A Lexus LC részt vesz a szeptember 4-én megrendezésre kerülő Chantilly Arts & Elegance Richard Mille rendezvény autós szépségversenyén, majd pedig ott lesz ott lesz a szeptember 29-én nyíló Párizsi Autószalonon is.
Miután ellátogatott Spanyolországba, Hollandiába, Németországba és az Egyesült Királyságba, a Lexus új luxuskupéja, a lenyűgöző LC szeptemberben Franciaországban folytatja európai turnéját (#LCOnTour).
A Lexus LC szeptember negyedikén vesz részt az idén harmadszor megrendezésre kerülő, neves Chantilly Arts & Elegance Richard Mille rendezvényen. A nemzetközi jelentőségű esemény első számú programja a Concours d’Elegance autókiállítás, ahol az Lexus LC is megmutatja lenyűgöző formatervét. Mindössze néhány héttel később, szeptember 29-én veszi kezdetét a Párizsi Autószalon, ahol az LC ismét színpadra áll, hogy október elsejétől megcsodálhassák a kiállítás látogatói.
A Lexus LC, a Lexus márka kétajtós zászlóshajója 2017 tavaszától kapható kétféle hajtáslánccal. A full hybrid LC 500h 3,5 literes V6-os benzinmotort és a Lexus vadonatúj Multi Stage Hybrid rendszerét kapja meg, amely minden eddiginél közvetlenebb gázreakciókat kínál, és ezáltal hamisítatlan sportautós menetteljesítményeket tesz elérhetővé. A Lexus LC 500 5.0 V8 benzinmotorja a luxuskategóriában világújdonságnak számító, frissen kifejlesztett, tízfokozatú automata sebességváltóhoz csatlakozik. Az LC a legelső olyan Lexus modell, amely a közvetlenebb, egyszersmind kifinomultabb vezetési élményt kínáló, vadonatúj GA-L padlólemezre épül.





![[TESZT] Kia EV6 GT‑Line S 84,0 kWh RWD – villany-crossoverrel Nagy-Britanniában](https://www.autoaddikt.hu/kepek/UK-2025-kia-ev6-gt-line-s-test-autoaddikt-1-180x135.jpg)
![[TESZT] Kia Telluride X-Pro SX Prestige V6 AWD – fejlett szintű precizitás, amerikai kényelem](https://www.autoaddikt.hu/kepek/2025-kia-telluride-x-pro-sx-prestige-v6-awd-teszt-us-car-reviews-autoaddikt-1-180x135.jpg)
![[TESZT] Alfa Romeo Junior Ibrida Speciale – az olasz kompakt crossover, ami nem akar átlagos lenni](https://www.autoaddikt.hu/kepek/alfa-romeo-junior-ibrida-speciale-teszt-autoaddikt-1-180x135.jpg)
![[TESZT] Ford Explorer EV Premium Extended Range – kiadós, remek teszthét Angliában](https://www.autoaddikt.hu/kepek/ford-explorer-ev-uk-anglia-teszt-autoaddikt-38-180x135.jpg)
![[TESZT] Fiat Grande Panda 1.2 110LE 48V MHEV LaPrima – stílusos városi kényelem](https://www.autoaddikt.hu/kepek/fiat-grande-panda-1-2-mhev-teszt-autoaddikt-4-180x135.jpg)

































![[TESZT] Kia EV6 GT‑Line S 84,0 kWh RWD – villany-crossoverrel Nagy-Britanniában](https://www.autoaddikt.hu/kepek/UK-2025-kia-ev6-gt-line-s-test-autoaddikt-1-100x75.jpg)
![[TESZT] Kia Telluride X-Pro SX Prestige V6 AWD – fejlett szintű precizitás, amerikai kényelem](https://www.autoaddikt.hu/kepek/2025-kia-telluride-x-pro-sx-prestige-v6-awd-teszt-us-car-reviews-autoaddikt-1-100x75.jpg)
![[TESZT] Alfa Romeo Junior Ibrida Speciale – az olasz kompakt crossover, ami nem akar átlagos lenni](https://www.autoaddikt.hu/kepek/alfa-romeo-junior-ibrida-speciale-teszt-autoaddikt-1-100x75.jpg)
![[TESZT] Ford Explorer EV Premium Extended Range – kiadós, remek teszthét Angliában](https://www.autoaddikt.hu/kepek/ford-explorer-ev-uk-anglia-teszt-autoaddikt-38-100x75.jpg)
![[TESZT] Fiat Grande Panda 1.2 110LE 48V MHEV LaPrima – stílusos városi kényelem](https://www.autoaddikt.hu/kepek/fiat-grande-panda-1-2-mhev-teszt-autoaddikt-4-100x75.jpg)


