Főoldal Blog Oldal: 277

A Renault-Nissan-Mitsubishi 10.6 millió járművet értékesített összesen 2017-ben

A Renault-Nissan-Mitsubishi alkotta vezető autóipari szövetség bejelentette, hogy a partnerséghez tartozó autógyárak összesen 10 608 366 járművet értékesítettek a 2017. december 31-ét megelőző 12 hónapban.

A crossoverek, kishaszongépjárművek iránti megnövekedett kereslet, valamint a zéró emissziós, tisztán elektromos járművek növekvő száma is hozzájárult a 6,5%-os értékesített darabszám-növekedéshez 2017-ben, amely a Mitsubishi szövetségbeli tagságának első éve.

Carlos Ghosn, a Renault-Nissan-Mitsubishi elnök-vezérigazgatója így nyilatkozott: „A 2017-ben eladott több mint 10,6 millió személygépjárművel és kishaszongépjárművel a Renault-Nissan-Mitsubishi szövetség a világ elsőszámú autóipari csoportjává vált. Ez a fejlődés jól tükrözi mind modellkínálatunk kiterjedését, globális piaci jelenlétünket és járműtechnológiáink vonzerejét.”

2017-ben a szövetség tagjai tíz márkanéven (Renault, Nissan, Mitsubishi Motors, Dacia, Renault Samsung Motors, Alpine, Lada, Infiniti, Venucia és Datsun) közel 200 országban értékesítettek gépjárműveket.

A Renault Csoport értékesítése 2017-ben 8,5 %-kal, 3 761 634 darabra emelkedett. Ebben az évben a Renault, a világ vezető és Európa második legnagyobb francia autóipari márkája illetve a Dacia is rekordot döntött. A Renault további növekedéssel számol 2018-ban is, amelyet egyrészt nemzetközi tevékenységei fejlesztésével, másrészt a „Vezesd a jövőt” tervvel összhangban álló, megújult termékkínálatával kíván elérni.

A Nissan Motor Co. Ltd. világszerte 5 816 278 járművet adott el, amely 4,6%-os növekedést jelent. Közzétették a Nissan M.O.V.E. 2022, a cég hatéves stratégiai tervének részleteit is.

2017-ben az Egyesült Államokban és Kínában a vállalat 1,9%-os és 12,2%-os értékesítési növekedést ért el. Az Infiniti 2017-ben 246 492 járművet adott el, amely az előző évi eredményhez képest 7%-os növekedésnek felel meg.

A Mitsubishi Motors Corporation 1 030 454 járművet értékesített 2017-ben, ez pedig 2016-hoz képest 10%-kal jobb eredmény. Az eladott járművek számának növekedését a Mitsubishi Motors „Vezesd a növekedést” tervének elsődleges piaca, Kína segítette elő leginkább. Az éves értékesítés 56%-kal emelkedett, 129 160 darabra. Kína vált a Mitsubishi Motors legnagyobb piacává a helyben gyártott Outlander iránti stabil keresletnek köszönhetően.

Az ASEAN régió teljesítménye is kiemelkedő volt: 17%-os növekedéssel 242 224 eladott darabszámot ért el az XPANDER, a kompakt modell Indonéziái bevezetésének köszönhetően. Japánban 7%-kal emelkedett az értékesítés miközben folytatódott a kei-autók marketing kampánya.

Továbbra is piacvezető pozíció az elektromos járművek piacán

2010 vagyis a Nissan LEAF bemutatása óta a Renault-Nissan-Mitsubishi partnerség 540 623 elektromos járművet adott el világszerte különböző márkaneveken. A szövetség összességében továbbra is globális piacvezető a 100%-ban elektromos hajtású személygépjárművek és elektromos kishaszongépjárművek piacán.

A Nissan LEAF – az első széles közönség számára elérhető, tömeggyártású elektromos jármű – maradt a világ legnagyobb darabszámban értékesített elektromos autója: 2010. decemberi megjelenése óta több mint 300 000 darabot adtak el belőle.

2017-ben mutatták be a vadonatúj Nissan LEAF-et, melyet megnövekedett hatótáv, fejlett technológiák és egy új, dinamikus formaterv jellemez. Tavaly Japánban már piacra is került, 2018 folyamán pedig a világ más országaiban is bevezetik majd. A vadonatúj Nissan LEAF-re globális szinten már több mint 40 000 rendelés érkezett, ebből 13 000 rendelés származik Japánból, 13 000 az Egyesült Államokból és több mint 12 000 Európából.

A LEAF-en kívül a Nissan 2014 óta az e-NV200 elektromos kishaszongépjárművet is értékesíti elsősorban Európában és Japánban. A vadonatúj Nissan LEAF bemutatásával egy időben a vállalat bejelentette az új 40kWh-s akkumulátorral ellátott e-NV200t is, mely további 100 km-es hatótávolságot kínál Európában.

2017-ben, a harmadik egymást követő évben a Renault 23,8 százalékos részesedésével megőrizte piacvezető szerepét Európa elektromosautó-szegmensében, és értékesítési darabszámát 38%-kal növelte. Európában a Renault ZOE volt a legnagyobb darabszámban eladott elektromos autó, értékesítése 44 százalékkal emelkedett 2016-hoz képest.

2011 óta a Renault világszerte több mint 150 000 elektromos járművet adott el, többek közt a Renault ZOE, a Renault Kangoo Z.E, Fluence Z.E. és a Renault Samsung Motors SM3 Z.E. modellekből.

2017-ben mutatta be a Renault a Master Z.E.-t, amely a világon egyedülálló kibocsátásmentes kishaszongépjárművek sorozatának (Twizy Cargo, a ZOE céges autó verziója, Kangoo Z.E. és Master Z.E.) tagja.

2017-ben a Renault-Nissan-Mitsubishi 91 000 elektromos járművet értékesített, ami 2016-hoz képest 11 százalékos növekedést jelent.

Alliance 2022 stratégiai terv

A Renault-Nissan-Mitsubishi partnerség előrejelzése szerint az Alliance 2022 stratégiai tervnek megfelelően a 2022-es év végére az éves összesített eredmény meghaladja majd a 10 milliárd eurót. Továbbá a tervek szerint 12 új zéró emissziós elektromos jármű és 40 önvezető technológiával ellátott jármű bevezetése is várható.

