Főoldal Blog Oldal: 480

[TESZT] BMW 320d Limousine Luxury Line – hűen a tradíciókhoz

Letűnt korok emléke lehet sokak számára a BMW 3-as sorozata, annak minden klasszikus és kevésbé klasszikus képviselőjével. Vegyük is át az 1975-től gyártott portfólió jelentősebb állomásait. Apró BMW 3 gyorstalpaló következzen tehát bevezetőként.

bmw_320d_luxury_line_001

1975 és 1981 közt volt gyártásban az E21 kódnevű, „cápa”, vagy „cápaorrú” BMW-ként emlegetett háromajtós kasznival bíró változat. Ennél a modellnél lett népszerű a vezetőállás felé döntött középkonzol. A legendás E30 1982 és 1991 közt domborított, majd az E36 7 éven keresztül szolgálta ki az igényeket (itt már 321 lóerős verziót is beszerezhettünk – M3). Az E46 1996 és 2008 közt volt piacon, jelentős technológiai újításokkal, majd az E90-E93 szériák 2004 és 2013 közt váltották egymást. Kettő évvel ezelőtt pedig megkezdődött a jelenlegi 3-as, az F30/F31/F34 sorozatgyártása, 4 ajtós limuzin, 5 ajtós kombi (touring) valamint 5 ajtós ferdehátú (GT) karosszériaváltozatokban. Cikkünkben a BMW 320d Limousine-t mutatjuk be olvasóinknak.

A kronológia legfrissebb képviselője

Luxury Line, Individual csomag – ilyen, és ehhez hasonló kifejezések lengik be a BMW konfigurátorát, a teljesség igénye nélkül. Nem véletlenül ragadtuk ki ezt a két kifejezést, ugyanis a szerkesztőségünknél járt tesztautó pontosan ezt a kettő felszereltség-pakkot hordozta büszkén – de majd erre később kitérünk, mit is tartalmaznak ezek a hangzatos elnevezéssel bíró opciók.

bmw_320d_luxury_line_002Nem véletlenül említettük a címben a hagyományokhoz való hűséget a BMW 3-as szériája esetében, ugyanis a formavilág, a dizájn, a kocsiszekrény kialakítása mind próbálja követni az anno, mára 40 évvel ezelőtti trendeket. Persze átkonvertálva úgy, hogy a mai, huszonegyedik századi ízlésnek maradéktalanul megfeleljen. Nem baj, ha konzervatívnak tűnnek a benyomások, nem baj, ha úgy látjuk, a BMW-nél nem feltétlenül követik a manapság oly népszerű, már lassan minden autóformán fellelhető íveléseket, törésvonalakat, lekerekítéseket – s még sorolhatnánk napestig.

bmw_320d_luxury_line_003Adott a klasszikus hűtőmaszk, kettéosztva, a dupla kerek fényszórópáros. Ennyi elég is a félreismerhetetlenül bajor recepthez, tévedés joga kizárva, ismérvek első helyre pozícionálva. No de hogyan? Természetesen úgy, hogy az a kifinomult, néha már elfogultnak is definiálható közízlésnek megfeleljen, vagy legalábbis egy olyan réteg ízlésének tegyen eleget, amely vakon bízik a brandben, viszont nem bízik a véletlenben. Sokak által a dupla veseformához hasonlított légbeömlők viszik a hangsúlyt a 2015-ös BMW 3-as esetében is, a lapított, két szélre húzott fényszórópáros vonzza a tekintetet, a körkörös dupla LED alapú menetfények pedig még jobban fokozzák az összhatást. Krómberakás is akad, a maszk egyértelműen, valamint a ködlámpahelyek kialakítása is kapott egy-egy csíkot az ezüstös tónusból, mely szó szerint szigorúan növeli az autó megjelenését.

bmw_320d_luxury_line_004

Mivel a BMW portfóliójának összes képviselője egy és ugyanazon stílusvilág szerint készül – legalábbis, ami a dizájn részét illeti a folyamatnak -, nem nehéz megtalálni a hasonlóságot kezdve az 1-es sorozattól egészen a 7-esig, vagy akár az i modellekig. S pontosan ez a megmagyarázhatatlan varázsa a márkának; nem akar, de közben folyamatosan bír újat mutatni.

Megmaradt minden, ami tradicionális

Nem véletlenül aggatják a BMW tervezőmérnökei, dizájnerei a Limousine utótagot a lépcsőshátú BMW 3-asra, ugyanis a jól bevált karosszériaforma mindmáig népszerű, kiemelten. Aki ferdehátúzik, az tegye, itt a konzervatív ösztönök a nyertesek, nem véletlen tehát a feljebb emlegetett célcsoport kiválasztása sem a 3-ashoz. Tehát a régi összetevők szerint: motorháztető, dupla ajtós oldalvezetés, csomagtértető. Ennyi – lenne, ha a dinamizmus, sportosság, vitalitás és lendület nem lenne jelen, tesztelésre kapott verziónknál 18 colos alufelnik, krómozott (egycsövű) kipufogóvég, indokolt felületeken indokoltan megálmodott fénytöréssel játszó vonalvezetés tekintetében. A teljesség igénye nélkül.

bmw_320d_luxury_line_011Arányok tekintetében sincs kivetnivaló, a BMW 3-as megtartja sportosságát, méghozzá úgy, hogy az 1429 milliméteres magasság nem zavaróan hozza a „lapos” jelleget, a ki- és beszállás viszonylag könnyeden működhet. Az oldalablakok üvegfelületei 1/3-2/3 arányban vannak beirányozva hozzávetőlegesen, az övvonal talán kicsit magasabbra lett húzva, de a beltér komfortjának testreszabásával optimalizálható a kilátás.

bmw_320d_luxury_line_009Ejtsünk is néhány szót a külső kapcsán a vezethetőségről: a vékonyra tervezett A és C oszlopok remek kilátást nyújtanak a vezetőnek és utasainak is egyaránt, az emelt far viszont korlátozhat a tolatásnál – itt segítségül hívhatjuk a tükröket, valamint a tűéles képet produkáló tolatókamerát, melyre éjszaka, vaksötétben is nyugodtan támaszkodhatunk.

