Dhabi Desert Challenge)
  • Április 18-24.: Katar (Sealine Cross-Country Rally Qatar)
  • Május 10-17.: Egyiptom (Pharaons Rally)
  • Június 25-28.: Olaszország (Italian Baja)
  • Július 24-26.: Spanyolország (Baja Aragón)
  • Augusztus 13-16.: Magyarország (Hungarian Baja)
  • Augusztus 27-30.: Lengyelország (Baja Poland)
  • Október 3-9.: Marokkó (Rallye du Maroc)
  • Október 22-24.: Portugália (Baja Portalegre 500)

A 2015-ös Range Rover Sport Goodyear abroncsokon fut

A Goodyear bejelentése szerint a 2015-es Range Rover Sport modellt a Jaguar Land Roverrel való többéves együttműködés egyik eredményeként Goodyear Eagle F1 Asymmetric SUV abroncsokkal szerelik fel.

range_rover_sport_2015_goodyear_autoaddikt

Az Eagle F1 Asymmetric SUV abroncskészlet tökéletesen illeszkedik a jármű közúti dinamikájához és lendületes kezelhetőségéhez. Az abroncsokkal felszerelt jármű kanyarodás közben kiválóan irányítható, mert a nyomás egyenletes eloszlásának köszönhetően nagy sebességgel történő kanyarodáskor az úttal érintkező felület maximalizálva van. Az abroncs jobb irányíthatóságot biztosít nedves utakon elődjéhez képest, hála aszimmetrikus mintázatának, amely növeli az útfelülettel érintkező felületet, továbbá könnyedén elvezeti a vizet, megakadályozva ezzel a vízen felúszás kialakulását. Végül, a futófelület mintázatának köszönhetően csökken a zajszint, így biztosítva a jármű luxus belső teréhez illő csendesebb, kényelmesebb vezetését.

„Az Eagle F1 Asymmetric SUV abroncs kiválóan párosítható a legújabb Range Rover Sport minden terepen magas teljesítményével. Sok éve dolgozunk már együtt a Jaguar Land Roverrel, és több jármű abroncskészletét is kifejlesztettük, így például a Range Rover Evoque vagy a Land Rover Discovery Sport abroncsait. Büszkék vagyunk a 2014-es Range Rover Sporthoz gyártott abroncsokra” – mondta Hans Vrijsen, a Goodyear EMEA marketing igazgatója.

Négyszáz BMW i3 egészíti ki Koppenhága tömegközlekedését

Miután a DriveNow autómegosztó szolgáltatás németországi, nagy-britanniai és egyesült államokbeli járműflottáiban sikeresen debütáltak a tisztán elektromos meghajtású BMW i3 modellek, a bajor gyártó 2015. szeptember 3-án további négyszáz BMW i3-at állít nemzetközi flottája szolgálatába, ezúttal Koppenhágában.

bmw_i3_koppenhaga_autoaddikt

Az elektromos kisautókból álló közlekedési hálózat első ízben jelenik meg Dánia fővárosában, ahol a tömegközlekedési eszközökkel összehangolva emeli majd a nagyvárosi mobilitás színvonalát. A BMW i almárka világszerte hatalmas népszerűségnek örvendő prémium modellje, a jövő járműtechnológiai megoldásaival felvértezett BMW i3 a nagyvárosokban élő emberek személyes mobilitását hivatott elősegíteni, minden szempontból környezetbarát, hatékony módon.

A BMW i úttörő lehetőségeket lát az elektromos autók közösségi megosztásában, hiszen a környezetbarát járművek kényelmes, közvetlen és pénztárcabarát közelsége jelentős lépés az elektromos mobilitás tömeges elterjedése felé vezető úton. Mi több, az elektromos modellek közösségi megosztásával nem csupán a forgalomban résztvevő járművek száma, de a nagyvárosok légszennyezettsége is csökken, ami jobb életminőséghez vezet.

A tömegközlekedési szolgáltatásokat nyújtó British Arriva PLC vállalatcsoport dániai leányvállalata, az Arriva Dánia 50 százalékos részesedéssel a legnagyobb busztársaság Koppenhágában.

A BMW i3 az elektromos autók közösségi megosztásának tökéletes főszereplője: azon túl, hogy meghajtásáról teljesen elektromos, ezáltal százszázalékosan környezetbarát hajtáslánc gondoskodik, ez a világ első négykerekűje, amelyet több lehetőségből építkező útvonaltervező funkcióval láttak el. Mint ilyen, a BMW i3 navigációs rendszere útvonaltervezéskor nem csupán az autó lehetőségeit, de a városban működő összes tömegközlekedési eszközt is figyelembe veszi, az aktuális menetrend szerint.

„Koppenhágába már most megérkezett a jövő mobilitása, amely személyre szabott, globálisan összehangolt, csendes és környezetbarát. Boldogok vagyunk, hogy Dánia fővárosába is elhozhattuk a BMW i3 kvalitásait és vele a jövő mobilitási koncepcióját” – mondta Dr. Bernhard Blättel, a BMW Group mobilitási szolgáltatásokkal foglalkozó részlegének vezetője. „Nem a versenyszellem hajt minket, sokkal inkább, hogy sikeresen együtt tudjunk működni a tömegközlekedési vállalatokkal, egy ügyfélközpontú, hosszú távon fenntartható, hatékony nagyvárosi mobilitási koncepciót kínálva” – tette hozzá az Arriva tömegközlekedési szolgáltatóval megkötött együttműködés kapcsán.

„Roppantul büszkék és nagyon boldogok vagyunk, amiért erős üzleti partnereinkkel tető alá hozhattuk eme innovatív mobilitási megoldást Koppenhágában. Biztos vagyok benne, hogy az emberek meglátják a DriveNow autómegosztó szolgáltatásban rejlő egyedülálló lehetőségeket és élvezni fogják a teljesen környezetbarát közlekedést. Az elektromos autók közösségi megosztása meghozza az elektromos járművek globális áttörését” – fogalmazott Nikolaj Wendelboe, az Arriva Dánia vezérigazgatója.

Frankfurtban mutatkozik be az új KIA Sportage

A vadonatúj KIA Sportage szeptember 15-én, a Frankfurti Autószalonon mutatkozik be először a nagyközönség előtt.

kia_sportage_2015_autoaddikt_003

Az új modellel a márka sikersorozata immár negyedik generációjába lép. A vadonatúj Sportage erős, agilis és ezt formáival is hangsúlyozza: a feszes vonalak a látványos vizuális elemekkel együtt dinamikus megjelenést alkotnak.

kia_sportage_2015_autoaddikt_002

Az utastér is új, stílusa egyszerű, letisztult és modern, anyagai különleges minőségűek, így túlzás nélkül állítható, hogy a mai modellsorban az új Sportage-é a KIA legkifinomultabb beltere.

kia_sportage_2015_autoaddikt_001

Az újdonság tervezési folyamatát a KIA frankfurti fejlesztőközpontjából irányították, a Sportage már a márka jövőbeni arculatát vetíti előre.

