Főoldal Blog Oldal: 522

Goodyear abroncsokkal spórol a Snel Logistics

A Goodyear felkérésére a hollandiai székhelyű Snel Logistic Solutions szállítmányozó vállalat az év elején részt vett egy átfogó abroncs-összehasonlító tesztben.

goodyear_fuelmax

Az első belső eredmények, amelyeket FUELMAX abroncsokkal felszerelt vontatóknál mértek, azt mutatták, hogy az üzemanyag-megtakarítás a tesztben értékelt többi abroncshoz képest 100 km-enként 1 liter volt.

A tesztben a Snel Logistic Solutions két vontatóját Goodyear FUELMAX S abroncsokkal szerelték fel a kormányzott tengelyen és FUELMAX D abroncsokkal a hajtott tengelyen, két további vontatóra pedig egy másik prémium márka abroncsait szerelték. 2014 februárja óta mindegyik jármű kb. 145 000 km-t futott, a flotta által mért első eredmények pedig magukért beszélnek. „Le kell szögezni, hogy a teszt még mindig folyamatban van, az eredményeket pedig a végén fogjuk kiértékelni, amikor már ismerjük a teljes költséget is. De az eddigi eredmények szerint az biztos, hogy a tesztben azok a tehergépkocsik produkálták a legjobb eredményt az üzemanyag-fogyasztás terén, amelyeket az új Goodyear abroncsokkal szereltek fel. A különbség meglehetősen nagy, mivel a FUELMAX abroncsokkal felszerelt vontatóink átlagosan egy literrel kevesebbet fogyasztanak 100 kilométerenként. Ezen a téren a FUELMAX teljesítménye jónak tűnik” – mondta Peter Snel, a Snel Logistic Solutions flottamenedzsere.

A vállalatot úttörőnek tartják az innováció és a minőség terén. Új járműveket használ, és rendkívül összetett belső és külső monitorozási rendszert működtet. A teszt szempontjából ugyanilyen fontos a Spa és Weert közötti útvonal. „A weerti irodánk a Spa márka hollandiai elosztó központja. Egy különleges ingajáratot üzemeltetünk, amely négy tehergépjárműből áll (4 x Scania R400, Euro 5-ös motorokkal). A járművek naponta megteszik az utat a két helyszín között, mindig ugyanazt az útvonalat használják, ugyanazokkal a járművezetőkkel. Röviden, ez egy ideális teszthelyzet. Így gondolják ezt a tehergépkocsi-gyártók is, akik felkértek minket az Euro 6-os járművek tesztelésére” – magyarázza Peter Snel.

A Snel Logistic Solutions elsősorban gyorsan mozgó fogyasztási cikkekkel foglalkozik. A mintegy 200 járművezetőt foglalkoztató társaság hisz a szállítás és a logisztika ötvözésében. A hollandiai székhelyű vállalat költségcsökkentéssel segíti ügyfeleit a termelés kezdetétől egészen a késztermékek leszállításáig. „Saját költségeink többségét gondosan követjük, és ahol csak lehet, optimalizáljuk. Az egyik nagy előnyünk a fedélzeti számítógépeinkbe épített vezetési modul. Ez egy állandó erőforrás, amely segít a vezetés optimalizálásában, és lehetővé teszi a vezetési stílus szoros követését” – mondta Peter Snel.

A Ford első embere a spanyol királlyal találkozott

Spanyolország királya, VI. Fülöp a közelmúltban a madridi Zarzuela Palotában fogadta a Ford elnök-vezérigazgatóját, Mark Fields-t.

ford_logo_napimagazin

A Ford Európa, Közel-Kelet és Afrika elnöke, Jim Farley és a Ford Spanyolország elnöke, Jose Machado társaságában megjelent Mark Fields azt ismertette az uralkodóval, milyen fontos szerepet tölt be a Ford globális gyártási stratégiájában a Valencia üzem. A találkozó során Fields az üzem 1976-os megnyitására visszaemlékezve elmondta: „Közel 40 éve már, hogy a Ford Spanyolországot választotta, Spanyolország pedig a Fordot. Ez a döntés mindkét fél számára előnyösnek bizonyult. Napjainkban a Valencia üzem hűen tükrözi vállalatunk eszméit, s hatékonysága, minősége és innovatív működése révén az itt készült autók világszerte keresettek.”

Válaszában VI. Fülöp megköszönte, hogy a Ford nagy mértékben kibővítette spanyolországi működését, jelentősen hozzájárulva ezzel az ország gazdaságának fejlődéséhez.

[TESZT] Kia pro_cee’d GT 1.6 TGDi – visszafogott erődemonstráció

Felzárkózás. Nyilvánvalóan ez lehetett a Kia tervezőmérnökeinek a fejében akkor, amikor az egyébként 2013 októberében debütált sportosított, a pro_ceed alapjaira épülő öt- illetve háromajtós terveit papírra vetették.

kia_pro_ceed_gt_001

Rögtön hozzátennénk, hogy a Kia pro_cee’d GT alapvetően nem hothatch, vagy sportkompakt – kinek mi; hanem egy maximális mértékben kiegyensúlyozott, kellő arányú átmenetet kapott és képviselő modell a jelenlegi palettán. Tehát ne számítsunk hörgő motorhangra, 7000-es percenkénti fordulatszámig kiautózható sebességáttét-tartományokra, sokkal inkább a visszafogott dinamizmus, jól érzékelhető erőtartalék a jellemző az autó aspektusára. No és persze a sokoldalúság, melyhez rendkívül egyedi és egyben kitűnően emészthető külső is járul.

