Főoldal Blog Oldal: 483

Kiváló eredményeket ért el a Goodyear Efficient Grip Performance gumiabroncs

A Goodyear korábban tett bejelentése szerint az EfficientGrip Performance abroncsnak sikerült 11 dobogós helyezést elérnie Európa legnevesebb szaklapjainak összehasonlító abroncstesztjein, ráadásul a 11-ből 5 esetben a Goodyear abroncsa végzett az első helyen. A 2014 májusa és novembere között számos abroncsméret bevonásával végzett tesztek közzététele februárban kezdődött. A tesztek az abroncs nedves és száraz útviszonyok között mutatott jó teljesítményét egyaránt alátámasztották.

goodyear_efficient_grip_performance_autoaddikt

Az EfficientGrip Performance öt rangos abroncsteszten is első helyezést ért el, melyek az alábbi kiadványokban kerültek közzétételre: Teknikens Värld, Aftonbladet Bil, ADAC / Stiftung Warentest, ACE-Lenkrad / GTÜ / ARBÖ, valamint az ÖAMTC / TCS.[1] Az abroncs hat további teszten ért el második és harmadik helyezést, erről az alábbi kiadványokban lehetett olvasni: ADAC / Stiftung Warentest, ÖAMTC / TCS, Auto motor und sport, Auto Straßenverkehr, a Que Choisir esetében pedig kétszer is.[2]

„Rendkívül büszkék vagyunk az EfficientGrip Performance nyáriabroncs-teszteken mutatott teljesítményére. Az EMEA-régió legrangosabb szaklapjaiban közzétett eredmények révén megerősítést nyertek az abroncs tulajdonságai, így például a rövid fékút száraz és nedves úton, illetve a kopásálló technológiának köszönhető alacsony üzemanyag-fogyasztás, mely az abroncs teljes élettartama alatt megfigyelhető” – nyilatkozta Hans Vrijsen, a Goodyear EMEA-térségért felelős marketingigazgatója. „Ráadásul az EfficientGrip Performance abroncsok többsége „A” besorolást kapott a nedves tapadás kategóriájában, és „B” besorolást szerzett üzemanyag-hatékonyság terén. Ez pedig azt jelenti, hogy ez a második év, hogy a Goodyear „BA” címkével ellátott abroncsai ilyen jó teljesítményt nyújtottak a nyári abroncsteszteken.”

Az EfficientGrip Performance meggyőző teljesítménye mellett érdemes szót ejteni az EfficientGrip SUV-ról is, mely első helyezést ért el az Auto Zeitung, illetve az Auto Bild Allrad tesztjein, sőt az Eagle F1 Asymmetric 2 is kivívta magának az első helyet az Auto Zeitung tesztjein, az Auto Bild Sportscars pedig a harmadik legjobbnak értékelte.[3]

[1] A Teknikens Värld a 225/45R17-es méretű abroncsot tesztelte, az eredményeket 2015. március 26-án tette közzé; az Aftonbladet Bil a 205/55R16-os méretet vizsgálta, melyről 2015. február 25-én számolt be; az ADAC / Stiftung Warentest a 185/60R14 82H méretet tesztelte, a kapott adatokat pedig 2015. február 23-án közölte; az ACE-Lenkrad / GTÜ / ARBÖ a 205/55R16 91V méretű abroncsot vizsgálta, és 2015. február 12-én publikálta megállapításait; míg az ÖAMTC / TCS az abroncs 185/60R14 82H-s változatát vette górcső alá, és 2015. február 13-án tette közzé az eredményeket.

[2] Az ADAC / Stiftung Warentest az abroncsot 205/55R16 91V méretben tesztelte, és 2015. február 23-án számolt be a kapott eredményekről; az ÖAMTC / TCS ugyancsak a 205/55R16 91V-s méretet vizsgálta, és szintén 2015. február 23-án tette közzé az eredményeket; az Auto motor und sport a 225/50R17 98W-s méretet tesztelte, és 2015. március 18-án publikálta megállapításait; az Auto Straßenverkehr szintén a 225/50R17 98W-s méretet tesztelte, és 2015. március 25-én hozta nyilvánosságra az eredményeket; a Que Choisir pedig mind a 185/60R15 H, mind a 205/55R16 V méretű abroncsot megvizsgálta, és 2015. április 15-én publikálta az eredményeket.

[3] Az EfficientGrip SUV esetében az Auto Zeitung a 215/65R16 98V méretet tesztelte, és 2015. március 25-én, 8. számában tette közzé az eredményeket; az Auto Bild Allrad szintén a 215/65R16 98V-s abroncsot vizsgálta, és erről 2015. március 6-i 4. számában írt. Az Eagle F1 Asymmetric 2 vonatkozásában az Auto Zeitung a 225/40R18 92Y XL méreten végzett tesztjeinek eredményét 2015. február 25-én publikálta; az Auto Bild Sportscars pedig a 255/35R19 96Y és a 275/35R19 96Y méreteket vizsgálta, és 2015. március 6-i 3. számában tette közzé a vonatkozó adatokat.

Meggyőző gyorsulással kecsegtet a V8-as 5 literes motorral hajtott új Ford Mustang

Az 5.0 literes V8-as motorral hajtott vadonatúj Ford Mustang 4.8 másodperc alatt gyorsul 0-100 km/órás sebességre: ez minden idők leggyorsabb sorozatgyártású Ford-modellje az európai piacon.

ford_mustang_5_0_v8_autoaddikt_1

Az új 2.3 literes EcoBoost motorral szerelt Mustang gyorsulása 0-100 km/órára 5.8 másodperc, üzemanyag-fogyasztása 8 l/100 km, CO2-kibocsátása pedig 179 g/km. Az új Mustang Fastback és Convertible változatokat már több mint 2200 európai vásárló rendelte meg: az első autók júliustól jelennek meg a kontinens márkakereskedéseiben, hazánkba várhatóan nyár végén érkeznek.

A Ford bejelentette, hogy a vadonatúj Ford Mustang 5 másodpercnél rövidebb idő alatt gyorsul fel 0-100 km/órás sebességre, s ezzel ez eredménnyel ez az autó minden idők leggyorsabb sorozatgyártású Ford-modellje ez európai piacon. A vállalat azt is közzétette, hogy mióta az idei év elején a márkakereskedések elkezdték felvenni a megrendeléseket, több mint 2200 európai vásárló rendelt magának vadonatúj Ford Mustangot. 50 éves története során a Ford Mustang most először kapható az európai piacokon. Az autót kétféle motor hajthatja: az egyik a Ford 5.0 literes V8-as blokkja 421 lóerővel és 530 Nm forgatónyomatékkal, a másik pedig az alacsonyabb fogyasztású 2.3 literes EcoBoost erőforrás 317 lóerős teljesítménnyel és 432 Nm forgatónyomatékkal.

Az 5.0 literes V8-as motorral hajtott, kézi kapcsolású sebességváltóval felszerelt Fastback modellváltozat álló helyből 4.8 másodperc alatt éri el a 100 km/órás sebességet, vagyis jobban gyorsul, mint bármelyik, Európában forgalmazott Ford a 2005-ben bemutatott, kis szériában gyártott Ford GT szupersportkocsi megjelenése óta. A 2.3 literes EcoBoost motorral és manuális sebességváltóval szerelt Fastback változat gyorsulása 0-100 km/órára 5.8 másodperc. A Választható Üzemmódok segítségével a Ford Mustang vezetője mindig pillanatnyi hangulatához és az adott útviszonyokhoz igazíthatja autója teljesítményét, a közutakon kívül pedig a Versenypálya Alkalmazásokkal javíthatja autója menetdinamikáját. Ez utóbbira jó példa a Rajtautomatika, ami versenykörülmények közt a lehető legjobb startot garantálja. A Mustang-pilótára kanyarodás közben 0.97 G értékű centrifugális erő hat.

“Az új Ford Mustang boszorkányos gyorsasággal rajtol, és valósággal az ülésbe préseli az embert – s akkor még nem beszéltünk a borzongató motorhangról.” – ígéri Hermann Salenbauch, a Mustang termékcsalád-igazgatója. “De a Mustang nemcsak az egyenes pályaszakaszokon gyors, úgyhogy a vezetése kellemesen izgalmas élményeket tartogat az európai autósok számára.”