[TESZT] Suzuki Inazuma 250F – városba és kiránduláshoz egyaránt

Sokan keresnek olyan motorkerékpárt, amely valamilyen szinten (vagy épp teljesen) túlmutat a beskatulyázott városi robogós megközelítéseken. Nem mindig fontos persze, hogy a teljesítmény, vagy épp a hozzá köthető hengerűrtartalom szökjön az egekbe – fontos, hogy meglegyen az a szükséges plusz, többlet, amely kihangsúlyozza egyéniségünket.

suzuki_inazuma_250f_teszt_2015_techaddikt_001

Eme egyéniség jelen esetben inkább a sportos mivolt felé hajlik. Nem titok ez, ugyanis ha jobban és behatóban megszemléljük tesztünk főszereplőjét, a Suzuki Inazuma 250F modellt, máris látjuk, hogy nem holmi pártíz köbcentis járműről szól a fáma.

Mindezek fényében nagy valószínűséggel a meglepetés erejével hathat, ha kiderül, hogy a Suzuki Inazuma 250F 250 köbcentiméteres erőforrással bír. Persze ha a típusjelzést nézzük, ott nyilván rálelünk rögtön a számadatra, de ha csak úgy, félvállról véve nem túl részletekbe menően jegyezzük meg egy beszélgetés alkalmával a kategóriára irányuló kulcsszavakat, biztosan nem fognak hinni nekünk első blikkre.

Olyan, mint a nagyobbik testvér

Teljesen burkolt idomzatot kapunk a Suzuki Inazuma 250F esetében, kifejezetten áramvonalas küllemmel – mindez alapvetően a szélcsatornás fejlesztések végeredményeként jött létre. A Suzuki tervezőmérnökei sokat javítottak a menetkomforton, így értelemszerűen nőtt  a hőelvezetés, valamint a szélvédelem is. Ahogyan már feljebb is említettük: tényleges párhuzam látszik a nagymotor-kategória felé kacsintgatva, ráadásul a következő generációs GSX-R vonásait is megtalálhatjuk a burkolaton, illetve magán az egész Suzuki Inazuma 250F-formaterven.

suzuki_inazuma_250f_teszt_2015_techaddikt_006

Megkérdőjelezhetetlen a Suzuki Inazuma 250F kezelhetőségének és kényelmének mikéntje, ez a nyeregbe pattanás után máris érződik: a főbb kezelőszervek, mint például a sebességváltó, a fék, a kuplung karok mind oda vannak pozícionálva, ahol elsőre keresnénk azokat.

suzuki_inazuma_250f_teszt_2015_techaddikt_002

A Suzuki Inazuma 250F az első és a hátsó tengelyeken is tárcsafékekkel lett felszerelve, ráadásként az első fékkar állítható mellé. A fékerő kissé gyengének tűnik, azonban jól, kifinomultan szabályozható, mely gyakorlatban optimális kiegészítője a biztonságos és stabil közlekedésnek.

Két fővel is ajánlott. Igaz, nem több száz kilométeres túrákhoz

Teljes értékű, osztatlan üléssel vértezték fel a Suzuki Inazuma 250F-et, ez akár kettő fő részére is komfortos utazással kecsegtet. Legyen szó akár városi manőverezésről, reggeli-esti ingázásról (rövidebb távolságok), vagy akár hosszabbra nyújtott hétvégi kirándulásról.

suzuki_inazuma_250f_teszt_2015_techaddikt_005A túrázás kitűnő kiegészítője lesz egyértelműen a jó hangolású futómű, amely rossz minőségű aszfalton is kellőképp magabiztos viselkedést hoz, sőt, két személy esetén sem érezhető romlás az irányíthatóság minőségében. Az első futómű viszont nem állítható, ellenben a hátsó központi teleszkóp keménysége már igen. Utóbbi személyre szabását a hátsó ülés alatti, jól hozzáférhető helyen végezhetjük el, könnyedén. Egyébként a Suzuki Inazuma 250F a női vásárlói réteget is megcélozza, hiszen 780 milliméteres ülésmagassága elegendő lehet ahhoz, hogy egy alacsonyabb testalkattal rendelkező delikvens lába is biztonságosan földet tudjon érni.

suzuki_inazuma_250f_teszt_2015_techaddikt_007Műszerezettség tekintetében kellőképp felszerelt a Suzuki Inazuma 250F, ennek egyik számunkta leginkább tetsző részlete a mutatós fordulatszámmérő egyértelműen. Persze ne gondoljuk, hogy minden az analóg irányra korlátozódik, hiszen a sebesség kijelzése mind LCD alapú, csakúgy, mint a napi számláló (kilométer és megtett út kettős számlálója), illetve az öt szegmenses üzemanyagszint visszajelző is. S mondhatjuk, a Suzuki Inazuma 250F Pazar felszereltsége az műszerek opcióit nézve teljesedik ki, ugyanis az üres fokozat visszajelző LED-je mellett digitális fokozatkijelző és felkapcsolási figyelmeztetés is megtalálható a felhozatalban. Üröm az örömben a műszerfalat körülvevő rezgéscsillapító szivacs jelenléte, ennek látványa kissé kellemetlen, viszont megszokható.

Kéthengeres vízhűtéses blokk: elegendő a 24 lóerő, bár az önsúly viszonylag magas

250 köbcentiméter összlökettérfogatú, 2 hengeres, folyadékhűtéses blokkal érkezik a Suzuki Inazuma 250F, 24 lóerős maximális teljesítménnyel 8500-as percenkénti fordulatszámon. Két kipufogója kellően visszafogott hangzást nyújt, mely elsősorban szomszédaink örömére szolgálnak, ezzel együtt megmarad a motor kellemes duruzsolása is.

suzuki_inazuma_250f_teszt_2015_techaddikt_008

A Suzuki Inazuma 250F menetkész, 189 kilogrammos tömegét leginkább akkor érezzük, amikor arrébb kell tolnunk, viszont az alacsony súlypontnak köszönhetően a szűkebb (elsősorban városi, szűk utcákban eszközölt) manőverek is könnyedén kivitelezhetőek.

suzuki_inazuma_250f_teszt_2015_techaddikt_004

Dinamikus gyorsulást tapasztaltunk tesztjeink során, ami azért nagyszerű, mert a Suzuki Inazuma 250F önsúlya viszonylag magas. Aranyszabály jelen esetben is, hogy a nyomatékcsúcs magasabb fordulatszám tartományokban érkezik, egyenletes teljesítmény leadással párosítva. A tesztelt motorkerékpár egyik legkitűnőbb pontja a vajpuha kuplung, bár a sebességfokozatok szűk áttételezése ront némiképp az összképen, gyors fel- és visszaváltásokra lehet szükség helyzettől függően. Viszont nagy előny, hogy akár hatodik fokozatba kapcsolva is elmegy a Suzuki Inazuma 250F 50 kilométer/óra sebességgel.

