Főoldal Blog Oldal: 406

Ez a Dunlop RoadSmart III túraabroncs, forradalmian új technológiával

A Dunlop Motorcycle Europe bejelentette új sport-túra abroncsát, a RoadSmart III-t, melyet igényes motorosoknak fejlesztették ki, azzal a céllal, hogy kategóriájában a legjobb kezelhetőséget és tapadást biztosítsa, miközben az ágazat legmagasabb szintű élettartamát is szolgáltatja.

dunlop-roadsmart-iii-turaabroncs-motor-autoaddikt

A Dunlop franciaországi fő Európai Motorfejlesztési központjában végrehajtott intenzív fejlesztés eredményeképpen független teszt erősítette meg, hogy az első kerékre szerelt RoadSmart III a főbb versenytársak átlagához képest hihetetlen, 82%-kal* nagyobb futásteljesítményt mutat.

Ez a hosszú élettartam úgy valósul meg, hogy közben nem rontja a tapadási teljesítményt. A tesztek azt mutatták, hogy a RoadSmart III száraz kezelhetősége és tapadása 10%-kal** jobb, mint a négy versenytárs átlaga, miközben magas szintű tapadást, ráadásul megbízhatóságot és visszajelzést is biztosít az útról nedves körülmények között.

Ezek a lenyűgöző eredmények a forradalmian új RoadSmart III négy fő újításának köszönhetők:

A futófelület új, innovatív mintázata

A futófelületi kialakítás egyik jellemzője a megnövelt mintaárok-dőlésszög. Ezt úgy tervezték meg, hogy optimalizálja a futófelület merevségét, biztosítva az egyenletes kopást annak érdekében, hogy a teljesítmény a gumiabroncs teljes élettartama során egyenletes maradjon.

Egyedien összekapcsolódó futófelületi mintaárok (IGT)

Ez a kialakítás lehetővé teszi a gyors és hatékony vízkiszorítást, így biztosítva a tapadást és a kezelhetőséget – még akkor is, ha a gumiabroncs kopott. Ez a kialakítás több vizet képes kiszorítani, mint elődje, különösen nagyobb sebességnél.

Új generációs nano technológiás futókeverék

Rendkívül sok kutatást végeztek a RoadSmart III összetételének kialakításával kapcsolatban. Összesen 53 variációt teszteltek, hogy megtalálják a megfelelő kombinációt a váll- és a középső gumiabroncs-összetétel között.

Ez a fejlett MultiTread gumiabroncs-összetétel különösen kopásálló az egyedülálló tri-polimer keveréknek köszönhetően, mely magas diszperziós képességű szilikát tartalmaz. Ez számos előnnyel jár. Először is nagyobb futásteljesítményt nyújt, ugyanakkor jelentősen javul a tapadása nedves úton. Az összetétel alacsony hőmérsékleten is nagy rugalmassággal bír, ezáltal nagyobb megbízhatóságot jelent a motorosnak. Ez különösen fontos a sport-túra szektorban, ahol szükséges a „négyévszakos” érzet és a visszajelzés az útról.

A MultiTread központi részének összetétele tartalmaz egy hosszabb, nagy molekulatömegű polimert, amely javítja a gumi kötési szilárdságát.

Új, viszkóz réteget tartalmazó karkasz és elülső profil

A gumiabroncs teljesen új viszkóz réteget tartalmaz, mely kialakítás pontosabb kormányzást biztosít, és sokkal kevesebb erőt kíván kormányzáskor a motorostól. Ugyanakkor megnövelt merevséget ad, és biztosítja az abroncs egyenletes kopását. Ez a technológia jelentős tényező a megnövelt futásteljesítmény elérésében. Mindezeken túlmenően, a karkasz kialakítása csökkenti a felmelegedési időt. Ez bizonyítottan csökkenti a kormányzáshoz szükséges erő különbségeit hideg és meleg körülmények között.

A RoadSmart III termékválasztéka 18 gumiabroncsfajtát tartalmaz 16 méretben. Az új sorozat a két fő hátsó gumiabroncs-méretben – 180/55ZR17 – 190/55ZR17 – több konstrukciót is kínál.  Így a motorosok választhatnak: vagy a standard RoadSmart III hátsó gumiabroncsot választják, amelyik megfelel a nehéz GT és a közepes súlyú motorok igényeinek, vagy a speciális SP (Sport) változatot, amelyet úgy alakítottak ki, hogy eleget tegyen a könnyebb naked motorok és sportmotorok speciális követelményeinek.

Andy Marfleet, a Dunlop Europe Moto marketing igazgatója hangsúlyozta ezen technológiák jelentőségét a sport-túra szektorban: „A sport-túra gumiabroncsok piaca igen igényes. A motorosok olyan gumiabroncsot várnak, amely megbízható, magas szintű tapadást biztosít – és ami a legfontosabb: teljesítménye megmarad teljes élettartama alatt. Független teszt bizonyította, hogy a RoadSmart III kategóriájában a legjobb száraz tapadást és kezelhetőséget nyújtja, miközben hatalmas lépést tett előre a futásteljesítmény terén.

Ha driftelés, akkor Nissan GT-R NISMO – Guiness világrekord dőlt meg

A Nissan mostantól magáénak tudhatja a legnagyobb sebességgel végrehajtott drift Guiness Rekordok Könyve által nyilvántartott rekordját, miután egy speciálisan erre felkészített 2016-os Nissan GT-R NISMO-t 304,96 km/h belépési sebességnél sikerült tartós csúszásra késztetni.

nissan-gt-r-drift-vilagrekord-autoaddikt

Az új rekordot a japán driftbajnok, és egyben a D1 Grand Prix sorozat címvédője, Masato Kawabata állította fel, megdöntve ezzel a lengyel Jakub Przygoński korábbi rekordját.  A rekorddöntési kísérletre az Egyesült Arab Emírségekben, a Fudzsejra Nemzetközi Repülőtéren került sor egy különleges rendezvény keretein belül.

“A Nissan újabb csúccsal írta be magát a Guiness Rekordok Könyvébe, és ezzel egyben történelmet is írt” – mondta Samir Cherfan, a Nissan közel-keleti térségi vezetője. „A 2016-os Nissan GT-R NISMO a legikonikusabb szupersportautók egyike, ami újra és újra elkápráztat hihetetlen képességeivel, és ami ezúttal is ékesen bizonyította teljesítménybeli fölényét, a legjobb driftversenyautókat maga mögé utasítva. Az eseményt még különlegesebbé teszi a regionális képviselet számára, hogy itt, az Emírségekben került rá sor. A Nissan az innováció élményét ígéri, és e rendkívüli rekord megdöntésével ezt a vállalásunkat most új szintre emeltük.” 

A rekord megdöntéséhez használt, egyedileg átalakított 2016-os Nissan GT-R NISMO-t a japán GReddy Trust tuningműhely készítette fel, és Kawabata kezei alatt alapos tesztelésen esett át a Fuji Speedway versenypályán. Az autó beállításait kifejezetten a mozgékonyságra hangolták, a stabilitás és a kiszámítható kezelhetőség megtartása mellett, melyek létfontosságúak egy ilyen nehéz feladat végrehajtása során.

