Főoldal Blog Oldal: 495

Genfben megtekinthető lesz az új Ford Focus RS és a Ford GT

A Ford a 2015-ös, 85. Genfi Autókiállításon az európai nagyközönség számára is bemutatja a vadonatúj Focus RS és Ford GT modelleket.

ford_focus_rs_2015_001

Jim Farley, a Ford ügyvezető alelnöke és egyben a Ford Európa, Közel-Kelet és Afrika elnöke, valamint Raj Nair, a globális termékfejlesztésért felelős csoportszintű alelnök március 3-án 10:30 órakor tart sajtótájékoztatót a Ford standján.

A 2015-ös Genfi Autókiállítás lesz az első autóipari szakkiállítás, ahol a Ford bemutatja a vadonatúj Focus RS nagy teljesítményű ferdehátút, és itt áll Európában először reflektorfénybe a vadonatúj Ford GT szupersportkocsi is. A Ford az európai piacra szánt teljes Ford Performance modellkínálatot felvonultatja Genfben, köztük az új, benzin- és dízelmotoros Focus ST-t, valamint a Fiesta ST-t is.

ford_gt_2015

A rendezvény látogatói az új Ford Mustang Fastback és Convertible változatokat is megcsodálhatják. Jim Farley, a Ford ügyvezető alelnöke és a Ford Európa, Közel-Kelet és Afrika elnöke, valamint Raj Nair, a globális termékfejlesztésért felelős csoportszintű alelnök március 3-án 10:30 órakor tart sajtótájékoztatót a Ford standján, a genfi PalExpo 5. csarnokában. A Ford standján március 4-én a Ford Performance termékcsalád is látható lesz, mellettük pedig megjelennek a vadonatúj Ford Edge, Kuga és EcoSport SUV-k, a vadonatúj Mondeo, valamint a vadonatúj S-MAX és az új Focus sportos, dinamikus és gazdagon felszerelt változatai.

Tizennégy modellváltozatban rendelhető az új Ford Mondeo

Az új, még tavaly debütált Ford Mondeo már 14 különféle hajtáslánccal rendelhető, így a vásárlók minden idők leggazdagabb Mondeo-kínálatából választhatnak, miután a Ford megkezdi a díjnyertes 1,0 literes EcoBoost benzinmotorral hajtott Mondeo gyártását, és a kínálatban a takarékos, új 1,5 literes TDCi dízel és a nagy teljesítményű, 210 lóerős dízelmotor is megjelenik.

ford_mondeo_2015_malaga_spain_autoaddikt_030

A Mondeo modellcsalád a Ford Intelligens Összkerékhajtásával felszerelt változatok mellett a Mondeo Hybriddel, valamint a négy/ötajtós és kombi kivitelekkel bővült. Az autó tavaly év végi bemutatása óta több mint 8.000 Mondeo-megrendelés érkezett; a vásárlók fele Dinamikus LED fényszóróval és Aktív Pakolóasszisztens technológiával kérte új autóját.

A Ford tovább bővítette a vadonatúj Ford Mondeóhoz rendelhető hajtáslánc-kombinációk kínálatát, hogy európai vásárlói számára minden eddiginél szélesebb választási lehetőséget nyújthasson. Megkezdődött a többszörösen díjnyertes 1,0 literes EcoBoost benzinmotorral hajtott Mondeo gyártása, ami a szegmens első ilyen erőforrással szerelt modellje. A kínálatot tovább gazdagítja az új 210 lóerős, kettős turbótöltésű 2,0 literes TDCi dízelmotor, a takarékos, új 1,5 literes TDCi dízel, valamint az optimális útfogást és teljesítményt nyújtó Intelligens Összkerékhajtás. A négy- és ötajtós, valamint kombi karosszériával gyártott Mondeo-családhoz immár 14 különféle hajtáslánc-kombináció rendelhető:

– 125 lóerős 1,0 literes EcoBoost benzinmotor manuális sebességváltóval

– 160 lóerős 1,5 literes EcoBoost benzinmotor manuális és automata sebességváltóval

– 203 és 240 lóerős 2,0 literes EcoBoost benzinmotor automata sebességváltóval

– 120 lóerős 1,5 literes TDCi dízelmotor manuális sebességváltóval

– 150 és 180 lóerős 2,0 literes TDCi dízelmotor manuális és automata sebességváltóval

– 150 és 180 lóerős 2.,0 literes TDCi dízelmotor Intelligens Összkerékhajtással

– 210 lóerős 2,0 literes TDCi dízelmotor automata sebességváltóval

– 187 lóerős benzin-elektromos hibrid

A Mondeo kínálatában ultra-alacsony CO₂-kibocsátású ECOnetic modellek is szerepelnek, az év későbbi szakaszában pedig a még magasabb szintű termék-, és vásárlói élményt nyújtó Ford Vignale Mondeo is bemutatkozik.“Modern gyárunkban, a spanyolországi Valencia üzem szerelőszalagjain immár teljes hajtáslánc-kínálattal készülnek az új Mondeo modellek, így vásárlóink minden idők leggazdagabb Mondeo-palettájáról választhatnak.” – avat be Roelant de Waard, a Ford Európa marketingért, értékesítésért és szolgáltatásokért felelős alelnöke. „Kifinomult technológiáink, például a szegmensben elsőként kínált Légzsákkal Ellátott Hátsó-szélső Biztonsági Öv révén a Mondeo ezentúl még vonzóbb választást jelent.

”Az autó tavaly év végi bemutatása óta több mint 8.000 Mondeo-megrendelés érkezett. A vadonatúj Mondeo értékesítési eredményei januárban 29 százalékkal javultak az egy évvel ezelőtti értékekhez képest, és a megrendelések száma 60 százalékkal nőtt, miután az új modell megjelent az európai márkakereskedésekben. A fejlett technológiák is népszerűnek bizonyultak: a vásárlók 53 százaléka rendelt autójához Merőleges Parkolás funkcióval kiegészített Aktív Parkolóasszisztenst, és 44 százalék választotta az Adaptív Fényszórórendszert Dinamikus LED Fényszóróval.

Innovatív új motorok, kifinomult összkerékhajtás

A Ford fejlett technológiái nagy sikert arattak a vásárlók körében; ilyen például a Merőleges Parkolás funkcióval kiegészített Aktív Parkolóasszisztens, ami megtalálja a megfelelő méretű parkolóhelyet, és a vezető kormányzása nélkül is bemanőverezi oda az autót – akár a járdaszegély mellé, akár két autó közé, velük párhuzamosan. Szintén népszerű az Adaptív Fényszórórendszer a Dinamikus LED Fényszóróval, ami a mindenkori forgalmi viszonyokhoz igazítja a fénycsóva állásszögét és erősségét. Fűthető kormánykereket az autók 27 százalékához rendeltek, 20 százalékukhoz pedig fűthető hátsó ülést is kértek a vásárlók. A vadonatúj Mondeoban mutatkozott be a Gyalogosészlelővel kiegészített Ütközésre Figyelmeztető rendszer, ami képes felderíteni az autó előtti útszakaszon tartózkodó – vagy az autó előtt esetleg áthaladó – embereket. Amikor a rendszer ütközésveszélyt észlel, automatikusan fékez, ha a vezető nem reagál a figyelmeztető jelzésre. 43 százalékos megrendelési arányával eddig a 150 lóerős, 2,0 literes TDCi dízel bizonyult a legnépszerűbb motornak, s a vevők 52 százaléka választotta a kifejezetten az európai piacra gyártott kombi változatot. A vásárlók 29 százaléka a Panther Black fényezéssel hangsúlyozza ki a Mondeo sportos, kupé-jellegű profilját és kifinomult orrkialakítását.

