A Nissan bejelentette új innovációs laborjának megnyitását Párizsban, az európai startup cégek egyik legjelentősebb inkubátorában. A kezdeményezés fő célja, hogy a vállalat működésének minden területén serkentse az innovatív projekteket, és egyben fontos mérföldkő a Nissan számára az újítások felfedezése felé vezető úton.
Az ún. akcelerátorszervezetekkel együttműködésben a Nissan innovációs laborja Európa minden részéből magához szeretné vonzani az innovatív startup cégeket. A 50Partners-szel kötött partnerség elsősorban a Nissan energiaforrásokkal kapcsolatos tevékenységeire fókuszál, míg a többi területet a NUMA-val és más akcelerátorokkal kialakított együttműködés fedi le.
A labor lehetőséget kínál a startupoknak, hogy összedolgozzanak a Nissannal, és teret nyújt számukra ötleteik bemutatására, prototípuskészítésre, innovációs tanácsadásra vagy „hackathon” ötletversenyekre. Az innovációs labor erősítése érdekében a Nissan új munkatársakat is felvesz, akiknek kizárólag az itt kidolgozandó innovációs projektek támogatása lesz a feladata.
Az innováció alapérték a Nissan számára, az innovációs labor pedig jól mutatja a vállalat elkötelezettségét az innováció ösztönzésére az iparágon belül és azon kívül is. A Nissan az elmúlt hónapban nevezte meg Elnöki Innovációs Díjának nyertesét – ez a pályázat Európa-szerte lehetőséget kínált a Nissan munkatársainak, hogy innovatív ötleteiket a tervek szintjéről valóra válthassák.
A labor megnyitása kapcsán Paul Willcox, a Nissan európai elnöke elmondta: „A Nissannál szüntelenül törekszünk a számunkra alapvető értéket jelentő kreativitás és innováció ösztönzésére. Innovációs laborunk elindításával ezen elkötelezettségünk megjelenik Párizs pezsgő startupvilágában, illetve a mindig dinamikus európai vállalkozási környezetben is. Az új innovációs központ saját teret biztosít ezen ambícióknak, és segítségével a jövőben is magunkhoz csábíthatjuk, illetve felfedezhetjük a legjobb ötletek gazdáit az iparág egész területén és azon túl is.”
A párizsi központ megnyitását követően újabb innovációs laborok elindítása várható Európa több más nagyvárosában.





![[TESZT] Kia EV6 GT‑Line S 84,0 kWh RWD – villany-crossoverrel Nagy-Britanniában](https://www.autoaddikt.hu/kepek/UK-2025-kia-ev6-gt-line-s-test-autoaddikt-1-180x135.jpg)
![[TESZT] Kia Telluride X-Pro SX Prestige V6 AWD – fejlett szintű precizitás, amerikai kényelem](https://www.autoaddikt.hu/kepek/2025-kia-telluride-x-pro-sx-prestige-v6-awd-teszt-us-car-reviews-autoaddikt-1-180x135.jpg)
![[TESZT] Alfa Romeo Junior Ibrida Speciale – az olasz kompakt crossover, ami nem akar átlagos lenni](https://www.autoaddikt.hu/kepek/alfa-romeo-junior-ibrida-speciale-teszt-autoaddikt-1-180x135.jpg)
![[TESZT] Ford Explorer EV Premium Extended Range – kiadós, remek teszthét Angliában](https://www.autoaddikt.hu/kepek/ford-explorer-ev-uk-anglia-teszt-autoaddikt-38-180x135.jpg)
![[TESZT] Fiat Grande Panda 1.2 110LE 48V MHEV LaPrima – stílusos városi kényelem](https://www.autoaddikt.hu/kepek/fiat-grande-panda-1-2-mhev-teszt-autoaddikt-4-180x135.jpg)
































![[TESZT] Kia EV6 GT‑Line S 84,0 kWh RWD – villany-crossoverrel Nagy-Britanniában](https://www.autoaddikt.hu/kepek/UK-2025-kia-ev6-gt-line-s-test-autoaddikt-1-100x75.jpg)
![[TESZT] Kia Telluride X-Pro SX Prestige V6 AWD – fejlett szintű precizitás, amerikai kényelem](https://www.autoaddikt.hu/kepek/2025-kia-telluride-x-pro-sx-prestige-v6-awd-teszt-us-car-reviews-autoaddikt-1-100x75.jpg)
![[TESZT] Alfa Romeo Junior Ibrida Speciale – az olasz kompakt crossover, ami nem akar átlagos lenni](https://www.autoaddikt.hu/kepek/alfa-romeo-junior-ibrida-speciale-teszt-autoaddikt-1-100x75.jpg)
![[TESZT] Ford Explorer EV Premium Extended Range – kiadós, remek teszthét Angliában](https://www.autoaddikt.hu/kepek/ford-explorer-ev-uk-anglia-teszt-autoaddikt-38-100x75.jpg)
![[TESZT] Fiat Grande Panda 1.2 110LE 48V MHEV LaPrima – stílusos városi kényelem](https://www.autoaddikt.hu/kepek/fiat-grande-panda-1-2-mhev-teszt-autoaddikt-4-100x75.jpg)