A fudzsejrai repülőtér kiválasztásánál döntő szempont volt annak 3 kilométer hosszú kifutópályája, amit elegendőnek ítéltek a rekordkísérlethez. A Nissan célja kezdettől fogva az óránként 300 kilométeres sebesség átlépése volt, amihez a profi versenyzők legjobbjai közül választották ki a Team Tokyo színeiben a D1 Grand Prix sorozatot is vezető Kawabatát.

„Örülünk, hogy egy ennyire izgalmas esemény házigazdái lehettünk” – jelentette ki Mohammed Al-Salami, a Fudzsejra Nemzetközi Repülőtér igazgatója. „Ezzel egyben újabb GUINNESS REKORD is született az Emírségekben. Országunk mindig szívesen látja azokat, akik a történelem alakítóivá kívánnak válni. A repülőtér személyzete ez esetben úgy tudott segíteni a rekordkísérletben, hogy közben egy pillanatra sem sérült az ehhez hasonló létesítményektől megkövetelt, áthatolhatatlan biztonság.”

Cherfan a repülőtér személyzetének és vezetésének közreműködését is megköszönte: „A fudzsejrai repülőtér tökéletes választásnak bizonyult a rekordkísérlethez, felbecsülhetetlen értékű volt mindaz a segítség, amit minden szinten megkaptunk. Saját szerelőműhelyt kellett kiépítenünk az egyik hangárban, és mindössze öt napunk volt rá, hogy minden készen álljon, beleértve a rekordkísérlethez használt, egyedi 2016-os Nissan GT-R NISMO versenyautót, az összes cserealkatrészt, kerekeket és egyéb felszereléseket, berendezéseket, mindezt a legszigorúbb biztonsági intézkedések mellett. A fudzsejrai repülőtér teljes személyzetének odaadó segítsége nélkül nem sikerülhetett volna, amiért idejöttünk, és ezúton is szeretném kifejezni köszönetemet mindannyiuknak.”

Az Emírségekben alakult Prodrift Academy UAE képviseletében Mohammed Al Falasai elmondta: „A Prodrift Academy UAE büszke arra, hogy a Nissan közel-keleti képviseletével együttműködésben sikerült a GUINNESS REKORDOK közé kerülnie a leggyorsabban végrehajtott drifttel. Az összes résztvevő kemény munkája és elkötelezettsége tette lehetővé, hogy beteljesítsük célunkat, és felállítsuk az új rekordot. A Prodrift Academy és a Nissan a speciális vezetéstechnikai képzéseik révén továbbra is meghatározó szereplői lesznek a közel-keleti térség driftsportjának.”

A GReddy Trust specialistáinak három napja volt az egyedi 2016-os Nissan GT-R NISMO versenyautó felkészítésére, és a Guinness Rekordok szigorú szabályzatának értemében mindössze három rekorddöntési kísérletre volt lehetőség. Az akciót a Prodrift Academy szerelőcsapata és logisztikai stábja mellett támogatta a versenyülést szállító Recaro, a speciális könnyűfém kerekekről gondoskodó RAYS, valamint a Toyo Tires a kifejezetten ehhez a rekordkísérlethez kifejlesztett egyedi gumiabroncsaival.

Új Suzuki motorkereskedést nyitottak Budapesten

A Budapest XVII. kerületében található Motor Center Gyulai mostantól a Suzuki motoros termékeit is forgalmazza. Ezzel egy tucatra nőtt a Suzuki motorkerékpár-szalonjainak száma az országban.

suzuki-gyulai-harsfalvi-janos-autoaddikt

Suzuki motorkerékpárokat is forgalmaz ettől az évtől a rákosmentei Motor Center Gyulai. A kereskedés avatóünnepségén a szalagot a Gyulai-cégcsoport tulajdonosa, Gyulai Tamás és a Magyar Suzuki Zrt. marketingvezetője, Hársfalvi János vágta át.

„2015-ben Magyarország motorkerékpár-piaca 14 százalékkal bővült a megelőző évhez képest. A Suzuki 269 motort adott el az esztendő során, ami nagy előrelépés, 68 százalékos gyarapodás 2014-hez képest, amikor 160 kelt el a márka kétkerekűiből. A biztató eladási számok indokolttá teszik, hogy márkakereskedői hálózatunk újabb egységgel bővüljön, ezúttal Pesten” – mondta Hársfalvi János.

„A változó piaci környezetben csak az erős háttérrel rendelkező és megalapozott stratégiával működő cégek maradhatnak talpon. A közel 25 éves autóértékesítési tapasztalattal rendelkező Gyulai-cégcsoport a megújulás és bővülés útját választotta, amikor a Keresztúri úti felüljáró lábánál motorkereskedést nyitott Rákosmentén” – mondta Gyulai Tamás, aki a Suzuki csatlakozását a forgalmazott márkák köréhez kiemelten fontos állomásnak tartja a cég életében.

A szalagátvágást követően a Suzuki marketingigazgatója sok sikert kívánt a kereskedőnek, és átadta neki a Suzuki-kereskedések elmaradhatatlan kabalafiguráját, a vevőket szerencsehozó bal mancsával invitáló, pénzbőséget hozó porcelánmacskát.

A szalonavatót követően a hétvégén tesztnapot tartottak. Az érdeklődők a kereskedés tesztmotorparkjából olyan legendás és új modelleket próbálhattak ki, mint a nagy teljesítményű sportmotorok királyát, a Hayabusát és a „viharban lesújtó villámot”, az Inazumát.

suzuki-gyulai-autoaddikt

A Motor Center Gyulai különböző banki finanszírozási konstrukciókkal, illetve a meglévő motorkerékpárok, robogók beszámításával támogatja vásárlóit. Az új motorok értékesítésén túl szervizszolgáltatással, műszaki vizsgáztatással és alkatrészek értékesítésével is ügyfelei rendelkezésére áll.

A Motor Center Gyulai a márka tizenkettedik motorkerékpárokat forgalmazó márkakereskedése az országban.

Hungaroring: minőségi munkát végeztek Charlie Whiting szerint

Pályainspekciót tartott pénteken a Hungaroring aszftalcsíkja kapcsán Charlie Whiting, a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) technikai és biztonsági fõnöke, a Formula–1-es világbajnoki sorozat állandó versenyigazgatója – áll a Hungaroring közleményében.

hungaroring-charlie-whiting-gyulay-zsolt-autoaddikt

Erre azért volt szükség, mert ugyan a mogyoródi versenypályának még két évig érvényes az úgynevezett Grade 1 licence (ez a feltétele az F1-es rendezésnek), de az újraaszfaltozás és a rázókövek cseréje miatt a Hungaroring kérésére Whiting úr – akivel a tervekrõl folyamatosan egyeztettek – személyesen is látogatást tett a pályán. A pályabejárás gyalog zajlott, a szakember mindent tüzetesen szemügyre vett, s elkísérte a sétára többek között Gyulay Zsolt, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója, a Hungaroring mûszaki osztályának tagjai, akik a munkálatokat felügyelték, valamint a Formula–1-es Magyar Nagydíj sportszakmai vezetõi, Faluvégi Péter, Szamos Miklós és ifj. Zettner Tamás.