Fejlett technológia

A tavaly szeptember óta megjelent első Mondeo-modellek kínálatában már az új 2,0 literes TDCi motorral szerelt változat is szerepelt, aminek áttervezett motorblokkjában az új hengerfej és üzemanyag-becskendezés mellett Változó Geometriájú Turbótöltő is működik. A vásárlók emellett a hengerfejjel egybeépült kipufogó-leömlővel kialakított új, 160 lóerős, 1,5 literes EcoBoost erőforrást is megrendelhetik, akárcsak a 203 és 240 lóerős EcoBoost változatokat, valamint a vadonatúj Mondeo Hybrid modellt. A Mondeo Hybrid a Ford első benzin-elektromos hibridje, amely Európában készül. A négyajtós karosszériával kapható autó hajtásláncát két elektromotor, egy 1,4 kWh teljesítményű lítium-ion akkumulátor és egy 2,0 literes Atkinson-ciklusú benzinmotor alkotja; a jármű végsebessége elektromos hajtással 135 km/óra. A 187 lóerős hajtáslánc üzemanyag-fogyasztása 4,2 l/100 km, CO₂-kibocsátása pedig 99 g/km.*

“Magasabb teljesítmény, alacsonyabb fogyasztás, kifinomultabb megoldások és még nagyobb biztonság – a vadonatúj Mondeo minden szempontból magasabbra teszi a mércét.” – szögezi le Joe Bakaj, a Ford Európa termékfejlesztési alelnöke. “A vásárlók már eddig is fantasztikus technológiák közül válogathattak, most pedig az Intelligens Összkerékhajtás csigázza majd fel a képzeletüket.”

A vadonatúj Mondeo vásárlói most Intelligens Összkerékhajtást is rendelhetnek a hatfokozatú manuális sebességváltóval összekapcsolt 150 lóerős, 2,0 literes TDCi-motorhoz, illetve a hatfokozatú PowerShift automata sebességváltóhoz kapcsolt 180 lóerős, 2,0 literes TDCi-erőforráshoz. A Ford Intelligens Összkerékhajtás rendszere észrevétlenül kapcsol az elsőkerékhajtás és az összkerékhajtás között, szükség esetén automatikusan javítva az autó úttartását és tapadását. A rendszer minden 16 ezredmásodpercben megméri a kerekek tapadását, és 100 ezredmásodperc alatt képes megváltoztatni a forgatónyomaték elosztását az egyes kerekek között.

A Ford 1,0 literes EcoBoost blokkjának 125 lóerős változatát kifejezetten a Mondeóhoz hangolták, aminek üzemanyag-fogyasztása ezzel a motorral 5,1 l/100 km, CO₂-kibocsátása pedig 119 g/km.* EcoBoost technológiáinak, például a nagy nyomású közvetlen üzemanyag-befecskendezésnek és a Kettős, Függetlenül Változó Szelepvezérlésnek köszönhetően az apró erőforrás (ami 2014-ben példátlan módon zsinórban harmadszor nyerte el az Év Motorja címet) a jóval nagyobb lökettérfogatú erőforrások teljesítményét nyújtja. A kompakt, kis tehetetlenségű turbótöltő akár 248 ezret is pöröghet percenként; ez másodpercenként több mint 4 ezer fordulatot jelent, ami majdnem kétszerese a 2014-es Formula 1-es autók motorjában alkalmazott turbótöltők fordulatszámának. A Ford új, kettős turbófeltöltésű 2,0 literes TDCi motorja 210 lóerős teljesítményt és 450 Nm forgatónyomatékot ad le – ami már 2000 1/perc fordulatszámnál rendelkezésre áll –, miközben CO₂-kibocsátása 124 g/km, üzemanyag-fogyasztása pedig csupán 4,8 l/100 km.

Az erőforráshoz a Ford hatfokozatú PowerShift automata sebességváltója kapcsolódik, amivel az autó 7,9 másodperc alatt gyorsul 100 km/órás sebességre. Az elektronikus vezérlésű szekvenciális kettős turbófeltöltés gyorsabb gázreakciókat biztosít. Egy kisméretű, kis tehetetlenségű turbina gyorsan építi fel a kezdeti turbónyomást, s ezután egy nagyméretű, nagyobb tehetetlenségű turbótöltő tartja fenn a nagyobb nyomást a csúcsteljesítmény kiaknázásához. A 115 lóerős 1,6 literes TDCi motort a legtöbb piacon a Ford új, modern 120 lóerős, 1,5 literes TDCi dízele váltja fel, aminek CO₂-kibocsátása 5 g/km-rel alacsonyabb (104 g/km), és üzemanyag-fogyasztásai is csupán 4,0 l/100 km*; a kedvező értékeket az égéstér optimalizálásával, valamint a nagy nyomású üzemanyag-befecskendezés és a Változó Geometriájú Turbótöltő alkalmazásával érték el a mérnökök. Az új 1,5 literes TDCi egységben hatékony NOX szűrő tisztítja a kipufogógázokat, a motor belső súrlódását pedig mikroszkopikus gyémánt-jellegű bevonat csökkenti.

Modell (4/5 ajtós) Teljesítmény (PS) Üzemanyag-fogyasztás* (l/100 km) CO2-kibocsátás* (g/km)
1.0  EcoBoost 6 fokozatú manuális sebességváltóval 125 5.1 119
1.5 EcoBoost 6 fokozatú manuális sebességváltóval 160 5.8 134
1.5 EcoBoost 6 fokozatú automata sebességváltóval 160 6.3 146
2.0  EcoBoost 6 fokozatú automata sebességváltóval 203 7.3 169

 

2.0 EcoBoost 6 fokozatú automata sebességváltóval 240 7.3 169
1.5 TDCi 6 fokozatú manuális sebességváltóval (ECOnetic) 120

(120)

4.0

(3.6)

104

(94)

2.0 TDCi 6 fokozatú manuális sebességváltóval (ECOnetic) 150

(150)

4.4

(4.1)

115

(107)

2.0 TDCi 6 fokozatú automata sebességváltóval 150 4.8 125
2.0 TDCi 6 fokozatú manuális sebességváltóval (ECOnetic) 180

(180)

4.4

(4.1)

115

(107)

2.0 TDCi 6 fokozatú automata sebességváltóval 180 4.8 125
2.0 TDCi 6 fokozatú manuális sebességváltóval, AWD 150 4.8 124
2.0 TDCi 6 fokozatú automata sebességváltóval, AWD 180 5.2 134
2.0 TDCi 6 fokozatú automata sebességváltóval 210 4.8 124
2.0 Hybrid Electric 187 4.2 99

 

 

Két BMW-világpremier a 85. Genfi Autószalonon

Genfben bemutatkozik a BMW 2-es Gran Tourer, amely egyszerre immáron akár hét embernek is kényelmes utazást biztosít, valamint itt debütál a nagyközönség előtt a vadonatúj BMW 1-es sorozat is.

A BMW M4 MotoGP Safety Car egyidejűleg bemutatja, hogy az innovatív vízbefecskendező rendszerrel miként növelhető hatékonyan a motor teljesítménye, miközben használatával teljes terhelés alatt a hajtáslánc üzemanyag-fogyasztása és károsanyag-kibocsátása is érezhetően csökken. Mindemellett a bajor gyártó számtalan úttörő kiegészítő szolgáltatást is demonstrál a BMW i modellekhez kapcsolódóan, egyúttal színpadra lép a „myKIDIO”, a gyerekek számára kifejlesztett vadonatúj autós szórakoztató alkalmazás is.

A vadonatúj BMW 1-es sorozat modellpalettája: hatékony, innovatív és egyedülálló kompakt vezetési élmény

A BMW 1-es sorozata – amelyből mindeddig közel kétmillió példány kelt el világszerte – új formájában egyszerre még látványosabb, még sportosabb és még hatékonyabb, a három- és az ötajtós változatok esetében egyaránt alaposan átdolgozott első és hátsó kialakítással. Az újgenerációs, hatékony benzines és dízelüzemű erőforrások vadonatúj palettája további finomításokkal büszkélkedhet, amelyeknek köszönhetően még tovább csökken az 1-es BMW fogyasztása és emissziója (kombinált üzemanyag-fogyasztás: 8,0 – 3,4 liter / 100 km, kombinált károsanyag-kibocsátás: 188 – 89 gramm / km)*.

bmw_220i_gran_tourer_genf_2015

A háromhengeres, 85 kW / 116 lóerő teljesítményű dízelmotorral hajtott BMW 116d EfficientDynamics Edition 100 kilométeren mindössze 3,4 literes átlagos üzemanyag-fogyasztási értéket, kilométerenként pedig csupán 89 grammos károsanyag-kibocsátást ért el az EU-ciklus tesztkörén*, amellyel a BMW modellpalettájának leghatékonyabb képviselőjévé lépett elő.

* Az üzemanyag-fogyasztási adatokat az EU-ciklus tesztkörének mérései alapján számolták ki, az értékek a gumiabroncs-típusoktól is függnek.

