Főoldal Blog Oldal: 472

Összefog a Goodyear és a London School of Economics

A Goodyear és a London School of Economics and Political Science (LSE) a napokban bejelentették együttműködésüket egy innovatív közlekedésbiztonsági projekt kapcsán, melynek keretében mélyebben megvizsgálják a közlekedők magatartását egész Európában, választ keresve arra a kérdésre, hogy a járművezetők hogyan befolyásolják egymás magatartását az utakon.

goodyear_leghajo

Az LSE Consulting által vezetett projekt célja, hogy egyedülálló empirikus felismerésekkel járuljon hozzá az Európában folyó közlekedésbiztonsági vitához.

„A jelenlegi közlekedésbiztonsági kutatások főként arra koncentrálnak, hogy a járművezetők hogyan használják a járművüket egy fizikai, nem pedig egy szociális környezetben. Új kutatási projektünkkel azt akarjuk elemezni, hogy a járművezetők milyen interakciókat folytatnak, illetve milyen attitűdöket mutatnak más vezetőkkel szemben, és ezek milyen hatással vannak a kockázatos vezetésre. Az LSE Szociálpszichológiai Tanszékén dolgozó kutatói csapatunk tagjai lelkesen fogadták a lehetőséget a legújabb szociálpszichológiai kutatási technikák alkalmazására, melyek segítségével a közlekedésbiztonságot olyan nézőpontból közelíthetik meg, amelyet eddig nem igazán hangsúlyoztak” – mondta Dr. Chris Tennant, az LSE kutatási projektjének vezetője.

„Az LSE Szociálpszichológiai Tanszéke az elmúlt 50 év során úttörő kutatásokat végzett az egyének társas helyzetekben mutatott magatartásáról. Nagyon izgatottak vagyunk a lehetőség miatt, hogy együtt dolgozhatunk a világ vezető szaktekintélyeivel egy olyan tanulmányban, amelyből értékes felismeréseket és információkat nyerhetünk a közlekedésbiztonságról folyó vitához” – nyilatkozta Olivier Rousseau, a Goodyear európai, közel-keleti és afrikai régiójának fogyasztói abroncsaiért felelős alelnöke.

Az együttműködés újabb lépést jelent a Goodyear erőfeszítéseiben, hogy új statisztikákkal és kutatási programokkal járuljon hozzá a közlekedésbiztonsági vitához, amelyek nyomán ajánlásokat lehet majd megfogalmazni arról, hogyan kezeljük ezt a fontos társadalmi kérdést. A Goodyear korábban végzett már felméréseket kezdő járművezetők (2012), járművezetést oktatók (2013) és kezdő járművezetők szülei körében (2014), melynek eredményeit a „Vezetés közben első a biztonság: A közlekedésbiztonság javítása kezdő gépjárművezetők számára” című fehér könyvben foglalták össze, melynek második kiadása 2014 novemberében jelent meg. A fehér könyvet megosztották a legbefolyásosabb szakpolitikusokkal és közlekedésbiztonsági szervezetekkel, ezzel segítve az európai utak biztonságosabbá tételére irányuló munkájukat.

Az LSE-vel közösen folytatott kutatási projekt részét képezi a járművezetők magatartásának 15 országra kiterjedő vizsgálata, amelytől azt várják, hogy új információkkal fogja megerősíteni a Goodyear régóta vallott elképzelését az élethossziglani tanulásról, mint a közlekedésbiztonság javításának alapjáról. A Goodyear kutatásainak és szakpolitikai ajánlásainak jelentős része, mint például a többfokozatú jogosítvány bevezetése, ezt a filozófiát támogatja.

Az új MINI Clubman modellel folytatódik a generációváltás a gyártó portfóliójában

Folytatódik a generációváltás a MINI modellcsaládban. Az új MINI Clubman a prémium alsó-középkategória innovatív járműkoncepciója – a magas színvonalú funkcionalitás, a praktikus mindennapos használhatóság és a hosszú utakra is ideális kényelem egyedi kombinációja, a vezetés kiemelkedő élményével, prémiumkarakter a MINI egyéni stílusában.

mini_clubman_2015_autoaddikt_002

A gazdag hagyományokra visszatekintő shooting brake koncepció kimondottan az alsó-középkategória igényeire adaptált első megfogalmazása; erőteljes orrkialakítás, a kerékjáratoknál az Air Curtain elemek számára kiformált légbeömlő nyílásokkal; dinamikusan megnyújtott körvonalak négy ajtóval és az autó szélességét kiemelő vállövvel; hosszú tetőív a riasztóberendezés üzemállapotát jelző vörös fénnyel kiegészített uszony-alakú tetőantennával; meredeken záródó far a jellegzetes kétszárnyú hátsó ajtóval, „Clubman” felirattal és integrált, vízszintes hátsó lámpákkal; új Melting Silver metál és Pure Burgundy metál külső színek; a tető és a külső visszapillantó tükrök házai fehér, fekete vagy ezüst kontrasztárnyalatú fényezéssel.

Sokoldalúsága, térkínálata és stílusa tekintetében elődjénél jól érzékelhetően érettebb és felnőttesebb karakterű MINI Clubman; jelentősen, még az új 5 ajtós MINI modellekhez viszonyítva is megnövelt külső és belső méretek: hosszúság +27, szélesség +9, tengelytáv +10 centiméter; öt teljes értékű ülés; csomagtér térfogata: 360, a 40:20:40 arányban osztott hátsó üléstámla lehajtásával pedig akár 1250 liter.

Teljes egészében új tervezésű utastér; felül hangsúlyos szegéllyel kiformált, széles műszerfal; a kormányoszlopra helyezett műszeregység; harmonikusan integrált kör alakú központi kijelző LED-fénygyűrűvel a jármű, az infotainment-rendszer, a telefon és a navigációs funkciók adatainak megjelenítésére; a légkondicionáló berendezés kezelőelemei és a kapcsolók sora a központi kijelző alatt; középkonzol az elektromos rögzítőfékkel; tárolórekeszekkel, két pohártartóval, a MINI központi forgató-/nyomógombbal (MINI Controller) és kartámasszal; igényes dekorcsíkok a középkonzolon és az ajtókárpitokon.

A MINI Clubman három motor (kombinált üzemanyag-fogyasztás: 6,2 – 4,1 l/100 km; kombinált szén-dioxid-kibocsátás: 144 – 109 g/km) választékával érkezik a piacra; új generációs benzin- és dízelmotorok a MINI TwinPower Turbo technikával; a MINI Cooper D Clubman modellben premierjét tartja a 4 hengeres dízelmotor (110 kW/150 LE); MINI Cooper Clubman 100 kW/136 LE teljesítményű 3 hengeres és MINI Cooper S Clubman 141 kilowattos (192 LE) 4 hengeres benzinmotorral.

Erőátvitel az első kerekekre, alapkivitelben 6 fokozatú manuális sebességváltón át; opcióként MINI modellekben első ízben 8 fokozatú Steptronic váltómű (MINI Cooper S Clubman és MINI Cooper D Clubman), valamint 8 fokozatú Steptronic sport-sebességváltó (MINI Cooper S Clubman); 6 fokozatú Steptronic sebességváltó extrafelszerelésként a MINI Cooper Clubman számára; széles körű MINIMALISM műszaki megoldások, többek között az Automatikus motorleállítás és -indítás rendszerével (Auto Start Stop Function) és GREEN üzemmóddal.

MINI modellben valaha kínált legmagasabb színvonalú menetkényelem és a márkára jellemző legintenzívebb „gokart feeling” a vetélytársak körében egyedi, rendkívül igényes futómű-technikának köszönhetően; szimpla ágyazású lengőkarra támaszkodó rugóstaggal kialakított első kerékfelfüggesztések teljes egészében új fejlesztésű komponensekkel; többkaros (multilink) hátsó kerékfelfüggesztések modell-specifikus kivitelben; a lehető legmagasabb fokú agilitás a különösen széles nyomtávok, a könnyűszerkezetes konstrukciók és a nagy merevségű szerkezetek révén; már alapkivitelben elektromechanikus szervokormány Servotronic funkcióval.

mini_clubman_2015_autoaddikt_001

Alapfelszerelésként Dinamikus menetstabilizáló rendszer (Dynamic Stability Control; DSC) Dinamikus vonóerő-szabályzás (Dynamic Traction Control; DTC) és Elektronikus differenciálzár-hatású funkcióval (Electronic Differential Lock Control; EDLC), a MINI Cooper S Clubman esetében Performance Control funkcióval; modellspecifikus rugó- és lengéscsillapító-hangolás; extrafelszerelésként sportfutómű és Dinamikus csillapítás-szabályzás (Dynamic Damper Control; DDC); szériakivitelben 16 vagy 17 col (MINI Cooper S Clubman) peremátmérőjű könnyűfém keréktárcsák; extrafelszerelésként akár 19 colos könnyűfém keréktárcsák.

