Főoldal Blog Oldal: 482

Nagy Futam 2015: Budapesten a Scuderia Ferrari és Kimi Räikkönen, a Kaspersky Lab jóvoltából

A Kaspersky Lab, mint a Scuderia Ferrari támogatója úgy határozott, hogy idén, első alkalommal Budapestre hozza a világhírű olasz istállót, hogy közösen vegyenek részt a látványos budapesti show-n, a Nagy Futamon.

kimi_raikkonen_budapest_nagy_futam_2015_kaspersky_napimagazin_1

Négy év moszkvai, valamint két év sikeres jeruzsálemi futam után, a Scuderia Ferrari a Kaspersky Lab jóvoltából érkezett a magyar főváros, Budapest utcáira.

„Büszkék vagyunk arra, hogy harmadik alkalommal Budapestre látogathattunk az olasz istállóval, és bemutathattuk a csapatot a magyar motorsport rajongók számára. A Kaspersky Lab már évek óta partnere a Ferrarinak, amelynek keretében IT biztonsági megoldásokkal támogatjuk a csapatot a Formula-1 futamokon. Az együttműködésünk pedig folyamatosan fejlődik és bővül.” – mondta el Alexander Moiseev, a Kaspersky Lab Európáért felelős ügyvezető igazgatója.

kimi_raikkonen_budapest_nagy_futam_2015_kaspersky_napimagazin_2

Budapest történelmi központjában, a világszínvonalú Ferrari F10 volt a Nagy Futam egyik fő attrakciója, amelyet a Fomula-1 és a motorsport rajongók egyaránt megcsodálhattak az egész napos rendezvény során.

kimi_raikkonen_budapest_nagy_futam_2015_kaspersky_napimagazin_3

„Nagyon hálás vagyok a Scuderia Ferrarinak és a Kaspersky Lab-nek, hogy itt lehettem Budapesten. Azon kívül, hogy szuper időnk volt, úgy gondolom, hogy egy nagyszerű show-nak lehettünk mindannyian a részesei.” – fogalmazott Kimi Räikkönen.

kimi_raikkonen_budapest_nagy_futam_2015_kaspersky_napimagazin_9

„Ahogy a Formula-1 is sokat változott az elmúlt 15 évben, úgy a versenyek során is sok folyamatot kizárólag már csak online végzünk, így tudom, hogy a Kaspersky Lab-bel kötött partnerségünk nagyon fontos a számunkra. Én személy szerint elsősorban csak sport híreket böngészek a neten, és próbálok minél kevesebbett jelen lenni az online közösségi oldalakon, bár tudom, hogy a biztonság nagyon fontos, és jó érzés tudni, hogy a csapattal jó kezekben vagyunk, a Kaspersky Lab-nek köszönhetően.” – folytatta előadását Kimi Räikkönen a Kaspersky Lab és a Scuderia Ferrari közös sajtótájékoztatóján.

kimi_raikkonen_budapest_nagy_futam_2015_kaspersky_napimagazin10

Az együttműködésről

A Kaspersky Lab először 2010-ben társult a Scuderia Ferrari csapatával, amely együttműködés azóta is töretlen. Az együttműködés keretén belül pedig 2012 óta a Kaspersky Lab logója megtalálható a Scuderia Ferrari autóján, valamint a versenyzők overálján és a csapat egyenruháján is.

kimi_raikkonen_budapest_nagy_futam_2015_kaspersky_napimagazin_8

Még több fotó: AutóAddikt Facebook oldal

A cikkhez tartozó fényképeket Canon EOS 5D Mark II fényképezővel készítettük.
Együttműködő partnereink: Acer Hungary, ASUS, Sony,  Canon, Camera Kft.
Utómunka hardver: Acer, ASUS

[TESZT] Opel Corsa 1.4 Turbo ECOTEC Start/Stop Color Edition OPC Line – egy lépéssel előbbre

1982 óta örvend maradéktalan népszerűségnek az Opel Corsa, a német gyártó kisautója. Írtunk már több ízben teszt formájában is a Corsa-ról, alapvetően a D sorozat oszlopos tagjairól, de miután az idő halad, s tavaly év vége felé haladva debütált a Corsa E, ezért elkerülhetetlenül nekifutunk a kivesézésnek.

opel_corsa_1_4_turbo_opc_line_001

Nem aprózzuk el, ugyanis rögvest egy olyan felszereltségű Opel Corsa modellel kezdjük, amely tulajdonképpen a jelenlegi legmagasabb szintet képviseli. OPC Line – nem összetévesztendő a szimpla OPC jelzővel; itt ugyanis nincs (akár) extrémre hangolt teljesítmény, Nürburgringre kihegyezett futómű és felfüggesztés. Van viszont szériában elegendő teljesítménnyel rendelkező, jelen esetben 100 lóerős benzines turbómotor, valamint masszív OPC optikai csomag. Immár meghatározó módon az enteriőrre nézve is.

Megosztotta a közvéleményt az új Opel Corsa E érkezése, akadtak ugyanis, akik szerint egy, a korábbi platformra épített járművel jelentkeztek Rüsselsheimből. Lehet, hogy az alapok korábbi gyökereket hordoznak, ám a 2015-ös Corsa számtalan mélyre hatoló újítást hordoz – alapvetően már a külsőnél is jól látszik mindez.

Leginkább az orr-fazon újult meg

Az orr-rész leghangsúlyosabb pontja minden kétséget kizáróan a hűtőmaszk lett, az amolyan mosolyra szaladó szájat formázó sziluett – talán nem is véletlen, hiszen az Opel Corsa E amúgy is vidám hangulatát fontos fókuszba helyezni ezzel. A lámpatestek rajzolata sportos, de közben egyedinek is definiálható némi aszimmetriával nyakon öntve, kiegyenesített alsó vonalakkal. A ködlámpafészkek alulra, a két szélső pontra lettek megálmodva, szolid, a beömlő keresztcsíkjával egységesen párhuzamot alkotnak.

opel_corsa_1_4_turbo_opc_line_002

Oldalforma tekintetében lehet leginkább valamiféle utóérzetünk az előző Opel Corsa-generáció irányába, a tetőív gömbölyded mivolta, a háromajtós kiosztás egysége, az oldalajtók felülete, valamint a csapott hátsó ablak tekintetében. Mindhárom oszlop vékonyra húzott megközelítést kapott, a C lezáró csinos díszítőelemmel büszkélkedhet, míg a visszafogott, épp alig észrevehető szárny kellemes hatást kölcsönöz a csomagtérajtónak. 15 colos felnijei sem túlzóak az új Opel Corsa-nak, nyilván, ha valódi OPC-vel lesz dolgunk, ott minimum 1 egységgel már komplexebb lesz a kép.

opel_corsa_1_4_turbo_opc_line_004

Elhagyták az Opel tervezőmérnökei a karosszériába integrált ajtónyitás lehetőségét – itt az ötödik ajtóelem nyitógombjára gondolunk, mely az embléma enyhe nyomására reagált. Persze az alapok valamilyen szinten megmaradtak, a logó jobban kidomborodik, és az alsó körív környékén keresendő a nyitás mikéntje.

opel_corsa_1_4_turbo_opc_line_003

Lámpatestek tekintetében érkezik a tipikus Opel-jelleg, az oldalablakok ívelését szorosan követő vonalvezetéssel történt a kialakítás, valamint a front fényszóróihoz hasonlóan itt is kiegyenesített alsó felületeket kapunk. Se több, se kevesebb; mondhatni, már-már minimalista a jelleg, de persze nem az. Az új Opel Corsa E egy igazi egyéniség, színes szeretetcsomag.

Összegyűjtöttük: mennyi pluszt ad az OPC Line csomag?

