Főoldal Blog Oldal: 511

A Ford tesztpályájának működését egy gigantikus szárító segíti

Eső, hó, jégeső, ónos eső… Mindez sajnos tökéletesen alkalmas arra, hogy korlátozza a Ford legfontosabb európai tesztpályájának használhatóságát, és melegebb égtájakra száműzze tesztcsapatát. Ám a Ford-nak egy gigantikus „hajszárító” – és egy hirtelen támadt ötlet – révén mégis sikerült megoldania, hogy a pálya egész évben nyitva állhasson tesztelői előtt.

ford_eurpai_tesztpalya_szaritogep

Az ihlet a hollandiai Schipol repülőtéren jött: a Ford tesztfeladatokért felelős kollégái éppen a vállalat állandó tesztpályájáról, a közeli Belgiumban fekvő Lommelből akartak elutazni (ahol az év egyharmadában esik), amikor hirtelen a szemükbe ötlött a megoldás. Az Olaszországba tartó gépük előtt egy sugárhajtóműves szárítógép dolgozott a kifutópályán. Hmm… Nem lehet, hogy ezt ők is tudnák használni? A tesztelők felvették a kapcsolatot a holland Liberty Gas Turbine vállalattal, ami a Liberty LGH 2500 Turbojet szárítókat gyártja – kifejezetten repülőterek számára – és még aznap délutánra megszerveztek egy üzemi próbát. Mindössze két-három óra kellett hozzá, hogy az 550 Celsius fokot előállító, 32 Ford Focus ST izomautó teljesítményét mozgósító gép úgy felszárítsa a pálya 1000 méteres szakaszát, hogy a tesztpilóták biztonságban dolgozhassanak. Az aszfaltszárító különösen hóesésben lesz majd hasznos, hiszen minden jegesedést és nedvességet letisztít majd az útfelületről, miután a csapat lesöpörte onnan a havat. Így hát a Ford az első autógyár, ami egy gigantikus „hajszárítót” rendszeresít – a tesztelés pedig nap mint nap zavartalanul folyhat Lommelben, függetlenül attól, hogy milyen az időjárás.

Ford Fiesta 1.0 EcoBoost Liberty LGH 2500 Turbojet
Max. teljesítmény 99 LE / 6000 1/perc fordulatszámon 8.000 LE / 15.600 1/perc fordulatszámon
Hengerek száma 3 1 HATALMAS henger
Motor tömege 97 kilogramm 321 kilogramm
Motor hossza Egy A4-es papíron elfér Egy nagyméretű pótkocsin fér el
Menetkész tömeg 1101 kilogramm 8000 kilogramm
Utánégető nincs van
Végsebesség 180 km/óra 40 km/óra (traktoros vonzavontatással)

Az új MINI már idehaza is megvásárolható

Magyarországon is felfedte magát a MINI legújabb, ötajtós kiadása. A hazai premiernek a főváros szívében található és a brit kisautó által inspirált bár, a MINI BAR BUDAPEST adott otthont.
5_ajtos_mini_magyar_bemutato
A harmadik generációs MINI legfrissebb modellváltozatára is jellemzőek a brit prémium márka által képviselt értékek, mint a kiemelkedő vezetési élmény, a menetkényelem, a biztonság és a modern kommunikációs megoldások.

 A MINI történetében első alkalommal képviselteti magát a kisautók között ötajtós változattal. Az új MINI a háromajtós kiadáshoz képest 161 milliméterrel hosszabb lett, a tengelytávja pedig 72 milliméterrel megnövekedett, így a hátsó lábtér lényegesen kényelmesebb, aminek köszönhetően már 3 utas is utazhat a második sorban. A bőséges első és hátsó fejtér, a 278 literre megnövelt, kiválóan pakolható és variálható, valamint szintekkel elválasztható csomagtér új vásárlói célcsoportok figyelmét is felkelthetik. Az ötajtós kiadáson is megtalálhatóak a márkára jellemző karakteres megoldások, mint a hatszögletű hűtőrács, az első fényszórókat és a hátsó lámpákat körülölelő vastag krómkeret, továbbá a leendő tulajdonosok új, kibővült külső színekből válogathatnak, valamint extraként a tető és a külső visszapillantó-tükör házakat kontrasztárnyalatú fényezéssel is rendelhetik.

A rajongók által kedvelt és a MINI kisautóira kiemelten jellemző „gokart-feeling”, a megnövekedett kasztnival sem vesztett semmit az értékéből, erről a modellspecifikus hangolású futómű és a széles motorkínálat gondoskodik. Az ötajtós MINI négy változatban lesz elérhető a hazai piacon: a 136 LE teljesítményű Cooper, a 192 LE-s Cooper S benzines és a 116 lőerős Cooper D változatok mellett a kisautó kategória egyik legerősebb 170 LE teljesítményű és 360 Nm nyomatékú Cooper SD verziója is bemutatkozik. A csúcsdízel erőforrás rendkívül dinamikus és agilis menettulajdonságokat garantál az új ötajtós MINI-nek, mellyel a rövidebb testvérmodell karakterét követi, rendkívül kedvező fogyasztási és károsanyag-kibocsátási értékek elérésével.

A széles körű alapfelszereltség mellett a MINI számtalan kiegészítői közül válogathatnak a vásárlók, amelyekkel tovább bővíthetik autójukban a kényelmi és biztonsági szolgáltatások körét, valamint a MINI-re jellemző módon teljesen egyedivé tehetik járművüket. A LED-technikájú fényszórók és LED-es nappali menetfény mellett a LED világítású utastér- és narancsszínű hangulatfények is választhatóak, továbbá esőérzékelő automatikus fényszóró-aktiválással, sőt parkoló asszisztenssel is rendelhető az új MINI. Az egyediséget a széles színválaszték mellett a tető és a külső tükörházak dekorációi, a motorházfedél-csíkok is jól szolgálják, de az üléskárpitok és belső felületek széles szín- és anyagválasztéka is hozzájárul. A hagyományosan elérhető különböző John Cooper Works csomagok mind a külső, mind a belső megjelenés sportosságát fokozzák.

Az új ötajtós MINI Cooper változata alapáron 5 869 000, a Cooper S kiadás 6 780 000, a Cooper D verzió 6 374 000, a Cooper SD modell pedig 7 155 000 forinttól vásárolható meg.

„55 év után elkészült az ötszemélyes gokart azoknak, akik a két hátsó ajtót hiányolták eddig a MINI-ről. Bízunk benne, hogy az eredeti MINI design, a hatékony motorok és a nagyobb belső és csomagtér által a gyermekesek, illetve akár a vállalati flották számára is reális lehetőséggé válik a MINI.  Így új célcsoportok is csatlakozhatnak az egyre növekvő rajongótáborhoz: a tavasszal bemutatott új háromajtós MINI-nek is köszönhetően Magyarországon idén rekordévre számítunk, Európában pedig az októberi hónap több mint 20%-os bővülést hozott a márkának” – mondta el Jávor Dániel, a MINI magyarországi márkamenedzsere.