Igen jól eltalálták a formatervet

No de ne szaladjunk ennyire előre, meg ne is foglaljuk össze idejekorán az egész cikk tömör lényegét (bár megtettük), inkább nézzük a részleteket, az elejéről. A Kia cee’d alap formaterve sem hagyott különösebb kívánnivalót maga után, hiszen a dél-koreai autógyártó már-már szinte példátlanul gyorsan és aktívan épült bele a jelenkori modern autógyártásba. Nem mintha nem lettek volna kezdeti, vagy inkább korai próbálkozások, hiszen 1944 óta termel a gyár, nyilván leginkább a távol-keleti régiót célozva. Nagyjából a 90-es évek közepe táján került fókuszba nemzetközi szinten a márka, mely azóta már a Ford résztulajdona is volt – jelenleg a Hyundai birtokol több, mint 30 százalékot.

kia_pro_ceed_gt_005

Tehát a Kia pro_cee’d GT is remekbeszabottan passzol a huszonegyedik századi elvárások által övezett igényekhez, konkrétan a formaterv, a dizájn abszolút perfektül eltalált. A hűtőmaszk kialakítása kelthet déja vu-t, de ez nem baj, nagyjából minden második brand egy-egy modelljére is ráfoghatjuk mindezt. A mellső lámpatestek hosszan ívelt rajzolattal simulnak a sárvédőelemekbe, húzott szempárként valójában morcos tekintetet kölcsönöznek az autó megjelenéséhez. A lökhárító szoknya jobb és bal alsó sarkába helyezett hangsúlyos, négy-négy LED fényforrásból felépülő ködlámpa-kialakítások teszik még inkább markánssá a Kia pro_cee’d GT teljes mivoltát, a trapéz alakzatú alsó légbeömlő pedig még inkább hangsúlyozza: nem, nem egy hétköznapi pro_c’eed orra tűnt fel a tükörben mögöttünk.

Jellegzetességek: nem találni hiányt

kia_pro_ceed_gt_002Nem túlzás azt állítani, hogy a Kia pro_cee’d GT formaterve ínyencségnek számít, több értelemben véve. A szélsőségesbe hajló ívelések, formabontóan kivitelezett élek és sarkak találkozása – mind olyan részleteket eredményez, amelyek ténylegesen kellemes hatást fejtenek ki akkor, amikor elemezzük a karosszéria szegleteit. Nincs ez másként a farnál sem, az orr-résznél már feltűnést keltett ködlámpapáros szellemisége itt is fellelhető, szinte milliméterre pontos párhuzammal a frontéhoz képest, süllyesztve, fészek-szerűen, négyfelé tagolással. A hátsó helyzetjelzők buráját – főként, ha alsóbb perspektívából szemlélődünk – észrevehetően feljebb, a C oszlop alsó határvonalához helyezték, ebből kifolyólag az ötödik ajtó üvegezése is feljebb kúszott, negyedes takarással a tetőívet meghosszabbító hátsó szárny alá. Dupla és egyben krómozott hatással operáló kipufogóvég-párost is kapunk a Kia pro_cee’d GT-hez, ez elmaradhatatlan. Sajnos azonban a hanghatások is elmaradnak, de ezt már megszokhattuk. S visszatérve a bevezetőhöz: a Kia pro_cee’d GT nem sportautó, úgyhogy ez természetes.

kia_pro_ceed_gt_004Némileg előtérbe kerülnek oldalnézetben a 18 col átmérőjű felnik, a 22.5 centiméteres gumiszélesség is kellően vaskos hatást kelt. Bár a kaszni kivitelezése 3 ajtós, ennek ellenére a 4310 milliméteres hossz sejteti, hogy nem a kifejezetten 2 fő szállítására alkalmas kialakítással akad dolgunk; mindehhez hozzátesz a 2650 milliméteres (átlagos) tengelytáv is. Viszont a sportos kinézetről itt is gondoskodott a Kia, ugyanis az 1430 milliméteres magasság, mellé társítva az ültetettnek tűnő, elöl MacPherson, hátul Multilink felfüggesztésű futómű mind remek környezetet varázsolnak az autó köré. Árnyékkal, színárnyalatokkal játszó törésvonalak feltűnnek a Kia pro_cee’d GT oldalvezetésében, a hosszú, majd’ a C oszlopig nyúló ajtók felületén találkozunk ezekkel – el lett találva ez a részlet is, na.

Tökéletes egyensúly. Ami a lényeg magasiskolája

Nehéz lehet úgy autót tervezni, hogy a külső, illetve a belső megjelenés, annak megítélése szinte makulátlan legyen. A Kia pro_cee’d GT esetében érezhető minden ilyen jellegű próbálkozás. Hot hatch vonal irányadóan, de úgy, hogy az a komfort tekintetében ne szenvedjen hiányt, ugyanakkor a combos teljesítmény azért érződjön. Mondjuk úgy, hogy ne rázza ki az utazók lelkét a felfüggesztés, még akkor sem, ha mondjuk gyatrább útviszonyok közt kell netán autózni – mindezt dinamikus megközelítésben.

kia_pro_ceed_gt_009

Mivel számos nagyobb teljesítménnyel bíró, alapvetően utcai kompakt modellek „felforrósított” változatát teszteltük már, ezért viszonyítási alap van bőven – nem megyünk bele összehasonlításokba, a cikk nem erről kell, hogy szóljon. Elég az hozzá, hogy a tényleges sportkompakt kategória két alapismérvvel bír: gyors és fapados(abb), pontosan az, amit a beirányzott célközönség el is vár, második, vagy harmadik autóként.

kia_pro_ceed_gt_011A Kia pro_cee’d GT azonban amennyit elvesz az élményből visszafogottságával, annyit hozzá is tesz – ez egyöntetűen az enteriőrben tapasztalható meg leginkább. Az Alcantra kárpitozású kagyló fazonú üléskialakítás ergonomikus, hosszabb út megtétele után sem száll ki a sofőr és mellette ülő utasa elgémberedett végtagokkal. Oldalirányban pontosan annyira tartanak élesebben vett kanyaroknál, amennyit kell és amennyi elvárható, ennek jegyében következtethető, hogy a kormányzás is megfelelően direkt, pontos, rövid úton járó mozdulatokkal precíz ívtartást kapunk, némi alulkormányozottsággal az orrnehéz elrendezés miatt.

Anyaghasználat tekintetében sincs kivetnivaló, az alkalmazott matériák jó minőségűek, a kormánykerék bőrözése kissé kifényesedett ugyan az autó hozzávetőleges 20 ezer kilométeres futásteljesítménye során, de ezt elnézzük. A teljesen kerek ívelésű kormánykerék fogása masszív, nem csúszik a tenyérben, a jó állíthatóság révén pillanatok alatt testre szabható tág tartományban.

