AutóAddikt Magazin Emoji kisfilm sorozattal kampányol a Ford a biztonságos vezetésért.

Emoji kisfilm sorozattal kampányol a Ford a biztonságos vezetésért.

Július 17-én volt az Emoji Világnap, augusztus elején pedig elkezdték vetíteni a mozikban az Emoji-filmet, úgyhogy az idei nyarat látványosan felforrósították az apró elektronikus hangulatjelek.

A mozifilm egy emoji utazásáról szól, aki szeretne kitörni abból az érzelmi sémából, amit ő képvisel. Ez az utazás nem csupán a fizikai értelemben vett utat jelenti, egyet viszont biztosan nem kellene, hogy jelentsen: azt, amikor egy emoji egy autóvezető telefonjáról átkerül valaki más készülékére.

Egy 2016-os felmérés szerint a fiatal európai autóvezetők 22 százaléka vezetés közben is küld és fogad üzeneteket, köztük emojikat, ami újabb elem a zavaró tényezők hosszú sorában. Mindez magyarázatul szolgálhat arra, miért éppen a 18-24 éves korosztályból kerül ki a halálos közúti balesetek áldozatainak 15 százaléka, miközben ez a generáció csupán a teljes népesség 8 százalékát teszi ki.

Hogy felhívja a figyelmet erre a jelenségre, a Ford elkészítette saját animációs emoji-filmjeit, amelynek első darabja arról szól, mi történhet, ha valaki vezetés közben küld üzeneteket és emojikat. Bár az emojik jó fejek , a volán mögül küldözgetni őket egyáltalán nem menő.

Ez az egyik fontos üzenete a Ford Driving Skills for Life (DSFL) programnak is, amely a fiatal autóvezetők képzését szolgálja világszerte. A gyakorlati oktatás része a veszély felismerése, a jármű kezelése, a sebesség és távolság megválasztása, sőt a résztvevők azt is megtapasztalhatják, milyen veszélyt rejt az ittas vagy kábítószeres vezetés, vagy éppen a szelfizés a volán mögött.

A Ford Driving Skill for Life programot idén első alkalommal Budapesten, a Pólus Center parkolójában szeptember 17-18-án rendezik. A fél napos ingyenes képzések keretében várják a fiatal, friss jogosítvánnyal igen, de rutinnal nem rendelkező sofőrök jelentkezését a https://www.drivingskillsforlife.hu/schedule weboldalon.