Extrafelszerelés MINI Driving Modes rendszer az autó alapvető karakterének egyéni igények szerinti állítására; a MID, SPORT és GREEN üzemmódok a sebességváltókar melletti forgatókapcsolóval aktiválhatók; a gázpedál, a kormányzás, a Steptronic sebességváltó kapcsolási dinamikája és a Dinamikus csillapítás-szabályzás (Dynamic Damper Control; DDC) karakterisztikája igény szerinti állítható; a Steptronic sebességváltó esetében GREEN üzemmód a hajtásláncot a motorról önműködően leválasztó vitorlázó üzemmel.

Könnyűszerkezetes és optimális ütközésbiztonsági jellemzőkkel rendelkező karosszériaszerkezet; az alapkivitel biztonsági felszereltségében szerepel egyebek mellett: két első légzsák és első oldallégzsákok, első-hátsó függönylégzsákok, minden ülésen hárompontos automata biztonsági övek (elöl előfeszítővel és adaptív erőhatárolóval), ISOFIX gyerekülés-rögzítési pontok hátul (extrafelszerelésként az első utasülésen is), gumiabroncs-nyomásellenőrző rendszer; kiváló hangszigetelés és rezgéscsillapítás.

Innovatív vezetői segédrendszerek széles palettája: MINI szélvédő-kijelző (Head-Up-Display), Parkoló-asszisztens (Parking Assistant), tolatókamera és Driving Assistant összeállítás, benne kameraalapú aktív sebességszabályzás, gyalogosérzékelő és ütközésveszélyre figyelmeztető rendszer fékező funkcióval, távfény-asszisztens és közlekedési táblák felismerő funkciója.

Már alapkivitelben bőséges felszereltség, benne légkondicionáló berendezés, USB- és AUX-IN csatlakozóval szerelt rádió, Bluetooth telefon-kihangosító, esőérzékelő automatikus világításkapcsolással és elektromos rögzítőfék.

Innovatív opcionális világítástechnika: LED-fényszórók ugyancsak LED-technikájú nappali menetfénnyel és hátsó lámpákkal; adaptív fényerő-eloszlás és LED-technikájú kanyarodófény; LED-ködfényszórók.

Modellspecifikus MINI Excitement Package LED-technikájú belső és hangulatvilágítással, valamint új megoldásként az ajtó nyitásakor és csukásakor a MINI embléma kivetítése a külső visszapillantó tükörből a vezetőoldalra; MINI Yours Interior Styles első ízben háttérvilágítású ajtókárpit-dekorelemekkel; riasztóberendezés vörös üzemállapot-jelző diódával (LED) az uszony-alakú tetőantennában.

Extrafelszerelések széles kínálata a még magasabb színvonalú kényelem és funkcionalitás szolgálatában: MINI modellben első ízben elektromos állítású vezetőülés memóriafunkcióval, sportülések és John Cooper Works sportülések; Comfort Access csak a MINI Clubman számára a hátsó kétszárnyú ajtó érintés nélküli nyitására (Easy Opener); kétzónás automatikus légkondicionáló berendezés; ülésfűtés; elektromos mozgatású panoráma üvegtető; elektromosan fűthető és behajtható külső visszapillantó tükrök; automatikusan sötétedő belső és külső visszapillantó tükrök; multifunkciós kormánykerék; rakodónyílás és 40:20:40 arányban osztott hátsó üléstámla; vonóberendezés; MINI Professional navigációs rendszer; MINI Visual Boost rádió; Harman Kardon hi-fi audio-berendezés.

Extrafelszerelések bőséges választéka a külső és belső egyéni kialakítási lehetőségekhez: John Cooper Works aerodinamikai készlet; Chrome Line külső csomag; tetősínek; különböző ülések széles kínálata, számos díszítőbetét és belső színösszeállítás; exkluzív John Cooper Works és MINI Yours felszerelések.

mini_clubman_2015_autoaddikt_003

A vetélytársak körében egyedülálló, széles körű MINI Connected járműbeli infotainment-program; Intelligens segélyhívás (Intelligent Emergency Call) és MINI TeleServices állandó SIM-kártyával; különböző funkciók sokasága és folyamatos bővítési lehetőségek az okostelefont is a jármű rendszerébe integráló alkalmazások segítségével; exkluzív MINI-funkciók, mint például a Mission Control, a Dynamic Music, a Driving Excitement és a MINIMALISM Analyser; MINI Connected XL Journey Mate Valós idejű közlekedési információkkal (Real Time Traffic Information); az online-kapcsolat révén közösségi oldalak – mint például a Twitter, a foursquare és a Glympse – elérhetősége, RSS hírek és szórakoztató programok, mint a Spotify, a GoPro, az AUPEO!, a Stitcher, a Deezer, az Audible, a Napster/Rhapsody és a TuneIn.

Az új Alfa Romeo Giulia bemutatkozott

A mai napon a Milánóhoz közeli Arese városában, az Alfa Romeo múzeumban bemutatkozott a márka új csúcsmodellje, a legendás Quadrifoglio emblémát büszkén viselő Giulia.

alfa_romeo_giulia_002_autoaddikt

A nemzetközi sajtó képviselőinek szervezett, különleges eseményen egyben az Alfa Romeo több mint egy évszázados történetét is ünnepeltük: a márka pontosan a mai napon töltötte be 105. születésnapját. Ezt igazán kevesen mondhatják el magukról az autóiparban, különösen, ha figyelembe vesszük a márka nemzetközi értékesítési sikereit és a motorsportban elért, nagyszerű eredményeit.

Az A.L.F.A. (a betűszó az ‘Anonima Lombarda Fabbrica Automobili’, azaz a lombardiai automobil-gyártó részvénytársaság) vállalatot 1910. június 24-én alapították. A mai napon, 2015. június 24-én új fejezetet nyitunk az újra és újra meglepetésekkel készülő márka történetében: bemutatkozik legújabb modellünk, egy hamisítatlan kiáltvány, az autóipar egyik legnagyszerűbb alkotása, amelyben összpontosul a múlt, a jelen és a jövő.

Keresve sem találhattunk volna méltóbb helyszínt erre a nagyszerű eseményre, mint az új Alfa Romeo múzeum Aresében. A márka megújult ‘otthona’ június 30-tól ismét megnyitja kapuit a nagyközönség előtt. A megújult létesítményben az Alfa Romeo leghíresebb, leginnovatívabb alkotásai kaptak helyet. Annak idején az autóipar történelmének legfontosabb lapjait írták ezek a járművek, amelyekre a mai napig ihletadóként tekintenek az Alfa Romeo tervezői.

Közülük is kiemelkedik azoknak a mérnököknek és formatervezőknek az elit csapata, akikre a legkényesebb, technológiai szempontból leginkább előre mutató feladatokat lehet rábízni. Ezeket a különlegesen tehetséges szakembereket összeköti rajongásuk az Alfa Romeo, valamint annak az automobilról alkotott, egyedi fogalma iránt: ennek értelmében az autó, mint műszaki alkotás túllép a szükségesség határán, és valódi, erőteljes érzelmeket ébreszt, ahelyett, hogy pusztán közlekedési eszközként tekintenénk rá. Elhivatott tervezőinket és mérnökeinket egy cél vezérli: megalkotni a jövő Alfa Romeóját, amely tiszteletben tartja a több ezer ember (mérnökök, munkások és vezetők) odaadó munkája nyomán, gyárakban, irodákban és a versenypályákon formálódott hagyományokat.

alfa_romeo_giulia_004_autoaddikt

Az új Alfa Romeo logó

Az Alfa Romeo Giulia tökéletesen megtestesíti a márka új filozófiáját, miközben hűséges marad annak évszázados tradícióihoz: kizárólag az nőhet fel a jövő kihívásaihoz, aki nagyszerű múlttal rendelkezik. A márka büszke múltja iránti tisztelet nyilvánul meg abban az eredeti emblémában is – melyet a Robilant Associati tervezett- és amelyet az új modellen ismerhet meg elsőként a világ. A márkajelzés megújult, modernebb lett, miközben jellegzetes sziluettje és stiláris komponensei, amelyek világszerte nagyrabecsült jelképpé tették, változatlanul megmaradtak.

La meccanica delle emozioni

Az Alfa Romeót öt dolog tette a világ egyik legkívánatosabb autómárkájává: ezek a jellegzetes olasz formatervezés, az ultramodern, innovatív motorok, a tökéletes, 50/50 arányú tömegelosztás, valamint a lehető legjobb tömeg/teljesítmény arány. Ezek a márka elengedhetetlen alkotóelemei.