Jellegzetesen BMW-s a 3-as fara is, letisztultság és egyszerűség jellemzi. A hátsó helyzetjelzők burái kettéosztottak, a belső felek a csomagtérfedél felületén kaptak helyet, a felépítés LED, a kialakítás pedig szorosan követi az autó kocsiszekrényének formavilágát. Így nem meglepő, hogy itt is számtalan párhuzamos ívvel találkozunk, némi gömbölyítéssel is, valamint robosztus lökhárítóelem-kialakítással. Az egész összkép rendkívül egységes, olyan, mintha a BMW 3-as egyetlen elemből állna mindösszesen.

Lényegre tör. Minőségi. Szerethető

A BMW 3-as belső tere egyértelműen a vezető köré épül, persze az utasokkal is törődik. Pontosan olyan arányban, ahogyan azt a biztonságos és kellemes vezetési élmény megkívánja. Prémiumkategóriához hűen az anyaghasználat első osztályú, az illesztések egységesek, az egész vázszerkezet masszív, egyben van, nincsenek fals zizegések, zörgések, nyikorgások – igaz, a tesztautóban alig volt több, mint 11 ezer kilométer.

bmw_320d_luxury_line_013

Teljesen jól átlátható, informatív központi műszeregységet kapunk a BMW 3-as esetében is, a már megszokott műszerelrendezéssel, kialakításokkal. Mint a többi bajor modellben, itt is a vezetőülés köré fonódik az enteriőr, kis szögben döntött középkonzollal, tabletre emlékeztető infotainmenttel, valamint a remekül kapcsolható 8 sebességes automataváltó karjával együtt.

bmw_320d_luxury_line_014

A Luxury Line egyik alappillére a beltér. Konkrétan annak részösszetevői, mint például a intarziás gyökérfa díszbetét, amely véleményünk szerint sokkal inkább kelt oda nem illő műanyag hatást, mintsem egyediséget, eleganciát. Az ergonomikus, hosszában és széltében is kiválóan tartó, hosszú utazások során is kellő komfortot nyújtó első ülések – hasonlóan a hátsó hármas soréhoz – kitűnően megmunkált és egyedi varrású bőrkárpitot kaptak, továbbá rengeteg krómhatású kiegészítőt és felület-részletet találunk a cockpit, valamint a beltér részleteiben elmerülve.

bmw_320d_luxury_line_015

Sok funkció, kevés gomb: a BMW iDrive alapvetően ezt jelenti. A belső rendszerek úgy lettek kialakítva és tervezve, hogy a lehető legkevesebb plusz tevékenységet kelljen eszközölni, teljes irányítás alatt tartva vezetés közben az autó funkcióit. Ami pedig hab a tortán: az iDrive jelenleg minden egyes BMW 3 modellnél az alapfelszereltség részét képezi.

bmw_320d_luxury_line_016

Innováció a lételeme

bmw_320d_luxury_line_019Rengeteg, mára már szintén elhagyhatatlan biztonsági funkciót tartalmaz(hat) a BMW 3-as felszereltségi listája. A sávelhagyásra figyelmeztető automatika, a táblafelismerő automatika, az adaptív fényszórók, valamint az aktív védelmi rendszer (motormenedzsment, gondosan hangolt futómű, fékrendszer összessége) csak néhány a számos innovatív felsorakoztatott technológia közül.

bmw_320d_luxury_line_017A vezetés kényelmét szintén számtalan plusz funkció teheti biztonságossá a BMW 3-asban. Az aktív sebességszabályozó automatika például hihetetlenül intelligens, ugyanis precízen képes arra, hogy az előttünk haladó autó mögött megtartsa a mindenkor optimális követési távolságot, úgy, hogy a sebességet a forgalom tempójához igazítja (Stop & Go automatika). Opcionálisan rendelhető a Surrond View rendszer is, melynek lényege, hogy az autóba integrált, akár öt halszemoptikás kamera átfogó képet ad a környezetről, szélsőségesebb esetekben is.

20 híján 400

380 Newtonméteres csúcsnyomatékot képes az 1995 köbcentiméteres, sornégyes, 184 lóerős dízelmotor átvinni a hátsó kerekekre, nyolcfokozatú automataváltón keresztül. A legnagyobb teljesítmény kereken 4000-es, míg a legmagasabb forgatónyomaték-érték 1750-es percenkénti fordulatszámon érkezik.

bmw_320d_luxury_line_022

A BMW 320d dinamikája tökéletes, a 380 Nm ténylegesen érezhető, az automataváltó hirtelen gázadásokra hajlamos reakciókésésekkel reagálni. Manuálisba kapcsolva (akár váltókar, akár a kormány mögötti fülek) azonban jobban testre szabható a hajtáslánc, a fel- illetve visszaváltások többnyire akkor érkeznek, amikor a vezető ténylegesen elvárja. Az 1495 kilogrammos száraz tömeg átlagos, a váltó áttételezése viszont kellően jól van párosítva a motor karakterisztikájával – nem kell nagyon attól tartanunk, hogy kifogyunk az erőtartalékokból, akár egy szimpla országúti előzés, vagy akár autópályán történő közlekedés során. Amennyiben sebességkorlátozás nélküli pályán (Németország) közlekednénk, úgy a 235 kilométer/órás végsebesség is illusztris.

