AutóAddikt Autóteszt Mercedes-Benz Mercedes-Benz B 200 CDI 4MATIC – hazai vizeken, prémium köntösben

[TESZT] Mercedes-Benz B 200 CDI 4MATIC – hazai vizeken, prémium köntösben

Idén lépett tízedik életévébe a Mercedes-Benz B Klasse, azaz a B osztály, mely már akkoriban is arra volt predesztinálva, hogy az egyre inkább növekvő igényeket kielégítse az MPV szegmens irányába. Természetesen a német prémiummárkának is kellett választási lehetőséget biztosítani a vásárlók felé, így alapvetően nem is volt kérdés, hogy megszülessen-e az akkor még korszakalkotónak is titulálható Mercedes-Benz B osztály.

mercedes_benz_b_200_cdi_4matic_001

Miután az első benyomások meggyőzőnek hatottak, s a nemzetközi eladások is illusztris statisztikákkal domborítottak, máris elkezdődtek a faceliftek, egyéb módosítások, majd viszonylag későn, rá 6 évre, 2011-ben érkezett meg a második generációs B osztály, jelentős változtatásokkal, a, kor igényeinek megfelelő pluszok alkalmazásával, a komfort és a prémium szint előtérbe hozásával.

2012-ben jelentős változás állt be a Mercedes-Benz B osztály gyártásában: a német Rastatt mellett Kecskemét lett a fő origó, a gépsorok megjelentek a magyarországi üzemegységben, és gőzerővel beindult a termelés. Viszont a második szériás B osztály esetében az első ráncfelvarrás sem váratott magára sokáig, az alig 2 évvel ezelőttihez képes máris számtalan újítással találkozhatunk a jelenleg aktuális modell kapcsán. Mercedes-Benz B 200 CDI teszt – lássuk a részleteket.

Facelift, korszerűsítés, módosítások. Jót tett neki

mercedes_benz_b_200_cdi_4matic_002Jól látszik, hogy még mindig sokan nem tudják igazán bekategorizálni a Mercedes-Benz B osztályt. Ötajtós? Kombi? Egyterű? Megannyi felvetődő kérdés, ám mi mégis az utóbbi jelzőt aggatnánk az autóra, hiszen a felfedezhető stílusjegyek leginkább a családi, szabadidőautós jelleget helyezik előtérbe. Persze ne számítsunk túlzó, tengerentúli hangulatot idéző paraméterekre, a karosszéria hossza 4393, magassága 1557, szélessége 1786 milliméter. Ez teljesen átlagosnak tűnhet, alsó-középkategóriás méretek együttese.

mercedes_benz_b_200_cdi_4matic_003Ugyanakkor már a frontrész kivesézésénél jól érzékelhető, hogy a látszat csal, hiszen a Mercedes-Benz tervezőmérnökei rendkívül ügyesen játszottak a vizuális behatásokkal: a hangsúlyos, összesen kettő keresztbordát felvonultató hűtőmaszk, valamint a szélekre húzott, enyhén felfelé ívelő, a motortértő ívét követő LED menetfényekkel felvértezett lámpaburák mind a szélességet hangsúlyozzák, nem nélkülözve a sportos, dinamikus jelleget sem a masszív látványvilágú lökhárítóidommal. A központban elhelyezkedő, Mercedes-Benz emblémát hordozó beömlő egység a rendszámtáblahely kialakítása alatt szolid lezárásban folytatódik, s így gyönyörű, elegáns párhuzamot alkotnak. Mindezt persze hathatós krómberakásokkal, díszcsíkok, lezárások és egyéb optikai elemekkel tarkítva.

Igazán egyterűs jelleggel

Nem meglepő módon leginkább oldalirányból betekintve jön elő az a szükséges többlet, ami a Mercedes-Benz B 200 szabadidőautós jellegét határozza meg. Magasra rajzolt övvonalak, úgy, hogy azért az oldalablakok üvegfelületei is megmaradjanak arányaiban kellően terjedelmesnek, hatalmas első szélvédőüveggel, a tetőlemez majd’ háromnegyedéig hátratolható panorámaablakkal, rövidre vágott A, illetve C oszlopokkal.

mercedes_benz_b_200_cdi_4matic_004

Az oldalajtók felülete a far felé mutató, fénytöréssel játszó ívelést vonultat fel, ez szintén kellemes a szemnek, a Mercedes-Benz B osztály exkluzív megjelenését tovább növeli, s jó kiegészítője a 17 colos, elegáns könnyűfém kerekeknek. Itt azonban máris érzékelhető a 4.3 méteres hosszhoz képest is elnyújtott, 2699 milliméteres tengelytáv, ami kell is nyilván, hiszen a családi utaztatásokhoz elengedhetetlen az optimálisra hangolt, alapvetően hátsó férőhely.