Mindezt nagyban alátámasztotta a tesztautó piros színe is, ami szinte kötelező jellegű egy OPC csomagos modellhez. Mivel már annyit szónokoltunk az OPC Line tekintetében, nézzük meg, mit is takar mindez alapjában – elsőként a külső optika révén:

  • első, illetve hátsó megtoldás spoilerek és légterelők tekintetében,
  • kibővített, alacsonyabban húzódó küszöbb (ültetett hatást hívatott eredményezni, egyébként a futómű hangolása azonos a gyári normákkal,
  • Fekete betétek, melyek elsősorban az esztétikumot helyezik középpontba,
  • Krómozott, szimpla csövű kipufogóvég,
  • OPC Line tábla az első sárvédőelemeken.

opel_corsa_1_4_turbo_opc_line_008

Ha már az OPC Line témát boncolgatjuk a külsőt illetően, folytassuk is ezzel az utaskabinnál is! Végeredményben a plusz nem gigantikus, de az tény, hogy a sportosabb lelkületű vásárlók (addig legalábbis, amíg nem tudnak echte OPC-re váltani) igencsak beérik majd az alábbi opciós listával – nézzük, a teljesség igénye nélkül:

  • kiegyenesített alsó ívű kormánykerék, bőr bevonattal, ezüst hatású betéttel (a tesztautóban hagyományos jellegűt találtunk, de az ezüst berakás megvolt),
  • fém, sportos felülettel operáló pedálsor (a tesztautóban ez szintén nem volt jelen),
  • bőr váltókar, váltógomb.

opel_corsa_1_4_turbo_opc_line_007

A teljes opciós lista egyébként megtalálható IDE kattintva, az árlistákkal egyetemben.

Sportos, de csak visszafogottan. Variációk széles tárháza rendelhető a Corsa-hoz

Elegáns, stílusos kialakítású beltér fogadja az új Opel Corsa-ban helyet foglalókat, azonnal érződő minőségi anyaghasználattal, kézre eső kezelőegységekkel, komplexitással, átlátható felületekkel.

opel_corsa_1_4_turbo_opc_line_010A műszerfal, valamint az első utasoldali rész felé húzódó cockpit kialakítása harmonizál az autó színével, jelen esetben a piros árnyalat lett átültetve az utaskabinba, lakkfekete berakás-megoldásokkal, mely utóbbiak még az ajtók kárpitozásán, konkrétan a könyöklőkön is visszaköszönnek. Rendkívül stílusos tehát a megjelenés, az már más kérdés, hogy a szűkös láb- és térdterek már elöl is visszafogják a komfortérzetet, igaz, alaphangon nyilván nem férfifejjel kell gondolkodnunk, ha az új Opel Corsa E határait feszegetjük.

opel_corsa_1_4_turbo_opc_line_012Könnyen konfigurálható és gyakorlatban jól teljesítő IntelliLink alapú infotainment dolgozott az új Opel Corsa E-ben. A tesztautó átadásánál mellékletként kaptunk egy Android OS alapú okostelefont is, ami nagy szerencse volt, hiszen szerkesztőségünkben alapvetően iOS oprendszerű eszközöket használunk. A 7 col képátlós, kitűnő kontrasztarányú és fényerejű LCD pillanatok alatt felismerte a párosított készüléket (az Android mellett természetesen kipróbáltuk iOS-szal is), az előtelepített BringGo navigációs szoftver (Android) pontosan és korrektül irányította csapatunkat az utazás során – igaz, némi latency azért érzékelhető volt a Bluetooth 3.0 alapú kapcsolódás révén (USB átvitelt nem próbáltunk). A rendszer egyébként még tud hangutasításra is dolgozni (Siri Eyes Free), valamint számos, ingyenesen (is) letölthető applikáció áll rendelkezésre.

Mindent a biztonságért

opel_corsa_1_4_turbo_opc_line_006Komoly vezetéstámogató rendszert is konfigurálhatunk az új Opel Corsa E-hez, nem meglepő módon a Cosmo felszereltséget kiegészítő OPC Line csomaghoz is társításra került számtalan ilyen opció. A rendszer neve Opel Eye névre hallgat, tartalmaz jelzőtábla-felismerést, sávelhagyásra figyelmeztetést, követésitávolság-jelzőt, ráfutásra figyelmeztetőt, távfényszóró asszisztenst, oldalsó holttérfigyelőt.

opel_corsa_1_4_turbo_opc_line_009Kényelmes, mélyített háttámlájú ülések várják az új Opel Corsa E utasait, optimálisan kialakított ülő- és hátfelületekkel. Hátul két fő utazhat viszonylag kényelmesen, nyilván nem hosszabb távon, itt is jól kialakított székekkel. A beszállás – mint affajta alsókategóriás miniautóba – itt sem egyszerű mutatvány, vigyáznunk kell arra, hogy ne verjük be a fejünket, amikor oldalazva ülünk a hátsó traktusba.

285 literes csomagtérkapacitással rendelkezik az új Opel Corsa E, a befogadóképesség 1090 literig növelhető. A pakolhatóság jó, minimális szinteltérés tapasztalható csak a raktér padlója és a küszöb közt, ami egyáltalán nem zavaró.

Dinamikus és lendületes is egyben a 100 lóerős turbós aggregát középpontú hajtáslánc

A kereken 100 lóerős turbótöltött benzines aggregát maximális teljesítményét viszonylag széles intervallumban, 3500-6000 percenkénti fordulatszámtartományban képes leadni, a csúcsnyomaték a teljesítmény kétszerese számokban, tehát 200 Newtonméter, 1850-es percenkénti fordulatszámtól, egészen 3500-ig rendelkezésre állva. Előbbi adatok mind a kiválóan hangolt turbónyomásnak köszönhetőek, valamint a hatsebességes manuális kéziváltó hangolásának, sportosra csiszolt áttételezésének. Az 1120 kilogrammos száraz tömeghez elegendő a 100 LE összteljesítmény, két utassal az autó 10.7 másodperc alatt katapultál 100 kilométer/órára álló helyzetből, saját méréseink szerint.

opel_corsa_1_4_turbo_opc_line_013

Sajnos nem sikerült hoznunk a gyárilag előirányzott 6.6 literes városi fogyasztást, 7 liter alá nem sikerült leszorítanunk még akkor sem, ha igen óvatos gázpedál-kezelést alkalmaztunk. Országúti viszonyok között azonban sokkal takarékosabbnak tűnt az új Opel Corsa E 1.4 literes benzinmotorja, itt a 4.2-4.7 literes átlagok voltak jellemzőek.

Mennyiért mindezt?

A tesztben szereplő Opel Corsa 4 443 000 forintos alapárral indít (Cosmo), ehhez kell hozzászámolnunk az OPC Line felszereltség plusz költségeit, amelyek konfigurálástól függően alakulhatnak. Az új Opel Corsa belépőmodellje egyébként Selection csomagos, 4 200 000 forintos vételárról indul, 1 literes turbótöltött ECOTEC benzinmotort tartalmaz Start/Stop rendszerrel, 90 lóerővel, 6 sebességes manuális kéziváltóval.

opel_corsa_1_4_turbo_opc_line_005

2015 Opel Corsa 1.4 Turbo OPC Line specifikációk

Motor

Motortípus: négyhengeres turbótöltött benzinmotor

Lökettérfogat: 1364 cm³

Maximális teljesítmény: 100 LE @ 3500-6000 ford./perc

Maximális forgatónyomaték: 130 Nm @ 4000 ford./perc

Erőátvitel: elsőkerékhajtás, hatfokozatú manuális kéziváltóval

Méretek, egyéb műszaki adatok

Hossz: 4021 mm

Szélesség: 1736 mm

Magasság: 1479 mm

Tengelytáv: 2510 mm

Első gumik mérete: 185/65 R15

Hátsó gumik mérete: 185/65 R15

Tömeg, üresen: 1120 kg

Megengedett össztömeg: 1575 kg

Csomagtartó mérete: 285 liter, 1090 literig bővíthető

Üzemanyagtartály mérete: 45 liter

Menetteljesítmények

Végsebesség: 185 km/h

Gyorsulás 0-ról 100-ra: 11.0 s (gyári), 10.9 s (saját mérés)

Fogyasztási adatok

Saját, mért eredmény (átlagos használattal)

Városi: 7.1 l/100 km

Országúti: 4.3 l/100 km

Vegyes: 5.9 l/100 km

Gyárilag mért eredmények

Városi: 6.6 l/100km

Országúti: 4.4 l/100km

Vegyes: 5.2 l/100km

CO2 kibocsátás: 122 g/km

Bővebb információ az Opel hazai honlapján, IDE kattintva.

Még több fotó: AutóAddikt Facebook oldal

A cikkhez tartozó fényképeket Canon EOS 5D Mark II fényképezővel készítettük.
Együttműködő partnereink: Acer Hungary, ASUS, Sony,  Canon, Camera Kft.
Utómunka hardver: Acer, ASUS

Rajtra kész a WTCC-mezőny: irány a Hunraroring!