Az új modellek és új technológiák bevezetése további lökést ad majd a Renault-Nissan-Mitsubishi összesített éves értékesítésének, amely így eléri majd a 14 milliós darabszámot, 2022 végére 240 milliárd dolláros várható bevételt eredményezve.

Továbbra is sikeres a Suzuki Magyarországon

1281 regisztrált autóval a Suzuki idén januárban a teljes hazai gépjárműpiac abszolút nyertese, 14,41 százalékos piacrésszel. A vezető modell az év első hónapjában továbbra is a Vitara 718 eladott autóval.

A Datahouse újautó-eladási statisztikái szerint januárban 1.281 Suzuki gépkocsit regisztráltak, amely 5,27 százalékponttal több a tavalyi év hasonló időszakához képest.
A márka a januári adatok alapján nem csupán a személygépkocsi értékesítésben áll az első helyen, de a teljes gépjárműpiacot (kishaszon-gépjárművekkel együtt) tekintve is átvette a vezetést.

A 2015 tavaszán bevezetett Vitara az idén januárban eladott 718 darabbal, valamint 22,23 százalékos szegmens-részesedéssel továbbra is toronymagasan vezeti a sport-szabadidő (SUV) kategóriát, és ezzel együtt a legkedveltebb hazai modell.

Az SX4 S-CROSS modellből 330 darabot értékesítettek, s ezzel a középkategóriában a második helyen áll. A Japánban készülő Swiftből pedig 101 darabot regisztráltak itthon. A további importmodellek közül a Balenoból 33 darabot, az Ignisből 44 darabot, a Celerióból 39 darabot értékesített a márka a 75 hazai márkakereskedésben.

A tavalyi évet egyébként óriási előnnyel vezette a Suzuki 15.161 eladott személygépkocsival és 13,04 százalékos piacrésszel. A Suzuki a legkedveltebb márka a hazai eladások toplistáján, a Vitara pedig a legnagyobb darabszámban értékesített modell Magyarországon.

Sikeres az új Opel Insignia: már százezernél járnak az eladások

Nem egészen egy évvel a piaci bevezetés után máris több mint százezer megrendelés futott be az Opel Insignia új generációjára.

A márka Rüsselsheimben gyártott zászlóshajója a Grand Sport limuzin mellett kapható Sports Tourer, illetve összkerékhajtású Country Tourer kombi-változatban is. Vevői a gazdagon felszerelt Insignia Selection modelltől az Insignia Ultimate Exclusive kivitelig terjedő kínálatból válogathatnak. A csúcsot a dinamikus Insignia GSi képviseli – egy karakteres sportkocsi a különlegességek kedvelőinek, amely maximális élménnyé tesz minden egyes autózást.

Az új Insigniát 1,5 – 2,0 literes, négyhengeres, kivétel nélkül turbófeltöltésű benzin-, illetve dízelmotorok hajtják, hatfokozatú manuális, vagy hat-nyolcfokozatú automatikus váltóművön keresztül. A legnagyobb teljesítményű benzin- és dízelmotorokat meg lehet rendelni az innovatív Torque Vectoring összkerékhajtással is.

Az Insignia új nemzedéke nemcsak magánautóként, hanem flottajárműként is nagyon attraktív – épp nemrég tüntették ki Nagy Britanniában a „Company Car Today CCT100“ díjjal. Tulajdonosainak nagy előny a számos élvonalbeli műszaki megoldás, mint például az ACC (Adaptive Cruise Control) adaptív sebességszabályozó, amely tartja a megszabott követési távolságot is. Az IntelliLux® LED mátrixfényszóró automatikusan és folyamatosan alkalmazkodik a mindenkori közlekedési helyzethez, anélkül, hogy elvakítaná a szembejövőket. Végül, de nem utolsósorban, kívánságra beépítik az AGR (Aktion Gesunder Rücken e.V. – Egészséges Hát Munkacsoport) szakértői által minősített ergonomikus üléseket. Ráadásul az új Insignia összesített üzemköltsége kedvezőbb, mint vetélytársaié a volumen- és a prémiumszegmensben.

Eddig tízből kilenc Opel Insigniát az opcionális, szuper-modern Navi 900 IntelliLink infotainment-berendezéssel rendeltek meg, amelyhez nyolccolos, színes érintőképernyő tartozik. Ráadásul a Navi 900 IntelliLink egyaránt kompatibilis az Apple CarPlay és az Android Auto rendszert futtató mobilkészülékekkel, ezáltal behozza az okostelefonok világát az autóba. Ha pedig nem hiányzik az OnStar sem, akkor az utasok rácsatlakozhatnak okostelefonjukkal a nagy teljesítményű 4G/LTE WLAN-Hotspotra[1], és például tiszta, zajmentes zenehallgatást élvezhetnek az internetes audio-streaming jóvoltából.

Sorozatos tesztgyőzelmek, szerte Európában

Amennyire népszerű az új Insignia a vevőknél, annyira sikeres a nemzetközi médiánál is. Neves kiadványok olyan nagyra tartott díjait nyerte el, mint az „Arany Kormánykerék 2017“ Lengyelországban (Auto Świat) és Szlovéniában (Auto Bild), a „Best Car 2017” (Fleet Cars & Vans, Fleet Auto Premium) Lengyelországban és a „Fleet News of the Year“ (FLEET Magazine) Csehországban.

Európai szaklapok összehasonlító tesztjeiben erős vetélytársakkal szemben magabiztosan érvényesült az Opel Insignia. Máig huszonhármat nyert meg negyven tesztből. Németországban négyet (Auto Straßenverkehr 2017 július 26. és szeptember 20., Auto Zeitung július 26., Auto Bild augusztus 4.). Három elsőséget húzott be Hollandiában (AutoWeek 2017/29/ és online július 21., AutoVisie július 6.) és Csehországban (auto.cz szeptember 29., AutoTIP október 2. és auto motor und sport október 17.). Kettőt Portugáliában (Auto Hoje augusztus 24. és Auto Foco december 21.), Belgiumban (Le Moniteur Automobile november 27. és AutoWereld december 1.), Lengyelországban (Auto Świat július 10. és 17.), Svédországban (Teknikens Värld augusztus 27. és Vi Bilägare 2018. január), valamint Nagy Britanniában (What Car? augusztus 4. és Auto Express 2018. január 17.). Faképnél hagyta a konkurenciát az új Opel Insignia Franciaországban (caradisiac.com), Norvégiában (Motor november 4. ) és Szlovákiában (auto motor und sport október 10.) is.