bmw_320d_luxury_line_012

Hihetetlenül stabil az elöl MacPherson, hátul multilink felfüggesztés. Szinte nincs olyan enyhe, vagy épp erőteljesebb ívű kanyar, amelyet a megfelelő határokon belül tartott sebességgel ne lehetne bevenni könnyedén, úthibáktól függetlenül; az országúti 90 kilométer/órás tempó olyan, mintha hatvannal tötymörögnénk. Mindazonáltal a futómű feszesre hangolt, mégis lágyan csillapít, annak ellenére, hogy a 18 colos kerekek sem éppen a menetkomfort növeléséről híresek méretüket tekintve.

Takarékos? Tud az is lenni, visszafogottan

Legendák keringenek arról, hogy a BMW 320d kimagasló üzemanyag-fogyasztási paraméterekkel bír. Nos, egyik szemünk sír, a másik nevet, ugyanis nagyon egyedi, utánozhatatlan értékek nem születtek a több napos tesztelés során, amelybe megpróbáltunk minden lehetséges utazási környezetet besűríteni.

bmw_320d_luxury_line_021Először megpróbáltunk rendkívül gazdaságosak lenni, segítségül hívva az ECO PRO módot. A BMW által fejlesztett intelligens rendszer felismeri vezetési stílusunkat, a hajtás összetevőit annak megfelelően konfigurálja és állítja be automatikusan. Nos, ez alapvetően sikerült is, hiszen a városi fogyasztás 5.9, az országúti pedig 4.3 liter lett 100 kilométerre átlagolva. Ha összehasonlítjuk a gyári értékekkel (nem tudjuk, hogy ezek az értékek szintén ECO PRO módban születtek-e), láthatjuk, hogy 5, valamint 4 tizeddel léptük túl a meghatározott adatot. Az ECO PRO kikapcsolásával nagyjából 1 liter pluszt termeltünk mindkét esetben – 6.7 liter/100 kilométer városban, 5.2 liter/100 kilométer országúton. Autópályán ECO PRO nélkül közlekedtünk, hozzávetőlegesen egy 20 kilométeres, emelkedőktől mentes szakaszon, itt 5.5 literes átlag született, ami teljesen korrekt eredmény.

bmw_320d_luxury_line_007

A BMW 3 Limousine legolcsóbban 8 049 000 forintért vihető haza, ezért az összegért 1.6 literes benzinmotort kapunk 136 lóerővel (316i). A legvaskosabb alapárral a 335d xDrive rendelkezik (ha nem számítjuk ide az ActiveHybrid 3 15 795 000, valamint az M3 21 193 000 forintos bruttó ellenértékét), a tesztben szereplő modell pedig (320d) 9 499 000 forintról startol, nyilvánvaló, a gazdag opciós plusz felszereltségi lista jócskán megfejeli a végösszeget.

bmw_320d_luxury_line_006

2015 BMW 320d Limousine specifikációk

Motor

Motortípus: négyhengeres turbótöltött dízelmotor

Lökettérfogat: 1995 cm³

Maximális teljesítmény: 184 LE @ 4000 ford./perc

Maximális forgatónyomaték: 380 Nm @ 1750 ford./perc

Erőátvitel: hátsókerékhajtás, nyolcfokozatú automataváltóval

Méretek, egyéb műszaki adatok

Hossz: 4624 mm

Szélesség: 1811 mm

Magasság: 1429 mm

Tengelytáv: 2810 mm

Első gumik mérete: 225/45 R18

Hátsó gumik mérete: 225/45 R18

Tömeg, üresen: 1495 kg

Megengedett össztömeg: 1970 kg

Csomagtartó mérete: 480 liter

Üzemanyagtartály mérete: 57 liter

Menetteljesítmények

Végsebesség: 235 km/h

Gyorsulás 0-ról 100-ra: 7.5 s (gyári), 11.9 s (saját mérés)

Fogyasztási adatok

Saját, mért eredmény (átlagos használattal)

Városi: 5.9 l/100 km

Országúti: 4.3 l/100 km

Vegyes: 4.1 l/100 km

Gyárilag mért eredmények

Városi: 5.4 l/100km

Országúti: 3.9 l/100km

Vegyes: 4.4 l/100km

CO2 kibocsátás: 117 g/km

Bővebb információ a BMW hazai honlapján, IDE kattintva.

Még több fotó: AutóAddikt Facebook oldal

A cikkhez tartozó fényképeket Canon EOS 5D Mark II fényképezővel készítettük.
Együttműködő partnereink: Acer Hungary, ASUS, Sony,  Canon, Camera Kft.
Utómunka hardver: Acer, ASUS

Munkaállomás a jövőben – a Nissan megalkotta?

Előfordult már, hogy munkateljesítménye visszaesett? Aludtunk már el az íróasztalunra borulva? Voltunk már késésben annyira, hogy még a reggeli kávét sem tudtuk meginni? A Nissan nem spórol a humorral most sem – nézzük elképzeléseiket.

Mindez a múlté lehet az innovatív irodai munkaállomásnak köszönhetően, ami a legújabb Nissan Qashqaiba rejtett technológiák és a Nissan mérnökeinek újszerű megközelítése nyomán jöhetett létre.

A crossover munkaállomás prototípusát azután készítették el, hogy a Nissan Technical Centre Europe egyik mérnöke megfigyelte: a jármű technológiája növelheti a munkahelyen nyújtott teljesítményt.