A Ford 2.3 literes EcoBoost motorjával hajtott új Ford Mustang üzemanyag-fogyasztása 8.0 l/100 km, CO₂-kibocsátása pedig 179 g/km.

Országúton és versenypályán egyaránt élvezetes

A vadonatúj Ford Mustang nagy teljesítményű motorjaihoz az európai piacon alapáron jár a teljesítménynövelő csomag, ami a nagy sebességű autózáshoz szükséges fokozott fékteljesítményt és hatékonyabb hűtést kínál. A kifinomult futómű- és karosszéria-szerkezet, valamint a fejlett technológia szintén javítja a menetdinamikát, így az autó a Ford Mustang vásárlói által elvárt sportos menetteljesítményt nyújtja. A középkonzolon található billenőkapcsolókkal aktiválható Választható Üzemmódok Normal, Sport+, Track (versenypálya) és Snow/Wet (havas/vizes) beállításai áthangolják az AdvanceTrac elektronikus menetstabilizáló vezérlését, a gázreakciókat, az automata sebességváltó fokozatváltási programját és a kormánymű áttételeit. A Választható Erősségű Elektromos Szervokormány segítségével a vezető választhat a Normal, a Comfort és a Sport kormányzási erők és kormányérzetek közül. Hogy a vezető a lehető legtöbbet hozhassa ki autójából, a Ford Mustang Versenypálya Alkalmazásokat is kínál; a kormánykerékről kapcsolható és a műszeregységben kijelzett funkciók közt szerepel a gyorsulásmérő, a gyorsulási idő mérése és a lassulásmérő is; ez utóbbi egy előre beállított sebességről lassítva méri a fékezéshez szükséges időt és a féktávot. Az 5.0 literes V8-as motorral és kézi kapcsolású sebességváltóval szerelt változatok Rajtautomatikája teljesen lenyomott gázpedál mellett is egy előre beállított (3000-4500 1/perc) tartományban tartja a motor fordulatszámát. A kuplungpedál felengedésekor a forgatónyomaték kontrolláltan jut el a hátsó kerekekhez, így a hajtóerő maximálisan érvényesül. Ugyancsak az 5,0 literes V8-as változathoz rendelhető meg az elektronikus Fékkörlezárás is, ami csak az első fékekre hat, hogy a vezető bemelegíthesse a hátsó gumiabroncsokat. A Ford Mustang független első-hátsó felfüggesztése sportos menetdinamikát és kényelmes gördülést biztosít; az integral link rendszerű hátsó futómű optimalizálja a rugózási kényelmet és az útfogást, az összeülés-gátló geometriájú első MacPherson rugóstagok pedig megakadályozzák, hogy a nagyméretű, hatékony fékek használata rontsa a kormányérzetet. A karosszériaszerkezet 28 százalékkal merevebb az előző generációs Mustang felépítményénél. A hatékony és precíz irányíthatóság érdekében a súlyelosztás is kiváló: az 5.0 literes V8-as változat tömegének 54 százaléka jut az első kerekekre, a 2.3 literes EcoBoost változat esetében pedig ez az arány 53 százalék. A tömegcsökkentés érdekében alumíniumból készült a motorháztető és első sárvédő, valamint a futómű, a váltómű és fékrendszer számos eleme. A karosszéria merevségét – és ezzel együtt a vezetési élményt és a biztonságot – nagy szakítószilárdságú acél alkalmazásával, valamint lézeres hegesztéssel és hidroformázási technológiával növelték a tervezők.

Klasszikus formavilág, modern felszereltség

Az új Ford Mustang Fastback és Convertible karosszériaváltozatokkal, hatfokozatú manuális és automata sebességváltókkal rendelhető, és az autó számos klasszikus formai elemet tartalmaz; jó példa erre a háromdimenziós, háromoszlopos kialakítású hátsó lámpatest, a jellegzetes, trapéz alakú első légbeömlő vagy a cápaharapást idéző hűtőmaszk-kialakítás. A Ford az amerikai Michigan államban működő Flat Rock üzemben kezdte meg az európai piacra szánt Ford Mustangok gyártását. A 10 különféle fényezéssel megrendelhető autó alapfelszereltségének listáján olyan tételek szerepelnek, mint a 19 colos könnyűfém keréktárcsák, az automatikus Xenon fényszórók, a kétzónás klímaberendezés, a LED hátsó világítás vagy a hátsó diffúzor. Ugyancsak alapfelszereltség a 9 hangszórós audiorendszer és a 8 colos színes érintőképernyővel összekapcsolt, hangvezérlésű SYNC 2 fedélzeti csatlakozási rendszer is. Európában a Ford Mustang kizárólag az új, elsősorban nagyvárosi környezetekben megnyitott FordStore kereskedésekben rendelhető meg. Az első autók júliustól jelennek meg a kontinens márkakereskedéseiben, az Egyesült Királyságban pedig októbertől vehetők át.

Ford Mustang Fastback Ford Mustang Convertible
421 LE 5.0 V8 317 LE 2.3 EcoBoost 421 LE 5.0 V8 317 LE 2.3 EcoBoost
Man. Auto. Man. Auto. Man. Auto. Man. Auto.
Üzemanyag-fogyasztás* l/100 km (mpg) 13.5(20.9) 12.0(23.5) 8.0(35.3) 9.8(28.8) 13.6(20.8) 12.8(22.1) 8.2(34.4) 9.8(28.8)
CO2* g/km 299 281 179 225 306 289 184 225

[TESZT] BMW i3 – egy kategória teljes újraértelmezése

Míg napjainkban reneszánszát éli az elektromos autók gyártása, nem szabad elfeledkeznünk arról sem, hogy kimutatható igény mutatkozik az egyediség és bizonyos mértékig különc megoldásokra is. A BMW tervezőmérnökei idejekorán felismerték, hogy bár kifejezetten jó úton halad az EV járművek fejlesztése, és azok gyakorlati megvalósítása, mégis szükség lehet arra, hogy valami egészen rendhagyó és formabontó szülessen.

bmw_i3_autoaddikt_001

Megszokhattuk, hogy a BMW-nél az unalomig ismételt, néhol a jelentés valós értelmével nem igazán tisztában lévő források által használt innováció kifejezés tényleges és hiteles alapokon nyugszik. Nem mennénk bele a számos, gyakorlatban is remekbeszabottan bizonyító alternatíva boncolgatásába, mely a bajor konszern égisze alatt született az elmúlt évek, évtizedek folyamán, de elég az hozzá, hogy a tulajdonképp családi vállalkozásnak is tekinthető BMW kitűnően érti a dolgát.

Érti akkor is, ha valami igazán újszerűt szeretnének piacra dobni. Nagyot álmodni jó, s még jobb, ha az álmok valóra válása igazolja az elképzelést: létrejött az i kategória, amely a BMW-nél az elektromos-hibrid, azaz leegyszerűsítve környezettudatos belső szegmenst jelöli.

Kezdetek

2011 tekinthető az igazi mérföldkőnek, ugyanis ebben az évben mutatkozott be a Genfi Autószalon keretein belül a BMW i3 koncepciója, az a számtalan egyediséget felhalmozó MCV, amely már akkor is magára vonta az egész világ szaksajtójának figyelmét, s fokozott érdeklődésre tartott számot.

bmw_i3_autoaddikt_004

Mindenki várta tehát a debütálás, a gyakorlati hozzáférhetőség pillanatát, mely el is jött hamarosan: a BMW i3 mára sorozatgyártásban készül, 2013 óta találkozhatunk mind több modellel a nemzetközi utakon.

Hasonlóképp Magyarországon is, hiszen a BMW hazánkban is bevezette a kompakt teljesen elektromos hajtású városi autó forgalmazását. Nagy dolognak tekinthető ez, hiszen viszonylag kevés helyszínen hivatalos a jelenlét, főként a közép-kelet európai régióban.