Az új BMW 2-es Gran Tourer: páratlan sokoldalúság és akár hét személyneknek elegendő helykínálat

A bajor gyártó ismét új járműkategóriát teremtett a BMW 2-es Gran Tourer modellel, amelyben a márkára jellemző legendás karakter hatalmas helykínálattal és kompakt külső méretekkel egyesül. A BMW 2-es Gran Tourer a prémium kompakt kategória első képviselője, amely három üléssorának köszönhetően egyszerre akár hét embernek is kényelmes utazást biztosít, miközben tágas csomagtere számtalan módon variálható. Csupa olyan jellemző, amelyekkel a BMW 2-es Gran Tourer maradéktalanul kielégíti a fiatal családok mobilitási igényeit, miközben – a 85 kW / 116 lóerő és 141 kW / 192 lóerő közötti teljesítmény-tartományt lefedő öt vadonatúj fejlesztésű, turbófeltöltéses erőforrásának (kombinált üzemanyag-fogyasztás: 6,4 – 3,9 liter / 100 km, kombinált károsanyag-kibocsátás: 149 – 104 gramm / km)* és a BMW EfficientDynamics stratégia innovációinak köszönhetően – a sportos dinamizmus és a kiemelkedő hatékonyság kombinációját kínálja a BMW ügyfeleinek, a szegmens legalacsonyabb károsanyag-kibocsátási értékeivel karöltve.

bmw_220i_gran_tourer_genf_2015

* Az üzemanyag-fogyasztási adatokat az EU-ciklus tesztkörének mérései alapján számolták ki, az értékek a gumiabroncs-típusoktól és az opcionális felszereltségtől is függnek (például a harmadik üléssor a BMW 2-es Gran Tourer esetében).

BMW M4 MotoGP Safety Car, innovatív vízbefecskendező rendszerrel

A világ legjobb motorkerékpár-versenyzőit rajtrácsra állító MotoGP futamain minden a gyorsaságról és a maximális teljesítményről szól, ahol a versenyzők biztonságáról a legmegbízhatóbb és legdinamikusabb biztonsági autók gondoskodnak. A 2015-ös idény elsőszámú biztonsági autója újfent a kifejezetten versenypályára tervezett BMW M4 Coupé lesz, amelynek úttörő fejlesztésű vízbefecskendező rendszerével idén ismét technológiai innovációt mutat be a BMW M GmbH, érezhető teljesítmény-növekedéshez juttatva a nagyteljesítményű sportkupé versenypályára hangolt változatát. Az előremutató technológiai megoldás ugyanakkor még teljes rendszerterhelés alatt is kiemelkedő hatékonyságról tesz tanúbizonyságot, az üzemanyag-fogyasztás és a károsanyag-kibocsátás direkt csökkentésével. A vízbefecskendező rendszer ezúttal is a BMW M GmbH több évtizedre visszatekintő motorsportos múltját, valamint az erőteljes erőforrások fejlesztése terén mutatott hatalmas tapasztalatát és szerteágazó szakértelmét hangsúlyozza. A különleges biztonsági autó ugyanakkor egy lélegzetelállító M autómodell előfutára, amely hamarosan új mércét állít a teljesítmény, az exkluzivitás és a személyre szabhatóság terén.

A jövő mobilitási megoldásai: a BMW i újabb szolgáltatásokat mutat be a BMW i3 és a BMW i8 modellekhez a 360° ELECTRIC program részeként

A teljesen elektromos hajtáslánccal szerelt BMW i3 és a BMW i8 plug-in hibrid sportautó sikeres piaci debütálása után a BMW i most még tovább bővíti az elektromos mobilitásra összpontosító szolgáltatásainak palettáját, amelyet nemzetközi szinten elérhetővé tesz a márka ügyfelei számára. A BMW i3 és a BMW i8 modellek személyében a BMW i nem csupán elektromos járműveket kínál ügyfeleinek, de a 360° ELECTRIC program részeként számtalan széleskörű kiegészítő terméket is, amelyeknek köszönhetően a BMW i modellek hosszú távú segítséget nyújtanak tulajdonosaiknak. A ChargeNow például – az újabb és újabb gyorstöltő-állomásoknak köszönhetően – egy folyamatosan növekvő, nemzetközi hálózattal rendelkező, azonnal fizethető szolgáltatás. A BMW i azon ügyfelei, akik állandó visszatérőként, hosszú távon szeretnének használni egy-egy, töltőponttal felszerelt parkolóhelyet, kifejezetten értékelni fogják a ParkNow LongTerm megoldásait, miközben a ParkNow alkalmazás asztali számítógépeken és okostelefonokon is segít a sofőröknek megtalálni a kívánt parkolóhelyet. A ParkNow több száz észak-amerikai városban kínál parkolóhelyeket a felhasználóknak, a lehetőségek ráadásul ár, távolság és elérhető szolgáltatások (például töltőállomások és autómosók) szerint is szelektálhatók. A DriveNow autómegosztó szolgáltatás regisztrált ügyfeleinek száma az Egyesült Államokban és Európában mára meghaladja a 390 ezret, miközben a hálózat széleskörű nemzetközi kiépítése már a küszöbön van. Mindezeken felül a BMW i modellek elhasznált lítium-ion akkumulátorait, az úgynevezett „másodéletű” termékeket az Egyesült Államokban, Németországban és Kínában fix energiatároló eszközökként hasznosíthatják, miután rendeltetésszerű használhatóságuk véget ér.

2015 márciusától a BMW i8 plug-in hibrid sportautó exkluzív karakterét kibővített alapfelszereltség-paletta, valamint új utastéri dizájn kiegészítők hangsúlyozzák ki még inkább. A BMW i8-hoz mostantól a Pure Impulse Experience programot is az alapfelszereltség részeként kínálja a gyártó, amely a kultúra, a dizájn, az utazás és a gasztronómia területén nyújt egyedülálló élményeket a márka ügyfeleinek. A program átfogó lifestyle-kínálatát a plug-in hibrid sportautó progresszív énje és a BMW i almárka fenntartható, úgynevezett „next-premium” (a prémium új szintje) orientációja szerint állították össze.

A BMW ConnectedDrive az autóba integrálja a „myKIDIO” alkalmazást: okos szórakoztató rendszer a hátsó üléssorok utasainak

A gyermekek számára mostantól a hosszabb utazások is lebilincselő kalanddal kecsegtetnek a vadonatúj „myKIDIO” alkalmazásnak köszönhetően (eleinte Németországban elérhető). Az okos alkalmazás teljesen járműbe integrált formában a BMW 2-es Gran Tourer modellben válik elsőként elérhetővé, egy tablet segítségével korlátlan hozzáférést nyújtva televíziós sorozatok, filmek, hangos könyvek és zeneszámok széles tárházához. Miután a mobil eszközt egyszer összekapcsoltuk az autóval, a rendszer onnantól kezdve az iDrive vezérlőjén és a központi kijelzőn keresztül kényelmesen és biztonságosan működtethető. A „myKIDIO” alkalmazással a felnőtt utasok gondosan kiszűrhetik a gyermekek életkora szerinti programokat és műsorokat, miközben folyamatosan figyelemmel követhetik azokat a központi kijelzőn. Az okos alkalmazás még az igazán hosszú utazást is élménnyé varázsolja a legkisebb utasok számára. Amellett, hogy a felnőttek a központi kijelzőn folyamatosan figyelemmel követhetik a gyermekek szórakozását, a kicsik az úgynevezett „BMW Kids Cockpit” utazáskijelzőn keresztül informálódhatnak az utazás részleteiről (így például a várható érkezési időről, a hátralévő távolságról és a külső hőmérsékletről), egyszerűen, a csatlakoztatott mobil eszközön keresztül, amikor csak kedvük tartja.

A Goodwood 2015 főszponzora a Mazda

A 2015-ös Goodwood-i Sebességfesztivál főszponzora 2015-ben a Mazda lesz. Az autógyártó a központi standot foglalja majd el a világ egyik legnevesebb autós rendezvényén, saját, kihívásokat kereső szellemiségét ünnepelve, illusztris múltjának verseny-legendáival és mostani, stílusos és merész modelljeivel, melyek közül három vadonatúj.

mazda_goodwood_2015

A Mazda egész történelme során máshogy gondolkodott az autók építéséről, mint a többi gyártó. Mindmáig az egyetlen márka, mely sikeresen vitte piacra bolygódugattyús motorját, és megnyerte a 24 órás LeMans-i tartóssági versenyt egy Wankel-motoros versenyautóval. A Mazda MX-5 modelljével újrateremtette a könnyűépítésű, kétüléses sportautók kategóriáját, és soha nem hagyott fel a törekvéssel, hogy jobbnál jobb autókat építsen – e szellemiség eredménye a sikeres SKYACTIV technológia is.

