Bár különböző W140-es fórumokon feltűnt az elmúlt években is a GMJ-499 rendszámú S600, most újfent nyilvánosságot kapott Fenyő János hírhedt autója, amely a kilencvenes évekbeli magyar médiakorszak egyik legsötétebb fejezetének szimbólumává vált. A luxuslimuzint jelenlegi tulajdonosa felújításra szánta el magát, méghozzá azért, hogy a Mercedes W140-et eredeti állapotára állítsa vissza.
A Mercedes különös ismertségét annak köszönheti, hogy 1998. február 11-én ebben a járműben gyilkolták meg Fenyő Jánost, az ország egyik legsikeresebb médiavállalkozóját. Fenyő mindössze két hónapig volt a kocsi tulajdonosa, amikor tragikus estéjén Budapesten, a Margit körút és a Margit utca találkozásánál piros lámpánál várakozott. Éppen barátnőjével telefonált, amikor egy ismeretlen támadó kiugrott a mögötte álló autóból, és az anyósülés felőli ablakon keresztül egy Agram típusú géppisztollyal 20–25 lövést adott le rá. Fenyő a helyszínen életét vesztette, a jármű karosszériáján és belsején is jól látható nyomokat hagyott a támadás.
Az autó azóta a magyar kriminalisztika és média történelmének egyik leghírhedtebb tárgyává vált, amely most valószínűleg újjászületve ismét közszemlére kerülhet – ezúttal már erőszakos múltjának emléke nélkül.





![[TESZT] Fiat 500 LaPrima 1.0 BSG – szeretnivaló gyönyörűség, visszafogott elánnal](https://www.autoaddikt.hu/kepek/fiat-500-laprima-1-0-bsg-teszt-autoaddikt-4-180x135.jpg)
![[TESZT] Fiat 600 1.2 145 LE 48V MHEV Sport – olasz stílus, meglepően komoly hibrid hajtással](https://www.autoaddikt.hu/kepek/fiat-600-1-2-145-48V-mhev-sport-teszt-2-180x135.jpg)
![[TESZT] Kia EV4 e204 Long Range GT-Line – ez most nem SUV, ez klasszikus megközelítés](https://www.autoaddikt.hu/kepek/kia-ev4-e204-long-range-gt-line-autoaddikt-teszt-17-180x135.jpg)
![[TESZT] Kia EV5 e217 Earth – az elektromos SUV, amely a Sportage babérjaira törhet](https://www.autoaddikt.hu/kepek/kia-ev5-e217-earth-teszt-autoaddikt-7-180x135.jpg)
![[TESZT] Kia EV6 GT‑Line S 84,0 kWh RWD – villany-crossoverrel Nagy-Britanniában](https://www.autoaddikt.hu/kepek/UK-2025-kia-ev6-gt-line-s-test-autoaddikt-1-180x135.jpg)



































![[TESZT] Fiat 500 LaPrima 1.0 BSG – szeretnivaló gyönyörűség, visszafogott elánnal](https://www.autoaddikt.hu/kepek/fiat-500-laprima-1-0-bsg-teszt-autoaddikt-4-100x75.jpg)
![[TESZT] Fiat 600 1.2 145 LE 48V MHEV Sport – olasz stílus, meglepően komoly hibrid hajtással](https://www.autoaddikt.hu/kepek/fiat-600-1-2-145-48V-mhev-sport-teszt-2-100x75.jpg)
![[TESZT] Kia EV4 e204 Long Range GT-Line – ez most nem SUV, ez klasszikus megközelítés](https://www.autoaddikt.hu/kepek/kia-ev4-e204-long-range-gt-line-autoaddikt-teszt-17-100x75.jpg)
![[TESZT] Kia EV5 e217 Earth – az elektromos SUV, amely a Sportage babérjaira törhet](https://www.autoaddikt.hu/kepek/kia-ev5-e217-earth-teszt-autoaddikt-7-100x75.jpg)
![[TESZT] Kia EV6 GT‑Line S 84,0 kWh RWD – villany-crossoverrel Nagy-Britanniában](https://www.autoaddikt.hu/kepek/UK-2025-kia-ev6-gt-line-s-test-autoaddikt-1-100x75.jpg)