Autópályatempóval is

suzuki_inazuma_250f_teszt_2015_techaddikt_009Akár autópályán is megtalálhatjuk számításainkat a Suzuki Inazuma 250F modellel, mivel a végsebesség meghaladja a 130 kilométer/órát, ezért a tényleges autópályatempó gyönyörűen tartható – igaz, kisebb vibrációk ilyenkor már fellépnek. Ideális utazósebességnek azonban inkább a 100-110 kilométer/órát jelölnénk meg, tapasztalataink ezt mutatják. Így látható jól, hogy országúton a leginkább optimális közlekedni a motorral, főként, ha hosszabb távolságokban gondolkodunk.

suzuki_inazuma_250f_teszt_2015_techaddikt_014

Mindent összevetve: a Suzuki Inazuma 250F jó ugródeszka lehet kezdő, vagy épp újrakezdő motorosoknak, ingázóknak. Alapjában véve illik rá a nagyon jó, minőségi jelző, s nem utolsó sorban alacsony fogyasztásával is vonzhatja a vásárlóközönséget kedvező ára mellett.

suzuki_inazuma_250f_teszt_2015_techaddikt_001

Árazás

A cikkben szereplő Suzuki Inazuma 250F motorkerékpár 1 489 000 forintos árcédulát kapott.

Suzuki Inazuma 250F specifikációk

ERŐFORRÁS   

Motorkonstrukció: folyadékhűtésű, négyütemű, soros kéthengeres, SOHC-vezérlésű

Összlökettérfogat: 248 cm3

Furat x löket: 53.5 mm x 55.2 mm

Sűrítési arány: 11.5:1

Teljesítmény: 24 LE (18 kW)/8500 f./perc

Forgatónyomaték: 22 Nm/6500 f./perc

ÜZEMANYAG-ELLÁTÓ RENDSZER  

Keverékképzés: elektronikus üzemanyag-befecskendező

Üzemanyagtartály kapacitása: 13.3 liter

ELEKTROMOS RENDSZER      

Indítórendszer: elektronikus önindító

ERŐÁTVITEL

Tengelykapcsoló: olajfürdős, többtárcsás

Váltófokozatok száma: hatfokozatú

Szekunderhajtás: lánchajtás

VÁZ

Váz típusa: keresztmerevítőkkel ellátott bölcsőváz

Méretek: 2140 x 790 x 1255 mm

Tengelytáv: 1430 mm

Villaszög: 26°

Utánfutás: 105 mm

Ülésmagasság: 780 mm

Szabad hasmagasság: 165 mm

Saját tömeg: 187 kg

FELFÜGGESZTÉS   

Elöl: olajcsillapítású, hagyományos felépítésű első teleszkóp, tekercsrugóval

Hátul: központi rugóstag

KERÉKABRONCS     

Elöl: háromküllős, présöntött, alumínium

Hátul: háromküllős, présöntött, alumínium

Gumiabroncs mérete elöl: 110/80-17M/C

Gumiabroncs mérete hátul: 140/70-17M/C

FÉKRENDSZER  

Elöl: szimpla tárcsafék kétdugattyús Nissin féknyereggel

Hátul: szimpla tárcsafék, egydugattyús féknyereggel

Blokkolásgátló: nem rendelhető

Plusz információk: a Suzuki magyar képviseletének honlapján.

Még több fotó: AutóAddikt Facebook oldal

A cikkhez tartozó fényképeket Canon EOS 5D Mark II fényképezővel készítettük.

Az online- és egyéb kommunikációnkhoz ASUS ZenFone 2 okostelefont használunk

Együttműködő partnereink: Acer Hungary, ASUSGigabyte, SonyEpson, Kaspersky Lab, Canon, Camera Kft., Nike

Utómunka hardver: Acer, ASUS, Gigabyte

[TESZT] MINI Cooper D – játék vele az élet

Korábbi írásunkban néhány hónappal ezelőtt már mutattunk be olvasóinknak gázolajos aggregáttal szerelt MINI-t. Igaz, akkor a kicsit formabontóbbat, konkrétan az 5 ajtóval felvértezett verziót vettük górcső alá. Sokakban nyilván felmerülhetett a kérdés: a MINI tulajdonképp ezek szerint már nem is annyira aprócska, mint ahogyan azt klasszikus értelmében megszokhattuk?

mini_cooper_d_205_teszt_autoaddikt_001

Megnyugtatunk mindenkit, hogy a MINI Cooper SD (mert ugyebár erről a modellről szólt írásunk) teljes egészében hozta a MINI által előirányzott, összetéveszthetetlen feelinget mind külső, mind pedig enteriőr tekintetében. Úgy, hogy közben azért megpróbált némiképp eltérni a megszokottól.

Nos, a MINI Cooper D esetében azonban gyártónak sikerült teljes egészében visszanyúlni a gyökerekhez, úgy, hogy a huszonegyedik század jelenléte és mivolta tökélyre csiszoltan tükröződik az autó minden egyes porcikáját tekintve. Persze ebben az esetben nem releváns a hajtáslánc (egyébként pedig annál inkább, ezt majd lejjebb részletezzük), úgyhogy nézzük át elsőként, mivel domborít a MINI Cooper D a külalakot tekintve.

Történt újítás, nem is kis mértékben

Elsőként az újragondolt és egyben megújult első lámpatestek tűnnek szembe, teljesen grafikájú lámpatestekkel és betétekkel. Ez a megközelítés érettebb külsőt kölcsönöz a MINI Cooper-nek, de azért jól ügyelve mellette arra, hogy a márka által képviselt bohókás mentalitás kiválóan tükrözze a megfelelő életérzést, minden túlzás nélkül.

mini_cooper_d_205_teszt_autoaddikt_003Bár alaphangon halogén alapúak a fényszórók, a MINI Cooper D-hez választható a full LED alapú lámpapáros is. S annak érdekében, hogy a tálalás ténylegesen összetéveszthetetlen legyen, jelen vannak az ikonikus krómgyűrűk is foglalatként, ellipszis alakzatot formázva, úgy, hogy az irányjelző a nappali menetfény alsó harmadába került elhelyezésre. Mindezt nyilvánvalóan azért, hogy az új, 2015-ös MINI Cooper még inkább feltűnőbb lehessen. Meg kell mondjuk, sikerült is.

mini_cooper_d_205_teszt_autoaddikt_004Ha mindez kevés lenne, vegyük szemügyre a MINI Cooper D hűtőmaszkját, azon belül is a három vízszintes matt króm elemet, melyek harmonikusan illeszkednek a rácsozatot körbehatároló ezüst ívbe, szintén hamisítatlan MINI jelleget hordozva. Stílusos, igaz? Mindehhez már csak hab a tortán a szélesre húzott és lefelé nyitott alsó légbeömlő elem, itt szintén feltűnnek a krómozott részletek, sportos és dinamikus látványt kölcsönözve a MINI Cooper D-nek.

