Főoldal Blog Oldal: 491

Cél a közúti balesetek számának csökkentése – Tanulóknak.hu és Kreszfelfrissítő.hu

Az eddigi nagy sikereknek köszönhetően a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium megbízásából idén újra elindítja közlekedésbiztonsági akcióprogramját, a Tanulóknak.hu és a Kreszfelfrissítő.hu-t a Nemzeti Közlekedési Hatóság.

kresz_tabla_autoaddikt

A program legfőbb célja a közlekedési kultúra javítása és a balesetek számának csökkentése. A gépjárművezetők részére készített e-learning oktató anyagok mellett az idén nagy hangsúlyt fektet a hatóság a gépjárművekkel szemben védtelen gyalogosokra és kerékpárosokra, a gyermekbalesetek megelőzésére és kiemelten a biciklis társadalom képzésére.

A kerékpáros kultúra fontos része a közlekedésnek, ám sajnos kevesen vannak tisztában a KRESZ kerékpárosokra vonatkozó, folyamatosan megújuló szabályaival. A gyalogosok és kerékpárosok védtelenségét tükrözi, hogy 2014-ben a közúti balesetben életét vesztett 611 személy közül 224-en az előbbi csoportokból kerültek ki. Az Európai Unió kiemelt célja, hogy a 2001. évi adatokhoz képest legalább 50%-kal csökkentse a halálos kimenetelű közlekedési balesetek számát. A küldetés nehéz, de különböző módszerekkel, ezen belül is kiemelten a szabályok folyamatos megismertetésével és betartatásával elérhetőek a kívánt eredmények.

A Kreszfelfrissítő.hu projekt fejlesztői olyan korszerű tananyagot dolgoztak ki, amely a közlekedésben részt vevő felnőtteknek naprakész tudást nyújt, illetve segít felfrissíteni már meglévő ismereteiket. A Tanulóknak.hu online képzéseinek segítségével pedig a fiatalok is elsajátíthatják a legfrissebb szabályokat, így felelős tagjai lehetnek a gyalogos és kerékpáros társadalomnak, de emellett felvilágosítást kapnak az életkorukból adódóan számukra elérhetővé váló járművezetői képzésekről is.

Az idei év újdonsága, hogy a Tanulóknak.hu külön évfolyamokra bontott tananyaggal teszi még inkább személyre szabottá a képzést. Az általános iskolák elsős diákjai számára hangos oktató anyag készült, melyet szülői, nevelői segítséggel könnyebben elsajátíthatnak a gyerekek. A program során2015. június 15-ig ingyenesen bocsátják rendelkezésére az e-learning tananyagokat és módszertani segédanyagokat a köznevelési intézmények pedagógusai, tanulói és a felnőtt lakosság számára.  A képzések bármelyikét sikeresen elvégző személyek számára a jogszabályi (pl. életkori) feltételek teljesülése esetén névre szóló e-kuponkód segítségével, internetes távoktatási formában ingyenesen elérhetővé válik az AM, A, A1, A2 vagy B kategóriás hatósági elméleti képzés valamelyike. Akik pedig már rendelkeznek vezetői engedéllyel, azok a teljes elméleti tananyag átismétlésére használhatják ezt a lehetőséget.  A projektben résztvevő köznevelési intézmények ezúttal is megyei és országos szinten versenyeznek egymással annak alapján, hogy hány diákjuk, pedagógusuk végezte el a tanfolyamokat.   A legjobban teljesítő – minden megyéből két – intézmény értékes közlekedésbiztonsági csomagot kap.További részletek a www.tanuloknak.hu és a www.kreszfelfrissito.hu weboldalakon olvashatóak.

Goodyear: Genfben debütált a Range Rover Sport 2014

A Goodyear a 85. Genfi Nemzetközi Autószalonon saját standjánál mutatja be a Range Rover Sport 2014-et.

goodyear_leghajo

A Range Rover Sport 2014 a Goodyear Eagle F1 Asymmetric 2 SUV abroncsaival van felszerelve, és a vállalat Jaguar Land Roverrel folytatott sokéves szoros együttműködéséről tanúskodik.

A Range Rover Sport 2014 a márka eddigi legjobb közúti dinamikáját ötvözi a Land Rover kategóriájában első, egyedülálló, bármilyen terepre alkalmas terepjáró képességeivel. Ez a magas szintű technikai felszereltséggel bíró jármű a magabiztos, erőteljes külsőt luxus belső terekkel, és az 5+2 ülés által biztosított rugalmassággal elegyíti.

Az Eagle F1 Asymmetric 2 SUV az autó közúti dinamikáját és kiváló manőverezhetőségét egy olyan abronccsal egészíti ki, amelyet kifejezetten úgy terveztek, hogy jól bírja egy utcai terepjáró jelentős súlyát. Kanyarodás során a gumiabroncs kiváló irányíthatóságot biztosít, így a nyomás egyenletesen oszlik el, és nagy sebességgel való kanyarodáskor maximális az úttal való érintkezési felület. Ezenkívül – elődjével ellentétben – vizes útviszonyok között is jobb kezelhetőséget biztosít aszimmetrikus kialakításának köszönhetően, mivel nagyobb felületen érintkezik az úttal, és a vízen felúszás megelőzése érdekében elvezeti a csapadékvizet. Nem utolsó sorban pedig a futófelület mintázata elnyeli a zajt, és a jármű luxust tükröző belső kialakításához illeszkedő, csendesebb és kényelmesebb vezetést tesz lehetővé.

„Az Eagle F1 Asymmetric 2 SUV abroncs kiválóan párosítható a legújabb Range Rover Sport minden terepre alkalmas terepjáró teljesítményével. Évek óta számos felszerelésen dolgozunk a Jaguar Land Roverrel közösen, beleértve a Range Rover Evoque-ot és a Land Rover Discovery Sportot is. Büszkék vagyunk arra, hogy Genfben bemutathatjuk a Range Rover Sport 2014-hez gyártott felszerelésünket” – mondta Hans Vrijsen, a Goodyear EMEA-térségért (Európa, Közel-Kelet és Afrika) felelős marketing igazgatója.

Mighty Ford F-750 Tonka, vagyis az óriás játékdömper

A legmeglepőbb Tonka játékautó, a Mighty Ford F-750 Tonka alapjául a Ford haszongépjármű-palettájának legkeményebb, legfejlettebb és legjobb ár-érték arányú közepes teherautója, a vadonatúj Ford F-650/F-750 sorozat szolgál.

ford_f750_tonka_1

A Ford és a Tonka együttműködésével megépített dömper egyszerre képviseli azt a két kultikus márkát, amire a legtöbb ember asszociál, ha kemény munkagépekről vagy játékautókról esik szó. A Mighty Ford F-750 Tonka gépházában a Ford 6,7 literes V8-as Power Stroke dízelmotorja dübörög, s a 15 tonnás megengedett össztömegű jármű billenőplatóját a Truck Tech Refurbishing készítette.

Az NTEA Haszongépjármű Kiállításon hullott le a lepel a világ legmeglepőbb, 3 méter magas játékautójáról, a Mighty Ford F-750 Tonka modellről. A vadonatúj, 2016-os Ford F-650/F750 sorozatra épített dömpert a Tonka jellegzetes sárga színére fényezték, s az egyedi, sötétített hűtőráccsal díszített teherautó billenőplatóját a Truck Tech Refurbishing készítette. A közel 3 méter magas F-750 Tonka minden korosztály számára tökéletes játékszernek ígérkezik.

“A mai gyerekektől kezdve egészen a Nagy Generációig a Ford és a Tonka neve minden nemzedék számára egybeforrt a kemény teherautók fogalmával.” – fogalmaz John Ruppert, a Ford haszonjárművek értékesítéséért és marketingjéért felelős igazgatója. “Az emberek immár több mint 60 éve számíthatnak a Ford F-sorozatára és a Tonka játékdömperekre – akár egy építkezésen, akár a játszótéri homokozóban kell munkát végezni.”

A Mighty Ford F-750 Tonka – ami az év végéig minden jelentős haszongépjármű-kiállításon és szakvásáron látható lesz – a Ford és a Funrise Toy Corporation, a Tonka-játékok gyártójának együttműködésével készült.

“Büszkeséggel tölt el minket, hogy a Tonka játék-teherautók világszerte minden egyes nap munkába állnak.” – avat be lelkesen Kathy Hawk, a Funrise marketingért felelős alelnöke. “Az F-750 Tonka dömper megalkotásával igazán egyedi módon állíthatunk emléket annak, hogy a legtöbb mai Ford-teherautó vezetőjének első autója egy Tonka volt.”