És amit látott, azzal tökéletesen elégedett volt Whiting úr:

„Elsõ osztályú munkát végeztek a Hungaroringen, a pálya jobb és biztonságosabb lett. A munkát gyönyörûen végezték el, s bár nem értek az aszfaltozáshoz, úgy gondolom, amint felgumizzák, a pálya tökéletes lesz a versenyre. Apró változtatásokat kértem a pályabejárás során, de egyik sem számottevõ – elégedett vagyok” – mondta Charlie Whiting.

S hogy mit tett ehhez hozzá Gyulay Zsolt?

„Büszkék vagyunk rá, hogy az elmúlt öt évbõl négyszer nyereséges volt a vállalat, ennek köszönhetõen tudtuk önerõbõl megoldani az aszfalt kopórétegének cseréjét. Nyolcvanhat óta nem volt egységes, új aszfalt a Hungaroringen, most van, és ez nagyon jó érzés, nagy büszkeség” – mondta Gyulay Zsolt, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója.

A Nissan sikeres márciust zárt Magyarországon

2016 márciusában összesen 9410 darab új személy- és kishaszonjárművet (köztük Nissan modelleket is) helyeztek forgalomba a magyar piacon a Datahouse statisztikája szerint, ami nem kevesebb, mint 19.81 százalékos növekedést jelent az előző évi márciusi adatokat alapul véve. A január-márciusi időszakot tekintve stabil növekedés figyelhető meg a piacon.

nissan-juke-nismo-rs-teszt-autoaddikt-023

2016 márciusában 531 Nissan gépkocsit regisztráltak hazánkban, mely 5,64%-os piaci részesedést jelent a hónapban. Ez az értékesítésekben 30,47%-os, a piaci részesedésben pedig 0,46 százalékpontos növekedést jelent az előző év megegyező időszakához képest. Ezzel a márka a Toyotát, Kiát és Hyundait megelőzve a 7. helyen zárta a hónapot a személyautók és kisteherautók összevont rangsorában. A márka legsikeresebb modellje a hónapban a Qashqai volt, 123 forgalomba helyezéssel.

A 2016-os évet összességében tekintve a Nissan a márkák rangsorában a 10. helyen áll 1078 értékesítéssel és 4,41%-os piaci részesedéssel. 2015 azonos időszakához képest ez 14,32%-os növekedést jelent. A január-márciusi időszak legkelendőbb Nissan modelljei a Qashqai, Juke és az újonnan bevezetett NP300 Navara voltak, 345, 167 és 121 forgalomba helyezett darabbal.

A Nissan 2015 után továbbra is vezeti az elektromos autók piacát: 2016-ban eddig 51 darab 100%-ban elektromos Nissan talált gazdára (41 db LEAF, 10 db e-NV200).

„A Nissan egyik fő fókusza a 2016-os évben az e-mobilitás. Bár a magyar elektromosautó-piac még gyerekcipőben jár, a Nissan-nál meggyőződésünk, hogy a jövő az elektromos autóké. Mindinkább igyekszünk egyre több lehetőséget biztosítani elektromos autóra vágyó ügyfeleinknek, így a jelenleg működő két kereskedésünkön felül 2016 folyamán további 10 magyar Nissan kereskedés csatlakozik az elektromos autókat értékesítő és szervizelő hálózatunkhoz, ezzel tovább erősítve pozíciónkat az elektromosautó-piacon” – mondta el Antoine Barthes, a Nissan Sales CEE ügyvezető igazgatója.

DTM, BMW Motorsport: Bruno Spengler szerint érezhető az első rajt előtti feszültség

2016. május 6-a és 8-a között a Hockenheimring aszfaltcsíkján elrajtol a Német Túraautó Bajnokság (DTM) 2016-os versenyszezonja, amelynek futamain idén is Bruno Spengler, Marco Wittmann, António Félix da Costa, Timo Glock, Augusto Farfus, Tom Blomqvist, Maxime Martin és Martin Tomczyk ül majd be a BMW Motorsport nyolc BMW M4 DTM versenyautójának volánja mögé. A szezonnyitóig mindegyik BMW DTM-pilótával egy-egy átfogó interjút közlünk.

bmw-dtm-bruno-spengler-autoaddikt

Május 6-8. között a Hockenheimring aszfaltcsíkján elrajtol a Német Túraautó Bajnokság (DTM) 2016-os versenyszezonja, amelynek futamain idén is Bruno Spengler, Marco Wittmann, António Félix da Costa, Timo Glock, Augusto Farfus, Tom Blomqvist, Maxime Martin és Martin Tomczyk ül majd be a BMW Motorsport nyolc BMW M4 DTM versenyautójának volánja mögé. A szezonnyitóig mindegyik BMW DTM-pilótával egy-egy átfogó interjút közlünk.

Soron következő interjúnk főszereplője a BMW MTEK csapat 32 éves kanadai pilótája, Bruno Spengler, aki 2016-ban a 7-es rajtszámot viselő BMW Bank M4 DTM versenyautót viszi pályára a sorozatban.

A Német Túraautó Bajnokság 2016-os szezonja csak a május 6-8. közötti versenyhétvégén veszi kezdetét, de te az Egyesült Államokban már volán mögé ültél, ráadásul nem is akármilyen eredménnyel: a BMW M6 GTLM versenyautót a Sebring-i 12-órás megmérettetés második helyére hoztátok be a csapattal. Ideális bemelegítés volt ez a DTM előtt?

Bruno Spengler: „Abszolút. Tökéletesen indult az idei szezon. Nagyon szuper, hogy a Daytona-i 24-órás és a Sebring-i 12-órás megmérettetésen is rajthoz állhattam, mert így már a DTM rajtja előtt felvehettem a régi ritmust. A BMW M6 GTLM versenyautó vezetése rendkívüli élmény volt. Büszke vagyok rá, hogy a csapat tagja lehettem, amikor ez a gép először pályára gurult. Sebring-ben én is most versenyeztem először. Sajnos nem sikerült nyernünk, de a második hely is kiváló eredmény, amely az egész csapatot megilleti, hiszen kivétel nélkül mindenki keményen dolgozott azon, hogy ilyen ütőképes technikát tegyünk az aszfaltra. Már alig várom, hogy végre elkezdődjön a DTM.”

A DTM 40, illetve 60 perces futamain egyedül versenyzel a BMW Bank M4 DTM versenyautó volánja mögött, a tengerentúlon viszont 12 vagy 24 órán át meg kellett osztanod a fülkét a csapattársakkal. Mennyire nehéz alkalmazkodni az egyes szituációkhoz?

