A Toyota márkaértéke 16 százalékkal emelkedett, így a vállalat továbbra is biztosan vezeti az autóipari szegmenst az Interbrand által kiadott Best Global Brands 2015 (2015. legjobb globális márkái) jelentésben, valamint a tavalyi év után idén is a legjobb tíz között végzett az összesítésben.
A Toyota jelenlegi márkaértéke 49,05 milliárd dollár. A márka immár sorban negyedszer kerül be a világ tíz legértékesebb márkája közé; a tavalyi nyolcadik helyezés után idén rekord magas, hatodik helyen végzett.
Az idei rangsorban a technológiai és autóipari márkák uralták a mezőnyt: a 100 legértékesebb márka közül 28 erről a két területről került ki. A 2015-ös lista másik jellemzője, hogy a márkák integrált megoldásokkal igyekeznek kielégíteni az ügyfelek személyes igényeit.
„A Best Global Brands jelentés azt vizsgálja, hogyan lehetnek sikeresek a márkák napjaink szélsőségesen fragmentált világában. Az emberek azonnal, személyre szabott élményekre vágynak, így a vállalkozásoknak és márkáknak őrült sebességgel kell lépniük. Az idei Top 100-as listán számos olyan márka szerepel, amelyek annyira ösztönös szinten tudnak azonosulni a fogyasztók igényeivel, hogy zökkenőmentesen, harmonikusan képesek beilleszkedni azok életébe” – mondta Jez Frampton, az Interbrand globális ügyvezető vezérigazgatója.
„Az élet sebességével haladni” – az idei jelentés címe tartalmában és üzenetében is közel áll a Toyotához, amely mind tökéletesebb mobilitási megoldások létrehozására törekszik. A közlekedési szükségletek ezen kifelé tekintő, ügyfélcentrikus megközelítését a felhasználók igényei alakítják.
A Toyota úgy véli, nem létezhet olyan technológia, amely képes egymagában kielégíteni ennyi eltérő elvárást. Ezért aztán arra törekednek, hogy különféle mobilitási szolgáltatásokat biztosítsanak ügyfeleik számára, amelyek kielégítik a különböző időszakokban érvényesülő különböző elvárásaikat. Ez is része annak a mobilitási tervnek, amelyen már több mint egy évtizede dolgoznak.
A városi közlekedés céljaira az elektromos meghajtású gépkocsik a legalkalmasabbak. Jelenleg Grenoble városában folytat a Toyota erre vonatkozó teszteket, ahol olyan innovatív termékeket tesznek próbára egy közösségi telekocsi kísérlet keretében, mint az i-ROAD vagy a COMS. A mindennapos használatra a jövőben is a hybrid (amelyet az első Prius 1997-es bevezetésével a Toyota maga teremtett meg) és a hálózatról tölthető plug-in hybrid technológia jelenti a legjobb megoldást az ügyfelek többsége számára. A hidrogénnel üzemelő üzemanyagcellás gépjárművek a hosszú távú közlekedési igényekre jelentenek megoldást a környezetszennyezés problémája iránt egyre fogékonyabb társadalmakban. Annak érdekében, hogy mindez valóra válhasson, a Toyota idén 5680 darab, az üzemanyagcellás technológiához kapcsolódó szabadalmat szabadított fel, köztük olyanokat, amelyeket a világ legelső sorozatgyártású üzemanyagcellás szedánja, az Európában októbertől forgalmazott Toyota Mirai is alkalmaz.





![[TESZT] Kia EV6 GT‑Line S 84,0 kWh RWD – villany-crossoverrel Nagy-Britanniában](https://www.autoaddikt.hu/kepek/UK-2025-kia-ev6-gt-line-s-test-autoaddikt-1-180x135.jpg)
![[TESZT] Kia Telluride X-Pro SX Prestige V6 AWD – fejlett szintű precizitás, amerikai kényelem](https://www.autoaddikt.hu/kepek/2025-kia-telluride-x-pro-sx-prestige-v6-awd-teszt-us-car-reviews-autoaddikt-1-180x135.jpg)
![[TESZT] Alfa Romeo Junior Ibrida Speciale – az olasz kompakt crossover, ami nem akar átlagos lenni](https://www.autoaddikt.hu/kepek/alfa-romeo-junior-ibrida-speciale-teszt-autoaddikt-1-180x135.jpg)
![[TESZT] Ford Explorer EV Premium Extended Range – kiadós, remek teszthét Angliában](https://www.autoaddikt.hu/kepek/ford-explorer-ev-uk-anglia-teszt-autoaddikt-38-180x135.jpg)
![[TESZT] Fiat Grande Panda 1.2 110LE 48V MHEV LaPrima – stílusos városi kényelem](https://www.autoaddikt.hu/kepek/fiat-grande-panda-1-2-mhev-teszt-autoaddikt-4-180x135.jpg)
































![[TESZT] Kia EV6 GT‑Line S 84,0 kWh RWD – villany-crossoverrel Nagy-Britanniában](https://www.autoaddikt.hu/kepek/UK-2025-kia-ev6-gt-line-s-test-autoaddikt-1-100x75.jpg)
![[TESZT] Kia Telluride X-Pro SX Prestige V6 AWD – fejlett szintű precizitás, amerikai kényelem](https://www.autoaddikt.hu/kepek/2025-kia-telluride-x-pro-sx-prestige-v6-awd-teszt-us-car-reviews-autoaddikt-1-100x75.jpg)
![[TESZT] Alfa Romeo Junior Ibrida Speciale – az olasz kompakt crossover, ami nem akar átlagos lenni](https://www.autoaddikt.hu/kepek/alfa-romeo-junior-ibrida-speciale-teszt-autoaddikt-1-100x75.jpg)
![[TESZT] Ford Explorer EV Premium Extended Range – kiadós, remek teszthét Angliában](https://www.autoaddikt.hu/kepek/ford-explorer-ev-uk-anglia-teszt-autoaddikt-38-100x75.jpg)
![[TESZT] Fiat Grande Panda 1.2 110LE 48V MHEV LaPrima – stílusos városi kényelem](https://www.autoaddikt.hu/kepek/fiat-grande-panda-1-2-mhev-teszt-autoaddikt-4-100x75.jpg)