Az új Alfa Romeóban helyet foglalva mintha új dimenzióba csöppennénk: a vezető köré összpontosuló környezet felkorbácsolja az érzelmeket, és magával ragadó vezetési élményt ígér. Mindez az érzékeny, közvetlen kormányműnek, az azonnali gázreakciónak, a gyors váltásoknak és a késlekedés nélküli fékteljesítménynek köszönhető. Emellett a hátsó- vagy összkerékhajtás több mint egyszerű tisztelgés az Alfa Romeo legendájának leghitelesebb gyökerei előtt: olyan műszaki megoldás, amely kimagasló menettulajdonságokat és magával ragadó vezetési élményt biztosít.

alfa_romeo_giulia_003_autoaddikt

Az Alfa Romeo esetében mindez egyetlen kifejezésbe sűríthető bele: ‘la meccanica delle emozioni’. Ez a merész, jellegzetes üzenet világszerte olasz nyelven hangzik el, tisztelegve az Alfa Romeo szülőföldje előtt, ahol az Alfa Romeo több mint egy évszázaddal ezelőtt meglátta a napvilágot. A márka a mai napig büszkén hirdeti az olasz ipar kiválóságát szerte a világon a közutakon, a versenypályákon és a rajongók millióinak szívében.

Jellegzetes olasz formatervezés

Az Alfa Romeo a hagyományok, a sebesség és a szépség tökéletes egyensúlyából született meg; nem véletlenül vált az olasz stílus legmagasabb szintű kifejezési formájává az autóiparban. Ez alól az új Giulia sem kivétel, hiszen az olasz dizájn három különleges jellegzetességét ragadja meg: a remek arányérzéket, az egyszerűséget, és a gondos kidolgozást. Ez az a ‘külső takaró’, amellyel az Alfa Romeo dizájnerei aprólékos műgonddal beburkolták a Giulia műszaki alkotóelemeit.

A kivételesen kiegyensúlyozott arányok a jármű alapvető műszaki jellegzetességéből fakadnak: az Alfa Romeo ragaszkodott az 50/50 arányú tömegelosztáshoz, valamint a hátsókerék-hajtáshoz. A tökéletesen kiegyensúlyozott tömegelosztás érdekében a két tengely között kapott helyet a motor és minden mechanikus fődarab. Ezért is olyan rövidek a Giulia túlnyúlásai, és ezért olyan hosszú a motorház és az első kerékdobok, míg az utastér hátra húzva helyezkedik el, azokra a hajtott kerekekre ‘nehezedve’, amelyek optikailag is kijelölik azt a pontot, ahol a motor forgatónyomatéka átjut az útra.

Mindez igen tekintélyes – a kategóriában rekordnak számító – tengelytávot eredményez, miközben a karosszéria a méretosztály legkisebbjei közé tartozik. Ezek az arányok felülnézetből dinamikus ellipszist rajzolnak ki. A lekerekített szögek és az utasteret körül ölelő tetőoszlopok vízcsepp alakú profilt, és ezáltal lendületet kölcsönöznek az autónak: a Giulia körvonala emlékeztet az egykori Giulietta Sprintre, minden idők egyik leggyönyörűbb automobiljára.

Az olasz stílus második pillére az ‘egyszerűség’, amely mögött valójában a létező legösszetettebb ipari kreatív folyamat: az autótervezés rejlik. A stílus, a dizájn az, amely ezt a hosszú, komplex folyamatot egyetlen egyszerű, természetes ív mögé rejti, kihangsúlyozva az elegáns idomokat és a kifinomult olasz ízlést. Ez a megközelítés, amely letisztult, feszes vonalakban nyilvánul meg, az Alfa Romeo történetének minden állomásánál tetten érhető. Az új Alfa Romeo erőteljes személyiségét ezért fejezi ki mindössze néhány egyszerű vonal: az oldalfalon végigfutó ív, amely kijelöli az ajtókat és a kilincseket, aztán ott a „háromlevelű” orrkialakítás, az autóipar történetének talán legjellegzetesebb, leghíresebb „arca”.

alfa_romeo_giulia_001_autoaddikt

Végezetül az olasz stílus jellegzetessége az a kiváló minőségű felületkidolgozás, amelynek köszönhetően a karosszéria idomain erőteljesen, harmonikusan csillan meg a napfény. A végeredmény: az új Giulia, amelynek plasztikusan megformált idomai egy ugrásra kész nagymacskát idéznek. Ugyanezzel az ihletett szemlélettel találkozunk a beltér kialakításában. Minden letisztult, lényegre törő, és minden a vezetőt helyezi a középpontban, beleértve a vezetési stílushoz alkalmazkodni képes, kis átmérőjű kormánykereket, vagy az azon elhelyezett kezelőszerveket. És ez még nem minden. A vezető üléshelyzetét úgy alakították ki, mintha átlósan futó anyagszerkezetű szövetből vágták volna ki, a finoman hullámzó műszerfaltól az átgondolt elrendezést követő műszerekig az egész környezet egyedi szabású, kézzel varrott öltönyként illik a felhasználóhoz. Ezt az érzést erősíti a nemes anyagok használata: szénszálas kompozitok, fa és első osztályú szövetek teremtenek a szemnek és a kéznek egyaránt kellemes felületeket; elrendezésük gondos kézi munkáról tanúskodik.

Ultramodern, innovatív erőforrások

Az ultramodern, innovatív erőforrások ugyancsak az Alfa Romeo elmaradhatatlan jellegzetességei közé tartoznak. Éppen ezért a Quadrifoglio modellváltozat számára egy olyan, műszaki jellemzői és menetteljesítményei szempontjából egyaránt egyedülálló erőforrást alkottunk, amely új etalont teremt a márka számára.

A hathengeres, benzines turbómotort a Ferrari mérnökei hangolták tökélyre; legnagyobb teljesítménye 510 lóerő, menetteljesítményei pedig túlzás nélkül lélegzetelállítóak: álló helyzetből mindössze 3,9 mp alatt éri el a 100 km/óra sebességet. A szenzációs teljesítmény és forgatónyomaték ellenére az új motor meglepően takarékos, nem utolsó sorban az elektronikusan vezérelt hengerlekapcsolási rendszernek köszönhetően. Természetesen, mint minden új generációs benzin- és dízelmotor, ez a hathengeres erőforrás is teljes egészében alumíniumból készült, ami csökkenti az első tengelyre jutó terhelést, miközben biztosítja a jellegzetes, hamisítatlan Alfás motorhangot.

Tökéletes tömegelosztás

Az új Giulia jellegzetessége, hogy a mérnökök úgy osztották el a szerkezeti tömegeket, és úgy alkalmazták a felhasznált anyagokat, hogy a jármű tömege tökéletesen egyenletesen, 50/50 arányban terhelje a két tengelyt. Ez alapvető feltétele az Alfa Romeókra jellemző vezetési élménynek; megvalósításához pedig mérnökeink úgy módosították a komponensek elrendezését, hogy a nehezebb alkatrészeket a tömegközépponthoz lehető legközelebb tudják elhelyezni.

A felfüggesztés nemcsak az optimális rugózás és stabilitás szempontjából meghatározó, de a tömegelosztásban is alapvető szerepet játszik. A hátsó felfüggesztésnél a maximális menetteljesítményeket, vezetési élményt és komfortot biztosító multilink szerkezet mellett döntöttünk. Elöl újonnan kifejlesztett, kettős keresztlengőkaros felfüggesztést alkalmaztunk, amely optimálisan szűri ki az útegyenetlenségeket, és gyors, pontos kormányozhatóságot biztosít. A kizárólag az Alfa Romeo által alkalmazott megoldás ívmenetben is változatlan utánfutást biztosít, és mivel a sebességtől és menetkörülményektől függetlenül, folyamatosan optimális érintkezést biztosít az útfelület és az abroncs között, igen nagyfokú oldalirányú gyorsulást tesz lehetővé. így a piaci szegmens legközvetlenebb kormányáttételével rendelkező Alfa Romeo Giulia természetesen és ösztönösen vezethető.

Innovatív, exkluzív műszaki megoldások

Az Alfa Romeo műszaki kultúrájának újabb megnyilvánulási formájaként a futómű és a felfüggesztés konstrukcióját, anyagválasztását és kidolgozását tekintve minden esetben tökéletes. Ennek következtében mérnökeink úgy döntöttek, hogy az elektronikus segédrendszereket csupán arra használjuk, hogy még élvezetesebbé tegyük a kiemelkedő mechanikus alapok által meghatározott vezetési élményt.