Az USA újautó-piacát 2017-ben a Toyota uralta

Sajátosan alakultak az Egyesült Államokban tavaly az újautó-eladások: aki nem pickupot vett, az Toyotát választott.

Az Atlanti-óceánnál is határozottabban választják el az Újvilágot Európától az észak-amerikai fogyasztók autóvásárlási szokásai: míg mifelénk az alsó-középkategóriás ferdehátúak és a szabadidőjárművek küzdenek egymással az eladási ranglisták élmezőnyében, a tengerentúlon a pickupok vezetnek minden statisztikát – 2017 decemberében kétszer annyi fogyott belőlük, mint a személyautókból1). A 2017-es értékesítések első három helyén észak-amerikai gyártású, Európában nem is forgalmazott platós haszonjárművek (vagy több modellből álló, de közös néven futó haszonjármű-családok) állnak.

Alattuk azonban átalakulóban van a piac, és számunkra is értelmezhető járműkategóriák, szedánok és haszonjárművek követelnek maguknak figyelmet. Ezekben a szegmensekben pedig minden esetben egyazon márka viszi a prímet. Az abszolút ranglista negyedik helyén áll a Toyota RAV4 szabadidőjármű, 407 594 eladott példánnyal 2), mint az abszolút legnépszerűbb szabadidőjármű, illetve személygépkocsi. Szintén a Toyota vezeti a másik nagy, hagyományos szegmenst: a lépcsőshátú szedánok között a Camry volt a legkeresettebb; 12 hónap alatt 387 081 darab3) talált belőle gazdára.

Ha az USA tíz abszolút legnagyobb számban eladott gépjárművét vizsgáljuk4), megint csak a Toyota az a márka, amelyik a legnagyobb számban képviselteti magát az eladásokban: a három legnépszerűbb típusának – RAV4 (407 594), Camry (387 081) és Corolla (329 196) – összesített eladásai elérik az 1 123 871 darabot.

Illusztris show a versenypályán nyolc Ford Performance autóval és nyolc Ford GT versenypilótával

Egy futam, ahol minden kiderül: először állt rajthoz egy versenypályán a Ford Performance összes modellje, hogy a Ford Chip Ganassi Racing Team pilótáinak vezetésével összemérjék az erejüket.

A Ford Performance egyik új videóját a Barcelona közelében fekvő Motorland pályán forgatták, méghozzá olyan szereplőkkel, mint a Ford F-150 Raptor, a Fiesta ST, a vadonatúj Fiesta ST, a Focus RS, az új Mustang GT, a Mustang GT350R, a Ford GT utcai változata és a Ford GT versenyautó. A Ford eddig még sosem hozott össze ilyen mezőnyt, hogy kiderítse, melyik autója futja meg leggyorsabban az 5,345 kilométeres kört.

Az epizód a Castrol Edge együttműködésével készült, és a forgatásra alig négy óra állt rendelkezésre, mivel a Ford Chip Ganassi Racing Team pilótái éppen a Ford GT versenyautó gumitesztjeivel voltak elfoglalva.

A Hosszútávú Világbajnokságon versenyző Andy Priaulx, Harry Tincknell, Olivier Pla és Stefan Mücke, valamint az IMSA WeatherTech SportsCar Bajnokságból ismert Dirk Müller, Joey Hand, Richard Westbrook és Ryan Briscoe keményen meghajtották a Ford Performance-modelleket. Az autók először külön-külön rajtoltak el, majd egy utolsó futamban fej-fej mellett küzdöttek az utolsó kanyarokban és a célegyenesben. Ez a verseny volt a legelső – és alighanem az utolsó – alkalom, amikor kiderülhetett, hogy egy Fiesta ST képes-e lenyomni a Le Mans-győztes Ford GT versenygépet.

A nagy leszámolást három stáb, valamint egy drón és 16 darab GoPro kamera filmezte. A közeli képeket egy különlegesen átépített Ford Fiesta ST kamerás autó rögzítette, méghozzá ultranagy, 4K felbontásban.

A Ford Performance sokszínű kínálatában ugyanúgy megtalálhatók az extra pickupok, mint a telivér versenyautók – ám mindegyik gép ugyanolyan kifinomult technológiai megoldásokkal biztosítja a lehető legélvezetesebb vezetési élményt. És akkor még nem esett szó a fejlett EcoBoost motorokról, amelyek legkisebb változata ugyanúgy szerepel a palettán (például a vadonatúj Fiesta ST háromhengeres, 1,5 literes EcoBoost blokkja), mint a legnagyobb, 3,5 literes ikerturbós verzió, ami az F-150 Raptort, az országúti Ford GT-t, vagy éppen a Ford GT versenyautót hajtja.

A Mustang GT350R motorházában egy 5,2 literes, 526 lóerős V8-as dübörög, az új Mustang GT-t pedig a márka legendás 5,0 literes V8-as blokkja repíti.

A verseny után Harry Tincknell ezt mesélte: “Vidám kis forgatás volt. Nyolc autóversenyző kap egy-egy autót, hogy most azonnal versenyezzen vele. Ilyenkor bármi megtörténhet – és majdnem minden meg is történt! Hihetetlenül izgalmas volt, hogy én lehetek az egyik legelső ember, aki kipróbálhatta a vadonatúj Ford Fiesta ST-t, a világ egyik legnépszerűbb autóját, és elárulhatom, hogy olyan vezetni, mint az álom!”

Richard Westbrooknak a Focus RS jutott: “Nagyon jó volt a saját csapattársaimmal egy egészen újfajta helyzetben egymás ellen küzdeni. Vérpezsdítő volt. A Ford Performance modelljei nagyon másfélék, mint az átlagos autók – és ez a különbség igencsak látványosan előjön a versenypályán.”

Stefan Mücke szerint: “Remek dolog a vadonatúj Mustang GT utcai változatot a versenypályán vezetni. Különleges élmény volt számomra egyszerre látni a pályán a Ford Performace összes modelljét – nem beszélve arról, hogy ezeket az autókat most a legprofibb versenyzők vezették! Az utolsó kanyarokban komoly küzdelem bontakozott ki, és mindenki győzni akart. Nagyon jó buli volt!”