A Ford F-650/F-750 sorozat a Ford amerikai haszongépjármű-családjának egyik alapmodellje, a márka kínálatában minden felhasználói igényhez kapható haszongépjármű, legyen az a Ford Transit Connect áruszállító, vagy a Ford F-750 nyerges vontató. A Regular Cab, SuperCab és Crew Cab kivitelekben gyártott, önjáró alváz, platós vagy nyerges vontató változatban megrendelhető 2016-os F-650/F-750 modellek kívül-belül merész dizájnt kínálnak – a Ford F-750 Tonka tekintélyt parancsoló kiállását pedig további látványelemek varázsolják még mutatósabbá. Az egyedi hűtőrácsot a Ford jellegzetes orrlyuk-kivágásai díszítik, amelyek nemcsak a látványt, hanem a motor hűtését is javítják. A 2016-os F-650/F-750 teherautók új elemei az éles metszésű sárvédők, az áramvonalas fényszórók és a “Bold Leadership” betűtípussal szedett domború F-650/F-750 emblémák. Az autóhoz nagyméretű tükörből és kisebb holttérfigyelő tükörből összeállított PowerScoping utánfutó-vontató visszapillantó is rendelhető, méghozzá a szegmensben egyedülálló motoros ki-és behajtás funkcióval. A kabin mögötti rész áttervezésével minden felépítmény (billenőplató, mentőautó-doboz vagy nyerges vontatmány) hozzáférhetőbbé vált.

ford_f750_tonka_2

A Mighty Ford F-750 Tonka megengedett össztömege eléri a 15 tonnát, s a 4010 mm-es tengelytávolságú jármű Truck Tech billenőplatójába több mint 9 tonnányi rakomány fér el – vagyis ez az autó minden építésvezető álma. Az F-750 Tonka hajtásáról a Ford jól bevált 6,7 literes Power Stroke V8-as dízele gondoskodik, amihez egy haszongépjárművek számára kifejlesztett hatfokozatú 6R140 TorqShift HD automata sebességváltó csatlakozik. A billenőplatót is működtető kihajtás másféle szerelvények – például daru vagy egyéb berendezések – meghajtására is alkalmas. A közepes méretű teherautók amerikai mezőnyében a Ford az egyetlen gyártó, amely saját dízelmotor-sebességváltó párosával építi haszongépjárműveit; ez azért fontos, mert ez a megoldás garantálja a hajtáslánc a futómű tökéletesen összehangolt működését. Ugyancsak a Ford a szegmens egyetlen olyan szereplője, amely a Power Stroke dízel mellett benzines erőforrást is kínál. A 6,8 literes V10-es blokk teljesítménye 360 LE, forgatónyomatéka pedig 623 Nm, s a benzinmotorhoz az F-650 és az F-750 vásárlói hatfokozatú TorqShift HD automata sebességváltót is rendelhetnek. A 6,8 literes V10-es gyári opciói között szerepel, hogy a költséghatékonyabb üzemeltetés érdekében sűrített fölgázra és folyékony propán-bután gázra is átállítható. A 2016-os Ford F-650/F-750 haszongépjármű-sorozat idén nyártól jelenik meg az amerikai márkakereskedésekben; az autók a Ford Ohio Összeszerelő Üzemben készülnek majd.

BMW sikerek a 2-es Active Tourer, valamint az i3, i8 és X4 révén

Összesen nem kevesebb, mint 151 952 darab világszerte átadott BMW, MINI és Rolls-Royce modelljével a BMW Group történetének eddigi legeredményesebb februárját zárta (+7,6 % növekedés 2014-hez képest). Idén eddig rekord mennyiségű, összesen 294 112 autót adott át ügyfeleinek a vállalatcsoport (a tavalyi ugyanezen időszak 274 113 darabjával szemben), ami 7,3 százalékos emelkedésnek felel meg.

bmw_218i_active_tourer_autoaddikt_005

„Azáltal, hogy februárban újabb értékesítési rekordot állítottunk be, nagyon jól kezdődött az év” – mondta Ian Robertson, a BMW AG igazgatótanácsának BMW-értékesítésért és marketingért felelős tagja. „Biztos vagyok benne, hogy a vadonatúj BMW 2-es Gran Tourer modellt és a Genfi Autószalonon a napokban bemutatott, friss BMW 1-es sorozatot is magába foglaló aktuális modellpalettánk további lendületet ad ahhoz, hogy a tavalyinál is jobb eredményt érjünk el 2015-ben” – tette hozzá Ian Robertson.

Világszerte átadott 131 416 darab autójával a BMW történetének eddigi legsikeresebb februárját érte el idén, ami 5,2 százalékos növekedés tavalyhoz képest. Az első két hónap értékesítési adatai 5,7 százalékos emelkedést mutatnak, összesen 255 981 járművel (2014 első két hónapjában ez a szám 242 130 volt). Erős kereslet mutatkozik a BMW 2-es sorozat modelljei iránt, amelyből februárban 7302 darabot értékesített a gyártó. Ebből 5360 esetben az innovatív kompakt, a 2-es Active Tourer kulcsait vették át a BMW ügyfelei. A három üléssort kínáló BMW 2-es Gran Tourer – amely így szegmensében az első hétüléses modell lesz, opcionálisan összkerékhajtással felszerelve – júniusi európai debütálását követően várhatóan tovább erősíti majd a márka kompakt egyterűinek népszerűségét. A BMW 4-es sorozatból 9636 darab, míg a tavaly nyáron érkezett BMW X4-ből 4040 példány kelt el februárban. A BMW legdinamikusabban növekvő értékesítési mutatóját továbbra is a BMW X5 prezentálja, ezúttal 12 916 átadott autóval, amely a 2014 februárjában átadott 8844 darabhoz képest kereken 46 százalékos fejlődés. 2819 értékesített modelljével a BMW X6 5,9 százalékos emelkedést ért el az év második hónapjában (tavaly februárban ez a szám 2662 volt). Februárban összesen 2165 BMW i modellt adott át ügyfeleinek a bajor gyártó, amelyből 1824 BMW i3, 341 pedig BMW i8 volt. 2014-ben – piaci debütálásának évében – a BMW i3 a világ harmadik legnépszerűbb elektromos autója lett mintegy 16 000 eladott járművel.

A tavalyi modellváltást követően a MINI 20 303 értékesített autóval idén februárban 27,1 százalékos gyarapodást regisztrált (az előző februárban átadott 15 976 modellhez képest). A márka történetében eddig az idei a legerősebb évkezdés, az első két hónapban átadott 37 678 MINI modellel, amely 19,7 százalékos emelkedés a 2014 hasonló időszakában elért 31 486 modellhez viszonyítva. Az új háromajtós MINI nagy sikernek örvend az ügyfelek körében: világszerte átadott 7877 darabbal 69,8 százalékos növekedést ért el idén februárban a tavalyi második hónaphoz képest, amikor is a közelgő modellváltás miatt 4640 példány kelt el a modellből. 5088 darabos februári értékesítési mutatójával az ötajtós MINI is jó rajtot vett idén.

Februárban a BMW Group mindegyik régióban növelni tudta értékesítését a tavalyi hasonló időszakhoz képest. A 2015 első két hónapjában mutatott adatok világszerte szintén túlszárnyalják a tavalyi hasonló időszak értékeit, amely összhangban van a vállalat globálisan kiegyensúlyozott növekedési stratégiájával. Míg Európában elsősorban Németország, Olaszország és Nagy-Britannia teljesített kiemelkedően jól, hagyományosan erős volt az időszak az USA-ban, valamint az ázsiai piacokon közül Dél-Korea szárnyalta jócskán felül a 2014-es eredményeket.

A BMW Motorrad februárban szintén sikeresnek bizonyult 13,5 százalékos értékesítési növekedést produkálva (9195 átadott kétkerekű a tavaly februárban értékesített 8098 darabhoz viszonyítva), amivel a márka történetének eddigi legsikeresebb februárját érte el. 2015 első két hónapjában összesen 15 458 darab kétkerekű modellt adott át ügyfeleinek a BMW Motorrad, ami 14,2 százalékos fejlődés 2014 megegyező időszakához viszonyítva. A kiemelkedően pozitív növekedés nagymértékben köszönhető az olyan, nemrégiben bevezetett új modellek iránti erős keresletnek, mint az S 1000 RR, az R 1200 R és az F 800 R.

A BMW Group értékesítései 2015. februárban és 2015 első két hónapjában:

2015. februárban 2014. februárhoz képest 2015 első két hónapjában 2014 első két hónapjához képest
BMW Group autók 151 952 + 7,6 % 294 112 + 7,3 %
BMW 131 416 + 5,2 % 255 981 + 5,7 %
MINI 20 303 + 27,1 % 37 678 + 19,7 %
BMW Motorrad 9195 + 13,5 % 15 458 + 14,2 %

Vadonatúj Ford Mustang alakul át az idei Autó, Motor és Tuning Show-n

2010 óta állandó látványosság az élő autóépítés az Autó, Motor és Tuning Show-n, mely jövő hétvégén, péntektől immáron 10. alkalommal nyitja meg kapuit a nagyközönség számára a Hungexpón.

amts_2015_ford_mustang

A jubileumi évfordulóhoz illően, ehhez a programhoz egy igen exkluzív járművet választottak alapul: idén egy 2015-ös, új Ford Mustang-ot szednek darabjaira, mely teljesen átalakul a show három napja alatt, a látogatók szeme láttára.

