AutóAddikt Bemutatók MINI MINI Experience Drive: vezettük a MINI Clubman ALL4-t

MINI Experience Drive: vezettük a MINI Clubman ALL4-t

Magyarországon is megvásárolható az intelligens összkerékhajtást kapott MINI Clubman ALL4 modellcsalád. A hazai importőr a jeles esemény apropójaként tesztvezetést szervezett, az útvonal Veszprémen keresztül Balatonalmádi központjáig tartott.

mini-experience-drive-clubman-all4-autoaddikt-003

Bár az időjárás a program elején még eléggé mostoha megközelítést mutatott, az odautat egy MINI John Cooper Works kabrióval tettük meg, a 7-es úton haladva, kihagyva az autópályát. Bár a John Cooper Works verzió már járt nálunk tesztelésen, mégis kíváncsian vártuk, mit nyújt majd a lehajtható tetejű verzió. Nyilván teljesítményben hasonló produkció született, mint a „hagyományos” változat esetében, a Performance Control remekbeszabottan tette dolgát (Sport módozatba kapcsolva), az elsőkerékhajtás még vizesebb útfelületen is kiválóan tartotta az autót a helyes nyomvonalon.

S persze az elmaradhatatlan sportos aspektus is jelen volt végig, szolid, néha erőszakosabb bugyborékolással jelezte a kipufogó, hogy bizony könnyedén elszabadulhat a 231 lóerős teljesítmény a 2 literes benzinesből, 320 Newtonméteres nyomatékcsúccsal, némileg több, mint 1 tonnás tömeget mozgatva.

No de kanyarodjunk vissza eredeti témánkhoz, a MINI Clubman ALL4 modellek taglalásához. Miután megérkeztünk Balatonalmádiba, a MINI Experience Drive kamionjában rövid sajtótájékoztató következett, ahol ismertették a legfontosabb részleteket. Megtudtuk, hogy a MINI Experience Drive végigjárja egész Európát, és a fő cél, hogy az érdeklődők megismerhessék az aktuális paletta legfontosabb darabjait. Miután 2000-ben a BMW megvásárolta a márkát, a legfontosabb az volt, hogy a márka mindig a lényegre koncentráljon, maximalizálva az élményt.

mini-experience-drive-clubman-all4-autoaddikt-005

Nemzetközi viszonylatban ebben az évben eddig 38282 darab autó talált gazdára, 6,3 százalékos növekedést jelentve a tavalyi adatokhoz képest. Idehaza is jók az arányok, eleddig 76 autót vásároltak, ami 18 százalékos növekedést mutat.

mini-experience-drive-clubman-all4-autoaddikt-007

A sajtóesemény kiemelt újdonsága tehát a MINI Clubman ALL4 volt, az intelligens összkerékhajtású modell, ami tulajdonképpen elsőkerékhajtást jelent alaphangon, viszont a hajtás szituációtól függően osztja el a nyomatékot szükség szerint pluszban a hátsó kerekekre is. Tehát ha az útviszonyok megkívánják a stabilabb futást, azonnal érzékel a hajtáslánc, és mind a négy kerék hajtottá válik.

mini-experience-drive-clubman-all4-salgo-andras-autoaddikt

Ez kifejezetten optimális hirtelen megcsúszásnál, vagy instabillá váló kanyarvételezéskor, de csúszós, havas útfelületeken is áldásos hatást fejt ki. Az ALL4 hajtás többletsúlya mindösszesen 60 kilogramm.

mini-experience-drive-clubman-all4-autoaddikt-012

Hazafelé három személlyel értelemszerűen egy MINI Clubman ALL4 lett a kiválasztott, az alapból 360 literes csomagtér elegendő volt három kisebb csomagunk elhelyezésére, viszont elégedetten summáztuk az 1250 literes kibővíthetőséget is. A vezetett MINI Clubman ALL4  2 literes, 150 lóerős gázolajossal (20d), 8 sebességes automataváltóval lett felszerelve.

mini-experience-drive-clubman-all4-autoaddikt-002

A motor már több ízben bizonyított MINI- illetve BMW modellekben (számos cikk is született a témában), most sem volt probléma az agilitással, dinamizmussal, a 330 Newtonméteres nyomatékcsúcs éreztette hatását 70 kilométer/óráról 130-ra gyorsítva a pályaszakaszra kanyarodás után. Az ALL4 hajtás előnyeit nem tudtuk élesben tesztelni, mivel a korlátozottak voltak a lehetőségek idő hiányában, de egy későbbi teszt során be fogjuk pótolni egész biztosan.

mini-experience-drive-clubman-all4-autoaddikt-014

A MINI Clubman ALL4 a tradicionális MINI egyterűsített változatának is definiálható, némi túlzással persze. Itt már ténylegesen három teljes értékű hátsó üléssel gazdálkodhatunk hely szempontjából, ugyanakkor a MINI szellemiség száz százalékosan megmarad.

mini-experience-drive-clubman-all4-autoaddikt-013

A MINI Clubman jellegzetessége a hátsó, két irányban nyíló csomagtérajtó, ami még több egyediséget kölcsönöz az autónak, nem beszélve a rakodóhely optimalizálásáról, bővíthetőségéről (ajtón belüli zsebek, rekeszek).

mini-experience-drive-clubman-all4-autoaddikt-001

Bővebb információ a MINI Clubman ALL4-ről a MINI magyarországi képviseletének honlapján olvasható.

mini-experience-drive-clubman-all4-autoaddikt-004

Még több fotó: Autóaddikt.hu Facebook oldal

A cikkhez tartozó fényképeket Canon EOS 5D Mark II fényképezővel készítettük.

Az online (Instagram, Facebook, Twitter) és egyéb kommunikációhoz ASUS Zenfone okostelefonokat használunk.

Együttműködő partnereink: Acer, ASUS, Camera Kft., Canon, Gigabyte, EPSON, Sony PlayStation, Nintendo, G DATA, Konzolvilág

Utómunka hardver: ASUS, Acer, Gigabyte