Joey Hand: “Mindig is a Mustangot tartottam az egyik legdögösebb autónak, ráadásul a lóerők rajongója vagyok, úgyhogy nagyon drukkoltam, hogy nekem jusson a GT350R. A pályán kicsit nekivadultak a srácok, így aztán jól sikerült a buli. Bármikor újra megismételném!”

Oliver Pla: “Nem is kérdés, hogy a Ford GT és a Motorland párosítása egyszerűen tökéletes. Itt érzi át az ember igazán, mennyire gyors is ez az autó. A Ford GT-vel a csúszáshatáron autózni egészen különleges élmény. Ez a gép igazi műalkotás!”

Mostantól kizárólag a BMW Group kezében összpontosul a DriveNow autómegosztó szolgáltatás

A kimagasló népszerűségnek örvendő szolgáltatás hét évvel ezelőtti beindítása óta a BMW és MINI modellekből álló járműflotta Európa tizenhárom nagyvárosában ma már több mint egymillió felhasználó mindennapi életét könnyíti meg.

2018. január 29-én a BMW Group aláírta a Sixt SE teljes DriveNow-részesedésének átruházásáról szóló megállapodást, a 2011 júniusában, közösen útnak indított autómegosztó szolgáltatás így mától a BMW Group teljes körű leányvállalataként működik tovább. A világ elsőszámú prémiumautó-gyártójának iránymutató, „Strategy NUMBER ONE > NEXT” vállalati stratégiája meghatározó alappillérként tekint a személyes mobilitást elősegítő szolgáltatások folyamatos bővítésére. Így azt követően, hogy a BMW i divízió égisze alatt többek között a DriveNow és a ReachNow autómegosztó szolgáltatás, a ChargeNow nemzetközi járműtöltési hálózat, valamint a parkolóhely-keresést, -foglalást és -fizetést kínáló ParkNow parkolási segédlet egyesült, a DriveNow összpontosításával a BMW Group mobilitási hatékonyságot és hosszú távú fenntarthatóságot célzó ügyfélközpontúságában is újabb fejezet kezdődik. Január elején ráadásul a vállalatcsoport a Parkmobile LLC részesedéseit is megszerezte, amely lépéssel a BMW Group a világ legnagyobb, digitális parkolási szolgáltatásokat is kínáló autógyártójává lépett elő.

„A DriveNow elkötelezett munkatársainak és a Sixt SE vállalattal kialakított kiváló együttműködésnek köszönhetően az elmúlt hét évben rendkívüli sikereket értünk el a DriveNow autómegosztó szolgáltatással. A Sixt SE a jövőben is erős partnerünk marad” – fogalmazott Peter Schwarzenbauer, a BMW AG igazgatótanácsának MINI, Rolls-Royce és BMW Motorrad márkákért, valamint a vállalatcsoport vevőszolgálati részlegéért és digitális üzleti innovációiért felelős tagja. „Célunk, hogy 2025-re százmillió fősre bővítsük a prémium mobilitási szolgáltatásainkat használó ügyfelek táborát, a DriveNow teljes körű irányításával pedig minden lehetőségünk megvan arra, hogy tovább folytassuk szolgáltatásaink stratégia fejlesztését. Az elektromos mobilitás és az autómegosztás területén megszerzett tapasztalataink a jövőben egy nagymértékben automatizált járművezetésre képes, tisztán elektromos meghajtású, tökéletesen hálózatba kapcsolt járműflotta rendszerbe állítását teszik lehetővé” – tette hozzá.

A Sixt SE teljes DriveNow-részesedésének átruházása ellenére a BMW Group és a Sixt SE a jövőben is tovább folytatja hosszú távú, sikeres együttműködését, amelynek középpontjában a BMW és MINI modellekből álló járműflotta üzemeltetése áll.

„A DriveNow autómegosztó szolgáltatás közös felépítése, népszerűsítése és elsöprő sikere látványosan igazolja a Sixt SE és a BMW Group innovációs erősségét. Köszönettel tartozunk elkötelezett munkatársainknak és a BMW Group-nak, amiért eme kimagasló sikertörténet részeseivé válhattunk, miközben örömmel folytatjuk stratégiai együttműködésünket a BMW Group oldalán” – mondta Alexander Sixt, a Sixt SE igazgatótanácsának vállalati stratégiáért felelős tagja.

A BMW Group és a Sixt SE 2011 júniusában indította útjára a prémium színvonalú DriveNow autómegosztó szolgáltatást, amely ma már több mint egymillió felhasználó mindennapi életét könnyíti meg Európa tizenhárom nagyvárosában. A globális járműflotta hatezernél is több BMW és MINI modellből áll, miközben a BMW i3 tisztán elektromos prémium kompakt is elérhető, a szolgáltatás teljes működési területén.

„2017-ben a DriveNow felhasználói világszerte több mint nyolcmillió kilométert tettek meg üzemanyag-fogyasztás és károsanyag-kibocsátás nélkül, amely annyi, mintha kétszázszor megkerülnénk a bolygót. A DriveNow nem csupán jelentős mértékben csökkenti az európai nagyvárosok forgalmi leterheltségét és parkolási nehézségeit, de az elektromos mobilitás térnyeréséhez is hozzájárul” – nyilatkozta Sebastian Hofelich, a DriveNow autómegosztó szolgáltatás ügyvezető igazgatója. „Kitörő örömmel nézünk az újabbnál újabb terjeszkedési és együttműködési lehetőségek elébe, amelyekkel hatékonyan formálhatjuk a jövő nagyvárosainak közlekedési kultúráját” – tette hozzá.

Széleskörű mobilitási szolgáltatásai folyamatos fejlesztésével a BMW Group a metropoliszokban élő társadalom életminőségének módszeres javítására törekszik. A vállalatcsoport megannyi partnerrel és kormányzati szervezettel karöltve hozza el a jelenbe a személyes mobilitás hosszú távon fenntartható jövőjét.

Harminc éves a Fiat Tipo: igazi olasz dizájn, jó ár-érték aránnyal

 

A Fiat Tipo egy fiatalos harmincéves lendületével és tudatosságával néz szembe a jövő kihívásaival, tudva, hogy számos olyan tulajdonsággal büszkélkedhet, amelyekkel komoly sikerekre számíthat.