Ez nyilvánul meg az új modell olyan, exkluzív műszaki megoldásaiban, mint a dupla kuplungot alkalmazó nyomatékvektor-szabályozó rendszer, amely révén a hátsó differenciálmű eltérő mértékű hajtónyomatékot juttathat a két hátsó kerékre. Ezáltal rossz tapadási viszonyok mellett is javult az erő átvitele az aszfaltra. Az autó így biztonságosan és élvezetesen vezethető, anélkül, hogy zavaróan közbeavatkoznának a menetdinamikai szabályozó rendszerek. Az új Alfa Romeo fedélzetén mutatkozik be az integrált fékrendszer, ez az innovatív, elektromechanikus rendszer, amely a menetstabilizáló funkciókat egy hagyományos fékszervó funkcionalitásával kombinálva nem csupán a szokásos terhelésfüggő fékerőelosztásról gondoskodik, hanem késlekedés nélkül biztosít fékhatást, és ezáltal rekord rövid féktávolságot.

alfa_romeo_giulia_005_autoaddikt

A kiváló légellenállási tényező, az ívmenetben jelentkező, tökéletesen kiegyensúlyozott erőhatások, illetve leszorítóerő mellett az új modell aktív első légterelővel is rendelkezik, amely a leszorítóerőt aktívan szabályozva még nagy sebességnél is fokozott teljesítményt és jobb tapadást eredményez. Ezeket az ultramodern rendszereket a Chassis Domain Control (CDC) vezérli: a fedélzeti elektronikai rendszerek agya, amely az egyes funkciók között megosztja az optimális menetteljesítmények és a maximális vezetési élmény eléréshez szükséges feladatokat.

Az új Alfa Romeo Giulia esetében a jármű menetdinamikai jellemzőit a vezető igényei szerint módosító Alfa DNA rendszer is megújult: a lehetőség sorában megtalálható a dinamikus, a normál, a takarékos (az Alfa Romeo történetében először alkalmazott, környezettudatos beállítás), valamint természetesen a verseny beállítás (a nagyteljesítményű változat esetében):

Az új modell utastere minőség, biztonság, felszereltség és kényelem szempontjából a legmagasabb szintet képviseli, miközben megvalósítja az Alfa Romeo jellegzetességét: a vezetőközpontú kialakítást. Egyáltalán nem véletlen, hogy az összes elsődleges funkció kezelőszerve a kormánykeréken kapott helyet, akárcsak a Forma 1-es autóknál. Az ember-gép interfész két egyszerű, felhasználóbarát tekerőgombból ál, amelyekkel az Alfa DNS funkciók, illetve az infotainment rendszer beállításai módosíthatók.

A legjobb tömeg/teljesítmény arány

A kimagasló (3-nál alacsonyabb) tömeg/teljesítmény arány megvalósítása érdekében az Alfa Romeo Giulia a kiemelkedő motorteljesítményt az ultra könnyű anyagok széleskörű alkalmazásával kombinálja. Szénszálas kompozit anyagból készült például a kardántengely, a motorházfedél és a tetőlemez, míg a motor, a fékek, a felfüggesztés (beleértve az első rugótornyot és az első és hátsó segédkereteket), valamint számos karosszériaelem, például az ajtók vagy a kerékdobok gyártásához alumíniumot használtak fel. A hátsó kereszttartó alumínium kompozitból és műanyagból készült.

Az össztömeg csökkentése érdekében a fékrendszerben alumínium komponenseket és karbon-kerámia féktárcsákat alkalmaztunk, míg az ülések váza szintén szénszálas szerkezetű. Mindezen tömegcsökkentés ellenére a jármű kategóriájának legkedvezőbb szerkezeti szilárdságával bír, ami szélsőséges igénybevétel mellett is tartósságot, fokozott zajkomfortot és kiemelkedő vezethetőséget garantál.

Európai piacon a Ford 180 fokos látószögű osztott első kamerája

Az első hűtőrácsba beépített Osztott Első Kamera 180 fokos képet ad a keresztirányú forgalomról, amit a vezető egyébként csak akkor láthatna, ha beljebb állna meg a kereszteződésben. Az új kamerarendszer megoldást jelent a beláthatatlan kereszteződések és más, hasonló helyszínek jelentette problémákra.

ford_osztott_elso_kamera_autoaddikt

Az autóvezetők számára idegborzoló élményt jelent, amikor centiről centire kell bearaszolniuk egy beláthatatlan kereszteződésbe, hogy végre kiderüljön, áthajthatnak-e az úton veszély nélkül.

A Ford Motor Company most egy új kameratechnológiát vezet be, ami akkor is be tud pillantani a sarok mögé, amikor az autós még semmit nem lát; az új rendszer csökkenti a stresszt, és segíthet az ütközések megelőzésében.

Az új Ford S-MAX és Galaxy modellekhez opcióként már megrendelhető innovatív Osztott Első Kamera az első hűtőrácsba épített videokamera segítségével 180 fokos látószögű képen jeleníti meg az autó előtti terület képét. Ez kiváló szolgálatot tesz a beláthatatlan kereszteződésekben vagy a kocsibejáróról való kihajtáskor, hiszen a berendezés nemcsak a közelítő járműveket, hanem a kerékpárosokat és a gyalogosokat is tisztán jelzi.

“Mind voltunk már ilyen helyzetben, így jól tudjuk, hogy nemcsak egy kereszteződés jelenthet problémát, hanem akár egy benyúló fatörzs vagy egy bokor is,” vélekedett Ronny Hause, a Ford Európa Vezetősegítő Elektronikus Rendszerek részlegének mérnöke, akinek csapata a fejlesztés során szorosan együttműködött az amerikai kollégákkal. “Sokak számára még az sem egyszerű dolog, ha ki kell állniuk a kocsibejárójukról. A tolatókamerákhoz hasonlóan az Osztott Első Kamera is olyan technológia, aminek láttán az emberek azt kérdik: eddig hogyan tudtunk meglenni nélküle?”

A szegmensben elsőként kínált technológia egyetlen gombnyomással aktiválható. Az első hűtőrácsba épített, 1 megapixel felbontású kamera valós idejű, 180 fokos látószögű képe a jármű 8 colos érintőképernyőjén jelenik meg. A vezető jól láthatja az úton haladó járműveket az autó mindkét oldalán, és persze előtte is. A mindössze 33 mm széles kamerát egy különleges tervezésű, kihajló, nagy nyomású mosóberendezés tartja tisztán, ami a szélvédőmosó használatakor automatikusan aktiválódik.

Az Európai Közlekedésbiztonsági Megfigyelőközpont SafetyNet projektjének adatai szerint az autósok mintegy 19 százaléka szenvedett már balesetet a nehezen belátható kereszteződések miatt. Az Egyesült Királyság Közlekedési Minisztériuma szerint 2013-ban a közúti balesetek 11 százalékában játszott szerepet a rosszul átlátható forgalom.**

“Az Osztott Első Kamerát a hajnali derengéstől az esti szürkületig kipróbáltuk, méghozzá mindenféle úton, a zsúfolt városi forgalomban ugyanúgy, mint az olyan helyeken, ahol rengeteg a kerékpáros és a gyalogos,” mondta el a Hause. “Az alagutak, a szűk átjárók és garázskapuk sem jelentettek akadályt, ahogy az egészen szélsőséges fényviszonyok sem: a berendezés akkor is jól működött, amikor a napfény egyenesen a kamerába tűzött.”

A Ford autóihoz – többek közt az új S-MAX és Galaxy modellekhez – már eddig is megrendelhető volt a Tolatókamera, ami segíti a manőverezést hátramenetben, valamint a Keresztirányú Forgalomfigyelő, aminek hátsó érzékelői jelzik, ha oldalirányból egy másik jármű közelít, miközben az autó kitolat a parkolóhelyről. Az új S-MAX és Galaxy kínálatában további új vezetősegítő technológiák is megtalálhatók:

  • Az Intelligens Sebességhatároló folyamatosan figyeli a közlekedési táblákat, és ennek megfelelően adagolja a gázt, hogy a vezető ne lépje át a sebességkorlátozást, s ezáltal elkerülje a gyorshajtás miatt kiszabott büntetéseket
  • A Gyalogosészlelővel kiegészített Ütközésre Figyelmeztető Rendszer mérsékli bizonyos frontális ütközések hatásait (járművekkel és gyalogosokkal egyaránt), illetve segíthet, hogy a vezető elkerülje ezeket a veszélyhelyzeteket
  • Az adaptív LED-fényszórókhoz kifejlesztett Vakításmentes Távfény technológia érzékeli az autó előtti útszakaszon lévő járműveket, és csökkenti a fényerőt, hogy a reflektor ne vakítsa el a szembejövőket, ugyanakkor maximális fényerőt biztosít az úttest többi részén

“Egy beláthatatlan kereszteződésen áthaladni a kezdő és a tapasztalt autósok számára egyaránt nagy körültekintést igénylő manőver. Erre eddig az volt a bevált módszer, hogy óvatosan bearaszoltunk az útra, miközben erősen előredőlve azt kémleltük, jön-e valaki valamelyik irányból; a kerékpárosok ilyenkor fokozott veszélyben voltak, hiszen őket még hallani sem lehet,” magyarázta Keit Freeman, a brit AA Quality Training managere, aki a Ford Driving Skills For Life program keretében maga is oktat fiatal autósokat. “Ez a technológia mindenki számára nagy segítséget jelent majd a kereszteződésekben, és nyugodtabb élménnyé varázsolja az autózást.”