Nem véletlenül taglaltuk ennyire részletesen a MINI Cooper D orr-részeit, ugyanis tévedhetetlenül a márka leginkább jellegzetes része ez, a legfőbb ismérv. Ugyanakkor természetesen az egész formaterv eredeti, de azért tradicionális, hiszen az oldalnézet is magáért beszél: a tekintélyes tengelytávolság, a C oszlop irányába felfelé húzó övvonal, az arányaiban nagy üvegfelületek, a keret nélküli oldalajtó-üvegezések mind visszahoznak némi retró érzetet a korábbiak révén.

mini_cooper_d_205_teszt_autoaddikt_002

Magasra ívelő sárvédő vonalakkal figyelmeztet a MINI Cooper D arra, hogy itt bizony méretes kerekek kaptak helyet; 205/45 R17 méretezésű gumiabroncsokkal (ez pontosan ugyanaz a méret, mint a MINI Cooper SD tesztautó esetében is). A tengelytáv sem elhanyagolható, 2495 milliméter, míg a teljes hossz 3821 milliméteres, így látható, hogy az első és a hátsó tengelyek a kocsiszekrény két végén kaptak helyet – hagyományosan.

Hátul legalább annyira egyedi, mint elöl. Vagy inkább a front-rész a kultikus?

Hátul hasonlóan a front részhez, a lámpák, azaz a zárófények tokozása jelenti a leginkább újat. A dizájn hasonló, mint a mellső buráknál, a krómkeret itt is megtalálható, ráadásul a mintázat is hasonló alakzatot ölt, mint elöl.

mini_cooper_d_205_teszt_autoaddikt_023A kipufogóvég krómozott, ismét bal oldalra került, a 211 literes, egyébként jól pakolható korlátozottan, és 680 literig bővíthető csomagtér ajtaja hangsúlyos krómcsíkot kapott középre az elmaradhatatlan MINI márkajelzéssel, valamint jobb oldalra biggyesztett Cooper D felirattal, hogy teljes legyen az összkép. A hátsó ködlámpa kialakítása az új modellekhez hűen középre került a lökhárító aljára, itt is megvan a krómozott keretvonal, hiszen a MINI Cooper D elemeiben prémiummodell, s ezt hangsúlyozni kell. Úgy, hogy ne tűnjön töménynek és tolakodónak, de bizton állíthatjuk: jól el lett találva az arany középút.

Megmutatjuk, milyen összefüggést lehet felfedezni a MINI és a LEGO között

Most pedig – rendhagyó módon – tennénk némi kitérőt, kapcsolódóan. A Napimagazin.hu-n párhuzamosan futó LEGO MINI Cooper bemutató tesztünket meglovagolva állítottuk egymás mellé a két autót, „ilyen volt – ilyen lett” módon (ráadásul a tesztelt MINI Cooper D rendszáma még a NEW szót is hordozta), pont azért, hogy meg tudjuk mutatni olvasóinknak, hogy szinte mit sem változott a koncepció az elmúlt évtizedekben.

mini_cooper_d_205_lego_teszt_autoaddikt_027

Ráadásul külön nagy piros pont a LEGO-nak, hogy sikerült a maximumra járatni az élethűséget 10242-es számú termékük kapcsán, ami – mint ismeretes – nem túl egyszerű feladat, ha tényleges kifinomultságról van szó.

mini_cooper_d_205_lego_teszt_autoaddikt_024

Tehát a LEGO kockák által összeállított egységet minden esetben letisztulttá kell tenni, úgy, hogy ne látszódjon a kirakott – jelen esetben autó – négyzetmilliméterein az, hogy hogyan és miből épül fel szerkezetileg. Ennek kapcsán a LEGO tervezőmérnökei maradandóan és egyben gyönyörűen tudták kivitelezni a sima, leburkolt felületeket a LEGO MINI Cooper MK VII kapcsán (tető, motortér-fedél, oldalak, sárvédők), de az utaskabin kialakítása is olyan, mintha egy utolsó részletéig optimálisan kidolgozott modellautót vizslatnánk.

mini_cooper_d_205_lego_teszt_autoaddikt_006

Az ülések felületein felfedezhetőek az autentikus mintázatok, láthatóak a műszerek, egyenként jól kivehetően, de a jobb oldali kormánykerék, a sebességváltó és a kézifék karja is tökéletesen a helyükön vannak. Nem beszélve a szintén nyitható oldalajtók belső kárpitozásáról, az oldaltükrökről, továbbá a lehajtható csomagtér fedele mögött elrejtett pótkerékről és piknik-felszerelésről.

mini_cooper_d_205_lego_teszt_autoaddikt_026

Ráadásként nagy szerencsénk volt, mivel sikerült egy olyan MINI tesztautót szereznünk, amely színösszeállításban is megegyezett a LEGO MINI Cooper-rel. Ugyanaz a zöld árnyalat, fehér csíkozás a motorháztetőn, fehér visszapillantók, fehér tető. Fokozhatatlan, mondhatnánk, s hát még mikor egymás mellé állítottuk a két autót – le és felmenők találkozása, teljesen más kategóriákban és évtized-eltolásokkal.

Minőségi enteriőr, a legapróbb részletekre is odafigyeltek

Kanyarodjunk vissza a MINI Cooper D tesztjéhez, folytassuk az utastér elemzésével. Érdekes, hogy a belső méretek most talán annyira nem tűntek szűkösnek, mint a korábban bemutatott MINI Cooper SD esetében, lehet, hogy megszoktuk, sőt, valószínű, mivel az SD-nek gyakorlatilag tágabb érzetet kell nyújtania.

mini_cooper_d_205_teszt_autoaddikt_011

Jól látszik, hogy a MINI Cooper D az utaskabin szempontjából is a funkcionalitásra és esztétikumra helyezte a fő hangsúlyt, a kitűnő fogású kormánykerék mögött elhelyezkedő kilométeróra és fordulatszámmérő mind optimálisan lettek kialakítva a sofőr látóteréhez alkalmazkodva, pontosan úgy, mint az összes vezetéssel kapcsolatos visszajelző. Korábban a MINI-k középkonzola volt maga a kilométeróra, itt jelenleg az infotainment található, nagy LCD alapú kijelzővel a középpontban, rendkívül jó információ-közvetítéssel.

mini_cooper_d_205_teszt_autoaddikt_013Lejjebb haladva a MINI Cooper D központi kapcsoló csoportjába futunk, hagyományosan kezdve a klíma és keringetés állításával, alatta pedig a tolatóradar, a Start/Stop automatika, az indítás és leállítás kallantyúi találhatóak. Jellegzetes MINI elemek ezek is, kicsit pilótafülkés összhatással.