A Nissan 360 fokos parkolókamera rendszerének (AVM) és a mozgó tárgyak észlelésének elvét is beépítették a munkaállomásba, így a dolgozó egy lépéssel a munkatársai előtt járhat, míg a jármű éberségfigyelő rendszerével megelőzheti az esetleges figyelemvesztést és a késő délutáni teljesítménybeli visszaesést.

A munkaállomás emellett a Qashqaiban is megtalálható ergonomikus üléssel is rendelkezik, amely folyamatos megtámasztást ad a csípőnek, a csigolyáknak és a mellkasnak.

„A Qashqai íróasztal nem csak szórakoztató, de hűen tükrözi, hogy a crossover technológiái miként könnyíthetik meg mindannyiunk életét” – jelentette ki David Moss, a Nissan európai műszaki központjának alelnöke. „Miközben a járművek egyre több szálon kapcsolódnak életünkhöz, ez a technológia a járművön kívüli életben bizonyul rendkívül hasznosnak” – tette hozzá. Jó példa erre a közelmúltból az, ahogy a Nissan egyedi 360 fokos parkolókamera technológiáját a japán tenger- és földtudományok és kapcsolódó technológiák ügynöksége és a Topy Industries, Ltd. rendelkezésére bocsátotta egy olyan projekt keretében, amely segíthet megismerni az óceánok mélyének rejtelmes világát.

„Egyelőre ugyan nem tervezik a munkaállomás gyártását, de sohasem lehet tudni mit hoz a jövő.”

360 fokos parkolókamera

A hátrameneti fokozat ikonra kattintva aktiválható kamera segítségével az irodai dolgozók az íróasztalunk körül 360 fokos látótérre tehetnek szert.

Mozgó tárgyak észlelése

Hangjelzés figyelmeztet arra, ha az íróasztalt bármely irányból egy munkatárs közelíti meg 5 méteres sugárban.

Éberségfigyelő rendszer

A billentyűzetbe és egérbe szerelt érzékelők mérik a dolgozó teljesítményét; ha egy beprogramozott időtartamot követően nem észlelhető aktivitás (ez az időtartam szabadon beállítható, pl. 5 másodpercre vagy akár 50 percre), akkor arra vizuális figyelmeztetés, valamint hangjelzés hívja fel a figyelmet.

360 fokos parkolókamera

A parkolás megkönnyítése érdekében kifejlesztett 360 fokos parkolókamera 360 fokos felülnézeti képet jelenít meg az autóról. A technológia segítségével a vezető megállapíthatja az autó parkolóhelyekhez és közeli tárgyakhoz képest elfoglalt helyét, így egyszerűbben parkolhat.

Mozgó tárgyak észlelése

A mozgó tárgyak észlelése technológia az elülső és hátsó parkolássegítő érzékelőket használja, amelyek a sofőrt manőverezés közben hangjelzéssel, illetve a Qashqai műszerfalán megjelenő vizuális jelzésekkel figyelmeztetik; ezáltal a sofőr parkolás vagy lassú haladás közben is időben észlelheti a jármű körüli akadályokat. 

Éberségfigyelő rendszer

Az új Qashqai intelligens módon ismeri ki sofőrjét, így meg tudja állapítani, mikor lankad vezetője figyelme. A rendszer felméri a sofőr vezetési stílusát, majd a műszerfalon figyelmeztetést jelenít meg – egy villogó kávészimbólum formájában -, ha a kormányzás ettől túlságosan eltér, és a vezetőnek pihenőt kell tartania.

Elindult a Volvo-Avicii kampány

A svéd előadóművész és producer, Tim Bergling, közismertebb nevén Avicii, valamint a Volvo Cars közötti kreatív együttműködés keretében az örökzöld sláger, a Feeling Good átdolgozásával indul útjára a Volvo Cars új márkakampánya.

https://youtu.be/VQlJhkD95Uc

A Stockholmban és a dél-svédországi Österlenben felvett klip az Avicii számára személyes jelentőséggel bíró helyszíneket jár be, és arról mesél, hogy a több éves, kimerítő turné után hogyan frissül fel a művész. A klipben Avicii családtagjai és közeli barátai is megjelennek.

„Az elmúlt hat évben végtelennek tűnő turnésorozaton vettem részt; csak az elmúlt kilenc hónapban tartottam pihenőt. Évente mintegy 325 előadást tartottam, plusz az utazások. Ezt nem lehet így folytatni. A végén újra kellett értékelnem a helyzetemet, és változtatnom kellett az életvitelemen. Svédország fontos a számomra; innen, a családomtól és barátaimtól nyerem az erőmet és energiámat. A Volvo beszélt rá arra, hogy az újraértékelés és a megújulás folyamatát jelenítsük meg ebben a klipben. Úgy vélem, remekül sikerült a közös munka.” – mondta Avicii.

A ‘Feeling Good’ című dalt eredetileg a Volvo Cars javasolta a művésznek. A produkciót Avicii hangszerelte, az énekre Audra Mae-t kérte fel.

„Remek érzés ismét együtt dolgozni Audra Mae-vel. Erőteljes és érzelemdús a hangja, áthatják a népzenei hagyományok. Legutóbb a True című albumon dolgoztunk együtt, ahol az Addicted To You című számban talán első ízben kóstolt bele az elektronikus zenébe. Audra mélyből fakadó előadásmódja nyomán új életre kelt a klasszikus dal. Nagyon elégedett vagyok a végeredménnyel.” – mondta Avicii.