Az új S-MAX és Galaxy modellek már megrendelhetők. Az Osztott Első Kamera az Európában az év későbbi felében megjelenő új Ford Edge SUV kínálatában is elérhető lesz.

Hazai menetpróbán a Renault Kadjar

Magyarországon is bemutatták a régi-új koncepcióra építkező Renault Kadjar szabadidőautót, valamint a forgalmazás is megkezdődött ezzel párhuzamosan.

renault_kadjar_menetproba_2015_autoaddikt_002

A Renault importőre nem titkoltan egy új stílusú crossovert lát a Renault Kadjar-ban, ami persze ténylegesen tekinthető újdonságnak a márka portfóliójában, ugyanakkor szoros rokoni szálakat vonultat fel a Nissan Qashqai modellel (közös padlólemez – Renault-Nissan CMF). Mindenesetre a Renault Kadjar egy olyan, a C-szegmenst szilárdító crossover, amely magában egyesíti az SUV-s és kombis jelleget, így magas szinten kihegyezett a praktikumra, a családi kiruccanások, túrák ideális résztvevője és kiegészítője lehet.

renault_kadjar_menetproba_2015_autoaddikt_003

Tudjuk, igen ritka az az eset, amikor a koncepcióautó formavilága szinte teljes mértékben értintetlen marad az élesbe átültetésnél. A Renault Kadjar esetében minimális változtatások történtek a dizájn és vonalvezetés kialakításánál a legutolsó tervekhez, skiccekhez képest, ez látszik is a küllemen: megmaradt a futurisztikusba hajló, ám mégis a Renault aktuális modellpalettájára jellemző összes részlet. Ilyen például a hangsúlyos hűtőmaszk, viszonylag testesre húzott logó elhelyezésével, valamint az oldalvezetés, illetve a hátsó végpontok kialakítása.

renault_kadjar_menetproba_2015_autoaddikt_005200 milliméteres hasmagassága és a 18-28 fokos terepszögek lehetővé teszik a Renault Kadjar számára a szélsőségesebb útviszonyok adta közlekedést is, ez persze korántsem egyenlő azzal a tévhittel, hogy egy crossover terepjáró is egyben – azzal együtt, hogy a Renault Kadjar-ra első, illetve hátsó alvázvédő lemezeket is applikáltak.

renault_kadjar_menetproba_2015_autoaddikt_006A Renault márkaidentitását alátámasztandó részelemek fellelhetők a Renault Kadjar-on is (ilyet már korábban az új Espace modell esetében is felfedezni véltünk), ezek az új fény-jegyek, konkrétan a front lámpatestekben kialakított, C alakzatot formáló LED nappali fények dominálnak.

Kényelmes, szellős enteriőrt kapott az új Renault Kadjar, első és hátsó láb- és térdtér tekintetében sincs hiány, a fejterek is optimálisak (90 centiméter az ülés és a fejtér közti tér). A vezetőállás optimális kialakításának köszönhetően az autó irányítása egyszerűnek tűnik, a sofőr irányába fordított középkonzollal és műszerfallal precíz információ-közvetítést kapunk. Az infotainment kapacitív 7 colos érintőképernyője szintén átlátható, pontos, menet közben is jól kezelhető, elérhető.

Különös gondot fordított a gyártó az ülések kialakítására az új Renault Kadjar-nál. Az ülőlapot megemelték, így extra tartást biztosít, míg a háttámlák esetében növelték az oldaltartást keményebb, illetve magasabb sűrűségű szivacsanyagok alkalmazásával, így a stabil ülőpozíció garantált és kifinomultabb még extrémebben vett kanyarodásnál is.

renault_kadjar_menetproba_2015_autoaddikt_008

Kapható összkerekes verzióban is a Renault Kadjar, itt három hajtásképlet áll máris rendelkezésünkre – a hagyományos értelemben vett 2WD, valamint 4WD és 4WD Lock profilokkal kiegészítve.

renault_kadjar_menetproba_2015_autoaddikt_010

Minden szabadidőautónak rendelkeznie kell olyan tulajdonságokkal mindezek felett, amelyek révén tényleges a kategória által közvetített életérzés. Ehhez hozzátartozik a jó pakolhatóság is: a Renault Kadjar teljes csomagtér-kapacitása akár 527 liter is lehet (alapból 472 liter) függően a padló rögzítési szintjétől. A középkonzol további 30 liternyi, míg a kesztyűtartó 7.5 liternyi helyet biztosít az utazóknak.

Meggyőző fedélzeti rendszerrel vértezték fel a Renault Kadjar-t, mely teljes mértékben személyre szabható, valamint rendelkezésre áll a vezetéstámogató rendszerek széles tárháza is; többek közt aktív vészfékező asszisztenst, sávelhagyásra figyelmeztető segédet is választhatunk. A parkolást segítő rendszerek is hathatós kiegészítői a mindennapos használatnak, gyakorlatban is jól teljesítettek a próba során.

renault_kadjar_menetproba_2015_autoaddikt_013

Külön megemlítenénk a szintén praktikus behúzható vonóhorgot, melyet egy gombnyomással húzhatunk be, illetve tolhatunk ki.

Jelenleg kétfajta gázolajos motorral kapható a Renault Kadjar, 110, valamint 130 lóerős változatokban, utóbbihoz rendelhető az összkerékhajtás is. A belépő szintet a Zen felszereltségű Energy dCi 110 verzió jelenti, 6 740 000 forintos bruttó árral, a csúcs pedig az Energy dCi 130 motorral szerelt 4×4-es Bose csomagos modell maga, 9 370 000 forintos ellenértékével. 2015 őszétől elérhető lesz az Energy TCe 130 lóerős benzinessel szerelt variáns is, ez Zen csomagban 5 950 000 forintos várható áron indul majd, s kapható lesz Life felszereltséggel is.

renault_kadjar_menetproba_2015_autoaddikt_011

A menetpróba során a legmagasabb, Bose felszereltségű Renault Kadjar-változatot próbáltuk, összkerékhajtással, 130 lóerős 1.6 literes dízellel. A menetpróba helyszínétől nem messze alá tudtuk vetni az autót enyhébb terepes használatnak is (földút), itt gyönyörűen hozta formáját MUD fokozatban. A Energy dCi 130 aggregát ismételten hozta formáját, 1500 feletti tartományban masszívan építkező nyomatékgörbével, viszonylag közvetlen gázreakciókkal, kicsit darabos és kemény manuális kéziváltóval, ugyanakkor jól eltaláltnak tűnő sebességfokozat-áttételezéssel.

kismartoni_peter_renault_autoaddikt

A Renault Kadjar megérkezett tehát hazánkba is, tegnaptól, azaz június 23-ától kapható. Az autót egyébként Spanyolországban gyártják, s a forgalmazó bízik benne, hogy a 2014-es 10 789 darabszámú eladást az alsó-középkategóriás szegmensben (globális adat) megfejeli majd a Renault Kadjar jelenléte.

renault_kadjar_menetproba_2015_autoaddikt_001

Bővebb információ a Reanult hazai honlapján, IDE kattintva.

Még több fotó: AutóAddikt Facebook oldal

A cikkhez tartozó fényképeket Canon EOS 5D Mark II fényképezővel készítettük.
Együttműködő partnereink: Acer Hungary, ASUS, Sony,  Canon, Camera Kft.
Utómunka hardver: Acer, ASUS

Elismerés a BMW három modellsorozatának és kettő gyárának

A J.D. Power and Associates piackutató vállalat 2015-ös minőségi és megbízhatósági felmérésén a BMW 2-es, 4-es és 5-ös modellsorozata is kategóriája élén végzett, miközben Rosslyn-i üzemét a világ, dingolfingi létesítményét pedig Európa legjobb gyárának választották.

bmw_320d_luxury_line_012

Prémium minőség, megbízhatóság és ergonómia: három kiemelkedő tulajdonság, amelyek több kategóriában is győzelemre vezették a BMW négykerekűit a J.D. Power and Associates piackutató vállalat világszerte elismert minőségi felmérésén, amely évről évre az újautó-vásárlók első három hónapban szerzett tapasztalatait vizsgálja Észak-Amerikában. A 2015-ös felmérésen a BMW nem kevesebb, mint öt díjat nyert el, egyúttal az idei az első alkalom, amikor a bajor gyártó egyszerre három járműkategóriában is diadalmaskodott. A BMW 2-es sorozat, a BMW 4-es sorozat és a BMW 5-ös sorozat minőségén és megbízhatóságán felül a vállalatcsoport Dél-Afrikában működő, Rosslyn-i gyárát, illetve Németországban üzemelő, dingolfingi létesítményét is elismeréssel jutalmazták a kimagaslóan minőségi termelés tekintetében.