Rajtra kész a Peugeot 2008 DKR

Alig másfél hónappal a rajt előtt a Peugeot 2008 DKR megkezdte átváltozását és a fekete karbon külsőt a versenyruhájára cserélte. A versenygép hivatalosan is elkészült, felvértezve várja, hogy nekivágjon a világ legkeményebb raliversenyének és összemérje tudását 4×4-es riválisaival.

peugeot_2008_dkr_rallye

Ahogy a várva várt január 4. közeledik, a Peugeot, a Red Bull és a Total szakembereiből válogatott technikai kommandó egyre rövidebb feladatlistái sűrűn feketéllenek a sok pipától. Annál színesebb viszont a Peugeot 2008 DKR ! Hét hónap egyszínűség után a francia mérnökök által kifejlesztett versenyautó most külsőt vált: a kék, piros és fehér színkombináció előkelőbb megjelenést kölcsönöz és jelzi, hogy az autó startra készen áll.

“Versenyszínekben sokkal agresszívebbnek tűnik!” – lelkendezik Cyril Despres, aki nincs hozzászokva ahhoz, milyen lenyűgöző hatása lehet a stílusnak ekkora karosszériafelületen. Stéphane Peterhansel pedig, rutinosan, azonnal kiszúrja, mi az új külső előnye a pilóták szempontjából: “A fehérrel szegélyezett utastérben nem lesz annyira melegünk. Mentem már olyan autóban, ahol fekete volt a tető, és mondhatom, van különbség!”

Az utóbbi hónapokban, Marokkóban megtett több ezer kilométer tovább bátorította a Peugeot 2008 DKR csapatot vakmerő vállalkozásában: “A tesztprogram eredményei egyértelműen bizonyították, hogy jól választottunk a műszaki tartalmat illetően” – erősíti meg Bruno Famin, a Peugeot Sport igazgatója. Ám azt is megjegyzi, hogy mivel friss fejlesztésről van szó, óvatosnak kell lenni: “Komoly ambíciókkal, ugyanakkor nagy-nagy alázattal vágunk neki a versenynek. Azzal, hogy elindulunk ezen a maga nemében legnehezebb tereprali versenyen, biztosan rengeteg akadállyal és problémával találjuk szembe magunkat. Lépésről lépésre haladunk előre. Az első évben a legfontosabb célunk az, hogy a lehető legmesszebb jussunk a lehető legtöbb autóval.”

Carlos Sainz, aki kiválóan ért a fejlesztések finomításához és már mindenféle típusú versenygéppel szerzett tapasztalatot, szintén elismerően nyilatkozik a Peugeot 2008 DKR jól eltalált műszaki tartalmáról : « Egy nagyon különleges, újító szellemű autót fejlesztett ki a csapat, amely sokoldalúságának köszönhetően képes megbirkózni a terepraliban előforduló különböző terepekkel. Jól működik mindaz, amit elképzeltek. A tesztek eredményeiből tudjuk, hogy rendkívüli gyorsaságra képes az autó, még akkor is, ha mint minden versenyautó első évében, még nem lehetünk 100 százalékig biztosak a megbízhatóságában ».

A rajt előtt 48 nappal még jócskán van teendő: a felszerelésekkel és alkatrészekkel megpakolt assistance kamionok november 20-án indulnak útnak az Argentínába tartó hajókon. Majd a három versenygép összeszerelésének befejezése következik: az autókat az utolsó, december elejére ütemezett marokkói tesztprogram után december közepén repülővel szállítják Dél-Amerikába. A pilóták pedig egy intenzív műszaki oktatáson vesznek részt januárig, hogy felkészülhessenek a verseny során adódó sürgős javításokra, hiszen a maratoni távot külső segítségnyújtás nélkül kell megtenniük. Ilyen sűrű program mellett biztosan nem fog unatkozni a Team Peugeot-Total csapat!

Ford Mustang Burj Khalifa tetőteraszán

Bill Ford, az autógyártó világszintű ügyvezető elnöke is jelen volt azon az eseményen, amelyen útjára indították a Ford legújabb területi egységét, az izgalmas és pezsgő Közel-Kelet és Afrika régiót, ahol a várakozások szerint az iparág értékesítése 2020-ra 40 százalékkal, 5,5 millió darabra növekszik.

bill_ford_ford_mustang_dubai_burj_khalifa

A régióban 2016-ig 26 új modellt, köztük a jövőre debütáló vadonatúj Mustangot bemutatni tervező Ford ikonkikus módon, a világ legmagasabb épülete, a Burj Khalifa tetőteraszán lepeplezett új Mustang-gal nyitotta meg új regionális központját.

A Ford a világ legmagasabb épülete, a Burj Khalifa tetején mutatta be a vadonatúj Mustangot, ezzel is kihangsúlyozva ambiciózus növekedési terveit a Közel-Kelet és Afrika régióban. Az eseményből Bill Ford, a Ford ügyvezető elnöke is kivette a részét, feltéve a legendás póni-emblémát a felhőkarcoló 112. emeletén álló 2015-ös, sárga fényezésű Mustangra. A rendezvény világszerte élő adásban is követhető volt a YouTube csatornán, míg a helyszínen – Dubaj belvárosában a Dubaj Szökőkútnál és a Burj Khalifa tetőteraszán – mintegy tízezer ember gyűlt össze.

“A mai napon kitűztük a Ford zászlaját a Közel-Kelet és Afrika régióban, a világnak ebben az izgalmas, pezsgő ritmusú részében, ahol az egész autóipar erőteljes növekedésre számít.” – fogalmaz Bill Ford. “Mindemellett a mai rendezvénnyel azt is üzenjük a világnak, hogy a Mustang születése után 50 évvel Amerika legismertebb autó-ikonja globális modellé válik.”

A Ford idén alakította meg új Közel-Kelet és Afrika részlegét, lefedve ezzel a vállalat autóipari érdekeltségeit Észak-Afrika, a Szubszaharai Afrika, Dél-Afrika és a Közel-Kelet 67 piacán. A Közel-Kelet és Afrika régióban a várakozások szerint 2020-ra 40 százalékkal, 5,5 millió darabra növekszik majd az iparág értékesítése. A vásárlók igényeinek kielégítésére a Ford 2016-ig 26 modellt készül bemutatni a régióban, köztük a jövőre debütáló vadonatúj Mustangot. A jó hangulatú rendezvény résztvevői először egy filmet láttak: egy arizonai szikla tetején álló férfi sürgős hívást kap. Az ismeretlen főszereplő lóháton, repülőgépen, autón, helikopteren és jetskin vág át a fél világon, hogy Dubajba vigye a Mustang emblémáját. A film utolsó jelenete már 399 méteres magasságban, a Burj Khalifa 112. emeletén játszódik, ahol a főhős vidáman kacsintva felfedi magát, és kiderül róla, hogy nem más, mint Henry Ford dédunokája, Bill Ford.