Utazni jó, ezzel a változattal is. Azért vannak kompromisszumok

Átlátható, rendezett központi műszeregységet kapunk a Kia pro_cee’d GT-ben, sok hasznos funkcióval, olyanokkal is, amelyek valójában egy kategóriával feljebbi hangulatot idéznek (például GT módba állítva a pillanatnyi turbónyomás és forgatónyomaték értékéről kapunk tájékoztatást). Mindezekhez hozzájön még a beltér átfogóan vörös tónusú fényárja is, mely a részleteken ugyanúgy megtalálható, mint a műszerfal háttérvilágítása kapcsán is.

kia_pro_ceed_gt_010

A hátsó traktus sem észveszejtően kicsi, viszont itt tudomásul kell venni: két utas tud utazni viszonylag gond nélkül, ugyanis a fejtér a csapott kialakításnak köszönhetően drasztikusan csökken a kalaptartó irányába. Az imént említett tengelytávolságnak köszönhetően akad közepes nagyságú lábtér is, így közepes mértékben kinyújtott végtagokkal is garantált a viszonylagos kényelem itt.

kia_pro_ceed_gt_015

380 literes csomagtér-kapacitásával nem tör az élmezőnybe a Kia pro_cee’d GT, ám mindenképp arra alkalmassá teszi az autót, hogy az átlagos utazásokhoz jó hátteret kapjunk. Kibőbítve – a 40:60 arányban osztott hátsó ülőlapokat előrehajtva akár 1225 liter és hozzáférhetővé válik.

Szolid erőhatás

Nézzük, mi rejtőzik pontosan a motorházfedél alatt! Nem titok: egy 1.6 literes, soros elrendezésű, 4 hengeres turbótöltött benzines, 204 lóerővel (6000 RPM), 265 Newtonméteres maximum forgatónyomatékkal (1750 RPM). Indítás után az aggregát hamar életre hívható, már ami az üzemi hőmérséklet elérését illeti. Álló helyzetből gyorsítva az egyes viszonylag hamar elfogy, a második sebességfokozattal már közelítően megfutható a 100 kilométer/óra – a gyárilag megadott 6700-as percenkénti fordulatszám helyett már 6500 környékén érkezett az egyébként finomra hangolt leszabályozás. Turbólyuk van, a tartomány is tág, tapasztalataink alapján 1000 és 1900 RPM közt érezhető, tehát a specifikációk szerinti 1750-nél érkező csúcsnyomaték kicsit feljebb csíphető el, viszont kiautózható 2600-ig. Feltéve, ha nem veszíti el tapadását az első kerék együttese, igaz, a hajtásláncba iktatott elektronikák optimálisan korrigálnak minden esetben.

kia_pro_ceed_gt_014

Elmarad a hangorkán? El, bár felesleges is lenne több annál, amit a Kia pro_cee’d GT kipufogórendszere produkál. Pont annyi, amennyi ildomos, nem több, nem kevesebb, viszont 5000 felett már inkább a négyhengeres egység hangja dominál.

Míg gyárilag 7.7, nálunk 7.3 másodperc alatt sikerült megfutnia a Kia pro_cee’d GT-nek a 0-ról 100-ra történő sprintet. Az autó végsebessége 230 kilométer/óra, sajnos ezt nem sikerül alátámasztanunk vagy cáfolnunk német autópálya hiányában.

Költségek: kordában tartható, láb kérdése

kia_pro_ceed_gt_0013Ha kissé sportosan akarunk közlekedni frissen beszerzett Kia pro_cee’d GT modellünkkel, nem hátrány, ha tisztában vagyunk az üzemanyag-fogyasztás mikéntjével is. Kezdjük a visszafogott stílusú vezetéssel – teljesen hétköznapi módon, városi forgalomban 8.4 literre jött ki a végeredmény, 100 kilométerre átlagolva, míg 90 kilométer/órás, egyenletes haladással 5.3 literig lehetett redukálni az étvágyat.

GT módban viszont, teljesítményt az előtérbe helyezve – masszív kigyorsításokkal, nem fukarkodó gázadásokkal máris 10 liter fölé küldhetjük a mutatót (10.4 liter/100 kilométer), ami egyébként nem sok egyáltalán, figyelembe véve a nem átlagos, rendelkezésre álló ménest. Autópályára kikanyarodva, intenzív gyorsítással álló helyzetből 130 kilométer/óráig, többszöri lassítással, újra gyorsítással 9.7 liter/100 kilométernél állt meg az érték, míg folyamatos, tempomatos 130 kilométer/óránál 8.1 literes végeredményt konstatáltunk.

kia_pro_ceed_gt_003

A Kia pro_cee’d GT jelenleg 6 304 000 forintos listaáron érhető el, Base felszereltséggel, míg a Mid csomag kereken 400 000 forint felárat jelent. Fontos még, hogy az említett árak akciósak, bruttóban értendők, az autókhoz – mint minden Kia modell esetében 7 év, vagy 150 000 kilométer teljes körű, valamint 12 év átrozsdásodás elleni garancia tartozik.

2014 Kia pro_cee’d GT 1.6 TGDi First Edition specifikációk

Motor

Motortípus: négyhengeres turbótöltött dízelmotor

Lökettérfogat: 1591 cm³

Maximális teljesítmény: 204 LE @ 6000 ford./perc

Maximális forgatónyomaték: 265 Nm @ 1750 ford./perc

Erőátvitel: elsőkerékhajtás, hatfokozatú manuális kéziváltóval

Méretek, egyéb műszaki adatok

Hossz: 4310 mm

Szélesség: 1780 mm

Magasság: 1430 mm

Tengelytáv: 2650 mm

Első gumik mérete: 225/40 R18

Hátsó gumik mérete: 225/40 R18

Tömeg, üresen: 1259 kg

Megengedett össztömeg: 1840 kg

Csomagtartó mérete: 380 liter, 1225 literig bővíthető

Üzemanyagtartály mérete: 53 liter

Menetteljesítmények

Végsebesség: 230 km/h

Gyorsulás 0-ról 100-ra: 7.7 s (gyári), 7.3 s (saját mérés)

Fogyasztási adatok

Saját, mért eredmény (átlagos használattal)

Városi: 9.2 l/100 km

Országúti: 5.3 l/100 km

Vegyes: 7.0 l/100 km

Gyárilag mért eredmények

Városi: 9.7 l/100km

Országúti: 6.1 l/100km

Vegyes: 7.4 l/100km

CO2 kibocsátás: 171 g/km

Bővebb információ a Kia magyarországi honlapján, IDE kattintva.