A minőség és a megbízhatóság átfogó vizsgálata

A J.D. Power and Associates piackutató vállalat legfrissebb felmérésében 84 000 észak-amerikai újautó-vásárló kezdeti, első három hónap során szerzett tapasztalatait vetették össze a 2014 novembere és 2015 februárja között vásárolt új autók tükrében. A vállalat immáron 29 éve rendszeresen elvégzi az új autók efféle minőségi és megbízhatósági összehasonlítását, amely során a vásárlók részletesen, 233 pontra kiterjedő kérdőív kitöltésével értékelhetik járművüket. A nyolc különálló kategória (1.: Külső; 2.: Vezetési élmény; 3.: Funkciók/Kezelőszervek/Megjelenítés; 4.: Hangzás/Kommunikáció/Szórakoztatás/Navigáció; 5.: Ülések; 6.: Fűtés/ Szellőzés/Légkondicionálás; 7.: Utastér; 8.: Motor/Váltó) nem csupán technológiai szempontból vizsgálja az autókat, de az olyan felhasználói aspektusokat is figyelembe veszi, mint például az adott modell kezelhetősége.

A vadonatúj BMW 2-es sorozat – amely Coupé és Cabrio kivitelben is idén debütált a J.D. Power and Associates ügyfél-elégedettségi felmérésén – a prémium kisautók szegmensének vitathatatlan győztese lett.

A BMW a prémium kompakt autók kategóriájának is abszolút első helyezettje lett. Eme szegmensben a BMW 4-es sorozat diadalmaskodott, amely Coupé, Cabrio és a négyajtós BMW 4-es Gran Coupé kivitelben is elérhető.

A BMW 5-ös sorozat, amelyet 2014-ben a világ legnépszerűbb üzleti limuzinjának is megválasztottak, elsőrangú minőségével és megbízhatóságával idén a prémium középkategóriás autók szegmensében is aranyérmet szerzett. Három kategóriaelsőségével a BMW AG tovább javította helyezését a J.D. Power and Associates piackutató vállalat által vizsgált autómárkák abszolút rangsorán.

A BMW autógyártó létesítménye a legjobb a világon

A járművek minőségén és megbízhatóságán túl a J.D. Power and Associates a világ autógyártó létesítményeit is évről évre tüzetes vizsgálatnak veti alá a gyártási szabványok tekintetében, ahol az egyik leglényegesebb pont az üzemzavar és az összeszerelési hiba eshetősége. Az idei felmérés legjobbjának a BMW Dél-Afrikában működő létesítménye, a BMW 3-as sorozat modelljeit gyártó Rosslyn-i üzem bizonyult, amely teljesítményért a BMW AG a világ legjobb autógyártó létesítményének járó 2015-ös Platina Gyár Minőségi Díjat is elnyerte. A BMW 3-as, 4-es és 5-ös modellsorozatait gyártó dingolfingi üzem ezen felül megszerezte a 2015-ös Ezüst Gyár Minőségi Díjat, amivel az európai/afrikai régió második legjobb autógyártó létesítményévé lépett elő a Rosslyn-i üzem mögött. Eme kitüntetés egyúttal azt is jelenti, hogy a BMW dingolfingi gyára a legjobb autógyártó létesítmény az öreg kontinensen.

A J.D. Power and Associates a világ egyik vezető piackutató vállalata, aki a főbb nemzetközi piacokon rendszeresen végez átfogó ügyfél-elégedettségi felméréseket az újautó-vásárlók körében.

A Koto Autóház Európa legjobbjai között

A Kaposváron és Nagykanizsán működő Koto Autóház Kft. harmadik alkalommal nyerte el az Európa legjobb Toyota márkakereskedéseinek járó Ichiban kitüntetést.  A Toyota Motor Europe június elején egy Madridban tartott gálán hirdette ki a 2014. évi ‘Ichiban’ európai ügyfél-elégedettségi díj nyerteseit.

koto_autohaz_autoaddikt

A japán ‘Ichiban’ szó az Okyakusama Ichiban kifejezésből ered, amelynek pontos jelentése: Az ügyfél mindenekelőtt. Az Ichiban annyit tesz: első vagy egyes számú. A Toyota Motor Europe először 2007-ben ítélte oda az Ichiban díjat. A Toyota márkakereskedőinek ügyfélelégedettségi teljesítménye azóta 52,4 százalékkal javult az értékesítés terén, és 47,4 százalékkal a vevőszolgálat területén,  a Toyota által Európában elvégzett, belső ügyfélelégedettségi felmérés szerint.

A Toyota több területen vizsgálja a programban részt vevő kereskedések egész éves teljesítményét, hogy a rendkívül szigorú értékelést követően megállapítsák, a Toyota ügyfelei a kontinens mely kereskedéseiben, márkaszervizeiben számíthatnak az elvárt magas színvonalat is meghaladó, kiváló minőségű szolgáltatásra.

Az értékesítési, vevőszolgálati és vevő-elégedettségi teljesítményt számos mérőszám alapján értékelve idén a Kaposváron és Nagykanizsán működő Koto Autóház Kft. bizonyult Magyarország legkiemelkedőbb minőségű Toyota márkakereskedésének. Az 1992-ben alapított cég az Ichiban-díj kilencéves története során idén harmadik alkalommal nyerte el a Toyota Motor Europe legmagasabb szintű elismerését.

Tóth László a Koto Autóház ügyvezető tulajdonosa szerint teljesítményüknek nincs különleges titka, ’csupán’ annyi, hogy az általuk nyújtott termékek és szolgáltatások minősége összhangban van azok árával. „Cégünk közel negyed évszázados fennállása alatt kiemelkedő tudású, tapasztalt és magabiztos munkatársakra tett szert, akik nem restek folyamatosan képezni magukat, legyen szó szakmai ismeretekről vagy ügyfélközpontúságról. A legmagasabb szintű szakmai felkészültség sem volna természetesen elegendő a makulátlan ügyfélélményhez megfelelő minőségű termék nélkül. A Toyota modelljei azonban eleve olyan magas műszaki és minőségi színvonalat képviselnek, amelyre megfelelő elhivatottsággal és szakmai alázattal építkezve elérhető a piaci átlag feletti teljesítmény” – emelte ki Tóth László.

László Richárd a Toyota Central Europe Kft. magyarországi divíziójának igazgatója szerint  a kiemelkedő minőséget az ügyfelek is értékelik: „A Koto Autóház 2014-ben több mint 60%-kal növelte Toyota eladásait, miközben a náluk szervizelt autók száma is emelkedett. Az országos átlagot meghaladó fejlődés bizonyíték arra, hogy az ügyfélközpontú gondolkodásmód és az arra épülő márkakereskedői folyamatok valós értéket jelentenek vásárlóinknak.”

A díjátadó ünnepségen felszólaló Dr. van Zyl, a TME elnök-vezérigazgatója a következőket nyilatkozta: „Üzleti tevékenységeinkben központi szerepet játszanak az emberek. Meg kell ismernünk ügyfeleinket, a megfelelő rendszerekkel és eszközökkel kell rendelkeznünk, de mindennél fontosabb, hogy a szervezet minden szintjén megfelelő hozzáállás és szemlélet érvényesüljön. Versenytársaink lemásolhatják termékeinket, lemásolhatják folyamatainkat, ám az ’Ügyfél mindenekelőtt’ szemléletet már nem tudják olyan egyszerűen elsajátítani.”

Citroën-diadal Szlovákiában

Ragyogóan sütött a nap, és jócskán megteltek a lelátók, amikor három Citroën C-Elysée WTCC gurult be az első futam rajtrácsának első három helyére.

citroen_racing_wtcc_2015_hungaroring_autoaddikt_3

Amint kialudtak a piros lámpák, Yvan Muller – kihasználva pole pozícióját – rögtön az élre tört, Sébastien Loeb és José María López pedig fej fej mellett haladtak mögötte. A két autó közötti kiélezett küzdelemben az argentin pilótának sikerült megőriznie második helyét francia vetélytársa előtt. A hetedik helyről startoló Ma Qing Hua kicsit beragadt a rajtnál, így csak a mezőny végét sikerült elcsípnie. Hamar felzárkózott a többiekhez, végül mégis feladta a versenyt, hogy a szerelőknek legyen idejük kideríteni a hiba okát a második futamig.

A mezőny élén Yvan Muller hamar maga mögött hagyta csapattársait. Sébastien Loeb a tizenegy kör alatt végig néhány méterrel José María López mögött autózott, anélkül, hogy megfelelő alkalmat talált volna az előzésre. Így aztán három Citroën C-Elysée WTCC-jük ebben a sorrendben haladt át a célvonalon is, és ezzel Muller megszerezte negyedik futamgyőzelmét a szezonban.