Az idei csillagok között megjelenik az új kompakt szabadidő-autó, az új Mazda CX-3, a negyedik generációs MX-5 és a frissen bemutatott Mazda2 is. A június 25-28. között megrendezendő Goodwood-i Sebességfesztiválon, melynek része a mozgó autókiállítás (Moving Motor Show) is, az autóversenyzésért lelkesedők meghallgathatják az 1991-es LeMans-nyertes 787B versenyautó hangját, s több más, klasszikus versenyautó is kigurul a Mazda versenymúltját képviselve.

Ebben az évben a központi elem egy olyan szobor lesz, melyet a híres Gerry Judah tervez a Mazdával együttműködésben. A műalkotást a Goodwood-ház homlokzatánál állítják ki, amely a fesztivál és a birtok központja, és mindvégig az esemény fókuszában áll.

„Az idei fesztivál mottója a ’Félelem nélkül: verseny a határmezsgyén”, mely remekül beleillik a Mazda szellemiségébe, mellyel szembe megy az autóipari konvenciókkal és mindig az egyedit keresi” – kommentálta az együttműködést Lord Charles March, a fesztivál alapítója. „Örömünkre szolgál, hogy a Mazdával együtt ünnepelhetjük az autósportban és úttörő techológiáinak fejlesztésében elért eredményeit, valamint segíthetünk abban, hogy bemutassa új modelljeit egy olyan kivételes, nemzetközi média- és rajongói közönség számára, melyet csak és kizárólag Goodwood adhat.”

Növekvő számú kiszállítások a Volkswagen Haszonjárműveknél

A Volkswagen Haszonjárművek növekvő számú kiszállítást regisztrált 2015 januárjában a kulcsfontosságú európai piacokon: az év első hónapjában 19 500 autót vehettek át tulajdonosaik, amely 2,8 százalékkal több, mint a tavalyi év hasonló időszakának eredménye.

volkswagen_haszonjarmuvek_2015

Különösen örömteli az Egyesült Királyság (+14,9 százalék) és Spanyolország (+12 százalék) piacain tapasztalt bővülés. Németország volt az az európai piac, ahol a legtöbb kishaszonjármű gazdára talált, itt a kiszállítások száma 4,8 százalékkal nőtt a tavalyi év ugyanezen hónapjához képest.

A Volkswagen Haszonjárművek márka január hónapban összesen 30 600 darab (2014. január: -3,3 százalék) kiszállítást teljesített a T5, Caddy, Amarok és Crafter modellsorozatokból. A visszaesés elsősorban a Dél-Amerikában és Kelet-Európában tapasztalható kedvezőtlen keretfeltételeknek tudható be. Dél-Amerikában a legfontosabb piacokon érzékelt gazdasági válság okozta a kiszállítások csökkenését, amelyhez még hozzájárult a T2 brazíliai gyártásának 2013 végén való leállítása is. A január hónapban regisztrált 3 500 kiszállítás 29,8 százalékkal kevesebb, mint amennyit ebben a régióban a tavalyi év első hónapjában teljesített a márka. A kelet-európai régión belül igen jelentős mértékű volt az Oroszországban tapasztalt visszaesés. A teljes térségben összesen 2 500 kishaszonjárművet adtak át az ügyfeleknek, ami összesen 6, 6 százalékos csökkenés a tavaly januári eredményhez képest.

Az afrikai régió 1 500 kiszállítással a tavalyihoz hasonló eredményt ért el (-1 százalék). Az ázsiai és csendes óceáni térségben 5,9 százalékkal estek vissza a kiszállítások, miután az idei év januárjában 1 550 járművet vehettek át tulajdonosaik. A közel-keleti régióban igen bíztatóan indult az új év, az itt regisztrált 1 550 kiszállítás 12,8 százalékkal szárnyalta túl a tavalyi év januárjának eredményét. Különösen Törökországban növekedtek jelentősen a kiszállítások a tavalyi év első hónapjához viszonyítva (+16,1 százalék).

2014 hazánkban is sikeres év volt a VW Haszonjárműveknél, a piacra került 2.364 db kishaszonjármű 19,6 %-kal haladta meg az előző évi kiszállításokat. Ez a pozitív tendencia folytatódott az idei év januárjában is, amikor a márka 252 darabos eredménye a kétszeresét jelentette a múlt év első hónapjában elért eredménynek. Tavaly a márka átadta a 25.000-dik Transportert, a 15.000-dik Caddy-t és az ezredik Amarok-ot is. Legkeresettebb modelljeink a Caddy 102 LE Premier és a Transporter 114 LE-s BlueMotion akciós modelljei voltak, ez utóbbi a több mint 1,2 millió forint árelőnyt tartalmazó Original extra csomaggal szerelt változatban.

Az új Toyota Auris a 85. Genfi Autószalonon mutatkozik be

A hamarosan megnyitó Genfi Autószalonon (Salon International de l’Auto, március 3-15.), a Toyota bemutatja az új Auris Hatchback és Auris Touring Sports modelleket.

toyota_auris_genfi_autoszalon_2015

Az új Toyota Auris formavilága formai és presztízs részletekkel gazdagodott,  továbbfejlesztett utasteret, és új kényelmi és biztonsági berendezéseket is kapott.

A Hybrid marad az új Auris lelke, mely immár a legfontosabb erőforrás ebben a modellcsaládban és az eladások felét tette ki 2014-ben Európában. Mindezek mellett az új benzin és dízel motorok előfutára is, melyeknek középpontjában a hatékonyság és a teljesítmény áll, és garantálják a tökéletes megoldást, függetlenül attól, hogy mely motortípust kedveli a vásárló.

A tavalyi AYGO és Yaris bemutatót követően az egyidejű új Toyota Auris és Avensis leleplezéssel befejeződött a Toyota legfontosabb modelljeinek megújítási folyamata Európában. Az Auris és az Avensis egymás mellett készül a Toyota gyártó üzemében, az angliai Burnaston-ban.

A Toyota sajtótájékoztatója a Genfi Autószalonon március 3-án 12:15-kor a 4-es csarnokban lesz. Magyarországon az új Toyota Auris teljes modellválasztékkal 2015. júniusában mutatkozik be.

Íme, a Volvo 2016-os modellévének változásai

A Volvo Cars nagyobb teljesítményt, jobb hatásfokot, fokozott kényelmet és praktikumot, valamint még tisztább levegőt kínál a piac prémium szegmensében.

volvo_4_hengeres_2015

A Volvo Cars 2013-ban kezdte meg új generációs, közepes teljesítményű, négyhengeres erőforrásainak piaci bevezetését. A nagy-, illetve kisteljesítményű, négyhengeres motorok megjelenésével idén teljessé válik a család.

„Ezzel vadonatúj korszak nyílik a Volvo Cars életében. Megtisztelő az az elsöprően pozitív fogadtatás, amiben a Volvo Cars új fejlesztésű hajtáslánc-programja részesült. 2015-ben számos további teljesítményszinttel bővítjük a Drive-E motorcsaládot, amelyben különösen gazdaságos és kiemelkedően nagy teljesítményű variánsok is megjelennek. Mostantól vadonatúj, négyhengeres, svéd szív dobog minden új Volvo modellben. Szintén 2015-ben lép színre a Volvo Cars kompromisszumokat nem ismerő Twin Engine technológiája a vadonatúj XC90 fedélzetén.” – mondta Michael Fleiss, a Volvo Cars hajtásláncokért felelős alelnöke.

Új modell

2015-ben jelenik meg a Volvo kínálatában a karakterében és képességeiben egyaránt strapabíró S60 Cross Country. A V60 Cross Country tavaly év végén került a kínálatba.

volvo_v60_cross_country_2015

Kategóriaelső üzemanyag-fogyasztás

A Volvo Cars az elmúlt években a legjobb tömeg szerinti fajlagos CO2-csökkentést mutathatta fel a prémium szegmensben*, és most az iparág legkiválóbbjai közé sorolható erőforrásaival töretlen lendülettel halad tovább zéró emissziós célkitűzése felé.