A zenei klip, amelyben az új XC90 is megjelenik, újabb fontos lépés a Volvo Cars márkaátalakulási folyamatában, és jól érzékelteti azt a merőben új irányt, amelybe a svéd luxusautó-gyártó elmozdulni kíván.

„Rendkívüli örömünkre szolgált, hogy ebben a kampányban szorosan együtt dolgozhattunk Aviciivel, hiszen ő és a Volvo Cars hasonló folyamatokon megy keresztül. Egy új korszak vár ránk, ahogyan azt kampányunk elnevezése is tükrözi. Hosszú éveken át intenzív beruházásokat eszközöltünk, és tovább finomítottuk a márka arculatát. Ennek eredményeként egy vadonatúj Volvo Cars jött létre, amely gyorsabban, pontosabban reagál ügyfelei igényeire.” – mondta Alain Visser, a Volvo Car Group értékesítésért, marketingért és ügyfélkapcsolatokért felelős alelnöke.

Újból Superbrands díjat kapott a Hyundai

Idén harmadik alkalommal részesült a hazai és nemzetközi gazdasági szféra egyik legértékesebb kitüntetésében a Hyundai, amikor 2013 és 2014 után ismét elnyerte az üzleti élet legnevesebb szakemberei mellett a széles körben vett közönség, a vásárlók véleményét is tükröző hazai Superbrands és Business Superbrands címeket. A díjakat az év végén szervezett, ünnepélyes díjátadó keretében veszi át Kovács Pál, a Hyundai Holding Hungary Kft. ügyvezetője.

hyundai_logo_autoaddikt

Mindez különösen megtisztelő a Superbrands program jubileumi évében: az azt útjára bocsátó, független Brand Council szervezet 1995-ben, Nagy-Britanniában jött létre, és ma már világszerte 90 országban működik. A program azon márkák előtt tiszteleg, amelyek kiemelkedő sikereket értek el, illetve amelyek sikeresen képesek fenntartani ezen kivételes eredményt: ilyenformán a Superbrands követendő példát is állít a piaci verseny résztvevői elé.

Számos kereskedelmi díjtól eltérően a Superbrands nem csupán a szakmán belül értelmezhető bennfentes elismerés, hanem a fogyasztó számára is értékes, sokat mondó védjegy. Ezt mindennél jobban tükrözi, hogy a 23 tagból álló szakértői bizottság véleménye mellett a vásárlókat is megkérdezik a szervezők: a GfK Hungária támogatásával idén ismét megszervezték azt a 800 fős, reprezentatív, online közvélemény-kutatást, ahol közvetlenül a felhasználók mondhatják el véleményüket a márkákról.

Ezzel szemben szigorúan piaci, gazdasági szempontok alapján mérlegel a 2007-ben alapított Business Superbrands tizennégy tagú döntőbizottsága: olyan tényezők határozzák itt meg a díj odaítélését, mint az éves árbevétel, a szakmai szervezetek ajánlásai, vagy az úgynevezett Bisnode Rating, amely adóhatósági és cégbírósági adatok, illetve rendkívül részletes pénzügyi információk alapján minősíti a vállalatokat.

Egyszer nyerni megtiszteltetés, kétszer az élre kerülni elismerés. Az azonban, hogy idén harmadszor is megkaptuk a Superbrands címet hazánkban, arra kötelez bennünket, hogy hosszú távon is méltónak bizonyuljunk arra a bizalomra, amelyet ügyfeleink és a szakma megszavazott nekünk, és tudatosan törekedjük az elért színvonal folyamatos, fenntartható fejlesztésére. Aligha létezik még egy olyan hiteles, globálisan releváns kitüntetés, mint a Superbrands. Harmadszori sikerünk ugyanúgy szól a folyamatosan erősödő Hyundai márkának, az általa kínált, innovatív termékeknek és piacvezető szolgáltatásoknak, mint a Hyundai Holding Hungary Kft. munkatársai által végzett áldozatos, kitartó erőfeszítéseknek. Nem utolsó sorban hálával tartozunk ügyfeleinknek, akik folyamatos visszajelzéseikkel lehetővé teszik, hogy fejlődjünk” – nyilatkozta Kovács Pál, a Hyundai Holding Hungary Kft. ügyvezetője.

A hazai Superbrands 2015 és Business Superbrands 2015 díjakat hivatalosan az év végén vehetik át a kitüntetett vállalatok.

BMW M6 Cabrio a 2015-ös MotoGP különdíja

A BMW M GmbH a világ leggyorsabb kétkerekű versenyszériáját szervező Dorna Sports hivatalos partnereként május első hétvégéjén, a MotoGP Jerezben megrendezett Spanyol Nagydíján mutatta be a nagyközönségnek a 2015-ös idény legjobb kvalifikációját elérő versenyzőjének járó BMW M Különdíjat.

bmw_m6_cabrio_motogp_2015

A bajor gyártó 2003 óta minden évben egy exkluzív, egyénre szabott BMW M modellel tünteti ki a MotoGP-futamok időmérőin legjobban teljesítő versenyzőt, amely a 2015-ös versenyszezon végén sem lesz másképp: a különleges díj idén egy vadonatúj BMW M6 Cabrio sportmodell, különleges extrákkal felszerelve, melyet az idény negyedik futamának otthont adó jerezi aszfaltcsík paddockjában leplezett le a BMW.

