A Ford közzétette az első beharangozó fotót az új Mustang által inspirált terepjárójáról. Ez az első új modell, amin a kifejezetten elektromos autók fejlesztésére felállított Ford Team Edison csoport dolgozott.
A Ford Team Edison globális termékfejlesztési igazgatója Darren Palmer, és a lelkes, sokoldalú csapat most költözött be új irodaházába Detroit belvárosában. A Ford arra ösztönzi ezeket a szakembereket, hogy egészen szokatlan, innovatív megközelítéssel fejlesszenek elektromos hajtású járműveket az exponenciális ütemben bővülő piacra.
A vállalat azt várja a csapat tagjaitól, hogy lendületesen dolgozzanak, és hogy az általános problémákat ugyanúgy gyorsan és közösen oldják meg, mint az egyes piacokon jelentkező egyedi kihívásokat – éppen ezért a Team Edison munkatársai a “legkevésbé sem vonalas gondolkodásúak”, és minden ötletet több nézőpontból is megvizsgálnak. A csapat a prototípusok fejlesztéséhez is friss szemlélettel fogott hozzá – amire jó példa az olyan anyagok használata, mint a kartonpapír –, és ez a hozzáállás biztosítja azt a rugalmasságot és merészséget, ami igazán intuitív és innovatív tervek születéséhez vezethet.
“Az elektromos autók vevői már a holnapnak vásárolnak, ezért a csapatunk 100 százalékban arra összpontosít, hogy ne csupán szerethető autókat alkossunk számukra, hanem egy teljes elektromos autós ökoszisztémát, ami hibátlanul működik” – nyilatkozta Palmer.
A Ford új Mustang modellje által inspirált, tisztán elektromos hajtású, nagy teljesítményű és több mint 480 kilométer hatótávolságú terepjárója 2020-ban érkezik. A Ford 11 milliárd dollárt fektet be abba, hogy 2022-ig 40 tagúra növelje elektromos hajtású járműveinek globális kínálatát, amiben 16 tisztán elektromos hajtású modell szerepel majd.





![[TESZT] Kia EV6 GT‑Line S 84,0 kWh RWD – villany-crossoverrel Nagy-Britanniában](https://www.autoaddikt.hu/kepek/UK-2025-kia-ev6-gt-line-s-test-autoaddikt-1-180x135.jpg)
![[TESZT] Kia Telluride X-Pro SX Prestige V6 AWD – fejlett szintű precizitás, amerikai kényelem](https://www.autoaddikt.hu/kepek/2025-kia-telluride-x-pro-sx-prestige-v6-awd-teszt-us-car-reviews-autoaddikt-1-180x135.jpg)
![[TESZT] Alfa Romeo Junior Ibrida Speciale – az olasz kompakt crossover, ami nem akar átlagos lenni](https://www.autoaddikt.hu/kepek/alfa-romeo-junior-ibrida-speciale-teszt-autoaddikt-1-180x135.jpg)
![[TESZT] Ford Explorer EV Premium Extended Range – kiadós, remek teszthét Angliában](https://www.autoaddikt.hu/kepek/ford-explorer-ev-uk-anglia-teszt-autoaddikt-38-180x135.jpg)
![[TESZT] Fiat Grande Panda 1.2 110LE 48V MHEV LaPrima – stílusos városi kényelem](https://www.autoaddikt.hu/kepek/fiat-grande-panda-1-2-mhev-teszt-autoaddikt-4-180x135.jpg)
































![[TESZT] Kia EV6 GT‑Line S 84,0 kWh RWD – villany-crossoverrel Nagy-Britanniában](https://www.autoaddikt.hu/kepek/UK-2025-kia-ev6-gt-line-s-test-autoaddikt-1-100x75.jpg)
![[TESZT] Kia Telluride X-Pro SX Prestige V6 AWD – fejlett szintű precizitás, amerikai kényelem](https://www.autoaddikt.hu/kepek/2025-kia-telluride-x-pro-sx-prestige-v6-awd-teszt-us-car-reviews-autoaddikt-1-100x75.jpg)
![[TESZT] Alfa Romeo Junior Ibrida Speciale – az olasz kompakt crossover, ami nem akar átlagos lenni](https://www.autoaddikt.hu/kepek/alfa-romeo-junior-ibrida-speciale-teszt-autoaddikt-1-100x75.jpg)
![[TESZT] Ford Explorer EV Premium Extended Range – kiadós, remek teszthét Angliában](https://www.autoaddikt.hu/kepek/ford-explorer-ev-uk-anglia-teszt-autoaddikt-38-100x75.jpg)
![[TESZT] Fiat Grande Panda 1.2 110LE 48V MHEV LaPrima – stílusos városi kényelem](https://www.autoaddikt.hu/kepek/fiat-grande-panda-1-2-mhev-teszt-autoaddikt-4-100x75.jpg)


