Az év végéig lezárul a Chevrolet márka közép- és kelet-európai piaci kivonulása, a további szervizelést és alkatrész-ellátást az Opel Central and Eastern Europe szervezetébe integrálva biztosítja a magyarországi Chevrolet-tulajdonosok számára a General Motors.

Megyeri György, a Chevrolet Central and Eastern Europe Kft. ügyvezető igazgatója az MTI-nek elmondta: cége január 1-jétől már alkalmazottak nélküli jogi személyként működik tovább. Emlékeztetett arra, hogy a Chevrolet a régióban mintegy 100 embert foglalkoztatott, közülük több mint hatvanan a budaörsi központban tevékenykedtek. Egy részüket az Opel Magyarország szervezetébe csoportosították át, mások elhagyták a céget.
Az ügyvezető igazgató hangsúlyozta: a Chevrolet-tulajdonosok alkatrészellátása a kivonulást követően is biztosított, garanciális kötelezettségeiért helytáll a cég. Korábbi márkakereskedőik mintegy 80 százaléka márkaszervizként is működött, így több mint 20 szerviz továbbra is ellátja ezt a feladatot. Az alkatrészellátás nincs veszélyben, hiszen a modelleket, amelyeket itt forgalmaztak, a Chevrolet továbbra is gyártja – emelte ki Megyeri György.
A General Motors 2013 decemberében jelentette be, hogy 2015-ig kivonja a Chevrolet márkát Európából. A döntést akkor az európai autópiac kedvezőtlen helyzetével és a beteljesületlen üzleti várakozásokkal indokolták. Egyidejűleg a GM jelezte, hogy Európában a népszerű testvérmárkára, az Opelre fókuszál.
A Chevrolet 2005-ös megjelenése óta több mint 35 ezer Chevrolet került magyar vevőkhöz.
Forrás: MTI





![[TESZT] Kia EV6 GT‑Line S 84,0 kWh RWD – villany-crossoverrel Nagy-Britanniában](https://www.autoaddikt.hu/kepek/UK-2025-kia-ev6-gt-line-s-test-autoaddikt-1-180x135.jpg)
![[TESZT] Kia Telluride X-Pro SX Prestige V6 AWD – fejlett szintű precizitás, amerikai kényelem](https://www.autoaddikt.hu/kepek/2025-kia-telluride-x-pro-sx-prestige-v6-awd-teszt-us-car-reviews-autoaddikt-1-180x135.jpg)
![[TESZT] Alfa Romeo Junior Ibrida Speciale – az olasz kompakt crossover, ami nem akar átlagos lenni](https://www.autoaddikt.hu/kepek/alfa-romeo-junior-ibrida-speciale-teszt-autoaddikt-1-180x135.jpg)
![[TESZT] Ford Explorer EV Premium Extended Range – kiadós, remek teszthét Angliában](https://www.autoaddikt.hu/kepek/ford-explorer-ev-uk-anglia-teszt-autoaddikt-38-180x135.jpg)
![[TESZT] Fiat Grande Panda 1.2 110LE 48V MHEV LaPrima – stílusos városi kényelem](https://www.autoaddikt.hu/kepek/fiat-grande-panda-1-2-mhev-teszt-autoaddikt-4-180x135.jpg)































![[TESZT] Kia EV6 GT‑Line S 84,0 kWh RWD – villany-crossoverrel Nagy-Britanniában](https://www.autoaddikt.hu/kepek/UK-2025-kia-ev6-gt-line-s-test-autoaddikt-1-100x75.jpg)
![[TESZT] Kia Telluride X-Pro SX Prestige V6 AWD – fejlett szintű precizitás, amerikai kényelem](https://www.autoaddikt.hu/kepek/2025-kia-telluride-x-pro-sx-prestige-v6-awd-teszt-us-car-reviews-autoaddikt-1-100x75.jpg)
![[TESZT] Alfa Romeo Junior Ibrida Speciale – az olasz kompakt crossover, ami nem akar átlagos lenni](https://www.autoaddikt.hu/kepek/alfa-romeo-junior-ibrida-speciale-teszt-autoaddikt-1-100x75.jpg)
![[TESZT] Ford Explorer EV Premium Extended Range – kiadós, remek teszthét Angliában](https://www.autoaddikt.hu/kepek/ford-explorer-ev-uk-anglia-teszt-autoaddikt-38-100x75.jpg)
![[TESZT] Fiat Grande Panda 1.2 110LE 48V MHEV LaPrima – stílusos városi kényelem](https://www.autoaddikt.hu/kepek/fiat-grande-panda-1-2-mhev-teszt-autoaddikt-4-100x75.jpg)