További érdekesség, hogy a sportautóra felszerelésre kerülő eredeti ROUSH bodykit közvetlenül a gyártól érkezett, mely a legelső szett, amit az új típushoz Európába szállítottak.

Emellett a Ford Mustang – többek között – vadonatúj fényezést, 20 colos felniket, állítható futóművet és sportkipufogót kap, továbbá komplett egyedi bőrbelső és hifi installáció készül hozzá – mindösszesen három nap leforgása alatt.

[TESZT] Opel Vivaro Van 1.6 CDTI Start/Stop L1H1 2.7t – markánsan kivitelezett fúzió

Nem újkeletú dolog, hogy az Opel kishaszonjármű-palettájának testvérszériájaként a Renault márkanév kerül párhuzamba. Jogos, hiszen a 2000-es évek elejétől számítva, tulajdonképpen azóta amióta az Opel Vivaro létezik, mindig is egy konkrét markánsan kivitelezett fúzió eredményeképp találkozhatunk mindkét márka modellpalettájával, ugyanazon a vonalon haladva. Ismerős a Renault Trafic alternatívája? Nos, ez nem véletlen, hiszen szinte teljesen megegyező modellvariánsokról beszélünk.

opel_vivaro_1_6_cdti_dobozos_001

Persze azért azt ne feledjük, hogy az Opel jópár innovációt nem nélkülöző opciót tett hozzá az együttműködéshez – ha már az optikai eltéréseket, valamint a teljesen mértékben „opelesített” arculatot nem számoljuk hozzá.

Milyennek kell manapság lennie egy modern kisáruszállítónak? Nem árt, ha divatos, modern formavilágot hordoz, sugall némi dinamizmust – a külcsínt pedzegetve. Ugyanakkor fő ismérv (talán az elsődlegesek egyike), hogy praktikus, könnyedén pakolható és kezelhető legyen.

opel_vivaro_1_6_cdti_dobozos_005

Az új Opel Vivaro tesztje során úgy éreztük, a kívánalmaknak, s a viszonylag magasra húzott irányelveknek teljesen kiaknázva a lehetőségeket – megfelelt az autó. Nézzük is a részleteket.

Kell a jóból: teljesen helytálló arculattal

Formaterv kapcsán nincs hiányérzet, látható, hogy a dizájnerek beleadtak apait-anyait a külső megrajzolásába, úgy, hogy azért az ne veszítsen gyakorlati teljesítményéből; azaz a kistehergépjárműves koncepció megmaradjon, ne csak nyomokban.

opel_vivaro_1_6_cdti_dobozos_003Nos, az utaskabin, konkrétabban a front kialakítása már-már személyautós megközelítést kapott, legalábbis ami az arányaiban hatalmasra húzott hűtőmaszkot, valamint a felfelé hajló lámpatesteket illeti. Bár a kisteherautós, vagy inkább haszonjárműves jelleget kihangsúlyozta a tesztautó lökhárítóinak, kilincseinek, valamint tükreinek fényezetlensége, ez nem is baj, hiszen a gyakorlati praktikum kapcsán ez várható el leginkább. Gondoljunk csak a mindennapos igénybevételre, melynek révén nem kifejezetten jelent előnyt, ha színre fújt, erősebb igénybevételnek kitett részletekről van szó.

opel_vivaro_1_6_cdti_dobozos_002Míg a korábbi Opel Vivaro-nál megszokhattuk, hogy a vezetőfülke kipúposodik az egyébként doboz alakzatú kaszniból, a jelenlegi legújabb modellnél mindez el lett tüntetve; az utaskabin egységet alkot a hátsó traktussal, legalábbis, ami a tetővonalat illeti. Így talán konzervatívabb lett az oldalnézet, viszont erre máris rácáfol az a számtalan fénytöréssel játszó vonal, szinteltérés és ív, mellyel az új Opel Vivaro oldallemezeit felruházták. Mindeközben arra is ügyeltek a tervezésnél, hogy az A oszloptól hátrafelé strapabíró műanyag berakással fedjék a küszöbvonalat, ezzel is meggátolva a használat során létrejövő esetleges karcolásokat, kisebb horpadásokat, szűkebb helyre történő beparkolásoknál a rányítás által létrejövő károsodásokat.

Praktikum, kisáruszállítás

Apropó, szűk hely: mint minden Van, vagy inkább kisáruszállító, az új Opel Vivaro is rendelkezik oldalajtókkal, akár kettővel is – a szerkesztőségünknél vendégeskedő modell egyetlen, jobb oldali tolóajtóval lett felszerelve. Bizonyos esetekben ez elegendő is, főként, ha figyelembe vesszük a hozzávetőlegesen 1×1.2 méteresre nyithatóságot.

opel_vivaro_1_6_cdti_dobozos_007

Hátul szintén optimális a hangolás, a dupla ajtók szélesre tárhatók, igaz, nem hajthatók síkba a kocsiszekrény oldalaival. Feltétlenül ez sem jelent gyakorlati problémát, mindösszesen számolnunk kell azzal, hogy ha tolatunk mondjuk egy kapubeállóhoz, vagy akár egy rámpához, bizonyos hely korlátozottság lesz (hosszirányú), ami így vagy úgy, de kiküszöbölhető. Az új Opel Vivaro zárófényeit egyébként a C oszlopra húzott függőleges irányú lámpasor szolgáltatja, itt erőteljes a hasonlóság a korábbi, második szériás modelléhez.

opel_vivaro_1_6_cdti_dobozos_014

Remekül pakolható az új Opel Vivaro, ehhez nem fér kétség. A tesztelt modell 5.2 köbméteres raktérrel büszkélkedhetett, mindehhez 1662 milliméteres bruttó szélesség társult (kerékdobok közt 1268 milliméter). A hasznos rakfelület hossza 2567 milliméter, míg a belmagasság eléri az 1387 millimétert is – így valójában átérezhető, mit nyújt a rövid tengelytávos Opel Vivaro.

A lehetőségek tárháza végtelen. Vagy inkább az opcióké

Számtalan kialakítás és variáció létezik, ha konfigurálni szeretnénk az autót. Természetesen elérhető a hosszú tengelytáv is (L2), itt a belső felület 400 milliméterrel hosszabb, 3498 milliméteres tengelytávval domborít az Opel Vivaro. Mindezek mellett rendelhető magasított tetővel, alvázas és duplakabinos kivitelben is, valamint létezik körablakos kisbusz verzió is.

opel_vivaro_1_6_cdti_dobozos_008

 

Bár eléggé tág spektrumot tesz ki az új Opel Vivaro motorizáltsága (igaz, az 1.6 literes hengerűrtartalom minden esetben egyezik), alapvetően a teljesítménykülönbségek a mérvadóak. A cikkben szereplő modell tehát 1.6 literes CDTI gázolajos egységgel volt felszerelve, 115 lóerős maximum teljesítménnyel, 3500-os percenkénti fordulatszámon leadva. 300 Newtonméteres csúcsnyomatéka, (mely 1750-es percenkénti fordulatszámon már rendelkezésre áll), bőségesen elegendő akkor is, ha akár 1 tonnányi rakományt szállítunk. Mivel a maximális önsúly 2900 kilogrammban van meghatározva, így egész pontosan 1235 kilogramm lehet jelen esetben a hasznos terhelés, ami – valljuk be – illusztris érték.

Gyakorlatban

opel_vivaro_1_6_cdti_dobozos_012Stílszerűen Szentgotthárdig autóztunk az Opel Vivaro-val (bár túl sok egyedi kötődés nincsen), segédkezve egy költözködés utózöngéinél. A szállított kisebb-nagyobb bútorok, háztartási kiegészítők, egyéb apróbbnak számító dolgok teljes súlya nagyjából úgy 300 kilogramott nyomhatott, míg az utaskabin is teljes kapacitással üzemelt – mindhárom ülésen egy-egy felnőtt utas foglalt helyet.

opel_vivaro_1_6_cdti_dobozos_010Mivel az üléspozíciók kellően magasra vannak helyezve, ezért a vezetési komfort tökéletesnek definiálható: a hatalmas szélvédőn keresztül az egész út, valamint a környezet is tökéletesen belátható, nincsenek zavaró A oszlopok, idegesítő holtterek, vagy bármiféle zavaró tényező. A kormánykerék kialakítása és állíthatósága is jó, a központi műszeregységek elrendezése optimális, a kezelőegységek kellemes kialakítást és elérhetőséget kaptak. A hatsebességes kéziváltó elhelyezése viszont zavaró lehet, főként, ha a középső utasülésen is utazik valaki, ráadásul hosszabb távon: a féloldalas ülőhelyzet bizony kikezdi a hát- és combizmokat egyaránt. A váltó tokozása egyébként a vezető térdterét is korlátozza, annak ellenére, hogy támaszt menet közben (például kanyaroknál), az anyaghasználat viszont kifejezetten kemény, ezért nem fokozza kifejezetten a komfortérzetet.