A magyar pálya különleges hangulata – ezt emeli ki a túraautó-világbajnokság összes pilótája, amikor arról kérdezik, miért szeret a Hungaroringre jönni. Az ok sem titok: a sorozat összes futama közül talán itt van a legtöbb néző, itt köszönti a legnagyobb ováció az indulókat – köszönhetően nyilván Michelisz Norbertnek (is), aki ráirányította a figyelmet a WTCC-re.

wtcc_2015_michelisz_huff

A hétvégén újra – immár ötödször – hazánkban vendégeskednek a világ legjobb túraautó-pilótái – szombaton az edzéseket, vasárnap a két versenyfutamot tartják a mogyoródi Formula–1-es aszfaltcsíkon. Az esemény sajtótájékoztatóját csütörtökön délután rendezték meg a Várkert Bazárban – impozáns körülmények között.
„Magyarország 2011 óta része a WTCC családnak, s a viadal azóta vitathatatlanul a sorozat egyik legnépszerűbb állomása, több ezer rajongót csábít, elsősorban Michelisz Norbertnek köszönhetően. Egy piackutató cég adatai alapján tavaly 23.044 millió televíziónéző kísérte figyelemmel a versenyt, és bízunk benne, hogy idén is hasonlóan magas nézőszámot sikerül megnyernünk, még nagyobb hangsúllyal a digitális csatornákon, exkluzív tartalmakkal a közösségi oldalakon, a televíziós közvetítésben megvalósított újításokkal, amelyek elsősorban arra helyezik a hangsúlyt, hogy mi történik a színfalak mögött, a WTCC hőseit a pályán, és a pályán kívül és a depóban is bemutatva. S hogy mit gondolok Norbiról? Szupertehetség! És jóval több, mint a tömegek kedvence: a tavalyi szezont az összetett pontverseny negyedik helyén zárva bebizonyította, hogy vérbeli versenyző” – nyilatkozta a viadal műsorfüzetében Francois Ribeiro, a túraautó-világbajnokság első embere.
Micheliszhez hasonlóan a WTCC magyar futama szintén a MOL-csoport támogatását élvezi, amely vezető szerepet tölt be a világ olaj és gázpiacán, és első alkalommal mutatkozik be a rendezvény partnereként.
„Michelisz Norbert főszponzoraként és a MOL-csoport WTCC magyarországi futamának támogatójaként örömmel osztjuk meg a szenvedélyt, amellyel támogatjuk a tehetségeket és a sportolókat életcéljuk megvalósításában” – nyilatkozta Dominic Köfner, a MOL-csoport társasági kommunikációs igazgatója.
Gyulay Zsolt, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója egy vallomással kezdte. Elmondta, amikor annak idején idehozták a sorozatot, ők maguk sem gondolták, hogy ekkora sikere lesz, s hogy a mi pályánk zsúfolásig megtelt lelátóit mutatják majd az évközi és az év végi tévés összefoglalókban.
„A magyar közönség „megtalálta magának”, megszerette a túraautó-világbajnokságot, megtalálta magának, és megszerette Michelisz Norbertet, akit nem véletlenül – s persze nem ok nélkül – választottak meg az utóbbi években az év legnépszerűbb sportolójának. Michelisz pályája töretlenül ível felfelé, s ezzel együtt folyamatosan nő a sorozat népszerűsége hazánkban – ha ezt egyáltalán lehet még fokozni. Nyilván lehet, azzal, ha Michelisz újra dobogóra áll a Hungaroringen, s onnan integet majd az őrjöngő tömegnek. Ez a terve, mi pedig egy emberként drukkolunk, hogy valóra váljon” – mondta Gyulay Zsolt.
Persze, a végeredményhez még a riválisoknak is lesz egy-két szavuk…
A rendezvény sajtótájékoztatójára közülük a világbajnoki címvédő José María López, a világbajnok Rob Huff, és természetesen Michelisz Norbert kapott meghívást. Nézzük, ők hogy készülnek a hétvégére!
José María López, a világbajnoki cím védője: „A magyar versenyhétvége az, amit mindig nagyon várunk – hiszen az én hazai futamommal, az argentinnal együtt ez a két legnépszerűbb futam a sorozatban. S ez Michelisz népszerűségének köszönhető. Érdekes, hogy a GP2, a Formula–3000 és a Formula–Renault miatt a Hungaroring szinte az a pálya, amelyet a legjobban ismerek és szeretek, de hogy mire leszünk képesek ott, azt azért nehéz megmondani, mert jönnek a plusz súlyok, s persze minden autóba az új fejlesztések – biztos vagyok benne, hogy ettől a hétvégétől kezdve nehezebb dolgunk lesz, mint eddig volt.”
Rob Huff, világbajnok: „Izgatottan várom a magyar futamot, mert minden évben ez az egyik legjobb hangulatú verseny a naptárban. A pálya vonalvezetése tetszik, és ha az autómba belekerülnek az új fejlesztések – amelyekről egyelőre semmit sem mondhatok –, remélem, szerezhetek meglepetést az ellenfeleknek.”
Michelisz Norbert, a privát értékelés győztese: „Természetesen a hazai viadal az év fénypontja számomra – amikor a második futam után kiszállok az autóból, már alig várom a pillanatot, amikor újra a Hungaroringen versenyezhetek. Szerencsére nagyon gyorsan eltelt az elmúlt egy év, és én megint bizakodva várhatom a viadalt, mert bár Marokkóban nem a legfényesebben szerepeltünk, az a pálya egyáltalán nem fekszik sem nekem, sem az autónak. A Ring viszont… Itt versenyeztem a legtöbbet pályafutásom során, és bízom benne, hogy legalább az egyik futam után felállhatok a dobogóra. Nagyon szívesen integetnék onnan a remélhetőleg sok szurkolónak…”
A sajtótájékoztató végén a három versenyzőre érdekes feladat várt: egy Rubik-kockát kellett kirakniuk, és nem fogják kitalálni kinek sikerült a leghamarabb… José María Lópeznek öt másodperc kellett csak hozzá. Úgy látszik, a világbajnoki cím védője ebben is gyors…

Nagy Futam 2015: Bús Edina SEAT Leon Eurocup Cup Racer-ével indul

A B3 Racing pilótája, Bús Edina 2015-ben is indul a Nagy Futamon. A már-már hagyománynak számító eseményen Edina idén nem formula autóval, hanem a SEAT Leon Eurocup Cup Racer-ével hódítja meg Budapest utcáit.

bus_edina_nagy_futam_2015_seat_leon_eurocup_cup_racer

Pénteken harmadik alkalommal rendezik meg a Nagy Futamot, amelynek célja, hogy látványos show elemekkel közelebb hozza a nagyközönséghez az autó-motor sportot. A már-már hagyománynak számító rendezvény különlegessége, hogy a sportág versenyzői Budapest utcáin indulnak versenygépeikkel, ahol a rajongók annyira közel kerülhetnek hozzájuk, mint egy zárt versenypályán soha.

2015-ben, most már harmadik alkalommal Bús Edina, a B3 Racing pilótája is vendége az eseménynek. Edina tavaly formula autóval, míg idén a SEAT Leon Eurocup-ban indított 330 lóerős SEAT Leon Cup Racer-rel vág neki az utcai „versengésnek”. A rajongók közvetlen közelről, láthatják így az idei versenyautót, és természetesen Edinát is.

bus_edina_nagy_futam_2015_seat_leon_eurocup_cup_racer_2

„Nagyon izgatott vagyok a pénteki futam miatt. Igazi élmény lesz ezzel az autóval menni a város szívében. Nagyon nagy megtiszteltetés számomra, hogy idén már harmadik alkalommal vehetek részt a Futamon.” – mondta Edina.

Az esemény népszerűségét mutatja, hogy a hétvégi túraautó-világbajnokság indulói még a pénteki tesztről is hajlandók voltak lemondani, csak hogy részt vehessenek a belvárosi bemutatón. Bús Edina várhatóan 16.10h-kor rajtol majd a Nagy Futamon.