Még több fotó: AutóAddikt Facebook oldal

A cikkhez tartozó fényképeket Canon EOS 5D Mark II fényképezővel készítettük.
Együttműködő partnereink: Acer Hungary, ASUS, Sony,  Canon, Camera Kft.
Utómunka hardver: Acer, ASUS

Három BMW modell kapott Wertmeister 2015 elismerést

A BMW i3 debütálásával új értelmet nyert a fenntartható vezetési élmény fogalma: hozzávetőlegesen egy esztendővel piaci bemutatkozása után a BMW tisztán elektromos hajtáslánccal szerelt kisautója elnyerte a Wertmeister 2015 díjat az Auto Bild német autós szakmagazin értékállósági rangsorának vadonatúj, elektromos jármű kategóriájában.

bmw_i3_3_autoaddikt

Az innovatív kisautó elsöprő győzelme kitűnően bizonyítja, hogy az első, kizárólagosan a vegytiszta elektromos hajtáslánc és az emissziómentes mobilitás érdekében megtervezett prémium jármű megvásárlása nem csupán egy ökológiai tudatosságra utaló felelős döntés, de kategóriavezető értékállóságával okos pénzügyi választás is. A BMW hagyományos hajtástechnológiával szerelt modelljei ugyancsak előkelő helyezéseket értek el az értékállósági vizsgálaton: a középkategóriás járművek legmagasabb értékállósági mutatóját a BMW 325d Touring, míg a kompakt SUV kategória győzelmét a BMW X3 xDrive35d szerezte meg, egy hajszállal a második helyezett BMW X4 xDrive30d előtt.

Az Auto Bild, Európa legnagyobb példányszámban megjelenő autós szakmagazinja 2003 óta minden évben Wertmeister díjjal tünteti ki a német autópiac új modelljeinek leginkább értékálló képviselőit. A szakmagazin által közzétett legfrissebb rangsor alapját a híres piackutató intézet, a Schwacke előrejelzései adták aszerint, hogy a 2015-ben újonnan forgalomba helyezett egyes modellek négy év folyamatos használat során várhatóan mennyit veszítenek értékükből. A vizsgálatot végző autóipari szakértők tizenhárom kategóriába sorolva, értékállósági szempontok alapján hasonlították össze a németországi újautó-piacon jelenleg kapható modelleket. Az egyes járművek sajátosságain, vételárain, üzemeltetési költségein és az összehasonlító tesztek eredményein felül az értékállóság meghatározásakor figyelembe vették az olyan további, értékállósági mutatókat befolyásoló tényezőket is, mint a piaci debütálás ideje, a márka erőssége, a kategóriákon belüli versenyképesség és az átfogó gazdasági fejlődés. A vizsgálat eredményei értékes segítséget nyújtanak a vásárlási döntéshozatalban a potenciális újautó-vásárlóknak, hiszen az egyes modellek újkori ára és használt értéke közötti különbség az egyik leglényegesebb vásárlói szempont. „Azok a vásárlók, akik ma a Wertmeister friss rangsorának ismeretében választanak új autót, korlátozott értékcsökkenéssel számolhatnak, amikor néhány éven belül eladják az adott járművet” – teszik hozzá az Auto Bild szerkesztői.

A bajor gyártó modelljeit fémjelző legendás vezetési élménynek, a technológiai innovációknak, a példás hatékonyságnak és a prémium minőségnek köszönhetően a BMW járművei ismételten a „Wertmeister” rangsorának élén végeztek. Ezúttal már az elektromos járművek szegmensében is, amelyet idén először díjazott a német szakmagazin. A vadonatúj kategória első győzelmét a forradalmian innovatív BMW i3 modell szerezte meg, amelynek úttörőnek számító sajátosságai a tartós értékállóság ideális előfeltételei. A divatteremtő formai megoldások, a szénszál-erősítésű műanyagból (CFRP – carbon fibre reinforced plastic) készült utascella, valamint a BMW eDrive hajtáslánc-technológia egyszerre úttörő és kivételes járművé varázsolja a kompakt ötajtós kisautót, olyan kiváló értékállósági tulajdonságokkal felvértezve, amelyek a használtautó-piacon is kiemelkedőek lesznek. A 125 kW / 170 lóerő teljesítményű elektromos motorral hajtott BMW i3 (kombinált energiafogyasztás: 12,9 kWh, kombinált károsanyag-kibocsátás: 0 gramm / km) vitathatatlanul a kategóriája élén végzett, négy év múlva újkori árának várhatóan 60,1 százalékos értékállósági mutatójával.

bmw_3_touring_3_autoaddikt

A BMW 3-as sorozata immáron sorozatban harmadik alkalommal nyerte el a „Wertmeister 2015” trófeáját a kiélezett középkategóriás versenyben. A BMW 325d Touring (160 kW / 218 lóerő, kombinált üzemanyag-fogyasztás: 5,2 – 5,1 liter / 100 km, kombinált károsanyag-kibocsátás: 137 – 134 gramm / km) a BMW 320d Touring modellt váltotta a trónon, ezzel megvédve kategóriagyőztes címét. Négy év múlva a BMW 325d Touring értéke várhatóan újkori árának 53,7 százalékára csökken, amellyel az egyszerre sportos és elegáns ötajtós jármű egyértelmű győztes versenytársai körében.

A BMW kettős győzelmet aratott a „kompakt SUV” kategóriában, amely ismételten alátámasztja a bajor gyártó jelenlegi modellpalettájának vonzerejét és átfogó népszerűségét. A BMW X modellcsaládján belüli fej-fej melletti verseny végül a BMW X3 xDrive35d (230 kW / 313 lóerő, kombinált üzemanyag-fogyasztás: 6,0 liter / 100 km, kombinált károsanyag-kibocsátás: 157 gramm / km) győzelmét hozta, amelynek használtautó-értékét négy év múltán újkori árának 63,9 százalékára értékelték a szakértők. 63,5 százalékos értékállósági mutatójával a BMW X4 xDrive30d (190 kW / 258 lóerő, kombinált üzemanyag-fogyasztás: 6,1 – 5,9 liter / 100 km, kombinált károsanyag-kibocsátás: 159 – 156 gramm / km) lett a szegmens második helyezettje a „Wertmeister” legfrissebb rangsorában, amely modell így a kiemelkedő értékállóság újabb ékes bizonyítéka.

bmw_x3_3_autoaddikt

A BMW „Wertmeister” rangsorbéli kiemelkedő sikereit számos további dobogós helyezés egészíti ki: a BMW 218d Active Tourer a „kompakt egyterű” kategória ezüstérmeseként, a BMW 535d Touring a „luxus” kategória harmadik helyezettjeként, a BMW X1 sDrive18d a kicsi SUV kategória bronzérmeseként, a BMW X5 xDrive30d pedig az „SUV” kategória harmadik helyezettjeként emelkedik ki hosszan tartó vonzerejével és kimagasló értékállóságával.