“Egy évszázaddal ezelőtt Henry Ford arról álmodott, hogy autóba ülteti az emberiséget.” – teszi hozzá Jim Benintende, a Ford Közel-Kelet és Afrika elnöke. “Azzal, hogy regionális központunkat Dubajba helyezzük, mi is részeseivé válunk az itteni fejlődésnek és innovációnak, ez pedig hozzásegít minket ahhoz, hogy a világnak ezen a táján is megvalósíthassuk cégalapítónk álmát.”

A Mustang bemutatása mellett a Ford már korábban bejelentette, hogy a Közel-Kelet és Afrika régióban bevezeti a Ford Focus, a Ford Fusion és a Lincoln MKC modelleket. A vállalat azt tervezi, hogy felgyorsítja új technológiáinak meghonosítását a régióban, elérhetővé téve itteni vásárlói számára az EcoBoost motorokat, a SYNC fedélzeti csatlakozási rendszert, a felfúvódó hátsó biztonsági övet, valamint a MyKey és egyéb vezetősegítő berendezéseket.

A 2015-ös Ford Mustang

Az új Mustang a legendás izomautó eddigi legfejlettebb változata, ami kategóriája minden más autójához képest több vezetősegítő technológiát kínál. A ferdehátú és kabrió kivitelben gyártott autó új, formás karosszériája olyan világszínvonalú motorokat rejt, mint az új, turbótöltésű, 2,3 literes EcoBoost® egység, vagy a több mint 420 lóerős, 5,0 literes V8-as blokk. A legmodernebb csatlakozási rendszerek mellett a Mustanghoz versenypálya-alkalmazások, startvezérlés és egyéb megoldások is rendelhetők.

A Ford Mustang 1964. április 16-án egy televíziós reklámkampány keretében mutatkozott be, és egy nappal később, április 17-én lépett a nagyközönség elé a New York-i Világkiállításon. Az autó forgalmazása még aznap megkezdődött, és a Ford márkakereskedői rekordmennyiségű, 22.000 darabos értékesítéssel zárták az első napot. Az értékesítés első évében több mint 418.000 Mustang talált gazdára, és két év sem kellett ahhoz, hogy elkeljen az első 1 millió darab. A rákövetkező öt évtized során a Ford több mint 9 millió Mustangot adott el.

“Majdnem ötven éve már, hogy a Ford azzal keltette fel a világ érdeklődését, hogy kiállított egy 1965-ös Mustangot a Föld akkori legmagasabb épülete, a New York-i Empire State Building tetején.” – emlékszik vissza Bill Ford. “Ma Dubajban, a világ jelenlegi legmagasabb épületének hazájában a Ford és a Mustang szédítő, globális utazása egy újabb állomásához érkezett.”

A ma leleplezett sárga Mustangot egy hatfős mérnökcsoport szállította a Ford dearborni központjából Dubajba az Emirates Airlines repülőgépével. Miután a gép leszállt, az autót a Burj Khalifa alagsorába vitték, ahol óvatosan hat akkora részre szerelték szét, ami már befért az épület liftjeibe. A csapat körülbelül 12 óra alatt szerelte össze a Mustangot a felhőkarcoló 112. emeletén.

“Immár nemcsak technológiáját és kifinomultságát tekintve emeltük új magasságokba a Mustangot, hanem a szó szoros értelmében is. Munkatársaink komoly teljesítményét dicséri, hogy az autó itt áll a Burj Khalifa tetején.” – mutat rá Benintende. “Nincs a világon olyan daru, ami ide felérne, a helikopter pedig szóba sem jöhetett. Az, hogy az autó mégis idekerült, a Ford mérnökeinek tudását bizonyítja.”

Az esemény megrendezésében több partner is a Ford segítségére volt, többek közt a Dubaji Turisztikai és Kereskedelmi Minisztérium, a Dubaji Kereskedelmi Kamara és az Emaar Properties.

“Dubaj a lélegzetelállító élmények gazdag tárházát kínálja az ide látogatóknak, így a Ford rendezvényötlete tökéletesen illett városunk szellemiségéhez.” – meséli Helal Saeed Almarri őexellenciája, a Dubaji Turisztikai központ igazgatója. “Nagy megtiszteltetés volt együttműködni a Forddal és többi partnerünkkel, s újra bebizonyítani, hogy Dubajban a lehetetlennek tűnő dolgok is megvalósíthatók.”


Magyarországon is bemutatkozott a Jeep Renegade

Hazai menetpróbán mutatkozott be szakújságíróknak a Jeep Renegade, a márka alapvetően Wrangler mellé pozícionált alternatívája.

jeep_renegade_magyar_menetproba_001

Alapvetően érdekes, hogy a Jeep ezennel visszafelé bővítette a modellkínálatot, korábban egyébként a 2014-es Genfi Autószalonról tudósítottunk is az új 4×4-es debütálásáról. Már akkor is, ott, testközelben elnyerte tetszésünket, s felfedezni véltük – nem véletlenül – a korabeli Jeep Willys arculatát, jellemzően meghatározó részleteit.

A Jeep márka 1941-es alapítása után alaphangon harcászati irányba mozdult a gyártó, akkoriban terepen kevés ellenfele akadt a puritán kidolgozású, ám annál összetettebb menettulajdonságokkal bíró Willys-nek. Azért a Willys, mert tulajdonképpen a leginkább meghatározó Jeep, a dzsip, mint szlenges kifejezés maga innen, a gyökerektől ered.

Vajon sikerül-e a Jeep-nek megismételnie a korabeli sikereket? Véleményünk egybehangzóan: nyilván, bár ha figyelembe vesszük az eddigi portfóliót, s annak népszerűségét, valamint azt, hogy gyakorlatban milyen magas szinteken volt képes eleddig bizonyítania a márkának különböző szegmensekben, akkor is mindenképp a pozitív irányba billen a mérleg képzeletbeli mutatója.

A Jeep magyarországi importőre a tavalyi, akkor Grand Cherokee-ra kihegyezett bemutatóhoz hasonlóan idén is felvonultatta az alcsútdobozi kiindulópontú sajtóeseményen az egész aktuális, idehaza megvásárolható palettát. Tehát Jeep Grand Cherokee, Cherokee, Compass, Wrangler, Wrangler Unlimited, és persze Renegade: sajnos a SRT-8 motorral szerelt variáns (tavaly volt egy, még a ráncfelvarrás előtti korszakból), valamint a Patriot hiányzott a felhozatalból, viszont utóbbit amúgy sem forgalmazzák Magyarországon.

Akármelyik változatot ki lehetett tehát próbálni a fent említett kiosztásból – értelemszerűen most a Jeep Renegade-re és a Cherokee-ra voltunk kíváncsiak, már csak azért is, mert tavaly a Wrangler Unlimited és Grand Cherokee beállítottságú volt a menetpróbánk. Ráadásul néhány héttel ezelőtt jelent meg a Jeep Grand Cherokee-t taglaló tesztünk is.

