Mondhatni, megfáradtak a szelepfedél tömítései az 1996-os évjáratú W140-es Mercedes-Benz S500 L-nek. Cseréltük, szó nélkül.
Miután jelentős olajszivárgást konstatáltunk napról-napra, ezért a Zöld Autószerviz egyik revíziója után nem is volt kérdés, mit kell tennünk., Ugyanis megállapítást nyert, hogy a bal és a jobb hengersor felől masszív folyás látszik, ami leginkább a kocsi alja felől látszik igazán.





Kiderült, hogy a szelepfedél tömítések viszonylag újak voltak, de a korábbi hozzá nem értő szervizeléseknek köszönhetően a gumik több helyen meg voltak tekeredve, és ezért jelentkezett a szivárgás. Tehát anno úgy rakták össze a szelepfedeleket, hogy a meggyűrődött gumi-részekre illesztették rá a fedelet, így csavarozták össze. Zseniális, gratulálunk.




Miután a levegőszűrőházat eltávolítottuk, jöhettek a fedelek, persze előtte a gyertyasor burkolatai, trafókábelekkel. Már itt feltűnt, hogy ahány csavar, annyi féle; ráadásul mindegyik csavar másként volt meghúzva. Akadt olyan, ami reccsent-roppant a kiszedésnél, de olyan is, ami nagyjából szabad kézzel kitekerhető volt a helyéről.






A szelepfedelek levétele után megvizsgáltuk a vezérműház, valamint a vezérműlánc állapotát is. Mindkét esetben pozitívak a benyomások, a szelepek, olajátvezetők rendben, újszerűek, a láncvezető műanyagok, láncfeszítők nincsenek kikeményedve, a lánc feszes, enyhe kopás látható a széleken, de ez semmit sem befolyásol. Még több ezer kilométerre jók vagyunk.



Megtisztítottuk a szelepfedeleket, kívül-belül, majd a tömítések ráigazítása után alapos ellenőrzés mellett visszakerültek a helyükre. Miután elkészült a munka, utolsó szemrevételezésként tükörrel körbenéztük a peremeket járó motor mellett, hogy ténylegesen kizárhassuk az esetleges fennmaradt szivárgásokat.
Sikeresen cseréltük tehát az 1996-os Mercedes-Benz S500 L W140 szelepfedél tömítéseit, így az olajfolyás maradéktalanul meg lett szüntetve.
Együttműködő partnerek: Mercedes-Benz, Classic Vehicle Hungary, Victor’s Customs, Zöld Autószerviz, MerciBolt.hu, Mercedes Alkatrészek Újpest, Hankook Tire Magyarország, ULO, Loctite (Henkel Adhesives)
Fotó: Autóaddikt





![[TESZT] Kia Telluride X-Pro SX Prestige V6 AWD – fejlett szintű precizitás, amerikai kényelem](https://www.autoaddikt.hu/kepek/2025-kia-telluride-x-pro-sx-prestige-v6-awd-teszt-us-car-reviews-autoaddikt-1-180x135.jpg)
![[TESZT] Alfa Romeo Junior Ibrida Speciale – az olasz kompakt crossover, ami nem akar átlagos lenni](https://www.autoaddikt.hu/kepek/alfa-romeo-junior-ibrida-speciale-teszt-autoaddikt-1-180x135.jpg)
![[TESZT] Ford Explorer EV Premium Extended Range – kiadós, remek teszthét Angliában](https://www.autoaddikt.hu/kepek/ford-explorer-ev-uk-anglia-teszt-autoaddikt-38-180x135.jpg)
![[TESZT] Fiat Grande Panda 1.2 110LE 48V MHEV LaPrima – stílusos városi kényelem](https://www.autoaddikt.hu/kepek/fiat-grande-panda-1-2-mhev-teszt-autoaddikt-4-180x135.jpg)
![[TESZT] Jeep Grand Cherokee 2.0 4xe PHEV Summit Reserve – az egyik legikonikusabb amerikai Európának](https://www.autoaddikt.hu/kepek/jeep-grand-cherokee-2-0-4xe-phev-summit-reserve-teszt-autoaddikt-24-180x135.jpg)































![[TESZT] Kia Telluride X-Pro SX Prestige V6 AWD – fejlett szintű precizitás, amerikai kényelem](https://www.autoaddikt.hu/kepek/2025-kia-telluride-x-pro-sx-prestige-v6-awd-teszt-us-car-reviews-autoaddikt-1-100x75.jpg)

![[TESZT] Alfa Romeo Junior Ibrida Speciale – az olasz kompakt crossover, ami nem akar átlagos lenni](https://www.autoaddikt.hu/kepek/alfa-romeo-junior-ibrida-speciale-teszt-autoaddikt-1-100x75.jpg)
![[TESZT] Ford Explorer EV Premium Extended Range – kiadós, remek teszthét Angliában](https://www.autoaddikt.hu/kepek/ford-explorer-ev-uk-anglia-teszt-autoaddikt-38-100x75.jpg)
![[TESZT] Fiat Grande Panda 1.2 110LE 48V MHEV LaPrima – stílusos városi kényelem](https://www.autoaddikt.hu/kepek/fiat-grande-panda-1-2-mhev-teszt-autoaddikt-4-100x75.jpg)
![[TESZT] Jeep Grand Cherokee 2.0 4xe PHEV Summit Reserve – az egyik legikonikusabb amerikai Európának](https://www.autoaddikt.hu/kepek/jeep-grand-cherokee-2-0-4xe-phev-summit-reserve-teszt-autoaddikt-24-100x75.jpg)


