AutóAddikt Újdonságok CES 2017: bemutatkozik a Honda által fejlesztett Cooperative Mobility Ecosystem

CES 2017: bemutatkozik a Honda által fejlesztett Cooperative Mobility Ecosystem

Rendkívül különleges koncepcióval rukkolt elő a Honda a Las Vegasban megrendezett, 2017-es nemzetközi elektronikai szakkiállításon, a CES-en.

A Cooperative Mobility Ecosystem, azaz együttműködésen alapuló, gazdaságos mobilitási rendszer olyan fejlesztéseket fog össze, mint a mesterséges intelligencia, a robotika és a big data, legfőbb célja pedig, hogy javítsa a vásárlók életminőségét, valamint helyváltoztatáshoz fűződő élményét. A Honda víziója szerint a jövő autói egymással és az infrastruktúrával egyaránt kommunikálnak majd, ezáltal megszűnhetnek a forgalmi dugók és a közúti balesetek, nem mellesleg hatékonyabbá válhat a közlekedés és új elemekkel bővülhet az utasok szórakoztatása. Ez utóbbi elképesztően sok lehetőséget rejt, a járművek például különféle szolgáltatásokat nyújthatnak, míg a tulajdonos távol van.

A Honda illetékesei új, technikai jellegű együttműködésekről is beszámoltak (pl. a Visával és a DreamWorks Animationnel), továbbá új, nyílt forráskódú startupprogramokat is a nagyközönség elé tártak. A Honda Developer Studio és Honda Xcelerator névre keresztelt szoftverek a Honda Silicon Valley Lab munkáin alapszanak, s tulajdonképpen bárki számára lehetővé teszik, hogy beszálljon a márka fejlesztéseibe.

Szintén a Cooperative Mobility Ecosystemhez kapcsolódóan mutatták be a Honda NeuV tanulmányautót, ami nem más, mint egy elektromos, egyszersmind automatikus irányítású jármű, melynek legfőbb érdekessége a mesterséges intelligencia által vezérelt, úgy nevezett „érző” erőforrás és a beépített személyi asszisztens. Ezek a műszaki megoldások nemcsak értéket teremtenek a vásárló számára, hanem új szintre emelik a jármű és az utas közötti kapcsolatot.

Komoly előrelépést jelent a Honda Moto Riding Assist néven leleplezett koncepciómotor is, hiszen a Honda robottechnikáján alapuló újdonság képes önmagát egyensúlyozni. A márka robotikával kapcsolatos fejlesztéseit a kiállítás látogatói is megismerhették, kipróbálhatták például az UNI-CUB személyi közlekedési eszközt, ami szintén képes egyensúlyozni.

„A Honda Motor Company megalakulása óta olyan kreatív és innovatív technikai megoldásokon dolgozik, amelyek valódi segítséget nyújtanak az emberiségnek” – osztotta meg gondolatait Yoshiyuki Matsumoto, a Honda R&D Co., Ltd. elnök-vezérigazgatója. „Célunk, hogy olyan utat vázoljunk fel a jövőre nézve, ami a hatékonyabb, kifinomultabb mobilizáció felé visz” – tette hozzá.

Az alábbiakban a Honda CES-en bemutatott termékeit és koncepcióit ismertetjük részletesen.

Honda Riding Assist motorkerékpár

A Honda robottechnikáján alapuló Moto Riding Assist a CES-en ünnepelte világpremierjét. Koncepciójának lényege, hogy a motorkerékpár önműködően egyensúlyoz, tehát jóval kisebb az esélye, hogy a pilóta álló helyzetben eldőljön a járművel. A Moto Riding Assist nem giroszkópokra épül, ezek ugyanis jelentősen megnövelték volna a motor súlyát és rontották volna a vezetési élményt, hanem a Honda saját fejlesztésű egyensúlyozó-rendszerére, amit a UNI-CUB személyi közlekedési eszközhöz dolgoztak ki a márka szakemberei.

Honda NeuV

A NeuV neve a New Electric Urban Vehicle, azaz új elektromos, városi jármű kifejezésből ered, és az a gondolat hívta életre, hogy a magánszemélyek által birtokolt járműveket élettartamuk 96 százalékában nem használják. Nos, a NeuV-val megoldódhat ez az áldatlan állapot, az önvezető jármű ugyanis utasokat szállíthat azokban az időszakokban, amikor a tulajdonosnak nincs rá szüksége. Emellett képes áramot termelni és „feltölteni” az elektromos hálózatba, így egy teljesen új üzleti modellt alakíthatnak ki a vásárlók.

„Úgy terveztük meg a NeuV-t, hogy a lehető legtöbb hasznot hozza a vásárló számára, akkor is, amikor éppen nem használja” – árulta el Mike Tsay, a Honda R&D Americas vezetőtervezője.

