Nemrégiben Szentgotthárdon jártunk, abban a kisvárosban, ahol bizony igencsak nagymérvű folyamatok zajlanak az Opel gyáregységében. Nos, az akkor levezényelt kirándulás apropója nyilvánvalóan a motorok gyártásának mikéntje, illetve azok megtekintése volt, valamint az újonnan bevezetésre kerülő egységekről is akkor rántották le a leplet – de azért persze a már korábbi időponttól gyártásban lévő 1.6 literes turbósokat is megtekinthettük a szalagon. Pontosan olyanokat, amelyek a cikkben szereplő tesztautóban, az Opel Astra GTC-ben is megtalálható. Kereken 200 lóerővel.
Belegondolni is különös, hogy anno, úgy 15 évvel ezelőtt még teljesen máshogy alakultak az akkori hengerűrtartalom-teljesítmény párosítások; örültünk, ha egy 1.6 literes benzines teljesítette akár a 100 lóerőt, 16 szeleppel (!), nélkülözve a turbótöltést. Az pedig már csak hab volt a tortán, ha egy 1.4 literes erőforrásból kihozták a bűvös százast, az áll leesett, és mindenki csodájára járt. Ma pedig egyáltalán nem kunszt, hogy kicsi, akár 1000 köbcenti körül is már, töltötten megvan ez az érték, sőt, akár jócskán felül is múlhatjuk.
Már majdnem a legerősebb
Múlik tehát az idő, a technológia fejlődik. Jelen esetünkben az Opel Astra GTC-nek, azaz a „mezei” Astra sportkupjának csúcsmodellje a korábban már bemutatott OPC verzió, 2 literes turbómotorjával, s a maga zseniális 280 lóerejével – aki netán visszafogottabb teljesítményre vágyik (nyilván van ilyen, nem is kevés), az választhatja tesztünk alanyát. No és persze az árazás is barátságosabb, nem beszélve arról, hogy az élményautózás garantált jelen esetben is.
Kellemes a szemnek, kellemes a kéznek – szól a mondás, mi pedig előszeretettel alkalmazzuk most mindezt az Opel Astra GTC kapcsán. A tesztmodell ideális színválasztásának köszönhetően valóban hordozza már első blikkre is a sportos aspektust, a front részleteit kiemeli, a hűtőmaszk alatti, hahotázó szájra emlékeztető beömlő fityiszt mutat az előttünk haladó visszapillantójába: kár a gőzért, neked padlógáz, nekem sima utazósebesség. Fölény van, kompromisszumok szinte nincsenek, s ezt nagyon is jól tudják az Opel formatervezői: az Astra GTC fazonja messzemenően eltalált. Klasszikus kupéforma ez, elég csak egy pillantást vetnünk oldalnézetből a tetőívre, a csapott far-sziluettre, a hosszúra nyújtott oldalajtókra, a gömbölyded vonalakat hordozó A és C oszlopokra. Vagy akár az 1489 milliméteres magasságra, amely leginkább sportautós paramétereket jelent, igaz, a ki- és beszállás ennek köszönhetően is nehézkesebb, mint mondjuk a hagyományos utcai verzió esetében. Ennyi tehát azért kell az üdvösséghez, no meg pluszban azért jót tesz az összképnek a 18 colos, feketére fényezett felnik négyese, melyek bár viszonylag nagy átmérővel rendelkeznek, a gumik oldalfala magasabb a megszokottnál, ezért (és a színválasztás miatt is) kisebbeknek tűnhetnek.
Opel Astra GTC. OPC módra, csak visszafogottabban
Szolid OPC Line embléma árulkodik arról, hogy az optikába belenyúlt az Opel Performance Center is, tehát már majdnem a feljebbi sorokban említett nagyvad Astra OPC, kicsit visszafogottabban. A hátsó, harmadik ajtó fölé applikált légterelő például ismerős lehet, csakúgy, mint a FlexRide futómű, vagy a minimális felárért rendelhető sötét színű üvegtető, és a hasonló tónusú oldaltükrök is.
Egyöntetűen a fart a dupla kipufogóvég párosa dobja fel, igaz, lehetne mindez kicsit hangsúlyosabb is – az alapséma szerinti, kissé ovális jellegű arculat köszön itt vissza, a hátsó lökhárító két alsó sarkába helyezve. Diffúzor-hatás nincs, viszont erőteljes választóvonal igen, ez szintén a fekete tartományt hozza, jól harmonizálva az autó többi hasonszőrű részletével. A helyzetjelzők burái is sötétítettek, LED csíkjuk félreismerhetetlen, és szintén erősbíti a sportosság mikéntjét. Semmi plusz sallang, mindössze egy GTC felirat a jobbon, alatta parányi Astra jelzéssel.
