AutóAddikt Hírek Jim Rowan lett a Volvo Cars elnök-vezérigazgatója

Jim Rowan lett a Volvo Cars elnök-vezérigazgatója

Jim Rowan 2022. március 21-én áll munkába a Volvo Carsnál, mint elnök-vezérigazgató. Jim jelenleg az Ember Technologies vezérigazgatójaként, illetve igazgatótanácsi tagjaként tevékenykedik; korábban a Dyson Group csoportszintű vezérigazgatója volt.

Elődje, Håkan Samuelsson 2010-ben csatlakozott a Volvo Cars vállalathoz, mint az igazgatótanács tagja, és 2012 októbere óta tölti be a cég elnök-vezérigazgatói posztját. A vezetőváltást alapos és körültekintő válogatási folyamat előzte meg, hogy olyan vezérigazgatóval biztosíthassák a Volvo Cars erős vezetésének a folytonosságát, aki stabil háttérrel rendelkezik a szoftverek, a digitális átállás, valamint az innovatív fogyasztói termékek világában. Az időzítés egybeesik Håkan Samuelsson szerződésének korábban kommunikált meghosszabbításával, amely 2022-ben jár le.

Jim több mint három évtizedes, globális tapasztalatra tett szert a fogyasztói és technológiai szektorokban; ennek során az átállási stratégiák alkalmazása és az ügyfelek bevonása révén erőteljes növekedést és jövedelmezőséget ért el. Ezen túlmenően komoly gyakorlattal rendelkezik a digitalizáció, a diszruptív folyamatok, az innováció, a műszaki fejlesztés, illetve a beszállítói láncok terén, amely tapasztalatai hosszú távon hozzásegíthetik a Volvo Cars vállalatot stratégiai célkitűzéseinek megvalósításához. Az Ember Technologies vállalatnál 2021 februárjától kezdve dolgozott befektetőként, az igazgatóság tagjaként, illetve vezérigazgatóként. A Dyson Groupnál 2017 és 2020 között vezérigazgatóként, 2012 és 2017 között pedig operatív igazgatóként dolgozott. Szolgálati ideje alatt felgyorsította a vállalat e-kereskedelmi stratégiáját, új, innovatív termékeket bocsátott piacra, és növelte a cég globális piaci részesedését. A Dysont megelőzően a BlackBerry operatív igazgatója volt. Jelenleg a KKR globális befektetési vállalat szenior tanácsadója, illetve a világszerte tevékenykedő fogyasztásicikk-gyártó és technológiai nagyvállalat, a német Henkel AG részvényesi bizottságának tagja.  

„Nagy örömömre szolgál, hogy Jim Rowant a Volvo Cars új vezérigazgatójaként köszönthetem. A Volvo Cars a villámgyors digitális átalakulás időszakát éli, ezért létfontosságú volt, hogy olyasvalaki álljon a cég élére, aki az autóiparon kívül szerzett globális vezérigazgatói gyakorlatot. Jim tökéletesen alkalmas arra, hogy felgyorsítsa a Volvo Cars fejlődését, lehetővé téve, hogy a cég a szegmensben páratlan sebességgel hajtsa végre az átalakulást, és több millió közvetlen ügyfélkapcsolattal rendelkező, teljesen elektromos vállalattá váljon” – mondta  Eric Li, a Volvo Cars igazgatótanácsának elnöke.

„Megragadom az alkalmat, hogy őszinte köszönetemet fejezzem ki Håkan Samuelssonnak, aki az elmúlt tíz évben odaadóan és határozottan vezette a Volvo Cars vállalatot. Håkan és igazgatótársai megújult, erőteljes termékcsaládot hoztak létre, a jövő kihívásaival bátran szembenéző prémium márkaként pozicionálták újra a Volvót, és lehetővé tették a Volvo Cars sikeres tőzsdei bevezetését” – tette hozzá Eric Li. 

„Megtiszteltetés, hogy ebben az izgalmas időszakban csatlakozhatok a Volvo Cars vállalathoz, amikor az iparág és a fogyasztók egyaránt átalakulóban vannak. A Volvo Cars komoly eredményeket mutathat fel az innováció, a biztonság és a minőség terén, ami a munkatársak világszínvonalú tehetségével, valamint az iránymutató fenntarthatósági és technológiai képességekkel társítva vezető szerepet biztosít a vállalatnak a jövőbe vezető úton” – mondta Jim Rowan.

„Örülök, hogy a Volvo Cars Jimmel az élen haladhat tovább a fejlődés útján. Szeretném a Volvo Cars minden egyes munkatársának megköszönni, hogy hozzájárultak ahhoz a hihetetlen fejlődéshez, amelyet az elmúlt tíz évben vittünk véghez. Nem csupán a világ egyik leggyorsabban növekvő, a fogyasztók legmélyebb bizalmát élvező prémium autómárkájává tettük a Volvót, de mindeközben folyamatos innovációkkal, egyértelmű célokat kitűzve jártunk az élen. A legjobbakat kívánom nektek az előttetek álló, izgalmas évekre!” – mondta Håkan Samuelsson.

Håkan Samuelsson Jim Rowan márciusi munkába állásáig tölti be jelenlegi pozícióját; ezt követően a Volvo Car AB igazgatótanácsából is távozik. Håkan továbbra is a Polestar Automotive Holding UK Limited („Polestar”) elnöke marad, hogy levezényelje a vállalat bevezetését a NASDAQ értéktőzsdén. A korábbi bejelentéssel összhangban erre várhatóan 2022-ben kerül sor; a vállalat ticker azonosítója a PSNY lesz.