A Fiat Tipo 1988. január 26-án debütált először A Fiat Ritmo utódjaként, amely korábban a Fiat 128-at váltotta. Az 1100-as óta a középkategóriás Fiat modellek Olaszországban és Európa-szerte is hatalmas népszerűségnek örvendenek, hiszen a kezdetektől fogva tökéletes választásnak bizonyultak a praktikus, modern és elegáns autót kereső fiatalok és családok számára.

Harminc évvel ezelőtt az első Fiat Tipo áttörést jelentett a szegmensben. A Fiat mérnökei olyan autót terveztek, amely kompromisszumokat nem ismerő, kimagasló vezethetősége, menetdinamikája, kényelme és biztonsága mellett az ergonómia terén is soha nem látott előnyöket kínált. A Tipo az innovatív gyártástechnológiáknak, a precíz összeszerelésnek és a kiváló anyagminőségnek köszönhetően megbízhatóságával és minőségével messze kimagaslott a mezőnyből. A vásárlók nagyraértékelték a modell funkcionalitását és letisztult stílusát.

Ezeket a tulajdonságokat örökölte meg az új Fiat Tipo, elődje hagyatékának méltó örököse. A technológia, a tágasság és a jó ár-érték arány egyedülálló kombinációjával hódít; az autót több mint 180 ezren választották az EMEA térségben, ezzel immáron második éve a legnagyobb mértékű növekedést mutathatja fel.

Funkcionalitás és innováció

A Tipo harmincadik születésnapja kiváló alkalom arra, hogy áttekintsük az 1988-as Fiat Tipo kiváló tulajdonságait, melyek az új Tipoban újjászülettek. Az új Tipo büszkén viseli nevét, hiszen hű maradt annak hagyományaihoz. Ami például a formavilágot illeti, a Tipo letisztult, stílusos és kidolgozott. Kategóriájának legtágasabb helykínálatát nyújtja, mind az utasok, mind a csomagok számára.
A Fiat Tipo megjelenése már első látásra is valódi tudással bíró, tekintélyt parancsoló autó benyomását kelti. Az orr vízszintes elrendezése mindhárom karosszériatípus esetén határozott dinamizmusról tanúskodik. A letisztult, áramvonalas, kecses oldalfal szintén az eredeti modellt idézi. Az 1988-as Tipo szellemének jegyében az ötajtós verzió védjegye a hatalmas csomagtérajtó, amelyen keresztül könnyedén hozzáférhetünk a kategória csúcsát képező, 440 literes (a kombi modellnél 550 literes) csomagtartóhoz. A csomagtérajtó a harminc évvel ezelőtti modellen is kiemelt figyelmet érdemelt, mivel könnyű, korrózióálló műanyagból készült.
A vonzó formaterv ma is olyan belső kialakítással párosul, amelynek tervezése során maximálisan szem előtt tartották a modell fő értékeit: a praktikumot, a letisztultságot és a komfortot. A Fiat alsó-középkategóriás modelljei mindigis ezt a receptet követték; ezek az értékek mélyen a márka génjeiben gyökereznek.

Egyszerű, mégis mindent lefedő modellcsalád

Az 1988-as Fiat Tipo az iparág egyik első moduláris padlólemezére épült, előrevetítve a modernkori Tipo három karosszériaváltozata által megtestesített modellcsalád-koncepciót. A futómű egy sor további Fiat modell, így például a hagyományos szedánként és kombiként egyaránt kínált Fiat Tempra számára is alapul szolgált.
Ma, harminc évvel később a négyajtós, ötajtós és kombi kivitelben is elérhető Fiat Tipo révén a Fiat teljeskörű megoldást kínál azoknak, akik körültekintően, jól átgondolt döntés alapján igyekeznek kielégíteni igényeiket az innovatív technológiák és a rugalmas konfigurálhatóság iránt. A Tipo család minden tagja kiemelkedő ár-érték aránnyal bír, így családok, párok és fiatalok számára egyaránt ideális választás.
Ami a személyiséget illeti, a Fiat Tipo mindhárom kivitele dinamikus stílust és erőteljes karaktert sugároz. A modellválaszték egyszerű felépítésének köszönhetően a motorkínálat és a felszereltségi szintek jól lefedik a piaci igényeket, ugyanazt az egyszerű logikát követve, mint az eredeti Fiat Tipo harminc évvel ezelőtt. Az 1988-as Tipo ötféle benzin-, illetve dízelmotorral, kétféle felszereltségi szinten került piacra, és ezzel teljes mértékben hozzáidomult a kor piaci elvárásaihoz. A Fiat arra fókuszált, hogy a Tipo neve ehhez mérten egyet jelentsen az innovatív tartalmakkal bíró, ám felesleges sallangoktól mentes, praktikus autóéval.

A Fiat Tipo Uconnect 7″ infotainment

Hamisítatlan Fiatként a Tipo család tagjai egy sor olyan megoldást vonultatnak fel, amelyek minden utas számára élvezetessé teszik a fedélzeten töltött időt. Az alapfelszereltség minden kivitelnél különösen gazdagnak mondható. Ide sorolható például (Lounge verzión) az innovatív Uconnect 7″ HD LIVE rendszer 7″ nagyfelbontású színes érintőképernyővel, amely a táblagépekhez hasonlóan fogadja a csippentő ujjmozdulatokat, parancsokat. Szintén elérhető a telefontükrözés opció, amely Apple CarPlayTM előkészítésének és Android AutoTM kompatibilitásának köszönhetően még felhasználóbarátabb megoldást kínál az okostelefonok csatlakoztatására.
1988-ban nagy szenzációnak számított a Tipo különösen modern technológiai újdonsága: a ‘Digit’ kivitel elektronikus, digitális műszeregysége egyedi kialakítású műszerfalpanelben kapott helyet. A digitális műszerek funkcionalitásukat és ergonómiájukat tekintve a legmagasabb színvonalat képviselték, olvashatóságuk páratlanul kedvező volt.

Röviden a Fiat Tipo patinás múlttal büszkélkedhet, és alig várta, hogy a korábban már megalapozott tudatossággal és 30 éves tapasztalatával nézzen szembe a jövő kihívásaival. A modellt egy több mint kétezer szakemberből álló, nemzetközi csapat fejlesztette; a három éven túlnyúló fejlesztés során több mint 8,7 millió tesztkilométert tettek meg a legszélsőségesebb klíma-, út- és magaslati viszonyok közepette, hogy megalkossák azt a modellcsaládot, amely ma az EMEA térség több mint 50 országában kapható. Erőfeszítéseiket elégedett ügyfelek tömegével hálálja meg a modell.