Mivel a Napimagazin.hu, s az összes hozzá tartozó portál, így az Autóaddikt.hu, a Techaddikt.hu, valamint a Szépségnapló.hu is elkötelezett híve a környezetbarát megoldásoknak, külön örömként volt jelen, amikor a BMW i3 vendégeskedett szerkesztőségünknél tesztre. Úgy döntöttünk, a tesztidőszak minden napját az autó kivesézésével töltjük, prioritást élvezve – nézzük is a részleteket!

Mindent a hatékonyság érdekében

A BMW i3 alapvetően két fő részegységre, egy Drive (padlólemez, hajtáslánc), valamint egy Life (váz, utastér) modulra osztható. A padlólemez nagy része alumíniumból, és annak ötvözeteiből épül fel, míg a karosszéria speciális, pillekönnyű és rugalmas, kisebb külső behatásoknak is ellenálló műanyagból épül fel, valamint a kocsiszekrény váza karbonszálas technológiával készül. Gyakorlatban mindez akár azt is jelentheti, hogy a korróziót nyugodt szívvel elfelejthetjük, legalábbis, ami a kocsiszekrényt illeti.

bmw_i3_autoaddikt_002Robosztus karosszériájának köszönhetően a BMW i3-nál sikerült kiiktatni a B oszlopokat, így köhetett létre az exhibicionista külsőt még inkább megfejelő egymással szemben nyíló ajtópár, melyből a hátsót kizárólag akkor lehet nyitni-zárni, ha az első ajtó is nyitott állapotban van. A hátrafelé nyílásnak (hátul) leginkább a ki- és beszállásnál van gyakorlati haszna, ugyanakkor rendkívül mutatós is egyben.

bmw_i3_autoaddikt_003Természetesen a BMW stílusjegyei felfedezhetőek a BMW i3 modellnél: az orr rész a tradicionális osztott hűtőmaszk-fazont követi, morcos tekintetet kölcsönözve a vékonyra húzott első lámpatokozások által; a hangsúlyos lökhárítóelem felülete pedig az egyénként kockaformának ad némi lágyítást. A tesztmodell kettős színkombinációjának megfelelően a motortér már sötét árnyalatban pompázik, harmonizálva az ablakok, valamint a hátsó ajtóelem színével.

Mivel a legfőbb szempontok egyike a BMW i3 esetében a minimális gördülési ellenállás, ezért a 19 colos (!) felnikre mindössze 15.5 (elöl), illetve 17.5 centiméter vastagságú (hátul) gumiabroncsok kerültek. A keréktárcsák mintázata is alapvetően az optimalizált légellenállásra lett fejlesztve, emellett mutatósak, hívogatják a tekintetet kétségtelenül.

Valódi BMW ez is. Kívül, belül – le sem tagadhatja

Aszimmetrikusak az oldalajtók, fókuszban a vezetőállással, míg a hátsók nagyjából fél hosszt jelentenek az elsőkéhez viszonyítva. Ennek ellenére a szélesre tárhatóságnak köszönhetően nincs különösebb probléma az enteriőrbe jutással, az onnan kiszállással – megszokás kérdése.

bmw_i3_autoaddikt_007

Tetszetős a far kialakítása is, remekbeszabottan harmonizálnak környezetükkel a hátsó helyzetjelzők, amelyek tulajdonképp a csomagtérajtó felületébe lettek integrálva kettő LED csík személyében. Ez ismételten a Cw-értéknek kedvez, hiszen újfent sikerült elhagyni egy szinteltérést, fals áramlást eredményező réseket, illesztéseket; a hátsó lökhárítóelemnél kialakított bal- és jobb oldali lezárások is szintén ezt a célt szolgálják, mellette pedig rendkívül illusztris megjelenést eredményeznek a BMW i3-nak.

Újrahasznosításé a jövő, az autógyártásban is

Milyennek kell lennie egy belevaló prémium villanyautó belsejének? Bőrkárpit, krómberakások elfelejtve (persze a bőrrel kapcsolatos kijelentés nem valós teljes egészében, részletek lejjebb), azokban semmi környezettudatosság nincsen.

bmw_i3_autoaddikt_009

Sokkal inkább hirdeti a fenntartható jövőt az újrahasznosított anyagok alkalmazása, PET alappal, a műanyagok alapja túlnyomórészt rostmályva, az ülések kárpitozásában jelentős mennyiségű, nyáron és télen is optimális komfortot (hűtő- és melegítő hatással bíró) gyapjú leledzik, a kis arányban fellelhető bőr alapanyag pedig olívalevél-kivonattal lett kezelve. A tesztautó a legmagasabb felszereltségével érkezett hozzánk, melynek szerves része a valódi, 100 százalékos eukaliptusz alapú faberakás a cockpiten – fentiek összessége (kialakítások, színvariációk) eddig talán sosem látott és érzett beltér-hangulatot ébreszt a BMW i3-ban utazókban.

 

bmw_i3_autoaddikt_011Mindazonáltal az ülések kényelmesek, megmunkálásuk ergonomikus, az ülő- és hátlapok széltében és hosszában is megfelelő tartást biztosítanak, nem érződik, hogy a technológiába fordított költségvetés már kihatással van a belső minőségi megvalósításokra. A hátsó traktus is megfelelő, itt kettő átlagos felnőtt utas foglalhat helyet kompromisszumoktól mentesen, a láb- és térdtér megfelelő (2570 milliméter tengelytáv), a kilátás mind elöl, mind pedig hátul kellemes.

bmw_i3_autoaddikt_012A BMW i3 vezethetősége szimpla, persze nyilvánvalóan megszokást igényel a kormányoszlop jobb oldalára helyezett egyfokozatú irányváltó kapcsolójának kezelése. Egyébként a fő kezelőegységek mind kézre esnek, az utazással kapcsolatos információk – mint például a még megtehető kilométerek száma, az akkumulátorok töltöttség-visszajelzője egyebek mellett – jól leolvashatók menet közben is. Az autó viselkedését teljesen testre szabhatjuk, beleértve az extra költséghatékony vezetési stílust is, ugyanis az ECO PRO profil második fokozata az amúgy sem elhanyagolható, teljesen feltöltött állapotban kiírt ~160 kilométeres hatótávot még növeli jócskán.

bmw_i3_autoaddikt_013

Egyediség a fő ismérv

Központi kijelző kapcsán sincs oka szégyenkezni a BMW i3-nak, ugyanis a kedvező méret és tükröződésmentes bevonatot kapott LCD panel kismilliónyi információval látja el az utazókat.

bmw_i3_autoaddikt_014

A hagyományosan kijelzett adatokon kívül (erőátvitel eloszlása, fékezési energiából visszanyert plusz, a töltéssel kapcsolatos infók, stb.) a navigációs rendszer is teljes összhangban van a fedélzeti computer által kiszámított értékekkel – a megtervezett útvonalhoz tippeket kapunk, mely irányokba célszerű haladnunk, figyelembe véve a terepkörülményeket (kevesebb emelkedő nagyobb hatótávot eredményez például), a leginkább célravezető és rövid útvonalat kiszámítva. Úgy, hogy idő tekintetében sem járunk rosszul.

bmw_i3_autoaddikt_015Folyadékhűtéses, 360 Voltos DC szinkronmotor dolgozik a BMW i3 farában, az alapból 260 literes, viszont 1100 literesre bővíthető csomagtér alatt – természetes, hogy stílszerűen a BMW i3 is hátsókerékhajtással bír. A tisztán elektromos hajtásláncba iktatott, mindössze 50 kilogrammot nyomó egység 170 lóerő (125 kW) leadására képes, a forgatónyomaték csúcsa 250 Newtonméter, mely kezdettől rendelkezésre áll. A hajtásért egy 230 kilogramm súlyú, 8 modulos, modulonként 12 cellás, 355 Voltos, 60 Ah-s 21.6 kWh-s akkumulátor egység felel, mely automatikus hűtést és fűtést is kap, figyelembe véve a pillanatnyi külső- és üzemi hőmérsékletet. Gyakorlatban ez annyit jelent, hogy a BMW i3 akkumulátorainak kapacitása mindegyik évszakban hozzávetőlegesen ugyanakkora marad, így nem érzünk jelentős eltéréseket a nyári vagy téli üzemeltetésben. Leegyszerűsítve: nagyjából hasonló hatótávval autózhatunk bárhol, bármikor, bármilyen körülmények között.

bmw_i3_autoaddikt_021

Kétféle módon tölthetjük fel a BMW i3 akkumulátoregységét: a mellékelt töltővel, mondjuk otthon, valamint a szériafelszereltséghez tartozó töltőkábellel. Utóbbi esetében 16 Amper a maximum, a töltés 1 fázisú, 3.7 kWh. Így körülbelül 6-8 óra alatt érhető el a teljes töltöttség, viszont jelentősen gyorsítható a folyamat, amennyiben beszerezzük az opcionális AC töltóegységet (4.6, valamint 7.4 kW).