Minőség és anyaghasználat tekintetében is jól pozícionált a MINI Cooper D, az illesztések rendben vannak, a felületek tapintása lágy, az alkalmazott műanyagok sem zörgősek, zavaróak. Az ülések kárpitozása szintén visszaemel a korábbi MINI-érzetből, fellelhetőek azok a kockás motívumok, melyek kapcsán említést tettünk feljebb, a LEGO változat taglalásánál.

mini_cooper_d_205_teszt_autoaddikt_019A MINI Cooper D ülései jól formázottak, testre szabhatóak (combtámasz például az elsőknél), viszonylag hosszú távon állíthatóak, megfelelő szélességű és hosszúságú ülő, valamint hátlapokkal. Hátulra a bejutás körülményesebb, bár az első székeket ütközésig előretolva áthidalható a probléma, viszont hosszabb távú utazások már némi kompromisszumkötést igényelnek a hátsó traktusban. Térd és lábterek tekintetében átlagos kategóriáján belül a MINI Cooper D, viszont a fejtér az ejtett tetővonalnak is köszönhetően korlátozottnak érezhető 180 centiméteres testmagasság környékén is.

3 hengeres dízelmotorjával jelenleg szinte verhetetlen

Minden kétséget kizáróan a MINI Cooper D legfontosabb részlete a szupermodern, új fejlesztésű 1.5 literes, mindössze 3 hengeres TwinPower turbótöltött dízelmotor. A tesztek megkezdése előtt elhatároztuk, hogy megpróbálunk elvonatkoztatni a downsizing minden egyes elemétől – jöjjön, aminek jönnie kell alapon keltettük életre az erőforrást.

mini_cooper_d_205_teszt_autoaddikt_022

Nincs nyoma kiegyensúlyozatlanságnak, kifinomult üresjárati működés viszont annál inkább van jelen, alsó fordulatszám-tartományban is élénknek mondható gázreakciókkal. Igaz, indulásoknál figyelni kell arra, hogy ne fulladjunk le, főként, ha Green fokozatba állítottuk a hajtásláncot, majd 1700-as percenkénti fordulatszám környékén érezhetően megérkezik az elvárt erőtartalék, és a 270 Newtonméter csúcs-forgatónyomaték az aszfaltra szabadul.

mini_cooper_d_205_teszt_autoaddikt_017

A vágta úgy 4000 környékén ér véget, a sebességfokozatok hosszúak, érezhetően az üzemanyag-fogyasztás optimalizálására lettek finomhangolva. Sok esetben éreztük úgy, hogy legalább ötödikben van a váltó, de nem, harmadikban, vagy jobb esetben negyedikben találtuk a kart; hatodik fokozatban épphogy teljesíti a 90 kilométer/órát, 1000 RPM felett némileg.

mini_cooper_d_205_teszt_autoaddikt_018

Látható tehát, hogy a MINI Cooper D a hatékonyságra lett kihegyezve, nem véletlenül kapta meg az A besorolást a DAT Deutsche Automobil Treuhand GmbH által jóváhagyva. A fogyasztás ennek megfelelően már-már hihetetlen határokat döntögetett, városi-vegyes használattal 4.2 liter/100 kilométer jött ki átlagolva (ez 1 tizeddel alul is múlja az autó brosúrájában is szereplő értéket), míg országúti körülmények közt, egyenes szakaszokon sikerült 2.9 liter/100 kilométeres átlagot is elérnünk. A vegyes átlag 3.4 liter lett 100 kilométerre.

Árazás: 5 és fél millió környékén indul a belépőszint

A MINI Cooper 5 620 000 forintos, míg a MINI Cooper D 6 184 000 forintos vételártól érhető el a márkakereskedésekben.

mini_cooper_d_205_teszt_autoaddikt_005

2015 MINI Cooper D specifikációk

Motor

Motortípus: soros elrendezésű 3 hengeres turbótöltött dízelmotor

Lökettérfogat: 1496 cm³

Maximális teljesítmény: 116 LE @ 4000 ford./perc

Maximális forgatónyomaték: 270 Nm @ 1750 ford./perc

Erőátvitel: elsőkerékhajtás, 6 fokozatú kéziváltóval

Méretek, egyéb műszaki adatok

Hossz: 3723 mm

Szélesség: 1683 mm

Magasság: 1407 mm

Tengelytáv: 2495 mm

Első gumik mérete: 205/45 R17

Hátsó gumik mérete: 205/45 R17

Tömeg, üresen: 1210 kg

Megengedett össztömeg: 1615 kg

Csomagtartó mérete: 211 liter, 680 literig bővíthető

Üzemanyagtartály mérete: 44 liter

Menetteljesítmények

Végsebesség: 205 km/h

Gyorsulás 0-ról 100-ra: 9.2 s (gyári), 9.4 s (saját mérés)

Fogyasztási adatok

Saját, mért eredmény (átlagos használattal)

Városi: 4.2 l/100 km

Országúti: 2.9 l/100 km

Vegyes: 3.4 l/100km

Gyárilag mért eredmények

Városi: 4.3 l/100km

Országúti: 3.1 l/100km

Vegyes: 3.5 l/100km

CO2 kibocsátás: 92 g/km

Bővebb információ a MINI hazai importőrének honlapján, IDE kattintva.

Még több fotó: AutóAddikt Facebook oldal

A cikkhez tartozó fényképeket Canon EOS 5D Mark II fényképezővel készítettük.
Az online- és egyéb kommunikációnkhoz ASUS ZenFone 2 okostelefont használunk.
Együttműködő partnereink: Acer Hungary, ASUSGigabyte, SonyEpson, Kaspersky Lab, Canon, Camera Kft., NikeUtómunka hardver: Acer, ASUS, Gigabyte

Üzemanyag-hatékony járműveké a jövő a Goodyear Dunlop Tires Europe felmérése szerint

Az európai ezredfordulós generáció környezetbarát jövőt szeretne kialakítani, és ennek elősegítése érdekében a fenntartható járművek által nyújtott előnyök érvényesülését szeretné látni.

zold_mobilitas_goodyear_autoaddikt

A Goodyear Dunlop Tires Europe (GDTE) és a ThinkYoung kutatócsapat legújabb közös felmérésének eredményei alapján a válaszadók legtöbbje (59,3%) úgy gondolja, hogy a következő 10 évben a gépjárműipar számára a legnagyobb erőpróbát a fenntartható gépkocsik létrehozása fogja jelenteni, melynek során a környezetbarát technológiákra kell összpontosítani.

A közlekedéshez és a mobilitáshoz kapcsolódó fejlesztések elengedhetetlenül fontosak ahhoz, hogy lépést lehessen tartani a társadalom gyorsan változó igényeivel. Ez késztette a Goodyeart arra, hogy belevágjon e téma kutatásába. A „ThinkGoodMobility” kutatómunka 12 ország több mint 2500 (18-30 éves) egyetemi hallgatójára terjedt ki, hangot adva pontosan azoknak a tudományos, technológiai, mérnöki, művészeti és tervezési tanulmányokat folytató egyetemistáknak, akik a mobilitás jövőjének formálói lesznek 2025-ben. Azt a célkitűzést szem előtt tartava, hogy biztosítsuk a haladást e generáció számára, és elősegítsük a jövőbeni mobilitásában rejlő lehetőségeik kiaknázását, a „ThinkGoodMobility” felmérés átfogó betekintést nyújt abba, hogy miket tekint ez a korosztály a legnagyobb kihívásoknak, és milyen fejlesztési igények merülnek fel ehhez kapcsolódóan a mobilitás terén.