Átszervezi mobilitási részlegét a Ford, az Autonomic és TransLoc felvásárlásra kerül

A 2018-as év indításaként a Ford Motor Company mobilitási részlege felpörgeti tevékenységét, hogy még több a mobilitási terméket és szolgáltatást kínálhasson ügyfeleinek.

A Las Vegasban megrendezett 2018-as CES szakkiállításon felvázolt mobilitási stratégiájának megfelelően a Ford a termékek és szolgáltatások széles skáláját szeretné kínálni a közlekedési rendszerek (járművek, infrastruktúra, konnektivitás és digitális megoldások) minden szintjén, hogy megkönnyítse a Jövő Városának közlekedését és az emberek szabad mozgását.

„Hiszünk abban, hogy a helyesen, rendszerszinten megszervezett közlekedés újra élhetővé teheti nagyvárosainkat” – vélekedett Marcy Klevorn, a Ford Mobility elnöke. „Azáltal, hogy a már most is látható változások tükrében kibővítjük mobilitási szolgáltatásainkat és felgyorsítjuk fejlesztéseinket, lehetővé válik a Ford számára a megújulás, a versenyképesség növelése és a hosszú távú értékteremtés.”

A tervek szerint idén a Ford a következő területeken gyorsítja fel az új üzletágak beindítását:

Közlekedésszervezési rendszerek: A vállalat nyílt forráskódú, felhőalapú platformja – a közlekedési ökoszisztéma különböző elemei közti információáramlást és alapszintű tranzakciókat irányító Közlekedési Mobilitási Felhő – más autógyártók, beszállítók, partnerek és városok számára is elérhetővé válik, és a rendszer építésére és támogatására egy fejlesztői hálózat jön létre.

Konnektivitás: A magánszemélyeknek, flottaüzemeltetőknek és nagyvárosoknak szóló digitális szolgáltatások előkészítése céljából 2019-ig az USA-ban a Ford minden járművében megjelenik a konnektivitást szolgáló technológia, 2020-ra pedig a világon forgalmazott összes Ford-modell 90 százalékában is elérhető lesz ez a megoldás.

Transzfer-szolgáltatás: A Ford mikroközlekedési megoldásának sarokköve, a Chariot idén a világ több városában is megjelenik; az új üzletág alapja azon vállalatok szemléletváltása lesz, amelyek ezentúl ilyen transzfer-szolgáltatással oldják meg alkalmazottaik munkába járását. A Ford alig néhány hete jelentette be, hogy a Chariot immár az ötödik nagyvárosban, az ohiói Columbusbanis megkezdte működését.

Nem mentőszolgálat-jellegű egészségügyi szállítás: Az egészségügyi szállítás egyre növekvő piacára belépve a Ford Mobility a Beaumont Health nonprofit szervezet segítségével teljes kapacitással kezdi majd működtetni azt a rendszert, amit eddig egy délkelet-michigani kísérleti programban vizsgáltak.

Jármű-menedzsment szolgáltatás: A 2017-ben megalapított Ford Üzleti Megoldások részleg a járművek összekapcsolhatósága révén adatszolgáltatást és flotta-optimalizálást kínál a kereskedelmi szegmensben – mindezt arra alapozva, hogy a márka hosszú ideje közismert a flottavásárlók magas szintű kiszolgálásáról. A Ford Üzleti Megoldások részleg idén már globálisan is kiterjeszti tevékenységét.

Az innováció és a fejlesztések felgyorsítása céljából a Ford felvásárolta a kaliforniai Palo Altoban működő Autonomic technológiai vállalatot, amely a közlekedés nagy léptékű szerkezeti átalakításának megoldásaira szakosodott.

Az Autonomic megszerzésével a Ford hatékonyabban dolgozhat azon küldetése teljesítésén, hogy megalapozza Közlekedési Mobilitási Felhő platformját. A felvásárlás a vállalat egyéb kulcsfontosságú mobilitási kezdeményezéseit, például a teljes konnektivitás megteremtését, a Chariot működését és a nem mentőszolgálat jellegű egészségügyi szállítást is előrelendíti. A platform kínálta előnyöket teljes mértékben kiaknázva a Ford immár az Autonomic csapatának tudását is hasznosíthatja új mobilitási üzletágak kialakítására.

A Ford ezzel egy időben az észak-karolinai Durhamben működő TransLoc céget is felvásárolta; ez a vállalat a városi tulajdonú mikroközlekedési megoldásokat kiszolgáló, igény-alapú technológiák beszállítására szakosodott. A TransLoc megszerzésével a Ford még alaposabb tudásra tehet szert a városi hálózatok működtetésében, és immár világszerte jól bevált nyomon követési megoldásokat kínálhat a nagyvárosi ügyfelek számára, dinamikus útvonaltervezéssel javítva a közlekedés hatékonyságát.

A felvásárlásokkal kapcsolatos részletek nem nyilvánosak.

„Mivel arra törekszünk, hogy megoldásokat kínáljunk a nagyvárosok közlekedési gondjaira, újra meg újra el kell döntenünk, hogy egy-egy részfeladathoz saját megoldást fejlesszünk-e ki, vagy inkább együttműködjünk valakivel, illetve felvásároljunk egy erre szakosodott céget,” mondta el Klevorn. „Úgy hisszük, hogy az Autonomic és a TransLoc technológiájának és szakértelmének integrálása Mobilitás részlegünkbe tovább erősíti azt a képességünket, hogy megbízható, gyors és nagy léptékű megoldásokat kínálhassunk a magánvásárlók, a flottakezelők és a nagyvárosok számára.”