Akkumulátor-töltési procedúra: nem túl bonyolult, adja magát a feladat

bmw_i3_autoaddikt_019Amennyiben előre betervezzük a BMW i3 töltését, úgy az intelligens központi rendszer segítségével akár be is állíthatjuk előre az időpontot (segítséget nyújthat a gyári okostelefonos applikáció is ebben) napra, napszakra pontosan. Ezt gyakorlatban is sikerült kipróbálnunk, egyetlen éjszaka leforgása alatt az otthoni hálózatot használva, este 22:30-as starttal reggel 7:00-ás befejezéssel (némi ráhagyással) el is értük a teljes töltöttségi szintet.

Mivel Magyarországon jelenleg CHAdeMO szabványú gyorstöltő oszlopok érhetőek csak el, egyelőre sajnos nincs lehetőség a BMW i3, illetve az i széria nyilvános gyorstöltésére, mivel EU Typ2 Combo aljzatot kapnak e modellek. Egyelőre kérdéses, mikor változik a helyzet, addig is marad az ELMŰ által telepített kútoszlop-hálózat, lassú töltéssel. Átalakító adapter létezéséről sem tudunk egyelőre.

bmw_i3_autoaddikt_008

Hatékony a BMW i3? Kifogástalanul, hiszen a gyár által előirányzott normát szinte maradéktalanul hozta. Az igen erős rekuperációnak köszönhetően a motorfékezések által visszanyert energia ténylegesen kihatással van a megtehető távolságra, a kilométerek száma sokkal inkább növekedik, mintsem fogy. Persze ez nagyban függ a vezetési stílustól, a forgalomtól, a domborzati viszonyoktól és még számos egyébtől, de az egyértelmű, hogy az eddigiekkel összehasonlítva a BMW i3 tudta tartani leginkább az ígért hatótávolság mértékét.

bmw_i3_autoaddikt_006

Pár sorral feljebb említettük a motorfék hatékonyságát: a tesztnapok alatt szinte a fékpedált fizikailag nem is nagyon kellett használnunk, és ez nem vicc: a „gázról” lelépve intenzív fékhatás kezdődik, gyakorlatilag ezzel az autó pillanatok alatt nullára lassítható. Tegyük hozzá azért, hogy biztonságosan, ugyanis minden egyes motorfék-használatnál a féklámpa automatikusan kigyullad, elkerülve az esetleges kellemetlenségeket.

Fogyasztás, de nem literekben mérve

Furcsa, de a BMW i3 esetében is beszélnünk kell a fogyasztásról, az átlagfogyasztásról. Nyilván nem literekben és üzemanyagfajta megjelöléssel, hanem kilowattórában – a tesztelés során vegyes felhasználási körülmények közt, alapvetően városi közlekedéssel 14.2 kWh volt a maximum 100 kilométerre átlagolva, ez 1.3 kWh többletet jelent a gyárilag megállapított vegyes ciklusú 12.9 kWh-hoz képest. Az átlagfogyasztás vegyes használattal viszont alulmúlta a gyárilag megállapított értéket, 10.6 kWh lett 100 kilométerre átlagolva, sok folyamatos, 50-60, illetve 70 kilométer/órás szakasszal.

bmw_i3_autoaddikt_017

Ahogyan egyetlen EV autó, úgy a BMW i3 sem szereti az országúti közlekedést, ilyen esetben a legóvatosabb kezeléssel is gyors iramban fogyatkoznak a kilométerek. Segítség lehet a visszafogott vezetési stílus megtartásához az ECO PRO, vagy ECO PRO PLUS fokozat, itt 90 kilométer/órában limitál a rendszer, illetve a legtöbb fogyasztó letiltásra kerül.

bmw_i3_autoaddikt_018Amenyiben úgy éreznénk, hogy a tisztán elektromos hajtás kevés lenne, alapvetően a hatótáv terén megkötendő kompromisszumok megkötése végett, úgy választhatjuk a BMW i3 REX (Range Extender – hatótávnövelő) verzióját is. Ebben az esetben az autóba bekerül egy parányi, 0.6 literes kéthengeres benzinmotor, mely 38 lóerő leadásra képes, melyhez egy 9 literes üzemanyagtank is tartozik. A benzines közbeiktatásával nyerhetünk pluszban úgy 150 kilométert, nagy segítség lehet olyan esetekben, amikor elfeledkezünk netán az elektromos hatótávról, és megtörténik a baj: menet közben merül le az akkumulátor csomag. A benzinmotor-üzemanyagtank páros 120 kilogrammal növeli a BMW i3 gyári 1195 kilogrammos száraz tömegét, s hozzávetőlegesen 10-15 kilométerrel rövidíti meg az elektromos profilú hatótávot.

Árazás

A tesztben szereplő BMW i3 11 830 000 forintos induló bruttó ártól vihető haza, extrák és opciók függvényében megközelítheti a 17 millió forintot is, ahogyan például tesztmodellünknél is tapasztaltuk. A BMW i3 REX modell esetében 13 470 000 forintot kell kifizetnünk a pénztárnál alapszinten.

bmw_i3_autoaddikt_005

2015 BMW i3 specifikációk

Motor

Motortípus: 360 V DC szinkronmotor, folyadékhűtéssel

Lökettérfogat: –

Maximális teljesítmény: 170 LE @ 4800 ford./perc

Maximális forgatónyomaték: 250 Nm @ 0-4800 ford./perc

Erőátvitel: hátsókerékhajtás, 1 fokozatú irányváltó

Méretek, egyéb műszaki adatok

Hossz: 3999 mm

Szélesség: 1775 mm

Magasság: 1578 mm

Tengelytáv: 2570 mm

Első gumik mérete: 155/70 R19

Hátsó gumik mérete: 175/60 R19

Tömeg, üresen: 1195 kg

Megengedett össztömeg: 1620 kg

Csomagtartó mérete: 260 liter, 1100 literig bővíthető

Üzemanyagtartály mérete: –

Menetteljesítmények

Végsebesség: 150 km/h

Gyorsulás 0-ról 100-ra: 7.2 s (gyári), 7.3 s (saját mérés)

Fogyasztási adatok

Saját, mért eredmény (átlagos használattal)

Vegyes: 10.6 kWh/100 km

Gyárilag mért eredmények

Vegyes: 12.9 kWh/100km

CO2 kibocsátás: 0 g/km

Bővebb információ a BMW hazai honlapján, IDE kattintva.

Még több fotó: AutóAddikt Facebook oldal

A cikkhez tartozó fényképeket Canon EOS 5D Mark II fényképezővel készítettük.
Együttműködő partnereink: Acer Hungary, ASUS, Sony,  Canon, Camera Kft.
Utómunka hardver: Acer, ASUS

Meggyőző lett az új BMW 2 Gran Tourer

A BMW új 2-es Gran Tourer modelljévelismét új piaci szegmenst alapított. Bőséges térkínálatával és kiemelkedő sokoldalúságával a BMW 2-es Gran Tourer a világ első prémium kompakt egyterű modellje, amely akár hét ülést is kínálva tökéletesen megfelel a fiatal családok igényeinek.

bmw_2_gran_tourer_2015_autoaddikt

Kompakt, mégis tágas

Kompakt külső méretei ellenére – hosszúsága mindössze 4556, szélessége 1800, míg magassága 1608 milliméter – az új BMW 2-es Gran Tourer bőséges beltérrel és szintén tágas, 645-ről 805, illetve a hátsó üléstámlák lehajtásával egészen 1905 literig bővíthető csomagtartóval szolgál. A már alapkivitelben hosszirányban állítható második üléssor – 40:20:40 arányban osztott és gombnyomásra lehajtható támlával – gondoskodik a lehető legmagasabb fokú variálhatóságról, s akár három gyerekülésnek is helyet kínál. Az utastér berendezésének lehetőségeit szükség szerint a teljes egészében a padlózatba süllyeszthető harmadik üléssor bővíti tovább. A kiváló mindennapos használhatóságot mindhárom üléssornál rakodóhelyek egész sora, valamint az első üléstámlák hátoldalán lehajtható asztalok teszi teljessé. Az új BMW 2-es Gran Tourer úttörő módon ötvözi e piaci szegmens modelljeinek hagyományos erényeit – tágas tér, magas fokú funkcionalitás, színvonalas kényelem – a BMW dinamika, elegancia és prémium minőség jellemezte karakterével.