mercedes_benz_b_200_cdi_4matic_007

Jelenleg a Mercedes-Benz modellpalettájára az egységesség jellemző – bár nem emlékezünk, lett volna-e másképp valaha. Nos, a B osztály (is) hűen követi a tendenciát, de ez már a fentebbi sorokból is jól kivehető volt; a far kialakítása a tipikus enyhén csapott vonalú helyzetjelzők közvetlenül a C oszlopok, illetve a csomagtérajtó üvegezésének alsó határvonalai alá kerültek, LED alapokkal, szolid fehér árnyalattal megfejelt kiosztással, a rendszámtábla fölötti szekció ezüstbe forduló megjelenésével (logó, feliratok bal- és jobb oldalon) hívja fel magára a figyelmet. Krómból egyébként sosem elég, ha Mercedes-ről van szó, így a csomagtér pereme, valamint a dupla kipufogóvégek is mind ilyen megközelítésben pompáznak. Se több, se kevesebb. Minimalista elegancia, pontosan az, amire asszociálnunk kell jelen esetben.

Kihasználható férőhelyek: ez kell a családnak

Mennyire családbarát a csomagtér? Nyilván sarkalatos kérdés, még akkor is, ha egy prémium egyterűt szemelünk ki hétköznapjaink, vagy inkább hétvégéink könnyebbé tételéhez.

mercedes_benz_b_200_cdi_4matic_013488 literrel gazdálkodhatunk alaphangon, ez átlagosnak számít – talán kicsit kevés egy sokoldalúságra tervezett autónál, ám ne feledjük, hogy a Mercedes-Benz B osztály alapvetően a „kis” MPV szegmens képviselője. Ilyen megközelítésben már rögvest más lesz a kép, tehát elegendőnek is mondható a rakodófelület, nem beszélve arról, hogy igény szerint akár 1547 literesre is bővíthető. Mindkét érték kereken 2 literrel több, mint a facelift előtti modelleknél, de ez nem túl meglepő, hiszen az autó hossza is növekedett, konkrétan 34 milliméterrel.

Úgy kellett kialakítani a Mercedes-Benz B osztály enteriőrjét felszereltségtől függetlenül, hogy az remekbeszabottan ellenálljon a napi jellegű terhelésnek, igénybevételnek. A tesztelt B 200 CDI belső kialakítása ennek megfelelően nem hagyott kívánnivalót maga után, igényes, ténylegesen prémiumszintű anyaghasználattal, illesztésekkel, kialakításokkal. Nem nagy elvárás – gondolhatnánk, joggal, hiszen a márka iránti alap elvárások egyik leginkább fontosabb részösszetevője, de azért sok esetben találkozhat az ember ellenpéldákkal (nem kifejezetten csak az autóipar termékeire gondolunk elsősorban).

mercedes_benz_b_200_cdi_4matic_014

A kormánykerék ergonómiája, ebből eredendően fogása, tapintása pazar, pihentető, az oldalküllőkre helyezett kezelőgombok jól kézre esnek, vakon működtethetők. A hétfokozatú duplakuplungos automataváltó karja annak rendje s módja szerint a kormányoszlop jobb oldalára lett applikálva, nincs most sem túlbonyolítva a működtetés (felfelé a hátramenet, középállásban oldalsó gombbal parkolás, lefelé drive).

mercedes_benz_b_200_cdi_4matic_015

Három klasszikus légbeömlő a középkonzolon, felette a 8 col képátlós, táblagép jellegű, teljesen elkülönített infotainment rendszer kijelzője, valamint a korai tradíciókat idéző, szigorúan analóg műszeregység, közbeiktatva egy LCD alapú kijelzővel – hozzávetőlegesen ez a néhány motívum jellemzi a Mercedes-Benz B osztály vezetőállásának kialakítását. Természetesen a középső traktus még tartalmazza a klímarendszer kezelőegységét, valamint a hangrendszer irányításához szükséges gombsorokat.

mercedes_benz_b_200_cdi_4matic_016

Mivel a váltókar a kormánykerék mögé került, így a kardánalagutat fedő burkolat szabadon maradt, a kivitelezés ennek megfelelően két különböző méretű tároló rekeszt kanyarított ide – plusz pont az egyterű kialakításnak.

Értelmezhető a másik irányból is – prémium és elegancia-hatás

Kellemes kialakítású ülések kerültek a Mercedes-Benz B osztályba, az elsők ülő- és hátfelülete megfelelő hosszt és szélességet kapott, közepes keménységgel, jó tartással.

mercedes_benz_b_200_cdi_4matic_017A hátul utazók is megkapják a kényelmet, akár öt felnőtt fővel is kompromisszumoktól mentes lehet a kiruccanás, bár az unalomig ismételt aranyszabály itt is igaz: kettő utassal az igazi a kényelemérzet. Itt a háttámlák dőlésszöge lehetne talán kicsit testreszabottabb, már-már úgy éreztük, hogy derékszögben ülünk, ami – ha úgy vesszük – bizonyos mértékben talán egészséges a hátnak, de hosszútávon bántó lehet.