A Ford azt is bejelentette, hogy átszervezi a mobilitási megoldásokat fejlesztő csapatait. A Ford adatgyűjtő és adatelemző csoportját, valamint az információtechnológiai csapatot már sikerült hatékonyan integrálni a Ford Mobility szervezetbe Klevorn vezetése alatt, s erre alapozva az átszervezés után négy új csoport jön majd létre a mobilitási termékek, szolgáltatások és üzletágak fejlesztésére:

Ford X: Az Autonomic felvásárlása alapkőként szolgál az új Ford X csapat felállításához. A Ford Smart Mobility LLC részeként működő csapat segít majd abban, hogy a Ford folyamatosan fedezhessen fel és dolgozhasson ki új üzleti modelleket. Ennek támogatására a Ford X felügyeli majd a Közlekedési Mobilitási Felhő platformot; az új Ford X Accelerator csoport munkáját, aminek feladata a lehetséges termékek és szolgáltatások ötleteinek gyors kidolgozása és az új mobilitási vállalkozások figyelemmel kísérése fejlődésük kezdeti szakaszában.
Mobilitási Üzletág Csoport: A Ford Smart Mobility LLC új Mobilitási Üzletág Csoportjának feladata a vállalat már létező mobilitási üzletágainak magasabb szintre fejlesztése; a Ford mikroközlekedési üzletei, köztük a Chariot transzfer és az egészségügyi szállítás irányítása; a FordPass® és a digitális szolgáltatások, köztük az önvezető járművek üzletága és a járműveken belüli szolgáltatások támogatása; valamint a Ford X által kidolgozott jövőbeli üzletágak gyakorlati megvalósítása.
Mobilitási Platformok és Termékek: A Ford Mobility terméktámogatási csoportja irányítja a Ford mobilitási üzletágaihoz – köztük a konnektivitással, a FordPass platform elemeivel, a járműmenedzsment-szolgáltatással, a közlekedési szolgáltatással és az önvezető járművekkel kapcsolatos platformokhoz – szükséges technológiák tervezését és fejlesztését.
Mobilitási Marketing és Növekedés: A vásárlók és a kereskedelmi és közületi felhasználók érdeklődésének felkeltésére, valamint annak biztosítására, hogy az ügyfelek véleménye és igénye eljusson a szervezet illetékeseihez, a Ford Smart Mobility LLC egy globális marketing- és értékesítési csapatot állít fel. Ez a csoport egyetlen közös szervezetként fogja majd össze a Ford City Solutions, a regionális Ford Smart Mobility részlegegek, valamint a TransLoc és a hozzájuk tartozó szervezetek marketing és értékesítési szakembereit.
Az új szervezet felállításával kapcsolatban több vezetői kinevezést is bejelentettek:

Sunny Madra, az Autonomic alapító vezérigazgatója, a Ford alelnökeként irányítja a Ford X munkáját.
Marion Harris, a Ford Credit pénzügyi vezetője lesz a Mobilitási Üzletág Csoportért felelős alelnök.
Rich Strader a Mobilitási Platformok és Termékek csoportot irányítja alelnökként.
Brett Wheatley, a Ford Marketing, Értékesítés és Szolgáltatás-átalakítási részlegének igazgatója a Mobilitási Marketing és Növekedés csoportot irányítja alelnökként.
„A 2018-as évben a Ford Mobility az alapoktól elindulva építi ki termékeinek és szolgáltatásainak kínálatát, és mindent megteszünk majd annak érdekében, hogy új csapataink sikeresen működhessenek,” nyilatkozta Klevorn. „Az Autonomic és a TransLoc felvásárlása, valamint az új szervezet felállítása felgyorsítja majd az innovációt és termékfejlesztést, emellett pedig lehetővé teszi, hogy a csoport nagyobb léptékben, hatékonyabban hozhasson létre olyan értékeket, amelyek minden érintett számára hasznosak.”

[TESZT] Opel Crossland X 1.2 Turbo Innovation – kirobbanó karakterisztika

Pár héttel ezelőtt tettük próbára a szokásos teszthét erejéig az Opel Crossland X-et, méghozzá turbómentes, 1.2 literes benzines változatban. Most a szintén 1.2 literes, ám turbótöltött verziót mutatjuk be olvasóinknak.

Ne lepődjön meg senki, ez a cikk alapvetően nem sok változtatást eszközöl a korábbi Crossland X teszthez képest. Nyilván a motorizáltság taglalásánál lesznek differenciák nem meglepő müdon, ez egyértelmű.

Jelenleg az Opel Crossland X 1.2 szívó, 1.2 turbó, 1.6 turbódízel verzióban létezik, az 1.4-es benzinesek egyelőre hiányoznak a palettáról. Annyi baj legyen, ha már downsizing, akkor kötelező a sorhármas blokk, s hogy még izgalmasabb legyen a helyzet, nem árt, ha a turbófeltöltőt elfelejtjük. Az Opel Crossland X 1.2 esetében minden egyben volt ahhoz, hogy kíváncsiságunk végig csúcsra legyen járatva.

Ugyanis az első intuíciók már a küllem vizslatásakor kezdődnek, nem is akárhogyan. Emlékeznek biztosan az Opel ADAM megjelenésére, mekkora port kavart a történet, persze szigorúan pozitív értelmezéssel. Egyedi, trendi, nem titkoltan a gyengébbik nemet célozva. Színesen, csillogón, mindenféle vizuális részletelemet bevetve. Az Opel Crossland X 1.2 ezen a vonalon halad tovább: a konfigurálásnál rengeteg ötletünk és lehetőségünk lehet arra nézve, hogy a leginkább custom jelleget kapjuk; az élénk, feltűnő színárnyalatokat jól kiegészíthetjük például teljesen más tónusú tetőidommal, és hozzá válogathatunk mindenféle krómcsíkokat, díszbetéteket, aprócska részleteket.

Igazán élhető és praktikus. Kell ennél több a jó recepthez?

Minden megvan tehát ahhoz, hogy az Opel Crossland X 1.2 népszerű legyen. Ráadásul manapság talán a leginkább populáris szegmensek egyike, ha nem az első helyezettje a SUV, illetve crossover osztály, tehát emiatt sem hanyagolandó a projekt. Persze kell hozzá megfelelő belpiac, igény, és máris minden rendben.

Tehát a Opel Crossland X 1.2 kialakítása miniterepjárós, ez ugyanakkor nem jelenti azt, hogy terepjáró lenne az autó. Unalomig ismételt tézis ez, anno a Mokka és a testvérmodell Chevrolet Trax esetében hangsúlyoztuk. A hűtőmaszk rajzolata leginkább a Corsa és az Astra jellemvonásait hozza, jó átmenettel, a lámpaburák vonalai vidám, bohókás küllemet kölcsönöznek a megjelenésnek.