Ha kell, van elegendő erőtartalék

Robosztus dinamikával rendelkezik az 1.6-os CDTI és a 6 sebességes manuális kéziváltós hajtáslánc. A sebességfokozatok jól eltaláltak, megfelelően rövidek, illetve hosszúak (1-es, 2-es: rövidek, 3-as: arany középút, jól kiautózható, 4-es, 5-ös, 6-os: hosszú áttét). A kuplung felengedésekor érkezik rásegítés is, ez különösen jó akkor, ha nagyobb terheléssel mondjuk emelkedőn próbálunk fulladás nélkül elindulni.

opel_vivaro_1_6_cdti_dobozos_013

Kormányzás szempontjából is maradandóak az élmények, ugyanis az új Opel Vivaro kormányzása megfelelően direkt, kormány-visszatérítő erejével pedig elfeledteti a szervók statikus viselkedését. Szentgotthárd felé, az M7-es autópályáról letérve következtek a kanyargós, emelkedős-lejtős útszakaszok (Keszthely után), itt az egész futómű jól bizonyított, valamint az is kiderült, hogy kishaszonjármű szinte teljesen személyautós aspektust mutat egy-egy jobban igénybevevő út, útszakasz kapcsán is. Maximum a teherautós jellegből adódó pattogások jelezték nagyobb úthibák esetén, hogy milyen kategóriával van dolgunk épp. No meg ha dupla ekkora lett volna a terhelés, valószínűleg a menetkomfort is megváltozik még inkább.

Gazdaságosságban rejlik többek közt egy vállalkozás sikere

opel_vivaro_1_6_cdti_dobozos_011Ami a leginkább meglepő volt, az az üzemanyag-fogyasztás átlaga. Alapjában véve ritka az olyan kishaszonjármű, amely hasonló kategóriában (a Renault Trafic kivételével) ennyire aszkéta viselkedést produkált volna, vegyes tempóknál, autópályán, országúton, városban egyaránt.

Autópályán folyamatosan 130 kilométer/órát tartva az átlag 6.6 liter/100 kilométer lett, míg folyamatos 80-90 kilométer/órás tempónál a fedélzeti computer összesítője egészen 4.2 liter/100 kilométerig süllyedt. Illusztris, nemdebár?

A cikkben szereplő modell jelenleg az Opel árlistája szerint 6 640 000 forintba kerül ÁFA-val (5 228 346 forint ÁFA nélkül). A belépő szintet a Start/Stop rendszert nélkölöző verzió képviseli, 6 560 000 forint ÁFA-val (5 165 000 forint ÁFA nélkül). A legvaskosabb árcédula az L2H2, hosszított tengelytávú, magas tetővel felszerelt 2.9 tonnás, 1.6 literes 140 lovas ikerturbós egységgel szerelt autóra került, itt 7 820 000 forintot kell kifizetni, ÁFA-val (6 157 480 forint ÁFA nélkül).

opel_vivaro_1_6_cdti_dobozos_004

2014 Opel Vivaro 1.6 CDTI Start/Stop specifikációk

Motor

Motortípus: 4 hengeres soros elrendezésű turbótöltött dízelmotor

Lökettérfogat: 1598 cm³

Maximális teljesítmény: 90 LE @ 3500 ford./perc

Maximális forgatónyomaték: 260 Nm

Erőátvitel: elsőkerékhajtás, hatfokozatú manuális kéziváltóval

Méretek, egyéb műszaki adatok

Hossz: 4998 mm

Szélesség: 1956 mm

Magasság: 1971 mm

Tengelytáv: 3098 mm

Tömeg, üresen: 1661 kg

Megengedett össztömeg: 2740 kg

Csomagtartó mérete: 5200 liter

Üzemanyagtartály mérete: 70 liter

Menetteljesítmények

Végsebesség: 153 km/h

Fogyasztási adatok

Saját, mért eredmény (átlagos használattal)

Városi: 8.2 l/100 km

Országúti: 4.2 l/100 km

Vegyes: 6.1 l/100 km

Gyárilag mért eredmények

Városi: 7.1 l/100km

Országúti: 5.5 l/100km

Vegyes: 6.1 l/100km

CO2 kibocsátás: 160 g/km

Bővebb információ az Opel magyarországi képviseletének honlapján, IDE kattintva.

Még több fotó: AutóAddikt Facebook oldal

A cikkhez tartozó fényképeket Canon EOS 5D Mark II fényképezővel készítettük.
Együttműködő partnereink: Acer Hungary, ASUS, Sony,  Canon, Camera Kft.
Utómunka hardver: Acer, ASUS

 

 

 

Több, mint egy évtizedet kellett várnunk az új, második generációs Volvo XC90-re

Egészen pontosan 12 évet, ugyanis 2002-ben mutatkozott be a mindmáig, azaz hivatalosan 2014-ig releváns Volvo zászlóshajó. Úgy tűnik, végre kézzel foghatóan is tapasztalható, hogy köreinkben az újdonság: a teljes mivoltában újragondolt és megújított Volvo XC90 immáron Magyarországon is elérhető.

volvo_xc90_magyarorszag_autoaddikt_001

Igaz, csak júniustól vehetik birtokba az autót azok az ügyfelek, akik netán már most leadták előrendeléseiket – vannak szép számmal: a márka hazai importőre szerint eddig 74 megrendelést rögzítettek, úgyhogy előreláthatóan pozitív lesz a skandináv unikum 2015-ös éve.

Nyilván sokat jelent, hogy a Volvo XC90 első generációjának népszerűsége mindmáig töretlen, hiszen a fentebb említett 2002-es premier óta 696 ezer példányt értékesítettek világszerte (ebből 1308 darabot Magyarországon). Külön érdekesség, hogy a kifutó Volvo XC90 egy olyan 13 éves konstrukciójú SUV, mely évről évre folyamatosan pozitív eredményekkel vizsgázott az Euro NCAP teszteken, teljes mértékben megfelelve a kor követelményeinek, és ellenállva a felmerülő konkurens modellek által támasztott követelményeknek is.

Jóval korábban felmerült már, hogy a Volvo XC90 modellt újra kellene gondolni – igaz, akkoriban még a Ford érdekeltségébe tartozott a brand. A koncepciót jegelték, igaz, jó 8 évvel ezelőtt már feltűnt egy, a mostani végső tervezethez hasonlatos XC90, bár ott még a véglegessel köszönő viszonyban sem volt a formaterv. Későbbi tulajdonosváltásnál (Kína) viszont máris érkezett az életmentő tőkeinjekció, s fokozottan beindult a gépezet – ennek végeredménye többek közt az új, 2015-ös Volvo XC90 is.

volvo_xc90_magyarorszag_autoaddikt_004

Megújult a Volvo logója. Mindez töredéke annak a teljesen újraértelmezett szellemiségnek, amellyel a gyártó nekifut a jövőnek, s a Volvo XC90 az egész összességnek az előfutára is.

Lenyűgöző az új Volvo XC90 dizájnja, kétségtelenül és elfogulatlanul. Leginkább a front-rész a megkapó véleményünk szerint, a vékonyra húzott lámpatestek eddig nem látott, Thor kalapácsát formázó LED csíkkal domborítanak, köztes hatalmasra rajzolt hűtőmaszkkal, szolid kökhárító végződésekkel.

volvo_xc90_magyarorszag_autoaddikt_007

Sikerült a Volvo XC90 formavilágát a klasszikus svéd megközelítésben megtartani: a SUV-ok fő jellegzetességeit hordozza, közel 5 méteres hosszával pedig a luxus szegmenst erősíti – ténylegesen: a hajszálvékonynak tűnő illesztési pontok, minőségi anyagkidolgozottság a külsőn, finoman megmunkált részelemek tarkítják az amúgy is komplex összképet.

Talán a far emlékeztet leginkább a korai első Volvo XC90 széria jellegzetességére, az aktuális stílusnak megfelelően megmaradtak a C oszlopra hosszában felhúzott helyzetjelzők, valamint a hangsúlyos csomagtérajtó, illetve a dupla, lapított fazonú krómozott kipufogóvégek.

volvo_xc90_magyarorszag_autoaddikt_003

Nem fér ahhoz sem kétség, hogy a Volvo nem csupán a prémiumkategóriát kívánja erősíteni, hanem egy olyan egyedi ékszerdobozt próbál(t) alkotni az új XC90-nel, amihez fogható nincsen még egy – legalábbis egyediségben. Ez nagy valószínűséggel sikerül is, hiszen a kiállított autó enteriőrjének pazar felszereltsége mindezt nagy mértékben alá is támasztja, a kecsesre szabott, pár perces helyszíni próba után rendkívül kényelmesnek és ergonomikusnak ható első- és hátsó ülések kifinomult matériák felhasználásával készülnek. Ráadásul az első fotelekhez már a régóta kívánt combtámasz is hozzá tartozik, növelve a komfortérzetet.

volvo_xc90_magyarorszag_autoaddikt_006

Azt pedig, hogy a Volvo XC90 igazi luxuscikknek lett aposztrofálva, mi sem bizonyítja jobban, hogy számtalan egyedi megoldást és/vagy kiegészítőt lehet választani az újonnan vásárolt autóhoz. A márka képviselői a kristályüveg-berakásos sebességváltógombot, valamint a svéd zászlós címkével ellátott üléskárpitozást emelték ki a felhozatalból.

