AutóAddikt Autóteszt BMW BMW 120d xDrive – túlmutatva egy kategórián

[TESZT] BMW 120d xDrive – túlmutatva egy kategórián

Nem fér hozzá kétség: az 1-es szériájú BMW túlnőtte, kinőtte, átlépte kategóriáját. Még mielőtt közhelyszámba menne az állítás, sietve hozzátesszük, hogy ennek a folyamatnak azért az évek során volt előszele bőven; már 2015-ben is látszott jócskán, mire számíthatunk, mi lesz az útirány. Most a 2017-es, aktuális modell járt szerkesztőségünknél, hogy megvizsgálhassuk a részleteket. BMW 120d xDrive teszt következik.

Mi az, ami elsőként szembetűnő a BMW 120d esetében? Egyértelműen az, hogy nem kicsi, hiába lett bepozícionálva az alsó-középkategória legalsó szintjére. Mondjuk az is igaz, hogy a BMW-nél egyáltalán nem érvényesek a sztereotípiák, gondoljunk csak a 2-es sorozatra, vagy épp a 4-esre: mindegyik esetben érezhető túlmutató koncepció.

Akinek tetszik a hosszú orr, csapott fenék fazon, az imádni fogja a BMW 120d-t. Ez amolyan ötajtós hatchback karosszériaforma, de mégsem, hiszen a kompakt szegmensben nem túl általános, hogy az autó eleje ennyire hangsúlyos legyen. Ennek megfelelően, ha mögöttünk feltűnik egy BMW 120d a tükörből, igazándiból nem tudjuk eldönteni, hogy hármas, netán ötös érkezik – na jó, el lehet nyilván, ha szakavatottabb vénával bírunk a témában.

Elég az hozzá, hogy a markáns, robosztus küllemet a BMW 120d is hordozza jószerivel, a morcosra húzott duplaprojektoros lámpabura kialakítás, a 9 lamellás vesék is a helyük9n vannak. Minden adott tehát a hamisítatlan BMW-arculathoz, jelleghez, ráadásul a méretezés is a helyén van: a szélesség 1765 milliméter, ami ugyebár szintén nem kisautós jellemző.

Hatchback, kicsit újfajta köntösben

Oldalnézetből a BMW 120d a fentebb említetteknek megfelelően hosszú hatást kelt, itt 4329 milliméter a kapcsolódó paraméter. Az ívek gyönyörűen bontják ki az autó formakarakterisztikáját, kecsesen, nagyvonalúan adagolva a részleteket. Persze a kapcsolódó M Pakett is remekül feljavítja az összhatást, a 18-as felnik, valamit az ültetett egységesség mind gyönyörködtetik a szemet, nyilván az menetkomforton ront némileg – de erről majd a cikk vége felé, szokásunknak megfelelően.

Talán hátulnézetből a legegyedibb a BMW 120d, hiszen a kompakt mivolt itt ütközik ki igencsak: a termetes lámpatestek, az ötödik ajtóidom, illetve a tömzsi farkiképzés mind sokat sejtet; a 120d felirat pedig elárulja: igen, BMW, de a hatchback irányvonalból. Unalomig ismételve: kicsi, de mégsem az. És ez kifejezetten paradox.

Minden prémium. Pontosan úgy, ahogyan a „nagyoktól” megszokhattuk

Enteriőr tekintetében sincs oka panaszra a BMW 120d-nek, mivel a kialakítás, anyaghasználat, és maga az egész tálalás a nagytestvéreket idézi. Nyilván nem hatos, vagy hetes szint, de a hármas-négyes kvalitást hordozza, egyedül a férőhely minimalizált értelemszerűen. Amolyan MINI-s feeling, ha behuppanunk, inkább vállban érezzük a szűkítést és a helycsökkentést. Ehhez nagyban hozzájárulnak a sportosra csiszolt ülések, azok háttámlái, viszont a kezelőszervek a korlátozott hely végett közelebbnek tűnnek az átlagosnál.