Spengler: „A DTM versenyautóból kicsit mindig nehezebb egy GT volánja mögé ülni, mert ott már nem rólad szól minden, ezáltal személy szerint némileg háttérbe szorulsz. A beállítás nem a legoptimálisabb, ráadásul a versenyautó is nehezebb, másképp viselkedik a kanyarokban és másképp fognak a fékek is. Az első néhány körben mindig keményen vágok neki a futamnak, mert a DTM-ben tempósabbak a kanyarok és rövidebbek a féktávok. Aztán néhány kör után már hozzászokok a GT stílushoz és onnantól kezdve nem kínzom a gépet. A csapatban versenyzés ugyanakkor nagyon különleges élmény. Sokan azt mondják, kisebb a nyomás, ha csapatban versenyzel, ez azonban nem igaz, mert ilyenkor a többiek munkájáért is felelsz. Minden pilóta a legjobbat hozza ki magából, és ha valaki hibázik, az a többi versenyző teljesítményére is hatással van. Mindkét forma egy nagyszerű élmény, és hálás vagyok a BMW Motorsportnak, amiért mindkét sorozatban részt vehetek. Rengeteget profitálok ebből, hiszen még sok tanulnivalóm van a versenysportban – különös tekintettel a hosszú távú megmérettetésekre. A tanulás egy soha véget nem érő folyamat.”

Sebring-ből egyenesen Olaszországba, a DTM edzőtáborába vezetett az utad. Mennyire fontos, hogy a BMW DTM-pilótáival közösen készülj fel és kikapcsolódj, mielőtt elrajtol a szezon?

Spengler: „Olaszországban mind a nyolcan összejöttünk, és ez kiemelt jelentőséggel bír. A szezon előtti hivatalos tesztek, a versenyhétvégék és a közös események miatt a versenynaptárunk rengeteg pontban találkozik, a közös edzőtábor így nem csupán az egységes felkészülés, de a csapatépítés miatt is fontos, amit ráadásul mindannyian nagyon élvezünk. Tekintve, hogy egyenesen Sebring-ből érkeztem a táborba, az időeltolódás miatt kissé fáradt voltam az első napokban, de nagyon örülök neki, hogy ott lehettem.”

Milyen gyakran szoktál edzeni, ha otthon vagy?

Spengler: „Ha otthon vagyok, szinte minden nap edzem. Kevesebb a súlyzós edzés, télen inkább a teniszt, a sífutást és a biatlont, míg nyáron a golfozást részesítem előnyben. A golf a koncentrációkészséget, a tenisz pedig a reakcióidőt fejleszti. Mindezek mellett futni és kerékpározni is rendszeresen eljárok. Igyekszem annyit sportolni, amennyit csak lehetséges, hiszen nagy sport-rajongó vagyok.”

A biatlon nem egy szokványos szabadidős kikapcsolódás. Mennyi esélyed volt erre a téli időszakban?

Spengler: „A BMW Bank Winter Challenge részeként egy biatlon versenyt is életre hívtak a szervezők. 12 éves korom óta hobbim a sífutás.”

Az idei lesz sorozatban a tizenkettedik szezonod a DTM-ben. Ennyi idő után lehet azt mondani, hogy – egy bizonyos fokig – rutinmunka lesz?

Spengler: „Minden szezon rajtja előtt felteszed magadnak ugyanazt a néhány kérdést. Mennyire jó az autóm? Mennyire leszek versenyképes? Sikerül összehozni mindazt, amit elterveztem? Az újabb szezon mindig újabb izgalmakat tartogat. Érezhető a feszültség az első rajt előtt, és ilyenkor teljesen mindegy, hogy hány idény van már a hátad mögött. Egy-egy szezon rajtjánál még ma is ugyanazt érzem, mint anno az első DTM-futamom előtt. Úgy hiszem, ennek így kell lennie. Mindig előre tartok és egyre többet szeretnék elérni, ezért nem fogok hátradőlni csak azért, mert voltam már bajnok és számos futamot megnyertem. Újabb és újabb sikerekre vágyom, és minden évben ezért harcolok.”

Elsősorban mire összpontosítottatok a 2016-os DTM-szezonra való felkészüléskor?

Spengler: „Az időmérőkön kell leginkább javítanunk a teljesítményünkön, mert az előző szezon rajtjánál értékes pontokat veszítettünk. Meg kell próbálnunk egyenletes teljesítményt nyújtani az időmérőkön. Ez nagyon nem könnyű, ha figyelembe vesszük, milyen korlátozott lehetőségeink vannak a szezon előtti tesztekre. Ugyanakkor az egész csapat mindent megtesz azért, hogy amennyire csak lehet, versenyképesek legyünk – már az első futamtól.”

Pilótaként te mit tudsz ehhez leginkább hozzátenni?

Spengler: „Nehéz lenne egyetlen dolgot kiemelni, mert mindig van hova fejlődni. Minden reggel, amikor felébredek, azon gondolkodom, mit tudnék jobban csinálni, hogyan tudnék még gyorsabb lenni a pályán. Fontos, hogy egy pilótában meglegyen ez a fajta hozzáállás. A legfontosabb, hogy pilótaként az autóból és önmagamból is a lehető legtöbbet hozzam ki. Minden évben ezen dolgozom. 32 évesen még fiatalnak mondhatom magam, jó pár ígéretes szezon áll még előttem, így rendkívül elszánt vagyok.”

Mik a BMW erősségei?

Spengler: „A BMW egy több szempontból is nagyon dinamikus, modern felfogású gyártó. Mi több, a BMW soha nem adja fel, legyen bármennyire is nehéz az adott helyzet. A tavalyi DTM-szezon rajtja tökéletes példa erre: a várakozásokat alulteljesítve kezdtük az idényt, végül mégis a BMW lett a gyártók közötti pontverseny győztese. Rendkívül fényes ez a trófea és nagyon fontos ez a díj, amelyet kivételesen nehéz elnyerni a DTM-ben.”

2016-tól Augusto Farfus az új társad a BMW MTEK csapatnál. Mióta ismeritek egymást?

Spengler: „Legelőször jó pár évvel ezelőtt, még a gokartos korszakunkban találkoztunk, de közelebbről csak a BMW-nél ismertük meg egymást. Örülök, hogy Augusto a BMW MTEK csapatnál folytatja, még annak ellenére is, hogy nagyon jól kijöttem Timo Glock-kal és nagyszerűen dolgoztunk együtt. Biztos vagyok benne, hogy Augusto oldalán is szuper lesz a közös munka.”

Vezetéstechnikai instruktorként vállaltál szerepet a „Drive like Bruno” kezdeményezésben. Mi teszi különlegessé ezt a tréninget?

Spengler: „A „Drive like Bruno” egy igazán fantasztikus kezdeményezés, amelyre általában a szezon végén kerítünk sort, amikor már több időm van ezzel foglalkozni. Ilyenkor az egész napomat a versenypályán töltöm és azt tanítom a tréning résztvevőinek, amit már gyerekkorom óta megszállottan imádok: a határon autózást. Minden kérdésre szívesen válaszolok és ezek a tréningek mindig családias hangulatban telnek. A BMW Bank nagyszerű munkát végez e téren is. Minden évben kitalálnak valami újat, amitől a tréning egyre jobb és jobb lesz. Hatalmas élmény, amiért dicséretet érdemelnek.”