Turán Frigyes és Ford Fiesta rallyautója is feltűnik a Nagy Futamon

A hagyományokhoz hűen idén is elrajtol a III. Nagy Futam, melyen május 1-jén az örömautózásé lesz a főszerep a belvárosban. Az eseményen az autósport olyan ikonjai csillogtatják meg tehetségüket, mint Kimi Räikkönen, David Coulthard vagy Sebastian Loeb, de a hazai versenyzők között feltűnik a magyar bajookságban Ford Fiesta rallyautóval versenyző Turán Frigyes is.

turan_frigyes_ford_fiesta_rally_autoaddikt

A rendhagyó futam nem titkolt célja a szórakoztatáson túl, hogy népszerűsítse, és még többekkel megszerettesse az autó-és motorsportot. Idén különlegességként az újonnan épült Várkert Bazár is szerepet kap, ugyanis a vendégek akár egy egyedi kialakítású, exkluzív lelátón kiemelt helyről is követhetik a lélegzetelállító autós eseményeket és a már hagyománynak számító délelőtti légibemutatókat, ahol többek között Besenyei Péter műrepülő világbajnok és Veres Zoltán káprázatos showjával hozza lázba a közönséget. Ezen kívül ejtőernyős ugrásokat és helikopter formációt is láthatnak az arra járók.  A nézők légi bemelegítését követően az aszfalté és az autósoké lesz a főszerep.

A Street Parade legnagyobb szenzációja a kora délutáni órákban, 14:30 tájban érkezik, ugyanis egy világsztár, Kimi Räikkönen bemutatóját tekintheti meg a nagyérdemű. Természetesen nem ő lesz az egyedüli világszinten ismert pilóta, hisz a nézők találkozhatnak többek között David Coultharddal, a kilencszeres ralivilágbajnok Sébastien Loeb-bel, a legkiválóbb magyar versenyzőkkel: Michelisz Norbival, Talmácsi Gáborral, Szalay Balázzsal, a Dakar Rali kiemelkedő alakjával, valamint Turán Fricivel és Zsiros Gabival is kezet foghatnak.

„Nagy öröm számunkra, hogy ismételten ott lehetünk a már hagyománynak számító Nagy Futamon, hisz ez egy olyan színes esemény, melyre szüksége van az autó- és motorsportnak. Rengeteg néző szokott összegyűlni a Duna két oldalán, hogy testközelből láthassa a hazai és nemzetközi autóversenyzés legnagyobb ikonjait. Nagyon örülünk, hogy itt mindig személyesen találkozhatunk a szurkolókkal, egy kis kötetlen beszélgetésen is részt tudunk venni, megmutathatjuk nekik a technikát, kicsit beavathatjuk őket a kulisszatitkokba, ezzel hálálva meg nekik azt az óriási bizalmat és szeretetet, amit egész évben kapunk tőlük. Szeretnénk hétvégén látványosan, szórakoztatóan autózni a Ford Fiesta R5-tel, ami szerencsére Magyarországon van, így könnyen megoldható, hogy az év egy-egy rendhagyó eseményén részt vegyünk.“ – fogalmaz a Ford Petrányi által támgotatott Frici, aki minden évben megtiszteltetésnek érzi, hogy ott lehet a nívós belvárosi futamon.

„Az, hogy évről évre több világsztár is megjelenik ezen a szórakoztató futamon, szerintem fantasztikus. A szurkolók olyan maradandó élményekkel gazdagodhatnak ezen a napon, melyek mindenképp meghatározó emlékek lesznek számukra. Kimi Räikkönen-nel már sokszor találkoztunk személyesen, sőt 2010-ben és 2011-ben, amikor ő is ralizott, volt hogy egy kategóriában indultunk, sőt egymás mellett is rajtoltunk. Örülünk, hogy most újra együtt taposhatunk a gázra.“ – emlékszik vissza Frici.

Akik esetleg a sztárdömping mellett még többre vágynak, nem fognak csalódni. Turán Frigyesék idén ugyanis egy standdal is kitelepülnek, ahol a közvetlen beszélgetésen túl, akár még egy közös élményautózásra is lehetőség nyílik. Azok közül ugyanis, akik a napokban regisztrálnak a Ford Petrányi weboldalán egy szerencsés, tesztvezetést kap ajándékba Turán Fricivel. Május 1-jén tehát mindenképp érdemes lesz kilátogatni a Duna partra, a Lánchíd közelébe, hisz a város szíve megtelik Formula-1-es autókkal, lenyűgöző látványt nyújtva az arra járóknak.

A BMW Motorsport bemutatta idei versenyprogramját

A BMW Motorsport egy Nürnbergben megrendezett látványos bemutató során ismertette rajongóival a 2015-ös versenyszezon részletes programját. A nyolc BMW M4 DTM versenyautó mellett a BMW Z4 GT3 és a BMW M235i Racing is kigurult a több ezer rajongó elé.
bmw_m4_dtm_2015

Füstölő gumik, üvöltő motorok és lelkes rajongók: a BMW Motorsport ezúttal a nürnbergi márkaképviselet székhelyén, egy vérpezsdítő show keretein belül mutatta be a több ezer kilátogató nézőnek a 2015-ös versenyszezon részletes motorsport-programját. Az idei volt az első alkalom, hogy a bajor gyártó háza táján nagy hagyományokkal bíró BMW Motorsport Car Launch nevű szezonnyitó eseményt Nürnbergben rendezték meg, a címvédő DTM-világbajnok, Marco Wittmann tiszteletére, aki a Nürnbergtől mindössze néhány kilométerre fekvő Fürth városában lakik. Wittmann és versenytársai a nyolc BMW M4 DTM versenyautóval, a speciálisan átalakított BMW Z4 GT3 és BMW M235i Racing modellekkel, élményautóztatásokkal, a legendás BMW M3 versenyautóval, a BMW M3 GT2 modellel és számtalan autogrammal hozták lázba a rajongókat a vasárnapi rendezvényen.

„A Német Túraautó Bajnokság (DTM) előtti BMW Motorsport Car Launch esemény az elmúlt évek során rendkívül népszerű hagyománnyá vált nálunk, és kiváltképp rajongóink számára. Felettébb fontos tényező, hogy ezt az eseményt idén DTM-bajnokunk otthonában rendeztük meg” – nyilatkozta Jens Marquardt, a BMW Motorsport igazgatója. „2015 egy újabb összetett versenyszezont tartogat számunkra, a BMW Motorsport ugyanis ismét számos sorozatban képviselteti majd magát. Természetesen a DTM-ben is, ahol bajnoki címeink megvédése az elsődleges cél, hiszen az a csapat vagyunk, akit mindenki le akar majd győzni. Rajthoz állunk a United SportsCar Championship észak-amerikai futamain is, valamint az olyan nemzetközi hosszú távú klasszikusokon is, mint a Nürburgringen és a Spa-Francorchamps-on megrendezett 24-órás versenyek. Tovább folytatjuk tehetséggondozó programunkat is, miközben a BMW Sports Trophy részeként tovább támogatjuk privát versenyzőinket és csapatainkat is, akik a világ számos pontján versenyeznek majd 2015-ben. Minden bizonnyal hihetetlenül izgalmas év lesz” – mondta Jens Marquardt.

A vasárnapi BMW Motorsport Car Launch egyik fénypontja a nyolc BMW M4 DTM versenyautó hivatalos leleplezése volt, amelyben egy-egy kiválasztott rajongó volt Marco Wittmann (német), Maxime Martin (belga), Martin Tomczyk (német), António Félix da Costa (portugál), Augusto Farfus (brazil), Tom Blomqvist (brit), Bruno Spengler (kanadai) és Timo Glock (német) pilóták segítségére. „Nagy megtiszteltetés és rendkívüli öröm számomra, hogy idén a BMW az otthonomba hozta a BMW Motorsport Car Launch eseményt” – kezdte Marco Wittmann, a DTM tavalyi bajnoka. „Újra előjöttek a BMW RMG csapatnál elért fantasztikus tavalyi eredmények, és nagyszerű érzés a több ezer rajongó ragyogó arcát látni, hiszen ilyenkor visszaadhatunk nekik valamit abból a rengeteg szeretetből és támogatásból, amit a versenyszezon során kapunk tőlük. Remélhetőleg idén is sikerül örömet okoznunk nekik a sikereinkkel. Mindent meg fogunk tenni ennek érdekében” – fogalmazott a 25 éves világbajnok.

A BMW nyolc DTM-pilótája mellett a United SportsCar Championship (USCC) futamain rajthoz álló BMW-versenyzők, Dirk Werner (német) és Lucas Luhr (német) is ellátogattak Nürnbergbe. Werner az esemény előtti hétvégén megnyerte a USCC Long Beach-en megrendezett futamát. A népszerű versenyzők mellett a BMW Motorsport Junior tehetséggondozó program idei négy felfedezettjének egyike, Victor Bouveng (svéd) is bemutatkozott a közönségnek.

