AutóAddikt Autó-motorsport Lexus: ikerturbós V8 versenymotort fejleszt a Gazoo Racing

Lexus: ikerturbós V8 versenymotort fejleszt a Gazoo Racing

A Gazoo Racing vadonatúj ikerturbós V8-as versenymotort fejleszt a Nürburgringi 24 órás futamra. Az erőforrás hamarosan egyes utcai Lexus modellekben is megjelenhet.

Már két éven belül megjelenhet a Lexus és a Toyota csúcsmodelljeiben az az új fejlesztésű ikerturbós V8-as benzinmotor, amely a gyár versenyistállója, a Gazoo Racing hivatalos bejelentése szerint már az idei Nürburgringi 24 órás futamon átesik a tűzkeresztségen.

Először 2013-ban merült fel egy turbós, nyolchengeres Lexus sportmotor gondolata – mármint a sajtóban. Akkor a Yamahával együttműködésben kifejlesztett 5.0 V8-as feltöltése látszott járható útnak, az évek során azonban új fordulatot vett a történet: egyre többen jutottak arra a következtetésre, hogy egy kisebb lökettérfogatú, de annál nagyobb teljesítményű erőforrás léphet a legendás szívómotor örökébe. Sokan azt is tudni vélik, hogy a Lexus 200t típusaiban szolgálatot teljesítő, kétliteres motor adja majd ennek az új sportmotornak az alapját: az elképzelések szerint két ilyen (jelen formájában 245 lóerős) négyhengerest 90 fokban összeillesztve alakítanák ki a fejlesztés alatt álló V8-ast. Az új erőforrás teljesítménye becslések szerint 600 lóerő körül várható.

Versenyverzióban szinte bizonyos, hogy a tartósság érdekében ennél gyengébb lesz a motor: a Nürburgringi 24 óráson induló Lexus LC versenyautó esetében a nyers teljesítmény hiányát fokozott szilárdságú, csökkentett tömegű karosszériával, továbbfejlesztett aerodinamikai elemekkel, valamint minden részletében tökéletesített futóművel (könnyebb és merevebb komponensek, csekély tehetetlenségű lengéscsillapítók, átprogramozott fékvezérlés) ellensúlyozzák. A versenyautóban egyelőre nem részletezett, fejlett vezetőtámogató rendszerek is dolgoznak majd – kérdés, hogy ezek (ahogy a mechanikus fejlesztések) is megjelennek-e azokban az utcai modellekben, amelyek a várakozások szerint megkaphatják a motort.

Eredetileg úgy sejtettük, hogy a motor a tervezett – és várhatóan két év múlva színre lépő – Lexus LC F kiváltsága lesz, a Gazoo Racing sajtóközleménye azonban több típusról beszél. Felmerülhet egy nagyteljesítményű sport-szabadidőjármű gondolata, amely akár a Lamborghini Urus-szal is felveheti a versenyt: ehhez az LF-1 Limitless tanulmány jelölhette ki az irányt. Az olasz szuper-SUV orrában ugyancsak egy 4.0 literes V8-as motor dolgozik, 650 lóerővel, ami nagyságrendileg prognosztizálja a Lexus új turbómotorjának a teljesítményét.

Van azonban egy harmadik potenciális befogadója is az erőforrásnak: a Toyota Supra. Az óév utolsó napjaiban jelent meg a világhálón egy kémvideó, amelyen a japán SuperGT bajnokságban idén induló Toyota GR Supra GT300 prototípusa látható és hallható. Míg a GT500-as versenyautóban egy kétliteres, négyhengeres turbómotor gondoskodik az előírásoknak megfelelő, 670 lóerő körüli teljesítményről, kisebb társában egyértelműen egy V8-as dübörög. Ez lehet annak az 5.4 literes motornak a módosított változata, amit az RC F GT3 versenyautó is használ.