Kezdjük a Jeep Cherokee-val! A forma és fazon megosztó, nyomokban emlékeztet a dizájn a nagytestvér Grand Cherokee-nál alkalmazottra, a hűtőmaszk tagolt álló téglalap alakzat-mintázatú perspektívája egyértelművé teszi a származást, a kifejezetten keskenyre húzott és magasra pozícionált lámpatestek újszerű megközelítést hordoznak. Megosztó a küllem itt, mindenestre próbált a gyártó formabontót, ám mégis hagyományörzőt alkotni: sikerült. A valamivel bővebb, mint 4.5 méteres hossz még a kompakt kategóriába sorolja a Jeep Cherokee-t, a modern, intuitív megoldások elsősorban a formatervet tekintve egyedibbé teszik szegmens béli társainál. No és persze hozzá kell vennünk, hogy a kategória egyik legstrapabíróbb SUV modelljéről szól a fáma, amely tényleges terepes képességekkel bír.

A Jeep Cherokee-t nem tettük próbára terepen, viszont jó pár kilométeren át tartó műúton kiveséztük a menettulajdonságokat. A tesztautó jelen esetben egy 2 literes turbódízellel, 9 fokozatú automatával és Jeep Active Drive II rendszerű állandó összkerékhajtással szerelt változat volt, megfelelő teljesítménnyel (140 LE @ 3750 RPM) és kíváló forgatónyomatékkal (350 Nm @ 1500 RPM). Fogyasztás tekintetében is jó eredménnyel zártunk, minimális városi jellegű, túlnyomórészt országúti autózás mellett 6.7 literes átlagot rögzítettünk 100 kilométerre átlagolva. A Jeep Cherokee vezetése könnyed, jól optimalizált ülés- és kormánypozíciók állíthatók, a kilátás szintén korrekt minden irányba, a hosszt és szélességet hamar megszokjuk vezetés közben, beleértve a viszonylag túlnyúló motortér-tartományt is.

Igazi városi kalandornak titulálja a gyártó a régi-új formatervezéssel megáldott Jeep Renegade-et. Minden okuk meg is van rá, hiszen a jelek és tapasztalatok szerint valóban – ha a szóösszetétel kettős jelentését vizsgáljuk – városi is, kalandor is; országúton, terepen is kiváló menettulajdonságokkal rendelkezik. A magyar importőrnek hála, kipróbálhattuk a Jeep Renegade-et aszfalton, földúton, sárban egyaránt, tehát a teljes funkcionalitás felfedhette bájait.

Formailag valóban visszanyúltak a tervezőmérnökök a múltba, 73 év tradícióját és a jól bevált módszereket alkalmazva. Nyilvánvalóan a Willys-szerű hangsúlyos hűtőmaszkot nem bolygatták túlzottan, meghagyva a Wrangler-nek és a Compass-nek, viszont a tradicionális mellső lámpatestek, a kocka alak, viszonylag hosszúra nyújtott motortérrel ugyanúgy fellelhetők, mint annakelőtte. Számos egyedinek számító vizuális megoldás is alkalmazásra került a Jeep Renegade kivitelezésénél, leginkább a fart meghatározó helyzetjelzők burájának négyzet alakzatú sziluettje, benne X-szel a leginkább említésre méltó, mely a korabeli Jeep elődök (ismét a Wallys emelendő ki) hátulra szerelt üzemanyagkannáinak rajzolatát hívatott utánozni. Ráadásként pedig az enteriőrben is folytatódik az összetéveszthetetlen high-tech kontra tradíció szellemiségben megvalósított arculati jelleg a teljesség kedvéért.

Nyers, ugyanakkor kifinomult is tud lenni: elsődleges környezete a terep, ez egyértelműen kiderült a menetpróba során. A Jeep instruktorai némi országúti autózás során (ez a feljebb említett Cherokee-val zajlott elsősorban) beirányoztak két szántóföld közé ékelődött, az előző napi esőzésektől jelentősen felázott földút szakaszt pár kilométeren át, méretes mélyedésekkel, pocsolyákkal, képlékeny állagú agyagos talajjal és mélyen kijárt nyomvájatokkal egyetemben. Itt máris áldásos hatását fejtette ki az optimálisra gondolt hasmagasság, melynek köszönhetően még második sebességfokozatba felváltva (az amúgy lépésben történő haladás mellett) sem csapta le az orrát, vagy legalábbis az első tengelyt a futómű. Persze az 5 állásos Selec-Terrain módválasztó itt is igencsak elkelt, automatáról hamarosan Mud-ra, azaz sáros környezet profilra váltottunk (bár az automatikus hajtáslánc optimalizálás is bőven elegendő lett volna a közepes nehézségű terepkörülményekhez). Annak ellenére, hogy a tesztautókra utcai gumik voltak szerelve, gond nélkül vették a kisebb-közepesebb-nagyobb akadályokat, néha történtek megcsúszások, ám ilyenkor az elektronika és az ellenkormányzás minden esetben segített jelentősen.

Kategóriáját meghazudtoló felszereltséggel (komfort és biztonság – utóbbi 60 féle szolgáltatást takar) rendelkezik a Jeep Renegade. Az UConnect infotainment és navigációs rendszer, a 7 colos LCD alapú központi műszeregység a Jeep Grand Cherokee-hoz hasonlóan rendkívül informatívak, gyakorlati hasznuk kifejező.

A próbált Jeep Cherokee-hoz hasonló, 2 literes 140 lóerős Multijet II dízellel tettük próbára Jeep Renegade-et is, viszont a hajtásláncba applikált váltóegység ez esetben manuális, 6 sebességes megközelítés volt. Ennek külön örültünk, a tapasztalatok pedig itt is pozitívak voltak: az áttételezések megfelelőek, a fokozatok jól eltaláltan hosszúak, főként az első három; ez kifejezetten jó, ha terep körülmények közt autózunk, feleslegessé téve a folyamatos fel- és visszaváltásokat, megakadályozva, hogy a hajtott kerekek idő előtt, vagy indokolatlanul elpörögjenek. Segítség még az alacsony, 1500-as percenkénti fordulatszámnál már rendelkezésre álló, 350 Newtonméteres csúcsnyomaték, így a relatíve nagy terepszögek is könnyedén bevehetők és áthidalhatók.

Természetesen megkaptuk a 2015-ös modellévű Jeep Renegade aktuális árazására vonatkozó információkat is. Eszerint a belépőszintű, 1.4 literes Multiair 2 140 lóerős benzinessel és 6 sebességes váltóval szerelt, Longitude csomagos elsőkerekes változat 6 250 000 forintos listaáron férhető hozzá a kereskedésekben, míg a csúcsfelszereltségű Trailhawk, 2 literes Mjet 170 lovas dízelmotoros, 9 sebességes automataváltós, Jeep Active Drive Low hajtáslánccal felszerelt variánsa 9 450 000 forintot kóstál.