Öt turbófeltöltésű motor és összkerékhajtás a piaci bevezetésre

Öt teljes egészében új fejlesztésű, három- illetve négyhengeres, turbófeltöltésű motor (teljesítmény: 85 kW/116 LE – 141 kW/192 LE; kombinált üzemanyag-fogyasztás: 6,4–3,9 l/100 km; kombinált szén-dioxid-kibocsátás: 149–104 g/km)* garantálja a vezetés egyedülálló élményét, amely a BMW EfficientDynamics gazdaságosságnövelő műszaki megoldásaival sportos dinamika és hatékony üzemanyag-takarékosság mentén kínálja a szegmens legkedvezőbb szén-dioxid-kibocsátási értékeit. A prémium kompakt egyterű kategória egyetlen akár hét üléshelyet is kínáló modelljeként a BMW 220d xDrive Gran Tourer már közvetlenül piaci bevezetésekor összkerékhajtású kivitelben is szerepel a kínálatban.

A BMW ConnectedDrive palettájáról érkező infotainment-technikák és vezetői segédrendszerek egyszerre növelik a biztonságot és a kényelmet. Ezek között említhető például a fontos információkat közvetlenül a vezető látóterében, a szélvédőre vetítve megjelenítő szélvédő-kijelző (Head-Up Display) vagy a Közlekedési torlódás asszisztens (Traffic Jam Assistant). Utóbbi torlódáskor, vagy a sűrű városi forgalomban önműködő gyorsítással, lassítással és az éppen igénybe vett forgalmi sáv tartásával könnyíti a vezető dolgát.

Színvonalas szórakoztatás menet közben és gyerekeknek is

Az új fejlesztésű „myKIDIO” alkalmazás (eleinte csak Németországban kapható) segítségével immár a legkisebb utasok számára is élvezetessé tehetők a hosszú utazások. Az alkalmazás a BMW 2-es Gran Tourer sorozatban mutatkozik be, s táblagépeken (pl. Apple iPad) kínál színvonalas szórakozást – például filmek, sorozatok, hangoskönyvek és játékok – a gyermekek illetve családok számára. A lejátszott tartalmakat a vezető és az első utas is ellenőrizheti, az alkalmazás ugyanis az iDrive rendszer kezelőgombja (Drive Controller) és Központi kijelzője (Control Display) segítségével vezérelhető egyszerűen, miután a mobil eszközt az autó rendszerére csatlakoztatták. A „myKIDIO” ekkor a nézők korának megfelelő tartalmak ellenőrzését, illetve a kapcsolódó táblagépen való megjelenítését is lehetővé teszi, a gyermekek számára is szórakozássá varázsolva a hosszú túrákat. A Központi kijelzőn (Control Display) mindenkor látható, mit néznek éppen tabletjeiken a gyerekek, akik hátul a BMW Kids Cockpit révén tájékozódhatnak egyszerű és szórakoztató módon az utazás egyes paramétereiről (például az érkezés várható ideje, vagy a pillanatnyi sebesség és külső hőmérséklet) is.

Négyféle kivitel az egyéni kialakítási lehetőségek szolgálatában

Alapváltozatán túl a BMW 2-es Gran Tourer négy további felszereltségi szintet is kínál. Az Advantage kivitelt tovább bővített funkcionalitás jellemzi, egyebek mellett kétzónás automatikus légkondicionáló berendezéssel, hátsó parkolássegítő rendszerrel (Park Distance Control), fékező funkcióval kiegészített sebességszabályzó berendezéssel (Cruise Control with Braking function) és multifunkciós kormánykerékkel. A Sport Line változat karakteres külső stílusjegyekkel, egyéni könnyűfém keréktárcsákkal és sportülésekkel a BMW 2-es Gran Tourer sportos vonásait emeli ki, míg a Luxury Line krómozott díszítőelemeivel, különleges könnyűfém keréktárcsáival és bőrkárpitozásával inkább exkluzivitását állítja középpontba. Az M Sport modell többek között az M aerodinamikai csomag választékával, BMW Individual magas fényű Shadow Line kivitelben, bőrbevonatú M kormánykerékkel és M sportülésekkel érkezik.

A Ford Európa legnépszerűbb haszonjármű-márkája?

Idehaza már évtizedek óta a Ford a legnépszerűbb haszonépjármű márka, az idei évben azonban európai szinten is vezeti az eladásokat a Ford – derül ki a forgalmazó felméréseiből. 2015 első negyedévében ugyanis a Ford adta el a legtöbb haszongépjárművet az európai piacon, ami elsősorban a megújult és kibővített Transit-család iránti nagyfokú keresletnek köszönhető.

ford_transit_l4h3_jumbo_001

Az év első három hónapjában Európában több mint 70.000 Ford haszongépjármű kelt el, ami az elmúlt 20 év legjobb piaci részesedését eredményezte, miután a Ford haszongépjármű-értékesítése 42 százalékkal, piaci részesedése pedig 2,8 százalékponttal javult.

2015 első negyedévében a Ford volt Európa legkelendőbb haszongépjármű-márkája, mivel a vásárlók érdeklődése látványosan a megújult és kibővített Transit-család felé fordult, s a vállalat ennek köszönhetően az elmúlt 20 év legjobb piaci részesedését érte el. Az első három hónap során 20 hagyományos európai piacán a Ford 70.646 haszongépjárművet adott el, ami 42,4 százalékos növekedést jelent a tavalyi év azonos időszakához képest. A piaci részesedés 2,8 százalékponttal, 13,3 százalékra emelkedett.

“Haszongépjármű-értékesítésünk látványos növekedése az első negyedévben sem vesztett lendületéből, s mindez a Transit-család négy vadonatúj modelljének köszönhető.” – fogalmaz Peter Fleet, a Ford Európa értékesítésért felelős alelnöke. “A Ford teljes egészében megújította haszongépjármű-kínálatát – és hogy sikerült eltalálnunk vásárlóink igényeit, azt mi sem bizonyítja jobban, hogy a 2012-es 7. helyről mára az értékesítési lista csúcsára jutottunk.”

A Transit-járműcsalád – ami idén ünnepli 50. születésnapját – produkálja a legnagyobb mérvű növekedést az értékesítés terén. A Transit és a Transit Custom modellek iránti igény 27 százalékkal növekedett, így az első negyedévben több mint 45.000 ilyen autó talált gazdára, a Transit Connect eladásai pedig 69 százalékkal nőttek. A legelső kis Transitot, a Transit Courier modellt 4.400 vásárló választotta. A Ford Ranger pickup is erős negyedévet zárt: a tavalyi időszakhoz képest ez a modell produkálta a legnagyobb, 46 százalékos növekedést, ami 6.578 autó eladását jelentette. A Ford haszongépjárműveire beérkezett megrendelések száma 87 százalékkal nőtt a tavalyi év azonos időszakához képest.

Márciusban a Ford volt Európa 1. számú haszongépjármű-márkája: a vállalat piaci részesedése 2,9 százalékponttal, 14,3 százalékra nőtt. Az Egyesült Királyságban a Ford különösen erős negyedévet zárt: 16.497 regisztrációval ez volt minden idők legjobb hónapja.