A hétvégi BMW Motorsport Car Launch esemény fényét Alessandro Zanardi (olasz) BMW-pilóta és márkanagykövet jelenléte emelte még tovább. Alex Zanardi életében először 2015. július 25-én és 26-án, Bruno Spengler és Timo Glock csapattársaként áll majd rajthoz a belgiumi Spa-Francorchamps versenypálya 24-órás versenyén. A BMW Motorsport mérnökei aszerint módosították a megmérettetésen induló BMW Z4 GT3 versenyautót, hogy a mindössze két kézzel vezető Zanardi – aki 2001-ben mindkét lábát elvesztette egy súlyos versenybaleset során – és a két, lábbal is vezető pilóta pillanatok alatt tudjon cserélni a volán mögött. „A nürnbergi fogadtatás egyszerűen fantasztikus volt. Ismét szeretném megköszönni a BMW Motorsportnak, hogy megteremtették annak a lehetőségét, hogy életemben először egy 24-órás versenyen is rajthoz álljak. Roppant izgalmas futam lesz, és biztos vagyok benne, hogy csapattársaim, Timo és Bruno mellett ismét jó eredményre leszek képes” – mondta Alex Zanardi.

A vasárnapi BMW Motorsport Car Launch eseménnyel a BMW Motorsport számára kezdetét vette a 2015-ös DTM versenyszezon, amelynek első futamát a hétvégén rendezik Hockenheimben, és amely számtalan újítást tartogat mindegyik istálló számára. 15 év után először a népszerű túraautó-bajnokság mindegyik versenyhétvégéje két futamból áll majd, a szombati (40 perces) és a vasárnapi (60 perces) megmérettetéseken elért eredmények ugyanannyi pontot érnek. A BMW pilótáira eszerint az idény kilenc versenyhétvégéjén összesen tizennyolc futam vár.

Miként tavaly, úgy idén is nyolc BMW M4 DTM versenyautó gurul majd fel az egyes futamok rajtrácsára, az RMG, a Schnitzer, az RBM és az MTEK BMW-csapatok színeiben. A világbajnoki címvédő, Marco Wittmann Ice-Watch BMW M4 DTM versenyautója a szombati első versenyen már a kiérdemelt 1-es rajtszámot viseli majd. A BMW RMG csapat pilótája Maxime Martin csapattársaként száll majd versenybe a legmagasabb pontokért. Tavaly után ismét volán mögé ül Martin Tomczyk, António Félix da Costa, Augusto Farfus, Bruno Spengler és Timo Glock is, az egyetlen újonc a brit Tom Blomqvist, aki idén a BMW RBM csapat tagjaként csatlakozott a Német Túraautó Bajnokság mezőnyéhez.

A versenyhétvégék alakulása mellett további változásokat is hoz a 2015-ös idény, hiszen immáron csak egyféle gumiabroncs-keverék lesz választható a pilóták számára. Szombaton és vasárnap is a két, egyenként 20 perces időmérőn, illetve a versenyeken is normál keverékű abroncsokon futnak majd az autók, miközben mindegyik pilótának négy szett száraz abroncs áll majd rendelkezésére. A légellenállás-csökkentő rendszer (DRS – Drag Reduction System) használatára ugyanakkor körönként háromszor lesz lehetőségük a versenyzőknek, feltéve, hogy kevesebb, mint egy másodperccel az előttük haladó mögött száguldanak át a rajt/cél vonalon. Gombnyomásra a pilóta a korábbi 16 fok helyett 18 fokos szögben döntheti meg a hátsó szárnyat, amely még könnyebbé teszi számára az előzési manővert.

Jens Marquardt (a BMW Motorsport igazgatója):

„Már alig várjuk az idei versenyszezon kezdetét. Nagyon keményen dolgoztunk az elmúlt hónapokban, hogy 2015-re még erősebbé tegyük a pilótáinkat, a csapatainkat és a BMW M4 DTM versenyautót. Ez kiemelt fontosságú volt, egy ilyen kiélezett, roppant versenyképes mezőnyben ugyanis nem engedhetjük meg magunknak, hogy a babérjainkon üljünk. 2012-es visszatérésünk óta a lehetséges kilenc címből hatot megnyertünk, a cél pedig az, hogy idén tovább növeljük ezt a számot. Idén nem kevesebb, mint tizennyolc lehetőségünk lesz erre. A 2015-ös idény elképesztő izgalmakat tartogat mindenki számára – különös tekintettel a rajongókra. A kétversenyes hétvégék még több akciót ígérnek. Pilótáink és csapataink felkészülten várják az első felvonást a Hockenheimring legendás aszfaltcsíkján.”

Stefan Reinhold (a BMW RMG csapat főnöke):

„A nagyszerűen sikerült 2014-es esztendő után rendkívül motiváltan várjuk az idei versenyszezont. Nagy várakozással tekintek az új, kétversenyes formátum elé, amely sokkal több izgalmat tartogat a rajongók számára. Mindazonáltal nekünk, csapatok számára is kifejezetten izgalmas lesz. Felkészültünk, pozitív energiákkal feltöltődve vágunk neki a DTM új szezonjának.”

Charly Lamm (a BMW Schnitzer csapat főnöke):

„Óriási izgalom övezi az új szezont, és ez mindenkire vonatkozik a csapaton belül, különös tekintettel a pilótákra. Martin Tomczyk rengeteg tapasztalatot gyűjtött már a sorozatban, a DTM-ben nincs olyan, ami meglephetné a pályán. Idén csatlakozott hozzánk António Félix da Costa, aki az előszezoni felkészülés során nagyon jól beilleszkedett a csapatba. Rendkívül optimisták vagyunk és nagyon várjuk már a DTM rajtját.”

Bart Mampaey (a BMW RBM csapat főnöke):

„A versenyhétvégék idén eléggé zsúfoltak lesznek, az új formátumnak köszönhetően pedig mindegyik csapat ismeretlen vizekre evez. Kétség sem fér hozzá, hogy lenyűgözően izgalmas lesz a rajongók számára. Keményen dolgoztunk a felkészülési időszakban, és Hockenheimben is hasonló teljesítményért hajtunk majd. Izgatottan várom, hogy az első versenyhétvége mi mindent tartogat számunkra.”

Ernest Knoors (a BMW MTEK csapat főnöke):

„Az új versenyszezonokat mindig nagy izgalom előzi meg. Alig várod, hogy visszatérhess a versenypályára, felkészülten, versenyképes autókkal és pilótákkal. Az új versenyformátum pedig idén új kihívásokat is tartogat, a csapatok és a pilóták számára egyaránt. Nagyon várjuk már a rajtot! A felkészülési időszak talán egy kicsit rövid volt, de minden gördülékenyen ment.”

Marco Wittmann (a BMW RMG csapat pilótája):

„Számos gondolat kavarog bennem Hockenheim előtt, hiszen rendkívül hosszú volt a téli szünet. Kiváló teszteket végeztünk és úgy gondolom, kellően felkészültünk az új szezonra. Mindezt jó eredményekre kell váltanunk a szezonnyitó hétvégén. Az első verseny előtt persze nem lehetsz százszázalékosan biztos abban, hogy mennyire vagy jó az ellenfelekkel szemben. A látványos szezonnyitó biztosan hatalmas élmény lesz a rajongók számára. Természetesen szeretném ott folytatni idén, ahol tavaly abbahagytam, a lehetőség adott.”

Maxime Martin (a BMW RMG csapat pilótája):

„Nagyon várom már az új DTM-formátum első versenyhétvégéjét. Egy ilyen hosszú szünet után mindig nagy élmény visszatérni a versenypályára. Pontosan senki sem tudja, mi fog történni Hockenheimben, a szezonnyitó hétvége éppen ezért minden bizonnyal roppant izgalmas lesz. Jó teszteket végeztünk, felkészülten nézünk szembe az ellenfelekkel.”

Martin Tomczyk (a BMW Schnitzer csapat pilótája):

„Nagyszerű érzés egy új szezon küszöbén állni, minden évben az. Mindig jó érzés visszatérni a Hochenheimringre. Mindenki izgatottan várja az új erőviszonyokat, és hogy az új versenyformátum milyen hatással lesz a sorozatra. Ugyanakkor számos változtatás is történt a szabályok terén, amelyeknek köszönhetően remélem, a nézők még inkább élvezni fogják a futamokat.”