Még több információ a Jeep magyarországi honlapján olvasható.

Még több fotó: Napimagazin Facebook oldal

A cikkhez tartozó fényképeket Canon EOS 5D Mark II fényképezővel készítettük.

Együttműködő partnereink: Acer Hungary, Gigabyte, Sony, MSI, Epson, Canon, Camera Kft., Nike

Utómunka hardver: Acer, Gigabyte, MSI

Frissült a BMW M Performance alkatrészek palettája

Az utólagosan applikálható kiegészítők ezúttal a BMW X3, BMW X4, BMW M3 és BMW M4 modelleket teszik még sportosabbá.

bmw_m_performance_autoaddikt

Új elemekkel bővíti az eredeti BMW tartozékok M Performance alkatrészeinek széleskörű kínálatát a bajor gyártó, az újdonságok világpremierjét a november 29. és december 7. között megrendezett Essen Motor Show-n tartják. Az új BMW M Performance kiegészítők ezúttal a BMW X3, BMW X4, BMW M3, BMW M4 Coupé és BMW M4 Cabrio modelleknek kölcsönöznek minden eddiginél sportosabb körítést. A karosszéria atletikus vonásait kiemelő és az utastér hangulatát felpezsdítő friss tartozékok mellett a tuningcsomag funkcionális kiegészítőket is tartogat, amelyek a klasszikus BMW modellek menetteljesítményét, s mint ilyen, a vezetésükben rejlő felejthetetlen élményt hivatottak még tovább fokozni, például az erőteljes motorhangok vezetési stílushoz hangolásával. A vadonatúj elemekkel 1200 fölé nő a sportos vezetési élmény fokozására tervezett, BMW M Performance alkatrészek száma, a termékpaletta az induló csomagtól egészen a komplett sportkipufogó-rendszerekig terjed.

A számos BMW modellhez elérhető, típusspecifikus BMW M Performance kiegészítők újdonságai kivétel nélkül a márka versenysportban elsajátított több évtizedes tapasztalatának és a BMW M GmbH innovatív megoldásainak együttes felhasználásával készültek. A vállalat professzionális szakértelmének köszönhetően az utólagosan felszerelhető alkatrészek tökéletesen illeszkednek az egyes modellek karakteréhez és tulajdonságaihoz. A tartozékok mind az anyagválasztás, mind a tervezési folyamat, mind pedig a kivitelezési minőség terén megfelelnek a BMW Group rendíthetetlen minőségi szabványainak. A kiegészítők mindegyike az eredeti BMW tartozékok széles termékpalettájának része. Ezek az utólagosan felszerelt elemek nem befolyásolják az érintett BMW modellek garanciális feltételeit.

A BMW X3 és a BMW X4 új, sportos külső kiegészítői

Az új BMW M Performance alkatrészek még jobban előtérbe helyezik az autók sportos képességét és dinamikus kialakítását. Ilyenek például a BMW X3 és a BMW X4 modellek vese alakú hűtőrácsainak fekete változatai, valamint a karbonból készült külső visszapillantó-házak és a szénszálas hátsó légterelő szárny is (utóbbi csak a BMW X4 modellhez érhető el), a karbon elemek ráadásul kivétel nélkül kézzel készülnek. A fekete és ezüst színben választható BMW M Performance oldalcsíkok a két BMW X modell dinamikus vonalait, míg a BMW M Performance paletta könnyűfém felnijei sportos küllemüket és kiemelkedő menettulajdonságaikat hangsúlyozzák. A prémium minőségű kovácsolt felnik jellegzetes küllőmintázatukkal és könnyű súlyukkal emelkednek ki a sorból, miközben hatékonyan csökkentik a BMW X3 és a BMW X4 rugózatlan tömegét, egyúttal fokozzák agilitásukat és élénkítik a kormányreakciót. A BMW M Performance termékpaletta könnyűfém felnijei 21 collos méretben és vegyes gumiabroncsokkal szerelve érkeznek meg a piacra. Mindkét modell számára duplaküllős kialakítású kerekek lesznek elérhetők, Orbit Grey névre keresztelt sötétszürke fényezéssel és polírozott küllőélekkel, a BMW M Performance palettáról ismerős kéttónusú dizájn szerint.

Új aerodinamikai kiegészítők a BMW M3, a BMW M4 Coupé és a BMW M4 Cabrio modellhez

Azon túl, hogy az utólagosan felszerelhető BMW M Performance alkatrészek aerodinamikai kiegészítői még tovább fokozzák a BMW M3 és a BMW M4 modellek erőteljes, atletikus kiállását, kedvező hatással vannak ezen nagyteljesítményű sportmodellek légelvezetési tényezőire is, hiszen amellett, hogy csökkentik a légellenállást, növelik a leszorítóerőt nagy sebességnél. A bajor gyártó ügyfelei a legendás M3 és az új M4 típusnevet viselő modellekhez előre karbonból formált oldalsó lökhárító-betéteket és ultrakönnyű poliuretánból készült lökhárító-toldatot, oldalra ugyanilyen küszöbtoldatokat, míg hátulra karbon diffúzort és szintén szénszálas légterelő szárnyat választhatnak. Az „M Performance” felirattal díszített háromszínű M-oldalcsíkok a nagy teljesítményű sportmodell limuzin, kupé és kabrió változataihoz egyaránt elérhetők lesznek.

Még sportosabb utastér az új M Performance kiegészítőkkel

Az új BMW M Performance alkatrészek termékpalettája a BMW X3 és a BMW X4 modellek belső terébe is számos vonzó és sportos kiegészítőt tartogat. A szálcsiszolt, rozsdamentes acélból készült küszöbdíszek a LED-megvilágítású „BMW M Performance” feliratokkal az ajtók kinyitását követően azonnal figyelmet keltenek. Felszerelésük az akkumulátoros tápellátásnak köszönhetően rendkívül egyszerű, hiszen nincs szükség kábelekre sem. Az „M Performance” felirattal ellátott, karbon kivitelben és kevert, Alcantara / karbon kombinációban egyaránt elérhető BMW M Performance betétek hamisítatlan verseny-hangulatba öltöztetik az utasteret, míg a Steptronic vagy Steptronic sport automataváltó BMW M logóval díszített karbon váltókarja a vérpezsdítő verseny-környezet egyszerre sportos és elegáns kelléke. A BMW X3 és BMW X4 modellek számára elérhető vadonatúj kiegészítők másik fénypontja a szénszálas betétekkel fűszerezett, Alcantara borítású BMW M Performance sportkormány, amely még extrém vezetési körülmények és hőmérsékleti viszonyok között is kellemes tapintású marad. A rozsdamentes acélból készült pedálborítások és a vezetőoldali lábpihentető egyaránt az utastérbe szerelhető BMW M Performance alkatrészek mutatós és ötletes kiegészítő elemei. A palettát az új M Performance kulcstartó is színesíti, amely kifinomult, Alcantara / karbon kettős borításával, egyedi, M Light Blue nevű halványkék betétjeivel és elegáns, kék csavarozásával a BMW M Performance tartozékok sportos és dinamikus dizájnnyelvezetének tökéletes egyesítője. A könnyen tisztítható BMW M Performance szőnyegek eközben precízen illeszkednek a padlólemez kialakításához és tökéletesen egészítik ki az utastér sportos hangulatát. A szőnyegek mindegyike látványos „M Performance” feliratot visel.