A kézi sebességváltóval szerelt V40 D2 legkisebb CO2-kibocsátása 89 g/km – ez nem csupán a kategória egyik legkiválóbb értéke, de messze meghaladja az Európa-szerte érvényes adókedvezmény-sávok elvárásait. A szegmensében legjobbnak számító, kézi sebességváltós S60 D2 CO2-kibocsátása akár csupán 96 g/km. Ugyanez a hajtáslánc a V60 fedélzetén szintén rendkívül versenyképes 98 g/km-től teljesít. Az üzemanyag-fogyasztás és a károsanyag-kibocsátás további csökkentésével találkozhatunk az XC60 D4 AWD modellnél, amely most 12 százalékkal kevesebb károsanyagot bocsát ki, míg az automata sebességváltós D5 2.4 AWD CO2-kibocsátása csupán 149 g/km.

CleanZone: lélegzetvételnyi friss levegő

A Volvo Cars a kilencvenes évek dereka óta dolgozik olyan innovatív megoldásokon, amelyekkel csökkentheti a légkörből az utastérbe jutó szennyezőanyagok mennyiségét. A Volvo Cars díjnyertes utastéri légminőség-szabályozó rendszere világszínvonalú légtisztítást biztosít. Amellett, hogy kiszűri a polleneket és a szilárd szennyező részecskéket, a szén-monoxidtól, a nitrogén-oxidoktól és a szénhidrogénektől is megtisztítja a levegőt. A CleanZone, a Volvo beltéri légminőséget, utastéri légszennyezést és szagokat kezelő átfogó megoldása olyan szennyeződésektől mentes utasteret képes kínálni, amelyhez foghatóra egyetlen versenytárs sem képes.

[TESZT] Nissan Pulsar 1.2 DIG-T Acenta – újszerű megközelítések

Tévedés azt gondolni, hogy a Nissan Pulsar egy új autó. Legalábbis, ami a márkanevet illeti: 1978-tól, amikor a Bluebird név nyugdíjazásra került a japán piacon, alkalmazták a Pulsar elnevezést, egészen 2000-ig, majd 2000 és 2012 közt az ausztrál szegmensben forgalmazott modell kapta meg a táblácskát.

nissan_pulsar_1_2_dig_t_001

Utána szűküs 2 év szünet következett, majd 2014 májusában felfedték a szinte teljesen újragondolt és új alapokra építkező C13-as Nissan Pulsar-t, és a kommunikáció, valamint a nem túl visszafogott marketingkampány azt sugallta, hogy az autó globálisan újraformálhatja az alsó-középkategóriás kompakt szegmens fogalmát. Nézzük, hogyan is működik mindez gyakorlatban.

nissan_pulsar_1_2_dig_t_008

Szerkesztőségünkhöz egy jól felszerelt, Acenta alapcsomagos Nissan Pulsar érkezett, Technológia, valamint Sport kiegészítő pakkokkal, 115 lóerős, 1.2 literes négyhengeres benzinmotorral felszerelve.

Belevaló hézagpotló

Nos, a PR anyagoknak és előzetes beharangozóknak, valamint a tavaly levezényelt hazai 2 napos Mátra lankáin megrendezett menetpróbának köszönhetően viszonylag nagy elvárásokat támasztottunk az autó irányába, hiszen végre elérkezettnek látszott az idő, hogy a Nissan a kompakt ötajtós kategóriában ismét letehessen valami régi-újszerűt az asztalra.

nissan_pulsar_1_2_dig_t_007Hiányzott a hézag kitöltése, gondoljunk csak a korai Sunny, vagy az azt követő Almera korszakokra! Jól megtervezett, masszívan beágyazott státuszt képviseltek a Nissan alsó-középbe pozicionált modelljei, jó ár-érték aránnyal bírtak (az értékvesztésről most ne beszéljünk inkább), közkedvelt autótípusa volt a hazai felhasználóknak is. Vajon az új Nissan Pulsar újraírhatja a történelmet a megfelelő irányvonalat követve? Egész biztos, legalábbis jól megfér majd a konkurencia mellett párhuzamosan, sőt, megkockáztatható, hogy sok esetben felül is múlhatja azt.

nissan_pulsar_1_2_dig_t_006Elegendő csak egy röpke pillantást vetni a kifinomult formatervre: a hangsúlyos front részleteinek egysége felidézi a már jól bevált és bizonyított jelenlegi Nissan megközelítéseket, a lágy V alakzatot formáló vonalvezetés, az élcesebb rajzolatú központi helyre húzott embléma, valamint az alsó fordított trapéz alakzatú beömlőnyílás jól összeillő egységet formál; a kellemes látványt szilárdítja a kettős, króm jellegű berakással díszített ködlámpafészek elhelyezkedés. A lámpatestek itt szintén követik az alkalmazott stílusjegyeket, a hosszúra nyújtott hűtőmaszk két szélébe olvadva tudatják jelenlétüket, enyhén lefelé hajló sárvédőívekkel.

A stílusirányzat megmaradt, a formavilág modernebb köntösbe lett öltöztetve

Oldalról már látszik egyértelműen a rangsorolás mikéntje, tehát a ferdehátú, ötajtós vonal klasszikus elemei köszönnek vissza, a C oszlopok irányába, felfelé ívelő övvonallal, az ablakok alsó lezárását ezüst tónusú díszcsíkokkal erősített részletekkel. A 17 col átlójú felnik a Nissan Pulsar tesztautóhoz kitűnően lettek konfigurálva (mintázat, árnyalat választás), az 1515 milliméteres karosszéria-magassághoz tökéletesen passzolnak, nem túlzóak vagy aprók.

nissan_pulsar_1_2_dig_t_005

Minden kétséget kizáróan az új Nissan Pulsar formavilágának megtervezésénél a farra is kiemelt hangsúlyt fektettek, megtartva azért a további modelleknél (Qashqai, X-Trail) alkalmazott húzott, kifelé ívelő helyzetjelző lámpabura-kialakítást. Tehát a Nissan Pulsar esetében is így érzékelhetjük, a C oszlop által körbehatárolt sarkokra kifeszített szélekkel, némi aszimmetriát sem spórolva került kialakításra a két egység, lejjebb helyezett rendszámtáblahely-kialakítással, hozzávetőlegesen 50 százalékot lefedő hátsó üvegfelülettel (csomagtérajtó). Némi sportosságra utaló külső jelzés a nyomokban diffúzorra emlékeztető hátsó lökhárító berakás az alsó traktusban, mattfekete műanyag hatással. Feldobja a látványt, nem vitás.

Optimális a vezethetőség. A beltér hozza az elvárásokat

A beltér optimális minőségű anyagokból építkezik, tehát a felhasználási profilhoz, valamint a becélzott vásárlóközönséghez tökélyre hangoltan passzol. Kellemes fogású kormánykerék, szintén kellemes tapintású burkolattal várja a sofőrt, a Nissan-tól már megszokott és egyben el is várt kialakítással (keresztküllőkre helyezett irányítóegységekkel). A cockpit elrendezése kielégíti az igényeket, nem nyújt sem többet, sem kevesebbet, mint amire számítunk már alapból – nincsenek tehát felesleges sallangok, túlzásba vitt bonyolítások.

nissan_pulsar_1_2_dig_t_003

A műszeregységek elrendezése korrekt, jól láthatóan közvetítik a szükséges információkat, ebben hathatós segítséget ad a jól pozícionált infotainment rendszer középkonzolra applikált LCD kijelzőpanele is, mely kissé lejjebb esik a kívánt szemmagasságnál. A motor indításáért felelős gomb ezúttal a sebességváltó karja fölé került, megszokás kérdése – első szárnypróbálgatásoknál valószínűsíthetően a kormány magasságában, jobbra fogunk keresgélni.

nissan_pulsar_1_2_dig_t_011

Kényelem és komfortráta tekintetében is pozitív tapasztalatokkal szálltunk ki az új Nissan Pulsar-ból: az abszolút jó tapadású, strapabírónak tűnő szövetkárpitozás jó választás lehet azoknak, akik napi igénybevétel alá vetik majd újdonsült Nissan Pulsar autójukat, így ha például a hátsó üléssorhoz rögzített, akár négy ISOFIX pont valamelyik párosát használva gyereküléssel számolunk, megnyugodhatunk: a kárpitozás nem sínyli meg hosszabb távon sem. Legalábbis így tűnt a teszt során.