Május első hétvégéjén indul a IX. Mercedes-Benz Classic Csillagtúra

2015. május 1-3. között a csillagos márka vezérképviselete kilencedik alkalommal rendezi meg a Mercedes-Benz Classic Csillagtúrát, amely ezúttal a Mille Migla 1955-ös fantasztikus Mercedes-győzelme előtt tiszteleg.

mercedes_benz_csillagtura_autoaddikt_001

A hamarosan elrajtoló IX. Mercedes-Benz Classic Csillagtúra idén a Hősök teréről indulva a Mecseken, a Szekszárdi és a Villányi borvidéken keresztül Pécsig vezet.

Az először 2003-ban megrendezett Csillagtúra a Mercedes-Benz oldtimer tulajdonosok legnagyobb találkozójává vált, amelyen a rutinos visszatérőkhöz évről évre új nevezők is csatlakoznak. A rendezvény egyedülálló élményt ígér az oldtimer életérzésre vágyó autórajongóknak, hiszen páratlan közösségben, Magyarország legszebb tájait bejárva vezethetik álmaik autóját.

mercedes_benz_csillagtura_autoaddikt_002

A Mercedes-Benz Hungária Kft. számára a Csillagtúra azonban nem csupán egy felejthetetlen élményt nyújtó eseménysorozat, hanem jótékony akció is, mivel minden beérkezett nevezési díjból 10 000 Ft-tal továbbra is támogatja a Korai Fejlesztő Alapítvány munkáját, amellyel évek óta szoros kapcsolatot ápol.

Emlékezetes élménynek ígérkezik a Jungheinrich Hungária Kft. és a Pappas Auto Magyarország Kft. támogatásával megrendezett idei Csillagtúra a közönség számára is, hiszen a Mercedes-Benz márka története az érdeklődők szeme láttára elevenedik meg a verseny során. Az előzetes nevezési lista alapján közel 70 csodálatos Mercedes-Benz indul, köztük egy 1938-as W136 170V Cabrio Limousine, és számos ritka oldtimer is látható majd mozgásban. Napjainkat több AMG modell, például a Mercedes-AMG GT és a Kecskeméten készített CLA 45 AMG Shooting Brake is képviseli. A 20. századi motorsport versenyeket megidéző tematika számos izgalmas és érdekes információval szolgál az érdeklődő nézők számára is, akik a befutóknál aktív részesei lehetnek a Mercedes-Benz történelemnek.

mercedes_benz_csillagtura_autoaddikt_004

A csillagos márka a kezdetek óta arra törekszik, hogy példaképpé váljon. Tervezők és mérnökök generációi dolgoztak és dolgoznak azon, hogy a Mercedes-Benz márkanév mindig a legjobbat jelentse: az első belső égésű motorral hajtott autóktól kezdve az élmezőnyben szereplő méltán híres versenyautókon keresztül egészen a legmodernebb modellekig. Az 1955-ben, a 22. Mille Miglia-n a Brescia-Róma-Brescia távon legendás győzelmet arató Stirling Moss és autója, a 722-es rajtszámú Mercedes 300 SLR is példaképpé vált a felállított 157 kilométer/órás teljes távra vetített rekord átlagsebességgel, amelyet azóta sem döntött meg senki.

A Mercedes-Benz Classic Csillagtúráról

A manapság oly színes veteránautós élet úttörőjeként indult útjára a Mercedes-Benz Classic Csillagtúra 2003-ban, a márka magyarországi vezérképviselete és a Mercedes-Benz Classics Magyarország Egyesület szervezésében. A rendezvényen 1982. december 31. előtt gyártott, vagy a stuttgarti Classic Center által klasszikusnak minősített Mercedes-Benz autók vehetnek részt. A verseny ún. átlagtartó ügyességi verseny, amelynek során adott idő alatt adott távolságot kell a résztvevőknek teljesíteni. Ez a fajta verseny elsősorban sok gyakorlást és ügyességet igényel, így lóerőtől függetlenül egyforma eséllyel indulnak a különböző évjáratú és teljesítményű autók. A Csillagtúra különlegessége abban rejlik, hogy más veteránautós megmérettetésekkel ellentétben minden túra Magyarország különböző tájegységét fedezi fel, és kizárólag Mercedes-Benz modellek vesznek részt a rendezvényen.

mercedes_benz_csillagtura_autoaddikt_003

Audi projektek a mobilitás jövője kapcsán

Az Audi gyakorlati tapasztalatokat nyújt a mobilitás fenntartható jövőjével kapcsolatban, és folytatja együttműködését a német kormány Electric Mobility Showcase segédprogramjával.

audi_e_tron_autoaddikt

Április közepétől 40 darab Audi A3 e-tron Sportback* kerül az utakra, három különböző projekt részeként, amelyek az elektromos hajtás körül forognak.

„Az első alkalommal 2012-ben vettünk részt az Electric Mobility Showcase programban. Értékes tapasztalatokat gyűjtöttünk arról, hogyan boldogul a tisztán elektromos hajtás a mindennapi használat során” – magyarázta Prof. Dr. Ulrich Hackenberg, az Audi igazgatótanácsának műszaki fejlesztésekért felelős tagja. „Most pedig továbblépünk az Audi A3 e-tron bevetésével, amely az első sorozatgyártású plug-in hibrid modellünk. Célunk, hogy kielemezzük autóink kezelhetőségét a mindennapos használat különböző szituációiban, mire számítanak a kísérlet résztvevői és milyenek a valódi tapasztalataik.”

Szombaton Prof. Dr. Ulrich Hackenberg bemutatta a negyven Audi A3 e-tront a tesztelőknek a müncheni Audi Training Centerben, Rainer Bomba, a Közlekedésért és Digitális Infrastruktúráért felelős Szövetségi Minisztérium államtitkárának jelenlétében. Három projekt kerül középpontba az idei évben.

A berlini teszt résztvevői tizenöt Audi A3 e-tront használnak majd, amelyekkel az otthonuk és munkahelyük között ingáznak városi környezetben. A tízautós müncheni projekt a nyilvános töltési lehetőségeket helyezi reflektorfénybe, és olyan tesztalanyok tapasztalatait vizsgálja, akik nem rendelkeznek saját töltőpontokkal. Végül Stuttgartban tizenöt Audi A3 e-tront használnak majd magánháztartásokban és a kézbesítési szolgáltatók alkalmazottai.

Az Electric Mobility Showcase segédprogram a német kormány és az autóipar közös kezdeményezése. Célja, hogy Németország legyen az elektromos mobilitás legnagyobb piaca és vezető szolgáltatója. A projektek minden évben tárcaközi támogatást kapnak a Közlekedésért és Digitális Infrastruktúráért felelős Minisztériumtól, a Gazdasági és Energiaügyi Minisztériumtól, az Oktatás- és Kutatásügyi Minisztériumtól, illetve a Környezet-, Természetvédelmi, és Nukleáris biztonsági Minisztériumtól.

A négykarikás márka már korábban is részt vett az Electric Mobility Showcase programjaiban 2012-ben, az Audi A1 e-tron tesztelésével Berlinben, Münchenben, Stuttgartban, Nürnbergben, Ingolstadtban és Garmisch-Partenkirchenben.

* A német piacra szánt modellek üzemanyag-fogyasztási adatai a lap alján olvashatóak.

A megnevezett modellek üzemanyag-fogyasztása: Audi A3 e-tron:

Vegyes üzemanyag-fogyasztás: 1,5-1,7 l/100km**

Vegyes energia-fogyasztás: 114-124 Wh/km**

Vegyes szén-dioxid kibocsátás: 35-39 g/km**

** Az üzemanyag-fogyasztás és a szén-dioxid kibocsátás a megadott tartományon belül a választott könnyűfém keréktárcsa/gumiabroncsok függvénye. A hatékonyság nem csak az üzemanyagtól függ, befolyásolhatja a vezetési magatartás és egyéb, nem műszaki tényezők.

Igazi versenypilótát keres a Nissan PlayStation GT Academy!