„A BMW M Különdíj évről évre a MotoGP versenyszezon egyik kiemelkedő fénypontja – mindegyik versenyző vágya, hogy elnyerje ezt a különleges díjat” – hangsúlyozta a hivatalos bemutatón Pau Serracanta, a Dorna Sports kereskedelmi részlegének vezérigazgatója. „A szezon legjobb kvalifikációját elérő versenyzőnek járó autó leleplezése itt, Jerezben az évek során fontos hagyománnyá vált számunkra. A különdíj a MotoGP™ egész családját izgalomba hozza, a BMW M GmbH pedig idén újfent egy lélegzetelállító autóval lepett meg minket. Biztos vagyok benne, hogy ez a lenyűgöző BMW M6 Cabrio hőn áhított elismerés lesz a versenyzők között” – tette hozzá Pau Serracanta.

„Kifejezetten büszkék vagyunk rá, hogy a BMW M Különdíj ekkora tiszteletnek örvend a MotoGP-ben” – nyilatkozta Axel Mittler, a BMW M GmbH MotoGP-együttműködési részlegének vezetője. „A díj a MotoGP-vel kötött hosszú távú, sikeres együttműködésünk egyik fontos eleme, éppen ezért kiemelt jelentőségű számunkra, hogy évről évre a maximumot nyújtsuk e téren is. A 2015-ös versenyszezon különdíjának a vadonatúj BMW M6 Cabrio modellünket választottuk, amely idén januárban, a Detroiti Nemzetközi Autószalonon ünnepelte világpremierjét. Idén is teljes szívből szorítunk a MotoGP™ minden versenyzőjének” – fogalmazott Axel Mittler.

Az új BMW M6 modellpalettájával a BMW M GmbH megerősítette vezető pozícióját a nagyteljesítményű luxusautók szegmensében. Az elődmodellek kategóriájukban egyedülállónak számító, felülmúlhatatlan mércét állítottak fel az erőteljes teljesítmény, a hatékonyság, az agilitás, a komfort és a fejedelmi elegancia hibátlan egyensúlya terén, amely a BMW M sportmodellek védjegye. A legújabb BMW M6 modellpaletta pedig, amelynek az új BMW M6 Cabrio is tagja, még tovább finomított, aprólékos részletességgel átgondolt járműkoncepciójával új fejezetet nyit a legendás modell sikertörténetében. Az új BMW M6 Cabrio volánja mögött a vezető a vérpezsdítő teljesítmény és a kabriózás tökéletes összhangjának hamisítatlan élményét éli át, amelyhez az M TwinPower Turbo technológiával dolgozó V8-as benzinmotor 560 lóereje szolgáltatja az erőt (kombinált üzemanyag-fogyasztás: 10,3 liter / 100 km, kombinált károsanyag-kibocsátás: 239 gramm / km). A BMW M6 Cabrio mindössze 4,3 másodperc alatt gyorsul fel álló helyzetből 100 km/órás tempóra, végsebessége pedig (elektronikusan leszabályzott) 250 km/óra. A BMW M sportmodelleket fémjelző csúcstechnika, úgy mint a Drivelogic-kal ellátott M duplakuplungos automataváltó, a Dinamikus Lengéscsillapítás-szabályzás (DDC – Dynamic Damper Control) és az Aktív M Differenciálmű, minden vezetési helyzetben sportos és tökéletes kezelhetőséget biztosít.

A MotoGP 2015-ös BMW M Különdíjának választott vadonatúj BMW M6 Cabrio mindemellett már ránézésre is lebilincselő. A BMW Individual exkluzív, Frozen Blue Metallic királykék-metál fényezése egyszerre dinamikus és elegáns megjelenést kölcsönöz a kabriónak, a modell impozáns kiállását pedig a duplaküllős, 20 coll méretű BMW M könnyűfém keréktárcsák erősítik tovább. Az utastérben a BMW Individual Merino Opal White opál fehér bőrözés tökéletes összhangot alkot a BMW Individual „Ash Grain White” halványszürke fabetétekkel.

A BMW M GmbH 2015-ben immáron tizenharmadik alkalommal adja át a BMW M Különdíjat a MotoGP versenyszezonjának legjobb időmérő-eredményét teljesítő versenyzőnek. A versenyekhez hasonlóan, a pilóták minden egyes versenyhétvégén pontokat kapnak az időmérőn elért helyezésük szerint. A pole pozícióért 25 pont, a rajtrács második helyéért 20 pont, míg a harmadikért 16 pont jár, majd fokozatosan csökken a rajtrács tizenötödik helyéig, amely mindössze 1 pontot ér a különdíjért folytatott pontversenyben. Az a versenyző, aki a szezon végére a legtöbb pontot gyűjti össze az időmérők alatt, megnyeri a BMW M Különdíjat. Valentino Rossi és Casey Stoner a jelenlegi csúcstartók, fejenként három BMW M Különdíjjal. 2013-ban Marc Marquez a széria eddigi legfiatalabb BMW M Különdíj-győztese lett, egyúttal az első pilóta, aki debütáló évében, újoncként megnyerte a díjat a motorsport királykategóriájában, 2014-ben pedig újra diadalmaskodott a versenyben. Honfitársa, Jorge Lorenzo eddig szintén két alkalommal győzedelmeskedett a széria legeredményesebb indulójaként. Sete Gibernau és Nicky Hayden egyaránt egyszeres BMW M Különdíj-győztesek.