nissan_pulsar_1_2_dig_t_010Bár comb- és deréktámaszt nem hordoztak az első ülések, ennek ellenére a kényelmes ülőhelyzetek pillanatok alatt beállíthatók, csakúgy, mint a megfelelő kormánypozíció – testreszabhatóság kipipálva, jeles, leülhet. A Nissan Pulsar egyébként egyik leginkább fontos (ha nem a legfontosabb) eleme, vagy inkább tulajdonsága a tökéletes vezethetőség, ugyanis a mind a kormánykerék, a sebességváltó karja, az üléspozíciók, a vékonyra húzott B és C oszlopok, az A oszlop szinte észrevétlen jelenléte mind gondtalan és már-már felhőtlen utazást garantál. A hátsó térkialakítás pazar, legalábbis ami a kategóriaelső lábteret (ténylegesen hatalmas, felsőbb szegmeneseket idéz), kiváló fej- és térdteret illeti, három átlagos testalkatú felnőtt utassal akár hosszabb távok leküzdésére is alkalmas a Nissan Pulsar.

Átlagos rakodótérrel, feszesre hangolva

Ha már az utazást pedzegetjük, nézzük a Nissan Pulsar csomagterét. Kategóriájában átlagosnak számít a 385 literes alap rakodóhely (van kisebb is ennél), a maximum 1395 liter, előrehajtott ülésekkel.

nissan_pulsar_1_2_dig_t_013

Elöl MacPherson, hátul csatolt lengőkaros felfüggesztés került a Nissan Pulsar-ba, a rugózás némileg feszesre hangolt képlet szerint működik menet közben, nagyobb úthibákra meglett pattogás a viszontreakció, viszont a kanyarvételezéseknél valamennyire áldásos hatást fejt ki az úttartás kapcsán – némi alulkormányozottsággal, enyhe orr tolással, viszont derekasan helytáll még négy utassal is.

Teljesít, szépít, megszerettet

1197 köbcentiméteres, 115 lóerős soros négyhengeres egység dolgozott a tesztelésre kapott Nissan Pulsar orrában, mely legnagyobb teljesítményét 4500, míg csúcsnyomatékát (190 Newtonméter) 2000-es percenkénti fordulatszámon adta le. A hajtáslánc szerves részét képező manuális hatgangos kéziváltó áttételezése viszonylag hosszú, ennek folyományaként mind a hat fokozat bőségesen kiautózható – ez néha még soknak is tűnt az egyesek, kettesek és hármasok kapcsolásánál. A gázreakciók visszafogottnak tűntek, valamint az alacsonyabb fordulatszám-tartományokban (1500-ig nagyjából) az egység fulladásra is hajlamos. Viszont 3000 környékén megjön az életkedve, ekkor már a sebességfokozatok is felváltás előtt domborítanak, érezhetően magára talál a lendület is, érkezik a nyomaték, s máris megvan a 10 másodperc körüli 0-100 kilométer/órás sprint.

nissan_pulsar_1_2_dig_t_012

Fogyasztás tekintetében lehetnek ellenérzéseink, hiszen az átlag 7.5 liter/100 kilométerre jött ki, ebben nagyjából 60 százalék várossal, 40 százalék országúttal és autóúttal. Országúti, 90 kilométer/órás profilnál 4.6 literes átlaggal sikerült közlekednünk, ez jó eredmény (2 fővel és hozzávetőlegesen 20 kilogramm terheléssel).

Árak

nissan_pulsar_1_2_dig_t_002A Nissan Pulsar 2015. feburári árlistája szerint jelenleg kedvezményes árakon érhető el, méghozzá egyetlen benzines és egyetlen dízel erőforrással (a benzines rendelhető XTronic automataváltóval is). A tesztben szereplő modell Acenta, tehát közepes szintű felszereltséggel 5 390 000 forintos kedvezményes listaáron vihető haza, míg az eggyel magasabb opicójú Tekna 6 290 000 forintot kóstál hasonló feltételek mellett. Az automataváltó felára közel 800 ezer forint, míg a 110 lovas dízellel szerelt Nissan Pulsar (szintén Tekna) 6 940 000 forintba kerül. Ez mindössze 100 ezer forint felárat jelent a hasonló felszereltségű benzines, ám automataváltós verzióhoz képest.

nissan_pulsar_1_2_dig_t_004

2014 Nissan Pulsar 1.2 DIG-T specifikációk

Motor

Motortípus: négyhengeres turbótöltött benzinmotor

Lökettérfogat: 1197 cm³

Maximális teljesítmény: 115 LE @ 4500 ford./perc

Maximális forgatónyomaték: 190 Nm @ 2000 ford./perc

Erőátvitel: elsőkerékhajtás, hatfokozatú manuális kéziváltóval

Méretek, egyéb műszaki adatok

Hossz: 4387 mm

Szélesség: 1768 mm

Magasság: 1515 mm

Tengelytáv: 2700 mm

Első gumik mérete: 205/50 R17

Hátsó gumik mérete: 205/50 R17

Tömeg, üresen: 1190 kg

Megengedett össztömeg: 1750 kg

Csomagtartó mérete: 385 liter, 1395 literig bővíthető

Üzemanyagtartály mérete: 46 liter

Menetteljesítmények

Végsebesség: 190 km/h

Gyorsulás 0-ról 100-ra: 10.7 s (gyári), 10.9 s (saját mérés)

Fogyasztási adatok

Saját, mért eredmény (átlagos használattal)

Városi: 7.6 l/100 km

Országúti: 4.6 l/100 km

Vegyes: 5.8 l/100 km

Gyárilag mért eredmények

Városi: 6.3 l/100km

Országúti: 4.3 l/100km

Vegyes: 5.0 l/100km

CO2 kibocsátás: 117 g/km

Bővebb információ a Nissan magyarországi képviseletének honlapján, IDE kattintva.

Még több fotó: AutóAddikt Facebook oldal

A cikkhez tartozó fényképeket Canon EOS 5D Mark II fényképezővel készítettük.
Együttműködő partnereink: Acer Hungary, ASUS, Sony,  Canon, Camera Kft.
Utómunka hardver: Acer, ASUS

Megérkezett Magyarországra is az új Land Rover Discovery Sport

A budapesti Városligeti Műjégpálya illusztris helyszíne adott otthont tegnap a vadonatúj Land Rover Discovery Sport bemutatkozásának. Bár a zártkörű, alapvetően partner- és családi délutánra hajazó statikus esemény fő attrakciójaként leplezték le a klasszikus vérvonalú luxusterepjáró-újdonságot, a tematika és a rendezvény profilja révén nem állt módunkban kipróbálni az újdonságot.

land_rover_discovery_sport_2015_budapest_001

A bátrabbak viszont megmérethették tudásukat a műjégpálya mellé felhalmozott hórengetegben, ugyanis a Land Rover Discovery Sport debütálásával párhuzamosan nyugdíjazták az immáron 65 éve színen lévő, kisebb-nagyobb változtatásokat megért Land Rover Defender-t, az örök klasszikust. Platós, illetve hagyományos utasfülkés verzióval is meg lehetett tapasztalni a 4×4 hajtás élményét, a vezetés és manőverezés élményét szakavatott instruktőrök segítették.

land_rover_defender_2015_budapest_001

Nem sokkal a program hivatalos kezdete után elstartolt a show, melynek központjában az a méretes, több téglából felépített jégfal volt, ami mögé a leleplezendő új, 2015-ös Land Rover Discovery Sport-ot rejtették a szervezők. Míg Ördög Ibolya, a British Automotive Hungary Kft. kommunikációs vezetője vázolta a terveket a Discovery Sport kapcsán, addig a lelkes jégszobrászok különféle mintákat varázsoltak a jeges tömbök túloldalára, majd masszív AC/DC muzsikára megkezdődött a láncfűrészes darabolás. Persze nyilván ez a jégtömböket érintette gyakorlatban, majd egy jó tíz perc után felfedte magát az egybegyűltek előtt – csak részben, már amennyire a színpadon maradt jégtörmelék engedte – az új Land Rover Discovery Sport.

