AutóAddikt Autóteszt Ford Ford Focus ST 2.3 EcoBoost M6 – minden megfelelő arányban

[TESZT] Ford Focus ST 2.3 EcoBoost M6 – minden megfelelő arányban

Úgy hírlik, a Ford jövőre vonatkozó terveibe nem nagyon fér bele egy újabb RS fejlesztése és piacra dobása. Ez szomorú. ismervén a mára már klasszikussá lett nagyjából önálló grandként is helytálló hothatch mivoltát (főként a korábbi, 5 hengeres, 305 lóerős verzióra gondolunk akkor, amikor klasszikusnak tituláljuk). De annyi baj legyen, itt van a Ford Focus ST 2.3 EcoBoost M6, amely minden bánatot elhessent. Teszt.

Az újragondolt, most futó Focus-generáció remek, több ízben teszteltük különböző modellek terén a portfóliót. Legutóbb az Active verziót veséztük ki, tetszett, szerettük, igazi családi mindenesként könyveltük el. Azonban a Ford Focus ST 2.3 EcoBoost M6 nyilvánvalóan más ligában versenyez, szó szerint.

A küllem egyértelműen morcosabb, dinamikusabb lendületet sugalló elegy, mint a hagyományos értelemben vett Focus-társaknál. A frontoldali fényszórók egyébként alapból is sportosak, itt is azok; a ködlámpafészkek viszont hangsúlyosabb kialakítással domborítanak, ügyesen közrefogva a stílszerűen fókuszba került hűtőmaszk légbeömlőjét.

Ugyan elölről is látszik a gyári ültetés, oldalnézetből jön ki igazán: a Ford Focus ST 2.3 EcoBoost M6 sportos mivolta egyrészt a klasszikus értelmében vett 5 ajtós fazon-vonalvezetésnek köszönhető, másrészt a szemgyönyörködtető felnik azok, amelyek instant vonzzák a tekintetet. Még akkor is, ha nem vagyunk nagy streetracerek: önmagában véve is figyelemreméltó az új ST tálalása.

A legdögösebb dolog: sportkombi!

Hátulról alapvetően nem sokban különbözik mezei társaitól a Ford Focus ST 2.3 EcoBoost M6, nyilván a kiemeltebb felső légterelő a csomagtérajtón, valamint a dupla oldali kipufogóvégek azok, amelyek feltűnést kelthetnek az első szemlélődések alkalmával. Egyébiránt minden más részlet letisztult, néha visszafogottnak hat, önmagában szimpla, mégis komplex értelmezéssel.

Szintén erőt sugároz a Ford Focus ST 2.3 EcoBoost M6 enteriőrje, bár túl nagy különbséget itt sem véltünk felfedezni az ST-Line balteréhez képest. Vagy ha az RS-t vesszük alapul (vagy akár egy korai ST-Line modellt), a kedvenc hármas műszeregységünk is nagy hiányt jelent középről, van helyette viszont infotainment tabletünk, ami végülis minden funkciót egyesít, elérhetővé tesz.

Erőteljesen és masszívan tartanak a Ford Focus ST 2.3 EcoBoost M6 sportülései. Veszettül jók ezek, bár bizonyos testmagasság/testalkat után már szűkösnek érezhetjük minden bizonnyal (de gondoljunk arra, hogy annál jobban tartanak kanyarban).

Minden a lendületé és a dinamizmusé a Ford Focus ST-ben

Fehér varrást kapott a Ford Focus ST 2.3 EcoBoost M6 kormánybőrözése, ami szintén exkluzívabbá teszi az egész légkört az utaskabinban. Mindehhez a hatgangos manuális váltókar fémes berakásai tesznek hozzá sokat, meghagyva azért a Focus-jelleg minden aprólékos darabkáját.

Természetesen a Ford Focus ST 2.3 EcoBoost M6 szinte teljes értékű 5 személyes autóként is használatba vehető, eltekintve az első ülések keménységétől – az viszont biztos, hogy ha családi irányba visszük az ST-t, a vezetőállást nagy valószínűséggel úgyis mindig sportos lelkületű apukák vagy anyukák fogják elfoglalni, a jogbegyben pedig hasonló életérzésre hajazó utasokat fognak szállítani. A hátsó traktus hasonlóan a hagyományos Focusokhoz közepesen kemény tömésű ülő- illetve hátfelületeket kapott, átlagos utazási komforttal kategóriájában.

Elég lesz 284 lóerő?

