AutóAddikt Bemutatók Opel Nemzetközi Opel Combo menetpróbán jártunk – Magyarországon

Nemzetközi Opel Combo menetpróbán jártunk – Magyarországon

Rendhagyó módon most Magyarországra tették a vadonatúj Opel Combo nemzetközi sajtóbemutatóját. A jelenlegi fókusz az Opel Combo Life-on volt, de a teljes palettáról is hamarosan írunk majd. Értelemszerűen a Combo Life-ot tettük próbára, abból is a rövidebb tengelytávos, 5 személyes verziót, 1.5 literes dízellel szerelve.

A program ismét briliáns volt, főként, ha hazai szervezésről van szó: az Opel magyarországi képviselete ismét kitett magáért, ugyanis a nem túl hosszú, ám tartalmasabb útvonalterv remek kikapcsolódást, és egyben kitűnő ismerkedést biztosított az új Opel Combo-val.

Alapvetően Budaörs környékén autóztunk. Az útvonalak és helyszínek úgy lettek összeválogatva, hogy azok egymáshoz jól kapcsolódva, vagy akár külön-külön is jól bejárhatóak legyenek – mi az első variációt választottuk.

Elsőként Pusztazámort irányoztuk be, itt nagyjából 15 kilométert autóztuink pályán, majd jöhetett a klasszikus országúti környezet, majd város, minden velejárójával. Itt egy csodás, nem mesterségesen rusztikussá tett kastélyt, vagy inkább kúriát tekintettünk meg, majd Páty következett a maga hangulatos pincesorával.

Nem maradhatott ki a környék talán legjellegzetesebb motívuma sem, a zsámbéki öreg templomrom, ami mára már nem is annyira rom, sokkal inkább egy újrakonstruált épületkomplexum.

Mindegyik helyszín remekbeszabott fotólehetőséget kínált, mi a legjobban a pusztazámori kastélyt szerettük. Hangulat, tálalás mesterfokon, egész biztos, hogy visszatérünk még.

A Lloyd Studios-ban tartott nemzetközi sajtótájékoztató keretein belül elhangzott, hogy Koncz Gábor, az Opel eddigi magyarországi ügyvezetője pozíciót váltott, helyére Bakai Gergely lépett. A rövid felvezető után részletesen bemutatták az Opel Combo-palettát, amely első blikkre is kifejezetten bőséges választékot kínál a vásárlóknak.

Nemes elismerést is bezsebelt rögtön, megjelenésével párhuzamosan az új Opel Combo, ugyanis megkapta a Van of the Year 2019 státuszt, messze leelőzve a konkurencia produktumait (Mercedes-Benz Sprinter). Ezért nem is tűnt túlzásnak a szlogen, miszerint az új Opel Combo az áruszállítók etalonja.

Kimondottan érdekes tény az is, hogy az új Opel Combo tervezésénél először egy személyautót álmodtak meg a dizájnerek, majd azt a már meglévő koncepciót alakították át haszonjármű-profilúvá. Ennek megfelelően az új Combo hangsúlyosan komfortos, nem sok nyoma van a kishaszonjárműves pattogós, merev futóműnek, vagy épp a puritán, kemény műanyagos enteriőrnek.

Számtalan vezetéstámpgató rendszer került az új Opel Combo-ba, bár a maximum paletta csak a magasabb felszereltségeknél érhető el. Benzines- és dízelmotorok is megtalálhatók a felhozatalban (EURO6D), mindezek mellett rengeteg tárolóhelyet, rakodófelületet és akár 1 tonnás teherbírást is kapunk.

A praktikum mikéntje elsősorban a kétoldali tolóajtókkal érkezik, ráadásként külön felhajtható hátsó ablak is konfigurálható. Összesen egyébként nem kevesebb, mint 28 féle tárolási lehetőség van az autóban.

Mint említettük, jelenleg a fókusz az Opel Combo Life-on, azaz a Combo-paletta egyterűjén volt. Megtudtuk, hogy 3 ISOFIX támogatású ülést is konfigurálhatunk a hátsó sorba, így teljes körű rendelkezésre állást kapunk.

Portálunkon folyamatosan beszámolunk az új Opel Combo-ról, cikksorozatban mutatjuk be olvasóinknak a legapróbb részleteket is.

Még több fotó: AutóAddikt Facebook oldal

Fotó: Canon EOS 6D Mark II
Szerkesztőségünk mobilinternet-hozzáférését a Telenor Magyarország biztosítja. Az Autóaddikt.hu Telenor Hello Data csomagot használ.
Együttműködő partnereink: Acer Hungary, ASUSDuplitec, Camera Kft., Telenor Magyarország
Utómunka hardver: Acer, ASUS