A BMW M Különdíj a BMW M GmbH és a motorsport királykategóriájának számító MotoGP közötti hosszú távú együttműködés egyik fontos pillére, miközben a kiemelt partnerség középpontjában a BMW M modellekből álló biztonságiautó-flotta áll. A 2015-ös versenyszezon során a BMW immáron tizenhetedik alkalommal biztosítja a széria hivatalos biztonsági autóit. Az idei flotta hat darab BMW M és BMW M Performance modellből áll, az élen az innovatív vízbefecskendező rendszerrel szerelt BMW M4 Coupé biztonsági autóval. A BMW M4 Coupé mellett a BMW M3 és a BMW M6 Gran Coupé is biztonsági autóként teljesít szolgálatot. A BMW M5 a biztonsági személyzet kiváltsága, míg az új BMW X5 M és a BMW M550d xDrive Touring orvosi autóként biztosítja a MotoGP-futamokat. A BMW Motorrad két BMW S 1000 RR kétkerekűvel képviselteti magát az exkluzív flottában.

Isztambulban mutatkozik be a Fiat új kompakt szedánja

A Fiat új kompakt szedánjának világpremierjére a május 22-31 között megrendezésre kerülő Isztambuli Autókiállításon kerül sor.

fiat_comapct_sedan_autoaddikt

A kompakt négyajtós modellt már a kezdetektől fogva egy teljesen új megközelítésű szemlélettel tervezték. Ennek a megközelítésnek a lényege a harmonikus stílus és az kiemelkedően hatékony helykihasználás közti egyensúly.

A Tofaş (a Fiat egyik legnagyobb kutatás-fejlesztési központja) és az FCA Style Centre által közösen tervezett modell, tökéletes kombinációját nyújtja a kényelemnek, a tágas utas- és csomagtérnek, a minden eddiginél jobb helykihasználásnak, valamint a modern technológiák alkalmazásának. A vadonatúj modell minden porcikájában vérbeli olasz szedán, arányai tökéletesek, eleganciája magával ragadó.

Az új Fiat szedánt Törökországban a Tofaş Bursai üzemében fogják gyártani. Az üzem az egyik legnagyobb autóipari gyártólétesítmény a világon, a gyár elsőosztályú mérnöki teljesítményét dicséri a közelmúltban a Word Class Manufacturing szervezett által kiosztott aranyérmes besorolás is.

A vadonatúj Fiat modell értékesítése idén novemberben kezdődik Törökországban, majd fokozatosan vezetik be az EMEA régió (Európa, Közel-kelet, Afrika) több mint negyven országba. A vadonatúj modell kulcsszerepet játszik majd a Fiat eladásainak fellendítésében, valamint a régióban betöltött pozíciójának megerősítésében, ezzel is hangsúlyozva a márka kompakt kategóriában elfoglalt vezető szerepét.

Átadták az első hazai Nissan E-NV200 modellt

Az Európában már több országban is rendkívül sikeres e-NV200 karrierje a tegnapi naptól Magyarországon folytatódik. Az Everda Kft. május 7-én, azaz pont egy napja, csütörtökön délután vette át a Nissan Gablini telephelyén új Nissan e-NV200 furgonját.

nissan_e_nv200_gablini_atadas_2015_autoaddikt

„Ez az első, de bizton nem az utolsó elektromos kisfurgon a cég flottájában, hiszen a MagNet Bankkal, mint finanszírozó partnerrel közösen kialakított ElectroMagNet tartós bérleti finanszírozási konstrukció keretében napokon belül további ügyfelek számára megrendelt elektromos Nissan kisteherautók követik majd az első fecskét. Amely nyarat is csinál, s nemcsak azért, mert május elején vagyunk, hanem azért is, mert ennek a hazai villanyautózás történetében mérföldkőnek számító járműnek az átadása egy visszatarthatatlan fejlődési folyamat fontos eleme is egyben.” mondta Sebestyén István, a Magyar Villanyautó Klub elnöke, az Everda Kft. vezetője. „Ez az a folyamat, amely a tisztább és csendesebb környezethez, gazdaságosabb városi áruszállításhoz és környezettudatosabb hazai kisvállalkozásokhoz fűzet el bennünket” – fűzte hozzá.

A Nissan az elektromos járművek vezető globális gyártója. 2014-ben a Nissan LEAF volt a legnagyobb darabszámban értékesített elektromos jármű Európában és világszerte. Tavaly a Nissan az e-NV200 kishaszongépjárművel bővítette a kínálatát, amely az NV200 furgon kategóriaelső csomagterét és praktikumát a Nissan LEAF kifinomult, zéró-emissziós hajtásláncával és kivételesen alacsony üzemeltetési költségeivel ötvözi. Idén, a furgon és kombi változatok után a Nissan tovább bővíti az e-NV200 palettát a 2015-ös Genfi Autószalonon bemutatott hétüléses személyszállító Evalia bevezetésével.

A csendes, gazdaságos szállítóeszközzel a jövőben egyre gyakrabban találkozhatunk majd hazánk útjain, többek között a Nissan, az Everda Kft. és a MagNet Bank együttműködésének is köszönhetően.

Dobogós helyezést ért el a Dunlop Sport BlueResponse gumiabroncs

A nagyteljesítményű abroncsairól ismert Dunlop bejelentése szerint a Dunlop Sport BluResponse abroncsok hat vezető, független abroncsteszten értek el dobogós helyezést, amelyeket Európa rangos sajtóorgánumai végeztek.

dunlop_sport_bluresponse_autoaddikt

A Sport BluResponse különböző méretű abroncsainak tesztelése 2014 májusa és novembere között zajlott, az eredményeket pedig februártól kezdődően tették közzé. Ezek az eredmények is bizonyítják a Dunlop elkötelezettségét a teljesítmény, valamint a kivételes nedves és száraz fékhatással, és üzemanyag-takarékos kialakítással rendelkező gumiabroncsok iránt.

