AutóAddikt Újdonságok A MINI Countryman Panamericana Plug-In Hybrid nekivág a leghosszabb szárazföldi útnak

A MINI Countryman Panamericana Plug-In Hybrid nekivág a leghosszabb szárazföldi útnak

A MINI a 2018-as New York-i Nemzetközi Autószalonon leplezi le a MINI Cooper S E Countryman ALL4 plug-in hibrid modell exkluzív változatát, amely az Észak-Amerika és Tűzföld között húzódó szárazföldi útvonal osztatlan meghódítására hivatott.

A 2018. március 30–április 8 között megrendezendő New York-i Nemzetközi Autószalonon a MINI stílusában megálmodott elektromos mobilitás egy vadonatúj térség meghódítását tűzi ki célul: a brit prémiumgyártó egy olyan modellváltozatot gurít ki a nagyközönség elé, amelyet a mérnökök kifejezetten a leghosszabbra nyúló utazások kihívásainak leküzdésére terveztek meg. A márka első plug-in hibrid hajtáslánccal szerelt gépkocsijának műszaki alapjaira épített MINI Countryman Panamericana Plug-In Hybrid modell Észak-Amerikából egészen Tűzföldig utazik majd, hogy valós körülmények közepette mutassa be a MINI legnagyobb modelljének erejét és tartósságát.

A kompakt méretű ötajtóst stílusos megoldásokkal, így többek között kiegészítő első fényszórókkal, merev falú gumiabroncsokkal és pótkerékkel felszerelt tetőcsomagtartóval készítették fel a nagy utazásra. A MINI Cooper S E Countryman ALL4 plug-in hibrid modell (átlagos üzemanyag-fogyasztás: 2,1 – 2,3 liter / 100 km; kombinált energiafogyasztás: 13,2 – 14,0 kWh / 100 km; kombinált károsanyag-kibocsátás: 49 – 52 gramm / km) két motorjának összesített ereje és sokoldalúsága tökéletes műszaki alapot biztosít a pánamerikai kaland abszolválásához.

A Föld északi és déli féltekéje között húzódó nemzetközi, leghosszabb szárazföldi útvonal kihívásaival három MINI Countryman Panamericana Plug-In Hybrid modell száll szembe, a trió ezzel a MINI Cooper S E Countryman ALL4 plug-in hibrid modellben alkalmazott hajtáslánc-technológia megbízhatóságát és hosszan tartó teljesítményét nyomatékosítja.

A MINI Cooper S E Countryman ALL4 plug-in hibrid modell hálózatról tölthető hajtáslánca jelentős mértékben hozzájárul a közúti közlekedés károsanyag-kibocsátásának mérsékléséhez, még a nagyvárosoktól távol is. Akár 40 kilométer megtételére is elegendő, tisztán elektromos hajtási lehetőségével a modell messze túlmutat a zéró emissziójú személyes mobilitás belvárosi korlátain és a hosszabb utazások alkalmával is környezetbarát haladással kecsegtet. Az elektromos motor és a belsőégésű erőforrás intelligens együttműködése a károsanyag-kibocsátástól mentes közlekedés és a hagyományos meghajtású gépkocsik által kínált, hosszabb utazások egységét váltja valóra.

A Panamericana az egyesült államokbeli Alaszka államot köti össze az argentínai Tűzfölddel, a legészakibb és legdélebbi pont között húzódó szárazföldi útvonal hossza hozzávetőlegesen 25 750 kilométer. Az utat északon és délen is számos bekötőút és alternatív útvonal szegélyezi, amely a Panamericana fő útvonalával kiegészülve több mint 48 000 kilométert fed le. A Panama és Kolumbia határán található esőerdő védelme érdekében a kerekeken megtett utazás itt mintegy 90 kilométernyi hajóúttal egészül ki. A világ leghosszabb szárazföldi útja eltérő éghajlati öveken, sűrű dzsungeleken és több ezer méter magas hegyi szorosokon vezet keresztül. A fejlett autópályák mellett a MINI Countryman Panamericana Plug-In Hybrid modellnek a kavicsos útszakaszokkal és a keskeny hegyi hágókkal is meg kell birkóznia.

A MINI Cooper S E Countryman ALL4 plug-in hibrid modell öt teljes értékű üléssel, bőséges csomagtérrel és megannyi kényelmi funkcióval kedveskedik utasainak, mindenféle terepen garantálva a vezetés élményét. A hajtáslánc elektromos motorjának és belsőégésű erőforrásának rendszerteljesítménye 165 kW / 224 lóerő, miközben az első és a hátsó kerekek precíz együttműködése a MINI ALL4 intelligens összkerékhajtás zéró-emissziójú formáját kelti életre. Legyen szó akár sárról, homokról, kavicsról vagy hóról, a MINI Countryman Panamericana Plug-In Hybrid modellnek egyik sem jelent akadályt.