A Nissan és a PlayStation erőiket egyesítve idén hetedik alkalommal kínálnak igazi álommunkát egy szerencsés Gran Turismo-játékosnak.

nissan_playstation_gt_academy_autoaddikt

A Nissan PlayStation GT Academy a konvenciókkal szembemenve bárki számára megnyitja az autósportbeli karriert, aki – legyen az férfi vagy nő – valaha is dédelgetett versenyzői álmokat. A 2015 évi esemény holnap (április 21-én) egy kvalifikációs versenysorozattal indul, amely a PlayStation®3 rendszer Gran Turismo 6 játékának kihívásaiból áll, és június 16-ig tart. További kvalifikációs lehetőséget kínálnak még a résztvevő országokban rendezett nyílt, élő GT Academy-rendezvények.

A GT Academy 2015-ben még több embert szeretne elérni. A Nissan és a PlayStation mindenkit – aki elmúlt már 18 éves, és megfordult már a fejében a „mi lenne ha…?” gondolat – arra invitál, hogy egy másik utat választva elinduljon a versenyen, és megpróbálja megszerezni álmai állását (a részvétel feltételekhez kötött).

A GT Academy európai verziója még vonzóbb lett azzal, hogy a végső győztes személyéről döntő Race Camp tábor Silverstone-ból az Egyesült Arab Emírségek fővárosába, Abu-Dzabiba költözik, a Yas Marina pályára. Ha az abu-dzabi-i kirándulás és a Nissan sportautók F1-es pályán való vezetése nem volna elég, a győztes egy életre szóló új karriert indít el; nemzetközi porondra lép, a legjobb képzésben vesz majd részt, egy nagyszerű csapat fogja támogatni és egy elképesztő autót fog vezetni.

Mint mindig, a GT Academy drámai eseményeit és akcióit kamerák rögzítik, és a GT Academy összefoglalója az év folyamán kerül adásba. Az események a GT Academy Facebook-oldalán, a Twitteren és a Nismo.tv-n is követhetők.

A GT Academy versenyének már komoly múltja van. A győztes személyéről döntő Race Camp kihívásai után az illető férfi vagy nő a világ egyik legkiforrottabb pilótaképző programjában vesz részt. Az intenzív és mindenre kiterjedő képzés felkészíti őket a végső díjra – egy idényre a Blancpain hosszútávú sorozatban („Blancpain Endurance Series”), amely során egy 550 lóerős GT-R NISMO GT3 versenyautót fognak vezetni.

A 2008-as kezdetek óta a GT Academy egyre nagyobb sikereket ért el; ezt a végzettek elképesztő eredményei erősítették meg, akik NISMO-pilótává válásukkal megváltoztatták életüket. Csak a 2015-ös évet tekintve a GT Academy végzettjei az élvonalban küzdenek a Le Mans-i 24 órás versenyen („Le Mans 24 Hour race”), az FIA Hosszútávú Világbajnokságban („FIA World Endurance Championships’), a Blancpain GT3 sorozatban és a japán Super GT sorozat legfelsőbb osztályában.

„Amikor elmondom valakinek, hogy miről is szól a GT Academy, elképed az ötlettől” – állítja Olivier Pierini, a Nissan Europe szponzorálásokért és együttműködésekért felelős menedzsere. – “Vagy ők maguk is nevezni akarnak, vagy ismernek olyat, aki örömmel nevezne. Ezért idén azt szeretnénk, ha a GT Academy még nagyobb lenne, és még szélesebb kör számára lenne elérhető. A GT Academy megfelel az „innovation that excites” koncepciónak, és szeretnénk ezt mindenki tudtára adni, aki arra vágyik, hogy életét új mederbe terelje, és kövesse álmait.”

„Az idei év egy újabb izgalmas mérföldkő a GT Academy életében, amely nagy büszkeséggel tölt el minket” – mondta Kazunori Yamauchi, a Polyphony Digital Inc. elnöke és a Gran Turismo sorozat megalkotója. “Van két GT Academy-végzettünk, akik a Le Mans legfelsőbb osztályában versenyeznek és egy ambiciózus programunk, amely új rajongókat szerez a Gran Turismo-nak azzal, hogy kipróbálhatják, megvan-e bennük az, ami ahhoz kell, hogy Jann [Mardenborough] és Lucas [Ordóñez] és a többi NISMO-pilóta nyomdokaiba lépjenek. Ez egy igazán elképesztő verseny, és tényleg ajánlanám mindenkinek, hogy próbálja ki magát benne, bármilyen szinten űzi is a játékot.”

A Nissan PlayStation kvalifikációs fázisa egy a PlayStation 3 rendszeren játszható Gran Turismo 6-beli „szezonális versennyel” veszi kezdetét, amely április 21-től június 16-ig tart. A versenyre azok a 18. életévüket betöltött játékosok nevezhetnek, akik a következő csoportokba sorolt 12 európai ország valamelyikében élnek: Franciaország, Olaszország, Németország, Egyesült Királyság, Ibéria (Spanyolország, Portugália), Benelux (Hollandia, Belgium, Luxemburg) és a kelet-közép európai régió (Lengyelország, Magyarország, Csehország). A feltételek és a jogosultsági követelmények a www.facebook.com/GTAcademy vagy a www.gran-turismo.com oldalakon találhatók meg.

Idén 50 éves a Ford Transit

A Ford Transit idén, 2015 augusztusban ünnepli 50. születésnapját: 1965 óta közel 8 millió Transit és Transit Custom készült.

ford_transit_portfolio_2015

Ha egymás mögé állítanánk az elmúlt 50 év minden Transitját, a kocsisor körülérné a Földet: az elmúlt öt évtized során átlagosan 180 másodpercenként kelt el egy új Transit. A Transit kezdetben egyetlen modell volt a Ford európai kínálatában, s ebből az autóból mára egy teljes modellcsalád fejlődött ki. A négy, vadonatúj modellből álló Transit-kínálatnak köszönhetően a Ford 2015 első negyedévében az európai piac 1. számú haszongépjármű-márkája volt: a vállalat eladásai 42 százalékkal növekedtek a szegmensben.

1_milliomodik_transit

A kisebb méretű Transit Connect és Transit Courier iránti élénk kereslet miatt a Transit-család összesített darabszáma 2015-ben várhatóan eléri majd a 9 milliót. A vadonatúj, kéttonnás Transitot immár Észak-Amerikában is gyártják és forgalmazzák, így a modell hat kontinens 118 piacán kapható.

2_milliomodik_transit

A Ford 2015-ben ünnepli, hogy népszerű Transit haszongépjárműve immár 50 éve szolgálja hűségesen a világ üzleti vállalkozásait. Az első ilyen jármű 1965. augusztus 9-én gördült le az angliai Langley üzem szerelőszalagjáról, s azóta mintegy 8 millió Transit és Transit Custom modell készült. A Transit kezdetben egyetlen modell volt a Ford európai kínálatában, s ebből az autóból mára egy teljes haszongépjármű-modellcsalád fejlődött ki.

3_milliomodik_transit

Ha egymás mögé állítanánk az elmúlt 50 év minden Transitját, a kocsisor körülérné a Földet; az elmúlt öt év tized során átlagosan 180 másodpercenként kelt el egy új Transit. A négy vadonatúj modellből (Transit, Transit Custom, Transit Connect és Transit Courier) álló kínálat iránt élénk kereslet tapasztalható, s ennek köszönhetően a Ford 2015 első negyedévében az európai piac* 1. számú haszongépjármű-márkája: a vállalat eladásai az elmúlt év azonos időszakához képest 42 százalékkal növekedtek a szegmensben.

5_milliomodik_transit

“A Ford Transit sok millió ember életében és munkájában tölt be fontos szerepet.” – fogalmaz Barb Samardzich, a Ford Európa általános vezérigazgató-helyettese. „Ez az autó szállítja a dolgozókat az építkezésre, fontos küldeményeket kézbesítenek vele, ez az autó száguld a betegekkel a kórházba – vagyis az emberek világszerte tudják, hogy a Ford Transitra mindig számíthatnak.”