Érezhetően nőtt a Volvo XC90 beltere az elődéhez képest, tágasabb fej- és térdterekkel bír (utóbbi főként hátul), így ténylegesen ideális utazóautó lehet a jövőben. Mindezek mellé bekerült az utastérbe a Volvo Sensus intuitív kommunikációs rendszere is, illetve a patinás Bowers and Wilkins cég 19 pontos, 1.4 kW összteljesítményű surround hangrendszere is elérhető.

volvo_xc90_magyarorszag_autoaddikt_002

Nézzük az árazást: jelenleg 16 200 000 forintot kóstál a belépő, Kinetic csomagos, T6 AWD 5 üléses kivitelben. A legvaskosabb árcédulát a sportos aspektusú R-Design felszereltséggel ellátott T8 AWD 7 ülésese kapta, itt 23 200 000 forintot kell a pénztárnál hagynunk. A bemutatón kiállított Volvo XC90 Inscription felszereltséggel, D5 AWD 7 üléses kiépítésben 18 870 000 forintos alapárról indul.

Júniusban visszatérünk a vadonatúj Volvo XC90 részletes bemutatásával, ugyanis akkor nyílik legközelebb alkalmunk arra, hogy az autót testközelből is megmérettetés alá vethessük egy menetpróba keretein belül.

Még több fotó: Autóaddikt.hu Facebook oldal

A cikkhez tartozó fényképeket Canon EOS 5D Mark II fényképezővel készítettük.
Együttműködő partnereink: Acer Hungary, ASUS, Sony,  Canon, Camera Kft.
Utómunka hardver: Acer, ASUS

A Hyundai újdonságai a 85. Genfi Autószalonon

A Hyundai is számos újdonsággal jelentkezett a 2015. évi, 85. Genfi Autószalonon, köztük a világpremierjét ünneplő, vadonatúj Tucson kompakt szabadidő-járművel.

hyundai_tucson_2015_2_autoaddikt

Ugyancsak világújdonság az elsőként itt bemutatkozó, megújult ix20 városi egyterű (B-MPV), valamint a nagyközönség először itt találkozhat az új generációs i20 Coupé modellel, továbbá az új i30 és i40 modellcsaládokkal. A Hyundai Motor technológiai seregszemléjét a vadonatúj Tucson két üzemanyag-takarékos tanulmánya: a 48 voltos hibrid, illetve a hálózatról tölthető hibrid modell vezeti fel; ezek mellett megtekinthető lesz a jövőbeli online vezetői környezet előtanulmánya.

„Komoly reményeket táplálunk a Hyundai márka európai jelenlétével kapcsolatban” – mondta Jochen Sengpiehl, a Hyundai Motor Europe marketingért felelős alelnöke. „A vadonatúj Tucson újabb jelentős előrelépést képvisel a Hyundai életében, amely életre kelti a márka ’New Thinking. New Possibilities.’ szlogenjét”.

Vadonatúj Tucson Paradigmaváltás a merész formaterv és a technológia révén

A Hyundai Motor a mai napig több mint egymillió szabadidő-járművet adott el az európai vásárlóknak, ezzel is megerősítve a márka hiteles jelenlétét az egyre növekvő európai szabadidő-jármű piacon. A vadonatúj Tucson különös jelentőséggel bír a Hyundai európai jelenléte szempontjából, hiszen a kompakt szabadidőjárművek szegmense tette ki a vállalat 2014-es eladásainak 22 százalékát.

A vadonatúj Tucson a szabadidő-járművek erőteljes arányait és sziluettjét alkalmazza, ugyanakkor magabiztos formaterve egy kecses és mozgékony jármű benyomását kelti. A jármű orrát a Hyundai jellegzetes, hatszögletű hűtőrácsa uralja; a LED-es fényszórókkal egységet alkotó maszk markáns karaktert kölcsönöz az autónak. A hátsó kerékív fölötti, kifejező ’Z’ karaktervonal plasztikus oldalprofilt rajzol, egyben erőteljes kiállással ruházza fel az autót. A far letisztult dizájnját a hátsó kerékívektől kiinduló, vízszintes vonalak uralják, a hatást a keskeny zárófények erősítik.

A vadonatúj Tucson teljes mértékben új fejlesztésű padlólemeze tágas helyet kínál az utasoknak. míg a csomagtartó bőséges 513 liternyi rakományt képes elnyelni. A belső felületekhez új, puha tapintású, kiváló minőségű anyagokat használtak fel, emellett az utastér tervezése során messzemenőkig tesztelték a beltér ergonómiáját, minden utas számára biztosítva a kifinomult belső környezetet.

Ami a biztonsági berendezéseket illeti, a vadonatúj Tucson kategóriájának egyik legjobban felszerelt képviselője. Számos elektronikus, aktív funkciót kínál, például automatikus vészfékrendszert, sávban tartó rendszert, hátsó keresztirányú forgalomfelügyeleti funkciót, holttérfelügyeleti rendszert, sebességkorlátozásról tájékoztató funkciót, valamint aktív motorházfedelet.

A vadonatúj Tucson futóművét kifejezetten az európai vásárlók igényeit szem előtt tartva, úgy fejlesztették ki, hogy az a dinamikus menettulajdonságok megőrzése mellett komfortos rugózást biztosítson. Az új, fogasléces, elektromos szervokormány pontos és közvetlen irányíthatóságot kínál, míg az új felfüggesztés és az új lengéscsillapítók kifejezetten kényelmes, finom rugózást engedélyeznek.

A vadonatúj Tucson kategóriájának egyik legszélesebb motorkínálatával lép piacra. Köztük megtalálható egy új, turbós T-GDI benzinmotor 176 lóerővel (1,6 liter), hatfokozatú kézi vagy hétfokozatú duplakuplungos sebességváltóval. Emellett egy 1,6 literes, 132 lóerős benzinmotor, valamint három dízel: a 115 lóerős 1,7 literes, a 136 lóerős 2,0 literes, valamint a 186 lóerős kétliteres motor szerepel a kínálatban.

A megújult ix20 világpremierjén frissebb formatervvel és műszaki újdonságokkal lép színre

A megújult Hyundai ix20 elődjének minden erényét megőrizte, emellett formai újításokkal, új technológiai tartalommal, valamint gazdagabb motorválasztékkal törekszik arra, hogy a tágas B-MPV modell töretlenül megőrizze európai vonzerejét.

hyundai_ix20_2015_autoaddikt

Az új ix20 formatervét különösen modernné teszi az átrajzolt, kétfunkciós, projektoros fényszóró és a LED-es hátsó lámpatest. Az átdolgozott hatszögletű hűtőmaszk a Hyundai legújabb formai arculatához igazítja az ix20-ast. A megújult ix20 motorválasztéka 77-128 lóerős dízel- és benzinmotorokból áll; az 1,6 literes benzinmotorhoz hatfokozatú automata sebességváltó is választható.

Új generációs i20 Coupe – különlegessége a dizájn

A Hyundai most először olyan háromajtós városi kisautót épített, amelynek megjelenése alapvetően eltér az ötajtós modellváltozatétól. Az új generációs i20 Coupe dinamikus formaterve és lenyűgöző belső kialakítása a divatorientált, fiatal ügyfeleket szólítja meg.

hyundai_i20_coupe_2015_autoaddikt

Az egyedi sziluettet a 25 mm-rel alacsonyabban húzódó tetővonal, valamint módosított szögben álló tetőoszlopok határozzák meg, a típus sportos kiállását egyedi, 17 colos könnyűfém keréktárcsák erősítik. Ugyanakkor az i20 Coupé megőrizte ötajtós fivérének bőséges helykínálatát és rugalmasan variálható belső terét.

Új i30 modellcsalád az új i30 Turbó csúcsmodellel

Három évvel a második generációs Hyundai i30 ötajtós, háromajtós és kombi kivitelének európai bevezetését követően a Hyundai bemutatja az új i30 modellcsaládot.

hyundai_i30_i30_turbo_2015_autoaddikt

A márciustól forgalmazott új i30 család továbbfejlesztett formavilágot, jobb hatásfokú motorokat, egy új, hétfokozatú duplakuplungos sebességváltót, valamint új biztonsági és kényelmi szolgáltatásokat kínál. Mindezen felül a modellcsalád új, nagyteljesítményű variánssal: a 186 lóerős i30 Turbóval gyarapodott. Az új biztonsági és kényelmi rendszerek között említést érdemel a sávelhagyásra figyelmeztető rendszer (LDWS), a párhuzamos és merőleges parkolásnál egyaránt a vezető segítségére siető, intelligens parkolástámogató rendszer (SPAS), vagy a kategóriában most első ízben elérhető, szellőztetett első ülések.