Üzemanyag-hatékony járművek a fenntarthatóságot érintő törekvések középpontjában

Látva a népesség megállíthatatlan növekedését és a közúti közlekedés ebből fakadó bővülését, a gépjárműipart és a közlekedési rendszereket érintő, 2025-ig előrevetíthető fenntarthatósági törekvésekre vonatkozó kérdés kapcsán a fiataloknak majdnem a fele (49%) úgy véli, hogy többek között az üzemanyag-hatékony járművekre kell összpontosítani.

Az így vélekedők sokkal többen vannak, mint az a 27%-nyi kisebbség, amely a tömegközlekedési beruházásokat jelöli meg kiemelt célként. Ez azt jelzi, hogy az európai fiatalok elvárásokat fogalmaznak meg a közlekedési rendszerek átfogó fenntarthatóságával szemben, ugyanakkor nem akarják, hogy a választási lehetőségeik és a mozgásszabadságuk jelenlegi szintje bármennyire is korlátozódjon a jövőben. Valójában a válaszadók 85%-a úgy gondolja, hogy 10 év múlva saját autóját fogja vezetni.

Az elkövetkező évtized fenntarthatósági törekvéseinek további prioritásaikén a következőket jelölték még meg: a hatékony járművek által alkalmazott intelligens technológiák fejlesztése (24,1%), a járműveken keresztül megvalósított intelligens közlekedésirányítás (17,1%), valamint a környezetbarát és adaptív abroncsok (18,1%).

Ezek mind olyan jövőbe mutató tényezők, amelyek hozzájárulnak a járművek hatékonyabbá tételéhez. A kifejezetten abroncsokat érintő kérdések tekintetében a válaszadók körében a második legnépszerűbb igény a rendkívüli mértékű üzemanyag-hatékonyság (32,9%).

„Az európai fiatalok nem akarják, hogy a jövőbeni generációk szemében egy egyhelyben toporgó korosztályként tűnjenek fel” – mondja Jean-Pierre Jeusette, a Goodyear luxemburgi Innovációs Központjának igazgatója. „A környezetvédelemmel kapcsolatos igények 2025-höz közeledve egész biztosan még hangsúlyosabbak lesznek, és a fiatalok a gépjárműipartól és az abroncsgyártóktól fogják elvárni, hogy vezető szerepet vállaljanak a károsanyag-kibocsátás miatt jelentkező kihívás orvoslásában. A Goodyear folyamatosan befektetéseket eszközöl, hogy kielégítse a jelenlegi és a jövőbeni vevői és fogyasztói igényeket. Ezért fordultunk ehhez a generációhoz azzal a kéréssel, hogy a tagjai osszák meg velünk a fenntartható mobilitással kapcsolatos, 2025-ig előrevetített jövőképüket. A gépjárműiparral karöltve az abroncsgyártók számára is az jelenti a hajtóerőt, hogy olyan üzemanyag-takarékos abroncsokat tudjanak előállítani, amelyek csökkentik a CO2 kibocsátást, és elősegítik, hogy a fogyasztók alacsonyabb költségen juthassanak a termékekhez.”

Igény van az üzemanyag-hatékony megoldásokat elősegítő szabályozásra és ösztönző intézkedésekre

Az ezredfordulós nemzedék számára annyira fontos a fenntarthatóság, és e generáció tagjai annyira szeretnék, hogy az elkövetkező tíz évben az ennek érdekében kialakítandó fejlesztéseken keresztül még alacsonyabb lehessen a járművek üzemanyag-fogyasztása, hogy egyértelművé tették az elvárásukat, mely szerint olyan szabályozást kell kialakítani, amely elősegít e célkitűzésük megvalósítását. A kérdésre, hogy milyen előírások döntő fontosságúak a 2025-re kialakítandó közlekedési környezet szempontjából, a legnépszerűbb választ a CO2 kibocsátással kapcsolatos rendelkezések (44,6%) jelentették, illetve második helyen szerepeltek a tömegközlekedést ösztönző előírások (34.2%). A válaszadók 35,7%-a az üzemanyag-hatékony járművek gyártását ösztönző előírásokat is kiemelten fontosnak tartotta, ugyanakkor a hallgatók körében az üzemanyagok szabványosítását érintő rendelkezésekre vonatkozó válasz is népszerűnek bizonyult (27,9%).

„A fiatalokban jobban tudatosodik, hogy a döntéseik milyen hatást fejtenek ki, ezért minél hamarabbi intézkedéseket várnak, hogy olyan termékek és szolgáltatások valósulhassanak meg, amelyek biztosítani tudják a jövőbeni mobilitás fenntarthatóságának lépésről lépésre történő megvalósítását” – tette hozzá Jeusette úr. „Miközben a tágabb érelemben vett iparágtól elvárják, hogy vezető szerepet töltsön be, pontosan tudják azt is, hogy az ösztönző és szabályozó intézkedéseken keresztül szükség van a kormányzati szintű beavatkozásokra is. Mindez lendületet fog adni a megoldások megvalósításának, és még több üzemanyag-hatékony gépkocsi, illetve gumiabroncs gyártását fogja eredményezni. Egy, az európai abroncscímkékkel kapcsolatosan bevezetett szabályozás például az iparág szereplőit egy kisebb módosításra kényszerítette, még innovatívabb, illetve fejlettebb technológiájú abroncsok előállítására ösztönözve őket.”

A BMW a Frankfurti Nemzetközi Autószalonon mutatja be a BMW M6 GT3-at

Mindössze néhány nappal azután, hogy a BMW Z4 GT3 versenyautó a BMW Sports Trophy Marc VDS csapat színeiben páratlan eredményt ért el utolsó nagy, nemzetközi megmérettetésén, a belgiumi Spa-Francorchamps versenypályán megrendezett 24-órás megbízhatósági versenyen, a BMW közzétette a hivatalos utód műszaki részleteit is.

bmw_m6_gt3_frankfurt_2015

A BMW M6 GT3 versenyautó menetteljesítmény tekintetében még tovább emeli a tétet, miközben fenntartási költségei jelentősen alacsonyabbak, mint elődjéé. A BMW 2015. szeptember 15-én, a Frankfurti Nemzetközi Autószalonon mutatja be első ízben az álcázó fóliától mentes és a BMW Motorsport versenydizájnját viselő BMW M6 GT3 versenyautót, amelyet ettől a naptól kezdve 379 000 eurós nettó áron meg is vásárolhatnak a bajor gyártó ügyfelei. Az észak-amerikai vásárlókat érintő árakat egy későbbi időpontban hozza nyilvánosságra a BMW.