A „Drive like Bruno” vezetéstechnikai tréning részeként egy teljes kört megtettél a Hockenheimringen úgy, hogy egy 360 fokos kamera vette az egészet. Ez volt az első ilyen alkalom, hiszen a rajongók ezelőtt még soha nem láthatták a DTM-versenyautót ilyen perspektívából (http://www.drivelikebruno.de/360special). Mit gondolsz, ez a jövő nagy újítása, amivel tovább fokozható a rajongók DTM iránti szenvedélye?

Spengler: „Mindenekelőtt el kell mondanom, hogy elképesztően nagy élmény volt az a kör. A kamera minden mozdulatomat vette, én pedig a videóban folyamatos kommentárral mesélem a nézőnek, hogy az adott pontban éppen mire kell figyelni. Ez valóban egyedülálló. A néző ráadásul úgy érezheti, hogy végig ott ül mellettem utasként. Az élmény VR okosszemüveggel az igazi. Igen, úgy hiszem, pontosan ez az, ami a jövőben tovább fokozhatja a DTM iránti izgalmat, hiszen a technika által a rajongók még közelebb kerülhetnek hozzánk, és a kulisszák mögé is bepillanthatnak. A DTM minden korábbinál látványosabbá válik, hiszen a nézők túlnyomó többsége eddig csak kívülről látta a versenyautókat, virtuálisan azonban mostantól a jobb egybe is beülhetnek, és élő képben láthatják, mi is történik odabent. Csak ajánlani tudom mindenkinek, hogy nézze meg a videót – elsősorban VR okosszemüveggel.”

A Német Túraautó Bajnokság (DTM) 2016-os szezonjában rajthoz álló BMW-csapatok és BMW-pilóták hivatalos névsora:

BMW RMG csapat:

#11 Marco Wittmann

#16 Timo Glock

BMW MTEK csapat:

#7 Bruno Spengler

#18 Augusto Farfus

BMW RBM csapat:

#31 Tom Blomqvist

#36 Maxime Martin

BMW Schnitzer csapat:

#13 António Félix da Costa

#77 Martin Tomczyk

A Német Túraautó Bajnokság (DTM) 2016-os szezonjának versenyhétvégéi:

2016. május 6-8.: Hockenheimring (Németország, Hockenheim)
2016. május 20-22.: Red Bull Ring (Ausztria, Spielberg)
2016. június 3-5.: Lausitzring (Németország)
2016. június 24-26.: Norisring (Németország, Nürnberg)
2016. július 15-17.: Circuit Park Zandvoort (Hollandia, Zandvoort)
2016. augusztus 19-21.: Moscow Raceway (Oroszország, Moszkva)
2016. szeptember 9-11.: Nürburgring (Németország)
2016. szeptember 23-25.: Hungaroring (Magyarország, Mogyoród)
2016. október 14-16.: Hockenheimring (Németország, Hockenheim)

[TESZT] Suzuki Vitara S 1.4T 4WD 6AT – kellett ez a lendület

Önmagában véve is dinamizmust sugall az új Suzuki Vitara S 1.4T külleme, de az is tény, hogy az igények néhol már-már egy erőteljesebb hajtáslánc után kiáltottak. Nem mintha nem lenne elegendő a „sima” szívó 1.6-os, vagy netán a nyomatékban gazdag, szintén 1.6-os gázolajos, de nyilván van, aki az alap felsoroláson kívül inkább más jellegre, karakterisztikára vágyik.

suzuki-vitara-s-1-4t-4wd-6at-teszt-autoaddikt-001

Itt van tehát a BoosterJet névre keresztelt 1.4 literes turbótöltött benzinmotor, ami ténylegesen egy olyan űrt foltoz be a Suzuki, konkrétan a Vitara modellpalettán, amire már kifejezetten nagy szükség volt. Ha pedig mellé a hajtáslánc egy hatfokozatű automataváltót is kap, teljes lehet az idill. Vajon tényleg az?

Kicsit megváltoztatott külső, sokkal többet nyújtó belső

suzuki-vitara-s-1-4t-4wd-6at-teszt-autoaddikt-003Mielőtt belemerülnénk a hajtás és a menettulajdonságok részletezésébe, nézzük, mennyiben tér el a Suzuki Vitara S 1.4T külseje a hagyományos értelemben vett társaiétól. Mert eltér, bár a szakavatottabbak, vagy a minden részletre odafigyelők lesznek ezúttal is előnyben, ugyanis lehet, hogy hétköznapi(bb) szemlélőnek nem tűnik fel az egetverő különbség. Segítünk: a hűtőmaszkkal a tervezők átírták a frontrész lényegét, 4 fél, illetve 1 egész alakzatú lamellából áll össze a képlet, krómberakással, középen a Suzuki logójával.

suzuki-vitara-s-1-4t-4wd-6at-teszt-autoaddikt-009

Méhsejt mintázat is van, igaz, ez csak díszítés, a tényleges levegőáramoltatási feladatokat az orr szpoilerezésén kialakított alsó traktus adja. Egyébként ügyesen ötvözte a gyártó a praktikumot a tetszetős megjelenéssel, hiszen a karosszéria árnyalatától eltérő dizájnelemekkel lett felturbózva az összhatás, nem kifelejtve a két szélre húzott ködlámpafészkeket, valamint a manapság oly divatos és elmaradhatatlan LED nappali menetfénycsíkokat sem.

suzuki-vitara-s-1-4t-4wd-6at-teszt-autoaddikt-002Sokféle konfigurálási lehetőség létezik a Suzuki Vitara S 1.4T megjelenésének testre szabására is, jelen tesztautó esetében alapvetően minden felület hasonló tónust kapott, kivéve a tükrök burkolatát – ezek a fémes hatású részelemek fényezésével harmonizáltak inkább. Oldalnézetből jól látszik a nagyra húzott beltér megléte a 2500 milliméteres tengelytáv végett, a 17 col átlós kerekek pedig arányosan illeszkednek a 1610 milliméteres, SUV-s magassághoz (a felnik rendkívül ízléses formatervet kaptak).

suzuki-vitara-s-1-4t-4wd-6at-teszt-autoaddikt-004

Alaphangon 375 liter kapacitású csomagteret rejt a hátsó, ötödik ajtó, itt a jelleg megmaradt a korábbi – persze ez helyénvaló, hiszen nem beszélünk egyelőre faceliftről. Az AllGrip táblácska sejteti az állandó összkerékhajtást, természetesen ezt meg is kapjuk a felszereltséghez, de kell is: ennek kapcsán már korábban több fejtegetést is eszközöltünk.