António Félix da Costa (a BMW Schnitzer csapat pilótája):

„Rendkívül hosszú szünet telt el a legutóbbi DTM-futam óta, az idei első versennyel pedig számomra új fejezet veszi kezdetét. A BMW Schnitzer az új csapatom, akikkel reményeim szerint nagyszerűen fogunk tudni együtt dolgozni. Nem könnyű jóslatokba bocsátkozni, de az biztos, hogy a tőlem telhető legjobb teljesítményt fogom nyújtani.”

Augusto Farfus (a BMW RBM csapat pilótája):

„Nagyon hosszú volt ez a téli szünet, ezért már nagyon várom, hogy újra versenyezhessünk. Új DTM-formátum vár ránk, versenyhétvégénként két futammal, ami nem csupán a nézőknek, de nekünk, versenyzőknek is izgalmakat tartogat. Hockenheim pályáját nagyon szeretem. Kifejezetten várom már, hogy felguruljak ott a rajtrácsra, és a rajongók előtt végre ismét verseny módba kapcsoljak.”

Tom Blomqvist (a BMW RBM csapat pilótája, a BMW idei újonc versenyzője):

„Szép emlékeim vannak Hockenheimről. Nagyon szeretnék jól szerepelni itt életem első DTM-futamán. A Hockenheimring egy egészen kivételes hangulatú, fantasztikus versenypálya, rengeteg rajongóval. Rengeteg tapasztalatot szereztem az előszezoni felkészülés során, a csapatomnál pedig nagyszerű fogadtatásban volt részem. Sokat fogok tanulni az első versenyhétvégémen. Már nagyon várom.”

Bruno Spengler (a BMW MTEK csapat pilótája):

„Végre ismét versenyezhetünk. Megmondom őszintén, egy kicsit ideges vagyok. Nagyon várom már a Hockenheimring hangulatát, a rengeteg rajongót és az izgalmas versenyeket. A pillangók a gyomromban, amelyek annyira hiányoztak a téli szünet alatt, visszatértek. Nagyon eltökélt vagyok. A hockenheimringi szezonnyitó minden évben olyan érzés, mintha életem első DTM-futama lenne.”

Timo Glock (a BMW MTEK csapat pilótája):

„Elképesztően izgalmas szezon előtt állunk, sokkal több versennyel, mint eddig. Mindannyian nagyon várjuk már. Mindig nehéz megítélni, mennyire vagyunk versenyképesek az ellenfelekkel szemben, hiszen ezúttal is nagyon erősek. Biztos vagyok benne, hogy az idei egy újabb izgalmas szezon lesz, nagyon-nagyon szoros futamokkal.”

A Német Túraautó Bajnokság (DTM) 2015-ös versenyszezonja:

2015. május 1-3.: Hockenheim (Németország)
2015. május 29-31.: Lausitzring (Németország)
2015. június 26-28.: Norisring (Németország)
2015. július 10-12.: Zandvoort (Hollandia)
2015. július 31 – augusztus 2.: Spielberg (Ausztria)
2015. augusztus 28-30.: Moszkva (Oroszország)
2015. szeptember 11-13.: Oschersleben (Németország)
2015. szeptember 25-27.: Nürburgring (Németország)
2015. október 16-18.: Hockenheim (Németország)

Munkahelyi ingázás és a stresszhatások összefüggése a Ford felmérése szerint

Egy friss, a Ford által Európa legnagyobb városaiban készített felmérés szerint az emberek számára több stresszt okoz a munkába járás, mint a munkájuk: a közvélemény-kutatás során hat nagyváros 5500 ingázóját szólították meg: egyharmaduk szerint a munkába járás egyre stresszesebb, egynegyedük pedig arra panaszkodott, hogy a közlekedés egyre kiszámíthatatlanabb.

ford_ingazas_felmeres

Egy új felmérés szerint Európa néhány nagyvárosának útjain csúcsidőben olyan komoly megpróbáltatást jelent a munkába járás, hogy az emberek nagyobb stresszként élik meg az utazást, mint a munkájukkal járó feszültségeket. A Ford Európai Ingázók Felmérésében 5503 embert szólaltattak meg Barcelonában, Berlinben, Londonban, Madridban, Párizsban és Rómában: a megkérdezettek több mint 26 százaléka találta stresszesnek a munkába járást – míg a munkáját csupán 23 százalék érezte stresszesnek. Rómában sokan komolyabb megpróbáltatásként értékelték a mindennapos ingázást, mintha új lakásba kellene költözniük. A londoniakban több feszültséget kelt a munkába járás, mint egy fogorvosi kezelés. A válaszadók egyharmada szerint a bejárás egyre stresszesebb, egynegyedük pedig arra panaszkodott, hogy a közlekedés mindinkább kiszámíthatatlan.

A Ford Intelligens Mobilitás terv keretében a Ford a világ több nagyvárosával is együttműködik: a vállalat tervének lényege az innovatív megoldások meghonosítása a konnektivitás, a mobilitás, az önállóan közlekedő autók, a vásárlóknak nyújtott élmény és a ‘big data’ adatfeldolgozás területein, hogy ezek révén megoldást találjon a népességrobbanással és az urbanizációval együtt járó közlekedési problémákra. A Ford Intelligens Mobilitás tervét Andreas Ostendorf, a Ford Európa fenntarthatóságért, környezetvédelemért és biztonságos tervezésért felelős alelnöke ismertette Spanyolországban, a Fenntartható Márkák Barcelona című konferencián.

“Sokan úgy érzik, hogy egy egész napot töltenek el a közlekedéssel, még mielőtt belépnének az irodába.” – meséli Ostendorf. “A társadalom mindinkább urbanizálódik, a városok egyre nagyobbak és népesebbek – ezért olyan közlekedési infrastruktúrára van szükség, ami képes lépést tartani ezzel a növekedéssel. A mobilitás szabadságának védelme többet jelent új vasutak és utak építésénél: most arra van szükség, hogy közös munkával teremtsük meg az összehangolt és fenntartható megoldások logikus rendszerét.”

Fenntartható Márkák Barcelona

A Fenntartható Márkák Barcelona konferencián a Ford és a Barcelonai Főpolgármesteri Hivatal közös beszélgetést szervezett a város mobilitási megoldásainak felmérésére. Ostendorf is részt vett “A meghatározástól a célig” című beszélgetésen, aminek célja annak felmérése volt, mennyire fontos a vállalatok részvállalása a fenntarthatóság megteremtésében.

“Több város vezetésével is együttműködünk, hogy minél többféle megoldást dolgozhassunk ki a megfizethető, jól használható és fenntartható közlekedésre.” – avat be Ostendorf. “Gyalogutak, kerékpárok, buszok, vonatok, autók, villamosok, iránytaxik – e sokféle eszköznek egybefüggő, integrált rendszerként kell működnie, ha a jövőben optimalizálni akarjuk a városi mobilitást.”

Ford Intelligens Mobilitás

A Ford már idén több olyan globális kísérleti programot jelentett be, amelyek segítenek a közlekedéssel kapcsolatos ötletek tesztelésében, rugalmasabb megoldásokat kínálva a felhasználóknak, és olyan társadalmi összefogást hívva életre, aminek végső haszonélvezői maguk a fogyasztók. E kezdeményezések egyike az Európában útjára indított Handle on Mobility kísérlet, ami azt tanulmányozza, hogyan hangolható össze az elektromos hajtású kerékpárok használata az autózással és a tömegközlekedéssel, gyorsabbá és egyszerűbbé téve a mindennapos közlekedést, és hasznos segítséget jelentve a nagyvárosokban működő üzletek napi rutinjában. Az Innovatív Mobilitás Versenysorozat újabb globális kísérleteket jelent. A programot a Ford olyan újítók és fejlesztők számára hozta létre, akik megoldásokat kínálhatnak Anglia, Portugália, Észak- és Dél-Amerika, Afrika, India, Kína és – a sorozat idei folytatásában – Ausztrália sajátságos közlekedési problémáira. A versenykiírásokban olyan témák szerepelnek, mint a szabad parkolóhelyek azonosítása a városokban, praktikusabb navigáció a zsúfolt forgalomban, vagy éppen a navigáció és egyéb eszközök felhasználása annak érdekében, hogy a távoli területeken élők is megfelelő egészségügyi szolgáltatáshoz jussanak. A Ford részt vesz a Fenntartható Fejlődés Üzleti Világtanácsa által szervezett Fenntartható Mobilitás Projekt 2.0 kezdeményezésben is. A projekt célja, hogy a mobilitással foglalkozó vállalatok és egyéb résztvevők összefogásával biztonságos és alacsony környezeti terhelésű mobilitási megoldásokat dolgozzon ki.