Sportautó? Túraautó? Utazóautó?
A már jól megszokott prémiumérzet fogadja a sofőrt és utasait az enteriőrbe pillantva: a próbált Opel Astra GTC az OPC felszereltségtől eggyel visszafogottabb csomaggal érkezett, Sport névre hallgatva. Még mielőtt arra gondolnának olvasóink, hogy a kőkemény, fapados sportautós érzettel kell megbarátkozni a vezetés-utazás során – akkor tévednek, nagyot. Ugyanis az Opel Astra GTC – a később részletezésre kerülő FlexRide futőművet leszámítva teljesen utazóautós, utcai-országúti komfortot kínál, túlmutatva tényleges szegmensén, vajbőrrel bevont kormánykerékkel, minőségi anyagválasztással, puha, alapvetően nem kopogós műanyag részelemekkel, combtámaszos hűthető-fűthető kagylóülésekkel, mely utóbbiak csak jellegükben és kinézetükben sugallják a sportosságot. A Sport fokozatba kapcsolásnál színváltós központi műszeregység elrendezése optimális, fontos kiemelni, hogy minimális a tükröződésre való hajlam, a középkonzol elrendezése zsúfolt, de hamar átlátható, viszont a még mindig újdonságnak számító IntelliLink rendszer dominál, arányaiban véve hatalmasra gondolt érintős LCD-vel; számos funkciót érhetünk el innen, jó kiegészítőjeként a gombsoroknak.
Elöl ülni tehát kényelmes, a komfortfaktor magas. De mi a helyzet a hátsó traktussal? Előrehajtott első ülések mellett sem egyszerű a bejutás hátra, viszont ha a delikvensek – jelen esetben kettő átlagos testalkatú felnőtt – bejutottak, meglepően kényelmes utastér fogadja majd őket. A 2695 milliméteres tengelytáv elegendő ahhoz, hogy körülbelül középállásba húzott első ülések mellett a lábakat ki tudjuk nyújtani, segítségül hívva a viszonylagosan nagy térdteret is a jó méretezés révén, egyedül a fejtér az, ami kompromisszumot követel még. Viszont valamit valamiért, a tökélyre hangolt tetőívet nem bonthatja meg semmi, ez tény.
Alaphangon 380 literes csomagtérrel gazdálkodhatunk az Opel Astra GTC esetében, ám szokás szerint ez a felület növelhető a 60:40 arányban osztható hátsó üléssor döntésével: így máris szinte 1 köbméterrel tágasabb a fuvarozásra szánt hely, pontosan 1235 litert kapunk. A pakolhatóság átlagos, a csomagtérajtó keresztmetszete szűk, viszont kisebb odafigyeléssel kellemesen megoldható ezen feladat is.
Szentgotthárdi, 200 lóerős benzinmotor
Ismételeten egy szentgotthárdi aggregáttal szerelt Opelt fogtunk tesztre – az elkövetkezendőkben ez a tézis egyre sűrűbben jelentkezik majd, nagy örömünkre. Az 1598 köbcentiméter hengerűrtartalmú, soros elrendezésű, négyhengeres turbótöltött benzinmotor nyomatékgörbéje igen egyenletesen épül fel, pörgős viselkedésének és finomra hangolt járásának köszönhetően 280 Newtonméter csúcsnyomatékra képes már alacsony, 1650-es percenkénti fordulatszámon, míg a maximális, 200 lóerős teljesítmény 5600-nál áll rendelkezésre. A hajtásláncba épített 6 sebességes manuális kéziváltó áttételezése pontosan eltalálta azt a hangulatot, jelleget, amely kötelező jellegű egy olyan hot hatchnél, mint az Opel Astra GTC, az első három fokozat visszafogottságot nem ismerve közvetíti az erőátvitelt az első kerekekre, úgy, hogy teljesen elfeledkezünk arról, hogy nem összekerekes kivitelt vezetünk. Persze ez már közismert az Opel sportosra hangolt járművei esetében, gondoljunk csak a már unalomig emlegetett Astra OPC-re, vagy akár a Corsa Nürburgring Edition-jére. A három állású fokozatválasztó (Sport, Tour és Normal mód) legjobban preferált arculata egyértelműen a Sport mód, ennek kapcsolásával a felfüggesztés keményebbé válik, a gázreakciók közvetlenebbek lesznek, a kormányzás pedig direktebben közvetít. 7.8 másodperc alatt sikerült feltornázni a pillanatnyi sebességet 100 kilométer/órára, ami nagyjából meg is egyezik a gyárilag mérttel (7.9), harmadikban meg is futotta az autó.