Suzuki: két tanulmányautó a 85. Genfi Autószalonon

A Suzuki Motor két koncepcióautó világpremierjét tartja a jövő hónapban, a 85. Genfi Autószalonon. A rendezvény 2015. március 5-étől 15-éig várja a látogatókat.

suzuki_ik_2

iK-2

Az iK-2 tanulmány ideális kompakt kocsi, amit az „Összebékített erők” innovációs elgondolás jegyében alkottak meg. Tartalmaz minden fontos készséget, amit egy ekkora autótól elvárhatunk, kiteljesítve a kompakt méret előnyeit.

iM-4

Az iM-4 emblematikus összkerékhajtású kisautó-tanulmány az „Adj formát az ihletnek!” fejlesztési koncepció terméke. A Suzuki teljesen eredeti elgondolásában testet ölt a gyártó kompakt négykerék-hajtási tapasztalata, a fejlett technológiák, valamint a minőségi kialakítás, ami valódi inspirációt jelenthet az autózóknak.

suzuki_im_4

Már Magyarországon is rendelhető az új Ford Mustang

Az ikonikus, egyben legendás modell 50 éves története során először fordul elő, hogy a vadonatúj Ford Mustang európai specifikációval is megjelenik, és az autót az európai vásárlók is megrendelhetik.

ford_mustang_2015_001

A sportautó motorkínálatában egy 2,3 literes EcoBoost erőforrás és egy 5,0 literes V8-as blokk is szerepel, előbbivel szerelve a modell már elképesztően versenyképes, 11.270.000 forintos induló áron megrendelhető az exklúzív forgalmazási jogokkal rendelkezó FordStore márkakereskedésekben.

Az európai autóvásárlók már megrendelhetik a vadonatúj Ford Mustangot. Az ikonikus modell 50 éves története során most először fordul elő, hogy az autó egész Európában kapható. A 314 lóerős, 2,3 literes EcoBoost motorral vagy egy 418 lóerős, 5,0 literes V8-as erőforrással hajtott Mustang kupé és kabrió változatban rendelhető meg a FordStore márkakereskedésekben 11.270.000 Forintos induló áron. Az okostelefont és tabletet használó vevők egy új alkalmazás segítségével összeállíthatják és megoszthatják saját virtuális Mustangjukat, amit be is illeszthetnek egy általuk választott környezetbe.

ford_mustang_2015_005

Az Apple és Android készülékeken ezen a héten elérhető Virtual Mustang alkalmazással a vásárlók először kiválaszthatják a karosszéria fajtáját, a fényezést és a könnyűfém keréktárcsákat. Az így összeállított autót be is emelhetik egy tetszőlegesen kiválasztott környezetbe, amit készülékükkel fotóznak le, sőt még a jármű valósághű motorhangját is meghallgathatják – majd a fotót megoszthatják barátaikkal. A vevők egy online konfigurátor segítségével megalkothatják a számukra tökéletesen megfelelő Mustang-változatot, és itt ismerhetik meg az árakat is.

ford_mustang_2015_008

“Ez az ikonikus modell nem is érkezhetett volna ennél jobbkor Európába. A vadonatúj Ford Mustang minden idők legmodernebb, legfejlettebb technológiájú és legígéretesebb modellgenerációja a Mustang lenyűgöző története során.” – fogalmaz Roelant de Waard, a Ford Európa marketingért, értékesítésért és szolgáltatásokért felelős alelnöke. „Az autó vonzerejét ráadásul tovább növeli, hogy mindenki olyan változatot állíthat össze, ami teljes egészében a személyes ízlését tükrözi. Új alkalmazásunk segítségével a vásárlók azonnal láthatják, hogyan mutatna a vadonatúj Mustang a házuk előtt, és hogyan válhatna az autó életük szerves részévé.”

ford_mustang_2015_003

A hatfokozatú manuális vagy automata sebességváltóval egyaránt megrendelhető Ford Mustang alapfelszereltségének része a nagy teljesítményű fékrendszer-csomag, a 19 colos keréktárcsák, az automatikus xenon fényszórók, a LED hátsó lámpatestek és hátsó diffúzor. Ugyancsak alapáron jár a kétzónás klímaberendezés, a 9 hangszórós audiorendszer, valamint a 8 colos színes érintőképernyővel kiegészített hangvezérlésű SYNC 2 fedélzeti csatlakozási rendszer. Az opciók listáján olyan tételek szerepelnek, mint a klimatizált ülések, vagy a Luster Nickel felületkezelésű prémium 19 colos könnyűfém keréktárcsák. A tízféle fényezés közül a vevők az exkluzív Competition Orange és a háromrétegű Triple Yellow árnyalatokat is kiválaszthatják.

ford_mustang_2015_002

Európában a vadonatúj Ford Mustang kizárólag az új FordStore márkakereskedésekben rendelhető meg. A főleg nagyvárosi környezetekben felépített, új stílusú kereskedésekből egyre több jelenik meg a régióban. A Mustang korábban sosem került világszerte forgalomba, ám az új Mustang most több mint 100 piacon lesz kapható. Az első szállítmányok Ázsiába irányulnak, s az autó az év közepén érkezik meg Európába. Az európai vásárlók a 2014-es UEFA Bajnokok Ligája döntője idején rendelhették meg az első 500 darab Ford Mustangot. A mérkőzés során több mint 9300-an regisztráltak, hogy lefoglalhassák az autókat, s az első 500 regisztráció alig 30 másodperc alatt érkezett be.