„A BMW M6 GT3 versenyautó szeptember 15-i bemutatása, árának hivatalos bejelentése és értékesítésének kezdete egy újabb fontos lépés lesz a BMW Motorsport történetében” – mondta Jens Marquardt, a BMW Motorsport igazgatója. „Teljes mértékben tartjuk az ütemtervet a versenyautó fejlesztése terén. Az elmúlt néhány hónap során végzett átfogó tesztelések után most a finomhangolás zajlik. Célunk, hogy minden tekintetben ütőképes versenyautót biztosítsunk ügyfeleinknek. A versenydizájnnal feldíszített BMW M6 GT3 frankfurti bemutatkozása különleges pillanat lesz” – tette hozzá az igazgató.

A BMW M6 GT3 versenyautó menetteljesítménye letaglózó: meghajtásáról az a 4.4 liter hengerűrtartalmú, M TwinPower Turbo technológiával szerelt V8-as benzinmotor gondoskodik, amelyet a mérnökök csupán érintőlegesen módosítottak a BMW M6 modellsorozat tömeggyártásban kínált erőforrásához képest. Miközben a versenyautó műszaki alapjait adó BMW M6 Coupé 1925 kilogrammos önsúlyát 4,2 másodperc alatt gyorsítja fel álló helyzetből 100 km/órás sebességre az 560 lóerős, nyolchengeres M TwinPower Turbo benzinmotor, addig a BMW M6 GT3 versenyautó – versenyszériától függően – maximum 585 lóereje kevesebb, mint 1300 kilogrammos önsúlyt mozgat, az önhordó acél alváznak, az FIA által is jóváhagyott, hegesztett biztonsági cellának, valamint a karbonból készült első- és a szénszál-erősítésű műanyagból előállított hátsó gyűrődési zónáknak köszönhetően. A BMW M6 GT3 versenyautó a vezethetőség, az ergonómia és a biztonság tekintetében is új mércét állít fel, ráadásul már most magasan túlteljesíti a 2016-os GT3 versenyelőírásokat.

A BMW M6 GT3 ugyanakkor az eddigi leggazdaságosabb GT versenyautó, amit a bajor gyártó valaha épített. A hajtáslánc fenntartási és üzemeltetési költségei például mintegy 30 százalékkal alacsonyabbak, mint az előd, a BMW Z4 GT3 esetében. A mérnökök már a versenyautó megtervezésének kezdeti szakaszában kiemelt jelentőséget tulajdonítottak a költségeknek, így gazdaságos pótalkatrész-megoldásokat dolgoztak ki a különleges sportautóhoz.

„A BMW M6 GT3 vezethetősége valósággal lenyűgözött a legutóbbi teszteken” – nyilatkozta Andy Priaulx, a BMW brit tesztpilótája, aki a fejlesztés teljes időtartama alatt versenypályán optimalizálta a modellt. „Hatalmas lépés ez a BMW Z4 GT3-hoz képest – amelyről Belgiumban is láthattuk, hogy bizony igen magas szinten teljesít. A BMW M6 GT3 fejlesztésének üteme egészen elképesztő volt. Mindent összevetve, a vadonatúj versenyautó megbízhatósága messze több, mint ígéretes. A BMW M6 GT3-ban megvan a potenciál, és már alig várom, hogy végre rajthoz álljon” – fogalmazott a pilóta.

A BMW Motorsport egy kifinomult, ütőképes sportautót kínál ügyfeleinek a BMW M6 GT3 versenyautóval, amellyel az amatőr és profi pilóták egyaránt kitolhatják teljesítőképességük határát és bármelyik GT sorozatban versenyképesek lehetnek.

Különleges reklámfilmet készített a Honda

Idén nyáron a Kilövés elnevezésű kampánnyal ünnepli a Honda a példátlanul sok új modellt felvonultató évét. 2015-ben ugyanis a Honda személyautó modellpalettájának minden darabja vadonatúj vagy megújul, mint például az új HR-V, Jazz és a már régóta várt Civic Type R is. Sőt idén a légiközlekedés új csillaga, a HondaJet már az ügyfeleket repítheti, valamint a Honda visszatért a Formula 1-be.

Semelyik más vállalt nem rendelkezik a Hondához fogható, szerteágazó mérnöki tapasztalattal ennyi szakterületen, úgymint személygépkocsik, motorkerékpárok, robotika, kisgépek, repülés és versenyzés. A Kilövés című kampányfilm célja, hogy bemutassa a Honda merész ambícióját, a márka hitvallását, melyet a következő ösztönző üzenetben fogalmaz meg: “Tegye meg, amiről mások csak álmodnak!”

https://youtu.be/h15Gg9odpbM

A film, melyet a Honda nagyra törő szellemisége inspirált, az emberi kíváncsiság és a mérnöki találékonyság legvakmerőbb vállalkozása, az űrrepülés előtt tiszteleg.

A nézők fantáziáját az űrutazás szimbolikájával, filmrészletekkel, légköri felvételekkel, valamint a Voyager 1 űrszondában elhelyezett aranylemezen is szereplő, klasszikus zenével igyekszik magával ragadni.

A nyitó képsorokon feltűnő ASIMO – Honda humanoid robot – után láthatjuk a különféle Honda termékeket egy hatalmas kifutópályán, miközben az ég és a nap tükröződik az út felszínén, illetve alatta a vízben. Felülnézetből az alakzat szinte tökéletesen hasonlít egy űrhajóra, illetve rakétára.

A Honda öröksége mindvégig egybefonódik a filmmel, például, amikor az új NSX sofőrjét egy eredeti, 1991-es NSX képével a kezében láthatjuk. A sasszemű nézőknek feltűnhet, hogy egy különleges jelenet erejéig szerepel a McLaren-Honda pilótája, Jenson Button, valamint feltűnik a legendás AyrtonSenna hangja is.

Hasonlóan a díjnyertes „A másik oldal” kampányhoz, a Kilövés bemutatója is egész Európában egységesen zajlik. Az előzetesek pár nappal a bemutató előtt jelentek meg a közösségi média csatornáin, illetve a Honda weboldalán. A teljes film premierje egész Európában augusztus 14-én, azaz a mai napon történik meg.

A kilövést Aoife McArdle forgatta a Somesuch produkciós irodától az ukrajnai Podilsko-Voskresenskyi hídon, a munkálatokban a Radioaktive filmstúdió segédkezett. A film páratlan látványvilágáért felelős speciális effekteket és az utómunkálatokat a The Mill készítette, a lenyűgöző hanghatások pedig a Factory-nek köszönhetők. A film zenéjét, melyben Beethoven 5. szimfóniája és Mozarttól Az éjkirálynő áriája is szerepel, a SIREN stúdió elismert zeneszerzője, Walter Mair készítette. E két klasszikus szerepelt az 1977-ben indított Voyager űrszonda aranylemezén is.

A filmről további érdekességek olvashatók a Honda weboldalán www.honda.hu, ahol az űrhajózás kihívásairól és törekvéseiről részletesebb történek találhatók.

