AutóAddikt Újdonságok 87. Genfi Nemzetközi Autószalon: Honda NeuV tanulmányautó

87. Genfi Nemzetközi Autószalon: Honda NeuV tanulmányautó

MEGOSZTÁS

Genfben találkozhat először (hamarosan végéhez ér az esemény, úgyhogy nem árt sietni) a nagyközönség a Honda NeuV tanulmányautóval, ami nem más, mint egy elektromos, automatikus irányítású jármű, melynek legfőbb érdekessége a mesterséges intelligencia által vezérelt „érző erőforrás”, ami képes tanulni a pilótától.

A NeuV (ejtsd: nyúví) neve a New Electric Urban Vehicle, azaz új, elektromos, városi jármű kifejezésből ered, és az a gondolat hívta életre, hogy a magánszemélyek által birtokolt járműveket élettartamuk 96 százalékában nem használják.

Az innovatív, önvezető modell komoly anyagi haszonnal kecsegteti a leendő vásárlókat, ugyanis azokban az időszakokban, amikor a tulajdonosnak nincs rá szüksége, utasokat szállít! Amellett, hogy „taxizik”, képes áramot termelni és „feltölteni” az elektromos hálózatba, így tényleg teljesen új üzleti modellt alakíthatnak ki a vásárlók.

A mesterséges intelligenciának köszönhetően a NeuV okos és segítőkész személyi asszisztensként is képes helyt állni, „érző motorja” felismeri, hogy a vezető döntéseit milyen érzelmek vezérlik. Később – a tanultakat felhasználva – a vezérlőegység is döntéseket hoz, illetve ajánlásokat tesz a vezető számára.

A NeuV érintőképernyőjét a vezető és az utas is elérheti, illetve kezelheti, kihasználva az egyszerű, kényelmes felhasználói környezet előnyeit. A sok üvegfelület és a meredeken alábukó övvonal fokozza az átláthatóságot, ezáltal segíti a manőverezést, míg a – hagyományos ajtók helyett alkalmazott – hátracsúszó oldalpanel a használhatóságot emeli új szintre.

Maga az autó kétüléses, csomagtartójában pedig egy Kick ‘n Go névre keresztelt, elektromos roller bújik meg, amellyel az „utolsó kilométer” tehető meg. Ennek tervezőit a Honda hetvenes években gyártott, azonos néven forgalmazott rollerje inspirálta, amelyet lábbal hajthattak a felhasználók. Az újkori változatban már cserélhető akkumulátorok szolgáltatják az energiát, töltésük a NeuV csomagtartójában kialakított elektromos aljzattal is megoldható. A Kick ’n Go jól mutatja, hogy a Honda mérnökei – a vásárlók életét megkönnyítendő- a mobilitás minden formáját vizsgálják.

A NeuV mellett még egy rendkívül különleges koncepcióval rukkolt elő a Honda a Las Vegasban megrendezett, 2017-es nemzetközi elektronikai szakkiállításon, a CES-en (Consumer Electronics Show-n). A Cooperative Mobility Ecosystem, azaz együttműködésen alapuló, gazdaságos mobilitási rendszer olyan fejlesztéseket fog össze, mint a mesterséges intelligencia, a robotika és a big data, legfőbb célja pedig, hogy javítsa a vásárlók életminőségét, valamint helyváltoztatáshoz fűződő élményét. Persze a márka mérnökei nem állnak meg itt, hamarosan egyéb területeken, többek között motorkerékpárokban és szerszámgépekben is megjelennek a Honda fejlett, elektromos hajtásláncai.

A Honda termékei és technológiái környezetvédelem, biztonság és felhasználói élmény terén is a maximumot nyújtják, nem mellesleg igazodnak a márka által közvetített értékekhez. A cég fejlesztései napjainkban főként az önvezető járművekre, a kommunikációs rendszerekre és az alacsony szénhidrogén-felhasználású mobilitásra irányulnak, Mindemellett a Honda már fejlett autonóm rendszereit teszteli Japánban és Észak-Amerikában – ha minden a tervek szerint alakul, 2020-ban már megjelenhetnek a márka önvezető járművei az Egyesült Államok autópályáin. Nagy hangsúlyt kapnak a környezetvédelmi és baleset-megelőzési fejlesztések is, hogy olyan társadalom alakulhasson ki, ahol élvezetesen és szabadon közlekedhetnek, s boldog életet élhetnek az emberek.

NeuV és az érző motor

A cocoro SB Corp. által fejlesztett „érző motor” nem más, mint különféle mesterséges intelligenciához kapcsolódó berendezések halmaza, ami saját érzésekkel ruházza fel a járművet, illetve műszaki alapjait.