Igazán trendi választás lehet egy Ford Fiesta vagy egy Ford Ka Black and White Edition

A Ford új Fiesta és a Ka modellváltozatokkal jelentkezett. A Black and White Edition-alternatíva a népszerű kisautókat feltűnő színkombinációkkal ruházza fel, mely minden túlzás nélkül egyértelműen vonzza a tekintetet.

ford_fiesta_black_and_white_edition

A Fiesta Black and White Edition változatok Panther Black vagy Frozen White fényezéssel készülnek, a tető és a külső tükörházak színe pedig ellentétes a karosszéria fényezésével, a felszereltség része a fehér betétekkel díszített könnyűfém keréktárcsa, az egyedi utastér és a SYNC csatlakozási rendszer. A Ka Black and White Edition változatokat a Midnight Black és a Crystal White árnyalatok kombinációja díszíti, és a felszereltségben a Pearl White dekorációjú egyedi ülések mellett itt is betétekkel kiegészített könnyűfém keréktárcsák szerepelnek. A vásárlók opcionális tetőlégterelőt, valamint elektronikus vezérlésű automata klímaberendezést is rendelhetnek. A Fiesta Black and White Edition motorkínálatában megtalálható a díjnyertes 1,0 literes EcoBoost egység, valamint az 1,6 literes TDCi dízel; a Ka modelleket 1,2 literes Duratec motor hajtja.

A Ford bemutatja a Fiesta és a Ka kisautók exkluzív külső és belső dizájnnal megalkotott új Black And White Edition változatait. A Black and White Edition kivitelek jellegzetessége a fekete külső fényezés és a fehér részletek – illetve a fehér fényezés és a fekete részletek – kifinomult, egyedi kombinációja, valamint a kocsibelső fehér díszítőelemei. Mindkét színkombináció elévülhetetlen klasszikusnak számít – nemcsak az autók, hanem a divat világában is, ahol ez a letisztult, egyszerű stílus mindig is népszerű volt.

“A fekete-fehér összeállítás a ’60-as évek időtlen eleganciáját idézi, és napjainkban is sok dizájnhoz ad ihletet a szórakoztató elektronikától kezdve az edzőcipők színvilágáig” –  magyarázza John Mcleod, a Ford Európa járműperszonalizációs részlegének vezető formatervezője. “A fehér tiszta és egyszerű szín, ami tökéletes kontrasztot alkot a kifinomult fekete árnyalattal. Ez az egyszerű színkombináció utolérhetetlen karizmával gazdagítja a Fiesta és Ka egyébként is különleges megjelenését.”

Fiesta Black and White Edition

A Fiesta Black and White Edition változatok Panther Black karosszériafényezéssel és Frozen White színű tetővel, illetve külső tükörházakkal készülnek – vagy éppen fordítva, Frozen White külső fényezéssel és Panther Black árnyalatú tetővel, illetve tükörházakkal. Mindkét változathoz 15 colos könnyűfém keréktárcsák járnak, amelyeken fehér díszbetétek láthatók (ezek a szabadalmaztatott tartozékok kizárólag a Ford kínálatában szerepelnek), de a vásárlók opcióként 16 colos fekete keréktárcsákat is rendelhetnek autójukhoz. Az utastérben fehér öltések díszítik az üléskárpitokat, a bőrborítású kormánykereket, a szőnyegeket és a kézifékkar bőrborítású markolatát. A kormánykerék küllői fehérek, akárcsak a váltókar körül látható betét és az ajtófogantyúk. Az új Fiesta Black and White Edition változatok három- és ötajtós karosszériával, Trend felszereltségi szinttel rendelhetők meg, és alapfelszereltségük része a SYNC hangvezérlésű csatlakozási rendszer.

Ka Black and White Edition

A Ka Black and White Edition változatok Midnight Black vagy Crystal White karosszériafényezéssel, valamint kontrasztos színű tetővel és külső tükörházakkal készülnek. Az opciók közt a karosszéria színére fényezett tetőlégterelő is szerepel, s a 15 colos, ötküllős, Y-dizájnú könnyűfém keréktárcsákat itt is fehér betétek díszítik. A Ka Black and White Edition változatok merész, kontrasztos színvilága a fekete-fehér üléskárpitozáson is visszaköszön, akárcsak a kárpitok varrásain, illetve a fejtámlák és az üléspárnák oldalán. Fehér öltések díszítik a kormánykerék és a kézifékkar bőrborítását, a váltókar szoknyáját és a különleges, dupla varrású szőnyegeket is. A váltókar gombja, a kormánykerék küllői, a középkonzol, az ajtófogantyúk és a szellőzőnyílások kerete Pearl White fényezést kap.

ford_ka_black_and_white_edition

“Az ülések dizájnja és a mutatós utastéri részletmegoldások arra szolgálnak, hogy az autó külseje által keltett erős benyomás a kabinban is megmaradjon. Ez a pezsgő, fiatalos hatás – amit tovább fokoznak a keréktárcsák fehér betétei – garantálja, hogy e stílusos autókat mindenki első pillantásra felismeri majd.” – igéri Mcleod.

A háromajtós Ka Black and White Edition változatok Titanium felszereltséggel vásárolhatók meg, aminek része az elektronikus vezérlésű automata klímaberendezés és a színházi fényhatásokat idéző belső világítás is.

Üzemanyag-takarékos motorok

A Fiesta Black and White Edition modellekhez a háromszoros Év Motorja címmel kitüntetett 1,0 literes EcoBoost benzines erőforrás mellett megrendelhető még az 1,0 literes Ti-VCT blokk, az 1,25 és 1,4 literes Duratec benzinmotorok, az 1,5 literes TDCi dízel, valamint a 3,6 l/100 km fogyasztású és 95 g/km CO₂-kibocsátású* 1,6 literes TDCi dízel erőforrás is. A Ka Black and White Edition változatokat a Ford 1,2 literes Duratec benzinmotorja hajtja, aminek üzemanyag-fogyasztása 4,9 l/100 km, CO₂-kibocsátása pedig 115 g/km.* Az új Black and White Edition modellváltozatok a Fiesta Red and Black Edition sorozatot követően jelennek meg, ami a divatos dizájn mellett a Ford 1,0 literes EcoBoost blokkjának 140 lóerős változatával kápráztatta el vásárlóit. 2014 júniusa óta a Fordhoz több mint 3600 megrendelés érkezett a Fiesta Red and Black Edition változatokra. A Ford Fiesta tavaly is az európai piac legnagyobb számban értékesített kisautója volt. 2014-ben Európában 308.999* Fiesta talált gazdára, így a modell immár zsinórban harmadszor nyerte el a legnépszerűbb európai kisautó címét.