land_rover_discovery_sport_2015_budapest_006

A Land Rover Discovery Sport egyértelműen hordozza a Land Rover tradicionális stílusjegyeit, részleteit, áramvonalas sziluettel, kecses megjelenéssel. A terepalkalmasságról felesleges szót ejteni (nem is tudnánk érdemben), de egy bizonyos, hogy hordozza a jól bizonyított géneket az autó, továbbá rugalmasan alakítható belterének köszönhetően igazi, ízig-vérig családbarát megközelítést jelent. A hátsó üléssor például hosszirányban eltolható, a Range Rover modellekben tapasztalt arányú láb- és fejterekkel.

land_rover_discovery_sport_2015_budapest_004

Természetesen a Land Rover Discovery Sport esetében is kiemelt hangsúlyt kellett fektetni a biztonságra, így nem meglepő, hogy az új modell megkapta az innovatív gyalogoslégzsákot, valamint az integrált, önálló vészfékezezési rendszert, mely utóbbi ténylegesen képes beavatkozni akkor, amikor a rendszer által észlelt szituáció azt megkívánja. Mindezek összességeként a Land Rover Discovery Sport megkapta az Euro NCAP ötcsillagos minősítését is.

land_rover_discovery_sport_2015_budapest_002

Mindent a vezetés élményéért és a biztonságért – foglalhatnánk össze tömören: előbbihez egyértelműen hozzátartozik a letisztult formatervvel készült, optimális áttekinthetőséget garantáló műszerfal-kialakítás is, élvonalbeli technológiák segítségével készült kezelőszervekkel. A manapság már ténylegesen elmaradhatatlan infotainment rendszer is jelen kell, hogy legyen, 8 col képátlós kapacitív érintésérzékeny LED alapú kijelző személyében a középkonzolon, kifinomult interakciót és kezelhetőséget garantálva. Mindezt szintén a leginkább modern technológiák felsorakoztatásával.

land_rover_discovery_sport_2015_budapest_003

A Land Rover Discovery Sport jelenleg kettő motorvariánssal érhető el a kereskedésekben, 2.2 literes dízellel és 2 literes benzinessel, hatfokozatú manuális, illetve kilencfokozatű automataváltókkal. Rendelhető első- és összkerékhajtással is, az eD4 és TD4 (elsőkerékhajtás, összkerékhajtás – 11 199 000 forintos alapár) a gázolajos 150 lóerős, az SD4 (összkerékhajtás – 11 999 forintos alapár) 190, míg az Si4 benzines (összkerékhajtás – 12 699 000 forintos alapár) 240 lóerő leadására képes.

Bővebb információ a Land Rover magyarországi képviseletének honlapján.

Még több fotó: AutóAddikt Facebook oldal

A cikkhez tartozó fényképeket Canon EOS 5D Mark II fényképezővel készítettük.
Együttműködő partnereink: Acer Hungary, ASUS, Sony,  Canon, Camera Kft.
Utómunka hardver: Acer, ASUS

Egyedi rendszerszintű megoldást fejlesztett a Volvo

A Volvo Cars egy olyan teljesen egyedi rendszert alkotó megoldást dolgozott ki, amelynek segítségével az önjáró (autonóm) gépkocsik fenntartások nélkül vehetnek részt a hétköznapi forgalomban – átlagemberekkel a volánjuk mögött.

volvo_cars_biztonsag

„Az autonóm mobilitás teljes mértékben feltérképezetlen területnek számít.” – mondta Dr. Peter Mertens, a Volvo Car Group kutatási és fejlesztési tevékenységekért felelős alelnöke. „A mai napig egyetlen autógyártó sem vállalkozott arra, hogy hétköznapi forgalomban, közutakon, átlagembereket ültessen az önálló közlekedésre képes gépkocsik volánja mögé; a Volvo azonban pontosan ezzel a célkitűzéssel indította útjára izgalmas mintaprojektjét.”

A Drive Me projekt második évébe lépve a Volvo Cars hatalmas lépésekkel közeledik azon céljához, hogy 2017-re száz darab autonóm gépkocsit adhasson át ügyfeleinek, akik Göteborg környékén, meghatározott útvonalakon közlekedhetnek majd azokkal. A jogalkotók, a közlekedési hatóságok, egy nagyváros és egy autógyártó közötti – előzmények nélküli – együttműködés keretében létrehozott mintaprojekt fontos oszlopa a Volvo Cars fenntartható mobilitás és balesetmentes közlekedés felé mutató célkitűzéseinek.

Elvesztegetett idő helyett hasznosan töltött idő

A lehetséges műszaki hibák kiterjedt elemzését követően a Volvo Cars egy teljes körű, sorozatgyártásra alkalmas, autonóm közlekedési rendszert tervezett. Az előzmények nélküli hatalmas ugrás megvalósításának kulcsa az érzékelőkből, felhő alapú helymeghatározó rendszerekből, valamint intelligens fék- és kormánymű-technológiákból álló összetett hálózat.
„Az autonóm közlekedés alapjaiban fogja megváltoztatni az emberiség autózásról alkotott elképzelését. A jövőben szabadon választhatunk az aktív és autonóm vezetés között.” – mondta Dr. Mertens. „Jelenleg elvesztegetett időként tekintünk az ingázásra, ám a jövőben hasznosan tölthetjük az utazás idejét, ami a munkavégzés és a szabadidős tevékenységek terén egyaránt új távlatokat nyit meg.”

A demonstráción túl

A Volvo Cars Autopilot rendszerét úgy tervezték meg, hogy kellően megbízható legyen ahhoz, hogy autonóm üzemmódban a gépjárművezetés minden aspektusát nyugodtan átengedhessük neki. Ez a technológia egy igen fontos lépéssel haladja meg az eddig megismert autóipari rendszerek képességeit, amennyiben hibatűrő rendszereket alkalmaz.

„Viszonylag egyszerű megépíteni egy autonóm koncepciójárművet, majd demonstrálni annak üzemképességét, ám ha valós eredményeket szeretnénk elérni, olyan, teljes körű rendszert kell terveznünk és létrehoznunk, amelyek biztonságosak, tartósak és az átlagember számára is megfizethetőek.” – mondta Dr. Erik Coelingh, a Volvo Cars műszaki szakembere.

A legnagyobb kihívás az volt, hogy olyan Autopilot rendszert tervezzenek, amely egyformán tartósan viseli a közlekedési helyzeteket, illetve az esetleg előforduló műszaki meghibásodásokat. Nem várható el a vezetőtől, hogy készenlétben várja, mikor kell hirtelen beavatkoznia egy kritikus helyzetben. Kezdetben az autók csak megfelelő körülmények (például szembejövő forgalomtól, kerékpárosoktól és gyalogosoktól mentes útszakasz) teljesülése esetén, bizonyos kijelölt utakon fognak önállóan közlekedni.

Tartalék rendszerek

„Ezt az összetett rendszert nem elegendő 99 százalékos megbízhatóságra terveznünk. Jóval közelebb kell kerülnünk a 100 százalékhoz, mielőtt megengedhetjük, hogy az önjáró gépkocsik részt vegyenek a forgalomban, és a hagyományos járművekkel osztozzanak az utakon.” – mondta Erik Coelingh.

„Ebből a szempontból hasonlóképpen állunk a kérdéshez, mint a légiipar szereplői. Hibabiztos üzemű rendszerünk tartalékban olyan biztonsági elemeket tartalmaz, amelyek révén az Autopilot akkor is tökéletes biztonsággal üzemelhet tovább, ha a rendszer egyes elemei működésképtelenné válnak.”

Rendkívül csekély például annak a veszélyre, hogy meghibásodik a fékrendszer. Mégis, az autonóm gépkocsikat fel kell szerelni egy másodlagos, független fékrendszerrel, amely képes megállítani a gépkocsit. Arra ugyanis nem számíthatunk, hogy majd a vezető készen áll a fékezésre.

Képes a bonyolult helyzetek megoldására

A közúton a teljes technológiának képesnek kell lennie akár a legbonyolultabb helyzetek megnyugtató megoldására, a zökkenőmentes ingázásról a sűrű csúcsforgalmon át a vészhelyzetekig.