Számos feláras extrával srófolhatjuk az árcédulát, ilyen például a küszöb- és hangulatvilágítás, a cockpit berakásait előtérbe helyező fabetétek egyebek mellett. Érdekes egyébként, hogy kizárólag a szintén feláras automata klímaberendezéshez jár csak hátsó légbeömlő, viszont mindenképp ezt érdemes választani a konfigurálásnál.

Állandó összkerékhajtás és 7 fokozatú duplakuplungos automataváltó

2.2 literes CR turbódízel aggregát dolgozik a Mercedes-Benz B 200 CDI orrában, 136 lóerős teljesítménnyel, mely tulajdonképp tág intervallumban, 3200-4000 RPM közt áll rendelkezésre. A hajtáslánc forgatónyomatéka sem elhanyagolható, 300 Newtonméter, 1400-3000 percenkénti fordulatszám-tartományban, ami szintén jó menettulajdonságokat sejtet.

mercedes_benz_b_200_cdi_4matic_012

Gyakorlatban azonban kicsit visszafogottabb az összkép, ugyanis a duplakuplungos 7 fokozatú automata reakcióideje visszafogott, indulásnál – főként, ha gyors reagálásra lenne szükség – kifejezetten lassan kel életre a rendszer, viszont ha megérkezett a várt a lendület, onnantól kezdve egyenletessé válik a viselkedés.

mercedes_benz_b_200_cdi_4matic_018A fel- és visszaváltások nagyjából akkor érkeznek, amikor elvárjuk, tisztességesen épül fel a nyomatékgörbe, nincs feleslegesen bőgő motorhang. Az állandó összkerékhajtás előnyeit nem tudtuk vizsgálni csúszós, jeges útszakaszok, vagy könnyebb offroad helyszínek híján, mindenestre kanyarstabilitás tekintetében érezhető volt a jelenlét – az autó minimális alulkormányozottsága ellenére magasabb sebességtartományokban is jól kormányozható maradt, nyomvonali csúszást nem éreztünk, nem kellett korrigálni. Mindez köszönhető még a kitűnő, közvetlen kormányzásnak, valamint a közepesen kemény hangolású, elöl MacPherson, hátul többlengőkaros felfüggesztésnek is.

mercedes_benz_b_200_cdi_4matic_00956 literes üzemanyagtank-kapacitásának köszönhetően a Mercedes-Benz B220 CDI egész korrekt hatótávval bír, igaz, hosszabb utazásra egyhuzamban nem indultunk. Városi és elővárosi közlekedéssel az üzemanyag-fogyasztás átlaga 5.4 liter/100 kilométerre jött ki, ez 4 tizeddel fejeli meg a gyárilag beirányzott értéket. Lebontva városi fogyasztásra 6.6, míg országúti felhasználásra 4.3 liter/100 kilométeres értéket sikerült rögzítenünk.

Árazás

A tesztben szereplő Mercedes-Benz B 200 CDI 4MATIC modell 9 803 980 forintos listaárral indít, de könnyedén 10 millió forint fölé tornázható a végösszeg, ha vastagon fog a ceruza az extrák kiválasztásánál. A B osztály egyébként 7 648 170 forintos listaárról indul (B 160 CDI), míg a legdrágább induló ellenértéket a B 220 CDI 4MATIC variánsért kérik, 10 553 280 forintot.

2015 Mercedes-Benz B 200 CDI 4MATIC specifikációk

Motor

Motortípus: négyhengeres turbótöltött dízelmotor

Lökettérfogat: 2143 cm³

Maximális teljesítmény: 136 LE @ 3200-4000 ford./perc

Maximális forgatónyomaték: 300 Nm @ 1400-3000 ford./perc

Erőátvitel: összkerékhajtás, hétfokozatú duplakuplungos automataváltóval

Méretek, egyéb műszaki adatok

Hossz: 4393 mm

Szélesség: 1786 mm

Magasság: 1557 mm

Tengelytáv: 2699 mm

Első gumik mérete: 205/50 R17

Hátsó gumik mérete: 205/50 R17

Tömeg, üresen: 1500 kg

Megengedett össztömeg: 2095 kg

Csomagtartó mérete: 488 liter, 1547 literig bővíthető

Üzemanyagtartály mérete: 56 liter

Menetteljesítmények

Végsebesség: 207 km/h

Gyorsulás 0-ról 100-ra: 9.8 s (gyári), 10.0 s (saját mérés)

Fogyasztási adatok

Saját, mért eredmény (átlagos használattal)

Városi: 6.6 l/100 km

Országúti: 4.3 l/100 km

Vegyes: 5.4 l/100 km

Gyárilag mért eredmények

Városi: 5.9 l/100km

Országúti: 4.5 l/100km

Vegyes: 5.0 l/100km

CO2 kibocsátás: 131 g/km

Bővebb információ a Mercedes-Benz hazai honlapján, IDE kattintva.

Még több fotó: AutóAddikt Facebook oldal

A cikkhez tartozó fényképeket Canon EOS 5D Mark II fényképezővel készítettük.
Együttműködő partnereink: Acer Hungary, ASUS, Sony,  Canon, Camera Kft.
Utómunka hardver: Acer, ASUS