A NeuV emellett okos és segítőkész, így mesterséges intelligencia irányította személyi asszisztensként is képes helyt állni, amiben nagy szerepe van a – Honda és a cocoro SoftBank által közösen tervezett – érző motornak (emotion engine). A rendszert vezérlő HANA (Honda Automated Network Assistant, magyarul Honda automatikus hálózati asszisztens) folyamatosan figyeli a vezető döntéseit, ebből tanul, majd az ismeretanyag alapján döntéseket hoz, illetve ajánlásokat tesz. Ráadásként igazodik a vezető napi rutinjához, és lelki állapotát is igyekszik kikövetkeztetni, hogy azt figyelembe véve választhasson például zenét.

A NeuV érintőképernyőjét a vezető és az utas is elérheti, illetve kezelheti, kihasználva az egyszerű, kényelmes felhasználói környezet előnyeit. Maga az autó kétüléses, csomagtartójában pedig egy elektromos gördeszka bújik meg, amellyel az „utolsó kilométer” tehető meg. Az urbánus közlekedést nagyban megkönnyíti a kompakt méret, a sok üvegfelület és az A-oszlopnál alábukó övvonal.

Safe Swarm

A halrajok viselkedését idéző Safe Swarm koncepció a biomimetika vívmányait kamatoztatja, hogy biztonságosabb, hatékonyabb és élvezetesebb legyen a közlekedés. A rendszer az egymás közelében haladó autók között teremt kapcsolatot (Dedicated Short Range Communication – DSRC), hogy segítsen a vezetőknek megoldani a bonyolultabb közlekedési szituációkat. Elterjedésével a járművek összehangolhatják és hatékonyabbá tehetik működésüket, valamint csökkenthet a járművezetők stressz-szintje és a balesetek száma.

„Eljött az önvezető járművek ideje, és a Honda, akárcsak a többi autógyártó, azon dolgozik, hogy tökélyre fejlessze a technológiát, s 2040-ig elérje, hogy teljesen megszűnjenek a karambolok” – mondta el Frank Paluch, a Honda R&D Americas elnöke.   „A jármű-jármű és jármű-infrastruktúra közötti kommunikáció, a big data kezelése és a mesterséges intelligencia révén a Honda és a többi márka olyan környezetet teremthet, ahol előre megjósolhatók és kezelhetők az útviszonyok, s elkerülhetők a balesetek” – zárta sorait.

Honda UNI-CUB

A CES lehetőséget adott az érdeklődőknek, hogy személyesen is kipróbálhassák a UNI-CUB-ot. A Honda személyi közlekedési eszközén ülve a „vezető” testsúlyának áthelyezésével gyorsíthat, lassíthat és válthat irányt. Hogy a UNI-CUB minél sokoldalúbb lehessen, a Honda tavaly nyilvánossá tette a kapcsolódó API-t, és olyan vezérlőszoftverek megírására ösztönözte a programozókat, melyekkel kibővíthetők az eszköz képességei, illetve külső irányításra is lehetőséget adnak. Különleges képességeinek köszönhetően a felhasználók akár tömegben is tökéletesen szabadon mozoghatnak a UNI-CUB-bal.

Nyílt fejlesztés és együttműködés

A nyílt fejlesztés és együttműködés elkötelezettjeként a Honda számos szakembert, startupvállalkozót és nemzetközi technikai céget invitált meg a Szilícium-völgyben található Honda Silicon Valley Lab laboratóriumba.

Visa – A Honda és a Visa mobilfizetéssel kapcsolatos együttműködése tavaly, a Mobile World Congressen vette kezdetét. Ezen a kooperáción alapul az a két Honda által vezetett prezentáció, amit a CES látogatói megtekinthetnek. Ezeket az újításokat elsőként a Gilbarco Veeder-Root és IPS Group veszi át, s nem mást biztosítanak majd ügyfeleik számára, minthogy autójukban ülve fizethetik a tankolásokat és a parkolási díjakat.

DreamWorks Animation – A Honda és a DreamWorks Animation közös munkája arra irányul, hogy olyan virtuális és kiterjesztett valóságra épülő eszközök, illetve tartalmak jöhessenek létre, melyek növelik a járművek utasainak felhasználói élményét. Az eddig elért eredményeket a Honda Dream Drive autós eszköz és a DreamWorks Animation animációja szemléltette a CES-en.

Vocal Zoom – A Honda Xcelerator program és a Vocal Zoom vállalat segítségével az optikai mikrofonok autós integrációján dolgozik a márka. Ezek a Vocal Zoom által kidolgozott hangszenzorok a beszélő által keltett mechanikai rezgéseket érzékelik, ezáltal a vezérlőegység könnyebben értelmezi például a hangutasításokat, főként zajos környezetben.

LEIA Inc. – A LEIA-val folytatott együttműködés szintén a Honda Xcelerator programon alapul. A Honda létrehozott egy új kijelzőt, ami a LEIA nanotechnológiáját használja, hogy háromdimenziós objektumokat jeleníthessen meg, illetve különböző szemszögekből mutathassa be a menetbiztonsági és vezetést segítő eszközök generálta képeket. Mivel a térhatású ábrázolásnál különösen fontos a pontosság, a LEIA – természetes képet megjelenítő – nanotechnológiája igen jelentős újítás, a navigációtól a forgalmi információkig mindenhol nagy segítséget jelenthet a vezető számára.