Szabó Gábor, a Honda Hungary PR-vezetője a következőt tette hozzá: „Márciusban még miénk volt a szegmens egyik legkorosabb modellpalettája, ám elmondhatjuk, hogy októberre nekünk lesz a legfrissebb típusválasztékunk. A Kilövés kampány pontosan bemutatja, hol is tart jelenleg a márka, és melyek a fejlődés várható irányai. Reklámjaink mindig is arról voltak híresek, hogy emlékezetesek, szórakoztatóak és egyediek, a Kilövés pedig a tökéletes beharangozó, mely erre az örökségre építhet.”

Scott Dungate, kreatív igazgató, Wieden + Kennedy: „A Honda egy olyan vállalat, melyet a versenyszellem jegyében alapítottak. A versenyzés már jelen volt a kezdetektől, és nagyszerű látni, hogy egy ilyen lenyűgöző, változatos modellkínálatban testesül meg 2015-ben. Olyan filmet akartunk készíteni, ami a Honda merész ambícióját látványosan mutatja be a teljes modellpalettán keresztül. A felszálló rakétát mintázó alakzat pontosan leképezi ezt az emberi törekvést és várakozást – szimbolikusan és érzelmileg egyaránt tökéletes megoldás.”

Aoife McArdle a Somesuch-tól így vélekedett: „A versenyszellemet és az azzal párosuló merészséget, valamint az emberi elszántság aspektusait akartuk bemutatni minden lehetséges módon, az energikus akciójelentekkel, a parádés szereposztással és az autók megjelenítésével. Innovatív kamerahasználat segítségével érzékeltetni tudjuk a Honda gépjárművek menetdinamikáját, valamint azt a szenzációs élményt, hogy a vezető minden egyes Hondában űrhajósnak érezheti magát. Izgalmas kihívás volt, hogy a klasszikus sci-fi filmekhez hasonlóan kísérletezően kezeljük a gravitációt, a nézőpontokat és a különböző hangulatokat.”

Európában a Toyota Mirai

2000. nyarán történt. A világ túlélte ez ezredfordulós számítógépes vírust, a brit slágerlistákat Kylie Minogue Spinning Around című dala vezette, és a Google bevezette a google.com tíznyelvű (francia, német, olasz, svéd, finn, spanyol, portugál, holland, norvég és dán) – változatát. Rotterdamba pedig megérkezett a sorozatgyártású Toyota hybrid legelső, Európában forgalmazandó példánya.

toyota_mirai_europa_autoaddikt_2016

A Prius jelentése „élen járni” – nem véletlenül, hiszen a modell valósággal megelőlegezte a villanymotoros mobilitás új korszakát. A mai napon a Toyota Mirai (a japán szó jelentése “jövő”) első, európai piacra szánt, sorozatgyártású példánya is megérkezett. Akárcsak elődjére, rá is úttörő szerep vár a tiszta üzemű mobilitás elterjesztése terén, hiszen üzemanyaga hidrogén, működése során pedig kizárólag vízpárát bocsát ki magából.

Az első öt darab Toyota Mirai gépkocsit kirakodták a nagy-britanniai Bristol-banés a belgiumi Zeebrugge-ben, augusztus 8-án, illetve 10-én.

„Ezzel új korszak köszöntött be a tiszta mobilitás világában, valóságos fordulópont ez az autóipar történetében. A Toyota a Mirai bevezetésével a következő 100 évre megalapozta a tiszta, biztonságos és élvezetes mobilitást, hála az üzemanyagcellás technológiának. Szeptembertől megkezdődik a Mirai első példányainak kiszállítása, és ezzel testet ölt Európa útjain az automobilizmus új jövője. Ahogy a Prius esetében 15 évvel ezelőtt, most is büszkék vagyunk, hogy a Mirai révén újabb forradalmi innovációt hozhattunk el Európába” – nyilatkozta Karl Schlicht, a Toyota Motor Europe ügyvezető alelnöke.

A Toyota Mirai a világ első sorozatgyártású üzemanyagcellás szedánja. Miután a modell a Genfi Autószalonon bemutatkozott Európában, a modell a mai nappal Európa közútjain is megjelenik. A japán piacon már tavaly december óta forgalmazott Toyota Mirai európai karrierje szeptemberben veszi kezdetét Nagy-Britanniában, Dániában és Németországban.

A Mirai megjelenésével a Toyota megerősíti vezető helyét az üzemanyagcellás technológia fejlesztése terén, köszönhetően a Toyota előremutató fejlesztési képességeinek, valamint a Hybrid technológiával szerzett, alapos tudásának és tapasztalatainak. A Mirai megjelenése lehetővé teszi a nagyközönség számára, hogy megismerje és elfogadja az üzemanyagcellás technológiát, illetve elősegítheti a működtetéséhez szükséges hidrogéntöltő infrastruktúra fejlesztését. A modell bevezetése arra is lehetőséget kínál, hogy megtudjuk, a hidrogén-mozgalmat előszeretettel segítő, úttörő fogyasztók milyen tapasztalatokat szereznek az új technológiával.

A Mirai-ban mutatkozik be a Toyota üzemanyagcellás rendszer (Toyota Fuel Cell System, TFCS), amely az üzemanyagcellás és hibrid hajtástechnológiák keveréke, és amelyben megjelenik a Toyota új, saját fejlesztésű üzemanyagcella kötege, illetve nagynyomású hidrogén-tartályai.

A Mirai hidrogén felhasználásával állít elő elektromos áramot, és ezzel kiemelkedően környezetbarát, hiszen működése során egyáltalán nem állít elő szén-dioxidot vagy egyéb károsanyagot. Eközben kényelmét, praktikumát és hatótávolságát tekintve megegyezik a benzinüzemű járművekkel: egy tankolással jelentős távolságot képes megtenni, az üzemanyagtartály feltöltése pedig mindössze három-öt percet vesz igénybe.

Európai értékesítési tervek

Bevezetés: 2015 szeptemberében.

Piacok: 2015-ben Nagy-Britannia, Németország és Dánia; a hidrogéntöltő infrastruktúra fejlődésének függvényében, 2017-től további nemzeti piacokat is bevonnak a forgalmazásba

Éves értékesítési darabszám: 50-100 gépkocsi/év 2015-ben és 2016-ban

Vételár: 66 000 euró + ÁFA (Németország)

Az értékesítés első körben olyan piacokon veszi kezdetét, ahol már elérhető a hidrogéntöltő infrastruktúra. Ezek jelenleg Németország, Nagy-Britannia és Dánia.

LEGFRISSEBB

Újragondolja az elektromos autók töltését a Mercedes-Benz

0
A Mercedes-Benz új lendületet ad az elektromos kishaszongépjárművek piacának Közép-Európában: a vállalat az E.ON-nal kötött megállapodás keretében minden eddiginél személyre szabottabb és egyszerűbb e-mobilitás...

Visszatért a Ferrari Testarossa

TESZTJEINK