A 2015-re megújult i40 modellcsalád minden téren kifinomultabb

Miután a középkategóriás szedán és kombi európai premierje után több mint 100 000 példányban talált gazdára, a Hyundai bemutatja a 2015. modellévi, új i40 családot.

hyundai_i40_2015_autoaddikt

A továbbfejlesztett modellek átdolgozott formai elemeket, négy darab, modernizált erőforrást, hétfokozatú duplakuplungos sebességváltót, valamint jobb menetkomfortot és vezethetőséget eredményező, elektronikus hátsó lengéscsillapítót és fejlett ívmeneti kipörgésgátlót kínál. Az új bixenon fényszórók, az intelligens távolságifény-vezérlés, valamint a sebességkorlátozásról tájékoztató funkció egyszerre javítják a biztonságot és a praktikumot.

Emissziómentes ix35 Fuel Cell üzemanyagcellás gépkocsi

A Hyundai a fentieken túl a világ első sorozatgyártású üzemanyagcellás gépkocsiját, az ix35 Fuel Cell típust is felvonultatja Genfben. A Hyundai Európában piacvezető szerepet tölt be az üzemanyagcellás elektromos gépjárművek piaci forgalmazása terén; az erre felkészített márkakereskedők hálózata tizenegy országra terjed ki. A hidrogéntöltő infrastruktúrával rendelkező európai országokban vállalati és magán ügyfelek számára egyaránt elérhető üzemanyagcellás gépkocsi műfajának legolcsóbb képviselője Európában. Az olyan kulcsfontosságú piacokon, mint Dánia, Norvégia vagy Hollandia, a Hyundai Motor ötéves, mindenre kiterjedő szolgáltatási csomaggal forgalmazza az autót: ez a csomag a biztosítástól a karbantartáson át a garanciáig, a hidrogén üzemanyagtöltéstől a járműszállító szolgáltatásig mindent magában foglal.

Új üzemanyag-takarékos tanulmányok: 48V Hybrid és Plug-in-Hybrid

A két új tanulmányautó a vadonatúj Tucson szabadidőjármű alapjaira épül. Mindkét koncepció a jövőbeli Hyundai modellek lehetséges hajtástechnológiái hivatott feltérképezni. A 48 voltos hibrid elsősorban a nagyobb személyautók és szabadidő-járművek optimális hajtáslánca lehet. A 48 voltos lítium-ion akkumulátor és a 14 lóerős villanymotor 10% nagyobb teljesítményt biztosít, és jelentősen csökkenti a károsanyag-kibocsátást, miközben a 48V Hybrid rendszer építése költsége mindössze egynegyede egy full hybrid megoldásénak.

A hálózatról tölthető hibrid elektromos gépkocsi (Plug-in Hybrid Electric Vehicle, PHEV) előtanulmánya több mint 50 kilométert képes megtenni tisztán elektromos üzemben, majd akkumulátora gyorstöltő segítségével 2,5 (hagyományos töltő esetén 5) óra alatt teljesen feltölthető. A koncepciójárművet egy 10,7 kWh kapacitású lítium-ion polimer akkumulátorcsomaggal szerelték fel; hajtáslánca a 115 lóerős, 1,7 literes dízelmotor és a hétfokozatú duplakuplungos sebességváltó mellett egy 68 lóerős villanymotorból áll. Ezen erőforrások együttesen kevesebb, mint 48 g/km CO2-kibocsátásra teszik alkalmassá a tanulmányautót (becsült adat).

Toyta Mirai: a hidrogén üzemanyagcellás szedán maga a jövő

A Toyota Mirai értékesítése Japánban már tavaly decemberben megkezdődött, Európában idén nyár végétől kapható az új modell. Az európai közönség először a 85. Genfi Autószalonon veheti szemügyre az új kategóriát teremtő típust.

toyota_mirai

A Mirai megjelenésével új korszak veszi kezdetét az autóiparban. A Mirai a jövő nagy jelentőségűnek ígérkező energiaforrását, a hidrogént használja fel a hajtására szolgáló elektromos áram előállítására, és ezzel kiemelkedő környezetvédelmi teljesítményt nyújt, az átlagos személygépkocsikhoz mérhető praktikum, kényelem és vezetési élmény mellett.

A Mirai a Toyota Üzemanyagcella Rendszert (TFCS) alkalmazza, amely egyesíti magában az üzemanyagcellás és hibrid technológiákat, valamint a Toyota új, saját fejlesztésű üzemanyagcella-kötegét (FC Stack) és nagynyomású hidrogéntartályokat használ. A TFCS energiahatékonysága jobb, mint bármely belső égésű motoré a világon, és üzemelés közben sem CO2-t, sem egyéb károsanyagot nem bocsát ki. A felhasználók emellett a belső égésű motorral szerelt járművektől megszokott használati értékre és kényelemre számíthatnak, nagy hatótávolsággal és körülbelül három perc alatt feltölthető hidrogéntartályokkal.

A Mirai mindenre képes, amit egy új generációs gépkocsitól elvárunk: összetéveszthetetlen formaterv; az alacsony tömegközéppontból adódó, kimagasló stabilitás, és az ennek nyomán elérhető, élvezetes vezethetőség; valamint csendes, ám erőteljes gyorsítóképesség, amit csak egy villanymotor biztosíthat.

A hidrogén a legkülönfélébb természeti vagy mesterséges forrásokból állítható elő, beleértve a szennyvíziszapot. Emellett vízből is kinyerhető, olyan megújuló energiaforrásokra támaszkodva, mint a nap- vagy szélenergia. Sűrített állapotban az akkumulátoroknál jobb energiasűrűséggel bír. Viszonylag egyszerűen tárolható és szállítható, ezért is bír komoly potenciállal, mint jövőbeli energiaforrás, illetve számtalan egyéb területen használható majd. Az üzemanyagcellás gépjárművek (FCV-k) a fedélzeten tárolt hidrogénből, saját maguk állítják elő a hajtásukhoz szükséges elektromos áramot. Ez azt jelenti, hogy segítségükkel valóra válhat a jövőbeli, hidrogén alapú társadalom álma, ezért várhatóan hozzájárulnak majd az energia diverzifikáció felgyorsításához.

Európai értékesítés vázlatos programja

Piaci bevezetés: 2015. szeptember

Piacok: Nagy-Britannia, Németország, Dánia 2015-ben; további piacok 2017-ig

Éves darabszám: 50 – 100 db autó/év 2015-ben és 2016-ban

Vételár: 66 000 € + ÁFA (Németország)

Gyártás

Motomachi üzem, Toyota Motor Corporation

A TFCS kiemelkedő környezeti teljesítményt, valamint mindennapi praktikumot és komfortot biztosít

A Mirai TFCS rendszere az üzemanyagcellás és hibrid technológiákat ötvözi.

A rendszer kedvezőbb energiahatékonysággal bír, mint a belső égésű erőforrások. Környezeti teljesítménye kiemelkedő: használat közben sem CO2-t, sem egyéb károsanyagot nem bocsát ki, és vezetés közben hasonlóan praktikus és kényelmes, illetve egyetlen feltöltéssel hasonló távolságot tud megtenni, mint egy benzinüzemű gépkocsi. A hidrogéntartályok körülbelül három perc alatt teljesen feltölthetők

A rendszer a Toyota által kifejlesztett komponensekből áll, beleértve a Toyota üzemanyagcella-köteget, az üzemanyagcella feszültség átalakítót, valamint a nagynyomású hidrogéntartályokat.

Toyota FC Stack

Az új Toyota üzemanyagcella-köteg maximális teljesítménye 114 kW (155 DIN LE). Az áramtermelés hatásfokát sikeresen fokozták a háromdimenziós, finomhálós áramlási csatornák alkalmazásával (világújdonság), ami a cellák teljes felületén egyenletes áramfejlesztést tesz lehetővé, ez pedig a kompakt méretek ellenére nagy teljesítményt, valamint világelső 3,1 kW/liter teljesítménysűrűséget (az előző generációs, korlátozott lízingkonstrukcióban forgalmazott Toyota FCHV-adv vonatkozó adatának 2,2-szeresét) eredményez.

Az üzemanyagcella elektrolit membránjait ellepő víz mennyisége alapvetően befolyásolja az elektromos áram termelés hatásfokát. A víz mennyiségének szabályozására egy belső, zárt keringetési rendszert alkalmaznak, amely az elektromos áram előállítása során keletkező vizet keringeti. Így a Toyota üzemanyagcella-kötege olyan világelső 5 rendszer, amely a korábbi Toyota üzemanyagcellás modellekben alkalmazott megoldásokkal ellentétben nem igényli párásító alkalmazását.

Üzemanyagcella feszültség átalakító

A Toyota mérnökei kidolgoztak egy új, kompakt, nagy hatásfokú, nagy kapacitású átalakítót, amely a Toyota üzemanyagcella-kötege által előállított elektromos áramot 650 voltosra konvertálja. A nagyobb feszültség lehetővé tette a villanymotor méretének, illetve a Toyota üzemanyagcella-kötegek számának csökkentését, ami kisebb méretű, nagyobb teljesítményű Toyota Üzemanyagcella Rendszer megalkotásához, ezáltal a rendszerköltségek további csökkentéséhez vezetett.