Az ingázással járó stressz

Egy, az Egyesült Királyság Nemzeti Statisztikai Hivatala által nemrégiben készített felmérés szerint minden, a napi ingázással töltött perc hatással van az emberek szorongásaira, boldogságára és általános közérzetére. Egy másik felmérés szerint (a Ford által megvizsgált nagyvárosokban) az emberek rengeteg időt töltenek a munkába járással: Rómában átlagosan 111 percet, Londonban 104 percet, Madridban pedig 100 percet. A Ford Európai Ingázók Felmérése azt is kimutatta, hogy Európában a rómaiak tartják egyre stresszesebbnek az ingázást (57 százalék), de a londoniak (41 százalék) és a párizsiak (35 százalék) közül is sokan panaszkodnak erre. A közvélemény-kutatás szerint a három- vagy többféle közlekedési eszközt használók számára is egyre nagyobb feszültséget jelent a bejárás, és a megkérdezettek 38 százaléka egyre kiszámíthatatlanabbnak érzi a napi közlekedést. Sokuk számára ez annyit jelent, hogy elkésnek a munkahelyükről. A megkérdezettek 63 százaléka havonta legalább egyszer késik a közlekedési dugók és hasonló akadályok miatt, 27 százalékuk esetében pedig ez havonta legalább háromszor előfordul. Az ingázók 15 százaléka még plusz 30 percet rászámol a szükségesnek vélt utazási időre – ami évente több mint öt teljes napot jelent. A 16-24 éves korcsoportból csupán 10 százalék nem találta stresszesnek a napi ingázást (szemben a felmérésben megkérdezett összes ember 19 százalékával), és 43 százalékuk elmondta, hogy az elmúlt 12 hónap során legalább egyszer már az is előfordult, hogy egyáltalán nem tudott eljutni a munkahelyére. A 25-34 évesek gyakori szokása, hogy a közlekedési dugókra számítva korábban indulnak el, és leginkább ez a korosztály véli úgy, hogy a közlekedés egyre stresszesebb (39 százalék) és mindinkább kiszámíthatatlan (34 százalék). A római és londoni ingázók körében mutatkoztak a legnagyobb gondok. Az olasz főváros közlekedése a megkérdezettek fele szerint egyre stresszesebb, és a dolgozók 8 százaléka több mint egy órát szán arra, hogy eljusson a munkahelyére. A londoniak 80 százaléka havonta legalább egyszer elkésik a munkából, és tavaly 49 százalékuk legalább egyszer egyáltalán nem tudott bemenni dolgozni. Akik jellemzően vonattal vagy busszal járnak munkába, nagyobb valószínűséggel késnek el, és nagyobb eséllyel készülhetnek arra, hogy egyáltalán nem jutnak be a munkahelyükre.

A Citroën Total csapat kitűnően teljesített a Nordschleifén is

Kettő héttel a FIA túraautó világbajnokság németországi köre előtt a mezőny közös tesztet tartott a Nürburgringen, illetve a legendás Nordschleifén.

citroen_racing_wtcc_yvan_muller_napimagazin

A Citroën Total csapat pozitív mérleggel zárta a tesztet: négy C-Elysée WTCC végzett az első öt között.

A legjobb időt José María López futotta, ő volt az egyetlen, aki be tudott férni a 8 perc 40 másodperces időbe. Lópezt Loeb és Ma Qing Hua követte.

A teszt egyik nagy tanulsága az volt a Citroën Racing számára, hogy az Eifel-hegységben minden megtörténhet, már ami az időjárást illeti. Hétfőn jégeső és tejfölszerű köd okozott szinte télies körülményeket a pályán, kedden azonban már reggeltől kezdve ragyogott a nap.

A négy Citroën C-Elysée WTCC volánja mögött Loeb, Ma, López és Muller neki is vágott az aznapra tervezett munkának. A mérnökök nagyon egyszerű célt tűztek ki: a pilóták menjenek minél többet, hogy minél jobban megismerhessék a legendás pályát. A pilóták háromkörös etapokat mentek (ennyi lesz ugyanis a május 16-i verseny távja), és gyorsan gyűjtögették a kilométereket.

Egyedül Ma Qing Huának akadt kellemetlensége: nagyjából a teszt felénél a szalagkorlátnak sodródott, ami az autója felfüggesztésében okozott kisebb törést. Mindenesetre ez nem akadályozta a fiatal kínai versenyzőt abban, hogy remek időt menjen, és megcsípje a harmadik helyet.

Ami az időket illeti: José María López volt az egyetlen, akinek sikerült áttörni a 8 perc 40 másodperces „lélektani” határt: a regnáló világbajnok 8’38”027-es idővel előzte meg Sébastien Loeböt, akinek szintén nagyon jól ment az autózás a teszt során.

A Citroën Total csapat ezekben a pillanatokban már a Hungaroring felé tart, ahol a hétvégén kerül sor az idei szezon harmadik versenyhétvégéjére.

José María López (1. hely – 8’38’’027): „Ez volt az első találkozásunk a Nordschleiféval, és bevallom, minden méterét élveztem! Most már nagyjából tudom, miért tekintenek a rajongók legendaként erre a pályára! Sokat dolgoztunk az autó beállításain, és már alig várom, hogy visszajöjjünk ide versenyezni. Nagyon örülök az időmnek, jót tett az önbizalmamnak is ez az eredmény.”

Sébastien Loeb (2. hely – 8’40’’517): „Pozitív a nap mérlege, megcsináltuk, amit terveztünk. Az volt a cél, hogy a lehető legtöbbet vezessünk ezen a nagyon különleges pályán, ahol egyszerűen nem lehet hibázni, mert szűk az aszfalt, közel van a széle… Egészen más élményt nyújt a Nordschleife, mint az összes többi. Még soha nem láttam ilyen nehéz pályát, nehezebb, mint Le Mans!”

Ma Qing Hua (3. hely – 8’41’’489): „Szerintem minden autóversenyzőnek el kellene jönnie életében legalább egyszer ide! Nagyon jó, hogy a verseny előtt tudtunk itt tesztelni. Lenyűgöző a pálya, folyamatos kihívás rajta vezetni, mert annyira változik kanyarról kanyarra. A reggel nehezen indult, sok vízfolt maradt még az aszfalton, de körről körre tudtunk javulni. Azután veszítettem egy kis időt az ütközés miatt, amit minden bizonnyal egy defekt okozott, de végül jól össze tudtunk szedni magunkat, és jó időt produkáltunk.”

Yvan Muller (5. hely – 8’49’’165): „Nem volt egyszerű nap, végig picit lassabb voltam a többieknél. Valamennyit faragtam belőle, de szerintem még így is nagy a hátrányom. Viszont az is igaz, hogy nem kockáztattam sokat. A mérnökökkel azon dolgozunk, hogy két hét múlva jobban sikerüljön a verseny.”

Ismét eladási rekordot döntött a Jeep

A Jeep 2015 márciusban tovább erősítette lendületét és immár 17 hónapja folyamatosan növelte eladásait az európai, közel-keleti és afrikai régióban (EMEA).

jeep_cherokee_2015_autoaddikt

Ugyanakkor fennállásának legsikeresebb hónapját is zárta, több mint 12 270 eladott gépjárművel, amelyből 2990 darab Olaszországban, 2190 darab az Egyesült Királyságban, 1357 Németországban, 1267 autó pedig a Közel-Keleten talált gazdára. 2015 márciusa túlszárnyalta az eddigi EMEA rekordot, amelyet még 2014 decemberében állított fel a Jeep, 10 440 darab eladott gépkocsival.