A motor- és kipufogóhang visszafogott, bár morgás azért folyamatosan érzékelhető. Hogy ez elegendő-e, ízlés kérdése, mindenesetre mi általában hiányoljuk a vadabb hangorkánt, még akkor is, ha netán hangszórón, vagy kipufogóra gondolt membránon érkezik más márkák képviselői esetében.
Bő kézzel mért hangulatfokozás. Árazásban is előkelő helyen
Üzemanyag-felhasználás tekintetében nem spórol az Opel Astra GTC 1.6 literes turbómotorja, ugyanis normál használat mellett is 7.8 literes átlagot rögzítettünk 50 százalék városi-50 százalék országúti körülmények mellett. 90 kilométer/óránál ugyan 5.8-6.2 körül mozgott az érték, viszont városi araszolgatásnál 9.3 literig is felugrott a képzeletbeli mutató. Sportosan közelítve az átlag 9.8 liter/100 kilométerre jött ki, hasonló vegyes használattal, így az országúti, 90 kilométer/órás átlagtempó 6.6 litert jelentett hasonló vezetési stílussal, mint a normál körnél.
Kifejezetten jó árképzéssel várja a kereskedésekben az Opel Astra GTC az érdeklődőket: a belépő szintű, 1.4 literes, ECOTEC szívó benzinmotoros, Start/Stop rendszerrel és ötgangos manuális váltóval felszerelt verzió Enjoy csomagban 5 350 000 forintos listaárral rendelkezik, míg az OPC változat (8 250 000 forint) előtti legmagasabb felszereltségű modell, mely tesztünkben is szerepelt: 6 290 000 forint listaárral kecsegtet. Természetesen az Opel Astra GTC megvásárolható gázolajos kivitelben is, ebben az esetben az Enjoy felszereltségű, 110 lóerős, 1.6 CDTI ECOTEC motoros, Start/Stop rendszerrel ellátott, 6 fokozatú kéziváltós alternatíva 6 280 000 forintot kóstál, míg a 2 literes, szintén Start/Stop rendszerű, 195 lóerős biturbo dízelellel és hatfokozatú manuális kéziváltóval felvértezett modell 7 980 000 forintért vihető haza.
2014 Opel Astra GTC 1.6 Turbo Sport specifikációk
Motor
Motortípus: soros elrendezésű, négyhengeres turbótöltött benzinmotor
Lökettérfogat: 1598 cm³
Maximális teljesítmény: 200 LE @ 5600 ford./perc
Maximális forgatónyomaték: 280 Nm @ 1650 ford./perc
Erőátvitel: elsőkerékhajtás, hatfokozatú manuális kéziváltó
Méretek, egyéb műszaki adatok
Hossz: 4466 mm
Szélesség: 1840 mm
Magasság: 1489 mm
Tengelytáv: 2695 mm
Első gumik mérete: 235/50 R18
Hátsó gumik mérete: 235/50 R18
Tömeg, üresen: 1403 kg
Össztömeg: 2020 kg
Csomagtartó mérete: 380 liter, bővíthető 1165 literig
Üzemanyagtartály mérete: 56 liter
Menetteljesítmények
Végsebesség: 230 km/h
Gyorsulás 0-ról 100-ra: 7.9 másodperc (gyári), 7.8 másodperc (saját, mért eredmény)
Fogyasztási adatok
Saját, mért eredmény (átlagos használattal)
Városi: 9.3 l/100 km
Országúti: 5.8 l/100 km
Vegyes: 7.8 l/100km
Gyárilag mért eredmények
Városi: 8.3 l/100km
Országúti: 5.6 l/100km
Vegyes: 6.6 l/100km
CO2 kibocsátás: 154 g/km
Még több információ az Opel magyarországi képvisetelének honlapján olvasható.
Cikk forrás: http://www.napimagazin.hu/teszt-opel-astra-gtc-1-6-turbo-sport-a-maradando-elmeny-presztizse/
Még több fotó: Napimagazin Facebook oldal
A cikkhez tartozó fényképeket Canon EOS 5D Mark II fényképezővel készítettük. Együttműködő partnereink: Acer Hungary, Gigabyte, Sony, MSI, Epson, Canon, Camera Kft., Nike Utómunka hardver: Acer, Gigabyte, MSI