AutóAddikt Magazin A hazai sofőrök többsége nem tudja rendesen kitölteni a baleseti bejelentőlapot

A hazai sofőrök többsége nem tudja rendesen kitölteni a baleseti bejelentőlapot

Hiába a sokéves vezetési tapasztalat, előfordul, hogy a legrutinosabb sofőrök is belefutnak egy közúti balesetbe.

baleseti-bejelento-autoaddikt

Bár a Generali kutatása szerint a jogosítvánnyal rendelkezők több mint harmada (37%) volt már részese közúti balesetnek, meglepően kevesen vannak tisztában azzal, hogyan kell kitölteni egy baleseti bejelentőlapot.

A megkérdezettek 60%-a állította, hogy otthon van benne, ennek ellenére csak 16% adott helyes választ arra, hogy kiknek kell aláírnia a bejelentőlapot.

Egy balesetnek senki sem örül: a megkérdezett férfiak közel fele (46%), a nőknek pedig a negyede karambolozott már, és a budapestiek körében is magas ez az arány (49%). Egy ilyen felfokozott stresszhelyzetben különösen fontos, hogy meg tudjuk őrizni a lélekjelenlétünket, amihez nagyban hozzájárulhat, ha tisztában vagyunk az ilyenkor szükséges alapvető teendőkkel: kit értesítsünk, kinek kell kitöltenie a baleseti bejelentőt, és hova továbbítsuk. Úgy tűnik azonban, hogy a magyar autósok nem könnyítik meg a saját dolgukat. 14%-ukkal fordult elő, hogy baleset részeseként egyáltalán nem töltöttek ki baleseti bejelentőt, és bár 60% vallotta, hogy tudja, hogy kell kitölteni (a férfiak 69%-a és a nők 46%-a), csak 16% tudta helyesen, hogy mindkét félnek alá kell írnia. Ennél többen – a megkérdezettek fele (48%) – voltak tisztában azzal, hogy hány bejelentő lapot kell kitölteni: 2 jármű esetén egyet, hiszen ez szétválasztható 2 példányra, azonban 3 fél esetén már kettőt kell kitölteni.

Mire figyeljünk a baleseti bejelentő kitöltésekor?

Annak fényében, hogy saját bevallásuk szerint a jogosítvánnyal rendelkezők 37%-a volt már olyan közúti baleset részese, ahol két vagy több jármű koccant, karambolozott és legalább az egyik autót kár érte, különösen fontos, hogy mindenki tudja, hogyan kell kitölteni a bejelentőt. Baleset esetén, ha személyi sérülés nem történt, viszont anyagi kár keletkezett, ez az első teendőnk. Illetve fontos, hogy minél hamarabb értesítsük a biztosítót – ha kár ért minket, és rendelkezünk cascóval, akkor például a sajátunkat.

A hiánytalan kitöltés különösen fontos, hiszen a pontatlanság miatt elhúzódhat az eljárás. Ügyeljünk rá, hogy gondosan feljegyezzük a tanúk adatait, és rokonok helyett lehetőleg olyan járókelőket válasszunk, akik nem voltak részesei a balesetnek. A forgalmi helyzet meghatározása esetében ne felejtsük el megadni, hogy hány helyre tettünk x-et, mert a másik autós utólag akár számunkra kedvezőtlenül is alakíthatja a saját példányát. Szerencsére az ilyen eset nem gyakori, de jobb kizárni a lehetőségét is. Ha nincs is nagy kézügyességünk, mindig rajzoljuk le a baleset körülményeit bemutató ábrát! Végül, de nem utolsósorban soha ne maradjon le az aláírás, mert anélkül érvénytelen a bejelentő!

Ha ezzel meg is vagyunk, fárasztó procedúra várhat ránk – feltéve, ha nem számíthatunk egy jó biztosítóra, aki mindent elintéz helyettünk. A Generali éppen ezért egyszerű és okos kárrendezéssel segít: telefonon vagy online jelenthetjük a kárt, majd a biztosító kárszakértője egy munkanapon belül felveszi velünk a kapcsolatot, és segít megtalálni lehető legjobb megoldást, beleértve a számunkra tökéletes szervizt is.