2015 első negyedévében a Jeep márka 88 százalékkal növelte eladásait a térségben az előző év azonos időszakához képest. Március hónapban a növekedés 124 százalékos volt; Franciaországban 434, az Egyesült Királyságban 397, Spanyolországban 260, míg Olaszországban 249 százalékkal emelkedtek az eladások. A siker nem csupán a Jeep kínálat legfiatalabb tagjának, a vadonatúj Jeep Renegade-nek volt köszönhető, de az ikonikus Wrangler (+30,3%) is jól teljesített, valamint a Jeep Cherokee is folytatja sikerszériáját.

Az év első negyedévében globális szinten is élvonalbeli eredményt ért el néhány európai piac a Chrysler, Jeep, RAM és Dodge márkák eladásait tekintve: Olaszország a világ harmadik, Németország az ötödik, Franciaország pedig a cégcsoport nyolcadik legsikeresebb piaca volt az időszakban. Az a tény, hogy ebben a három országban kizárólag Jeep márkákat forgalmaznak, még értékesebbé teszi az európai országok által elért eredményt.

Az új Renegade, amely immár stabilan kategóriája egyik legkeresettebb modelljének tekinthető, a Jeep márka EMEA-beli sikereinek első számú kulcsa. A modell 2014 szeptemberi bevezetése óta összesen

21 600 darabot adtak el a Renegade modellből; ebből idén márciusban nem kevesebb mint 5523 jármű talált gazdára. Az olyan piacokon, mint Olaszország, a Renegade kategóriájának második (az első negyedévben harmadik) legkeresettebb típusa volt. A Renegade modellt most vezetik be a jobbkormányos piacokon, így az Egyesült Királyságban, ahol a forgalmazás alig egy hónapja alatt máris 1174 megrendelés érkezett az autóra, amely hamarosan a márka hagyományosan erős piacain: Dél-Afrikában és a Közel-Keleten is megvásárolható lesz.

A Jeep Cherokee szintén nagyszerűen teljesített a régióban, mindenekelőtt az Egyesült Királyságban, Németországban, valamint Olaszországban. Az év első negyedévében a kompakt szabadidőjármű a méretosztály harmadik legkeresettebb modellje volt Olaszországban.

A Jeep Grand Cherokee, „minden idők legtöbb elismerésben részesített szabadidőjárműve” ugyancsak fontos szerephez jutott az első negyedévben: kategóriájának második legnépszerűbb képviselője volt Lengyelországban, míg az olasz piacon a harmadik legkeresettebb modell volt.

A Jeep márka a CEE régióban

Egy rendkívül sikeres évvel a háta mögött, – amelynek során célját elérve immár több egymillió darab gépkocsit értékesített világszerte, a Jeep márka a közép-kelet-európai régióban (CEE) is rendkívüli forgalomnövekedést produkált. A CEE régióban immár az ötödik egymást követő negyedévében növelni tudta eladásait a márka és 2015 első negyedévében további 80 százalékkal emelkedett az eladott gépjárművek száma az elmúlt év azonos időszakához képest. Magyarországon 137,5 százalékos növekedéssel, kategóriájának harmadik legkeresetebb típusa volt, míg a cseh piacon 80, a szlovák piacon 60 százalékkal nőttek a márka eladásai. Az egyedülálló eredményeket nem csupán a két új modellváltozatnak köszönheti a márka, hiszen a valódi terepjáró képességekkel rendelkező ikonikus Wrangler és a Jeep zászlóshajója, a Grand Cherokee is hozzájárultak a sikerszériához.

Az új Jeep® Renegade a dinamikusan növekvő, kisméretű szabadidőjárművek szegmensében színre lépve, ugyanakkor a Jeep márkát legendássá tevő, kalandvágyó hagyományokhoz hű maradva bővíti a márka globális termékkínálatát. A Renegade a kategóriaelső terepalkalmasságot, a szabadság érzését nyújtó, nyitott tetős vezetés érzését és praktikumát, a kategória legelső, terepen és közúton egyaránt kiemelkedő vezetési élményt kínál, amely világszerte a Jeep márkához csábítja a fiatalos, kalandvágyó és nagyvárosi ügyfelekit.

A Jeep Cherokee közepes méretű, igazi családi szabadidőjárműve egydülálló menettulajdonságaival és vezethetőségével, legendás 4×4 terepképességeivel, utastere prémium kidolgozásával még magasabbra emeli a mércét a méretosztályában. Több mint 70 különböző aktív és passzív biztonsági rendszerének köszönhetően kategóriájában a „legbiztonságosabb” minősítést és a maximális ötcsillagos értékelést kapta az Euro NCAP-tól.

Nissan: a járműtechnológia valódi segítség lehet az autóvezetésben

A Nissan által közzétett új kutatás szerint Európában háromból egy ember volt részese valamilyen balesetnek az elmúlt öt évben.

A globális kutatási intézet, a YouGov által végzett felmérésben 9177 autóvezetőt kérdeztek meg az Egyesült Királyságban, Franciaországban, Németországban, Olaszországban és Spanyolországban a parkolási károk okainak és hatásainak meghatározása érdekében. Az eredmények szerint tíz autóvezetőből több mint háromnak (33%) érte kár autóját az elmúlt öt évben, ebből 16% parkolás közben következett be.

Az olasz autóvezetők bizonyultak a leginkább balesetveszélyesnek, hiszen kettőből egy nyilatkozott úgy, hogy kárt okozott autójában a vizsgált időszakban – 26%-uk parkolási manőver közben. Ezzel szemben a brit autóvezetők voltak a legóvatosabbak, közülük csak 10% számolt be parkoláshoz kapcsolódó balesetről.

A felmérésben szereplő nemzetek közül ötből négy esetén a tolatás bizonyult a legnehezebb manővernek: a trükkös feladat felelt az összes parkolás során szerzett kár 45%-áért. Olaszországban megdöbbentő módon a koccanások 51%-a tolatás közben történt.

A kombik vezetőinek is vigyázniuk kell, hiszen a parkolási balesetek ebben a kategóriában voltak a leggyakoribbak (27%).

A spanyol autóvezetők éppen csak elkerülték a legbalesetveszélyesebb címet Európában: másodikként szorosan követik Olaszországot. Itt az ország autóbaleseteinek negyede történt parkolás közben. Németország és Franciaország hatékonyabbnak bizonyultak e téren; a parkolás során történő koccanások a balesetek 11%-át, illetve 10%-át teszik ki.

A Nissan kutatásában azt kívánta demonstrálni, hogyan lehet a járműtechnológia valódi segítség a vezetők számára. Ennek érdekében Rómában átalakítottak egy parkolót a díjnyertes Pulsar kompakt csapott hátú modellben található 360 fokos parkolókamera (AVM) és a Mozgó tárgyak észlelésére szolgáló technológia előnyeinek bemutatására.

A parkolás megkönnyítése céljából tervezett intelligens Nissan 360 fokos parkolókamera rendszer virtuális madártávlati képet ad a járműről manőverezés közben, ezzel kiemelkedő biztonságot nyújtva az autóvezetőnek.

A következő videóban megtekinthető, hogy az autóvezetők hogyan boldogultak a technológiával, és hogyan reagáltak a meglepetésre.

http://youtu.be/o6trVdriZcM

„A parkolás a vezetésnek egy olyan manővere, amelynek során nem mindenki érzi magát magabiztosnak, ezért döntöttünk úgy, hogy mindent megteszünk az autóvezetők támogatására” – mondta Bastien Schupp, a Nissan Europe marketingért felelős alelnöke.

„Azáltal, hogy kivettük a technológiát egy Pulsar modellből, és egy olaszországi parkolóban telepítettük, lehetőséget nyújtottunk az autóvezetőknek, hogy személyesen megtapasztalhassák, hogy a 360 fokos parkolókamera hogyan szünteti meg a parkolással járó idegeskedést, és hogyan segít a magabiztos parkolásban – és így az autónak okozott károk elkerülésében.”

A merész formatervű, innovatív műszaki megoldásokat felvonultató, tágas új Pulsar stílusos, csomagolásban kínálja a Nissan jól ismert tulajdonságait; ezzel új mércét állít fel a kompakt csapott hátú modellek piacán.

LEGFRISSEBB

Újragondolja az elektromos autók töltését a Mercedes-Benz

0
A Mercedes-Benz új lendületet ad az elektromos kishaszongépjárművek piacának Közép-Európában: a vállalat az E.ON-nal kötött megállapodás keretében minden eddiginél személyre szabottabb és egyszerűbb e-mobilitás...

Visszatért a Ferrari Testarossa

TESZTJEINK