Minőség a beltérben: az új Suzuki Vitara S 1.4T itt is jól teljesít

A Suzuki Vitara S 1.4T utaskabinja hozza az elvárt szintet, jó minőségű alapanyagokkal találkozhatunk, bár a déja vu állandósul, ha például a kormánykerékre, vagy a mögötte elhelyezkedő központi műszeregységre fókuszálunk.

suzuki-vitara-s-1-4t-4wd-6at-teszt-autoaddikt-012

A kormány keresztküllőire szinte az összes létező innen elérhető kényelmi funkció gombja applikálásra került, tehát a tempomatot, és/vagy a hangrendszert adjusztálhatjuk innen is; a középkonzol végre megkapta a maga szimpla funkcióit felvonultató infotainment LCD kijelzőt, amely a leglényegesebb funkciókat optimálisan közvetíti. A felső három, egymás mellé gondolt légvefúvók középső darabja analóg órát rejt, ez jópofa megoldás, illetve hasznos is lehet az utazások során.

suzuki-vitara-s-1-4t-4wd-6at-teszt-autoaddikt-013Akár hosszú távra is javallott nekiindulni a Suzuki Vitara S 1.4T modellel, igaz, a 60 literes üzemanyagtank korlátozott hatótávot biztosít – nálunk átlagos használattal 600 kilométer környékén állt meg az átlagolás teletankolással, pár kilométer megtétele után. Ez persze nem jelenti azt, hogy a fogyasztás egekbe szökne, kiváltképp, ha autópályázunk az új Suzuki Vitara S 1.4T társaságéban – ugye utazás alatt pedig legfőképp ezt ildomos értenünk.

suzuki-vitara-s-1-4t-4wd-6at-teszt-autoaddikt-014Tehát jöhet a túra, a kaland: kényelmes első- és hátsó ülésekkel, viszonylag nagy terekkel (fej, térd, lábterek egyaránt), sok praktikumra hangolt tárolórésszel, zsebbel lett felvértezve a Suzuki Vitara S 1.4T, pakolhatóság tekintetében bár nem a legnagyobb, de az alapvető kiegészítőink egészen biztos, hogy el fognak férni a jól megtervezett rakfelületen. Könnyű pakolhatóság, alacsony peremek jellemzők, ráadásul ha netán csak két fővel számolunk, úgy akár 710 literesre is bővíthető a csomagtartó.

Szükség volt rá, így teljesedik a paletta

Kellett, mint egy falat kenyér a Suzuki motorpalettájába a turbós benzinmotor: fentebb már taglaltuk az egység, illetve a hozzá tartozó hajtáslánc fontosságát.

suzuki-vitara-s-1-4t-4wd-6at-teszt-autoaddikt-018

A tesztautóba tehát egy ilyen verzió került, 1373 köbcentiméter hengerűrtartalommal, társított 140 lóerővel (5500 RPM), 220 Newtonméteres nyomaték maximummal (már 1500-tól rendelkezésre áll). Ténylegesen meglepő élmény, amikor elindulunk, és a korábban megszokott, visszafogottabnak ható dinamika helyett harapós lendületet kapunk, szokni is kell.

suzuki-vitara-s-1-4t-4wd-6at-teszt-autoaddikt-015

A társított 6 sebességes automataváltó remekül teszi a dolgát, a fokozatokat minimális reakcióidő mellett kapcsolgatja szorgalmasan, nincs nyoma a CVT-s gondolkodásnak, ez teljesen más világ. Intenzív gyorsításnál sem pörög el a fordulatszám, az áttételezés közepesen hosszú, a váltómű észnél van ilyen szituációk esetén is, a fokozatok szépen sorjában jönnek, megtorpanás nélkül. Turbólyuk-érzet szinte nincsen, alacsonyabb fordulatszám-tartományokban talán érzékelhető, de az automataváltó hamar közbelép, és visszaváltással remekül kezeli a folyamatot.

suzuki-vitara-s-1-4t-4wd-6at-teszt-autoaddikt-007

Jó fogyasztási értékeket mutatott fel a Suzuki Vitara S 1.4T a teszthét során: a gyárilag előirányzott városi átlagot sikerült feljavítanunk, ugyanis kereken 6.3 litert rögzítettünk 100 kilométerre. Országúton, folyamatos 90 kilométer/órás tempónál, 30 kilométer nagyjából sík szakaszon 4.8 liter/100 kilométeres adat született.

suzuki-vitara-s-1-4t-4wd-6at-teszt-autoaddikt-011

Árak

A tesztben szereplő Suzuki Vitára S 1.4 literes benzinessel, összkerékhajtással és 6 sebességes automataváltóval 7 210 000 forintba kerül, míg a belépőszintű, GL felszereltségű, 1.6 literes szívó benzinessel felruházott verzió 4 490 000 forintért vihető haza.

2016 Suzuki Vitara S 1.4T 4WD 6AT

Motor

Motortípus: soros elrendezésű 4 hengeres benzinmotor, turbóval

Lökettérfogat: 1373 cm³

Maximális teljesítmény: 140 LE @ 5500 ford./perc

Maximális forgatónyomaték: 220 Nm @ 1500 ford./perc

Erőátvitel: összkerékhajtás, 6 fokozatú duplakuplungos automataváltóval

Méretek, egyéb műszaki adatok

Hossz: 4175 mm

Szélesség: 1775 mm

Magasság: 1610 mm

Tengelytáv: 2500 mm

Első gumik mérete: 215/55 R17

Hátsó gumik mérete: 215/55 R17

Tömeg, üresen: 1185 kg

Megengedett össztömeg: 1730 kg

Csomagtartó mérete: 375 liter, 710 literig bővíthető

Üzemanyagtartály mérete: 60 liter

Menetteljesítmények

Végsebesség: 200 km/h

Gyorsulás 0-ról 100-ra: 10.2 s (gyári), 9.3 s (saját mérés)

Fogyasztási adatok

Saját, mért eredmény (átlagos használattal)

Városi: 6.3 l/100 km

Országúti: 4.8 l/100 km

Vegyes: 5.9 l/100km

Gyárilag mért eredmények

Városi: 6.5 l/100km

Országúti: 5.1 l/100km

Vegyes: 5.6 l/100km

CO2 kibocsátás: 127 g/km

Bővebb információ a Suzuki hazai importőrének honlapján, IDE kattintva.

Még több fotó: AutóAddikt Facebook oldal

A cikkhez tartozó fényképeket Canon EOS 5D Mark II fényképezővel készítettük.
Az online- és egyéb kommunikációnkhoz ASUS ZenFone 2 okostelefont használunk.
Együttműködő partnereink: Acer Hungary, ASUSGigabyte, SonyEpson, Kaspersky Lab, Canon, Camera Kft., Nike

Teljes haszinjármű palettáját kiállítja a Ford a 2016-os Construma szakmai kiállításon

Érezhetően fellendült az építőipar Magyarországon: épp ezért a Ford idén a Construma szakkiállításon is bemutatja haszonjármű portfólióját az építőipari szakembereknek, ezzel is felhívva a figyelmet a modellek variálhatóságában rejlő hasznos megoldásokra és az NHP program keretében még elérhető kedvező finanszírozási lehetőségekre.

ford-ranger-2016-xlt-autoaddikt

Magyarországon a haszonjárműpark elöregedett, sok esetben a használhatóság határáig üzemeltetik a vállalkozók az építőanyagok szállítására használt teherautóikat. A válság évei a Magyarországon elérhető, viszonylag fiatal használt kisteher járművek számát is lecsökkentették, kevés a fiatal, megbízható forrásból elérhető használt áruszállító. Ezért jelent óriási lehetőséget az NHP programból, 2,5 %-os kamattal készletről elérhető új Ford haszonjárművek kínálata. A modellek széles választéka, minden vállalkozás igényét kielégíteni képes, rugalmasan variálható alváz, felépítmény, motor és felszereltség variációi miatt a Ford haszonjármű kínálata iránti kereslet folyamatosan növekszik, az új Rangernek és Transit modellek széles kínálatának köszönhetően a Ford kiemelkedő eredménnyel zárta az első negyedévet.