Versenykijelzővel ellátott M Performance sportkormány a BMW M3 és BMW M4 modellekhez

A „12 órás” versenykijelzővel ellátott, Alcantara borítással és karbon betétekkel párosított BMW M Performance sportkormány már a forradalmian innovatív járműtechnológiát felvonultató hajtáslánc beindítása előtt egyértelmű biztosítékot nyújt a BMW M3 és a BMW M4 sportmodellekben rejlő adrenalinszint-növelő vezetési élményről. A sportkormány lakkozott karbon betétjén diszkréten jelenik meg az „M Performance” felirat, miközben a kormány peremén végighúzódó, legendás BMW M színtrió alkotta varrás dobja fel az Alcantara borítást. A tervezők a vízszintes kormányküllők hüvelykujj-pihentetőihez egy beágyazott gombpárt is elrejtettek, amellyel az Efficient Dynamics mód, a Sport mód és a Verseny mód aktiválható. A sportkormány peremének felső részébe integrált versenykijelző többek között villogó fényjátékkal figyelmeztet az optimális sebességváltásra és megjeleníti az oldalirányú és hosszirányú gyorsulási adatokat. Sport módban a sofőr stopperóraként is használhatja a versenykijelzőt, órás, perces és másodperces időkijelzéssel. Versenypályán használva az új BMW M3 és BMW M4 modellekhez elérhető M Performance sportkormány Verseny módban a köridőket is megjeleníti, percre, másodpercre és századmásodpercre lebontott időkijelzéssel. Sőt, ahogyan az 50 legutóbbi kör alatt teljesített végsebességek és maximális oldalirányú, illetve hosszirányú gyorsulási adatok, úgy a legjobb időeredmények is eltárolhatók.

Teljesítménynövelő csomagok a BMW X3 és a BMW X4 számára

A speciálisan a BMW X3 xDrive30d (kombinált üzemanyag-fogyasztás: 6,1 – 5,7 liter / 100 km, kombinált károsanyag-kibocsátás: 159 – 156 gramm / km) és a BMW X4 xDrive30d (kombinált üzemanyag-fogyasztás: 5,6 – 5,2 liter / 100 km, kombinált károsanyag-kibocsátás: 146 – 138 gramm / km) számára kifejlesztett BMW M Performance teljesítménynövelő csomag jelentős erőtartalékhoz juttatja a két X modellt. A csomag része egy különleges vezérlőegység, amit kizárólag a BMW TwinPower Turbo technológiával dolgozó, 3.0 liter hengerűrtartalmú, soros hathengeres dízel erőforrás motorvezérlő elektronikájához programoztak, ezáltal a szériakivitelhez képest jelentősen sportosabb menetteljesítménnyel ruházva fel a két xDrive-modellt, változatlanul alacsony üzemanyag-fogyasztási és károsanyag-kibocsátási értékek mellett. A BMW M Performance teljesítménynövelő csomag 20 kW többlettel 210 kW-ra növeli a BMW X3 és BMW X4 modellbe szerelt 30d erőforrás alapesetben 190 kW-os maximális teljesítményét, csúcsnyomatékát pedig 560 Nm-ről – a sebességfokozat függvényében – egészen 600 Nm-ig emeli. A teljesítménynövekedés legfontosabb eredménye az érezhetően intenzívebb gyorsulás: ide s tova 5,6 másodperc alatt abszolvált 0-100-as sprintidejével a BMW X3 xDrive30d lényegesen gyorsabb, 0,3 másodperccel jobb időeredményre képes, mint széria társai (5,9 másodperc), míg a BMW X4 xDrive30d még hamarabb, mindössze 5,5 másodperc alatt éri el álló helyzetből ugyanezt a sebességet (a szériakivitel 5,8 másodperces sprintidejéhez képest). Az erőforrás teljesítményének fokozása kéz a kézben jár az élénkebb gázpedál-reakcióval és az optimalizált motor-, illetve kipufogóhanggal. Ráadásul a jelentős erőtöbblet ellenére a szóban forgó xDrive-modellek a két tuningcsomaggal ugyanolyan üzemanyag-fogyasztási és károsanyag-kibocsátási értékeket produkálnak az ECE emissziómérő tesztkörön, mint a BMW X3 xDrive30d és a BMW X4 xDrive30d modellek alapkivitelben.

M Performance sportkipufogó-rendszer a még sportosabb látványért és hangzásért

A BMW M Performance alkatrészek palettáját színesítő sportkipufogó-rendszer, amelynek hangolható hátsó dobja egy szelep segítségével, Bluetooth-kapcsolaton keresztül távvezérléssel szabályozható, kizárólag a BMW X4 xDrive35i modellhez válik elérhetővé. A sofőr a feltűnően érzelemgazdag hangzásáról megkülönböztethető Sport üzemmód és a kifejezetten versenypályára hangolt, még öblösebb, teljesítmény-központú hangzást nyújtó Pálya üzemmód között választhat. A rozsdamentes acél rendszer trapéz alakú, krómozott kipufogóvégeket kap, amelyek eleddig a nyolchengeres BMW-k kiváltságai voltak. Továbbá a krómozott BMW M Performance dupla kipufogóvég a BMW X4 xDrive20d, BMW X3 sDrive18d és BMW X3 xDrive20d modellekhez is elérhetővé válik.

Erőteljes motorhang a BMW M3 és BMW M4 sportmodellekhez

A csakis a BMW M3 és BMW M4 sportmodellekhez fejlesztett BMW M Performance sportkipufogó-rendszer optimalizált kipufogógáz-elvezetése igazán lelkesítő motorhangot generál, amellyel kellően vérpezsdítő stílusban hangsúlyozza a dupla turbófeltöltővel lélegeztetett soros hathengeres erőforrás lebilincselő teljesítményét. A szelepvezérléssel ellátott, könnyű kipufogórendszer rozsdamentes acélból, míg a hátsó kipufogódob egésze titánból készült, „M Performance” feliratú díszítéssel. A BMW M-modellekre jellemző, „M” logóval díszített kipufogóvég a kiegészítő-csomag részeként titánból és karbonból is készülhet. A BMW M Performance titán sportkipufogó-rendszer kivételesen hőálló, korrózióálló és könnyű: utóbbi körülbelül nyolc kilogrammal kevesebbet nyom a mérlegen az M3 és M4 modellekhez alapesetben társított komplett kipufogórendszerhez képest. A sofőr kétféle motorhang-beállítás közül választhat a BMW M Performance sportkipufogó-rendszerrel szerelt sportmodellek esetében, mindkettő az autó orrában dolgozó erőforrás gombnyomásra aktiválható teljesítményprofiljához kapcsolódik. Standard üzemmódban a rendszer határozott, az alapkivitelnél jelentősen sportosabb hangot hallat, amely egyúttal a hétköznapi használatra is megfelel. SPORT és SPORT+ üzemmódban a kipufogórendszer elképesztően erőteljes, kőkemény hangorkánra vált át, amely azonnali, egyértelmű visszacsatolást ad a sofőrnek a motorterhelés és a hátsó tengely felé leadott teljesítmény mértékéről.