A Sport BluResponse hat rangos abroncsteszten is bebiztosította a dobogós helyezést, amit az alábbi kiadványok tettek közzé: ÖAMTC / TCS és ACE-Lenkrad / GTÜ / ARBÖ, “különösen ajánlott” minősítéssel; Auto motor und sport, illetve Auto Straßenverkehr “ajánlott” minősítéssel; ADAC/Stiftung Warentest „jó” minősítéssel, valamint a Teknikens Värld.

„Örömmel tölt el minket, hogy a Dunlop Sport BluResponse számos európai szaklap szerint ennyire jól teljesített a versenytársakkal szemben” – nyilatkozta Hans Vrijsen, a Dunlop EMEA-régióért felelős marketingigazgatója. „Célunk, hogy olyan abroncsok kerüljenek a piacra, amelyek illenek a fogyasztók felgyorsult életviteléhez és az úton előforduló számos helyzethez egyaránt. Büszkék vagyunk, hogy ezek az eredmények tükrözik elhivatottságunkat az első osztályú termékek gyártása iránt.” – tette hozzá.

 

A Sports BluResponse teljesítményén kívül a Sport Maxx RT is első helyet ért el a Gute Fahrt tesztjén, „nagyon jó” minősítéssel, az SP QuattroMaxx pedig második helyezést és „különösen ajánlott” minősítést ért el az Off Road magazin tesztjén.

 

 

Hétvégi kettős BMW-győzelem

Az amerikai–német duó 108 kört tett meg a 3,6 kilométer hosszú versenypályán, ahol 20,4 másodperccel csapattársaik, a 25-ös rajtszámú BMW-vel versenyző Bill Auberlen és Dirk Werner előtt értek célba.
bmw_gyozelem_usa_2015_05
Ez volt a BMW RLL csapat első futamgyőzelme Laguna Secában, a John Edwards – Lucas Luhr páros első diadala, egyúttal Luhr első győzelme a bajor gyártó színeiben.
A John Edwards – Lucas Luhr duó – két héttel a BMW idei első, Long Beach-i futamgyőzelme után – szinte napra pontosan negyven évvel azután győzött Laguna Secában, hogy 1975-ben Hans-Joachim Stuck ugyanitt győztesként száguldott át a célvonalon a BMW 3.0 CSL versenyautóval, amely akkoriban szintén a szezon második győzelmét jelentette a német pilóta és a BMW Motorsport számára. Idén a BMW Z4 GTLM versenyautók a legendás BMW 3.0 CSL fehér alapon piros-kék-világoskék csíkos fényezését viselik, amellyel a BMW Motorsport első, negyven évvel ezelőtti észak-amerikai szezonjának állítanak emléket.
A hétvégi győzelemmel a BMW – nem hivatalosan – az élre állt a GTLM gyártók közötti pontversenyében. Bill Auberlen (amerikai) és Dirk Werner (német) őrzi második helyét a pilóták pontversenyében, míg John Edwards (amerikai) és Lucas Luhr (német) párosa a negyedik helyről a harmadik helyre lépett elő.

Szeptemberben debütál a vadonatúj Opel Astra

Az Opel kompakt modelljeinek nyolc évtizedes hagyományát folytatva az Opel Group elnök-vezérigazgatója, Dr. Karl-Thomas Neumann, szeptemberben, a Frankfurti Autószalonon (2015. szeptember 17-27.) leplezi le a vadonatúj Astrát.

opel_astra_2015_fejlesztes_alatt

Egyelőre csak teljesen álcázott, fejlesztés alatt álló prototípusok láthatók, de Dr. Neumann azt ígéri, hogy az innovációkkal megrakott új Opel Astra designja lélegzetelállító, hatékonysága pedig a lehető legkiválóbb lesz.

Dr. Neumann rögzítette a 11. generációs kompakt Opel fejlesztési prioritásait; a forradalmian új autó tervezését fehér lapról kezdték, aminek eredményeképpen minden tekintetben sokkal hatékonyabb lett. Jó példa erre a térkihasználás: miközben csökkentek a külső méretek, lényegesen tágasabb tér várja az utasokat. Az új Astrát tervező mérnökcsapat drámaian leszorította az autó súlyát, ami kedvezően hat az agilitására és a fogyasztására. Dr. Neumann megerősítette továbbá, hogy a márkatörténet legnagyobb hajtómű-offenzívájának köszönhetően kizárólag az új nemzedékhez tartozó, legkorszerűbb motorokat kapja az új Astra.

A kompakt Kadett és Astra, amelyekből eddig 24 millió készült, az Opel portfóliójának gerincét képezik, mióta csak az első ilyen jármű legördült a futószalagról.

“A Kadett valamennyi generációja világszerte millióknak tette elérhetővé az egyéni mobilitást, az Astra nemzedékei pedig a felső kategóriák innovatív technikáját vitték át a megfizethető kompakt szegmensbe” – mondta Dr. Neumann. “Mindegyik generáció magasabbra tette a biztonság, a komfort és a hatékonyság mércéjét. Az új Astra ismét etalon lesz a maga kategóriájában. Többek között ez lesz az első Opel, amely a márka egyedülálló OnStar online szolgáltatásával jön ki, így az év 365 napjának mind a 24 órájában kész segíteni és mentést hívni.”

LEGFRISSEBB

Újragondolja az elektromos autók töltését a Mercedes-Benz

0
A Mercedes-Benz új lendületet ad az elektromos kishaszongépjárművek piacának Közép-Európában: a vállalat az E.ON-nal kötött megállapodás keretében minden eddiginél személyre szabottabb és egyszerűbb e-mobilitás...

Visszatért a Ferrari Testarossa

TESZTJEINK