Néhány perccel később elrajtolt a második futam is. Ma Qing Hua a szerelőgárda minden próbálkozása ellenére ismét kuplungproblémákkal küszködött, így végül pont nélkül volt kénytelen távozni Szlovákiából.

Sébastien Loeb igazi repülőrajtott vett, így már az első kanyarban a második helyre tört előre a nyolcadikról. A kilencszeres ralivilágbajnok José María López elé vágott be, akihez hamarosan Yvan Muller is csalakozott, miután sikerült leráznia Hugo Valentét.

Loeb a második kör elején talált alkalmat arra, hogy megelőzze az élen autózó Tarquinit. Egy körrel később López és Muller is követték a példáját, így ismét három Citroën vezette a futamot. José María Lópeznek ezután minden tudományát latba kellett vetnie, hogy ellen tudjon állni Yvan Muller szűnni nem akaró ostromainak. Elszánt, mégis sportszerű küzdelmük ellenére a sorrend egészen a célzászlóig változatlan maradt (9, 37, 68).
Sébastien Loeb ezzel negyedik FIA WTCC győzelmét zsebelte be: 2014-ben Marrakech-ben és ugyanitt, a Slovakia Ringen győzött, idén pedig a mostani siker előtt Termas de Río Hondóban diadalmaskodott.

A világbajnoki összesítésben José María López várhatja az első helyről a versenyszezon második felét: Yvan Mullert 30, Sébastien Loebet pedig 61 ponttal megelőzve. Ma Qing Hua a hetedik helyen áll a pilóták között. Miután a hétvégén a lehető legtöbb pontot begyűjtötte, a Citroën immár 529 ponttal vezeti a konstruktőrök versenyét, 163 ponttal megelőzve a második helyen álló csapatot.

Carlos Tavares, PSA Peugeot Citroën vezérigazgatója: „A tökéletesre sikerült időmérők után ez a két ’triplázás’ egy igen izgalmas hétvégére tette fel a koronát. Gratulálunk a pilótáinknak, akik sikerre váltották a vezetőség, a mérnőkök és a szerelők lankadatlan erőfeszítéseit. A Citroën Racing ismét megmutatta a tudását, rátermettségét és a csapatszellem erejét. Ezzel példát állított az egész PSA csoport elé, megmutatva hogy mi nap mint nap a feladatunk: minél messzebbre tolni a határainkat, hogy olyan dolgokra is képesek legyünk, amelyekre korábban nem voltunk. Minden nap erre kell törekednünk, közös munkával és maximálisan bízva egymásban.”

Yvan Muller: „Természetesen nagyon elégedett vagyok a két futam eredményével. A jól sikerült első rajt gyakorlatilag biztosította számomra a futamgyőzelmet. Már az első kanyaroknál próbáltam előnyre szert tenni, nehogy később meglepetés érjen. Ügyelnem kellett a gumiabroncsok megfelelő kopására, miközben csapattársaimra is figyeltem, akik nem sokkal maradtak el mögöttem. A második futamban mind a hárman jól rajtoltunk, és a legelső méterektől számos hellyel sikerült előbbre kerülnünk. A cél előtt néhány kanyarral már csak Gabriele Tarquini volt előttünk, amikor Seb nagyszerű taktikával megszerezte a vezetést… mi pedig követtük a példáját!”

Sébastien Loeb: „Nagyon boldog vagyok, hogy ismét a dobogó legfelső fokán állhattam. Legutóbb Argentínában sikerült győznöm, s azóta bizony jó néhány hónap eltelt már! Az első futamban igyekeztem fogást találni Pechitón, de sajnos nem adódott alkalmam az előzésre. A második menetben a jó rajt volt a siker kulcsa. Az adódó lehetőségeket kihasználva előretörtem, és máris Gabriele Tarquinivel vívtam közelharcot. Tarquini remekül állta a sarat a támadásaimmal szemben, de nagy nehezen megtaláltam az előzéshez szükséges rést, azután pedig próbáltam növelni az előnyömet, amíg a többiek még mögötte voltak. A mai napon a Citroën C-Elysée WTCC-m egyszerűen fantasztikus volt!”

José María López: „Gratulálok a csapattársaimnak a győzelmükhöz! Különösen örülök a mai eredményeknek, hiszen csak néhány pontot veszítettem az összesítésben. Tudom, hogy egészen a végéig nagyon szoros lesz a verseny, de örülök, hogy viszonylag kényelmes vezető pozícióból vághatok majd neki a szezon második felének. Mindannyian a maximumot próbáljuk nyújtani, egy pillanatra sem lankadhatunk, folyamatosan fejlődnünk kell. El sem tudom mondani, milyen motiváló egy ilyen csapat tagjának lenni.”

Ma Qing Hua : „Nyilvánvaló, hogy csalódott vagyok, amiért pont nélkül vagyok kénytelen elutazni Szlovákiából. Az időmérők alapján jó eredményekre számítottam, azonban mindkét rajtnál problémáim adódtak a kuplunggal. Szerencsére nem kell sokat várnom a következő versenyig!”

Szusszanásnyi idejük sem lesz a FIA WTCC csapatoknak a következő versenyig, amelynek a Circuit Paul Ricard pálya ad otthont Dél-Franciaországban. A Citroën C-Elysée WTCC-k átvizsgálása után a trailerek máris Provence felé veszik az irányt, ahol a program szerint péntek délben megkezdődnek a szabadedzések. Szombaton a délelőtti (9.00 és 11.30) bemelegítés után 15.00 órától kezdődnek az időmérők, a két versenyfutamra pedig vasárnap 12.45-kor, illetve 14.00-kor kerül majd sor.

A Citroën Total csapat bravúros szereplésre számít a hazai pályán. A tavalyi első futam Yvan Muller és Sébastien Loeb kettős győzelmével végződött, a másodikban pedig José María López hajtott végre hatalmas bravúrt: az utolsó helyről indulva sikerült elsőként áthajtania a célvonalon. Az argentin pilóta mellé Yvan Muller is felállhatott a dobogóra.

1.FUTAM
1. Yvan Muller (Citroën C-Elysée WTCC)
2. José María López (Citroën C-Elysée WTCC)
3. Sébastien Loeb (Citroën C-Elysée WTCC)
4. Rob Huff (Lada Vesta WTCC)
5. Hugo Valente (Chevrolet RML Cruze TC1)
6. Gabriele Tarquini (Honda Civic WTCC)
7. Tom Chilton (Chevrolet RML Cruze TC1)
8. Tiago Monteiro (Honda Civic WTCC)
9. Tom Coronel (Chevrolet RML Cruze TC1)
10. Nestor Girolami (Honda Civic WTCC)
FUTAMGYŐZTES IDEJE: Yvan Muller 2’05’’748
2.FUTAM
1. Sébastien Loeb (Citroën C-Elysée WTCC)
2. José María López (Citroën C-Elysée WTCC)
3. Yvan Muller (Citroën C-Elysée WTCC)
4. Gabriele Tarquini (Honda Civic WTCC)
5. Hugo Valente (Chevrolet RML Cruze TC1)
6. Jaap van Lagen (Lada Vesta WTCC)
7. Mehdi Bennani (Citroën C-Elysée WTCC)
8. Michelisz Norbert (Honda Civic WTCC)
9. Tiago Monteiro (Honda Civic WTCC)
10. Tom Coronel (Chevrolet RML Cruze TC1)
FUTAMGYŐZTES IDEJE: Sébastien Loeb 2’06’’620
VILÁGBAJNOKI TABELLA (EGYÉNI)
1. José María López 239 p
2. Yvan Muller 209 p
3. Sébastien Loeb 178 p
4. Tiago Monteiro 108 p
5. Gabriele Tarquini 96 p
6. Michelisz Norbert 86 p
7. Ma Qing Hua 84 p
11. Mehdi Bennani 40 p
4
VILÁGBAJNOKI TABELLA (KONSTRUKTŐRÖK)
1. Citroën 529 p
2. Honda 366 p
3. Lada 157 p

Nemzetközi Év Motorja díjat kapott a PSA Peugeot Citroën fejlesztésű PureTech erőforrás

Ahogyan azt már több ízben említettük, a brit Engine Technology International című szaklap által immár 17. alkalommal megszervezett Nemzetközi Év Motorja díjátadóra június 17-én, szerdán került sor a németországi Stuttgartban.

psa_peugeot_citroen_1_2_puretech_autoaddikt

Az idei díjat az 1.0-1.4 liter hengerűrtartalmú motorok kategóriájában a PSA Peugeot Citroën által kifejlesztett 3 hengeres PureTech turbómotornak ítélték oda. Méltó megkoronázása ez a douvrini (Pas-de Calais megye) Française de Mécanique üzemben mindezidáig több mint 100 ezres darabszámban előállított motor sikerének.