A CHAdeMO Európában is hivatalos villámtöltő rendszer lett

A Nissan a napokban jelentette be, hogy 100%-ban elektromos járműveinek gyorstöltéséhez használt CHAdeMO egyenáramú villámtöltő rendszerét hivatalosan is európai szabványnak ismerte el az Európai Elektrotechnikai Szabványügyi Bizottság (CENELEC).

nissan_leaf_chademo

A döntés értelmében az uniós forrásból támogatott töltő-infrastruktúra fejlesztések keretében Combo2 és CHAdeMO csatlakozóval rendelkező villámtöltők telepíthetők.  Ez is igazolja, hogy a Nissan jó döntést hozott mikor a 2010 végén megjelenő Nissan LEAF elektromos autót CHAdeMO villámtöltő csatlakozóval szerelte föl.

A CHAdeMO globális vezető szerepet tölt be a gyorstöltő telepítésekben. Világszerte több mint 5200 CHAdeMO villámtöltő működik, melyből mintegy 1500 Európában található.

Új BMW M Performance alkatrészeket mutattak be a BMW X5 M és a BMW X6 M modellekhez

A BMW X modellsorozatának BMW M GmbH által átalakított nagyágyúit a BMW M modelleket fémjelző legendás erőnlét, az atletikus kisugárzást hangsúlyozó vonalvezetés és a kiemelkedően sportos vezetési tulajdonságok jellemzik.

bmw_x5_m_bmw_x6_m

Annak érdekében, hogy a két nehézsúlyú sportmodell ezen jellemzői még fényesebben ragyogjanak, az eredeti BMW tartozékok átfogó palettája mostantól a BMW X5 M és a BMW X6 M modellekhez egyedülálló BMW M Performance kiegészítőket kínál, amelyekkel mindkét sportoló kívül-belül precíz részletességgel személyre szabható.

Csábító BMW M Performance alkatrészek a még sportosabb kisugárzásért

A BMW X5 M és a BMW X6 M modellek sportos megjelenését még tovább hangsúlyozó kiegészítők palettáján többek között az exkluzív hűtőrács, valamint az egyedi oldalsó légbeömlők és első kerékívek mögötti légkivezető-nyílások is megtalálhatók, fekete lamellákkal és betétekkel, fekete keretekbe foglalva, a jellegzetes M logóval díszítve, a jól ismert BMW M Performance stílusjegyek szerint. A BMW X5 M és a BMW X6 M modelleket alapesetben díszítő króm rácsok könnyedén kicserélhetők az említett BMW M Performance alkatrészekre. A BMW ügyfelei ezen felül magas minőségű, kézzel készített karbon visszapillantó-házakkal is egyedibbé varázsolhatják autójukat, extra sportos elemekkel ruházva fel ezáltal a BMW X5 M és a BMW X6 M modelleket. A BMW M logó három jellegzetes színét viselő matricacsíkok direkt és feltűnő módon hirdetik a márka motorsportos örökségét, miközben már messziről hangoztatják a sportmodellek kvalitásait. A BMW X6 M-hez ráadásul hátulra magasfényű fekete lökhárító-betét is rendelhető, amely nem csupán különösen dinamikus és elegáns megjelenést kölcsönöz a nehézsúlyú atlétának, de légellenállási együtthatóját is csökkenti.

Az exkluzív kiegészítőknek köszönhetően az utastér is minden eddiginél sportosabb hangulatot áraszt

A kifejezetten a két nagyágyú számára fejlesztett BMW M Performance kiegészítők újabb magaslatokba emelik a BMW X5 M és a BMW X6 M modellek – alapesetben is kiemelkedően sportos hangulatú – utasterét. A szálcsiszolt felületű rozsdamentes acél küszöblécek a LED-optikás, világító M Performance felirattal az első ajtók kinyitását követően azonnal figyelmet keltenek, miközben felszerelésük az akkumulátoros tápellátásnak köszönhetően rendkívül egyszerű, hiszen nincs szükség kábelekre sem. A sportos vezetés élményét az utastérben még tovább fokozzák az olyan kifinomult karbon kiegészítők, mint a BMW M Performance karbon belső díszlécek vagy a nyolcsebességes M Steptronic automataváltó BMW M logóval ellátott választókarjának karbon betétje. A BMW X5 M és a BMW X6 M modellek esetében a középkonzol betétjei magas minőségű Alcantara-borítással is kérhetők, az automataváltó választókarjának környezete pedig lakkozott karbon kivitelben is elérhető, amelyek egyszerre teremtenek sportos és exkluzív hangulatot az utastérben.

A BMW X5 M és a BMW X6 M modellek utasterébe elérhető BMW M Performance alkatrészek széles palettájának további fénypontja az Alcantara borítású, karbon betétekkel megspékelt BMW M Performance sportkormány. A páratlanul jó fogású kormánykerék még extrém vezetési körülmények és hőmérsékleti viszonyok közepette is kellemes tapintású marad. A karima felső közepén található kék jelzés hamisítatlan versenysportos érzést sugall, amelyet még tovább erősít a BMW M Performance rozsdamentes acél pedálsor, a többi BMW M Performance alkatrész egyszerre látványos és hasznos kiegészítőjeként.

A könnyedén tisztítható BMW M Performance szőnyegek látványos M Performance feliratot viselnek és tökéletesen illeszkednek a padlólemez kialakításához. A BMW M Performance kulcstartó kifinomult, Alcantara / karbon kettős borításával, egyedi, M Light Blue világoskék betétjeivel és elegáns, magas minőségű kék csavarozásával minduntalan emlékeztet a BMW X5 M és a BMW X6 M modellek vérpezsdítően sportos teljesítményére.

Az eredeti BMW tartozékok tovább növelik az autó értékét

A számos utólagosan felszerelhető univerzális tuning kiegészítővel ellentétben az eredeti BMW tartozékok – amelynek része a BMW M Performance alkatrészeket átfogó paletta is – minden esetben az egyes BMW modellek sajátosságai szerint, tökéletesen illesztve készülnek el, felszerelésük ráadásul teljesen szabályos. A tartozékok semmilyen hatással nincsenek a BMW modellek garanciális feltételeire. Mindez azt jelenti, hogy az eredeti BMW tartozékok kiemelkedően magas minőségű kínálata nem csupán fokozza a vezetési élményt, de az adott modellek értékét is növeli.