6_milliomodik_transit

A Transit ugyanabban az évben született, amikor az első ember kilépett az űrbe, és legalább olyan jelentős hatást gyakorolt a világra, mint a híres űrséta, hiszen hihetetlenül hasznos segítséget jelentett a lendületesen fejlődő európai vállalkozások számára. A Transit gyorsan fejlődött, és hamarosan sokféle karosszéria- és modellváltozat jelent meg a piacon: a kínálatban egyaránt szerepelt a dobozos áruszállító, a billenőplatós változat, a lakóautó vagy éppen a különleges Cosworth V8-as motorral hajtott Supervan. A modell egyre növekvő népszerűsége miatt gyorsan felpörgött a gyártás: az egymilliomodik autó már 1976-ban elkészült, s a többi milliós mérföldkő is gyorsan követte egymást (1985, 1994, 2000, 2005, 2010 és 2013).

7_milliomodik_transit

A kisebb méretű Transit Connect (amiből immár több mint 1 millió kelt el) és Transit Courier iránti élénk kereslet miatt a Transit-család összesített darabszáma 2015-ben várhatóan eléri majd a 9 milliót. A Transit modellek számos olyan műszaki innovációt honosítottak meg a haszongépjárművek világában, amelyek hatásosan javítják a teljesítményt, a kényelmet és a biztonságot; ilyen például az oldalsó tolóajtó, a radiálgumik és a halogén fényszórók bevezetése, a közvetlen befecskendezéses dízelmotorok és a biztonsági ajtóreteszelés alkalmazása, nem beszélve az alapáron kínált blokkolásgátló fékrendszerekről. A legújabb Transitokban a legmodernebb technológiák működnek – elég, ha csak az Adaptív Sebességtartó Automatikát vagy a Sávelhagyásra Figyelmeztető Rendszert említjük.

ford_transit_1965

“A Transit-család továbbra is az innováció éllovasa marad, hogy felhasználói még hatékonyabban és még alacsonyabb üzemeltetési költséggel végezhessék munkájukat, s hogy mindig biztosan és biztonságban megérkezzenek oda, ahová feladatuk szólítja őket.” – ígéri Samardzich.

A Transit sikere a gyártás jelentős bővítéséhez vezetett, s ma már Európán kívül is készül a jármű, többek közt a Ford stratégiai partnere, a Jiangling Motors Corp (JMC) kínai Nanchang üzemében. A Transit globális terjeszkedésének következő lépését a gyártás és a forgalmazás észak-amerikai beindítása jelentette 2014 közepén. A vadonatúj, kéttonnás Transit a Missouri állambeli Kansas City-ben készül, s ezzel a modell immár hat kontinens 118 piacán jelenik meg.

“A Ford Transit múltja dicsőséges, jövője pedig még ennél is ígéretesebb.” – teszi hozzá Samardzich. “Az ötvenedik születésnap megünneplése után arra készülünk, hogy a Transit még több vásárlónk munkájában jelentsen hasznos segítséget.”

Nissan: Amszterdam a világ elektromostaxi-fővárosa

A Taxi Electric, Connexxion és TCA több mint 170 Nissan LEAF és e-NV200 elektromos járművet üzemeltet a szállodai és repülőtéri utazóközönség, valamint vállalatok számára, továbbá a mozgásukban korlátozott személyek részére is.

nissan_amsterdam

A tömegközlekedésben használt elektromos járművek számának növekedése segíti a vállalatok költséghatékonyságát, valamint Amszterdam és Hollandia fenntarthatósági célkitűzéseinek megvalósítását és a légszennyezés csökkentését.

Hogyan kezdődött?

„2011-ben elindítottuk a Taxi Electric vállalatot, amely az első teljes mértékben elektromos flottával rendelkező taxivállalat Amszterdamban” – mondta a Taxi Electric társalapítója, Edvard Hendriksen. „Azért alapítottuk a vállalatot, mert jelentős hatással akartunk lenni a városra.”

Sikerrel jártak. A Taxi Electric kezdetben három LEAF modellből álló kínálata mára 22 autóból álló flottává nőtte ki magát. Hendriksen elmondta, hogy az elektromos járművekre vonatkozó helyi és állami támogatások – összesen 10 000 euró járművenként – és az alacsonyabb fenntartási, valamint villamosenergia-kiadások alacsonyabb kilométerenkénti költségeket jelentenek a hagyományos taxikkal összehasonlítva. „Mára bebizonyosodott, hogy jó volt a három évvel ezelőtti ötletünk, hiszen más vállalatok is látják az elektromos taxikban rejlő lehetőséget” – mondta Hendriksen.

A TCA most ötven e-NV200 modellel rendelkezik az 1300 taxiból álló flottája részeként. Richard van der Veen pénzügyi igazgató elmondása szerint a két hónapja üzemelő TCA elektromos járműprogram egyre nagyobb figyelmet kap, így több fuvart és profitot hoz a sofőröknek. „A fenntarthatóság fontos a TCA számára, és megpróbálunk olyan modelleket kidolgozni sofőrjeink számára, melyekkel fenntartható nyereségesség érhető el… Az elektromos és a zéró-emissziós járművek iránti kereslet még nagyon nagy növekedés előtt áll. Ezt tartjuk a jövő útjának” – mondta. A TCA egyik sofőrje, Atilla Selcuk szerint az ügyfelek is felfigyeltek a változásokra. „Az elektromos autók rendkívül kényelmesek és csendesek, ezért az utasok szeretik, és ezzel mi, sofőrök sem vagyunk másként. Az autó nagyon praktikus, hiszen négy embert, és nagyon sok csomagot el tudok vele szállítani. Ezen kívül meglehetősen könnyű a töltése is. Csak egy pillanat a töltő csatlakoztatása.” Selcuk elmondása szerint a jármű könnyen feltölthető a rövid szünetekben kb. 80 százalékra.

Hollandiában található a legsűrűbben kiépített töltőállomás-hálózat. A város minden hónapban 25 új töltőpontot állít fel; a cél pedig összesen 4000 db elérése 2018-ra. Mindez Amszterdam város 2025-ös emisszió-mentes célkitűzésének alapvető részét képezi.

A Connexxion – Európa legnagyobb tömegközlekedési vállalata – nemrég vásárolt 100 db e-NV200 járművet. „Ez a fenntarthatósági program nem csak a miénk. A kormányzattal és a helyi közösségekkel úgy látjuk, hogy a városok egyre inkább egy fenntarthatóbb modellre szeretnének áttérni, mi pedig egy aktív megközelítéssel több szerződést tudunk elnyerni” – mondta a Connexxion Vezérigazgatója, Bart Schmeink.  Mint minden jármű esetén, itt is a megtakarítások állnak a középpontban. A következő évben a Connexxion 200 000 liter dízelt takarít meg, és 417 tonnával csökkenti a széndioxid-kibocsátást, amelyek elmondása szerint fontos előnyök a flotta számára.

„A Nissan nem csak autókat gyárt, hanem stratégiai partner is, akivel együtt gondolkozhatunk hosszú távon a flottakezelésről a Connexxion vállalatban.”

Az ilyen típusú partnerségek teszik lehetővé Amszterdamnak és Hollandiának, hogy elérjék fenntarthatósági céljaikat, és csökkentsék a helyi légszennyezést – mondta Michiel Hartman. Ő már öt éve szorgalmazza az elektromosjármű-barát infrastruktúra bővítését a Holland Elektromos Közlekedési Szervezet elnökeként.

„Az elektromos jármű a legjobb megoldás a helyi légszennyezés ellen” – mondta Hartman. „Szükség van egy jó tervre a város intelligenssé és fenntarthatóvá tétele érdekében… Hollandia erőssége, hogy a helyi önkormányzatok és a központi kormányzat együttműködik az iparral, és ez az egyetlen lehetőség az elektromos járművek terén szükséges lépések megtételére. Az elektromos járművek szükségesek a fenntarthatósághoz, és emellett üzleti lehetőséget jelentenek, sőt élmény velük a közlekedés. Ezt pedig nagyon szeretjük.”

LEGFRISSEBB

Újragondolja az elektromos autók töltését a Mercedes-Benz

0
A Mercedes-Benz új lendületet ad az elektromos kishaszongépjárművek piacának Közép-Európában: a vállalat az E.ON-nal kötött megállapodás keretében minden eddiginél személyre szabottabb és egyszerűbb e-mobilitás...

Visszatért a Ferrari Testarossa

TESZTJEINK