A különösen nagyteljesítményű 3 hengeres PureTech motorcsalád, mely átlagosan 18%-kal csökkenti a fogyasztást és a CO2-kibocsátást a korábbi generációs motorokhoz képest, a következő verziókat foglalja magában: a 2012-től Trémeryben (Moselle régió) évi 640 ezres darabszámban gyártott 1 és 1,2 literes szívómotorokat, a 2014 óta a Française de Mécanique-ben évi 320 ezres és a kínai Xiangyang üzemben évi 200 ezres darabszámban előállított 1,2 literes turbómotorokat.

A középkategóriás modellekbe beépített PureTech turbómotorok iránt erős kereslet mutatkozik, ezért a PSA Peugeot Citroën 2015 márciusában François Hollande jelenlétében bejelentette, hogy 200 ezerrel növeli a Trémeryben található üzem termelési kapacitását.

A PureTech motorcsalád a következő modellekben található meg: Peugeot 108, 208, 308, 2008, 3008 és 5008, Citroën C1, C3, C3 Picasso, C4, C4 Cactus és C4 Picasso, a DS 3 és DS 4, valamint a Dongfeng Peugeot 308S és 408.

A díj elnyerése alkalmából Christian Chapelle, műszaki igazgató a következőt nyilatkozta: „Károsanyag-kibocsátás tekintetében a PSA 110,3 g/km CO2-kibocsátással vitathatatlanul a legjobb Európában. A 3 hengeres PureTech turbómotorunk által elnyert nagybecsű díj a PSA mérnökeinek szaktudását dicséri a benzinmotorok fejlesztése terén. Szép elismerés mindazon technikai újításokra nézve, melyek célja a fogyasztás egyre nagyobb mértékű csökkentése.

A Ford környezetvédelmi céljai és mobilitási kezdeményezései a jövőben

A Ford közzétette 16. éves Fenntarthatósági Jelentését, amelyben beszámol környezetvédelmi céljainak megvalósításáról. A REPREVE-szálnak az iparágon belül egyedülálló felhasználásával a vállalat több mint 5 millió műanyagpalackot hasznosít majd a vadonatúj 2015-ös Ford F-150 gyártása során.

ford_kornyezetvedelem_mobilitas_gondoskodas_autoaddikt

A Ford Motor Company ismét nagy lépéseket tesz annak érdekében, hogy megváltoztassa a világ szemléletét: a 16. éves Fenntarthatósági Jelentés rámutat a legfontosabb mobilitási megatrendekre és a vállalat által a környezetvédelem terén elért eredményekre.

A jelentés bemutatja a Ford eredményeit a hulladék-kibocsátás globális mérvű csökkentése terén, bejelentve, hogy a Hermosillóban működő présüzem és összeszerelő üzem bevonásával idén év elején immár az összes mexikói termelőegységében nullára csökkentette a hulladék-kibocsátás mennyiségét. Ennek eredményeként – a 2014-es adatok alapján – a Ford mexikói üzemei idén és a jövőben évi 700 tonnával kevesebb hulladékot termelnek.

A mexikói (Hermosillo, Cuautitlan és Chihuahua) üzemek sikerei lehetővé teszik a vállalat számára, hogy megvalósítsa célját, és a 2011-2016-os időszakban globális szinten 40 százalékkal csökkentse az egy járműre eső hulladék-kibocsátást. Hasonló, ugyancsak 40 százalékos csökkentést sikerült elérni 2007 és 2011 között is.

“A Ford büszke arra, hogy mexikói termelőegységei immár egyáltalán nem bocsátanak ki hulladékot,” fogalmaz Andy Hobbs, a Ford Környezetminőségi Irodájának vezetője. “Miközben világszínvonalú gyártórendszereket működtetünk, globális mértékben csökkentjük szénlábnyomunkat.”

A Ford Mexico gyártóegységeinél közel öt évig dolgoztak azon, hogy felszámolják a hulladék-kibocsátást. Közel 45 tonnányi vendéglátóipari hulladékot a környékbeli farmerek komposztálnak, amit aztán az üzemek melletti termőföldek talajjavítására használnak fel. A oldószereket és az alumíniumhulladékot zárt rendszerekben gyűjtik és hasznosítják újra.

A hermosillói egység a Ford 27. üzeme világszerte, ahol megvalósult a zéró hulladék-kibocsátás. A többi ilyen üzem közül tizenhárom Észak-Amerikában, hét Európában, öt a Csendes-óceáni régióban, három pedig Dél-Amerikában működik.

“Büszkék vagyunk dolgozóinkra és üzemvezetőinkre, és persze arra a munkára, amit a Mexikóban történő hulladék-kibocsátás felszámolása érdekében végeztek,” mondta el Luis Lara, a Ford Mexico Környezetminőségi Irodájának vezetője. “A jogszabályi követelményeket messze túlszárnyalva valódi példát mutatunk a környezetvédelmi kiválóságból.”

A vállalat környezeti hatásainak mérséklése

A Ford Fenntarthatósági Jelentése a vállalat ambiciózus célját is felvázolja, ami szerint 2025-re a Ford globális szinten 30 százalékkal csökkentené az egy jármű gyártásával járó CO2-kibocsátást. 2013-ról 2014-re ezt az emissziót több mint 2,4 százalékkal sikerült mérsékelni, és a vállalat tovább halad a hosszú távú cél felé vezető úton.

Emellett a Ford az utóbbi években globális vízfelhasználását is jelentős mértékben csökkentette. 2014-ben a 2009-es értékhez képest a gyártás már 30 százalékkal kevesebb vizet igényelt, így a vállalat a tervezettnél két évvel korábban érte el a kitűzött célt.

A 2011-2016-os időszakban a Ford globális szinten várhatóan 25 százalékkal csökkenti az egy jármű gyártására eső energiafelhasználást. 2000 óta a Ford több mint 300 millió dollárt költött világszerte üzemei energiahatékonyságának javítására.

A fenntartható forrásból származó alapanyagok melletti elkötelezettség jegyében a Ford bevezette a REPREVE szálak alkalmazását, ami több mint 5 millió műanyagpalack újrahasznosítását jelenti. A vállalat ezt a megújuló anyagot használja fel a vadonatúj, 2015-ös F-150 pickup modell gyártásához. Az F-150 a világ ötödik autója, amelyben megtalálható a REPREVE, amit a Ford – azóta is egyetlen autógyárként – 2012-ben kezdett el használni.

A Ford figyel a megatrendekre

A jelen mellett a Ford a jövőre is gondol, ezért igyekszik előre látni a jövőt, amit az alábbi megatrendek jellemeznek:

  • Urbanizáció, zsúfoltság: Jelenleg 28 mega-város (vagyis 10 milliónál nagyobb lakosságú város) létezik. 2030-ra ez a szám várhatóan 41-re emelkedik. A meglévő infrastruktúra nem bír el annyi autót, amennyi majd az utakon lesz
  • Bővülő középosztály: A Brookings Institution szerint 2030-ra a középosztály létszáma globális szinten meg duplázódik – 2 milliárdról 4 milliárdra. Sokan akarnak majd autóval járni, ami új kihívásokat hozhat
  • Egészségügyi gondok, levegőminőség: Az Egészségügyi Világszervezet szerint a fejlődő országokban súlyos egészségügyi, illetve a levegő minőségével kapcsolatos gondokra lehet számítani – még az ellenintézkedések dacára is
  • Változó fogyasztói szokások, az Y generáció (Millenáris nemzedék) prioritásai: Az 1980-as évek eleje és a 2000-es évek eleje között született generáció jelentősen befolyásolja majd a vállalatok termékeket érintő döntéseit
  • Korlátozott természeti erőforrások: a vállalatok számára kihívás lesz újszerű megoldásokat találni az energia, a víz és a nyersanyagok növekvő felhasználása jelentette hatások kezelésére

A fenti kihívásokra reagálva hirdette meg a Ford idén az Intelligens Mobilitás tervet; a program számos globális kísérletének célja, hogy új szintre emelje a konnektivitás, a mobilitás, az önállóan közlekedő autók, a vásárlóknak nyújtott élmény és a ‘big data’ adatfeldolgozás világát.

“Jövőképünk a Fordnál az, hogy ismét megváltoztatjuk a világ mozgását és szemléletét” – nyilatkozta Ken Washington, a Ford kutatásért és fejlett tervezésért felelős alelnöke. “Egy évszázada Henry Ford is pontosan ezt tette, hogy a világ jobb hellyé válhasson – mi pedig hűek maradunk örökségéhez”.

LEGFRISSEBB

Újragondolja az elektromos autók töltését a Mercedes-Benz

0
A Mercedes-Benz új lendületet ad az elektromos kishaszongépjárművek piacának Közép-Európában: a vállalat az E.ON-nal kötött megállapodás keretében minden eddiginél személyre szabottabb és egyszerűbb e-mobilitás...

Visszatért a Ferrari Testarossa

TESZTJEINK