Vezetéselemzés a BMW M Performance Drive Analyser opcióval

A BMW M Performance Drive Analyser kiegészítő opció segítségével a márka ügyfelei lenyűgöző részletességgel elemezhetik ki saját vezetési stílusukat (az innovatív funkció a 2011-es modellévtől gyártott összes BMW modellhez elérhető). Legyen szó akár kiélezett versenypályás vezetésről, akár sima, hétköznapi autózásról A-ból B-be, az újdonsült opció pontosan rögzíti a vezetési stílus legapróbb mozzanatait is. A BMW M Performance Drive Analyser egy fedélzeti elemző egységből, valamint egy Android és iOS operációs rendszereken futó szoftverből áll. Az autót a feltelepített szoftvert futtató okostelefonnal vagy táblagéppel a jármű megfelelő aljzatába csatlakoztatott fedélzeti egység kapcsolja össze, Bluetooth segítségével. A BMW Click & Drive nevű tartókonzoljával könnyedén felerősíthetők az okos készülékek a szélvédő belső oldalára. A rendszer az elemző opció összes mérését, így az autó aktuális sebességét, az éppen kapcsolt sebességfokozatokat, a gáz- és fékpedál-kezelés sajátosságait, az erőforrás karakterisztikájának számos jellemzőjét és az oldalirányú gyorsulást, mind egytől egyig egyenesen a csatlakoztatott okostelefon memóriájában tárolja el, amelyek ezután bármikor előhívhatók. A BMW ügyfelei közvetlenül okostelefonjukon elemezhetik ki a Drive Analyser opció mérési eredményeit, akár minden egyes vezetés után.

Citroën Racing: 2015-ös tervek a szezonra

A Citroën Total csapata változatlan felállással készül második WTCC-szezonjára. A gyári csapatot az idén az egyéni verseny első három helyén végzett* José María López, Yvan Muller és Sébastien Loeb alkotja majd. A Sébastien Loeb Racing két privát C-Elysée WTCC-t indít a 2015-ös világbajnokságon.

citroen_racing_wtcc_yvan_muller_napimagazin

A Citroën Racing első WTCC-szezonja igen sikeres volt: a csapatvilágbajnoki cím mellett José María López, Yvan Muller és Sébastien Loeb szerezte meg az egyéni verseny első három helyét.*

2015-ben ismét három autó indul a Citroën Total hivatalos színeiben. „Abszolút elégedettek vagyunk a pilótáinkkal, ők sem akartak elmenni tőlünk, így ezt a témát gyorsan meg tudtuk tárgyalni – nyilatkozta Yves Matton. – Az idén López tökéletes szezont produkált, köszönhetően annak, hogy ő is és a csapattagok is mindvégig maximálisan helytálltak. Pechito megnyitotta az utat egy új versenyzőgeneráció számára, de ezzel együtt jár az is, hogy jövőre nagyon komolyan kell dolgoznia azon, hogy meg tudja védeni címét az igen elszánt versenytársakkal szemben, akik között a saját csapattársai is ott sorakoznak. Yvan Mullernek nem úgy jött össze a 2014-es évad, ahogyan szerette volna – pontosan ezért alig várja, hogy mindenki újra nulláról kezdje a pontvadászatot, és elindulhasson ötödik bajnoki címéért. Sébastien Loeb pedig néhány győzelemmel a háta mögött szeretné egyre jobban csinálni a túraautózást. Elég drasztikus volt számára a váltás a rali és a pályaversenyzés között, de azért az idén is megmutatta, hogy megvannak a képességei ahhoz, hogy a szakág egyik legjobbja váljék belőle.”

A gyári csapaton kívül két privát Citroën C-Elysée WTCC is versenybe száll jövőre, mégpedig a Sébastien Loeb Racing színeiben. A csapatfőnök kilencszeres rali világbajnok szerint „az SLR megalakulása óta elég sok tapasztalatot szerzett a pályaversenyzésben, részben a GT-sorozatban, részben pedig a sport-prototípus bajnokságokban. A WTCC a csapat fejlődésének következő állomása. Nem is sokat törtem a fejemet, amikor felmerült a lehetőség, hogy 2015-ben elindulhatunk. Az új TC1-es autók megjelenésével egyre izgalmasabbá válik a túraautó világbajnokság, és nagyon örülök, hogy a Sébastien Loeb Racing is részese lehet ennek a kalandnak.”

„Számunkra természetes volt, hogy a két privát C-Elysée WTCC-t az SLR-re bízzuk – teszi hozzá Yves Matton. – A csapat két idei versenyautónkat kapja meg, amelyeket teljesen felújítunk és minden olyan fejlesztést beépítünk, amelyeket a jövő szezonra terveztünk. A pilóták személyéről a csapat dönt, bár mindannyian azon vagyunk, hogy Ma Qing Hua jövőre is Citroënnel indulhasson a WTCC-ben. Idei teljesítményével bebizonyította, hogy helye van a mezőnyben, és megérdemli, hogy 2015-ben a teljes szezont végigversenyezhesse.”

* A FIA hivatalos közléséig nem tekinthető végleges eredménynek.

A Toyota kibővített plug-in hybrid töltőszolgáltatást indított Japánban

A Toyota Motor Corporation megnyitotta kibővített plug-in hybrid töltőszolgáltatását, amely lehetővé teszi a hálózatról tölthető Prius PHV típus tulajdonosai számára, hogy országszerte igénybe vegyék a Nippon Charge Service, LLC (NCS) által üzemeltetett töltőpontokat.

toyota_phv_drive_support_japan

Az új, külön megrendelhető, díj alapú PHV Drive Support Plus (PDS Plus) szolgáltatás idén december elsejével veszi kezdetét.

Az NCS október végével kialakította mintegy 700 normál töltőből álló hálózatát. Ennek kapacitása a 2015. pénzügyi év során várhatóan 5500 töltőpontra nő, majd a későbbiekben további bővítés várható.

A kibővített hálózat havi tagsági díj megfizetése fejében vehető igénybe, amelynek összege 324 japán jen[1]. Ezen felül percenként 1,62 jenbe kerül az NCS töltők használata (mindkét díj tartalmazza a fogyasztási adót). Hogy a felhasználók megismerkedhessenek a praktikus rendszerrel, a tagság első hat hónapja során sem tagsági, sem percdíjat nem kell fizetni.