Nagynyomású hidrogéntartályok

A három rétegű, szénszál erősítésű műanyagból és egyéb anyagokból felépülő tartályokban igen nagy nyomáson (70 MPa; kb. 700 bar) tárolják a hidrogént. A Toyota FCHV-adv modellnél alkalmazott, nagynyomású hidrogéntartályokhoz viszonyítva mintegy 20 százalékkal nőtt a tárolókapacitás, miközben a tömeg és a méret egyaránt csökkent, ami összességében világelső 5 5,7 wt%6 arányt eredményezett.

A Toyota Üzemanyagcella Rendszer (TFCS) legfontosabb műszaki adatai

Üzemanyagcella-köteg Név Toyota üzemanyagcella-köteg
Típus polimer-elektrolit üzemanyagcella
Fajlagos teljesítmény-sűrűség 3,1 kW/L
Maximális teljesítmény 114 kW (155 DIN LE)
Párásító rendszer belső keringetés (párásítómentes)
Nagynyomású hidrogéntartály Tartályok száma 2
Névleges üzemi nyomás 70 MPa (kb. 700 bar)
Tartály tárolási sűrűség 5,7 wt%
Tartály belső térfogata 122,4 liter (első tartály 60,0 liter; hátsó tartály: 62,4 liter)
Villanymotor Típusa AC elektromos szinkronmotor generátor
Maximális teljesítmény 113 kW (154 DIN LE)
Legnagyobb forgatónyomaték 335 Nm
Akkumulátor Típusa nikkel-metál hidrid

Biztonságos járműszerkezet mindenre kiterjedő biztonsági funkciókkal

A Mirai tervezése során kiemelt jelentőségű szempontként kezelték a biztonság kérdését. Ennek alapvető feltétele volt, hogy a hidrogén tárolórendszer nem szivároghat. Abban a rendkívül valószínűtlen esetben, ha ez mégis bekövetkezne, a rendszer azonnal észleli azt, és haladéktalanul elzárja a hidrogénellátást, ezáltal megelőzi a hidrogén felgyülemlését a karosszérián belül.

  • Kiemelkedő hidrogén áteresztést gátló képességekkel rendelkező, kellően erős és tartós anyagokból álló, nagy nyomású hidrogéntartályok kifejlesztése
  • A hidrogén-szenzorok figyelmeztetnek az esetleges szivárgásra, és lezárják a tartály fő zárószelepeit
  • A hidrogéntartályok, valamint minden egyéb, a hidrogénhez kötődő komponens az utastéren kívül kapott helyet, így amennyiben szivárgás fordul elő, a hidrogén gáz könnyen elillanhat a légkörben.

A mérnökök különböző jellemzőkkel – például az ütközés energiáját több útvonalon elnyelő, illetve hatékonyan eloszlató szerkezettel – gondoskodtak arról a fokozott ütközési ellenálló képességről, amely frontális, oldalirányú vagy ráfutásos ütközés során is védi a Toyota üzemanyagcella-köteget és a nagynyomású hidrogéntartályokat.

A Toyota üzemanyagcella-köteg kerete olyan, újonnan kifejlesztett, hőre lágyuló, szénszálas erősítésű műanyagból készült, amelyik könnyű, erős és könnyen gyártható nagy mennyiségben. Ez a rendszer elnyeli a bukkanókon és egyéb útegyenetlenségeken ébredő erőhatásokat, és ezáltal megóvja a Toyota üzemanyagcella-köteget az ütésektől.

Ami a menetbiztonságot illeti, a Mirai a következő generációs járművektől elvárható, fejlett biztonsági berendezések teljes skáláját felvonultatja:

  • A radaros, ütközést megelőző rendszer segít elkerülni az ütközéseket vagy enyhíteni azok hatását azáltal, hogy amennyiben ütközés kockázatát észleli, riasztja a vezetőt, illetve aktívan vezérli a fékrendszert.
  • A sávelhagyásra figyelmeztető rendszer kamera segítségével észleli a fehér vagy sárga felfestéseket, és figyelmezteti a vezetőt, ha a jármű készül átlépni a forgalmi sáv határait.
  • Az elindulást szabályozó rendszer megakadályozza a hirtelen elindulást vagy hirtelen gyorsulást sebességváltás során.
  • A holttérfigyelő rendszer radar segítségével észleli a szomszédos sávokban haladó gépkocsikat, és sávváltásnál segíti a mögöttes forgalom felmérését.

A Mirai összetéveszthetetlen formaterve

Az autó orrkialakításánál új technikát alkalmaztak, ami hangsúlyosan kiemeli az oxigénellátáshoz és az üzemanyagcella rendszer hűtéséhez szükséges levegőmennyiség bevezetéséről gondoskodó, bal és jobb oldali beömlőket. Az újszerű orr egyben a jármű egyediségét is kihangsúlyozza.

Az elegáns sziluett a vízcseppek lendületes formáját idézi; és ezzel a jármű működésének jellegzetességeire: a nagymennyiségű levegő bevezetésére és a vízpára kibocsátására utal. A tetőkeret és a csomagtérfedél mintha kiemelkednének a karosszériából, ami a földhöz simuló jármű hatását kelti, és futurisztikus érzést kelt.

A jármű merész hátsó kialakítása a rendszámtábla keretétől a lökhárító alsó sarkáig és a kerekekig húzódó trapézban teljesedik ki; míg a lökhárító felső része az autó szélességét kihangsúlyozva erőteljes, stabil kiállást kölcsönöz a járműnek, egyben azt a benyomást kelti, hogy a levegő gyorsan áramlik át a lökhárítón keresztül, illetve alatta.

A fényszórók újszerű kialakítása egyszerre sugall ultramodern technológiát és kifinomult fényűzést: az ultra keskeny profilt négy darab, sorban elrendezett LED fényforrás, továbbá látható hőelvezető elemek és egyéb optikai komponensek teremti meg. Az első irányjelzők és helyzetjelzők a fényszórótól elkülönülten kaptak helyet, ami rendkívül keskeny, az oldalsó légbeömlőkkel egységet alkotó reflektor-kialakítást eredményezett, ami pedig az optimális légáramlást is segítő, fejlett, letisztult formatervet hozott létre.

A Mirai 17 colos könnyűfém keréktárcsáinak tömegét különleges megmunkálási eljárás 7 alkalmazásával csökkentették; a karosszéria hatféle színben választható.

Futurisztikus elrendezésű belső tér

A Mirai profilja egyetlen lendületes, bőséges térkínálatot sejtető vonalvezetéssel köti össze az autó elejét és hátulját. Ez kifinomult belteret eredményez, az ajtókon és egyéb felületeken elhelyezett, puha tapintású párnázattal és ragyogó fényű, ezüstös dekorelemekkel.

Az első ülés kiválóan tartja a testet, köszönhetően a szivacs és az üléskárpit gyártását integráló folyamatnak8. A tökéletes üléshelyzetről nyolcirányú motoros állíthatóság, valamint motoros állítású deréktámasz gondoskodik (alapkivitelben a vezető és utasoldalon).

A műszerfal tetején, központilag elhelyezett műszeregység sebességmérőt, valamint egy 4,2 colos, nagyfelbontású TFT folyadékkristályos, multi-információs monitort tartalmaz; a kialakítás azt a hatást kelti, mintha az egység kiemelkedne a helyéről. A vezető a kormányon elhelyezett kezelőszervekkel módosíthatja a kijelző tartalmát.

Az ülésfűtés, valamint egyéb kapcsolódó funkciók a légkondicionáló rendszer elektrosztatikus kezelőfelületéről, a sík panel finom megérintésével vezérelhetők.

A Mirai alapfelszerelésként kínál olyan, komfortot fokozó funkciókat, mint a fűthető kormánykerék, illetve ülések (minden ülésen kétfokozatú), amelyek azonnal melegítenek, miközben nagyban csökkentik az energiafelhasználást, a teljesen automatikus, bal és jobb oldalon külön szabályozható légkondicionálót kapcsolható öko üzemmóddal, vagy a „Nanoe” 9 légtisztító technológiát, amely mindig friss levegővel tölti meg az utasteret. A beltér háromféle árnyalatban, köztük meleg tónusú fehérben rendelhető.

Kiemelkedő menetstabilitás és kivételesen csendes üzem teszi még élvezetesebbé a vezetést

A nagyteljesítményű Toyota üzemanyagcella-köteg és az optimális akkumulátor-vezérlés gondoskodik a villanymotor meghajtásáról, és erőteljes, robbanékony reakciókat biztosít minden sebességtartományban. A gázpedál lenyomására késlekedés nélkül áll a vezető rendelkezésére a forgatónyomaték; ami lendületes, zökkenőmentes gyorsítóképességet eredményez.

A stabil vezethetőségnek és a rugózási komfortnak egyaránt jót tesz, hogy a fődarabokat – így a Toyota üzemanyagcella-köteget és a nagynyomású hidrogéntartályokat – a padló alatt, középen helyezték el, ami mély tömegközéppontot, valamint az első és hátsó tengely közötti, kiváló tömegeloszlást eredményez. Szintén ezt szolgálja a kiemelkedően szilárd karosszéria, amely a hátsó felfüggesztésnél külön merevítést kapott.