„Akárcsak egy jó vezetőnek, az autonóm gépkocsinak is ésszerű óvatossággal kell megközelítenie a potenciálisan veszélyes helyzeteket. Valós vészhelyzet esetén azonban az autó gyorsabban reagál, mint a legtöbb ember.” – mondta Erik Coelingh.

Abban az esetben, ha az autonóm közlekedés nem lehetséges – például szélsőséges időjárási viszonyok vagy műszaki meghibásodás miatt, vagy csak azért, mert a gépkocsi elérte az engedélyezett útvonal végét – a rendszer felszólítja a vezetőt, hogy vegye át a gépkocsi irányítását. Amennyiben a vezető erre bármely okból kifolyólag nem képes, és megfelelő időn belül nem veszi át a vezetést, a gépkocsi arra alkalmas helyen biztonságosan megáll.

Fogyasztói és társadalmi előnyök

Azon túl, hogy leegyszerűsítik az emberek életét, és a mindennapos ingázást időpazarló tevékenységből hasznosan kihasználható idővé alakítják át, az autonóm gépkocsik környezeti előnyöket is hordoznak.

A Volvo Cars várakozásai szerint az autonóm közlekedés bevezetésével csökkenhet az emberiség üzemanyag-felhasználása. A technológia emellett a forgalom ütemét is javíthatja, továbbá új távlatokat nyithat meg a várostervezés, illetve a költséghatékonyabb infrastrukturális beruházások terén.

„Az önjáró gépkocsik átfogó műszaki keretmegoldásának megteremtése hatalmas lépés. Amint a nyilvános mintaprojekt üzembe lép, értékes információkkal láthat el bennünket az autonóm gépkocsik forgalomban történő részvételéről, és segítségünkre lehet abban, hogy felmérjük, a technológia hogyan járulhat hozzá a fenntartható mobilitáshoz. Intelligens járműveink részei a megoldást jelentő képletnek, ám ahhoz, hogy a jövőben fenntartható személyes mobilitást biztosíthassunk, széles társadalmi bázisú megközelítésre van szükség. Ez az egyedi, kereszt-funkcionális együttműködés a kulcsa az autonóm gépkocsik sikeres bevezetésének.” – mondta Erik Coelingh.

A Drive Me rendszerszintű megoldás fontosabb alkotóelemeinek áttekintése:

Érzékelő technológiák

A Volvo Cars olyan, holisztikus megoldás létrehozásán dolgozik, amely pontosan meghatározza a gépkocsi helyzetét, valamint 360 fokos képet ad annak környezetéről. Ehhez számos radar, kamera és lézeres érzékelő együttes alkalmazására van szükség. Az információt redundáns hálózatba kötött számítógépek dolgozzák fel, létrehozva a közelben mozgó, illetve mozdulatlan tárgyak valós idejű térképét.

A pontos helymeghatározáshoz a fentiekben ismertetett környezeti információkon túl GPS adatokat, valamint nagy részletességű, valós idejű adatokkal folyamatosan frissülő, 3D digitális térképet használ a rendszer. A rendszer elég megbízható ahhoz, hogy a vezető felügyelete vagy beavatkozása nélkül üzemeljen.

Kombinált radar és kamera

A 76 GHz frekvencia-modulált folytonos hullám alapú radarból, valamint a szélvédőn elhelyezett kamerából álló rendszer megegyezik a vadonatúj XC90 modellben alkalmazott berendezéssel. A rendszer képes a közlekedési jelzőtáblák beolvasására, valamint az út nyomvonalának a felismerésére, és képes az úttesten felismerni a közlekedés egyéb résztvevőit vagy más tárgyakat.

Körkörös radarok

Az első és hátsó lökhárítók mögött, a jármű sarkain elhelyezett, négy darab radar minden irányban képes beazonosítani a környező tárgyak helyzetét. A balra és jobbra egyaránt pásztázó rendszer a jelzőtáblákról, oszlopokról vagy az alagutak faláról visszaverődő hullámok segítségével az autó környezetét 360 fokos tartományban képes felügyelni.

360° körkörös kamerarendszer

A jármű közvetlen környezetét négy darab kamera felügyeli. Ebből kettő a külső visszapillantó tükrök alatt kapott helyett, egy a hátsó lökhárítóban, egy pedig a hűtőrácsban található. Ez a rendszer nem csak a rövid távú akadályfelismerésre alkalmas, hanem a forgalmi sávok határát jelző felfestések felügyeletére is.

A kamerák nagy dinamikatartományuknak köszönhetően könnyedén alkalmazkodnak a fényviszonyok hirtelen változásához, például amikor alagútba hajtunk be.

Többnyalábos lézeres szkenner

Ez a szenzorrendszer a gépkocsi orrában, a légbeömlő alatt helyezkedik el. A nagy szögfelbontású szkenner képes a jármű előtt található tárgyak, akadályok azonosítására, illetve egymástól való megkülönböztetésére. Az egyedi lézeres szenzor akár 150 méterről képes észlelni a járműveket, szögtartománya 140 fok.

Trifokális kamera

A fenti rendszereken túl a szélvédő felső részénél elhelyezett trifokális kamera valójában három kamera egyben: a berendezés egyszerre képes széles, 140 fokos szögtartományban, 45 fokos szögtartományban, valamint kiváló mélységészlelést, valamint távoli tárgyak érzékelését lehetővé tevő, hosszú távú, de szűk, 34 fokos szögtartományban rögzíteni a képet. A kamera képes a hirtelen feltűnő gyalogosok és egyéb, váratlanul megjelenő útakadályok észlelésére.

Hosszú távú radarok

A hátsó lökhárítóban elhelyezett, két darab hosszú távú radar tökéletes hátralátást engedélyez a rendszernek. Ez a technológia különösen hasznos sávváltás esetén, mivel képes a messze hátulról érkező, nagy sebességgel közeledő járművek azonosítására.

Ultrahangos érzékelők

A járművön körös-körül elhelyezett, összesen tizenkét darab ultrahangos szenzor a jármű közelében elhelyezkedő akadályok beazonosítására szolgál; ez a rendszer támogatja a kissebességű autonóm közlekedést.

Az érzékelők ugyanazt a technológiát alkalmazzák, amelyeket jelenleg a parkolástámogató rendszerek, kiegészítve egy fejlett jelfeldolgozó funkcióval. Ez a technológia különösen hasznos lehet váratlan helyzetek – például a járműhöz közel tartózkodó gyalogosok vagy veszélyforrások – felismerésére.

Nagyfelbontású 3D digitális térkép

A nagyfelbontású 3D digitális térkép látja el a gépkocsit a mindenkori környezetére vonatkozó információkkal, a tengerszint feletti magasságtól az út ívén át a forgalmi sávok számáig; az alagutak rajzolatától a szalagkorlátokon át a jelzőtáblákig, kijáratokig, stb. A helymeghatározás geometriája sok esetben centiméteres pontosságú.

Nagyteljesítményű helymeghatározás

A helymeghatározó egység része a nagyteljesítményű GPS berendezés. Az egységet olyan technológiák támogatják, mint a fejlett GPS, vagy a három szabadsági fokú gyorsulásmérő, illetve giroszkóp. A szenzorok sokasága által összeállított 360 fokos képet ezután a térkép rajzolatával összevetve a gépkocsi képes környezetéhez viszonyítva megállapítani saját helyzetét.

A különböző érzékelőktől, illetve a térképtől érkezett adatok kombinálásra révén a Drive Me gépkocsi képes valós időben kijelölni a számára legkedvezőbb útvonalat, figyelembe véve az olyan tényezőket is, mint az útkanyarulat íve, a sebességhatár, az átmenetileg kihelyezett táblák vagy a forgalom egyéb szereplői.

Felhő alapú szolgáltatások

A felhő alapú szolgáltatás a közlekedési hatóságok vezérlőközpontjával áll összeköttetésben, így biztosítva a mindenkori legfrissebb közlekedési információk rendelkezésre állását. Szükség esetén a vezérlőközpont diszpécserei is képesek arra felkérni a vezetőt, hogy kapcsolja ki az autonóm üzemmódot.

LEGFRISSEBB

Visszatért a Ferrari Testarossa

0
A Ferrari történetében új fejezet kezdődött: legendás névvel, de minden eddiginél korszerűbb technológiával tért vissza a Testarossa. Az 1980-as és 1990-es évek egyik ikonikus...

Zarándoklatfejlesztésben vesz részt a Toyota

TESZTJEINK