A Toyota Motor Corporation, a Nissan Motor Co., Ltd., a Honda Motor Co., Ltd., a Mitsubishi Motors Corporation, valamint a Japán Fejlesztési Bank idén május 26-án közös erővel hozta létre az NCS-t, azzal a céllal, hogy egyetlen, közös előfizetéssel igénybe vehető töltő infrastruktúra hálózatot fejlesszenek ki. A PDS Plus lehetővé teszi a Prius PHV tulajdonosok számára ennek a hálózatnak a használatát. Azáltal, hogy járművüket így nem csak otthonukban tölthetik fel, felhasználóként maximálisan kiaknázhatják a Prius PHV kiemelkedően kedvező üzemanyag-fogyasztását és praktikumát.

A Toyota fennálló PHV Drive Support (PHV vezetési támogatás, PDS) szolgáltatása, amelyet a Prius PHV piaci bevezetésével egy időben, 2012 januárjában adtak át, a Toyota kereskedőknél telepített, mintegy 1500 darab normál töltőhöz biztosít hozzáférést. A tagok három éven át ingyenesen vehetnek igénybe számos praktikus szolgáltatást, a Toyota kereskedőknél történő akkumulátor-töltéstől kezdve az akkumulátorban hátralevő töltöttségi szint ellenőrzésén át a legközelebbi töltőállomás okostelefonon történő megkereséséig. Most, a PDS Plus bevezetésével párhuzamosan a Toyota a vásárlást követő negyedik évre[2] is ingyenesen biztosítja az alapszintű PDS szolgáltatást.

A Toyota elkötelezte magát amellett, hogy a Prius PHV modell minél szélesebb körű értékesítése révén hozzájáruljon egy csekély szénkibocsátású, praktikus és intelligens mobilitású társadalom kialakításához.

A PHV Drive Support és PHV Drive Support Plus töltőszolgáltatások összehasonlítása

PHV Drive Support  PHV Drive Support Plus 
 

Biztosított szolgáltatások

 

A Toyota márkakereskedésekben felállított normál töltők ingyenes igénybe vétele  A Toyota márkakereskedésekben felállított normál töltők ingyenes igénybe vétele, illetve a kereskedelmi és szálláshelyeken országszerte felállított, normál NCS töltők díj alapú igénybe vétele 
 

Díjak (fogyasztási adóval terhelve)

 

Nincs havi tagdíj, sem töltési díj 
  • A tagdíjat és a töltési díjat a tagság első hat hónapjára elengedik (a regisztráció első napjától számítva)

 

  • Havi tagdíj: 324 japán jen

 

  • Töltési díj: 1,62 japán jen / perc

 

[1] 100 japán jen = 219,73 Ft

[2] Az egyedi célú DCM kommunikációs egységgel felszerelt modellek esetében ehhez különálló, folytonos „G-BOOK mX Pro” szerződésre van szükség.

Illusztris eladási mutatók a BMW Groupnál

A BMW Group eladásai ismét új magasságokba szöktek, október hónapban 184 297 BMW, MINI és Rolls-Royce modellt szállítottak ki világszerte, mely a tavalyi évhez hasonlítva 11,1%-os bővülést jelent. A január-október időszak adatai alapján a vállalat 1 714 197 db-os eredményével, 7%-os növekedést ért el.

A BMW AG igazgatótanácsának értékesítésért és marketingért felelős tagja, Ian Robertson a következőképp nyilatkozott: „Jó értékesítési fejlődést látunk az egyes modelljeink tekintetében, illetve az összes értékesítési régió szép eredménnyel zárt októberben. Az ebben a hónapban elért rekorddal együttvéve nagyon jó utón haladunk a célunk felé, hogy az év végéig több mint kétmillió autót adjunk el.”

A BMW márka eladásai 10,8%-kal 155 120 db-ra növekedtek októberben, új havi csúcsot felállítva (140 060 db autó 2013. október), amely az év első 10 hónapjának vonatkozásában is rekordértékesítést jelent 1 474 632 db autóval és 9,3%-os javulással a tavalyi hasonló időszak tükrében.

A szeptember végén bevezetett BMW 2-es Active Tourer már 3 011 ügyfelet hozott a márkának, de sikeres volt a 3-as, 4-es, X4-es és az 5-ös sorozatok is. Az X5-ös modell továbbra is rendkívül erős növekedést mutat, eladásai 37,9%-kal bővültek az előző évhez képest.

A BMW i modellek folyamatos térnyerése októberben is folytatódott, 1 985 db i3-as és 419 db i8-as modellt adtak át az ügyfeleknek, melyek idén januártól számítva már 12 184 (i3) valamint 760 db-ot (i8) tettek ki a teljesen új almárka értékesítésében, mellyel a BMW i modellek idei összesített eladásai közel 13 000 db-ot értek el.

A MINI eladások is a legsikeresebb októbert eredményezték a márka számára a 28 834 db-os teljesítmény 13,4%-os pluszt jelent tavaly októberhez képest. Az új generációs 3-ajtós modell 53,7%-ot ugrott előre ezen időszakban. Az első 10 hónap 236 363 db-ot hozott a brit márkának, mely tavalyhoz képesti enyhe lemaradás főként a modell generációváltása miatt adódik.

A BMW Motorkerékpárok értékesítése is új rekordot ért el, folyamatosan bővülő október mellett 109 052 darabot adtak el az év első 10 hónapjában, mely 7,4%-os előrelépés 2013-hoz képest.

Az új Mazda CX-3 Los Angelesben mutatkozik be

A Mazda a 2014-es Los Angeles-i Autószalonon fogja leleplezni vadonatúj kompakt szabadidő-autóját, az új Mazda CX-3-at. A kiállítás 2014. november 21. és 30. között várja látogatóit.

mazda_cx3_los_angeles

Az új Mazda CX-3 a márka legfrissebb modellje a KODO formavilágú, SKYACTIV technológiai elemeket felvonultató generációban, viszont megjelenése markánsabb, letisztultabb, még több agilitást sugároz, mint az eddig piacra lépett, nagyobb „testvérei”.

A Los-Angeles-i autó-kiállításon az új Mazda MX-5 először jelenik meg az amerikai nagyközönség előtt. Motorválasztékát mindig a piacnak megfelelő elvárások határozzák meg. Míg Európában kétfajta (1.5 és 2.0 literes) SKYACTIV-G benzinmotorral lesz kapható – melyeket kifejezetten a modellhez hangoltak és hosszirányban építettek be a hátsókerék-hajtásnak megfelelően, addig az amerikai piacra csak a kétliteres változatot szállítja a Mazda.

LEGFRISSEBB

Visszatért a Ferrari Testarossa

0
A Ferrari történetében új fejezet kezdődött: legendás névvel, de minden eddiginél korszerűbb technológiával tért vissza a Testarossa. Az 1980-as és 1990-es évek egyik ikonikus...

Zarándoklatfejlesztésben vesz részt a Toyota

TESZTJEINK