Nyilván a Ford Focus ST 2.3 EcoBoost M6 erőssége erejében rejlik: a tesztautóba egy 2261 köbcentis sornégyes turbós benzinmotor került beépítésre, 284 lóerő teljesítménnyel (5500 1/min). Mindehhez vaskos forgatónyomaték társul, 420 Newtonméter személyében (3000-4000 1/min), amely kellemes élményautózást tesz lehetővé. Talán kicsit többet is, ugyanis a remek módválasztó tárcsának köszönhetően sport- illetve versenymód is rendelkezésre áll.

Sportmódban minden a teljesítményre koncentrál, keményített felfüggesztéssel, direktebb, szintén keményebb kormányzással, hangosabb kipufogóval (leömlők szelepeinek változtatásával).

Versenymódban tulajdonképp ugyanazt kapjuk, mint sportban, azzal a különbséggel, hogy az összes menetstabilizáló kikapcsol, így ténylegesen dobálhatjuk az autó fenekét, illetve feszegethetjük korlátait – természetesen szigorúan csak versenypályán, közúti orgalom elől elzárt területen – ahogyan azt mi is tettük korábban az autó hazai sajtóbemutatóján, a Hungaroringen.

Twinscroll: azonnali gázreakciók

Remek menettulajdonságokat produkál tehát a Ford Focus ST 2.3 EcoBoost M6, nagyjából 5 perc után folyamatos mosoly ül az ember arcára, és nem annyira ildomos abbahagyni az élvezetek hajszolását. A remekbeszabott gyorsulás egyik fő pontja az azonnali gázreakciók elősegítése és azok optimalizált szintentartása a Twinscroll elnevezésű turbótöltés-technológia kapcsán.

Ennek lényege, hogy a gázadás, majd gázlevétel után a trubinalapátok továbbra is forgásban maradnak, így a következő gázadásnál nem kell újra meg újra felpörögniük, felvenni az épp preferált fordulatszámot, így jelentősen kiküszöbölhető a turbólyuk jelensége.

Ráadásul a fel- és visszaváltásoknál a rendszer apró, automatikus gázadásokkal is segíti a vegytiszta gyorsulást, így pont úgy érezhetjük magunkat a pályán, mintha egy magasabb kategóriás veresnygépben ülnénk.

Nem hazudtolja meg magát az EcoBoost technológia: a Ford Focus ST 2.3 EcoBoost M6 100 kilométeren sportos használat mellett sem kért többet 12 liternél (kerek 12 liter/100 kilométer), városi lebontásban 8.8, országúti tempónál pedig 5.5 literig is le lehetett redukálni az értékeket.

Árcédula

A Ford Focus ST 2.3 EcoBoost M6 alapáron közelít a 11 millióhoz (10.7), tesztelt modellünk körülbelül 12.2 millió forintos árra lett felkonfigurálva.

Ford Focus ST 2.3 EcoBoost M6 specifikációk

Motor

Motortípus: soros elrendezésű négyhengeres benzinmotor turbóval

Lökettérfogat: 2261 cm³

Maximális teljesítmény: 175 LE @ 5500 ford./perc

Maximális forgatónyomaték: 420 Nm @ 3000-4000 ford./perc

Erőátvitel: fronthajtás, 6 sebességes manuális kézváltó

Méretek, egyéb műszaki adatok

Hossz: 4567 mm

Szélesség: 1830 mm

Magasság: 1474 mm

Tengelytáv: 2648 mm

Első gumik mérete: 235/35 R19

Hátsó gumik mérete: 235/35 R19

Tömeg, üresen: 1450 kg

Megengedett össztömeg: 1915 kg

Csomagtartó mérete: 500 liter, bővíthető 1520 literig

Üzemanyagtartály mérete: 55 liter

Menetteljesítmények

Végsebesség: 250 km/h

Gyorsulás 0-ról 100-ra: 5.7 s (gyári), 5.5 s (saját mérés)

Fogyasztási adatok

Saját, mért eredmény (átlagos használattal)

Városi: 8.8 l/100 km

Országúti: 5.5 l/100 km

Vegyes: 7.1-12.0 l/100 km

Gyárilag mért eredmények

Városi: 8.5 l/100km

Országúti: 5.4 l/100km

Vegyes: 7.6 l/100km

CO2 kibocsátás: 179 g/km

Bővebb információ a Ford magyarországi képviseletének honlapján, IDE kattintva.

Még több fotó:

Fotó: Autóaddikt.hu

Együttműködő partnereink: Acer HungaryCamera Kft.

Utómunka hardver: Acer