Nyilván alkatfüggő, hogy ki hogyan éli meg mindezt, de itt viszont képbe jöhet egy kis általánosítás, miszerint a BMW 120d lehetséges, inkább a gyengébbik nem képviselőinek kedvez inkább adottságait tekintve.

 

Nem is baj ez, hiszen ezért fontos minden autógyártónál a kategóriák remek elkülönítése, s ez a BMW-nél az egyik legpozitívabb pont.

A hátsó traktus szintén kompromisszumokat követel kényelem tekintetében, bár meglepően nagynak tűnt első és második nekifutásra is láb- illetve fejtér – kategóriához mérten.

Itt két átlagos termetű felnőtt el-el utazgathat, akár közepesen hosszabb távokon is, de számoljunk azzal, hogy lesznek kitételek.

360 literes csomagteret kapunk a BMW 120d-nél, ezt a méretezést felbővíthetjük a 40:60 arányban osztott hátsó ülések előrehajtásával egészen 1.2 köbméterig. Ez nem rossz arány, ha két személlyel fuvaroznánk mondjuk egy közepes méretű, lapra szerelt IKEA-bútort, vagy bármi mást, ami relatíve nagyobb pakolóhelyet igényel.

Minek is pazarolni a szót a 20d kapcsán?

Legendás motor a 20d, már-már közhelyszámba menően írtunk rengetegszer erről. Most sem dőlt meg a tézis: a 190 lóerős, sornégyes turbódízel maximális teljesítményét kereken 4000-es percenkénti fordulatszámon produkálja, míg a 400 Newtonméternyi nyomatékcsúcs 1750-nél már rendelkezésre áll.

Az xDrive összkerékhajtás megint a csúcson teljesített, bár csúszós, hókásás utak hiányában nem tudtuk feszegetni hajtáslánc korlátait.

A szokásos 8 gangos automataváltó ismételten hozta kifinomult formáját, időben történő fel- és visszaváltásokkal, észrevétlen működéssel, és nem mellesleg minimálisra húzott üzemanyagfogyasztással: a tesztelt BMW 120d városban 5.2, országúton 3.7 liter gázolajjal be is érte, ami ekkora teljesítményt produkáló aggregáttól több, mint nagyszerű végeredmény.

2017 BMW 120d xDrive specifikációk

Motor

Motortípus: négyhengeres dízelmotor, turbóval

Lökettérfogat: 1995 cm³

Maximális teljesítmény: 190 LE @ 4000 ford./perc

Maximális forgatónyomaték: 400 Nm @ 1750 ford./perc

Erőátvitel: összkerékhajtás, nyolcfokozatú automataváltóval

Méretek, egyéb műszaki adatok

Hossz: 4329 mm

Szélesség: 1765 mm

Magasság: 1421 mm

Tengelytáv: 2690 mm

Első gumik mérete: 225/40 R18

Hátsó gumik mérete: 225/40 R18

Tömeg, üresen: 1430 kg

Megengedett össztömeg: 2005 kg

Csomagtartó mérete: 360 liter, 1200 literig bővíthető

Üzemanyagtartály mérete: 52 liter

Menetteljesítmények

Végsebesség: 222 km/h

Gyorsulás 0-ról 100-ra: 6.8 s (gyári), 6.7 s (saját mérés)

Fogyasztási adatok

Saját, mért eredmény (átlagos használattal)

Városi: 5.2 l/100 km

Országúti: 3.7 l/100 km

Vegyes: 4.7 l/00 km

Gyárilag mért eredmények

Városi: 5.1 l/100km

Országúti: 3.9 l/100km

Vegyes: 4.3 l/100km

CO2 kibocsátás: 113 g/km

Bővebb információ a BMW magyarországi képviseletének honlapján, IDE kattintva.

Még több fotó: AutóAddikt Facebook oldal

A cikkhez tartozó fényképeket Canon technikával készítettük.
Szerkesztőségünk mobilinternet-hozzáférését a Telenor Magyarország biztosítja. Az Autóaddikt.hu Telenor Hello Data csomagot használ.
Együttműködő partnereink: Acer Hungary, ASUSDuplitec, Canon, Camera Kft., Telenor Magyarország
Utómunka hardver: Acer, ASUS