Oldalnézetből jól látszik a magasított kaszni, 1605 milliméter pontosan. Ez a paraméter alaphangon átlag, viszont a szegmensben minimálisan elvárt. Tulajdonképp ha a Corsa mellé állítjuk a Crossland-et, mint hasonszőrű versenyzőt, úgy jól látszik a rangsor, ami így is van rendjén. Utána jöhet máris az Astra, majd a Mokka, a Grandland X, aztán az Insignia a legtetején. Ja, az ADAM-ot most sem szabad kihagyni a Corsa alatt, meg van ugye egy Karl is, amit nálunk nem forgalmaznak jelenleg.

Valahogy így néz ki tehát az Opel Crossland X 1.2 helyfoglalása a palettán, ha nem lett volna eléggé egyértelmű. A hátsó traktus tér el talán a legjobban az eddig megszokott opeles jellegtől, hiába, itt már a franciább dizájn érvényesül, a szimplább, letisztultabb GM-maradványok legfeljebb a Mokka kései modelljein láthatók (hasonló kategóriában).

Hely van. Bőségesen

Meglepően tágasra sikeredett az Opel Crossland X 1.2 enteriőrje, ami alapvetően az első és a hátsó ülések kialakításánál a legszembeötlőbb.

A vezető- és az anyósülés jellegét tekintve közepesen kemény, a tömöttség jó, az oldaltartás szintén rendben.

Az ülőlapok kicsivel lehetnének hosszabbak, konfigurálásnál nem árt combtámaszt is igényelni a lehetőségek szerint.

A hátlapok is jók, átlagos testalkattal (férfi) jól értelmezhetők, kényelmesek, és relatíve hosszabb távolságokon is helyt állnak. A lábterek elöl átlagosak, a középkonzol mindkét elöl helyet foglaló utas számára megfelelő távolságra helyezkedik el, a kezelőszervek ennek köszönhetően optimálisan elérhetők. A fejterek is jók, talán ezek a legjobbak – köszönhetően a magasított kaszninak és tetőívnek.

Hátul is kellemes a helyzet, itt két átlagos méretű felnőtt utas tud utazni párszáz kilométeren keresztül úgy, hogy még – némi túlzással – nyújtózni is tud annak rendje, s módja szerint. A lábterek tehát tágasak, ami nem is csoda, hiszen 2604 milliméternyi tengelytáv áll rendelkezésre. Az egész Opel Crossland X 1.2 4.2 méter hosszú egyébként, ami azért nem is annyira kisautós, igaz?

Túrázáshoz lett tervezve  az Opel Crossland X 1.2. Ennek megfelelően igény mutatkozik a tágas csomagtér meglétére, ami esetünkben meg is van: alapból 410 literrel, azaz majd’ fél köbméterrel gazdálkodhatunk, ha ez kevésnek bizonyulna, előrehajtott osztott hátsó üléstámlákkal elérhető a 1225 liter is.

1.2 liter turbótöltve

Érdekes módon nem sok különbség érezhető a szívó benzinessel összehasonlítva az 1.2-es turbós egységet, legalábbis, ami a karakterisztikát illeti. Robbanékony, amolyan hirtelenharagú a háromhengeres, közvetelen gázreakciókkal, jó gyorsulási rátával. A különbség alapvetően a nyomaték- és dinamikatartományban jelenik meg, turbólyukkal, a maga rendje s módja szerint. Igaz, apró intervallumban érzékelhető a megtorpanás, tulajdonképp nem is számottevő.

1199 köbcentiméter hengerűrtartalmú, 130 lóerőt teljesítő benzimotorral szerelték fel az Opel Crossland X 1.2 Turbo-t, 230 Newtonméteres nyomatékcsúccsal, mely 1750-es percenkénti fordulatszámon máris rendelkezésre áll. A maximális teljesítmény 5500-nál érkezik.

Kellemes fogyasztást produkált a Opel Crossland X 1.2 Turbo: városi környezetben 6.3, országúton pedig 4.4 literes átlagot rögzítettünk a fogyasztás vizsgálatakor. Előbbi fél literrel múlja felül a gyári értéket, utóbbi pedig 0.3 literrel múlja alul a gépkönyvben szereplő adatot.

2017 Opel Crossland X 1.2 Turbo specifikációk

Motor

Motortípus: háromhengeres benzinmotor, turbóval

Lökettérfogat: 1199 cm³

Maximális teljesítmény: 130 LE @ 5500 ford./perc

Maximális forgatónyomaték: 230 Nm @ 1750 ford./perc

Erőátvitel: elsőkerékhajtás, ötfokozatú manuális kéziváltóval

Méretek, egyéb műszaki adatok

Hossz: 4212 mm

Szélesség: 1825 mm

Magasság: 1605 mm

Tengelytáv: 2604 mm

Első gumik mérete: 215/50 R17

Hátsó gumik mérete: 215/50 R17

Tömeg, üresen: 1220 kg

Megengedett össztömeg: 1840 kg

Csomagtartó mérete: 410 liter, 1255 literig bővíthető

Üzemanyagtartály mérete: 45 liter

Menetteljesítmények

Végsebesség: 206 km/h

Gyorsulás 0-ról 100-ra: 8.8 s (gyári), 8.7 s (saját mérés)

Fogyasztási adatok

Saját, mért eredmény (átlagos használattal)

Városi: 6.3 l/100 km

Országúti: 4.4 l/100 km

Vegyes: 5.1 l/00 km

Gyárilag mért eredmények

Városi: 5.9 l/100km

Országúti: 4.7 l/100km

Vegyes: 5.1 l/100km

CO2 kibocsátás: 116 g/km

Bővebb információ az Opel magyarországi képviseletének honlapján, IDE kattintva.

Még több fotó: AutóAddikt Facebook oldal

Fotó: Apple iPhone X
Szerkesztőségünk mobilinternet-hozzáférését a Telenor Magyarország biztosítja. Az Autóaddikt.hu Telenor Hello Data csomagot használ.
Együttműködő partnereink: Acer Hungary, ASUSDuplitec, Canon, Camera Kft., Telenor Magyarország
Utómunka hardver: Acer, ASUS

 

LEGFRISSEBB

Bemutatkozott a vadonatúj Mazda CX-5 Európában

0
A Mazda új mérföldkőhöz érkezett: ma hivatalosan is bemutatta a vadonatúj CX-5-öt, a márka legsikeresebb SUV-jének harmadik generációját. Az új modell vadonatúj formavilággal, fejlett...

TESZTJEINK