A padlólemez teljes alsó borítása, valamint az áramvonalas kialakítású helyzetjelzők mérséklik a légellenállást, és javítják az autó üzemanyag-fogyasztását, valamint stabil vezethetőségét. A hátsó lámpatestek oldalán kialakított apró légterelő lapok szintén az egyenesfutást hivatottak stabilizálni.

A villanymotoros hajtás, a mérsékelt szélzaj, valamint a karosszériaelemek teljes körű, hatékony zajszigetelése, illetve a hangelnyelő és hangzáró anyagok – beleértve a zajcsökkentő üvegből készített szélvédőt és oldalablakokat – optimális elhelyezése révén a Mirai minden sebességtartományban kiemelkedően csendes.

A „Bs” (fékrásegítés) üzemmód gazdaságosan aknázza ki a regeneratív fékrendszer képességeit, és javítja a fékteljesítményt, amennyiben a vezető szeretne fokozott fékerőt elérni, például hosszan elnyúló lejtőn haladva.

Mirai fő műszaki paraméterek
Hosszúság 4890 mm
Szélesség 1815 mm
Magasság 1535 mm
Tengelytáv 2780 mm
Nyomtáv  (elöl / hátul) 1535/1545 mm
Minimális szabad hasmagasság 130 mm
Utastér hossza 2040 mm
Utastér szélessége 1465 mm
Utastér magassága 1185 mm
Menetkész tömeg 1850 kg
Ülések száma 4

Felszabadítja üzemanyagcellás járműtechnológiai szabadalmait a Toyota

Az üzemanyagcellás gépjárművek (FCV-k) népszerűsítését célzó törekvései részeként a Toyota Motor Corporation jogdíjmentesen szabad felhasználásra bocsátja mintegy 5680, FCV technológiákhoz kötődő szabadalmi licenciáját, beleértve a bejegyzés alatt lévő szabadalmi kérelmeket is, amelyeket világszerte nem konszolidált alapon birtokol.

A Toyota meggyőződése szerint fontos, hogy a kezdeti, bevezető szakaszban mindennél nagyobb elsőbbséget élvezzenek az üzemanyagcellás gépjárművek széles körű felhasználását segítő kezdeményezések, ezért véleménye szerint létfontosságúnak bizonyulhatnak a hidrogén töltőállomás infrastruktúrát kibővíteni igyekvő energiaipari szereplőkkel, illetve az FCV fejlesztés és piaci bevezetés terén előrelépésre törekvő autógyártókkal közösen vállalt kezdeményezések.

A Toyota ennek értelmében a kezdeti piaci bevezetés időszakára, azaz a várakozások szerint mintegy 2020-ig jogdíjmentesen engedélyezi FCV szabadalmainak szabad felhasználását az üzemanyagcellás gépjárműveket gyártó, illetve értékesítő vállalkozások számára. A kezdeményezés több olyan szabadalmat is érint, amelyek elengedhetetlenek az üzemanyagcellás gépjárművek fejlesztéséhez és gyártásához; ilyenek az üzemanyagcella-kötegekre (kb. 1970 szabadalmi bejegyzés), a nagynyomású hidrogéntartályokra (kb. 290 bejegyzés), illetve az üzemanyagcellás rendszereket vezérlő technológiákra (kb. 3350 szabadalmi bejegyzés) vonatkozó szabadalmak.

A hidrogén töltőállomás hálózatok gyorsabb terjeszkedését elősegítendő, a Toyota ugyancsak felszabadítja, és korlátlan időre jogdíj nélkül elérhetővé teszi mintegy 70 darab, hidrogén töltőállomáshoz kapcsolódó szabadalmi licenciáját a hidrogén töltőállomások telepítését és működtetését végző vállalkozások számára.

A Toyota tervei szerint a jogdíj nélkül elérhető szabadalmi licenciákat olyan vállalatok és szervezetek számára tennék elérhetővé, amelyek a konkrét felhasználási tervekre vonatkozó tárgyalások alapján, a normál szabadalmi licencia felhasználási eljárással összhangban szerződést kötnek a Toyotával.

A Toyota mindig is nyitottan állt szellemi tulajdonjogainak felhasználásához, és lehetővé tette, hogy azokat megfelelő használati díjak megfizetése ellenében harmadik felek hasznosítsák. Azáltal, hogy az FCV technológiákhoz kötődő szabadalmi licenciáit jogdíjmentesen teszi elérhetővé, a Toyota még egy lépéssel tovább megy, és igyekszik népszerűsíteni az üzemanyagcellás gépjárművek széles körű felhasználását, illetve aktívan hozzájárulni a hidrogén alapú társadalom megvalósításához.

Esztergomban megkezdték a minden ízében új Suzuki Vitara sorozatgyártását

A teljes egészében új Suzuki Vitara sorozatgyártásának megkezdésére Orbán Viktor magyar miniszterelnök adta meg a jelet, méghozzá az autó hivatalos beindításával.

suzuki_vitara_gyartas_2015_esztergo,_autoaddikt_011

Mellette, az utasülésen a Suzuki Motor Corporation elnök-vezérigazgatója, Osamu Suzuki ült, a rövid út közben ő mutatta be a miniszterelnöknek a Vitara egyedi jellemzőit. Orbán Viktor immár negyedik alkalommal vett részt gyártásindító ünnepségen a Suzukinál: ő volt az első sofőrje a Wagon R+ modellnek 2000-ben, a harmadik generációs Swiftnek 2010-ben és az SX4 S-CROSS modellnek is, 2013-ban.

suzuki_vitara_gyartas_esztergom_orban_viktor_napimagazin

A Vitara elnevezés az életet jelentő szóból származik, és a tulajdonos tevékeny életstílusára utal. A modell fejlesztése a „Grab your field” (Tiéd a tér) elképzelés jegyében zajlott: a vásárlónak lehetősége van autója személyre szabására, arra, hogy járművét a neki – és életstílusának – leginkább megfelelő társsá tegye. A Vitara a Suzuki szabadidő-autók legújabb ékessége; a márka modelltörténetében új korszak kezdetét jelzi. Fejlesztéséhez, ami több mint négy évet vett igénybe, felhasználták a korábbi Vitarák nemes hagyományait, de a kocsit teljesen új alapokon, eredeti tulajdonságokkal építették föl.

suzuki_vitara_gyartas_2015_esztergo,_autoaddikt_022

A Suzuki Vitara magában hordozza mindazokat a jellemzőket, amelyek korábban már sikert arattak: ilyen a gazdaságos üzemanyag-felhasználás, amit a jármű tömegének csökkentésével értek el, a mechanikai energiaveszteség mérséklése, az aerodinamikai szempontok szerint optimalizált forma és az automatikus motorleállító–motorindító rendszer. Az új Vitara új szolgáltatásokat is kínál, például radaros féktámogató rendszert (RBS) és adaptív sebességtartót (ACC). A Magyar Suzuki 70 ezer Vitarát tervez előállítani a gyártás első évében; ehhez 74 magyar beszállító szolgáltatásait veszi igénybe. A magyar kis- és középvállalatok számára kínált lehetőséggel a vállalat tevékenysége példaértékű az országban működő gyártók között az autóiparban.

suzuki_vitara_gyartas_2015_esztergo,_autoaddikt_015

Az új Suzuki Vitara-t a Magyar Suzuki nemcsak Európába, hanem számos új piacra is szállítani fogja. Az export célországainak és célterületeinek száma már most is meghaladja a hetvenet, ami a társaság jelentőségének további növekedését jelzi a Suzuki globális stratégiai térképén. A tervek szerint a Magyar Suzuki exportcélországainak száma három éven belül eléri a százat.

suzuki_vitara_gyartas_2015_esztergo,_autoaddikt_006

Az új Suzuki Vitara mostantól Magyarországon és az európai márkakereskedésekben is kapható.

Alapítása óta a Magyar Suzuki Zrt. esztergomi üzemében több mint 2,5 millió jármű gördült le a gyártószalagról, amivel a vállalat jelentősen túlszárnyalta a Suzuki Motor Corporation által eredetileg tervezett évi 50 ezres darabszámot. A Magyar Suzuki 2015-ben körülbelül 165 ezer gépkocsi gyártásával számol.

Még több fotó: AutóAddikt Facebook oldal

A cikkhez tartozó fényképeket Canon EOS 5D Mark II fényképezővel készítettük.
Együttműködő partnereink: Acer Hungary, ASUS, Sony,  Canon, Camera Kft.
Utómunka hardver: Acer, ASUS

LEGFRISSEBB

Legendás filmek, ikonikus autók – mutatunk tizet belőlük

0
Ghostbusters – Ecto-1 A Ghostbusters 1984-ben megjelent klasszikusában az Ecto-1, a fehér, látványos Cadillac ambulancia, a szellemirtók hivatalos járműve lett. A tetőn elhelyezett eszközök, az...

Visszatért a Ferrari Testarossa

TESZTJEINK