Értéktartónak tűnik az új generációs Hyundai i20

A Hyundai új városi kisautója, az új generációs i20 a várakozások szerint eredeti vételárának magasabb százalékát fogja megtartani, mint közvetlen vetélytársai – derül ki a Hyundai sajtóközleményéből, öt jelentős európai piacon elvégzett, független tanulmányra hivatkozva.

hyundai_i20_uj_2015_magyar_bemutato_004

A jelentések ráadásul arra is rámutatnak, hogy a modell 7 százalékkal magasabb maradványértékkel büszkélkedhet, mint közvetlen elődje.

A maradványérték-számítás terén iránymutató Eurotax; a piacvezető francia L’Argus, illetve az elismert olasz Quattroruote kiadványok; valamint a német DAT szakértői által, Ausztriában, Franciaországban, Németországban, Olaszországban és Spanyolországban elvégzett elemzések arra engednek következtetni, hogy az új modell lenyűgözően fogja tartani értékét.

Az új generációs i20 Ausztriában jobb befektetésnek ígérkezik, mint legfontosabb vetélytársai. Az Eurotax előrejelzései szerint az 1,25 literes benzinmotorral szerelt változat három év és 45 000 kilométer után eredeti árának 49 százalékát éri majd, felülmúlva az olyan, nagy jelentőségű kategóriatársakat, mint a Renault Clio (43%), a Peugeot 208 (41%), a Citroën C3 (40%) vagy az Opel Corsa (39%).

A Quattroruote előrejelzései szerint az olasz piacon, ahol a gazdasági válság miatt általában jóval alacsonyabb értéktartással kell számolnunk, az új generációs i20 szintén felülmúlja vetélytársait. A maga 40 százalékos maradványértékével olyan ellenfeleket győz le, mint a Volkswagen Polo (39%), a Peugeot 208 (37%), a Toyota Yaris (35%) vagy a Citroën C3 (32%).

A franciaországi, németországi és spanyolországi eredmények szintén kedvezőek az új generációs i20 számára. A L’Argus előrejelzései szerint a modell eredeti árának 46 százalékát éri majd, épp csak lemaradva a hazai gyártású Renault Clio (47%) mögött, de megelőzve a Toyota Yarist, a Peugeot 208-at és az Opel Corsát.

A DAT számításai szerint az új generációs i20 Németországban eredeti árának 49 százalékát fogja érni; ennél egyedül az új Škoda Fabia (50%) nyújt többet. Az Opel Corsa, a Ford Fiesta és a Fiat Punto mind elmaradnak az új Hyundai mögött. A spanyolországi Eurotax szintén pozitív jövőt jósol az új generációs i20-nak (45%), rögtön a Peugeot 208 (46%) mögött, de megelőzve a Ford Fiestát, a Seat Ibizát és az Opel Corsát.

„Európa legjobb használtpiaci szakértői mind elismerték az új generációs i20 erősségeit, és igen versenyképes értéktartást jósoltak a modellnek, amely minőségével, helykínálatával, formatervével és teljes tulajdonlási költségével a magán- és flottavásárlók számára egyaránt rendkívül vonzó ajánlatnak számít. A Hyundai ötéves, kilométer-korlátozás nélküli garanciája pedig igazán ellenállhatatlanná teszi a típust.” – mondta Adrian Porter, a Hyundai Motor Europe flottatevékenységekért és használtautó-értékesítésért felelős igazgatója.

A Hyundai Motor egyedülálló garanciális csomagja ötéves, kilométer-korlátozás nélküli gyártói garanciát, öt éven át érvényes asszisztencia szolgáltatást, valamint öt éven át igénybe vehető átvizsgálást foglal magában.

Az Európában tervezett, fejlesztett és gyártott, új generációs i20 már a régió minden piacán kapható.

Értéktartás piaconkénti bontásban

Németország Az új generációs i20 és legfontosabb vetélytársainak maradványértéke (%) a német piacon.

Benzinmotoros modellek Maradványérték (%)
Új generációs Hyundai i20 49
Fiat Punto 43
Ford Fiesta 45
Opel Corsa 47
Škoda Fabia (új) 50

Forrás: DAT, 36 hónap, 45 000 km

Franciaország Az új generációs i20 és legfontosabb vetélytársainak maradványértéke (%) a francia piacon.

Benzinmotoros modellek Maradványérték (%)
Új generációs Hyundai i20 46
Opel Corsa 38
Peugeot 208 45
Renault Clio 47
Toyota Yaris 45

Forrás: L’Argus, 36 hónap, 45 000 km

Olaszország Az új generációs i20 és legfontosabb vetélytársainak maradványértéke (%) az olasz piacon.

 

Benzinmotoros modellek Maradványérték (%)
Új generációs Hyundai i20 40
Citroen C3 32
Peugeot 208 37
Toyota Yaris 35
Volkswagen Polo 39

Forrás: Quattroruote, 36 hónap, 45 000 km

Spanyolország Az új generációs i20 és legfontosabb vetélytársainak maradványértéke (%) a spanyol piacon.

Benzinmotoros modellek Maradványérték (%)
Új generációs Hyundai i20 45
Ford Fiesta 43
Opel Corsa 36
Peugeot 208 46
Seat Ibiza 40

Forrás: Eurotax, 36 hónap, 45 000 km

Ausztria Az új generációs i20 és legfontosabb vetélytársainak maradványértéke (%) az osztrák piacon.

Benzinmotoros modellek Maradványérték (%)
Új generációs Hyundai i20 49
Citroen C3 40
Opel Corsa 39
Peugeot 208 41
Renault Clio 43

Forrás: Eurotax, 36 hónap, 45 000 km

 

LEGFRISSEBB

A pályára gurul a Toyota hidrogénes Le Mans-prototípusa, új korszak kezdődhet...

0
A Toyota újabb fontos mérföldkőhöz érkezett a hidrogénalapú motorsport fejlesztésében: a japán gyártó nyilvános pályabemutatón viszi a legendás Le Mans-i verseny helyszínére a folyékony...

TESZTJEINK