A Ford idén márciusban összesen 1232, az első negyedévben pedig 3144 darab gépjárművet értékesített Magyarországon, mely 200 darabbal, 6,7 százalékkal múlja felül a tavalyi év azonos, kiemelkedően eredményes időszakában elért eredményeket, és 12,87 százalékos piacrészesedést jelent.

„Az első negyedéves értékesítésünk legjelentősebb eredménye a haszonjármű kategóriában piacvezető Transit modellek sikere. A különböző Transit modellváltozatokból összesen 983 darab talált gazdára, Rangerből pedig 262 darabot értékesítettünk. Az egyre nagyobb számban beérkező új Rangerekre pedig szintén magas szerződés állománnyal bírunk, így minden okunk megvan az optimizmusra” – mondja Szamosi Viktor, a Ford magyarországi ügyvezető igazgatója.

A Construmán a vadonatúj  Ranger mellett a Connect, a Courier, a Transit Custom (V362) és Transit (V363) különböző dobozos, szimpla és dupla kabinos változatai is megjelennek.

„A kis cégek, flottavásárlók körében egyre élénkülő érdeklődést tapasztalunk, és a NHP folytatásával a második negyedévben még növekvő megrendelés állománnyal tervezünk. Magánvásárlói piacon tapasztalható enyhe élénkülést pedig kedvező hitelkonstrukciókkal és a nyílt hétvégén debütáló speciális ajánlatokkal igyekszünk tovább erősíteni„ – avat be Dalos Attila a Ford magyarországi kereskedelmi igazgatója.

A Team Sky Ford Mondeo kísérőautója kemény teszteken megy keresztül

A kerékpárosok csak Észak Pokla elnevezéssel emlegetik ezt a versenyt – a Team Sky csapata pedig egy Ford Mondeo-t készít fel kísérőautónak.

ford-mondeo-team-sky-2016-autoaddikt

A Párizs-Roubaix szakasz a kerékpáros versenynaptár egyik legkeményebb futama. A kegyetlen útszakasz majdnem 260 kilométer hosszú, ahol gyakoriak a kátyúk, ráadásul 50 kilométeren át macskakő borítja az utat.

Ám a Párizs-Roubaix nem csupán a 200 versenyző és a kerékpárok számára jelent komoly kihívást, hanem a kísérő autók számára is, s ez alól a Team Sky csapat Ford Mondeója sem jelent kivételt, amely hat órán követi majd a mezőnyt Észak-Franciaországban.

Mint a Ford többi, európai piacra gyártott modelljét, a Team Sky Mondeóját is a vállalat belgiumi Lommel Próbapályáján tesztelték, hogy jól bírja a kemény útviszonyokat. Ez az a létesítmény, ahol a Ford 80 kilométernyi kíméletlen utat épített ki, hogy próbára tegye legújabb autóit.

A Lommel Próbapályán több mint száz extrém útfelület vár a járművekre, valamint egy 1,9 kilométeres útszakasz, amely pontos másolata a világ leggonoszabb, kátyúkkal és szörnyű burkolatokkal borított útjainak. Erről a részről természetesen a durva francia macskakő sem hiányozhat, ami éppen olyan, mint a Párizs-Roubaix szakasz burkolata.

A Ford mérnökei keményebb rugózással és merevebb futóművel szerelték fel a Team Sky csapat Mondeóját, hogy az autó kényelmesebben szállíthassa a versenyhez szükséges 400 kilogrammnyi extra terhet, amibe a három csapattag mellett kilenc kerékpár, öt tartalék kerék, több mint 50 italospalack, szerszámkészlet, sőt még egy nagy hűtődoboz is beletartozik.

Kifejezetten az április 10-i Párizs-Roubaix futamhoz igazították az autó 20 milliméterrel megemelt hasmagasságát, ami jobban megfelel az ottani útviszonyokhoz. A motort, a fékcsöveket és a differenciálművet 5 milliméter vastag alumínium lemezek védik az alulról érkező ütésektől és a kőfelverődéstől.

“A Párizs-Roubaix az elképzelhető legkomolyabb igénybevételt jelenti egy jármű számára – vagyis pontosan olyan megpróbáltatást, aminek mérnökeink nap mint nap kiteszik autóinkat Lommelben” – vélekedett Stephan Anssems, a Ford Európa járműdinamikai részlegének vezető mérnöke. “Keményebb futóműve és kiegészítő védőelemei ellenére a Team Sky csapat számára kialakított Mondeo valójában ugyanolyan erős és strapabíró szerkezetre épül, mint összes többi modellünk.”

A Team Sky kombi karosszériás Mondeójában a Ford Intelligens Összkerékhajtás technológiája működik. Ez a rendszer folyamatosan ellenőrzi az egyes kerekek tapadását, és 20 ezredmásodperc alatt (vagyis az emberi szempillantásnál hússzor gyorsabban) képes megváltoztatni a nyomaték elosztását az első és a hátsó kerekek között, hogy az autó a csúszós vagy laza útburkolaton is magabiztosan haladjon.

A Kátyúfelütés-mérsékléssel kiegészített Folyamatos Lengéscsillapító Vezérlés technológia áthangolja a Mondeo futóművének működését, ha azt érzékeli, hogy a kerék egy kátyúba döccen, így megelőzi a felfüggesztés károsodását.

“A bicajos legszörnyűbb rémálma, hogy defektet kap, ám a kísérő autónak nyoma sincs” – mondta el Servais Knaven, a Team Sky sportigazgatója. “Szerencsére mi számíthatunk arra, hogy a Ford Mondeo a legrosszabb körülmények közt is rendelkezésre áll majd – akár egy új kerékre lesz szükség, akár elsősegélyre vagy csupán egy palack frissítőre. Ez nagyon fontos, mert ez is dönthet az első és a második helyezés között.”

A Ford az idei év elején jelentette be, hogy több évre szóló partneri megállapodást kötött a Team Sky csapattal, s így a márka lesz az elit kerékpárcsapat exkluzív autó- és haszongépjármű-szállítója. Ez a partneri kapcsolat azóta már eredményesen működik: a csapat megnyerte a hétnapos Párizs-Nizza futamot, és elindul a Giro d’Italia, a Tour de France és Vuelta a España évenként megrendezett Grand Tour futamain. A Team Sky flottájában a Mondeo mellett más modellek is szerepelnek: a Ford Kuga SUV, az S-MAX, a Tourneo Custom személyszállító és a Transit áruszállító.

Már tudjuk, mi lesz a centenáriumi BMW Fesztivál és BMW Festival Night három napon át tartó menetrendje

2016. szeptember 9-e és 11-e közt a vezetés lélegzetelállító élménye járja majd át a müncheni Olympiapark mintegy 110 000 négyzetméteres területét a BMW-vel: a bajor gyártó centenáriumi ünnepségsorozatának THE NEXT 100 YEARS mottója alatt életre hívott háromnapos BMW Fesztivál és kétestés BMW Festival Night világhírű előadókkal és a márka százéves történetének 300 guruló műalkotásával várja a rajongókat.

bmw-festival-night-2016-autoaddikt

2016. március 7-én – napra pontosan száz évvel azután, hogy a BMW AG-t beregisztrálták a cégjegyzékbe – a BMW Group bejelentette világméretű centenáriumi ünnepségsorozatának főbb állomásait és részleteit. A bajor gyártó százéves történetének emléket állító világméretű programsorozat a „THE NEXT 100 YEARS” mottó alatt utazza körbe a kontinenseket, az ünnepség egyik legnagyobb volumenű állomásaként megálmodott BMW Fesztivál és BMW Festival Night pedig 2016. szeptember 9-11. között érkezik meg München belvárosába. A nagyszabású rendezvénynek – amely több tízezer rajongót invitál majd Németországba a világ számos pontjáról – a müncheni Olympiapark ad otthont, az olimpiai stadion, az Olympic Hall és a liget parkolójaként szolgáló „Parkharfe” teljes területén, csupán néhány kilométerre attól a helytől, ahol a BMW AG egy évszázaddal ezelőtt megszületett. A háromnapos ünnepségbe a BMW Múzeum, a BMW Welt és a márka ikonikus, négy hengert formázó központi épülete is becsatlakozik majd.

A BMW Fesztivál nappali programsorozata

2016.szeptember 9-11. között a müncheni Olympiapark mintegy 110 000 négyzetméteres területén a BMW mellett a BMW Motorrad, a BMW M és a BMW i divíziók, valamint a teljes BMW Lifestyle részleg is bemutatkozik, a háromnapos rendezvény látogatói így életre szóló élményeket szerezhetnek a bajor gyártó márkái és termékei által kínált önfeledt szórakozásból és izgalmas mobilitásból, amely a múlt és a jelen járművein túl a jövő BMW modelljeit is jellemzi majd.

Az egyedülálló márkabemutató mellett a rendezvényre kilátogató vendégek – és köztük a világ legnagyobb BMW Klubjainak több mint 2 000 meghívott képviselője – első kézből élhetik át a BMW által kínált átfogó varázslatot: a rajongók kifejezetten a BMW Fesztiválra készített interaktív, szórakoztató elemekben tapasztalhatják meg a jövő mobilitását és az intelligens járműkapcsolatok napjainkban szinte elképzelhetetlen mélységét. A BMW előtt álló több évtizedes utat bemutató interaktív elemek pihentető, mégis rendkívül intenzív információ-szolgáltató, inspiráló és szórakoztató környezetben emelik megdöbbentő magasságokba a vezetés abszolút élményét. A különleges élményzónát a BMW százéves történetének 300 életnagyságú mérföldköve fogja majd közre, örök klasszikussá vált legendás járművek és napjaink ikonikus modelljei képében. A BMW Fesztivál nappali programsorozatában minden korosztály megtalálja majd önmagát, a szervezők ráadásul számos meglepetéssel is készülnek.

A BMW Fesztivál nappali programjaira minden látogatónak ingyenes belépést biztosítunk.

A BMW Festival Night

2016. szeptember 9-én és 10-én este a bajor gyártó a müncheni olimpiai stadionban megrendezett BMW Festival Night keretein belül ismét megünnepli a BMW előtt álló következő száz évet, miközben a márka évszázados sikertörténetének is emléket állít. Az esemény házigazdája Németország népszerű rádiós és televíziós személyisége, Thomas Gottschalk lesz, aki számos hírességgel és egy sor legendás járműkülönlegességgel kápráztatja majd el a közönséget. A színpadon világhírű előadók és zenekarok váltják majd egymást, a klasszikus zenétől kezdve egészen a modern pop ismert dallamaiig: fellépnek többek között a Müncheni Filharmonikusok, Eva Lind, Peter Kraus, Lena, a Simply Red és a Sunrise Avenue.

Az egész estés élményt egy sor magával ragadó előadás teszi majd teljessé, így például a világbajnok break-táncosokból álló Flying Steps világhírű „Red Bull Flying Bach” műsora.

A BMW Festival Night szeptember 9-i és 10-i estjeire a www.bmw-festival.com weboldalon vagy a München Ticket értékesítési hálózatán keresztül vásárolhatnak jegyeket az érdeklődők. A szervezők mindkét estére ugyanazzal a programmal készülnek.

A weboldalon mindemellett a BMW Fesztivál és a BMW Festival Night részletes menetrendje, valamint a programsorozat legfrissebb információi is megtalálhatók.

A BMW Fesztivál és a BMW Festival Night rövid áttekintése:

BMW Fesztivál (nappali események):

  • Ingyenes belépés
  • Három napon át tartó sokszínű élmény a müncheni Olympiaparkban
  • Főbb események:
  • A BMW VISION NEXT 100 tanulmányautó teljes életnagyságban megtekinthető lesz a BMW Welt „Future Exhibition” csarnokában
  • Családi album: színpadra gurul a BMW aktuális modellpalettája
  • A müncheni olimpiai stadion parkolójában a világ legnagyobb BMW Klubjai állítják ki guruló gyöngyszemeiket
  • Élő drift-show és drift-taxi a müncheni olimpiai stadionban
  • Interaktív, szórakoztató elemek rendkívüli élményzónája a müncheni Olympiaparkban
  • Nyitva tartási időpontok (még változhatnak):
  • Szeptember 9. péntek: 12:00 – 19:00
  • Szeptember 10. szombat: 10:00 – 19:00
  • Szeptember 11. vasárnap: 10:00 – 19:00

BMW Festival Night:

  • Jegyek kaphatók a bmw-festival.com weboldalon és a München Ticket jegyirodáiban
  • Sokszínű zenés centenáriumi showműsor világhírű előadókkal
  • szeptember 9-én és 10-én este
  • Mindkét este ugyanaz a program
  • Helyszín: a müncheni olimpiai stadion
  • Nyitás: 17:00
  • A showműsor kezdete: 19:30
  • A showműsor vége: 22:30

LEGFRISSEBB

Új kihívó a spanyol autópiacon – bemutatkozott az Ebro, amely a...

0
Spanyolország autóiparát évtizedek óta a SEAT és a Cupra neve fémjelzi, ám most Barcelonában egy új márka, az Ebro jelent meg a színen, amely...

TESZTJEINK